Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)

1960-10-21 / 293. szám, péntek

Hruscsov elvtárs beszéde a moszkvai dolgozók nagygyűlésén (Folytatás a 4. oldalról) nül kizsákmányolt, vagy a kapitalista, aki az egész múnelyt megvendégeli egy hordó vodkával. Az imperialisták talán szavakban elismerik a gyarmati népek felszabadításának szükségét, később azonban olyan tervet fognak javasolni, mely évekre elodázná a gyarmati országok népei szabadságának és függetlenségének megoldását. Azzal fognak magyarázkodni, hogy állítólag még nem nevelődtek ki a káderek, még nem nevelődött meg a nép, még nem készült fel az önigazgatásra és hasonló „rabszolgatartó elméletekkel" hozakodnak majd elő. Hallgassák meg, milyen jól válaszolt a gyarmatosítók koholmányaira az egyik fiatal afrikai állam képviselője. A következőket mondotta: — Ha meg akarnak győződni róla, tud-e az ember járni, törjék szét a láncokat, QjJlyek őt fogva tartják. A gyarmaturalmat tényleg elítélő népek, melyek a gyarmati népek felszabadulását akarják, törekedjenek erőteljesen a gyarmati rabság teljes és azonnali felszámolására. Emeljék fel szavukat a gyarmatosítók ellen, leplezzék le bárhogyan álcázott garázdálkodásaikat. Ha a gyarmatosítók továbbra sem lesznek hajlandók megadni a gyarmati nemzeteknek a függetlenséget, akkor természetes, hogy a leigázott nemzetek fokozzák harcukat felszabadulásukért, természetes, hogy szabadságukat kiharcolják! Nem fér kétség ahhoz, hogy a szabadságszerető népek segítő kezet nyújtanak azoknak, akik harcolnak a gyarmatosítók, a népek szabadságának elnyomói ellen! A történelem által elítélt gyarmati rendszer csődjét semmi sem háríthatja el. Ütött a gyarmati rendszer utolsó órája, a gyarmati nemzetek szabadok lesznek! Elvtársak! A gyarmati rendszer felszámolásának részét képezi az algériai kérdés, amelyet azonban a közgyűlésen a tárgyalások külön napirendi pontjaként fognak megtárgyalni. Az algériai nép már több mint hat éve hősiesen harcol felszabadulásáért. A francia gyarmatosítók igyekeznek tűzzel-vassal elnyomni az algériaiak szabadságharcát és függetlenségi erőfeszítéseit. De nem törték meg és nem tudják megtörni a nép akaratát, amely harcra kelt szabadságáért. Az algériai nép fiainak és lányainak nemes harca egyre nagyobb elismerésre és támogatásra talál az egész világon. Magában Franciaországban pedig terjed az igazi francia hazafiak mozgalma, akik tevékenyen lépnek fel az algériai gyarmati háború ellen. Az algériai kérdés több ízben a közgyűlésen szerepelt, de a gyarmatosítóknak minden esetben sikerült a tárgyalásokat jelentéktelen határozatokra korlátozni, amelyek az algériai népnek nem nyújthattak reális segítséget. A francia gyarmatosítók szövetségesei, elsősorban az USA és Nagy-Britannia e kérdés tárgyalásaiból csaknem mindig győztesként kerültek ki. Ezúttal a közgyűlésben folyó harc sokkal hevesebb lesz. Sokkal nehezebben fog menni az egész kérdést valamilyen újabb erélytelen határozatra korlátozni. Milyen álláspontot foglal el a Szovjetunió az algériai kérdésben? Álláspontja teljesen világos. Hisz mindig valamennyi nemzet önrendelkezése mellett, amellett foglaltunk állást, hogy minden nemzet önállóan válassza meg államának szociális és politikai struktúráját. Ez teljes mértékben érvényes Algériára is. Nemegyszer megmondottuk Franciaország képviselőinek, hogyan tekintünk e kérdésre. Megemlítem Guy Mollet volt francia miniszterelnökkel és Pineau volt francia külügyminiszterrel 1956 májusában a Szovjetunióban tett látogatásuk folyamán lezajlott megbeszéléseinket. Akkor megmondottuk a francia tényezőknek: Ha nem vonják