Új Szó, 1960. október (13. évfolyam, 273-302.szám)

1960-10-18 / 290. szám, kedd

) A tagsági igazolványok kicserélésének helyes vé grehajtása emeli a pártmunka színvonalát A PÁRTSZERVEZETEK S A KOM­MUNISTÁK igen fontos feladata nap­jainkban, hogy maradéktalanul tel­jesítsék a CSKP KB-nak a tagsági igazolványok kicseréléséről hozott • határozatát. Tekintettel az egyes pártalapszervezetekben eddig szer­zett tapasztalatokra, feltétlenül szükséges, hogy a pártszervek és a szervezetek fokozott gondot for­dítsanak a feladat helyes végrehaj­tására. Nem szabad szem elől té­vesztenünk, hogy nemcsak a tagsági igazolványok kicseréléséről van szó, äianem arról is, hogy ennek az akciónak is hozzá kell járulnia pár­tunk sorainak további megszilárdítá­sához, a párttagokhoz való kapcso­latok elmélyítéséhez, növelnie kell a párttagok aktivitását s ezzel álta­lában magasabb színvonalra kell emelnünk a pártmunkát. A CSKP KB emiitett határozata teljesítésének eddigi tapasztalatai arról tanúskodnak, hogy különösen ott kedvezőek az eredmények, ahol a pártfunkcionáriusok nemcsak ala­posan tanulmányozták a tagsági iga­zolványok kicserélésére vonatkozó irányelveket, hanem végrehajtásuk •során is megfelelő kezdeményezést tanúsítottak. Megmutatkozott, hogy az a leghelyesebb, ha á pártfunkcio­náriusok személyesen beszélnek minden kommunistával a párt alap­vető feladatairól. E beszélgetések hasznossága kétféleképpen nyilvánult meg. A párttagok egyrészt ismét tu­datosították jogaikat és kötelessé­geiket, a párttagság jelentőségét, másrészt közölték véleményüket a pártbizottság, avagy egyes tagjai munkájának fogyatékosságairól. A tagsági igazolványok kicserélésével kapcsolatos feladatok ily értelmű teljesítése különösen azoknak a párttagoknak volt segítségére, akik elhanyagolták alapvető kötelességeik teljesítését. Az elvtársak a pártbi­zottság s az egész pártkollektíva tá­mogatásával helyrehozhatják hibái­kat. A KOMÁRNÖI STEINER GÁBOR HAJÓGYÁRBAN működő pártalap­szervezetek követésre méltó példá­ját mutatták a tagsági igazolványok kicserélése előkészítésének és vég­rehajtásának. A pártcsoportokban az előírások értelmében hasonlítot­ták össze a nyilvántartási lapokon s a tagsági igazolványokon feltün­tetett adatokat, s ennek megfelelően állították össze a kimutatásokat, és ragasztották az igazolványokba az ellenőrzési bélyegeket. Az ellenőrzés természetesen feltárta az egyes párttagok fogyatékosságait is. A pártalapszervezetek bizottságai az említett feladatok teljesítése után konkrétan értékelhették az ellen­őrzés eredményeit, s az így szerzett tapasztalatokat felhasználhatják a taggyűléseken megvitatásra kerülő beszámolók kidolgozására. Nagy fon­tosságot kell tulajdonítanunk annak is, hogy az említett pártalapszerve­zetekben fokozatosan kiküszöbölik az ellenőrzés folyamán megállapított fogyatékosságokat, ami növeli a párttagok aktivitását. Hasonlóképpen jártak el további pártalapszerveze­tek funkcionáriusai is például a pop­rádi Tatra Vagóngyárban, a lubeníki Szlovák Magnezit-üzemben, a rožňa­vai vasércpörkölőben stb. Kár azon­ban, hogy a pártalapszervezetek tag­jai ez alkalommal nem vállaltak konk­rét munkakötelezettségeket. Jó példát mutattak a ČSD lipanyi üzemi pártszervezetében dolgozó elvtársak, akik a tagsági igazolványok kicse­rélését jóváhagyó taggyűlésen fel­ajánlották, hogy 300 munkaórát dol­goznak le a védnökségük alatt álló