Új Szó, 1960. szeptember (13. évfolyam, 243-272.szám)

1960-09-22 / 264. szám, csütörtök

Minden késedelem nélkül Berta Ferencet, a chorvaticei EFSZ agronómusát mint a magas terméshoza­mok mesterét ismerik a környéken. Eb­ben az évben is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a szövetkezet 409 mázsás cukorrépa termést ért el hektáronként. A 30 hektárnyi területről tehát összesen 1200 tonna termést takarítanak be. (A. Miartuš felvétele) SZÁZ LAKÁSEGYSÉGET ADOTT ÁT e napokban az ostravai Magasépítészeti Vállalat a bányászok részére. FREISING VÁROS HATÁRÁBAN, 25 km-re Münchentől a Bundeswehr nagy rakétakilövő-támaszpontot épít. E NAPOKBAN NYÍLT MEG MÜNCHEN­BEN EGY KIÄLL1TÄS, amely az ülő­alkalmatosság történetét mutatja be a különböző korokból származó és külön­böző földrészekről szerzett 200 szék­gyűjteménnyel. A KIJEVI „CSEHSZLOVÁKIA 1960" KI­ÁLLÍTÁS iránt továbbra is nagy az ér­deklődés. Szombaton és vasárnap újabb 70 000 látogató tekintette meg a kiál­lítást. SZEPTEMBER 17-ÉN ÜNNEPEL­TÉK Komárno pri Hoŕovice község­ben a vasgyártás megindításának 500. évfordulóját. ŰJ TEXTILGYÁR KEZDTE MEG MŰ­KÖDÉSÉT KÍNÁBAN a Hszincsjaen tar­tománybeli Kasgarban. Az üzem évente 33 ezer bál gyapotfonalat és egymillió vég gyapottextilt gyárt majd. TÖBB MINT HÁROMMILLIÓ RÁDIÓ ­ELŐFIZETŐ volt az első félév végén ha- . zánkban, ami azt jelenti, hogy köztár­saságunk minden lakója hallgatja a Csehszlovák Rádió műsorát, S. K. NEUMAN ÉLETÉRŐL ÉS MUNKÁSSÁGÁRÓL készít rövid fil­met dr. J. Jahn. MABIO DEL MONACO I akit a világ legjobb tenoristájának tar­tanak, autóbaleset következtében súlyos fejsérülést szenvedett. ÜZEMBE HELYEZTÉK SN1NÁN az el­ső szállodát, amelyben IS szoba, étterem ' és borozó van. NAGY ÉRDEKLŐDÉST KELTETT BUENOS AIRESBAN a csehszlovák díszlettervezők kiállítása. A kiállí­tás iránt Mexikó és Kuba is érdek­lődik. A LENINGRÁDI SZIMFONIKUS ZENE­KAR E. Mravinszkij vezénylésével ked­den este tartotta meg első Iondoni hang­versenyét a Ro.ya) Festival Hall koncert­termében. A hangverseny nagy sikert aratott. A MOSZKVAI FILMGYÁR TOLSZTOJ „KOZÁKOK" című elbeszélése alapján filmet készít, ímelynek főszerepeit Borisz Andrejev és Zinaida Kiricsenkova fog­ják játszani. A MIKULÁSI KÖZÉPSZLOVÁKIAI KONZERVGYÁR az idén terven fe­lül 4 300 000 korona értékű termé­ket termelt. A konzervüzem dolgo­zói évről évre emelik az alkohol­mentes italok mennyiségét. Ez év­ben 2 100 000 liter alkoholmentes italt gyártottak és a harmadik öt­éves terv első évében ezt 180 000 literrel emelik. DIMITRIJ SOSZXAKOVICS világhírű szovjet zeneszerző kedden Londonba ér­kezett, hogy részt vegyen a Leningrádi Szimfonikus Zenekar koncertjén, amely Sosztakovics csello-hangversenyét mu­tatja be. ADRIAI CÁPA ÉRKEZETT a budapesti állatkertbe, ahol évtizedek óta nem volt cápa. A több mint 1 m hosszú, élőhal­lal táplálkozó ritka ragadozónak nagy né­zőközönsége van. AZ 1961—1965-ÖS LENGYEL NEMZET­GAZDASÁGI TERV 560 milliárd zlotyt ja­vasol beruházási építkezésre, ebből 219 milliárd zlotyt az ipar fejlesztésére. Az eddigi vállalatok bővítésén és moderni­zálásán kívül 200 új nagy ipari objek­tumot építenek. 79. SZÜLETÉSNAPJÁT és elsó filmje forgatásának 50, évfordulóját ünnepli e napokban Asta Nielsen, o némafilmek világhírű sztárja. 15 PERCES SZÍNES RÖVIDFILM KÉ­SZÜL a brnói nemzetközi árumintavá­sárról. A film célja, hogy bemutassa a csehszlovák gépipar fejlődését és a 15 év alatt elért eredményeit. Szövetkezetünk, a palkovičovói EFSZ határát a Duna hullámai nyal­dossák. 