Új Szó, 1960. augusztus (12. évfolyam, 212-242.szám)
1960-08-04 / 215. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1960. augusztus 4. csütörtök 50 fillér XI. évfolyam, 215. szám A megkezdett úton tovább Még most is elevenen emlékezetünkben él a II. Országos Spar takiád elragadó szépsége. A gyakorlatozók, oktatók és nézők sohasem felejthetik el a strahovi élményeket, amikor ezrek és ezrek közös igyekezete, áldozatkészsége betetőzte azt a nagyszerű alkotást, amelynek megteremtésén sportpályáinkon, tornatermeinkben hazánk fiainak százezrei két éven át fáradoztak. Ez volt egységes szocialista testnevelésünknek eddigi leghatalmasabb seregszemléje. A II. Országos Spartakiád egyben a hazánk felszabadítása 15. évfordulójára rendezett ünnepségek csúcspontját jelentette. A spartakiád az egész ország ügyévé vált és méltóképpen fejezte ki népünknek a szabad másfél évtized alatt elért eredményei feletti örömét. A II. Országos Spartakiád napjaiban ismét kidomborodott népünk ereje és egysége. Meggyőződtek erről az ötven országból érkezett külföldi vendégek is, akik élményeik, benyomásaik kifejezésére alig találtak szavakat. Megcsodálták tettre kész népünk, fiatalságunk szépségét, erejét, vidámságát. Štefan Heym, a Keresztes vitézek című ismert regény szerzője így nyilatkozott nagy testnevelési bemutatónkról: „Csak szabad nép, szabad hazában képes ilyen nagyszabású testnevelési bemutató megszervezésére. Ügy gondolom, a művészet egyik új fajának bölcsőjénél állunk, amelyben minden egyén művészit alkot, ugyanakkor anyagot képez, amelyből a művészet magasabb, kollektív formája nő ki. A spartakiád a mozgás, az alakok és a színek elbűvölő szimfóniája volt. Ez már nemcsak gyakorlatozás, hanem egyben tánc, ritmus és az állandó változatok nagyszerű freskója volt. A spartakiád politikai élmény is. A tanoncfiatalok * bemutatójának zárójelenete a kozmikus rakétákkal és szputnyikokkal — ez- már a XXI. század." Igen, a spartakiád művészi alkotásnak számít, amely felbecsülhetetlen értékekkel gazdagította testnevelésünket. Kétmillió dolgozónk vett részt előkészítésében és további százezrek kapcsolódtak be a spartakiádversenyekbe. A világ e leghatalmasabb testnevelési bemutatója a fiatalok további ezreiben keltette fel a testnevelés iránti érdeklődésüket. Ez a spartakiád egyik nagy jelentősége. A gyakorlatozók nagy száma jobb, tökéletesebb irányítást követelt. A gyakorlatozók számbeli növekedésével egyenes arányban szükségszerűen növekedett az oktatók száma is testnevelési egyesületeinkben. Az újabb oktatók jobbára a fiatalok sorából kerültek ki. Ez a spartakiád másik nagy eredménye. A gyakorlatozók két teljes éven át készültek a nagy bemutatóra. Meg tudná valaki egyáltalán számlálni, hány órát töltöttek tornateremben, sportpályán ? Hány órát szenteltek a testet, szervezetet edző mozgásra? Június utolsó és július első napjaiban Prágában hétszázezer gyakorlatozó váltotta egymást. Ez egy csaknem háromnegyedmilliós város lakói számának felel meg. Nem sétára, látogatásra jöttek hazánk fővárosába. Hányszor keltek korán, alig éjfél után! Hányszor kellett próbálniok esőben, hideg szélben, máskor meg tűző napsütésben! A spartakiád befejezése után kiadott orvosi jelentés ennek ellenére is aránylag nagyon kevés megbetegedésről ad számot. Hétszázezer lakosú városban rendes körülmények (közepette is sokkal több lenne a megbetegedés. Ez a kimutatás a legmeggyőzőbb bizonyítéka annak a ténynek, hogy a rendszeres testnevelés óriási jelentőségű