Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)

1960-09-24 / 266. szám, szombat

OLDJUK MEG AZ ŔLTÄLÄNOS LESZERELÉS PROBLÉMÁJÁT! (Folytatás az L oldalról.) ban fejlődjenek. A sötét erők azonban, melyek szempontjából előnyös a nemzetközi feszültség fenntartása, görcsösen ragaszkodnak pozícióikhoz. Maroknyi csoport ez, de elég befolyásos és jelentősen kihat államai politikájára. Ezért nagy erőfeszítést kell tennünk e sötét erők ellenállásának letörésére. Mihelyt a nemzetközi feszültség enyhítésének politikája reális eredményekre vezet, rögtön szélsőséges eszközökhöz folyamodnak, hogy a népek ne érezzenek megkönnyebbülést, akár a fejük tetejére is állnak, csak azért, hogy újra meg újra visszavessék a világot a komor időkbe, hogy még jobban kiélezzék a nemzetközi feszültséget. Az idén tavasszal tevékenységük veszélyes megnyilvánulását láthattuk, amikor az ENSZ egyik legnagyobb tagállamának, az Amerikai Egyésült Államoknak repülőgépei kártevőn betörtek a Szovjetunió és más államok légiterébe. Sőt az Egyesült Államok szándékosan állampolitikájának elvévé tette a nemzetközi jog megsértését. Az amerikai repülőgép agresszív behatolása hazánkba és az amerikai kormány ezt követő cselekményei megmutatták a népeknek, hogy az Egyesült Államok kormányának szándékos politikájával állunk szemben, amely a haramiaságot akarta a nemzetközi jog helyébe ültetni, a szuverén egyenjogú államok becsületes tárgyalását pedig álnoksággal cserélte fel. Az egész világ tudja, milyen súlyos csapást mért ez a politika a nemzetközi helyzet enyhülésére. Oka volt annak, hogy meghiúsult a párizsi csúcsértekezlet, melynek napjaink legfontosabb problémáit kellett volna megvitatnia. Ez az értekezlet más körülmények között lerakhatta ' volna az államok egészségesebb együttműködésének alapjait. Ám semmilyen leckéből nem tanulnak azok, akik a másé után nyúlnak. Kapnak a fejükre, de azt hiszik, hogy kudarcaikat csak óvatlanságuk vagy alkalmatlan eszközök alkalmazása okozta. Üjra, persze más ajtón és más álkulccsal osonnak be.az idegen házba. így tettek az amerikai repülőgépek felderítő útjainak szervezői is. Nem tudom, milyen tanulságot vontak le az U—2 incidenséből, de pontosan két hónap múlva, július 1-én egy másik katonai repülőgépet küldtek hozzánk, az RB—47-et. Ez az ágyukkal és különleges kómfelszereléssel ellátott repülőgép a Kola félsziget térségében hatolt be hozzánk. Milyen céllal? Miért? Azt hiszem, minden józanul gondolkodó ember megérti/hogy semmi jót nem hozott nekünk. Mellesleg Ľinsenhower tegnapi beszédében megemlítette, hogy a szovjet katonák lelőtték az RB—47 mintájú amerikai katonai repülőgépet. Nem fogok vitázni e kérdésről, annak idején részletesen kifejtettem a dolgok tényleges állását és álláspontunkat. Bár figyelmesen hallgattam az elnök beszédét, különös, hogy egy szóval sem említette az U—2 repülőgépet, amelyet szintén szovjet terület fölött lőttek le. Mit jelent ez? Talán az elnök megfeledkezett erről a repülőgépről? De hát mire törekszik az Amerikai Egyesült Államok azzal, hogy a Szovjetunió légiterébe küldi repülőgépeit? Lehet, hogy ilyen incidenst akar előidézni, melyben a rakétáké lenne a szó. Itt egy repülőgép, amott egy másik, s lényegében kész az incidens. Vagy. talán a másik fél erői kipuhatolásának politikája akar ez lenni? Akár így van, akár úgy, egy dolog nagyon is világos. A provokáció szervezői oiyan helyzetet