640 hektár mezőgazdasági földterületen 345. számosállatot, eb­ből 128 tehenet tenyésztünk. Sertés­' állományunk ugyancsak túlhaladta a 720 darabot. Ebben az ágazatban már a következő ötéves terv felada­tainak teljesítéséhez közeledünk. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy nálunk nincsenek fogyatékosságok és Szép eredmények A lučeneci járás déli részén tölgy- és bükkerdö ölén fekszik Šiatorská Bitkovin­; ka. A mintegy 650 főt számláló kisköz­; ség nemrég még két különálló település : volt: šiatoroš és Bukovinka, alig két éve • egyesültek.... Az egyesülés után nagyot változott az J élet a faluban. Főleg kulturális téren ér­: tek el nagy haladást. Szép új művelődési otthon áll a lakosság rendelkezésére, mo­; zielőadásokat tartanak, s színpadi be­j rendezésük is van. Legújabban pedig a ; jutalomként kapott televíziós készülék : szórakoztatja a lakosságot. ; Kulturális téren az ifjúság is eredmé­\ nyesen dolgozik. Saját zenekaruk van, úgyhogy a hosszú téli estéket vidám i muzsikával és egyéb kulturális műsorral ; teszik színessé. CSABA ZOLTÁN, Radzovce 101,1 százalék (ČTK — Az Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint ez idén nyolc hónap alatt ; 101,1 százalékra teljesítették az ipari termelés tervét. A nyerstermelés » ta­valy ugyanazon idő alatt elért eredmé­nyekhez viszonyítva 11,7 százalékkal nö­: vekedett. Ez év januárjától augusztusáig például : 15 miliárd 593 millió kVVh villamos ener­giát fejlesztettünk, vagyis 12,3 száza­lékkal többet, mint tavaly ugyanazon idő alatt. Bányászaink 19 731 000 tonna kő­;szenet és 36 175 000 tonna barnaszenet I fejtettek, kohászaink 3 092 000 tonna : nyersvasat olvasztottak. Az említett ter­: melési ágazatok túlteljesítették a tervet. ' Ugyanez vonatkozik a hengerelt anyag : gyártására (csövek nélkül 2 990 000 ton­'< na) és a cement előállítására is (az ered­mény 3 345 000 tonna). Az acélkohók tervteljesítéséhez 0,2 százalék hiányzik, bár 4 453 000 tonna acél ez idei előállí­; tása a múlt évi termelési eredmények­hez viszonyítva 11,1 százalékos növeke­dést jelent. Jelentős mértékben fokozódott egyes gépipari üzemeink termelése is. Igy pél­dául 22,3 százalékkal több (22 743) trak­tor, 13,5 százalékkal több (36 438) sze­mélygépkocsi, 4,8 százalékkal több (103 572) motorkerékpár és 27,3 száza­lékkal több (82 492) háztartási hűtő­szekrény hagyta el gyáraink kapuit, mint tavaly ugyanazon idő alatt. minden simán megy. Kevés szakem­berrel, a nagyüzemi gazdálkodás megszervezéséhez értő dolgozóval rendelkezünk. A hozzá nem értésnek tulajdonítható például, hogy a ker­tészetre évek hosszú során ráfize­tünk, mert csak akkor terem nálunk zöldség, amikor a fogyasztók már megunták. Igy alacsony áron érté­kesíthetjük terményeinket. Szorgalomra, odaadásra azonban nem lehet panasz a szövetkezetben. Mindenki tudása és képessége sze­rint a legjobban végzi feladatát. En­nek köszönhető, hogy az őszi rep­cét és az őszi árpát az agrotechnikai határidők betartásával elvetettük s most a burgonya betakarítását vé­gezzük. Csicsai István, Palkovičovo Szép hozam, csak nagyobb gondot a tisztaságra Délfelé jár az idő, erre enged követ­keztetni az istállóból egyre erősödő zaj. A langyos nyári szellő a tehenészet pá­colójából kellemes illatot hord szét a környéken. Egy-két elkésett tehéngondo­zó még az utolsó tragacs trágyát tolja ki, s máris kezdődik az etetés. A tehenek falánkan látnak » pácolt abraktakarmánynak. Egy