le a tanulságot a vietnami tapasztalatokból, sohasem sikerül kiutat találniok abból a zsákutcából, amelybe Algériában kerültek. Az önök számára az egyedüli kiút elismerni az algériai nép önrendelkezési jogát. Csak ezen az alapon lehet az algériai kérdést megoldani. Guy Mollet és Pineau is azt bizonygatták, hogy Franciaország nem mondhat le Algériáról, mert ott kétmillió francia él. Logikájuk szerint tehát ez elég arra, hogy azt gondolják: Algéria kell hogy francia legyen. A francia kormány akkori vezető képviselőinek azt válaszoltuk: kétmillió francia él Algériában, de nem lehet figyelmen kívül hagyni a kilencmillió algériait. Igyekeztünk a francia politikusokat helyes nézetre téríteni erről, a problémáról. Guy Mollet és Pineau azt állították, hogy Algéria elvesztése Franciaország nagyságának elvesztését jelentené, amire azt mondtuk nekik, hogy Franciaország nagysága nem a gyarmati rablásban, nem más nemzetek elnyomásában rejlik. A gyarmatosítók hívei azonban nyilvánvalóan nem akarják tekintetbe venni a reális tényeket, hanem továbbra is csődöt mondott politikájukat folytatják. Ha a francia gyarmatosítók a jövőben sem mondanak le arról, hogy Algériát gyarmatként, erőszakkal megtartsák, akkor számukra elkerülhetetlen katonai vereség következtében vesztik el. Röviddel azután, hogy de Gaulle tábornok a katonai puccs nyomán magához ragadta a hatalmat, nyilatkozatot tett, amelyben azt mondotta, hogy Franciaország elismeri Algéria önrendelkezési jogát. Később azonban a szélsőséges reakciós gyarmatosító erők nyomására visszatáncolt szavaitól és önrendelkezési jogról, természetesen olyan „önrendelkezésről" kezdett beszélni, amely előre feltételezné, hogy Algéria Franciaország része marad. A legmegrögzöttebb francia gyarmatosítók integrációt, vagyis Algéria teljes elnyelését követelik, fel akarják számolni az algériai Algériát és azt észak-afrikai francia tartománnyá akarják változtatni. A Szovjetunió, a szocialista országok népei következetesen teljesítik Lenin hagyatékát s azt hirdetik, hogy minden nemzetnek joga van az önrendelkezésre, a maga választotta államrendszerre. Ezért rokonszenvünk és támogatásunk az algériai népet illeti, amely igazságos háborút folytat a gyarmati járomból való felszabadulásáért. A háborúk különbözőek. Ellenezzük az imperialista rablóháborúkat, az olyan háborúkat, mint milyet most a francia gyarmatosítók Algériában folytatnak. Elismerjük és támogatjuk a nemzetek felszabadulásáért vívott igazságos háborúját. Ha a gyarmatosítók nem távoznak maguktól — és ez rendszerint nem következik be — a népnek harcra kell kelnie és ki kell őket űznie országából, ha szükséges, fegyvert kell ragadnia, hogy kiharcolja szabadságát és függetlenségét. így harcolnak most az algériai hazafiak és mi sikert kívánunk nekik. Beszéltem már arról, hogy a Szovjetunió de facto elismerte az Algériai Köztársaság ideiglenes kormányát és most ezt a nyilatkozatomat szeretném megismételni. Ez a kormány elnyerte az egész világ, többek között Franciaország elismerését is. A francia kormány nemegyszer kapcsolatba lépett az Algériai Köztársaság kormányával és tárgyalt vele. Ezt a kormányt most általánosan elismerik az algériai nép képviselőjeként, nemzeti szabadságáért és függetlenségéért vívott harca vezéreként. A közgyűlés elhatározta, hogy a plenáris ülésen megtárgyalja a kongói kérdést is. A szovjet küldöttség a szocialista országok küldöttségei, valmint az ázsiai és afrikai országok számos képviselője is a közgyűlésen elhangzott beszédeikben helyesen értékelték a Kongóban kialakult helyzetet és azt az irigylésre nem méltó