földművesszövetkezetben. Tapasztalataink arról tanúskodnak, hogy ezen akció eddigi végrehajtása ott eredményes, ahol az SZLKP já­rási bizottságai, a választott szer­vek, a járási pártbizottságok dolgo­zói s a járási pártaktíva tagjai hat­hatós segítséget nyújtottak a párt­alapszervezetnek. A jó eredmények ellenére azonban több pártalapszer­vezetben a bizottság tagjai nem tudatosították kellőképpen a CSKP KB irányelveit, figyelmen kívül hagy­ták a tagsági igazolványok kicseré­lésével kapcsolatos akció politikai jellegét és csupán adminisztrálásra szorítkoztak. Így pélBául a Csehszlo­vák Állami Utak Iučeneci üzemi pártszervezetében csak a tagságról már előbb felfektetett kartotékok alapján állították össze a tagsági igazolványok kicseréléshez szükséges kimutatásokat. Máshol pedig nem hasonlították össze a tagsági igazol­ványban s a kartotékban feltüntetett adatokat, sőt a kimutatási íven kö­zölt alapvető utasításokat sem vet­ték figyelembe. Mindez megnehezíti a munkát, sőt előfordulhat, hogy a pártalapszervezetek egyes felüle­tesen dolgozó funkcionáriusainak hi­bájából téves adatok kerülhetnek be néhány új tagsági igazolványba. Helytelen az is, ha egyes pártszer­Fiataljaink a harmadik ötéves tervért (ČTK) — A CSISZ szlovákiai szerve­zetei bekapcsolódnak „Ifjúságunk a har­madik ötéves tervért" új építöverseny­be. A zilinai Slovena-üzemben működő CSISZ-szervezet tagjai kötelezettséget vállaltak 500 ezer korona megtakarítá­sára. Az üzem további 10 ifjúsági kol­lektívája elhatározta, hogy részt vesz a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért indított versenyben, A „Mindenki újmó­don" mozgalom keretében' megrendezik az új technika ifjúsági negyedéveit, 500 fiatal dolgozót nyernek meg a CSISZ politikai oktatási tanfolyamainak látoga­tására, és 100 Ifjúmunkást vesznek fel a CSISZ tagjainak soraiba. Hasonló si­kereket érnek el a fiatalok a bratisla­vai főpályaudvar fűtőházában, ahol a CSISZ-tagok kollektívája sikeresen törek­szik a szocialista munkabrigád cím el­l nyerésére. vezetekben elveszik a tagoktól tag­sági igazolványaikat. Ilyen hibát követett el például a galántai járási Sládkovičovo! Nyolcéves Középiskola pártalapszervezetének elnöke, s a Dunajská Streda-i Baromfifeldolgozó Üzemben működő elvtársak is. AZ ELLENŐRZÉSI BÉLYEGEK be­ragasztása, mivel igen fontos párt­bizonylatról van szó — fokozott fi­gyelmet igényel! Ezt egyes párt­alapszervezetekben nem tudatosí­tották kellőképpen és ellenőrzési bé­lyeget ragasztották olyan tagsági igazolványokba is, amelyek nem vol­tak teljesen rendben. A trnavai já­rásban pedig egyes pártalapszerve­zetekben ellenőrzött és hibátlannak minősített tagsági igazolványokba sem ragasztottak ellenőrzési bélye­get. A pártalapszervezetek bizottsá­gainak gondoskodniuk kell a tagsági igazolványok ellenőrzése és kicse­rélése alkalmából megállapított fo­gyatékosságok kiküszöböléséről. Ál­landóan figyelmeztetni kell a párt­tagokat kötelességeik példás telje­sítésére, tehát arra is, hogy az előírt összegben fizessenek tagdíjat. Erre a rožňavai Járási Népegészségügyi Intézetben működő pártalapszerve­zet funkcionáriusainak is nagyobb gondot kellene fordítaniuk, mivel a szervezet néhány tagja nem fizeti tagdíját az előírások értelmében. Különösen a falusi pártszervezetek­ben gyakoriak az ilyen fogyatékos­ságok. A falusi pártbizottságoknak éppen ezért erélyesen kell fellépniük az alapvető kötelességek elhanyago­lásával