állatra naponta 7—8 kiló jut, de nem kevesebb a fejés­átlag sem. A takarmány jóízű ropog­tatásába • a fejőgépek ritmikus katto­gása vegyül. Szaporodik a tej. De mi­lyen, ha a fejónő a tej kiöntése közben a kanna tetejét a szívőszerkezettel együtt a piszkos földre teszi, majd visszacsa­varja és folytatja a fejést. A Želiezovcei Állami Gazdaságról az így kezelt tej is tisztán érkezik a tej­csarnokba ? Andriskin József, Želiezovce Rekordtermés búzából A Mélnické Vtelno-i szövet­kezet azon gazda­ságok közé tarto­zik, amelyek tag­sága az elért eredmények révén bizonyítja, hogy a harmadik öt­éves terv határ­idő előtti teljesí­tésére irányuló feladatok jelentő­sen túlszárnyal­hatók. A szövet­kezet főleg a ga­bonatermelésben ért el kiváló ered­ményeket. A 390 hektáron termelt búzából, rozsból és árpából 42 mázsás átlagter­mést takarítottak be hektáronként. Minden várakozást felülmúlt az NDK­ból behozott Had­mersleben fajta búza, melyből hek­táronként 62 má­zsás termést ér­tek el. Ez a búza­fajta magas ho­zamai mellett további jó tulajdonsá­gokkal rendelkezik. Az idei csapa­dékdús nyár ellenére sem dűlt meg, s a szemvesztesége is minimális. Képünkön Jozef Kalivoda csoport­vezető és Gustáv Vávra magtáros a gyönyörű Hadmersleben búzát szem­lélik, melyből 100 hektárra biztosí­tottak vetőmagot, s így 60 hektárral többet vetnek belőle, mint a múlt évben. (J. Šaroch - CTK - felv.) Az öntözéses gazdálkodásé a jövő Imrich Farský mérnök, a Bra­tislavai Öntözéses Gazdálkodás Kísérleti Intézetének dolgozója hosszabb tanulmányt írt az öntö­zéses gazdálkodás helyes meg­szervezésének módszereiről, melynek igen fontos jelentősége van a mezőgazdasági termelés fo­kozása szempontjából. Tanulmá­nyának legfontosabb részleteit ki­vonatosan az alábbiakban közöl­jük. Köztudömású, hogy csak azon nö­vényfajták nyújtanak bő termést, melyek fejlődésük egész időszaká­ban megkapják a felépítésükhöz szükséges vízmennyiséget és a víz­ben oldódó ásványi anyagokat. Nem véletlen tehát, hogy nedvességben gazdag talajban sokkal gyorsabban fejlődnek a növények, mint azokon a részeken, ahol vízszegény a ta­laj. Ma már a növénytermelés nincs kitéve az időjárás viszontagságai­nak, mert hiszen emberi beavatko­zással, az öntözéses gazdálkodás megszervezésével úgy szabályozhat­juk a talaj vízszükségletét, hogy megfeleljea az adott határrészeken termelt növények feltételeinek. Eh­hez elsősorban is ismernünk kell a növények igényességét, mennyi víz­re van szükségük gyors fejlődésük­höz, sőt azt is, hogy a vegetációs időszak folyamán mennyi vizet képe­sek elpárologtatni a talajból. Bizo­nyára tudják a termelők, hogy év­szakonként a talajnedvesség mér­téke változik s ezek az ingadozások akár a túlnedvesedés, akár a szá­razság következtében — ha csak át­menetileg is — kedvezőtlenül befo­lyásolhatják a terméshozamokat. Eddig szerzett kísérleteink szerint a gabonafélék eléggé megsínylik a talajnedvesség ingadozásait, viszont a takarmányozás céljaira termesz­tett lucernánál, vagy a cukorrépánál, •burgonyánál ez egyáltalán nem be­folyásolja a termés alakulását. Ez azt jelenti, hogy a bekövetkező szá­razság időszakában ama növények öntözését helyezzük előnybe, me­lyek érzékenyebbek a nedvesség hiányára s csak azután árasztjuk el vízzel a szárazságot is jól tűrő nö­vények területét. Az őszi gabonaneműeket rendsze­rint nem kell öntöznünk, mert a ter­mészetes esők elég nedvességet biz­tosítanak fejlődésükhöz. Száraz ősz esetén azonban kisebb