Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)
1960-07-07 / 187. szám, csütörtök
Egybehívták az űj Szlovák Nemzeti Tanács ülését (ČTK) A Szlovák Nemzeti Tanács elnöksége július 14-re és 15-ére egybehívta a Szlovák Nemzeti Tanács alakuló ülését, melyen megválasztják a tanács elnökségét, bizottságait és kitűzik munkaprogramját. Tettekké értek a szavak V UUSldV i.ldlII^L RULOU a ^ Š lágégés, az első világháború előtt — V fc 1911-ben halt meg. S l si VsssssJssssssssssssssssssssssssssssssf'ssss/fss/sSS. Közszükségleti iparunk újdonságai (ČTK)" P —i Közszükségleti iparunk az alkalmazásban levő nők háztartási munkájának megkönnyítésére e napokban néhány újdonságot hoz forgalomba. Az egyik ilyen újdonság a 163 A típusú villamos sütő. A hlinskói Elektro Praga n. v. dolgozói úgy módosították a kettős villanyfőzőt, hogy az egyik égőt egy kis négyszögletű sütővel helyettesítették. A kisméretű sütő igen gazdaságos és villany-rostélyként, valamint a sütés-főzés egyéb céljaira is használható. Az új típusú villamossütő ára 160 korona, míg a korszerű gyorsfőzővel kombinált sütőé 450 korona. Már ez év júliusában vagy augusztusában további újdonság — kisméretű útifőző kerül forgalomba, amely néhány pillanat alatt Vl liter vizet forral fel és ezalatt 1,5 fillér összegű áramot fogyaszt. Az újszerű villamosfőző ára mintegy 50 korona lesz. Gépkocsivezetőink és kirándulóink bizonyára örömmel használják majd a legújabb típusú kis kávéfőzőt is, amelyet útközben is használhatnak. A fogyasztók további előnyben részesülnek. A konyharobot jótállási idejét ugyanis 12 hónapról 24 hónapra hosszabbították meg. Ez az intézkedés, amely július 1-től lépett érvénybe, további bizonyítéka az orlicei gépgyár és a Skuhrov nad Bélou-i öntöde dolgozói jó munkájának, akik tekintettel a konyharobot kitűnő minőségére, saját kezdeményezésükre hosszabbították meg két évre a jótállási időt. a CSKP országos konferenciájának tiszteletére Hazánk fővárosában, Prágában néhány nappal ezelőtt a fiatalságnak és a tömegsport kedvelőinek, művelőinek százezres tömege vonult fel a strahovi stadionban és gyakorlataival bámulatba ejtette mind a belföldi, mind a külföldi vendégeket. Most két nap óta az emberek figyelme ismét a főváros felé irányul, ahol ezúttal az osztályharcokban megedzett, kipróbált harcosok az országos pártkonferencián népgazdaságunk további felvirágoztatásáról, népünk jövőjének még szebb távlatairól tárgyalnak. MILLIÖS ÉRTÉKEK A párt országos konferenciája alkalmából az üzemek, dolgozók leveleinek, táviratainak sokasága fut be Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságához. A néhány soros táviratokból és a sokszor nehéz kézzel papírra vetett sorokból milliós értékek kitermeléséről, felajánlásokról és azok teljesítéséről adnak számot a dolgozók. A dél-morvaországi kerület üzemeiből csupán egy nap alatt 44 összüzemi felajánlás érkezett, melyek a harmadik negyedévi terv feladatainak túlteljesítésére irányulnak és 33 millió korona értéktöbbletet jelentenek. Egész sor felajánlás érkezett