Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)

1960-10-21 / 293. szám, péntek

Hruscsov elvtárs beszéde a moszkvai dolgozók nagygyűlésén (Folytatás a 2. oldalról)' zetközi feszültség enyhítése szempontjából. A hadiállapot fenntartása Németországgal mit sem eredményez, csupán mérgezi a légkört. Most nyilvánvalóan a már kialakult formájukban kell megoldani a kérdéseket, csupán a dolgok állapotát kell megállapítani: meg kell erősíteni a két német állam létét, a második világháború után megszabott határok sérthetetlenségét. Egyetlen józanul gondolkodó politikus sem feltételezi, hogy az NDKban bárki is meghátrál, vagy feladja a szocializmus vívmányait, viszont arra sem gondol, hogy ma Nyugat-Németország lemondana politikai és társadalmi rendszeréről. Éppen ezért ténylegesen el kell ismerni azt, ami már kialakult és ezt be kell venni az ide vonatkozó szerződésbe. Nyugat-Berlin kérdésében is sokszor javasoltunk ésszerű megoldást. A német kérdést most politikai célokra kezdték felhasználni, egyes államok a választási kampányban vetik fel. Elnökválasztások közelednek az Egyesült Államokban. A választási kampányból természetesen a német kérdés sem hiányzik. Megváltozik-e vagy. sem a német helyzet, azaz aláElvtársak! A Szovjetunió már nemegyszer hangoztatta, hogy a leszerelés korunk valamennyi létfontosságú kérdésének a veleje. Az emberiség már évtizedek óta küzd azzal a prcJblémával, hogyan mentse meg a világot a pusztító háborútól, a lázas fegyverkezéstől és a tömegpusztító eszközök tökéletesítésében folytatott versenytől. A múltban kudarcra voltak ítélve az ilyen remények. Hisz a kizsákmányoló osztályok korlátlanul uralkodtak a világon, hisz kibékíthetetlen osztályellentétektől tépázott volt a társadalom, és az imperializmus a végsőkig kiélezte az osztályellentéteket, állandóan háborúskodtak az államok és a háborúk a társadalom életének állandó kísérőjelenségei voltak. A háború megakadályozására tett kísérlet a szocializmus megjelenése előtt meddő ábránd, álom volt. Néha az emberek áltatására szolgált. Megemlíthetjük például, hogyan állította a burzsoázia az első világháború idején, hogy a háborút az antantállamoknak kell megnyerniük, hogy soha többé ne legyen háború. Mi azonban tudjuk, hogy az első világháború után éppen elég háború tört ki és hogy a végén az USA, Anglia és Franciaország imperialistáitól támogatott fasiszták kirobbantották a még rombolóbb második világháborút. Most, amikor a tudomány rendkívül nagy rombolóerejű eszközöket fedezett fel, minden újabb világháború a lenni vagy nem lenni kérdés elé állítaná az emberiséget! Meggyőződésünk, hogy az emberiség egy új háború esetén nem pusztul el, hanem csak véglegesen megszabadul a háborúkat szülő korhadt tőkés rendszertől. De kérdjük, szükséges-e, hogy ilyen szörnyű árat fizessen az emberiség az új győzelméért? Szükséges-e száz- és százmilliók vérével fizetni azért, hogy új rendszer épüljön a régi romjain? Talán nics más út? Minden okos ember megérti, hogy meg kell teremteni a háború lehetőségét kizáró feltételeket, hisz az egyes országok azért viselnek hadat, hogy meggazdagodjanak a másik rovására. A marxisták-leninisták látják ennek lehetőségét. Mi, marxisták-leninisták jól tudjuk, milyen bonyolult a háború és a béke kérdése. A háborúk annak következtében keletkeztek, hogy a társadalom osztályokra oszlott. A háborúk végleg és visszatérhetetlenül megszűnnek, ha majd megszűnik a társadalomnak gazdagokra és szegényekre, vagyonosokra és vagyontalanokra, kizsílkmányolókra és kizsákmányoltakra felosztása, ha majd olyan társadalmi rendszer fog uralkodni, amely nem „az ember embernek farkasa" kegyetlen, burzsoá elvre fog épülni. Ennek a világnak semmi köze sem lesz a