öntözéssel elősegíthetjük a mag kicsírázását. Tavasszal csak egyes esetekben, s akkor is csupán április végén vagy május elején öntözzünk. Ezzel szem­ben a tavaszi gabonaneműeket csak­nem minden évben rendszeresen kell öntöznünk. Szokás szerint azonban akkor kell a nedvességet pótolnunk, ha már a vetés jól elbokrosodott és kezd szárbaszökkenni. A mestersé­ges csapadék mennyisége ne halad­ja túl a 30-35 millimétert. A lucerna ama növényfajtáink-közé tartozik, melyek a legtöbb nedves­séget kívánják. Ezért, amint védő­növényzetét lekaszáltuk és betakarí­tottuk, nyomban árasszuk el vízzel, hogy fejlődő gyökerei és a szálak megerősödjenek. Ne hagyjuk, hogy a lucerna tarlóját a szárazság meg­viselje, mert kevesebb lesz az etet­ni valónk. Az elsőéves lucernát ko­ra tavasszal, április első felében elő­ször, május derekán másodszor aján­latos megöntözni, tenyészidejének második esztendejében mindig a ka­szálás után lássuk el a szükséges vízmennyiséggel. Nagyon értékes növény a cukor­répa is, mely ugyancsak a bő talaj­nedvesség hatására nyújt gazdag ter­mést. A földből kicseperedö, vékony egyedeknek azonban fejlődésük első stádiumában nincs sok vízre szük­ségük, annál többet párologtatnak el, amikor kileveleznek és elborítják a földet, főleg a júliustól augusztus végéig terjedő időszakban. Egyesek ugyan azt állítják, hogy a szeptem­beri öntözés is sokat használ, de ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy ezzel jóval megnyúlik a növény fej­lődésének ideje, valamint későbbre marad a betakarítás és az a termés­többlet, melyet ezáltal nyerünk, ép­pen a betakarítás késleltetésével el­értéktelenedik. A kukoricának — fejlődése első stádiumában — kevés vízre van szüksége. Ezzel szemben többszöri, alapos sorközi megművelést, több­szöri kapálást kíván. A közmondás is azt tartja: Több kapálás — több kukorica! — s ez így is van. A ku­koricát akkor kezdjük öntözni, ami­kor rohamos fejlődésnek indult, szá­rai megnyúlnak. Ebben az időszakban rengeteg mennyiségű nedvességre van szüksége. Ezt az öntözést rend­szerint június végén hajtjuk végre, másodszor p£<Ug közvetlenül virág­zás előtt alkalmazzuk elárasztását. A silózásra termesztett kukoricát sokkal többször kell megöntöznünk. Ha a takarmánykeverék betakarítá­sa után végeztük a vetést, úgy nyomban el kell árasztanunk. A köz­teseket és a tarlónövényeket min­den esetben öntözzük — csupán a túlcsapadékos időszakban nem. A nedvesség hatására a mag gyor­san csírázni kezd, s tenyészideje is lényegesen lerövidül. Az öntözést mindig szakszerűen végezzük. Kétféle öntözési eljárást ismerünk: egyik a talaj elárasztása alulról, másik a fecskendezés mód­ja felülről. Ez utóbbinál azonban nem lehet 25 — 45 centiméternél na­gyobb csapadékot alkalmazni. Az ön­tözéses gazdálkodásé a jövő, ezért tegyünk meg mindent annak érde­kében, hogy mesterséges beavatko­zással, öntözőrendszer kiépítésével egyre inkább függetlenítsük növény­! termelésünket az időjárás viszontag­ságaitól. [Országos bélyegkiállítás j Bratislavában Igen népszerű a bélyeggyűjtés; nemcsak kielégíti az ember vele­született gyűjtési hajlamát, hanem,' politikai, gazdasági s kulturális , ismereteit is gyarapítja, türel­mességre, eszt etikára, tisztaságra • tanítja, pihenést és megnyugvást nyújt neki. Társadalmunk éppen ezért nagy megértéssel kellő fi­gyeimet szentel a bélyeggyűjtés­nek. A bélyeggyűjtés népszerűsítésé­nek egyik leghathatósabb eszköze a bélyegkiáílításoV rendezése. E kiállításokon azonban