a középcsehországi kerület Beroun járásából is. A královodvorskýi vasművek dolgozói a következő negyedévben 801 ezer korona árutöbblettel teljesítik túl termelési tervüket. HATÁRIDŐ ELŐTT Igen szép kezdeményezés született a kunčicei Klement Gottwald Oj Kohó, a vítkovicei vasművek dolgozói, valamint az ostravai Teplotechna és Elektromontáž üzem munkásainak indítványából. Valamennyien vállalták, hogy együttműködésük még fokozottabb elmélyítésével a kunčicei Oj Kohó számára 11 nappal a kormány által kitűzött határidő előtt üzembehelyezik a 9. számú kokszolót. Ezenkívül határidő előtt gyors ütemben elvégzik a kunčicei üzem aégi termelőrészlegeinek javítását, ami legkevesebb 28 ezer tonna árú kitermelését eredményezi. Az új blokkoló részleget pedig az év vége helyett már december közepén átadják rendeltetésének. 16 EZER NÉGYZETMÉTER PLASZTIKUS LEMEZ A napajedlai Fatra-üzem dolgozói további anyagkiutalás nélkül nagy mennyiségű plasztikus lemezt állítottak elő a könyvkötészet számára, aminek segítségével lényegesen meggyorsíthatják a tankönyvek elkészítését. A Munkaérdemrenddel kitüntetett üzem dolgozói ezenkívül május havában öt darab új automatikus és félautomatikusan működő gépet szerkesztettek és adtak át rendelteKínai vendégek Bratislavában (ČTK) Szia Jen, a Kínai Népköztársaság kulturálisügyi miniszterének helyettese, a Kínai-Csehszlovák Baráti Társaság elnöke és Liu Kuan-cse, a külföldi kulturális kapcsolatokat ápoló bizottság dolgozója, szerdán, július 6-án Bratislavába érkeztek. A kínai vendégek a délelőtti órákban baráti beszélgetésre jöttek ösz• •••••••••• sze Äugusztin Michalička elvtárssal, az iskola és kulturális ügyek megbízottjának első helyettesével és a megbízotti hivatal osztályvezetőivel, akik részletesen tájékoztatták őket arról a fejlődésről, amely Szlovákiában a felszabadításunk óta eltelt 15 év alatt ment végbe a kultúra, a tudomány s a művészet terén. • •••••••••• tésének a CSKP országos konféren- Hl ciája tiszteletére. BlZTATÖ HlREK SZLOVÁKIÁBÓL jjj Szlovákia dolgozói ugyancsak nagy ||| figyelemmel kísérik az országos jj! pártkonferencia tárgyalásait és eb- jj; bői az alkalomból újabb felajánlá- ijj sok születnek a tervek túlteljesíté- jjj sére. A Nové Zámky-i Elektrosvit- jj| üzem dolgozói 2 millió korona |j| értékű áruval termelnek többet, a ko- jjj márnói fejlesztési műhelyből kiin- jjj dult felhívás nyomán pedig a járás l|| 23 üzeme vállalkozott a tervek ha- jjj táridő előtti teljesítésére. jjj TÚLTELJESÍTETTÉK TERVÜKET jjj Mint ismeretes, Szlovákia földmű-jjj vesei kötelezettséget vállaltak, hogy jj; a CSKP országos konferenciájának jj; napjáig, július 5-ig 2,5 millió köb- |j| méter komposztot készítenek. Teg- ;j nap arról értesítették a párt Köz- jj; opnti Bizottságát, hogy az előirányo- jíí A moszkvaiak büszkék városuk szépsézott 2 713 412 köbméter mennyiséget jjj Bére. A szovjet fővárosba érkező többezer 8,5 százalékkal teljesítették túl. Eb- III tuns t\ e'f' vf en n é} 1 »ý<»9 a «*">} T_ 7, , V V, " .., ::: nevezetességeit s