Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)

1960-07-31 / 211. szám, vasárnap

Ne Poláris rakétákat, hanem Potsdam szellemét! A győzelmes szovjet csapatok 15 évvel ezelőtt befejezték európai felszabadító müvüket, elfog­lalták egész Berlint és elérték az Elbát. A német fasizmus porba hul­lott. Berlintől délnyugatra a potsdami Cecilienhof kastélyban összeültek a Szovjetunió, az Egyesült Államok és Anglia kormánytői s 1045. au­gusztus 2-án aláírták a Potsdami Nyilatkozat néven ismert történelmi jelentőségű okmányt. A három fél megegyezett abban, hogy gyökerestől kiirtják a német müitarizmust és.nácizmust s a szö­vetségesek kölcsönös megegyezés alapján a jövőben is megteszik a szükséges intézkedéseket annak biz­tosítására, hogy Németország soha többé ne veszélyeztesse szomszédait vagy a világbékét. Az egyezmény kitűzte a levert Németország szövetséges megszállá­sának céljait: • Németország teljes leszerelését és demilitarizálását, a haditermelésre al­kalmas német ipar felszámolását vagy ellenórzesft, • a német katonai és félig katonai jellegű szervezetek, köztük a frontharcos szervezetek és klubjaik, valamint a né­met harci hagyományok szellemét éleszt­gető egyletek teljes és végleges fel­számolását, hogy őrök Időkre lehetetlenné váljék a nemet militarizmus és ná­cizmus feltámasztása vagy átszervezése sével gazdaságilag, majd később po­litikailag is elszakították Németor­szág nyugati övezeteit Kelet-Német­országtól. A bonni állam élére sö­tétmúltú embereket, revansistákat, militaristákat, álcázott és nyílt fa­sisztákat állítottak. Nagy részük már a harmadik birodalom idején „állam­alkotó tevékenységet" fejtett ki. Több hírhedt háborús bűnös sem hiányzott közöttük. Kétségtelen volt tehát, milyen irányba terelik Német­ország nyugati részének fejlődését. A német nép és elsősorban a német munkásosztály egészséges erői szembe­helyezkedtek a fejleményekkel. Nyugat­Németországban vilogatlan módszerekkel megtűrték az ellenállást. Ezzel szemben az ország keleti részében a szovjet Igazgatás lehetővé tette a nép demokra­tikus törekvéseinek, hogy a történelem első békeszerető német államának, a Né­met Demokratikus Köztársaságnak meg­alakításival válaszoljanak a revanslsta bonni állam összetákolására Az NDK-ban a hatalom kezdettől fogva a hitleri kon­centrációs táborokat megjárt, emigráció­ból hazatért vagy a frontokon a hitleriz­mus ellen küzdött harcedzett demokra­ták és antifasiszták kezében vnlt. Az így létrejött két német állam telje­sen ellentétes irányban fejlődött. Az NSZK-ban megszilárdult a müitarizmust szülő monopolkapitalizmus. Az NSZK az 1954—55 években bekapcsolódott a NATO-ba. Azóta - megcsúfolva Potsdam • repülogepek es fegyverek, lőszer és szellemét — 12 hadosztályt állított fel a Bundeswehr. A szövetsági gyűlés 1958 márciusában elhatározta, hogy atomfegyverrel szereli fe! a hadse­reget. Kelet ellen irányuló rakétatá­maszpontok hálózatát létesiti a bon­ni állam területén. Strauss hadügyminiszter azonban nem elégedett a „közönséges,, raké­tákkal. Méltán tart attól, hogy a háború első órájában elsöpörhetnék a föld színéről a szilárd támaszpon­tokat. Ezért az idén június 8. és 20. között tett amerikai látogatása alkalmával közepes hatósugarú Po­láris rakéták vásárlási lehetősége iránt érdeklődött, mert a Poláris rakéták nehezen megsemmisíthető mozgó támaszpontokról is kilőhetők. így