kapitalizmus világához, amelyben az a törvény érvényesül, hogy az erős kifosztja és kizsákmányolja a gyengét. Az imperializmus országaiban azoknak, akiknek tőkéjük van, mindenük megvan. Az egyszerű embereket pedig, akik dolgoznak, megteremtik az anyagi és szellemi értékeket, de nincs tőkéjük, nincsenek termelőeszközeik, kizsákmányolják és megkülönböztetésnek vetik alá. Az USA kormánykörei az úgynevezett amerikai életmódot, a „szabad világ" példaképeként állítják be. írják-e vagy sem a békeszerződést mindkét német állammal, vagy megmarad a jelenlegi helyzet — ez a kérdés merül fel sokszor a választási vitákban. A háborús góc meghagyását szorgalmazó agresszív körök erőpolitikájuk érvényesítésére akarják felhasználni a német kérdést. Erejük lemérése ilyen kérdésben veszélyes dolog. A német békeszerződés kérdését Nyugat-Németországban is kihasználják. Azt mondják például, hogy 1960-ban lehetetlen felvetni a kérdést és megegyezni megoldásában, mivel ezt az amerikai elnökválasztások akadályozzák. Tudtul adják: ügyet se vessenek a választások során a német kérdésről elhangzó beszédekre. Ha majd vége lesz a választásoknak, meg lehet kötni az egyezményt. De 1961-ben Nyugat-Németországban lesznek választások. Az agreszszív körök, a monopoltőke képviselői oy: is kihasználják a német kérdést, és egves sztmélyiségek tudatják: Adenauer kancellár nem adhatja fel álláspontját, mert ha feladja, akkor Brandt győz a választásokon. Ezért legyenek csak türelemmel, majd a választások után létrejönnek a német kérdés megoldása reálisabb kezelésének feltételei. A német békeDe miféle szabadság ez? A kizsákmányolás, a lopás, az éhenhalás szabadsága ez akkor, amikor élelmiszerfölösleggel rendelkeznek, a munkanélküliség szabadsága akkor, amikor nem használják ki a termelési kapacitásokat. Az amerikai szabadság a monopoltőke szabadsága, hogy elnyomja a dolgozókat, a két párt rendszerével megtévessze az embereket és rákényszerítse akaratát a katonai tömbökhöz tartozó partnereire. Ez a társadalom szüli az országok közötti háborúk feltételeit, mivel a monopoltőkét, az imperializmust az országon belül reakciós törekvés, határain túl pedig terjeszkedés és agresszió jellemzi. Az imperializmus korlátlan uralma esetében lehetetlen volna a béke megőrzése. De az új társadalri* rendszer, a kapitalizmust felváltó szocializmus kialakulásával megváltozott a helyzet. A szocialista rendszer haladóbb rendszer; új törvényeket hoz az emberek viszonyát, a népek és államok viszonyát illetően. Meggyőződésünk, hogy az egész emberiség megéri a szocializmust, a kommunizmust, ezt a harmonikus társadalmat, melyben nem lesznek antagonisztikus osztályok és amely a leghumánusabb elvre fog épülni, az ember testvére és barátja lesz embertársának. A munkásosztály és a dolgozó parasztság győzelme után szociális, nemzeti vagy egyéb okok soha sem fognak háborút kirobbantani. Ilyen helyzet akkor lesz, ha majd az egész világon a szocialista, kommunista rendszer lesz uralmon. Akkor az egész emberiség az egyenjogú nemzetek igazi közösségét fogja képezni. Ezt már régen me-jmondották és tudományosan bebizonyították a marxizmus-leninizmus alapítói. A kapitalista rendszer felszámolása a társadalm' fejlődés ^alapvető kérdése. De csak kalandorok gondolhatják azt, hogy a társadalmi rendszer megváltoztatását el lehet érni azzal, hogy háborút robbantanak ki az államok között. A szociális forradalom nem kiviteli cikk. Nem lehet azt érvényesíteni sem szuronyokkal, sem rakétákkal. Mint ahogy mi nem engedjük meg azt a gondolatot, hogy bárki ránk kényszeríthetné életmódját, amely lényünknek idegen, éppúgy misem akarunk beavatkozni más országok belügyeibe, mert életmódjuk minden egyes nemzet elidegeníthetetlen