egyhangú a megaltaoiben a sikerben a legnagyobb részük:;; <á s. M oJ kc a gyönyörű. Képünkön a a kozép-szlovákiai kerület szovetke- j|j moszkvai Nagy Színház bejárata előtti zeteseinek, állami gazdaságok dol- jjj szökőkút látható. (TASZSZ felv.) gozóinak van. A legtöbb komposztot iá m azonban a nyugat-szlovákiai kerület ||| mezőgazdasági dolgozói állították elő Ili Ä GOLFPÁLYÁRA csapott be i viliim több mint háromnegyedmillió köbmé- :|; Macon amerikai városkában. Két játékos ter mennviséaben III azonnal meghalt, 12 sebesültet ápolásban EGÉSZ CSOKORRA VALÖ l •;• részesítettek. 1 :: : " CSÖKKENT ter mennyiségben. A ícaícsuctiCR. A LEVEGŐ RÁDIO|j| AKTIVÍT ÁS A Nagy-Britanniában ä kötelezettségvállalást és felajánlást ijj tavalyihoz viszonyítva. Ez az atomi tettek Szlovákia földművesei is, akik jjj bomba-kísérletek megszűnésének tud* ezekben a napokban az idei kenyér- ||j ható be. csatát vívják és harcolnak az időjá- jjj ROMBADÖLT egy háromemeletei rással, a munka közben felmerülő jjj ház Marseille francia városban. Há~ fogyatékosságokkal az idei gazdag-1|| rom ember a romok alatt lelte hanak ígérkező termés betakarításáért. III lálát. (th) III AZ OSTRAVAI ÁLLAMI SZlNHÁZ az el* — jjj múlt 15 év alatt 10 009 előadást rende«i S| zett, amelyet 7 169 683 látogató tekint ::; tett meg. A színházlátogatók túlnyomó Ili többségét munkások képezték, jjj HÉTEZER EXPEDÍCIÓ indult az eU III múlt évben a szovjet föld ásványi Ili kincseinek felkutatására. NyugatVARSÖ FŐPOLGÁRMESTERE ELUTAZOTT PRÁGÁBÓL Kik nyertek ? Július 5-én Prágából Bratislavába érkezett az Afrikai Demokratikus Ifjúsági Szövetség guineai küldöttsége, amely a CSISZ KB meghívására részt vett a II. Országos Spartakiádon. Képünkön a guineai vendégek a CSISZ SZLKP épülete előtt a CSISZ-tagok körében. ' (Foto: Magda Šlosiariková —; ČTK) • Ä HORNÝ SMOKOVEC-I volt szanatóriumot 50 személy befogadására alkalmas üdülőházzá építették át. A „Mier" nevű új szakszervezeti üdülőház e napokban várja első vendégeit Hollandiából és Franciaországból. Tanácskoznak a csillagászok (ČTK) — A Csehszlovák Tudomá- | Oesterhoff, a szövetség franciaorszányos Akadémia prágai székházában szerdán, július 6-án kezdődött a Nemzetközi Csillagászati Szövetség végrehajtó bizottságának első csehszlovákiai ülése. Az ülésen, melyet J. H. Oort holland csillagász, a végrehajtó bizottság elnöke irányít, részt vesz hat helyettese — a szovjetunióbeli B. V. Kukarin, az USAbeli L. Goldberg, az NSZK-beli O. Heckmann, a kanadai R. M. Petrie, dél-amerikai R. H. Stoy és dr. Šternberk, a Csehszlovák Tudományos Akadémia csillagászati intézetének igazgatója. Ezenkívül Angliából Prágába érkeztek D. H. Sadler, a szövetség főtitkára és A. Danjon, továbbá P. Th. Tudományos módszerek mezőgazdasági gépek javítására (ČTK) — Szerdán, július 6-án hazánk 28 mezőgazdasági gépjavítóüzemének és a roudnicai Atjrostroj nemzeti vállalatnak képviselői érkeztek a bratislavai Hegesztési Kísérleti Intézetbe, hogy dolgozóival ' megvitassál* az intézetben fejlesztett legújabb