akarnak teremteni cselekményeikkel, hogy a népek állandó félelemben éljenek. Az ilyen helyzet nagyon megfelel az USA kormányának, de nem felelhet meg a Szovjetuniónak és a többi országok döntő többségének. Arra törekedtünk, és a jövőben is arra törekszünk, hogy a nemzetközi kapcsolatokban megszűnjék a törvénytelenség minden megnyilvánulása. A Szovjetunió nem szab semmilyen rendkívüli feltételeket. Csak arra törekszünk, hogy tiszteletben tartsák az államok kapcsolatainak legelemibb szabályait. Csak azt akarjuk, hogy szigorúan betartsák az ENSZ alapokmányát, amely kizárja az erőszakosság, a rablás és agresszió módszerét, megköveteli az államok felségjogainak tiszteletben tartását, ami a tartós világbéke alapja. Talán sok ez? Tán nem ezt kívánja a világon minden becsületes ember, akinek drága a béke sorsa, országa szuverenitása és függetlensége? Az Amerikai Egyesült Államok szövetségesel néha szemünkre vetik, hogv túl élesen bíráljuk az amerikai kormányt. Ám rossz szolgálatot tennénk a béke ügyének, ha alakoskodnánk, mint a képmutatók és elnézően megveregetnénk a nemzetközi provokációk szervezőinek vállát. A békeharc azt jelenti, hogy bátran le kell leplezni minden háborús veszélyt előidéző akciót, bárki követi el. Ez nagyon kedvez a nemzetközi léokör felfrissülésének. A provokátorok fedezése és az engedékenység irántuk — mint a tapasztalatok igazolják — háború kirobbanására vezet. A történelem a népek sorsa szempontjából nem egy tragikus példát ismer. Az amerikai kémrepUlök útjai más szempontból Is tanulságosak. Igen szemléltetően megmutatták, mennyire veszélyezteti a békét az amerikai katonai támaszpontok pókhálója, amely tucatjával szőtte be az európai, ázsiai, afrikai és latin-amerikai államokat. E támaszpontok, mint veszélyes mély fertőző gócpont a szervezetben, felbomlasztják azoknak a2 államoknak normális politikai es gazdasági életét, melyekre rákényszeritették őket. Megakadályozzák, hogy ezek az államok rendes viszonyt teremtsenek a szomszéd országokkal. Hogy Is lehetnének itt normális viszonyok, hisz a szomszéd országok lakói nem alhatnak nyugodtan, mert a measemmisíto csapás veszélye állandóan felettük lebeg és bekövetkezhet, mihelyt amerikai katonai klikk újabb provokációkra vetemednék. A béke ellenségeinek cselszövéseitol nyugtalanított nepek egyre határozottabb követelései nem találhatnak süket fülekre az ENSZ-nél. Az emberiség békéért és nemzetközi együttműködésért indított mozgalmának formái és eredményei országok szerint különbözők, de értelmük egy, okaik és céljaik azonosak. Tiltakozó mozgalom ez a háború és a provokációk politikája, a kimerítő lázas fegyverkezés, a népekre rákényszerltett idegen és ellenséges akarat érvényesítése ellen. Egyre kevesebben vannak, akik hajlandók beletörődni a jelenlegi helyzetbe, amikor a népek szabad akaratának bármilyen megnyilvánulása, független politika folytatásának bárminő irányzata — akár Indonézia, akár Irak, Guinea, a semleges Ausztria, vagy a gazdasági érdekeiket védelmező kis Izland részéről — a NATO köré csoportosult hatalmak bősz ellenállásába ütközik és egy poklot szabadit fel. A NATO, korunk „szent szövetsége" azt a hálátlan küldetést vállalta, hogy mindenünnen kiűzi a szabadsáqszeretet szellemét, bárhol is jelentkezik a világon. . . , A hős Kuba különféle támadások, cselszövések, aknamunka, gazdasági agresszió s végül rosszul leplezett beavatkozást fenyegetőzések