szerepet, amelyet ott az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára játszott. Sohasem mosható le az a szégyen, amely az ENSZ-re hullott annak a politikának bűnéből, amelyet Kongóban Hammarskjöld főtitkár vezetésével az ENSZ titkársága folytatott. Hammarskjöld úrnak és helyetteseinek törekvései következtében a kongói nép által megválasztott törvényes parlament és a Lumumba úr vezette kormány, amelyet a parlament az alkotmány alapján alakított meg, szervezetileg széthullott és megbénult. És kik ezek a képviselők, akiket Hammarskjöld úr Kongóba küldött? Cordier úr és Bunche úr. Egyik Is, másik is amerikai. De ne csodálkozzanak ezen, hisz Hamarskjöld úr maga Is az amerikai monopoltőke kiszolgálója. És nem véletlen, hogv Herter úr, az USA külügyminisztere Hamarskjöld úrnak ötmillió dollárra szóló csekket adott át, amelyet Kongóban saját belátása szerint használhat fel, hogy Itt betetőzze e piszkos ügyet és felújítsa a belga gyarmatosítók régi rendszerét. A helyzet a kongói nép számára tragikusan fejlődött, de ennek van pozitív oldala is. Ez abban rejlik, hogy a kongói események leleplezték az imperialistákat, a gyarmatosítókat és mindazokat, akik őket szolgálják, leálcázták az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárát is. Most mindenki látja, hogy reakciós gyarmatosító politikát folytatott, hogy az államok USA-vezette Imperialista csoportjának érdekeit képviseli. A kongói események felnyitják a gyarmati nemzetek szemft, segítségükre vannak abban, hogy jobban megértsék, ki a barátjuk és ki az ellenségük. És ahhoz, hogy a gyarmtosítók politikája kudarcba fullad, semmi kétség sem fér. Eljön az idő, amikor a Kongói Köztársaság szilárdan talpra áll és erős kézzel biztosítja függetlenségét. Ennek záloga a kongói nép áldozatkész harca és ezt a harcot győzelem fogja koronázni. A szocialista államok, valamennyi szabadságszerető nemzet, a harcoló gyarmati népek oldalán, a harcoló kongói nép oldalán állanak. * Elvtársak! Az egész idő alatt, amikor küldöttségünk a Baltikán az amerikai partok felé hajózott és amikor New Yorkban tartózkodtunk, szüntelenül tudatában voltunk annak, hogy a szovjet emberek, nagy szovjet hazánk érdeklődése és támogatása kísér bennünket. Ezerszámra kaptuk a leveleket és táviratokat hazánk legkülönbözőbb részeiből. Üzenetet kaptunk az üzemek, kolhozok, tudományos intézetek, párt-, szovjet-, szakszervezeti és komszomol szervezetek kollektíváitól, számos munkástól, kolhoztagtól, szellemi dolgozótól. E levelekben szívből sikert kívántak a szovjet küldöttség munkájának, kifejezték azt a meggyőződésüket, hogy küldöttségünk mindent elkövet, ami erejében áll, hogy a közgyűlés ülésszaka megszilárdítsa a békét és hozzájáruljon a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, hogy az emberiség mentesüljön a lázas fegyverkezéstől és a szégyenteljes gyarmati rabszolgaságtól. A szovjet emberek teljes támogatásukról biztosították a szovjet kormány álláspontját, mély érdeklődést tanúsítottak a legfontosabb nemzetközi problémáknak valamennyi, békére, nyugalomra, saját maguk és a jövő nemzedék számára boldogságra vágyó nemzetek javára történő megoldása iránt. Mindezek a jókívánságok nagy biztonsággal töltöttek el bennünket, lelkesítettek a világbéke megszilárdításáért, korunk leghalaszthatatlanabb létfontosságú problémáinak megoldásáért vívott harcunkban. Engedjék meg, hogy pártunk Központi Bizottsága, a szovjet kormány és a magam nevében a legőszintébb köszönetemet fejezzem ki a doigozók kollektíváinak és az egész szovjet népnek jókívánataikért. Küldöttségünkhöz sok ezer levél és távirat érkezett