Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)

1960-08-06 / 217. szám, szombat

Romantika és kalandmánia Ernest Hemingway: A KILIMANDZSÁRÓ HAVA! A

z Ezeregy éjszaka meséiből ismert repülő szőnyeget az én esetemben a korszellemhez, a huszadik század derekának rohanó életéhez igazodó műszaki vívmány, az IL-18-as jelzésű, négy turbólégcsavaros, több mint tizenhatezer lóerőt képviselő hatalmas szovjet gépmadár váltotta fel. Még hitetlenkedem, aligalig ocsúdtam fel abból a kábultságból, amely erőt vett rajtam, mikor váratlanul és hirtelen megtudtam, hogy a Csehszlovák Légiforgalmi Vállalat meghívására részt veszek a Prága —Bagdad közötti új légijáratunk megnyitó repülésén, amikor nyolcezer méterrel alattunk felismerem a Dunában karesú nőként elnyúló Margitsziget kecses körvonalait. Hátradűlök a kényelmes, párnázott ülésen, lehunyom a szemem, hogy legalább sgy kicsit rendezzem gondolataimat. Sehogyse megy, bevallom, meg vagyok illetődve, türelmetlen kíváncsisággal találgatom, mit hoz vajon az este s az azt követő egy-két nap a KözépKelet egyik legérdekesebb országában. Irak — mily rendszertelenül, milyen kaotikus összevisszaság- idézését... Egyszóval, aki járt a Louvban idézem fel tudatomban mindazt, reban, az megtekinthette Hamurabbiamit tanultam, olvastam, hallottam nak, a legismertebb babilóniai királyróla. Varázsszóként cseng fülemben nak a szó szoros értelemben nagy halkan elismételt ókori neve: Mező- hagyatékát: egy két méter magas potámia, ami két folyó közti vidéket és másfél méter kerületű köoszlojelent. Ki tudja mióta karolja át a pot. Mintegy négyezer évvel ezelőtt sivatagtól féltve területét a Tigris erre vésette rá törvényeit, amelyek A száztornyú Prágából indultunk ... ... az athéni repülőtéren megpihentünk ... és az Eufrátesz, hogy dolga végeztével délen egyesülve, a Perzsa-öbölbe torkolljék. Azt viszont bizonyíthatóan tudjuk, hogy ezen a vidéken már 3 — 4 ezer évvel időszámításunk előtt az ókori kultúra aránylag magas fokán városállamokban éltek az emberek. Délen a sumérok, északon az asszírok laktak, az előbbieknek Babilon, az utóbbiaknak a nem kevésbé ismert Ninive volt a fővárosuk. Babilon az ókor legnagyobb központja volt az egész Keleten és egyes feljegyzések szerint lakosainak száma hihetetlenül magas volt, elérte a két milliót. Aki járt a párizsi Louvreban... A repülőgép hirtelen nagy ívben fordul a levegőben, s ez kizökkent mélázásomból. Irányt változtatunk — mondja Krysiak VVacIaw, a Lengyel Légiforgalmi Vállalat mellettem ülő képviselője. - Nézz csak le, Jugoszlávia fölött járunk. Kinézek a kerek ablakon, alattunk egészen megváltozott a táj jellege, ezer számra sorakoznak egymás mellé a nadrágszíj nagyságú parcellák. De most nem igen töprengünk azon, hogy ugyan hol maradt el a kollektivizálás, inkább arra vagyunk kíváncsiak, miért kellett eltérnünk a menetiránytól. Rövidesen megoldódik a rejtély. Megtudjuk, hogy az előzetes jóváhagyás ellenére nem kaptuk meg az átrepülési engedélyt. Később a félreértés tisztázódik és mégis csak elrepülünk Belgrád fölött, de akkor már mintegy félórás késéssel. A repülő szőnyegek korában ilyesmire valószínűleg nem került sor... Nos. folytathatom Irakra vonatkozó csekély ismereteim rapszodikus fela rabszolgatartó társadalom érdekeinek védelmében a legkegyetlenebb büntetéseket helyezték kilátásba azoknak, akik akár a legcsekélyebb mértékben is „vétettek" az uralkodó osztály ellen. És egymás után bukkan fel emlékezetemben az Asszíriát, Szíriát és