célpontja lett. Jellemző az Amerikai Egyesült Államok viszonya Kubához. Tudjuk, hogy a népi forradalom győzelme előtt a kubai gazdaság valamennyi ágának korlátlan urai az amerikai monopóliumok voltak, melyek óriási nyereséget harácsoltak össze a kubai dolgozók kizsákmányolásából és termékeny országuk kincseiből. Egyes amerikaiak időnként szívesen büszkélkednek vele, hogy náluk magasabb az életszínvonal, mint más országokban. Ez ugyan igaz: az USA életszínvonala magasabb, mint Kubáé. De mivel magyarázható ez? Tán azzal, hogy a kubai nép nem olyan munkaszerető és hogy a kubai föld nem .olyan termékeny? Bizony nem, nem itt van a lényeg. Nagyon jól ismerjük a kubai nép haza- és munkaszeretetét, szülőföldjének szeretetét. Tehát az ok egészen másban keresendő. A kubai nép munkájának gyümölcseit éveken át az amerikai monopóliumok élvezték. Csodálkozhatunk-e hát, hogy az egy kubai lakosra eső jövedelem 1958-ban például 6 és félszerte kisebb volt, mint az USÁ-ban. Ez már önmagában meggyőző bizonyíték. Ma más rend uralkodik Kubában. A kubai nép kiűzte Batistát, az amerikaiak védencét és felszabadult az idegen kizsákmányolás alól. Kezébe vette sorsát és érthetően megmondta az amerikai monopolistáknak, elég sokáig fosztogattátok hazánkat. Most mi fogjuk élvezni munkánk, hazánk gazdag gyümölcseit. Kuba „bűne" tehát abban van, hogy a szabadságszerető hős kubai nép független életet akar élni. Az ENSZ-nek mindent meg kell tennie, hogy elhárítsa a Kubát fenyegető idegen beavatkozás veszélyét. Ha megengednék, hogy az ügy annyira elfajuljon, hogy egy újabb Guatemala váljék Kubából, ez olyan eseményeket idézne elő, melyeknek következményeit ma aligha láthatja bárki is előre. p Viharos események játszódnak le az afrikai földrészen. A fiatal Kongói Köztársaság a függetlenség kikiáltása utáni harmadik napon agresszió áldozata lett. A belga kormány az egész világ színe előtt igyekezett megfosztani Kongót szabadságától, elvenni tőle azt, amiért a kongói nép évtizedeken át küzdött. Nemzetközi válság tört ki, mely 1956 nyugtalan őszi napjaira, a szuezi válság napjaira emlékeztetett. A független afrikai állam most is kiprovokálatlan agressziónak volt kitéve. Lábbal tiporták az államok viszonyának általánosan elismert elveit és olyan helyzet alakult ki, amely komolyan veszélyeztette a békét, s nemcsak Afrika békéjét. Milyen nevetségesek és esztelenek az agresszoroknak cselekményeik leplezésére felhozott érvei. Azt állították, hogy zűrzavar lett volna Kongóban, ha nem lépnek közbe a belga csapatok, mert a kongói nép még nem érett meg az önálló életre. De ki hihetett az ilyen állításoknak! Van egy afrikai közmondás: „A népámítás épp olyan, mint a tűz papírba csomagolása." Egész Afrika, a világ egész közvéleménye elítélte a Kongó elleni fegyveres agressziót. A belga kormányt tehát nem a Kongóban élő belgák életéről való gondoskodás, hanem a Kongóba letelepedett mindenható monopóliumok sokkal kézzelfoghatóbb érdekei késztették esztelen kísérletére, hogy térdre kényszerítse a fiatal állam népét és erőszakkal elszakítsa leggazdagabb tartományát, Katangát. A nukleáris fegyverek nyersanyaga — az urán, kobalt, titán — s az olcsó munkaerő az, amit a monopolisták Kongóban féltenek. Éppen ez az igazi alapja a Kongó elleni öszszeesküvésnek, melynek szálai Brüsszelből a NATO-hatalmak fővárosaiba vezetnek. Amikor a gyarmatosítók megérezték, hogy a Kongói