javítási módszerek alkalmazását. Ezek a mezőgazdasági gépek s egyéb berendezések javításai folyamán gyakorlatilag kitűnően bevált módszerek sokszorosára növelik a munkatermelékenységet s lehetővé teszik mmden fárasztó munka kiküszöbölését. gi, illetve hollandiai volt vezető funkcionáriusai. A Nemzetközi Csillagászati Szövetség végrehajtó bizottsága szombatig tartó tárgyalásai keretében megvitatja az időszerű szervezési kérdéseket, s különösen a XI. csillagászati kongresszus előkészítését, melyet a jövő évben rendeznek Kaliforniában. Továbbra is változó időjárás Az idei nyár hűvös napokkal kezdődött. A szokatlan időjárást a Skandináv-félsziget déli része és a Baltitenger fölött hosszabb ideig uralkodó alacsony légnyomás okozta, melynek szegélyén észak felől hűvös levegő áramlott Nyugat- és KözépEurópa területére. A beáramló hűvös levegő következtében Slovákiában is változó volt az időjárás. Míg az alacsonyabb fekvésű helyeken gyakoriak voltak a futó esők, a Magas-Tátrában havazott és a Lomnicicsúcson mínusz 6 C fokig süllyedt a hőmérséklet. A hűvös levegő hullámai egészen a Balkán-félszigetig hatoltak, de Európa e részében nem csökkent oly mértékben a hőmérséklet, mint hazánk területén. Az időjárásra jelenleg az Anglia fölött elterülő alacsony légnyomás jellemző. Az alacsony légnyomás Kö(ČTK) — A Lengyel Népköztársa- III Szibériában földgázt, Csernigov köze ság fővárosának, Varsónak küldöttsé- ül lében ásványolajat, Kazahsztánban és ge, mely Janusz Zarzycki főpolgár- jjj a z Uraiban vasércet, Jakut-földön mester vezetésével a prágai főpol- jjj gyémánt tartalmú közetet, Örménygármester meghívására megtekintette lii országban pedig aranyércet találták, II. Országos Spartakiádunkat, szer- ili 8 6 NYUGDÍJAS-OTTHON működik Szlo-. dán, július 6-án elutazott Prágából, jjj fiában.. A III ötéves tervben 145 miln A becses vendéoektől Otakar Strnad "í 1,0 koron a befektetéssel további ottho-: A Becses venoegektol utakar Mrnaa nok épülne k žilinán, Nitrán, Baíjská Bjs-; es František Budsky, Praga Fovaros ;;: t ricán és Trebišovon. Nemzeti Bizottsága tanácsának tagjai jjj VOLTAIRE C ANDIDÉ J ÁT és Hugó vettek búcsút. ||\ Marion de Lorme című sünművét A lengyel küldöttség tagjai lelkes III filmre viszik Franciaországban. elismeréssel nyilatkoztak a sparta- jj- A KORMÁNYHOZ FORDULT az egyik kiádról s a csehszlovákiai testnevelés jl: angol parlamenti képviselő azzal a kérésés sport magas színvonaláról. jij sel, hogy a nem dohányzó szakasz min. III tájára vezessék be a vasutakon a ,,nem — III beszélő" szakaszokat. A képviselő kétjjj órás beszédben indokolta meg indítványát, •II Egyelőre intézkedés nem történt. III VÉDŐTALPAS KÁNIKU LA-SZAN * (ČTK) - A Slovenská kniha bra- I DÁL T 9yártanak a férfiaknak, vászon tislavai vállalati igazgatóságán szer- ÜÍ * elsoresze s tusarku cipót a nőknek a dán. július 6-án sorsolták ki a Ü! magyarországi cipőgyárakban. könyvsorsjegyek szelvényeit. A 320 jjj «« T/^Jľf'x,?