külföldről is, amelyekben sikert kívántak a béke javára végzett munkánkban. Sok levél és távirat érkezett amerikaiaktól is, amelyekben szintén reményüket fejezték ki, hogy jobb kölcsönös megértés jön létre a nemzetek között, megszilárdul a béke az egész világon. Engedjék meg, hogy köszönetemet fejezzem ki valamennyi külföldi barátunknak forró jókívánataikért, s azért a támogatásért, amelyben a XV. közgyűlésen részt vevő küldöttségünket részesítették. Szeretnék őszinte köszönetet mondani a Baltika-turboelektromos hajó legénységének és a hajó kapitányának, P. A. Majorovnak. Szeretném megköszönni a TU-114 repülőgép legénységének és parancsnokának, A. K. Vidkovszkijnak jő munkáját és szolgálatának példás teljesítését. A Baltikával átusztuk az Atlantióceánt és New Yorkban kötöttünk ki, a TU-114 10 óra alatt hazaszállított minket Moszkvába. A szovjet nép fogja megítélni, hogyan teljesítette feladatát a közgyűlésen részt vevő szovjet küldöttség. Igyekeztünk becsülettel és méltóképpen képviselni a Szovjetunió érdekeit. Nem pazaroltuk fölöslegesen az időnket, mert jól tudtuk, hogy nem víkendezni, hanem dolgozni mentünk New Yorkba. Annál is inkább, mert az amerikai kormány — önök ezt tudják a sajtóból, nem kenyérrel és sóval akart minket fogadni. De nem hozott ki bennünket a béketűrésből, úgy végeztük munkánkat, ahogyan ezt a béke kommunista harcosai nagy felelősségének tudata és lelkiismerete sugallta. Szeretném megosztani önökkel elvtársak, New York-i élményeimet. Öriási város. Gorkij a sárga ördög városának nevezte. Ám Gorkij látogatása óta már több mint 50 év telt el, New York még visszataszítóbbá vált. Mintha a kapitalizmus minden szörnyszülöttjét meg akarná mutatni. Az itt élő emberek úgyszólván örökös kényszermunkára vannak ítélve, eltemetik magukat a kőrengetegbe. Gyakran 15-20 emeletes házakat bontanak le és helyettük 40 —60 emeletes házakat emelnek. A város minduntalan a magasba tör. Egyes utcákon fákat ültettek ki. De nem fejlődhetnek, elsorvadnak, szemmelláthatóan pusztulnak. Helyükre újakat ültetnek, de azok is csakhamar elpusztulnak. Különösen szomorú látványt nyújtanak a sok gyermeki örömtől megfosztott gyerekek. Hisz nincs hol futkározniuk, sőt még friss levegőre sem mehetnek, pedig erre minden élőlénynek szüksége van. Az utcák túlzsúfoltak a rengeteg autótól. Mint tudják, a gépeket benzin hajtja. S ez az egész levegőt megfertőzi. Röviden: e téren New York szörnyű város. A város fejlesztéséért felelős egyének nem állithatják meg a város további megnyomorítását, mert sem az állam, sem a politikusok, hanem minden földterület tulajdonosa dönt a város fejlődéséről. Ha előnyös számára, hogy lebontasson egy 15—20 emeletes házat és helyébe forgalmas részen 40—60 emeletes, sőt 100 emeletes házat építsen, lebontja házát és újat épít. A sárga ördög városában nem az ember, hanem a dollár a fő. Mindenki csak arra gondol, hogy minél nagyobb profitja, minél több dollárja legyen. Az érdekek központja nem az emberek érdeke, nem az ember érdeke, hanem a nyereség, a tőkehajszolás. A tőkés városépítészeti irányzat egyáltalán nem gondol az emberek létszükségleteire. Önkénytelenül is büszkén hasonlítottam össze a mi szocialista városépítési fejlődésünkkel. Nálunk a városok tervezése és építése az' embert szolgálja, hogy gondoskodjék az emberről és minél nagyobb kényelmet biztosítson számára. Most hazatérve Moszkvába, a szó szoros értelmében élvezem a friss, életadó levegőt, melyet a mi embereink lélegeznek be. A mi fővárosunk szép város, különösen most, amikor megváltozik, amikor új negyedek épülnek. Moszkva egyre szebb város