Köztársaság törvényesen megválasztott és a parlament bizalmát elnyert kormánya határozottan síkraszáll a független politika mellett és feladatul tűzte ki a kongói nép érdekeinek követését, minden eszközt latba vetettek a kormány megdöntésére. Elhatározták, hogy olyan bábkormány uralomra juttatására fognak törekedni, amely látszólag „független" lenne, de lényegében a gyarmatosítók akaratát érvényesítené. A gyarmatosítók — mint mindig - most is durva módszerekhez és a közvetlen beavatkozáshoz folyamodtak. Sajnos, piszkos munkájukat Hammarskjöld ENSZ-főtitkár és apparátusa kezével végeztetik el Kongóban. Gyalázatos ügy ez. A törvényes kongói kormány kérelmére segítségül küldött ENSZ-csapatok megszállták a repülőtereket, a rádióállomásokat, zavart keltettek az állam életében és megbénították a törvényes kormány tevékenységét. Az ENSZcsapatok feltételeket teremtettek a katangai bábkormány áruló cselekedeteire. Katangában erőket gyűjtöttek és mozgósították Patrice Lumumba demokratikusan megválasztott kormánya ellen. A gyarmatosítók és lakájaik azt állítják, hogy Lumumba kommunista. Persze Lumumba nem kommunista, hanem hazafi. és becsületesen szolgálja népét a gyarmati elnyomás elleni felszabadító harcában. A gyarmatosítók a szabad világnak nevezett országok segítségével igyekeznek szétkergetni a törvényes kormányt és parlamentet s diadalmaskodni akarnak. Ám idő előtt isznak a medve bőrére, mert ez pyrrhusi győzelem lesz. A gyarmatosítók vélt győzelmükkel csak fellebbentik a fátylat a gyarmati népek szeméről, melyek egyre világosabban látják, hogy a gyarmatosítók a függetlenség formális megadásával egyidejűleg mindent elkövetnek a gyarmati elnyomás fenntartására. A nép nem áll meg félúton, mozgósítja erőit, még nagyobb előrelátással és azzal a tudatta! halad előre, hogy a függetlenségi harc nehéz, hogy sok nehézséget kell legyűrni az igazi szabadság útján, hogy meg kell tudni különböztetni az igazi barátot az ellenségtől. A kongói nép harca nem állítható meg. Lassítható és fékezhető, de annál nagyobb erővel tör ki újra a harc, s a nép azután minden nehézséget leküzd és kivívja teljes felszabadulását. A Szovjetunió örömmel üldvözölte és üdvözli a gyarmati népek függetlenségi harcát, s mindent megtesz, hogy erkölcsileg és anyagilag segítse a gyarmati népek Igazságos harcát. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének meg kell követelnie a rend helyreállítását Kongóban, hogy a kongói nép törvényesen megválasztott parlamentje dolgozhassák és hogy létrejöjjenek a kongói nép bizalmát élvező törvényes Lumumba-kormány rendes munkafeltételei. A szovjet kormány javasolta, hogy tűzzék Kongó kérdését a közgyűlés XV. ülésszakának napirendjére. A közgyűlésnek szembe kell helyezkednie a gyarmatosítókkal és cinkosaikkal, felelősségre kell vonnia Hammarskjöld urat, hogy ne éljen vissza főtitkári tisztségével, hanem az ENSZ alapokmánya rendelkezéseivel és a Biztonsági Tanács határozataival szigorúan összhangban töltse be tisztséaét. A szovjet kormánynak az a nézete: határozatot kell hozni, hogy csak az afrikai és ázsiai országok csapatai maradjanak Kongóban, s a csapatok is csak a törvényesen megválasztott Lumumbakormány beleegyezésével tartózkodjanak kongói területen, és e csapatokat a Kongói Köztársaság törvényes kormánya és parlamentje rendes működésének biztosítására kell felhasználni. Azok az államok, melyek nemcsak