joga. Annak a kérdésnek megoldása, milyen szociális feltételek között éljenek, maguktól a nemzetektől, minden egyes ország belső fejlődésétől és feltételeinek érettségi fokától függ. Hogy az egyik vagy másik országban szocializmus legyen-e vagy kapitalizmus, ez nem az államok közötti kapcsolatok kérdése s nem olyan kérdés, amelyről ilyen nemzetközi fórumon kellene tárgyalni, mint az egyesült Nemzetek Szervezete, amelyben különböző szociális rendszerű országok vannak képviselve. Ez olyan kérdés, melyet maguknak a nemzeteknek kell megoldaniuk minden egyes államon belül. Tiszteletben kell tartani a konkrét tényeket, olyannak kell látni a világot, amilyen és nem olyannak, amilyennek látni szeretnénk. A mai világot — egyrészt a szocialista országok képezik, másrészt a kapitalizmus országai, amelyek az USA katonai tömbjeibe tömörülnek, továbbá azok az országok, amelyek nem vesznek részt semmilyen katonai tömbben, hanem semleges politikát folytatnak. A fő nemzetközi problémáknak tehát olyan megoldását kell keresni, amely tekintetbe venné a fennálló körülményeket, tekintetbe venné azt, hogy egyidejűleg ellentétes szociális rendszerű különböző államok léteznek, hogy ebben a helyzetben olyan feltételeket teszerződés kérdése megköveteli a mielőbbi megoldást. A további halogatás háborús veszéllyel fenyeget. E kérdést meg kell oldani. Nyilvánvalóan 1961-ben kell megoldást nyernie. Győznie kell a józan észnek! Alá kell írni a békeszerződést, és akkor Európa másképpen lélegezhet. Nyugat-Németországnak az NDK ellen tett lépései — kereskedelmi egyezmények megszegése és egyebek — kiélezik a helyzetet, mert a Német Demokratikus Köztársaság szintén megfelelő lépéseket tehet és ez egyáltalán nem kecsegtet javulással a két ország viszonyában. Ezért fontos, hogy — miután az USA meghiúsította a párizsi csúcsértekezletet —, megegyezzünk a nyugati országokkal: ne tegyenek olyan lépéseket, melyek kiéleznék a viszonyt. Javasoltuk a csúcsértekezlet megtartását az amerikai elnökválasztások után, hogy újabb erőfeszítést tegyünk a vitás kérdések megoldására, hogy megegyezzünk a békeszerződés megkötéséről mindkét német állammal és ennek alapján megoldjuk a szabad várossá nyilvánított Nyugat-Berlin kérdését. Ez az álláspontunk, de ha más politikát .kényszerítenek ránk, a nyugati imperialista hatalmak viselik érte a felelősséget. remthessünk, amelyek kizárják egy újabb világháború lehetőségét. A nukleáris háború a városok, a gyárak, az üzemek példátlan pusztulását okozná, megsemmisítené az emberek százmillióit. Számos nemzedék munkájával megteremtett értékeket tenne tönkre és valamennyi országot, valamennyi nemzetet sújtaná. Következményei súlyosan nehezednének a jövő nemzedékek életére is. Gaztettet követnénk el a mai és a jövő nemzedékek ellen, ha belenyugodnánk ebbe az irigylésre nem méltó sorsba és nem kísérelnénk meg a világháború veszélyének elhárítását. Ez megbocsáthatatlan volna azért is, mert a szocializmus a munkásosztály, az egész dolgozó nép kezébe olyan erőt. a védelemnek olyan lehetőségét adta, amilyenről a szocialista államok léte előtt nem is álmodhattunk. Ez a mi álláspontunk a háború és a béke kérdésével kapcsolatban. Együgyűség volna azt gondolni, hogy a kapitalista országok beleegyeznének a leszerelésbe, ha erösebbek volnának a szocializmusnál. Most az a helyzet, hogy a szocializmus világrendszere egy kevéssel sem gyengébb azoknál az országoknál, amelyeket az Egyesült Államok olyan katonai támadó tömbökbe tömörít, mint a NATO, a SEATO és a CENTO. Most a szocialista országoknak páratlan eszközök állanak rendelkezésükre, hogy a kapitalista országokra hatást gyakoroljanak, sőt ha akarják, még rá is kényszerítsék okét a leszerelésre. Ha ehhez