teljesíti az USA szövetségesi kö­telezettségeit! hadianyag gyártásának megakadályozá­sát, • a háborús bűnösök letartóztatását és bíróság elé állítását stb. A Potsdami Nyilatkozat rendel­kezéseinek becsületes teljesí­tése rendkívül nagy befolyással lenne Európa és az egész világ további bé­kés fejlődésére. Sajnos, Németország nagyobb részében csak papíron ma­radt a potsdami egyezmény. A há­rom nyugati megszálló hatalom — az USA, Anglia és Franciaország csakhamar sutba dobta kötelezettsé­geit. Az Egyesült Államokban Roose­welt elnök halála után szovjetelle­nes irányzatok ütötték fe! a fejüket. Táptalajuk a vélt atommonopólium és a féktelen világuralmi vágy volt. Megkezdték a hidegháborút és az agresszív háborús előkészületek po­litikáját. Ezért fokozatosan „befa­gyasztották" a Potsdami Nyilatkoza­tot, hogy a bűnös támadó tervek­nek megfelelően a hitlerista gége­metszőkből és a náci haderő marad­ványaiból kiépítsék európai tartalék­rohamcsapataikat. A náci háborús bűnösök százait, nagyiparosokat, tá- ­bornokokat, bírákat a legfontosabb tisztségekbe helyezték Németország nyugati megszállási övezeteiben. A hitlerista tisztek, SA és SS-!egé­nyek megélhették azt is, hogy fel­ölthették a Bundeswehr egyenruhá­ját. A potsdami egyezmények és a Potsdamban létesített nemzetközi szervek 1948-49-ben akadályozták a nyugati hatalmakat a német mili­tarizmus tervbevett feltámasztásá­ban. Ezért megbénították, majd tel­jesen lehetetlenné tették a miniszte­rek tanácsának és a szövetséges el­lenőrző tanácsának a munkáját. Külön pénznem és külön állam, a Né­met Szövetségi Köztársaság létesíté­Bonn újabb provokációra készül Nyugat-Berlinben Moszkva (CTK) - A Szovjet­unió külügyminisztériuma július 28-án az USA moszkvai nagykö­vetségének megküldte a szovjet kormány következő jegyzékét: „A Szovjetunió kormánya szüksé­gesnek tartja, hogy a következő kérdésben az Amerikai Egyesült Ál­lamok kormányéhoz forduljon: A Német Szövetségi Köztársaság szövetségi parlamentje ez év július 29-én törvényt hozott, amely szerint Nyugat-Berlinben az NSZK külön szervét, a Németország és Európa számára összeállított rádióprogra­mok ellenőrző tanácsát akarja léte­síteni. Az ellenőrző tanácsban a Né­met Szövetségi Köztársaság szövet­ségi parlamentjének, kormányának és társadalmi szervezeteinek képvi­selői foglajpának helyet. Ez a ta­nács, amelynek hatásköre egész Nyugat-Németországra kiterjed, te­hát az NSZK hivatalos szerve; szék­helye azonban nem Bonnban vagy az ENSZ valamelyik más városában, ha­nem Nyugat-Berlinben lesz. A szovjet kormány már 1959. no­vember 11-i jegyzékében figyelmez­tette az Amerikai Egyesült Államok kormányát arra. hogy az NSZK kor­mányának ilyen szándékai összefér­hetetlenek Nyugat-Berlin érvényben A szovjet kormány jegyzéket küldött az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormányainak lévő statútumával és követelte, fo- i szemben támasztott nyílt igényét. ganatosítsanak olyan szükséges lé­péseket, amelyekkel az NSZK hatóságainak lehetetlenné tenné, hogy Nyugat-Berlinnel szemben törvénytelen * akciókat hajtsanak végre. Az Egyesült Államok kormá­nya azonban nem tartotta szüksé­gesnek, hogy elhárítsa az NSZK kor­mányköreinek e provokatív lépését. A szovjet kormány arra szeretné emlékeztetni az Amerikai Egyesült Államok kormányát, hogy amikor a nvugati hatalmak megerősítették a Német Szövetségi Köztársaság