szavakban, hanem tettekben is be akarják bizonyítani, hogy Kongó szabadságát és függetlenségét óhajtják, tartózkodjanak minden olyan cselekménytől, amely árthatna a Kongói Köztársaság területi épségének és függetlenségének. Meggyőződésünk, hogy a kongói nép leküzdi a felmerült nehézségeket és rendet teremt országában. Mindnyájan szemtanúi vagyunk annak, hogy sok nép rendszeresen ki van téve bizonyos államcsoportok ellenséges cselekményeinek és durva nyomásának. Ezek az államcsoportok mellőzni próbálják más országok törvényes érdekeit és jogait. Ez éles viszályokkal telíti a nemzetközi légkört. Az egyre növekvő lázas fegyverkezés még jobban fokozza veszélyüket. Egészen világos, hogy a nemzetközi kapcsolatok nem fejlődhetnek tovább ezen az alapon, mert ez azt jelentené, hogy fejest ugranának a szakadékba. Az ENSZ szent kötelessége védelmezni az államok felségjogait, gondoskodni a szilárd jogi alap helyreállításáról a nemzetközi kapcsolatokban és a lázas fegyverkezés beszüntetéséről. Sajnos, az ENSZ-ben még mindig érvényesül a nemzetek feladhatatlan jogai megsértésének politikája. Vegyük például a nagy népi Kína ENSZképviseletének kérdését. Ha csak azért gátolják a Kínai Népköztársaság törvényes ENSZ-jogainak helyreállítását, mert társadalmi rendszere nincs ínyére egyes nyugati országok kormányköreinek, elsősorban pedig az Amerikai Egyesült Államoknak, ez azt jelenti, hogy nem veszik figyelembe a valóságot, nem óhajtják a nemzetközi feszültség enyhülését s a nemzetközi béke megszilárdításának és a nemzetközi együttműködés fejlesztésének érdekeit feláldoznák egy maroknyi államcsoport szük politikai terveinek. Ez az állapot árt a békének és lealázó az ENSZ-re nézve. Ugyanezt bizonyítja a Mongol Népköztársaság ENSZ-taggá felvétele kérdésének története is. E kérdést éveken át nem egyszer vitatták. A Mongol Népköztársaságot még mindig nem vették fel az ENSZ-be. Ügy véljük. Ideje, hogy e kérdést végérvényesen megoldják, s a Mongol Népköztársaságot felvegyék az ENSZ-be, hogy a többi szuverén állammal együtt mint egyenjogú részt vehessen a legkomolyabb nemzetközi problémák megvitatásában és megoldásában. Már az ENSZ lényege és küldetése is megköveteli, hogy egyetemes világszervezeti statútuma legyen. Az ENSZ fennállása elvesztené értelmét, ha csak egyoldalú szervezet lenne és egyik vagy másik katonai csoportosulás kiszolgálójává süllyedne. •re nezve. sunyeone. 2. Teljesen és véglegesen fel kell számolni a gyarmati rendszert KÜLDŐIT URAK! Korunk nagy jelképe azoknak a népeknek felszabadulása és szemünk előtt történő önálló életre ébredése, melyet a gyarmatosítók évszázadokon át távol tartottak az emberi fejlődés széles útjáról. Csak a legutóbbi 15 év alatt mintegy másfélmilliárd ember, tehát a világ lakosságának több mint fele rázta le a gyarmaturalom béklyóit. Tízéve! alakultak új nemzeti államok a gyarmatbirodalom romjain. Oj korszak köszöntött be az emberiség történetében. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika népei az európai és észak-amerikai népekkel együtt kezdenek aktívan részt venni a világ sorsának eldöntésében. E cáfolhatatlan tény elismerése nélkül nem lehet reális külpolitikát, olyan politikát folytatni, mely lépést tartana a kor követelményeivel és megfelelne a népek béketörekvéseinek. Elképzelhető-e ma, hogy a Kínai Népköztársaság részvétele nélkül oldjanak meg nagy nemzetközi problémákat? Megoldhatók-e ezek a problémák India, Indonézia, Burma, Ceylon, az Egyesült Arab Köztársaság, Irak, Ghana, Guinea és más államok részvétele nélkül? Aki más nézeten van, próbálja meg itt az ENSZ falai között figyelmen kívül hagyni az ázsiai, afrikai és latinamerikai államok képviselőinek véleményét és hangját! Persze az új ázsiai és afrikai államok belépése az ENSZ-be félelmet kelt egyes nyugati országokban. Sőt már arról is beszélnek, hogyan korlátozzák az újonnan keletkező államok további beözönlését az ENSZbe. Ami a Szovjetuniót illeti — nyíltan megmondom —, mi elégedettek vagyunk, hogy az új államok nagy számmal léptek be az ENSZ-be. Mindig elleneztük és a jövőben is ellenezzük a nemzeti függetlenségüket kivívott népek jogainak bárminő megnyirbálását. A béke megőrzésének és megszilárdításának közös igyekezete és az a törekvés fűz össze minket ezekkel a népekkel, hogy megteremtsük bolygónkon a különböző állami és társadalmi rendszerű országok békés együttélésének és együttműködésének feltételeit úgy, ahogyan ezt az ázsiai és afrikai országok bandungi értekezletén meghirdetett békés elvek megkövetelik. A tények igazolják, hogy a népek felszabadulása a gyarmaturalom alól egészséges szellemet visz a nemzetközi kapcsolatokba és a nemzetközi együttműködés kibővülését, a világbéke megszilárdulását szolgálják. Az új államok népei meggyőzően bebizonyították, hogy nemcsak megélnek a gyarmati hatalmak ellenőrzése és gyámkodása nélkül, hanem kormányozni is tudnak, az új élet aktív alkotói s összehasonlíthatatlanul okosabb sáfárai és gondosabb gazdái hazájuk vagyonának és kincseinek, mint a gyarmati hivatalok. Az év elején alkalmam volt meglátogatni Indiát, Indonéziát, Burmát és Afganisztánt.- Meg kell mondanom, hogy hatást gyakoroltak ráma népgazdaság és a kultúra fejlesztésében elért nagy sikereik. Üj, nagy építkezéseket, újonnan létesült gátakat, utakat, új egyetemeket és főiskolákat láttunk ezekben az országokban. Láthatunk-e hasonló képet a gyarmatokon? Ott ilyesmi nincs és nem is lehet. Ott teljesen az idegenek önkénye uralkodik. A gyarmati országok népeitől nemcsak a függetlenség és az önkormányzat jogát, hanem nemzeti és emberi érzésüket is megvonták, lépten-nyomon sértegetik és megtiporják emberi méltóságukat. A külföldi monopóliumok könyörtelenül kizsákmányolják és minden értéküktől kifosztják a gyarmatokat s barbár módon pazarolják kincseiket. A gyarmatosítók gazdálkodása oda vezetett, hogy a gyarmatok gazdasága erősen elmaradt fejlődésében és a dolgozó lakosság nyomorban tengődik. Éppen a gyarmatokon a leghosszabb a munkaidő, és ugyanakkor a legkisebb a nemzeti jövedelem, legalacsonyabbak a bérek, legmagasabb az írástudatlanok százalékaránya, legrövidebb a lakosság életkora és legnagyobb a halandóság. Nem szükséges, hogy részletesen leírjam a még gyarmati rabságban sínylődő több mint 100 millió ember szánalmas jogfosztott helyzetét. Az ENSZ levéltárában megtalálhatók a különféle bizottságok jelentései, különféle folyamodványok és panaszok, melyek eléggé jellemzik azon országok és területek lakosságának helyzetét, amelyeken különféle elnevezéssel még megmaradt a gyarmati rendszer. Ezek az okmányok vádat emelnek a gyalázatos gyarmati uralom ellen. Az, ami ezekben az országokban és területeken történik, méltán vált ki nagy felháborodást és elkeseredést a világ becsületes embereiben. Ám az idegen hódítók mai gyarmatain is — býr