még tekintetbe vesszük a népek nemzeti felszabadító mozgalmát, a leszerelésről folyó népmozgalom erejét, valamint azt is, hogy a burzsoázia körében is vannak józanul gondolkodó emberek, akkor a leszerelés mellett szólnak nemcsak anyagi lehetőségeink a szocialista országok elleni bárminő támadás megsemmisítő visszaverésére, hanem az a támogatás is, amelyben a békéért és a lázas fegyverkezés megszüntetéséért vívott harcunkat az egész világ nemzetei részesítik. Ezért amikor a szovjet kormány javaslatot terjeszt elő az általános és teljes leszerelésre, emellett reális politikai, gazdasági és erkölcsi tényezőkre támaszkodik. A világháborút el lehet hárítani, ha valamenynyi nemzet szívósan harcolni fog a békéért, az általános és teljes leszerelésért, a tömegpusztító eszközöknek legszigorúbb nemzetközi ellenőrzéssel történő megsemmisítéséértVajon mindez lehetséges? Igen. Hogy ez nehéz, azt senkisem tagadja, de a háború — ha kitört — a népek számára még nehezebb lesz. Ezért a kérdés így hangzik: Mi, kommunisták meghátráljunk-e ezen nehézségek előtt és ezáltal az imperialista erók uszályába sodródjunk, amelyek további lázas fegyverkezést akarnak — és ha a lázas fegyverkezés folytatódik, ez háborúhoz vezet — vagy pedig erőnket nem kímélve gátat emeljünk, sáncot építsünk az események ilyetén sorsdöntő fejlődésével szemben? Ellenezzük a fatalizmust, ellenezzük a passzivitást a háború és a béke kérdéseiben! Nem szabad lebecsülnünk, de még kevésbé túlbecsülnünk az imperialista erők lehetőségeit, amelyek a háború előkészítését szorgalmazzák. Amíg fennállnak az imperialista államok, amíg bennük az agresszióra, imperialista háborúkra ösztönösen törekvő monopoltőke uralkodik, fenn fog állani az újabb háború veszélye is. De van erő, amely szembeszáll az imperializmussal. Ezt az erőt a szocialista országok jelentik, melyeket politikájukban nemcsak saját országuk népei, hanem valamennyi ország népei, valamennyi dolgozó ember érdekei vezérelnek. És ezek az erők nemcsak a szocialista humanizmusra támaszkodnak. Támaszkodnak szocialista gazdaságukra, hatalmas fegyveres erővel rendelkeznek, hogy megvédelmezzék a szocialista országok állami érdekeit. Erőnk abban rejlik, hogy a szocialista országok érdekei azonosak valamennyi ország dolgozóinak érdekeivel, beleértve a kapitalista országok népeit is. A kapitalista országuk dolgozói a békeharc és békés együttélés mellett foglalnak állást. Mindehhez még hozzá kell számítanunk az új államok egyre növekvő számát, amelyek felszabadultak a gyarmati elnyomás alól és amelyek együttesen a tömbökön való kívülmaradás útjára, vagyis a békés politika útjára lépnek s ezáltal szétzúzzák az imperializmus egykori hátországát és tartalékait. És jóllehet az imperialista államok megkísérlik számos ország semleges irányvonalát saját céljaikra felhasználni s a semleges államok néha az ő nótájukat fújják, ez csupán átmeneti jelenség. A háború és a béke kérdésében nem lehet semlegesség, inert valamennyi nemzet békét akar és ezért valamennyi nemzetnek harcolnia kell a békéért, az újabb háború veszélye ellen. A béke erőinek és a háború erőinek elkülönülése tovább gyorsul és fejlődik. És ez a folyamat a békéért kUzdők erejét fogja gyarapítani. A semleges országok népei történelmi fontosságú választás előtt állanak. Az imperialista tábor megkísérli, hogy a lázas fegyverkezésbe sodorja okét, megkísérli ezen országok emberi és anyagi lehetőségeit a háború szolgálatába állítani. Az imperializmus semmit sem ajánl fel nekik a gyarmati múltból örökölt gazdasági elmaradottságuk felszámolásáéra. Az imperializmus szüntelenül megkísérli, hogy beavatkozzék belügyeikbe, hogy ujabb gyarmati járomba kényszerítse őket. A nemzetek szocialista