nemcsak a bélyeggyűjtők, hanem azok is,,, akik még nem váltak e gyűjtési • szenvedély „rabjaivá", meglelik i azt, ami a leginkább érdekli okét. ? Megismerkedhetnek egy-egy or- I szág történelmével - hiszen az * időrend szerint összeállított bé- í h/eggyűjtemény hűen tükrözi az í adott állam politikai s gazdasági f életének történetét - avagy az i emberi tevékenység különböző v ágazatainak, például a közlekedés- J nek fejlődését, a kérdéses ország \ növény- és állatvilágát, művészetét i és tudományát stb. Mert szinte l korlátlan a különféle tárgykörű és f irányzatú bélyeggyűjtemények i mennyisége. , A bélyeggyűjtésnek azonban to- i vábbi igen fontos küldetése, hogy J a bélyeggyűjtők világszerte fenn-,, tartott kapcsolatai és egyiittmű- \ ködése hozzájárul a nemzetek ba­rátságának megszilárdításához. Á „Bratislava 19 6 0" orszá­gos bélyegkiállítás, melyen számos 1 külföldi kiállító s látogató vesz [ j majd részt, szintén kifejezésre,» juttatja ezt a fontos tényt „A bé­kéért és a nemzetközi együttmű- ' ködésért" jelszavával. Bratislavában ez év szeptember 24 és október 9-e között már har­madszor rendezik meg a posta- ,, bélyegek országos kiállítását. \ Ugyanúgy, mint az 1937-ben ren-\ dezett elsó t s az 1952-ben meg­tartott második kiállítást, az ideit , is a Vajanský parton lévő Szlovák.' Múzeumban rendezik meg. Az'' idei kiállítás azonban a Béke téri,, Klement Gottwald pionír és ifjú­1 \ sági otthon helyiségeire is ki­terjed, ahol az ifjúság bélyeggyűj­teményei kerülnek bemutatásra. Bratislavában 700 bélyeggyűjtő csaknem 1400 négyzetméternyi ki-, állítási területen mutatja be gyűj- 1 teményeit. Rendkívül nagy a kiál-' lítás külföldi résztvevőinek száma. ' | Huszonhat országból, többek kő- • z ott a Szovjetunióból, Lengyelor- i szagból, Magyarországból, Auszt- v riából, Jugoszláviából, az NDK-ból, i az NSZK-ból, az USA-ból, Nagy- T Britanniából, Belgiumból, Finnor- f szágból, Romániából, Norvégiából, j Svédországból, Svájcból, Francia­1' országból, Indiából stb. A Csehszlovák Posta az országos' i bélyegkiállítás népszerűsítésére , már ez év júliusában 60 filléres és 1 egy koronás alkalmi bélyeget adott i ki. A kiállítás megnyitójának nap-, | ján 1.60 és 2.80 korona értékű '", i légipostabélyeget hoz forgalomba, ' , melyek csak a kiállításon lesznek , 1kaphatók. A kiállítás minden lá­i togatója megveheti e bélyegek, ! e9y-egy sorozatát. Az országos postabélyeg-kiállí- ] i fás kétségkívül hozzájárul a bé-,< *'yeggyűjtés további kibontakoz­i tatásához. A kiállítás külföldi lá- ' ; togatóinak alkalmuk nyílik arra,,, i hogy meggyőződjenek Bratislava [ i és Szlovákia gazdasági és kultu-,' | rális élete hatalmas fellendülésé- [ i röl, lakosságunk vendégszereteté- • i röl, és mindazok iránt érzett ba­rátságról, akik a békét, a nemze­i tek egyetértését, baráti együttmű­' kndését óhajtják. TIBOR JAŠŠO Példás verseny (ČTK) — A strakonicei járás me­zőgazdasági dolgozói a silókukorica és burgonya betakarítása terén ver­senyre hívták ki a dél-csehországi kerület földművelőit. Vállalták, hogy szeptember 25-ig lesilózzák a kuko­ricát és október 10-ig befejezik a burgonyafelvásárlást. Szeptember­ben 500 hektáron kaszálták le a si­lókukoricát, s 20 szövetkezetben be­fejezték a silózást. A többi szövet­kezetben is fokozódik a silókukorica betakarítása, amit az élenjáró szö­vetkezetek traktoraik és teherautóik kölcsönadásával segítenek elő. X J Ť J SZÓ 4 * 196 0. szeptember 14.

Next

/
Thumbnails
Contents