dolgozóink egészsége szempontjából. A spartakiád testnevelésünk csodálatos seregszemléje volt. Azonban nem jelenthet pontot a testnevelés terén elért sikereink után. Korántsem. Annak kiváló eredményeit, gazdag tapasztalatait további tevékenységünkben kell gyümölcsöztetni. A Csehszlovák Testnevelési Szövetség kerületi bizottságai a megkezdett úton haladva további nagy célokat tűztek maguk elé. Elhatározták, hogy hazánk lakosságának teljes tíz százalékát megnyerik a rendszeres testnevelésre és sportolásra. Nem kis célkitűzés! Annyit jelent, a testnevelést úgy kell megszervezniök, hogy az vonzza, lekösse az érdeklődőket, akárcsak a spartakiád napjaiban. Erre kiváló lehetőséget nyújt „A haza építésére és védelmére kész!" jelvényszerző-verseny feltételeinek teljesítése. Természetesen a spartakiád és a jelvényszerző-verseny közt nagy a különbség. De éppen a versenyforma, az arra való felkészülés, a versenyszámok tarkasága teszi érdekessé, vonzóvá. Számolni kell azzal is, hogy a gyakorlatozók nagy része eddig nem versenyzett. Meg kell találni a helyes átmenetet, a megfelelő módszertani megoldást, ami újabb feladatok elé állítja oktatóinkat. Példa akad bőven. Vegyük csak a Pionírok Lapja minden évben megrendezésre kerülő síversenyét, amely azokon a vidékeken, ahol megvannak ehhez a kellő feltételek, nagy közkedveltségnek örvend fiataljaink körében, titoméricén pl. megrendezik a pionír olimpiászt könnyű atlétikában, úszásban, kerékpározásban, labdarúgásban, kosárlabdában, amelyen a járás hat községének fiataljai vesznek részt. Követésre méltó kezdeményezés! A jövőben továbbra is megrendezésre kerülnek az ifjúsági sportjátékok, amelyek már eddig is gazdag hagyományokkal büszkélkedhetnek. A jól megszervezett, széleskörű ifjúsági sportversenyek keretében nőnek, fejlődnek, edződnek a jövő sportolói! A spartakiád sikere azért lehetett olyan átütő, mert azt a testnevelési szervezetekkel karöltve pártszervezeteink és a társadalmi szervezetek is hathatósan támogatták. Nagyon értékes tapasztalat! Szükséges, hogy a testnevelés a jövőben is mindannyiunk közös ügye legyen, hisz, országos, társadalmi feladatról van szó. A spartakiád sikere kötelez. A spartakiád szellemében kitartó, áldozatos munkával biztosítsuk egységes szocialista testnevelésünk további sikereit. Cj vegyi ipari üzem (ČTK) A harmadik ötéves tervben Valašské Meziŕičíben új kátránygyár épül. Az új üzem, melynek építését a jövő évben kezdik meg, nyersanyagokat fog gyártani az alapvető aromatikus jellegű szerves vegyészet számára, továbbá impregnációs olajokat, útburkolókátrányt és más készítményeket. A vegyi ipari üzem, amelynek egyes részlegei fokozatosan készülnek el, a harmadik ötéves terv végéig teljesen felépül. Bontakoztassuk ki a nemzeti bizottságok szakbizottságainak tevékenységét A nemzeti bizottságok alakuló ülésén megválasztott szakbizottságok sikeresen kezdték meg működésüket. Tevékenységük első tapasztalatai igazolják, hogy az építőmunka további sikeres fejlesztése és a lakosság kezdeményezésének felkarolása érdekében helyes volt jogkörüket bővíteni annál is inkább, mert aktív munkájukkal a legfontosabb kérdések megoldásában részt vesznek és jelentós mértékben segítenek. A szakbizottságokon keresztül a választott képviselőkön kívül részt vesznek az irányításban hazánk többi dolgozói is, akik a népgazdaság különböző területein számos kérdés megoldásában segítenek. Most arról van szó, hogy a szakbizottságok tevékenységük ígéretteljes megkezdése