Palesztinát leigázó Nabukonodozor neve és Szemirámisz függőkertjeire gondolok, amelyekről Hérodotosz, a nagy görög történetíró oly elragadtatással írt, ókori világ hét csodája között tartottak számon. A legnagyobb tisztelettel idézem fel magamban mindazt, ami kétségbevonhatatlanul tanúskodik ez ország évezredes kulturális múltjáról. — Látod ott a távolban azt a nagy vízfelületet? — mutat le az alattunk hátrafelé vonuló tájat szorgosan figyelő szomszédom. — Macedónia fölött járunk, s tőlünk jobbra az Albánia határán fekvő Ohridi és a Prespa-tó. Nemsokára Görögországban vagyunk. A hatszázötven kilométernyi órasebességnek köszönhetjük, hogy alig telik el néhány perc és ebből ÄTÍH s amelyeket az iz irdatlan magasságból szemünk átfogja Hellasz területének jelentős részét. A tájban már nem egyeduralkodó a zöld tónus, a hegyes-völgyes vidék alapszíne vörhenyes és a szárazföldbe mohón beleharap az első, azurkékszínü tengeröböl, amelybe, mint mindent elnyelő tátott szájDB barnán csordul az Axiosz folyó vize. Most majd mindenki a baloldali ablakokhoz tódul. Ott még érdekesebb a látnivaló. Chalkidike-félszigete az Égei-tengerben áztatja finom, hoszszú ujjakhoz hasonló három nyúlványát. A legtávolabbin Athosz hegye festői, elbűvölő látvány. Annyira elmerülünk a szemlélődésben, hogy későn kapunk észbe a másik oldalon már a hátunk mögött hagytuk a görög mitológiai istenek égnek kapaszkodó székhelyét a majdnem háromezer méter magas Olimpuszt. A sajnálkozásra mégsincs okunk oly szépek Thesszália brüszszeli csipkére emlékeztető partjai, oly szinte hihetetlenül csodásan hatnak a napsütésben a Szporádok kisebb-nagyobb, többnyire hegyes, kopár szigetjei. A jugoszláv-görög határ átrepülése óta alig harminc perc telt el. Reggel 7,30-kor indultunk s most, három és negyed óra múltán, már a görög főváros felett keringünk. Látjuk a pireuszi kikötőt s benne a „csillaglobogós paradicsomtól" sok ezer kilométerre állomásozó hírhedt földközitengeri 6. amerikai flottát. Négyesrendben, nagyság szerint felsorakozva horgonyoznak a repülőgépanyahajók, csatahajók, cirkálók, rombolók és a tengeralattjárók. A magasból játékszernek tűnnek és talán már holnap hadászati értékük nem lesz ennél sokkal több, de ma még a zsandár szerepét töltik be főleg a függetlenségüket nemrég kivívott arab országokkal szemben. Mennyivel megnyugtatóbb, vonzóbb, tájhoz illőbb a város egymást derékszögben metsző utcáinak, a fehérre meszelt házaknak, s a háttérben a hegyvonulatoknak a látványa! Gépünk simán ereszkedik a beton kifutóra. Krupka kapitány érti a mesterségét, még a repülő szőnyeg sem érhet ilyen puhán földet. Még egykét perc, s ott állunk a légikikötő főépülete előtt, amelyen nagy betűk hirdetik: ATHINAI. Gály Iván FOLYTATÁS LAPUNK CSÜTÖRTÖKI SZÁMÁBAN ... s végül a mecsetek és minaretek városa, Bagdad üdvözölt bennünket ERNEST HEMINGWAY!, a Nobeldíjas amerikai írót olvasóink két magyarul régebben megjelent, a BÜCSŰ A FEGYVEREKTŐL és az AKIÉRT A HARANG SZÖL című nagyregényeiből, valamint AZ ÖREG HALÁSZ ÉS A TENGER című alig százoldalas pompás elbeszéléséből már megismerhették. Amerikai bírálói és életrajzírói Jack London tanítványának mondják és ez a megállapítás részben meg is felel az igazságnak. De míg London, századunk nagy romantikusa kritikai realistának is mondható — elég, ha a Martin Eden-je mosodájának és munkástanyáinak Gorkij tollához méltó ábrázolására utalok, — az esztendőkkel később jelentkező örökös úgyszólván valamennyi művében adósunk marad