szembeni engedékenység és liberalizmus ellen. A tagsági igazolványok kicserélése folyamán szerzett mind pozitív, mind negatív tapasztalatok arra figyel­meztetnek bennünket, hogy az ed­diginél alaposabban kell foglalkoz­nunk a tagság nyilvántartásának s az erre vonatkozó szabályok betartásá­nak kérdésével. Gondoskodnunk kell a pártalapszervezetek nyilvántartá­sának pontosabbá tételéről s a leg­nagyobb fokú rendbetartásáról. Ezért feltétlenül szükséges, hogy a párt­alapszervezetek funkcionáriusai mélyrehatóbban tudatosítsák a párt­tagok s a tagjelöltek nyilvántartása terén 1960 április 1-én érvénybe lé­pett módosításokat, s következete­sen betartsák a CSKP alapszabály­zatának a tagjelöltek felvételére vo­natkozó cikkelyeit is. A TAGSÁGI IGAZOLVÁNYOK ki­cserélése nem lehet tehát csak ügy­kezelés kérdése, hanem ellenkező­leg, ezt az igen jelentős pártfelada­tot a többi politikai és gazdasági feladatokkal összefüggésben kell tel­jesítenünk. Michal Friebert, az SZLKP KB dolgozója. A kulturális forradalom egyik fontos láncszeme — s ezzel a múlt évben a szocialista kultúra kongresszusa is fog­lalkozott - a munkahelyek kulturáltságának fokozása. Ezen a vonalon a Munkaérdemrenddel kitüntetett varnsdorfi Elite Harisnyagyár az élen jár. Már a termelés jellege is megadja annak lehetőségét, hogy itt a munkakörülmények valóban kellemesek legyenek. A dolgozók az üzem vezetőségével karöltve a műhelyeket virágokkal és szobanövényekkel díszítették. Egyes műhelyekben ízléses függönyöket rakták a hatalmas abla­kokra. Természetesen a dolgozók a tisztaságra is rendkívül ügyelnek. E kellemes munkakörnyezet kiváló ha­tással van a dolgozókra, akik jó hangulatban, szívesen töltik ilyen kedvező körülmények között a munkaidőt. Képünkön: a virágokkal, függömjökkel díszített, példásan tiszta és rendben tartott varrómühely. (Jirí Finda - ČTK - felvétele) Az új év a közúti forgalomban is újat hoz 42 alapvető változás • 8 hónap alatt 25 ezer baleset • A motorkerékpárosok szomorú elsőbbsége • Min­dennemű szeszesital fogyasztása tilos • Nem kell új vizsgát tenniük a járművezetőknek A közelmúltban nemegyszer fog­lalkoztunk a közúti forgalom okozta balesetek elhatalmasodásával. Az ok legtöbbször figyelmetlenség, az elő­írások áthágása, alkohol, mértékte.­len sebességfokozás s egyebek vol­tak. Ezzel a kérdéssel foglalkozott a legutóbbi sajtóértekezleten Jind­rich Kotál elvtárs, a belügyminisz­ter helyettese. Ezek az okok kény­szerítették az illetékes szerveket arra, hogy változtassanak a közúti forgalom érvényben levő szabályain. Az érvek között ilyen tényeket találunk: Ez év nyolc hónapja alatt hazánk területén 25160 közlekedési baleset történt. A múlt év hasonló idősza­kához képest 2400-zal több! A halá­los balesetek száma 1066. volt — ebből 127 gyermek —, 5905-en sú­lyos, 10 796-an könnyebb sérülést szenvedtek. A kár 37 293 000 koro­nát tesz ki. A megrongált, vagy tel­jesen tönkrement gépjárművek szá­ma 22 075-re rúg. Az említett balesetek legnagyobb hányada a motorkerékpárosokra esik. A nyolc hónap alatt 5996 bal­esetet okoztak, ami 23 százaléknak felel meg. A közrendészet új szabályait a dolgozókkal folytatott beható megbeszélések előzték meg. A vál­tozás alapvetően 42 szabályt érint. Néhány a fontosabbakból: Ä kullancs kórokozók hordozója A múlt hét végén fejeződött be Smolenlcén az agyvelőgyulladás kór­okozóiról tárgyaló négynapos értekez­let, amelyen 