után tovább tökéletesítsék munkájukat, távolítsák el a működésükben megnyilvánuló fogyatékosságokat. A kerületek többségében a szakbizottságok a közös ügy iránt tanúsított ritka lelkesedéssel fogtak hozzá a nemzeti bizottságok-merész tervei teljesítéséhez. Míg a járások többségében a szakbizottságok idejében hozzáláttak funkciójuk teljesítéséhez, sok helyütt késlekednek tevékenységük megkezdésével. Talán nem is azért, mintha nem lenne kedvük a munkához. Inkább az tartja őket vissza funkciójuk gyakorlásától, hogy felülről várják az utasításokat. ELKÉSZÍTETTÉK MŰKÖDÉSI TERVÜKET A közép-szlovákiai kerületben, Banská Bystricán, a kerületi iskolaés kulturális ügyi szakbizottság kezdte meg elsőként tevékenységét. Ján Baláž, a szakbizottság elnöke nem várta, míg a tanács utasításokat bocsát rendelkezésükre, hanem a célkitűzések ismeretében első ülésükön tervet készítettek további tevékenységükről. A szakbizottság első összejövetelén az 1959/60. tanév eredményeit értékelte és tekintettel az új tanév közeledésére, megtárgyalta a tanévnyítás és a tanítással kapcsolatos észrevételeket. Ez idén a tanulók díjmentesen jutnak könyvekhez, tanszerekhez. Hogy a tankönyvek ellátása terén ne legyenek nehézségek, a szakbizottság tagjai felülvizsgálják az iskolák megrendeléseit, vajon a megrendelt tankönyvmennyiség nem haladja-e túl az iskolák szükségleteit. ISMERIK FELADATUKAT A zvoleni JNB mezőgazdasági szakbizottsága első ülésén két fontos kérdés megtárgyalásával foglalkozott: először, meddig terjeszthetik ki jogkörüket, másodszor pedig, hogy milyen módszereket alkalmazzanak a járásban a falu szocialista átépítésének teljes győzelme és az aratási munkák sikeres elvégzése érdekében. A szakbizottság-tagjai tehát ismerik célkitűzéseiket és tudják, hogyan valósítsák meg azokat, hiszen munkájukban a mezőgazdaság kiváló szervezői, szakemberei is segítenek. A tagok közül azonban akadnak olyanok is, akik még járási viszonylatban nem dolgoztak, közvetlen a falvakból járnak a szakbizottság gyűléseire. Ezek számára a közeljövőben tanfolyamot szerveznek, ahol alkalmuk lesz megismerkedni a mezőgazdasági termelés szervezésének, irányításának legfontosabb kérdéseivel. A JOGKÖR BŐVÜLÉSÉNEK A HNB-KEN IS ÉRVÉNYESÜLNIE KELL A helyi nemzeti bizottságok az esetek többségében még nem aktivizálták a szakbizottságokat, vagy ha igen, csak névsort készítettek a képviselők elosztásáról. A HNB megnagyobbodott feladata, fokozott jogköre azonban megkövetett, hogy a célkitűzések sikeres teljesítése érdekében mielőbb aktivizálják a szakbizottságokat, minél több dolgozót vonjanak be közvetítésükkel az állam irányításába. Végeredményben a szakbiszottságok és az aktívák megszervezése ezt a legfontosabb célt szolgálja. (th). A termés mielőbbi betakarításáért folyó lelkes küzdelem tovább tart Egyre több szövetkezetből, állami gazdaságból érkezik jelentés: befejeztük az aratást. Ezrekre menő már azoknak a mezőgazdasági üzemeknek a száma, amelyek teljesítették, túl is szárnyalták gabonabeadási kötelezettségüket. Különösen a nyugat-szlovákiai kerületben egymás után jelentik a járások is, hogy teljesítették beadási kötelezettségeiket. Az üzemek, hivatalok és különféle intézmények segítsége sem merült ki a kétnapos országos műszakban. Továbbra is hathatós segítséget nyújtanak a szövetkezeteknek. • Hatezer brigádos A közép-szlovákiai kerületben a tegnapelőtti nap során is 6000 brigádos segítette a szövetkezeteket és az állami gazdaságokat. Az üzemek segítsége