al­kotmányát, ezt azzal a külön fenn­tartással tették, hogy Berlin nem tartozik Nyugat-Németországhoz és Berlint nem igazgathatják az NSZK szervei. A szovjet kormány a nyu­gati hatalmak ezen kijelentését ak­kor tudomásul vette. Nyugst-Berlin külön statútumát világosan és egy­öntetűen megerősítették a külügy­miniszterek tavalyi genfi értekezle­tén, ahol egyúttal megállapították, hogy Nyugat-Berlin sohasem volt az NSZK területe és ma sem az. A szövetségi parlament azon dön­tését,. hogy Nyugat-Berlinben ellen­őrző tanácsot létesít., a szovjet kor­mány nem értékelheti másként, mint az NSZK-nak Nyugat-Berlinnel Hl NSZK el okorg nyerni Frsnciirsióg beleegyezését o „Poláris" rakéta beszerzéséhei Titkos francia-német tárgyalások Párizsban A nyugati hatalmak és a nyugatné­met militaristák azonban nagyon tévednek, ha azt hiszik, hogy sikerült eltémetniök Potsdam szellemét. A Potsda­mi Nyilatkozat több egy nemzetközi jogi okmánynál. Kifejezte az európai népek vágyát, hogy örökre véget vessenek a barbár német vtilitarizmusnak. Okiratot szét lehet tépni, de nem lehet megtör­ni a népek békevágvát, különösen akkor, ha léterik egy íllam, amely megtestesíti a potsdami egyezményt. Ez a Német De­mokratikus Köztársaság, a hatalmas szo­cialista világtábor szerves része. Akár tetszik Potsdam sírásólnak, akár nem, a potsdami egyezményt a jövőben is betartják. Nincs messze az az idő, amikor meg kell kötni a békeszerződést s ezzel egyidejűleg Nyugat-Berlin kérdése is megoldó­dik. A z európai népek nem tűrhetik, hogy Nyugat-Németország fegy­verkezési politikát folytasson. A közvé­lemény ereje valamilyen formában kihar­colja, hogy az NSZK megszűnjék veszé­lyeztetni szomszédjait. Az atomfegyver­kezés és a rakétatámaszpontok politiká­ja nem becsülendő le, de Potsdam szel­leme erösebb. AP Párizs (ČTK) - Adenauer nyu­gatnémet kancellár péntek délelőtt katonai repülőgépen von Brentano külügyminiszter kíséretében Párizs­ba érkezett, hogy tanácskozzon a hivatalos francia tényezőkkel. Adenauer az orlyi repülőtérre való érkezése után azonnal a Rambouil­let-kastélyba, az elnök nyári szék­helyére ment, ahol de Gaulle el­nökkel bizalmas tárgyalásokat kez­dett. E tárgyalásokat a délutáni órák­ban folytatták. A megbeszélések tar­talmát szigorúan titkolják és általá­ban úgy vélik, hogy befejezésükig nem adnak ki közleményt. A politikai megfigyelők nézete sze­rint a bizalmas megbeszéléseken a francia-német katonai együttműkö­dés kérdéseiről van szó az Atlanti Szövetség keretében. FRANCIAORSZÁG KOMMUNISTA PÁRTJA ADENAUER ' LÁTOGATÁSÄROL Franciaország Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának politikai irodája pén­teken elítélte Adenauer bonni kancellár párizsi látogatását. „Ez a látogatás — hangzik a nyilatkozatban — azon ve­szedelmes politika újabb kifejezője, amely a hidegháború folytatására és a lázas fegyverkezésre irányul." — De Gaulle és Adenauer — hangzik M. SENANAJAKÉ, Ceylon Ipari, bel- és kulturáütügyi minisztere július 28-án este megnyitotta a csehszlovák üvegkiái­lítást Colomboban, amelyet Csehszlovákia ceyloni nagykövetsége az ottani kultu­rális minisztériummá! együtt rendez. (ČTK) FUAD SEHAB tábornok, Libanon köz­társasági elnöke Szaheb Szalatnot bízta meg az új kormány megalakításával. Sza­lam Libanon semlegességi politikájának híve. (ČTK) COLOMBOBAN bíróság elí állítják azt az öt vádlottat, akik részesek Bandara­naike