12 ország több mint hatvan kiváló tudósa vett részt. Az értekezlet az agyvelőgyulladás meg­előzésének és gyógyításának kérdé­seivel foglalkozott. Az agyvelőgyulladás kórokozói komoly veszedelmet jelentenek azok számára, akik az erdészetben, mezőgazdaságban dolgoz­nak. Az említett betegség vírusait ugyan­is a kullancs terjeszti, amely — mint ismeretes — vérrel táplálkozik. így a kullancs révén az agyvelőgyulladás ví­rusai könnyen bejutnak az emberi szer­vezetbe is. Ilyenfajta megbetegedés pe­dig egy-két hónapos kezelést, munkából való kiesést jelent, A betegség eléggé ílterjedt Európában, Svédországban csakúgy, mint a Balkán félszigeten. Gyógyítása egyelőre nem sok eredménnyel jár. A betegség megelőzése terén eddig is jelentős eredményeket értünk el preventív oltással, ám még az oltószérum sem egészen tökéletes. Egye­lőre a kórokozó alapos megismerése a tudományos dolgozók elsődleges feladata. A betegség ellen csak akkor lehet ered­ményesen védekezni, ha alaposan ismer­jük annak kórokozóját. A tudósok előbb azt a nézetet vallot­ták, hogy az agyvelőgyulladás vírusa csak az ember nem járta őserdőkben, dzsungelekben él és szaporodik. A leg­újabb kutatások ezt a nézetet megcá­folták. Az is bebizonyosodott, hogy ez a virus átterjedhet olyan vidékekre is, ahol eddig nem létezett. Legfőképp ván­dormadarak vagy rágcsálók közvetítésé­vel terjedhet tovább, amelyekre a kul­lancsok rátelepednek. A betegség terjesztését különféle erdei és mezei állatok is elősegíthetik afféle „körfertőzéssel". A kullancs táplálkozása — a vér szívása közben átviszi az agyve­lőgyulladás kórokozóját más állatok vé­rébe s a fertőzés tovább terjed más kul­lancsokra, amelyek a fertőzött állatok vérét szívják. Semmi kétség, a Smolenicén lefolyt ér­tekezlet, a tudósok példás nemzetközi összefogása lehetővé teszi e veszélyes betegség elleni hatékonyabb harcot, (al) © A közúti forgalomban részt ve­vő minden gépjárművezető számára mindennemű szeszesital-fogyasztás előtte és útközben! — szigorúan ti­los. (Beleértve a sört is!) ® A motorkerékpárosok számára 1961, január 1-től kötelező lesz a védőszemüveg és a védősisak vise­lése. A MOPED- és a PIONlR-veze­tőkre ez nem vonatkozik. O Hatéves korig a gyermekek csak felnőtt kíséretében kerékpá­rozhatnak. A forgalom folyamatossá tételét szolgálják többek között: © A gépjárművek vezetői köte­lesek az úttest jobboldalán haladni. 9 Lényegesen egyszerűbb lesz az előnyszabály. Pa útkereszteződé­seknél megszűnik az egyes gépjár­művek előnyszabálya. A jövőben az útkereszteződéseknél annak a jár­műnek lesz előnye, amelyik jobb ol­dalról érkezik. Ez nem zárja ki az egyes utaknál alkalmazható — táb­lával jelölt — előnyszabály lehető­ségét. @ Zárt településen - mindenne­mű gépjármű részére - a megen­gedett óránkénti sebesség 50 km. Este 23,00 órától reggel 5 óráig a 3,5 tonnánál nagyobb járművek, va­lamint az autóbuszok elérhetik a 80 kilométeres legnagyobb óránkén­ti sebességet. © Az egyes közutak sebességkor­látozása továbbra is megmarad. © Balra fordulás esetén a gépko­csivezetőnek a kereszteződés közép­ső részét kell elfoglalnia. Az intézkedések egyéb pontjait a gépkocsik megvilágítására, a rendé­szeti jelekre stb., vonatkoznak. A közúti forgalomban történő eme változtatásokat részletesen is­mertetik a nyilvánossággal. A jár­művezetők részére még annyit: bár az eszközölt változtatások új vizs­gát nem követelnek, de a szabályok