különösen a prievidzai járásban öltött nagy méreteket. A védnökséget vállaló üzemekből több mint 2000 ember dolgozott a szövetkezetek földjein. így az aratnivalónak már több mint a felét levágták és keresztekbe rakták. A kerületben az aratási versenyben a lučeneci járás után következnek, vagyis megszerezték a második helyet. Ám a lučeneciek sem tétlenkednek. A fil'akovói Kovosmalt és a Békeüzem dolgozói továbbra is segítik a szövetkezeteket. Az opatovái Poľana dolgozóinak egy része is arat. A járás területén több, mint 1100 brigádos dolgozik. Kerületi méretben azonban még mindig sok pótolni való mutatkozik a gépek kihasználása terén. Az utóbbi napok során a kombájnoknak csak a fele dolgozott. Lemaradás mutatkozik a cséplés és beadás teljesítése körül is. • Újból egy járás A nyugat-szlovákiai kerületben, amely már közel 60 százalékra teljesítette a gabona felvásárlási tervét, a bratislavai, komárnói, Dunajská Streda-i járások után augusztus 2án a galántai is teljesítette a gabonabeadást. A járás területén 4 állami gazdaság és 47 szövetkezet teljesítette, illetve túlszárnyalta a gabonabeadást. A beadási kötelezettség túlszárnyalására úgyszólván a járás valamennyi szövetkezetében megvannak a lehetőségek, mivel igen jó termést értek el az idén. A štefanikovói szövetkezet és még jó néhány, 35 — 40 mázsás átlag terméshozamot ért el árpából. A Čierny Brod-i szövetkezet például árpából 37 mázsás hektárhozamot ért el. A szerződéses beadás és a szövetkezeti alapok feltöltése után még 5 vagon elsőosztályú vetőmagárpát és 2 vagon sörárpát adott el az államnak. Az idei termés nemcsak mennyiségileg, de minőségileg is jó volt. Járási méretben az összes beadott árpát első- és másodosztályúnak minősítették. • Segítenek a fiatalok Az SZLKP KB és az SZNT aratási felhívására Szlovákiában 1740 arató-, illetve esépló-csoport alakult. Összesen több mint 37 000 fiatal dolgozik állandóan az aratásban. Közülük egyesek — mint például Szabó Ernő; a Dunajská Streda-i járási Blahová Dedinka-i szövetkezetben — példás munkát végeznek. Szabó Ernő kombájnos már több mint 120 hektárról aratta le a termést. Ezzel az eredménnyel a kombájnosok között folyó országos versenyben a második helyre került. • Katonáink is segítenek Néphadseregünk alakulatai mindenütt, ahol az szükségesnek mutatkozott, például a széna betakarításánál, vagy ott, ahol kevés volt a munkaerő, nagy segítséget nyújtottak földműveseinknek. A katonák csak a széna betakarításánál 5000 műszakot dolgoztak le. Hasonlóképpen segédkeztek a nyugat-szlovákiai, keletszlovákiai és a dél-morvaországi kerületben az aratási csúcsmunkák elvégzésében. Néphadseregünk katonái július. o^L-ig 8400 műszakot dolgoztak le a gabona betakarításánál, és nagy segítséget nyújtottak a cséplésnél is Az egyes helyőrségek ezenkívül számos tehergépkocsit bocsátottak a mezőgazdasági üzemek rendelkezésére. Néphadseregünk katonái több esetben készségesen megjavítottak különféle megrongálódott mezőgazdasági gépeket. (sz. i.) Hazánk területén az idén má látni gazdaságban kezdték al menetes aratást. Az aratásn nekelőtt azt teszi lehetővé, nére is gyors és veszteség tárolásra alkalmas mag kerül még az is, hogy az ilyen ara munkaerőt igényel, és a régi 30-50 százalékkal csökkenti r közel 300 szövetkezetben, álkalmazni a két, illetve három ak ez az új módszere mindehogy a gyakori esőzések ellementes legyen az aratás, és jön a raktárba. Nagy előnye tás jóval kevesebb emberi aratási módszerrel szemben a kiadásokat