volt miniszterelnök meggyilkolása-' ban (ČTK) A LAND OG FOLK dán lap beszimolt arról, hogy a NATO dániai támaszpontjait Helnrich Trettner vezérőrnagy volt hit­leri tiszt ellenőrzése alá rendelték. (ČTK) RÔMÄBAN július 27-én ítélkeztek 19 római polgár felett, akik a Szent Pál­kapunál részt vettek a neofasiszták te­vékenysége elleni tiltakozó tüntetésen. A 19 vádlott közül 9-et enyhe feltéte­les büntetésre ítéltek, 10-et felmentet­tek. (CTK) NÁPOLYBAN megalakították az ellen­állási mozgalom tanácsát, amelyben csak­nem valamennyi fasisztaellenes irányú politikai párt és közszervezet képvisel­ve van. (ČTK) A SZOVJETUNIÓBAN naponta három­millió példányban 190 könyv és brosúra jelenik meg. (ČTK) MADAGASZKÁR szigetén július • 30-án kezdődtek s függetlenség kétnapos ün­nepségei. Madagaszkár 65 éven ét francia gyarmat volt. Június 26-án e gyarmat Malgas Köztársaság néven elnyerte füg­getlenségét. (ČTK) A FRANCÉ PRESSE tokiói tudósítójá­nak jelentése szerint Japán felett a leg­utóbbi két nap folyamán az amarikai haditengerészet három repülőgépe zuhant le. Négy pilóta életét vesztette. (ČTK) Ceylon köztársaság lesz Colombo (TASZSZ) A ceyloni minisz­tertanács határozato* hozott arról, hogy egy éven belül kikiáltják a Ceyloni Köz­társaság függetlenségét, valamint hogy államosítják az életbiztosítási társaságo­kat, az állami támogatást élvező iskolá­kat és egy sajtókérdéssel foglalkozó bi­zottságot állítanak fel. E bizottság fel­adata lesz, hogy kivizsgálja, milyen pénz­ügyi kapcsolatokat tartanak az újság­kiadók külföldi bankokkal, kereskedelmi cégekkel, valamint a reakciós Egyesült Nemzeti Párt vezetőivel és a katolikus hierarchiával, amely saját politikáját ér­vényesítette a lapokban. Adenauer nyíltan ellenzi a nemzetközi feszültség enyhítését London (ČTK) — 'A Daily Express július 30-t számában közli Adenauer levelét, amelyben nyíltan szembehe­lyezkedik a nemzetközi feszültség enyhítésével. A lap megjegyzi, hogy Adenauer cikkét ugyan közli, azon­ban a szövetségi kancellárt tovább­ra is ellenségének tekinti. Adenauer levelében azt állítja, hogy veszélyes lenne elfogadni a nemzetközi feszültség enyhítésére vezető szovjet javaslatokat. „Ha e javaslatokat elfogadnók — írja Aden­auer — a harmadik világháború veszedelme még fokozódna". Ezután világosan kifejti, hogy az elképze­léseinek megfelelő enyhülés előfel­tétele a kapitalista rend visszaállí­tása lenne a kelet-európai orszá­gokban. A ceyloni sajtó közli, hogy a kormány bizottságot nevezett ki, amelynek fel­adata kivizsgálni Bandaranaike volt cey­loni miniszterelnök meggyilkolásának po­litikai hátterét. Bandaranaikené asszony, Ceylon minisz­terelnöke pénteken sajtónyilatkozatot adott s abban hangoztatta, hogy Ceylon lakossága egyöntetűen kívánja a köztár­sasági életformát. Kijelentette egyúttal, ha a nép kívánja, vállalja a köztársasági elnökséget. covábbá a nyilatkozatban — a Bonn— Párizs tengely megerősítéséről, az At­lanti Tömb megszilárdításáról tárgyalnak, amely tömb a monopóliumok reakciós és támadó koalícióját képviseli. Ezen koalícióban az USA tölt be vezető sze­repet. Az FKP politikai irodája utal Aden­auernek a kelet-poroszországi „honfitár­si egyesületek" július 10-i kongresszu­sán elhangzott beszédére, ameiyben a bonni kancellár területi igényeket tá­masztott. De Gaulle az Odera—Neisse-i határkérdésről már nem tesz említést, mert erre nézve