társadalma a fiatal államoknak más utat javasol: ne vegyenek részt a lá/as fegyverkezésben, a szocialista államok testvéri segítségével fejlesszék gazdaságukat és kultúrájukat, ne engedjenek beavatkozást belügyeikbe. Meg kell talán mondanom, hogv a nemzetek mit választanak? Nem kell kételkednünk abban, hogy a béke és szabadság utját/l'jiem pedig a háborút és újabb leigázást választják. Ez a választás mérhetetlenül, növeli a békét óhajtók erejét. A szocializmus és a békés erők növekedésével a nemzetközi erőviszonyok az imperializmus hátrányára fejlődtek. Tévedes volna a szocializmus és a béke erőinek, valamint az imperializmus erőinek kölcsönös arányát most parlamenti szabványok szerint meghatározni. Az erók arányát végeredményben nem az egyik vagy másik oldalon — a szocializmus oldalán, vagy az imperializmus oldalán álló államok száma határozza meg. Az erőviszonyok meghatározásánál számos tényezőt - kell figyelembe venni, a gazdasági és katonai potenciált a lakosságot és más anyagi, erkölcsi tényezőket. E téren az egyszerű összeadás vagy levonás súlyosan megtéveszthetne bennünket. A tisztán számtani feladatok nem mérvadók: nem adnak világos elképzelést sem az államon belüli erőarányokról ott, ahol antagonisztikus osztályok vannak. Hisz ismeretes az is, hogy még a parlamenti helyek száma sem/ határozza meg az egyik vagy másik kapitalista országban a pártok és osztályok tényleges erőarányát. A burzsoá államok alkotmányát és választási rendszerét úgy dolgozzák ki, hogy azok számos kiváltságot nyújtsanak a kizsákmányoló osztályoknak, de ilyen kiváltságokat nem biztosítanak a kizsákmányoltak osztályainak, a dolgozók osztályának. Ez látható Franciaország példáján. ahol a kommunista párt a legutóbbi parlamenti választásokban 3 888 204 szavazatot és tíz mandátumot nyert, viszont olyan jobboldali burzsoá párt, mint az Unió az Oj Köztársaságért 3 608 958 szavazatot és 188 mandátumot kapott. Ezért az ilyen „parlamenti" módszer nem alkalmas az erőviszonyok többé-kevésbé helyes meghatározására a burzsoá államokon belül. Min alapul tehát a hatalom a burzsoá országokban? Miért van az, hogy a proletár pártoknak, amelyek a tömegek óriási támogatását élvezik, a parlamentben ritkán van megfelelő számú képviselőjük? Ez egyszerűen abból következik, liugy a burzsoázia különféle választási mesterkedéseket alkalmaz és az elnyomás erejével, rendörséggel, hadsereggel, a monopoltöke szolgálatába állított bíróságok és törvényhozás erejével tartja fenn magát. Ez az, amin a burzsoázia hatalma alapul. Azon alapul, hogy az uralkodó osztályok kezében vannak a termelőeszközök, az ideológiai befolyás eszközei, valamint a demokrácia és a forradalmi haladó mozgalom elnyomásának eszközei. Éppen ez a monopoltöke diktatúrája. Ha ilyen parlamenti módszerekkel határoznánk meg a szocializmus országai és az imperializmus országai közötti erőviszonyt, könnyen belebonyolódnánk a számadatokba és nem kapnánk helyes képet a helyzetről. Hogyan magyarázhatnánk azután azt a tényt, hogy az Októberi Forradalomban született fiatal szocialista állam — a világ egyedüli szocialista állama — gyengén' és fejletlenül meg tudta védelmezni létét? Hisz akkor országunk ellen tizenhét állam vonult tel. Országunkat fojtogatták az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország. Japán és más államok csapatai. A i'iatal szovjet állam ezeket az erőket szétzúzta és kiűzte országából. Mindig szem előtt kell tartanunk Lenin tanácsát: a politika nem számtan. A szovíetorsz?'