a kritikai szemlélettel. Mint tanítvány sok mindent átvett Londontól, de a lényegben, az élet kritikai megítélésében nem követte. Még a legnagyobb és tagadhatatlanul haladó szellemről tanúskodó nagy regényében, a spanyol polgárháború forró napjaiban lejátszódó művében sem ad teljességet, nem festi le a kort, a történéseket mozgató erőket, nem ad társadalmi hátteret. Nagy hiány ez, hiszen már több mint egy évszázaddal ezelőtt Puskin, a nagy romantikus, az orosz regény felvirágzásának kezdetén kifejezésre juttatta, hogy a regény nem más, mint kigondolt elbeszéléssé fejlesztett történelmi kor. A KILIMANDZSÁRÓ HAVA című nemrég közös kiadásban megjelent elbeszélés kötetének elolvasása után önkénytelenül is fel kell tennünk a kérdést, mi okozza ezt a hiányt e nagyon rokonszenves és lebilincselő elbeszélőnél? Tudnunk kell, hogy Hemingway rendkívül kalandos életet élt. Tanítója, Jack London példájára ő is bekóborolta a világot és rengeteget látott, tapasztalt. Élményanyaga még Londonénál is gazdagabb. hiszen izgalmas kalandokkal teli kóborlásai mellett két világháborút vészelt át. Sportolóként kezdi, a boksz-ringben küzd első ellenfeleivel és alig húsz esztendős, amikor az első világháborúban, a Piave mellett súlyos térdsebet kap. A nehéz sérülés nem vet véget kalandos életútjának, mindenütt ott van, ahol ég a talaj, forrong a világ, jár a Közel-Keleten, megfordul Görögországban, majd a spanyol frontról, partizánok közt élve írja tudósításait, 1941-ben Kínában van, a második világháború idején részt vesz a normandiai partraszállásban, közben pedig, ahogy Sükösd Mihály a kötethez fűzött tanulmányában írja, a fegyvernyugvások idején oroszlánra vadászik Afrikában, nagyhalra Florida partjain, nyaktörő alpesi útra megy, párizsi mulatók, spanyolországi bikaviadalok kavargásában merül el. Legutóbb a kubai események keltik fel figyelmét. Az újságok azt írják, hogy a Kubán lakó író a harcokban is részt vett és Fidél Castróról, a forradalom győzelméről forgató íme, nem a dolgozószobája magányába elvonuló, elmélkedő író életstílusa ez, hanem egy nyughatatlan vérmérsékletű, kalandvágyó emberé, aki első kézből kívánja megszerezni az íráshoz szükséges élményanyagot. És mit lát, mit tapasztal Hemingway e veszélyekkel, halálos kalandokkal túlzsúfolt életpálya során? Talán azt, hogy a tőke bilincseiben vergődő ember szabadságot áhít és fellázad rabsága ellen, ahogy tanítója, Jack London időnként meglátta? Vagy azt, hogy a színesek, a kivetettek és megalázottak jobb sorsot, tiszta emberi életet érdemelnek? EGY SZÓVAL FELELHETÜNK: nem! Hemingway beéri az élet érdekességeivel, a felületén mutatkozó jelenségekkel, az élet peremére szorított figurák nemegyszer roppant érdekes, de mindig úttalan sorsának színes felvázolásával. A kötet oroszlánvadászok, kivénhedt toreádorok, iszákos picadorok, késelő néger bokszolok, hazatérő katonák, zsokék és | egyéb, az igazi munkás életen kíi vülálló alakok hosszú sorát vonul' tatja fel. Elvetélt sorsú, bukott em• berek, akiknek sivár a jelene, kilátástalan a jövője, akik nem is keresnek célt és értelmet az életben, mint Jack London vagy a régebbi romantikusok hősei. Hiányzik belőlük a hit, a lélek lelkessége. Nyaktörő bravúrokra képesek, elszántan néznek szembe a halállal, de semmiféle eszmény nem fűti őket, csak éini, megmaradni akarnak, az élet bőségéből és örömeiből kivenni a részüket, nem kutatva azt, kinek és minek az árán. Könyörtelen, olykor csaknem em