ismerete kötelező számukra. - f ­fiKulturáliséi i & éf + N. Sz. Hruscsov nagy festők képel­nek reprodukcióit tartalmazó albumot és zenélő szputnyik-modellt küldött ajándék­ba Prafula Amizsandra Dzsaveri indiai kisfiúnak, aki a Delhi-i nemzetközi gyer­mekrajz-kiállításon megkapta a legérté­kesebb dijat, India elnökének aranyér­mét. A kis művész kiállított rajzain N. Sz. Hruscsov indiai látogatását ábrázolja, •K A Cinémonde című francia hetilap közli, hogy Hollywoodban ezerötszáz nagy filmszínész nevét megörökítik úgy, hogy belevésik az egyik utca járdájába. Egyet­len világhírű filmszínész azonban — vé­leményük szerint — nem bizonyult mél­tónak a megörökítésre: Charlle Chaplin neve hiányozni fog a listáról. Nagyszabású országos lakberendezési kiállítás nyílik ez év végén Moszkvában. A bemutatásra kerülő bútorok, textíliák, használati- és dísztárgyak közül közvé­leménykutatás alapján választják ki a leg­Izlésesebb és legcélszerűbb darabokat, és ezeket bocsátják tömeggyártásra. •fc Számos neves francia művész, köz­tük Picasso is vállalta, hogy illusztrálja Pablo Neruda poémáját, amelyben a chilei földrengést ábrázolja. A költő és az il­lusztrátorok a kiadvány teljes jövedelmét a földrengés-sújtottá lakosságnak ajánlot­ták fel. + A Dunajská Streda-i népmüvelodésí otthon nemrégen dramaturgiai tanfolya­mot rendezett, melyen körülbelül 30 sze­mély, — főleg tanítók vettek részt, (k) Ötnapos munkahét Már többször beszámol­tunk róla, hogy üze­meinkben kezdik megva­lósítani a CSKP országos konferenciájának azon ha­tározatát, mely szerint a harmadik ötéves terv fo­lyamán fokozatosan rá kell térnünk a rövidített munkahétre. Ezt a nagy jelentőségű határozatot örömmel fogadtuk, hiszen ez életszínvonalunk továb­bi emelkedésének igen ki­fejező bizonyítéka. A rövidített munkahét­tel termelő üzemek csa­ládja ismét szaporodott. A bratislavai Matadorban október 1-től próbakép­pen bevezették a 42 órás munkahetet, ami azt je­lenti, hogy csak ötnapos a munkahét. Tehát min­den hónap első három szombatja szabad, csak a negyedik munkanap. Persze, nem lehet az ilyesmit máról holnapra megvalósítani. Sok min­dennek meg kell ezt előz­nie. Ebből indult ki a Matador munkaközössége is. Mielőtt rátértek volna a 42 órás munkahétre, alaposan elemezni kezd­ték termelési 'ehetőségei­ket. Az ötnapos munka­hét életbeléptetésére 35 műszaki-szervezési intéz­kezdéssel teremtették meg a feltételeket. Ehhez ké­sőbb még 19 járult. Mind­ezek igazolják, hogy az üzem munkásai felelőssé­gük tudatában készültek 3 rövidített munkahét be­vezetésére. Igaz, hogy némely munkahelyen, mint pl. a karbantartó-, saj to­lórészlegeken merüllek fel nehézségek. Itt szük­séges, hogy továbbra is hatnapos legyen a mun­kahét. Ezt a problémát úgy oldották meg, hogy az ott dolgozók — a velük történt megbeszélés alap­ján — továbbra is hat napot fognak dolgozni, de oly módon, hogy váltani fogják egymást, tehát munkaidejük nem lesz több, mint heti 42 óra. Ahhoz, hogy teljes ké­pet nyerjünk, milyen fe­lelősséggel látott a rövi­dített munkahét beveze­téséhez a Matador-uzem, még egy dolgot meg kell említeni. Amint mondot­tuk, az első hónap pró­baidő. így az első hó­napban a munkások szom­batonként is bejárnak az üzembe, de csak azért, hogy tisztázzák a felme­rült problémákat és elő­készítsék a termelést á zökkenőmentes rövidített munkahétre. K. J. ÜJ SZÖ '5 * 1960, október 12.

Next

/
Thumbnails
Contents