- akkor nem csupán belső erőire, a munkásosztályra és a dolgozó parasztságra támaszkodott, hanem a munkásosztály nemzetközi támogatására, a burzsoá országok társadalma haladó rétegeinek támogatására is. így volt ez mar negyvenhárom évvel ezelőtt. Ma egészen más a helyzet. A Szovjetunió óriási erővé növekedett. Gazdaságunk virul. Hatalmas, jól felszerelt iparunk van, amely a megfelelő mennyiségben képes a legkorszerűbb védelmi eszközöket gyártani. Jól egybehangolt államapparátusunk van A szákképzett mérnökök, bármilyen feladat megoldására képes technikusok' és tudományos káderek nagy hadseregével rendelkezünk. Elsőosztályú, korszerű, rakéta- és nukleáris fegyverekkel felszerelt hadseregünk van. Az egész világ ismeri a szovjet tudomány és technika fejlődésében elért nagy haladást. Ezenkívül ma nem állunk egyedül. Európában és Ázsiában más országok is • szocializmus útjára léptek és sikeresen fejlődnek. Ezek az új szocialista országok már óriási sikereket értek el az állam építésében, a szocializmus építésében, fegyveres erőik építésében. Mondottam már azt is, hogy a semleges politikát folytató országoknak több mint egyharmada valaha az imperializmus hátországa volt és az imperializmus ember- és nyersanyag tartaléka volt. Az imperializmus e tartalékokat elveszítette és nem sikerült a gyarmati múltba visszasüllyeszteni ezeket az országokat. Az erők viszonyának meghatározásakor látni kell mindezeket a feltételeket és akkor világos lesz, hogy a béke erői ma nem kisebbek, de erősebbek a háború erőinél. Ezt világosan látni kell, hogy reálisan értékeljük erőinket, ne becsüljük le saját lehetőségeinket és védelmezzük a békepolitikát. A Szovjetunió a békés együttélés elveit követte és követi ma is. De mi nem esdekelünk a békés együttélésért. A világban ma kialakult erőviszonyok józan megfontolása alapján javasoljuk ezt a politikát. Minden nép megéri a szocializmust, a kommunizmust. Ez a társadalmi fejlődés törvényszerűsége. Valaki azt mondhatná, ha erőink nem kisebbek, sót nagyobbak ellenfeleink erőinél, miért ne oldjuk meg akkor ezt a kérdést háborúval? Miért ne gyorsítanánk meg a történelmi fejlődést? A történelem nem csikó, melyet ostorral nógatni lehet. A marxizmus-leninizmus mindig ellenezte az agressziót, a hódító imperialista háborúkat. Ezért ha a burzsoá politikusok azt hangoztatják, hogy a Szovjetuniónak csak ideiglenesen van szüksége a békés együttélésre, hogy mi kommunisták csak a megfelelő pillanatra várunk, hogy háborút robbantsunk ki és háborúval változtassuk meg más államok politikai és társadalmi rendszerét, akkor mi a szemükbe vágjuk: hazudnak. A marxizmus-leninizmus azt tanítja, hogy az erők viszonyát valamelyik osztály javára minden egyes állammal az osztályharc dönti el. Ha megnövekednek a forradalmi proletárerők, akkor a proletariátus saját belátása, tehát a proletariátus érdekében, a forradalmi osztály érdekében dönt a politikai hatalomról és a társadalmi rendszerről, s e kérdést a konkrét viszonyok és a régi osztályok harci módszerei szerint oldja meg. Ha megengedjük a háború törvényszerűségét a belpolitikai és a belső társadalmi problémák megoldásában a szocialista és a tőkés országok között, akkor ez a szocializmus ellenségeinek malmára hajtaná a vizet. A szocializmus ellenségei ezt a marxi-lenini tanítást a szocialista országok ellen használnák fel. Akkor aztán azt mondhatnák: na látjátok, miféle haladó rendszer, miféle haladó tanítás az, ha erőszakkal kell a népekre rákényszeríteni. A szocializmus ereje életképességében, s abban van, hogy megfelel a néptömegek leghőbb vágyainak. A szocialista, kommunista építés gyakorlata is ezt igazolta. A szocializmus eszméinek nincs szükségük erőszakra, hogy elterjedjenek a tömegek körében, és ez olyan igazság, melyet már az iskolásgyermekek is ismernek, de amelyet ellenfeleink, a (Folytatás a 4. oldalon)' II. Az általános és teljes leszerelés a tartós béke útja JJJ SZÖ '3 * 1960, október 22.