lesz, mutatós házaival, széles utcáival, tereivel, sugárútjaival, zöld díszével, gyermekjátszótereivel, vízmedencéivel és zöld övezeteivel. Már mondottam, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete mai formájában nem váltja be a népek reményét, hogy megszabaduljanak a háborús veszélytől és a lázas fegyverkezéstől. De mi hisszük, hogy a józan ész győzedelmeskedik, győz az igazság és a jó mag gazdag termést hoz. Eljön az az idő, mégpedig nemsokára, amikor a népek nyomására a kormányok rádöbbennek az államok békés együttélésének szükségességére, arra a meggyőződésre jutnak, hogy meg kell valósítani a nemzetközileg szigorúan ellenőrzött általános és teljes leszerelést. Erőnktől telhetően mindent megteszünk, hogy az ENSZ a kor követelményeinek megfelelően átalakuljon, hogy a világbéke hatásos és egyetemes eszközévé váljék. Be kell ismerni, hogy a nemzetközi helyzet egyre feszült. Az Amerikai Egyesült Államok agresszív körei nem adták fel agresszív cselekményeiket, repülőgépeik provokatív jellegű kiküldését idegen területek, elsősorban a Szovjetunió fölött. Mint tudják, az Egyesült Államok Szovjetunió ellen elkövetett agresszív cselekményeinek kérdését az ENSZ közgyűlés^ elé terjesztettük. E kérdést napirendre tűzték. Nemrégen olyan hír jelent meg a sajtóban, hogy a Pentagon elhatározta, rakéta- és atomfegyverrel felszerelt tengeralattjárókat indít útnak, hogy a Szovjetunió partvidéke mentén ússzanak el. Az amerikai tábornokok és tengernagyok nem tudhatják, hogy hazánknak is vannak atommeghajtású és rakétákkal felszerelt tengeralattjárói. Mi történnék, ha mi is ezt az utat követnénk és a tengeralattjáróink az amerikai partvidék mentén végeznének őrjáratot? Ez a háború peremén táncolás bűnös politikája, melyet Dulles hirdetett és követői folytatnak. Ez a hidegháború útja, mely azonban forró háborúvá változhat. Az utóbbi időben rosszabbodott a szovjet-amerikai viszony, de nem a mi hibánkból. Bármilyen hűvös is a szovjetamerikai viszony, mi folytatjuk a békés együttélés lenini politikáját. Meggyőződésünk, eljön az az idő, amikor államaink, népeink és kormányaink viszonya megjavul. Hogy ez az idő mielőbb elérkezzék, hogy az agresszív köröknek elmenjen a kedvük a Szovjetunió elleni provokációktól, ahhoz szükség van gazdaságunk gyors fejlődésére, tudományunk megfelelő színvonalra emelésére, hadseregünk legkorszerűbb felszerelésére. Mindent meg kell tenni, hogy állandóan növekedjék a munka termelékenysége, hogy biztosítva legyen a tudomány és a kultúra fejlődése, hogy emelkedjék a nép életszínvonala úgy, hogy a kapitalizmussal folytatott békés versenyben, a gyakorlati életben bizonyítsa be a szocializmus nagy előnyeit, a marxizmus-leninizmus tanításának nagy erejét. A központi statisztikai hivatal nemrégen közzétett jelentése a népgazdasági terv 9 havi teljesítésének eredményeiről meggyőzően igazolja sikereinket. A szovjet emberek, a kommunizmus fáradhatatlan építői örülnek ezeknek az eredményeknek és külföldi barátainkat is lelkesedéssel töltik el. A rendkívül gyors ütemben fejlődő szocialista ipar évről évre jelentősen túlteljesíti a tervfeladatokat. Az ipari termelés növekedése az idén meghaladja a 140 milliárd rubelt. Meg kell mondanom, hogy még néhány évvel ezelőtt az ipar irányításának átszervezése előtt az ipari termelés évi növekedése körülbelül 100 milliárd rubel volt. Önök még emlékeznek rá, hogy 1946 elején, amikor pártunk kidolgozta gazdaságunk háború utáni fejlesztésének terveit, feladatul tűzte ki az ipari termelés háromszoros növelését és évi 60 millió tonna acél és 60 millió tonna kőolaj