j bertelenül rideg ez az életfilozófia, a legélesebben erre a kötet címadó elbeszélése, A Kilimandzsáró hava mutat rá, amelynek hősében, a seblázában haldokló íróban mintha Hemingway önmagát rajzolta volna meg. A feleséggel folytatott gyötrelmes párbeszédeket a sebláz okozta látomások szakítják meg: az író tükre ez, könyörtelen tükör, amely felvillantja a felismerést, hogy voltaképpen tévúton járt, sohasem írta meg, amit meg kellett volna írnia: a nagy és tiszta élményeit. Lustaság, ital és sznobság, előítélet elernyesztette a felfogását, a feleség révén szerzett vagyon eltompította képességeit, elpuhította akaratát. DÖBBENETES EZ A VALLOMÁS. A novella a drámai erejű belső monológjaival műremekké kerekedik ki. És itt, ebben az egyetlen novellában érinti Hemingway azt is, amit a kötet legtöbb más novellájában, bármilyen remekül vannak megírva, annyira hiányolunk; itt túl jut a felületen, egészen a mélyre ás és társadalmi igazságokat is érint; a polgári társadalom minden bőségével és fényével túlságosan sivár, eszménytelen lett és elembertelenedett. Míg Az öreg halász és a tengerben azt értékeljük, hogy hőse, az élettől csontig kifosztott Santiago veresége titán újra talpra áll és új küzdelem elé néz, a címadó novellában semmi sincs ebből az előre mutató optimizmusból. Nincs a többiben, így Az álmok városában vagy Az aki nem adja meg magát címűben sem, de itt a novella hőseinek ellenállása és bátorsága mégis azt mutatja, hogy a legreménytelenebb helyzetben sem szabad meghátrálni, és ez a Hemingway-írások pesszimizmusán átsüt, s bizonyos erkölcsi erőt is ad a mondanivalónak. A világjáró és kóborszellemű Hemingway valójában a magány embere és a magány költője is, aki kitűnően meg tudja figyelni, a világ érdekességeit, de ezzel aztán be is éri, okokat és összefüggéseket nem kutat, a társadalom problémái nem érdeklik. Ez a közöny okozza azt, hogy legragyogóbb elbeszélései nem tudnak úgy megragadni, szíven ütni, mint például Solohov Emberi sorsa. A KÖTET VÁLOGATÁSA különben nem a legszerencsésebb. A szerkesztők Hemingway életművében bizonyára művészibb írásokat is találhattak volna, mint A forradalmár vagy a Hódolat Svájcnak című igen gyenge, a nagy amerikai elbeszélőt valóban nem jellemző novellákat. A fordítások sem a legszerencsésebbek. Színes és erőteljes átültetések mellett találunk nehézkes, helyenként magyartalan szöveget is. Sükösd Mihály rövid utószava kitűnően jellemzi Hemingwayt és jól igazítja útba az írót még nem ismerő olvasót. EGRI VIKTOR Veres János: MEGÉRKEZÉS > Ügy ténferegtem, botladozva, j mint eltévedt, bús kisfiúcska J apját keresve a vásárban; | nem volt sorsomnak jelzett útja. ' Ábrándjaimat kénes tüzek, l kemény viharok tépték, verték, > nem egyszer már a halált hívtam, >' oly hideg volt a fölémvert ég. V A szerencsésebb, erős társak « előretörtek víva, dallal, í s én elmaradtam messze, messze, ; mint messzi hang, mit senki nem hall. { \ Megromlott, gyönge szemem előtt i— mert kicsípte a sors hidege, — j . a dolgok zöme fordítva állt, j mint tó tükrében a jegony , Szívem a szépet áhította, > s hogy életvágyam növekedjék, X az árnyékot is fénynek láttam, t — úgy kellett az a jó melegség! > S most nyakamban már hosszú évek J |terhével lassan visszanézek, l rámcsillognak az igaz tervek, | mint fényt szitáló levélrések. 0 A kölyökmaeska kilenc napig X várja, hogy szeme felszakadjon, és meglássa a napvilágot, — [ én kemény évek zavarosán, 1 tüzén-virágán áthatolva 1 érkeztem ide, ahol állok. ffiff SZÖ 6 * 19<i,

)- augusztus 6.