- ™ sz.szeivény jjj iľslľľT ä^oTt új^üí első díjkent Mánes televíziós vevő- ;;; S2er n ag y hasznára lesz az üvegiparnak, készüléket, a 071541 sz. szelvény ||| FREDERICO FELLINI egy közös második díjként robogót, a 083 978 ||j fü m készítésére kérte fel Ingmar sz. szelvény harmadik díjként Pero- iji Bergman, René Claire és Elia Kazan bot mosógépet, a 254 598 sz. szel- jj! filmrendezőket. A film négy részből veny negyedik díjként Rekreant véd- X állna, négy különböző kiváló irodalmi jegyű rádiót és a 098 755 sz. szelvény ||| m ü megfilmesítéséről lenne szó, otodik díjként könyvszekrényt nyert, jjj mindegyik művet egy-egy rendező Ezenkívül 6.-50. díjként 50 korona IV. dolgozná fel értékű, 51.-140. díjként 20 korona jjj A MONGOL SZAKSZERVEZETI TAértékű és 141.-320 díjként 10 ko- jjj GOK elsö csoportja nyári üd ülésre rona értékű könyveket sorsoltak ki. jjj tegnap Ma ri ánské Lázné-ba érkeAz 1.-5. dij" nyertesei tárgyi nye- z et t reményük átvételére a Slovenská ijj A SKÖT NEMZETI KÖNYVTÁR jakniha vallalati igazgatósagán jelen- jjj m slatára Edinburghban kiállítják azt kezzenek, - Bratislava ul. Obrán- jjj a mo szovjet könyveti amely a cov mieru 23 sz., - a konyvnyere- g londoni Roya l J Festiv (% Hallban menyeket pedig a Slovenská kniha jjj rendezet t kiállításon nagy érdeklóés a Jednota boltjaiban adják ki. :••• dés t feltett Nyereménylista ugyancsak a Slo- jij 260 RZL R BANYÄSZ ünnepelte az venska kniha es a Jednota boltjaiban jjj elm ú, t vasárnap immár tiz edszer a Kapnato. fenémet bányászok napját az NDKS; ban. f: NEGYVENNÉGYMILLIÓ PÁR CIPŐT 01 gyárt ez évben a lengyel cipőipar. ül Hat és fél százalékkal több ez a zép-Európa területe fölé kinvúló Ü ta v° lv i felesnél A cipők minőelülső szegélye mentén enyhébb lett jjj " ' kivitelben az időjárás, ami különösen a leg- ::: ~ utóbbi napokban észlelhető. Félté- Ül * SZlCklAI Licatéban a munkások héttelezhető, hogy a legközelebbi na- jjj általános bérsztrájkba kezdtek. (ČTK) pókban nyugat és dél-nyugat felől az Ül w- K• G^RST nyugat-németországi Atlanti-óceán térségéből nedves ten- Ili keresztény újságírót működéséért geri levegő hullámai hatolnak a szá- jjj bíróság elé állítják. „Az állam bizrazföld irányába, minek következté- jjj tonsagának veszélyeztetésé"-vei vá* ben Szlovákiában is túlnyomórészt:'::^/^igen felhős lesz az időjárás, helyen- ÍÜ A FRANCIA statisztikai hivatal jelentéként kiadós esőzésekkel, avagy fu- ;jj szerint Franciaország lakossága tó esőkkel. A nappali hőmérséklet ÜÍ ^AT ^ 555 000 voI t' (Cl K> az alacsonyabb fekvésű helyeken va- Ül V'LÁGKORULl ÜTRA indul keréklamivel 20 C fok fölött lesz. E hétl^^^^ «« «<* vegere avagy a jövő hét elejére ál-••• .„,,-,„.,,, ..... , t , , . 1-u „ ; , ,, , ,, „ ::: ANGOL hadihajók hetfon reggel Izland talaban felmelegedes és a felhőzet jjj felségvizein további incidenst idéztek elő. csökkenése várható. Emellett azon- Angol torpedóroanboló megakadályozta az ban helyenként a késő délutáni órák- Üí izland i partőrséget, egy angol halászbárka ban zivatarokra is számíthatunk. | SrrS%Sntl Ô IÄbeľ e B « (ČTK) 3QJ SZÖ 12 5C 1960. július 7,