termelését. Feltételeztük, hogy e tervek teljesítéséhez 15 vagy talán még több évre lesz szükség. Hogyan teljesítette a szovjet nép ezt a feladatát? Tizenöt év telt el és hazánk ipari termelése nem háromszorosan, hanem hatszorosan növekedett. A Szovjetunió ma évente 65 millió tonna acélt termel és több mint 145 millió tonna kőolajat fejt. Épp olyan eredményesen fejlődik mezőgazdaságunk is, és folyik a kulturális építkezés. A kommunista párt és a szovjet kormány különös gondot fordít a szakképzett káderek nevelésére. Hazánk sikerei a káderképzésben az egész világot elképesztik. A szocializmus ellenségei nem tudtak mást kitalálni, hát azzal az ostoba híreszteléssel álltak elő, hogy minél több mérnöke, orvosa és pedagógusa lesz a Szovjetuniónak, annál több nehézség hárul utunkba. Hát mi azért bátran haladunk e „nehézségek" felé. Engedjék meg, hogy néhány nagyon beszédes adatot említsek. 1926-ban, amikor befejeztük gazdaságunk háború előtti színvonalon való helyreállítását, 168 ezer főis-. kolai hallgatója és 2 és fél milliónál valamivel több szellemi munkása volt a Szovjetuniónak. Tavaly 2 200 000, tehát 13-szor annyi főiskolai hallgatója volt hazánknak, a szellemi munkások száma pedig nyolcszorosára növekedett, és most meghaladja a 20 millió személyt. Ugyanakkor a mérnökök, technikusok és agronómusok száma 18-szorta, a tudományos dolgozók száma pedig 23-szorta növekedett. Nagymértékben növekedett a közép- és főiskolai végzettségű személyek száma a fizikai munkások körében. A forradalom előtt a munkások és parasztok között nem voltak középiskolai, még kevésbé főiskolai végzettségű emberek, de ma a legutóbbi népszámlálás adatai szerint a szovjetország fizikai munkásai 32 százalékának közép- vafly főiskolai végzettsége van. Harminckilenc százalékuk a munkások körében, 25 százalék pedig a kolhozparasztok körében dolgozik. A szovjet hatalom éveiben tehát kialakult nálunk a szellemi munkások több mint 20 milliós osztaga, a valóban népi értelmiség, mely együtt tart a munkásokkal és parasztokkal. Még érdekesebb az, hogy a fizikai munkát végző szovjet emberek egyharmadának, ebből a munkások két ötödének és a kolhozparasztok több mint egy ötödének középiskolai vagy még főiskolai végzettsége is van. Mindez meggyőzően igazolja, hogy mi már kézzelfogható eredményeket értünk el a fizikai és a szellemi munka közötti lényeges különbségek fokozatos kiküszöbölésében. További hasonló meggyőző példákat említhetnénk a nagy cél, — a kommunizmus felé biztos léptekkel haladó hazánk pompás sikereiről. Drága elvtársak! Nem egészen két hét múlva együtt ünnepeljük az Októberi Szocialista Forradalom — az emberi történelem legnagyobb forradalma 43. évfordulóját. örömmel tölt el az a tudat, hogy a szovjet nép — az új, kommunista világ nagy építője drága pártja vezetésével rendkívül nagy sikereket ért el. A marxizmus-leninizmus győzelmes tanításához híven hősiesen haladunk előre és nincs a világon olyan erő, mely feltartóztathatná a népek előrehaladását a ragyogó cél felé. Éljen lenini kommunista pártunk — a kommunizmus építésének ihletője és szervezője! Éljen szocialista hazánk — az egész haladó emberiség dicsősége és büszkesége! Éljen a szocializmus országainak hatalmas tábora! Éljen a tartós világbéke! Hruscsov elvtárs beszéde 2 óra 20 percig tartott. A jelenlevők óriási érdeklődéssel hallgatták végig és nemegyszer viharos tapssal szakították félbe. A gyűlés résztvevői határozatot hoztak, melyben egyöntetűen helyeslik a szovjet küldöttségnek és vezetőjének Nyikita Hruscsovnak az ENSZ-közgyűlés XV. ülészakán kifejtett tevékenységét. SJJ SZÖ 5 * 1960, október 22.