megmarad a régi rendszer — új emberek fejlődnek, akik egyre jobban megértik helyzetüket és határozottan elutasítják a gyarmati igát. Ha a népek sikraszállnak szabadságukért és jobb életükért, nincs^ a világon olyan erő, amely feltartóztathatná hatalmas mozgalmukat. Nézzék csak, ml történik most a gyarmatokon! Afrika olyan, mint egy forrongó és izzó tűzhányó. Algéria népe már hat éve hősiesen és önfeláldozóan küzd nemzeti felszabadulásáért. Egyre elszántabban szállnak sikra jogaikért Kenya, Tanganyika, Uganda, Ruanda-Urundi. Angola, Mozambique, Észak-Rhodézia, Dél-Rhodézia, Szierra Leone, Délnyugat-Afrika, Zanzibár, Nyugat-Irián, Portorico és sok más gyarmatok népei. Mindenkinek látnia kell, hogy nincs olyan erő és eszköz, amely megállíthatja a népek szabadságharcát, mert ez egyre növekvő és .feltartóztathatatlan erővel végbemenő nagy történelmi folyamat. Bizonyos állam uralma a másik fölött egykét évvel meghosszabítható, de mint ahogy a feudalizmust hajdan a burzsoá rendszer váltotta fel, ma pedig a szocialista rendszer lép a kapitalizmus helyébe, úgy a gyarmati rabság helyét Is a szabadság foglalja el. Ez az emberiség fejlődésének törvénye, s csak kalandorok vélekedhetnek úgy, hogy a holttestek hegyei és az áldozatok milliói útját állják a boldog jövő beköszöntésének. Véget kel! vetni a gyarmaturalomnak, mert szerencsétlenséget és szenvedést okoz a leigázott népeknek. Ám a szerencsétlenség és szenvedés, a könnyek és gyötrelmek az anyaországok népeire is visszahatnak. Ki állíthatná azt, hogy azok a francia anyák, akiknek gyermekei az algériai csatatereken esnek el, kevésbé szerencsétlenek az algériai anyáknál, akik a szülőföldbe temetik fiaikat. Ma, amikor vérüket hullatják a gyarmati népek, mindenkinek látnia keil e vérontást, senki sem húnyhat szemet felette és nem viselkedhet úgy, mintha ott béke honolna. Milyen béke az, ha kegyetlen háborúk' dúlnak és méghozzá a hadviselő felek körülményei szempontjából egyenlőtlen háborúk. A gyarmati hatalmak korszerű emberirtó eszközökkel állig felfegyverezték csapataikat, viszont a felszabadulásukért örökös harcot vívó népek kezében csak elavult, kezdetleaes fegyverek vannak. Bármilyen pusztító háborút is viseljenek a gyarmatosítók, a győzelem a szabadságukért küzdő népeké lesz. Vannak olyan országok, melyek bár igen rokonszenveznek a leigázott népek harcával és ezt megértik, mégis attól tartanak, hogy elrontják viszonyukat a gyarmati hatalmakkal, ezért nem helyezkednek szembe az irtóháborúkkal és megbékülnek a gyarmaturalommal. Persze mások a qyarmatosltók, akiktől semmi sem várható. A gyarmati hatalmaknak az aqreszszív katonai tömbökhöz tartozó szövetségesei támogatják a gyarmatosító politikát és bűntetteit. Az emberiség túlnyomó többséqe azonban már régen kimondta megmásíthatatlan ítéletét a gyarmati rendszer felett. A Szovjetunió híven a leigázott n'pek nemzeti fügoetlenségi harcát támooatő békepolltikájához, melyet Vlagvimír Iljics lenin, a szovjet állam alapítója hirdetett meg, felszólítja az Egyesült Nemzetek Szervezetét, emelje fel szavát a gyarmatok felszabadulása igazságos üdvének védelmében, s tegyen azonnal lénéseket » gyarmati rendszer teljes felszámolására A legutóbbi évtizedek világtörténelmi fejlődése meaköveteli a gvarmaturálom minden formájának és megnvilvánulásának teljes és végleges felszámolását. E rend(Folytatás a 3, oldalon} ÜJ S7Ó 2 * 1960. szeptember 24.