Adenauernek ígéretet tett. Debré miniszterelnök azon kijelentésé vei kapcsolatban, hogy az 1960. évi Né­metországot nem lehet összehasonlítani az 1939. évi Németországgal, az FKP KB politikai irodája kijelenti: „Ez ér­vényes a Német Demokratikus Köztár­saságot illetőleg, amely az Odera-Neisse-i határt békehatárnak nyilvánította és ümelynek békeakaratát valamennyi tár­gyilagos látogató- megerősíti. Nem vo­natkozik azonban ez az Adenauer-kor­mányra, Krupp és a náci miniszterek kormányára, amely meg akar fojtani minden békésen gondolkodó erőt Német­ország ezen részében." Az FKP politikai irodája nyilatkozata befejező részében azzal a kéréssel for dul minden franciához, ítélje el a Bonn és Párizs közötti szövetséget, harcoljon a Bundeswehr atomfeg.vverkezése ellen és szálljon síkra a német kérdés és Nyugat-Berlin problémájának békés el­intézéséért. A szovjet kormány kötelességének tartja kijelenteni, hogy nem ismer­te el és nem ismeri el az NSZK hi­vatalainak törvényeit és határozatait Nyugat-Berlinről. A szovjet kormány azt a nézetet vallotta és vallja, hogy a német bé­keszerződés kérdését megegyezés útján kell megoldani és ezen az ala­pon kell elintézni Nyugat-Berlin kér­dését is. A szovjet kormány úgy vé­li, hogy az USA, Nagy-Britannia és Franciaország kormányainak, amelyek felelősek a nyugat-berlini helyzetért, nem szabad megengedniök olyan akciókat, amelyek bonyolulttá tennék a berlini helyzetet és további aka­dályokat gördítenének a megállapo­dáshoz vezető úton. A szovjet kormány elvárja, hogy az Amerikai Egyesült Államok kor­mánya olyan intézkedéseket fogana­tosít. amelyek lehetetlenné teszik a Nyugat-Berlin ellen irányuló előbb említett törvénytelen akciókat. A szovjet kormány hasonló tar­talmú jegyzéket intézett Nagy-Bri­tannia és Franciaország kormányai­hoz is. Hruscsov elvtárs távirata de Gaulle elnökhöz Moszkva f ČTK) Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsinak elnök* táviratot küldött de Gaulle köztársasági elnöknek és felszólította, hogy ne hagyja végrehajtani a halálos ítéletet Laklifi al­gériai hazafin. „Meggyőződésem, hogy az egész világ nagyra fogja becsülni az ön nemes em­beri lépését. Személyesen ismerem Önt és ismerem a jelenlegi nemzetközi hely­zetről vallott nézetét, s ezért a szovjet emberek nevében kérem, tegye meg ezt a nemes lépést, mely méltó lesz a nagy francia nemzet legszebb hagyományai­hoz." — írja a táviratban Hruscsov elv­társ. MAKARIOSZ, Cyprus elnöke a cyprusi török kisebbség képviselőjével megálla­oodott a Cyprusi köztársaság új hiva­talos zászlajában. A zászlón Cyprus ara­nyozott térképe, s fehér alapon két olajág látható. (ČTK) OSLÖI jelentés szerint a norvégiai kongsbergi fegyvergyár ez év őszén megkezdi a Sidewinder amerikai rakéták irányító berendezésének gyártásét. (ČTK) BAROLD MACMILLAN angol miniszter­elnök Adenauer kancellár meghívására augusztus 10-én rövid látogatásra Bonnba érkezik, hogy gazdasági kérdésekről tár­gyaljon. (ČTK) RAUL CASTRO, Kuba nemzetvédelmi minisztere kíséretével július 29-én Kairóból haazutazott. (ČTK). G. A. NASSZER, az Egyesült Arab Köztársaság elnöke kijelentette, hogy a jövő év márciusában Mexikóba és Ku­bába látogat. (CTK J MEGÉRKEZETT az első kubai cukorszállítmány a Szovjetunióba. A cuk­rot a „Foc Jibaco" kubai hajó szállította Klajpeda kikötőjébe. (ČTK - TASZSZ felv.) HITLERTŐL TANULTAK A KUBAI FORRADALOM sikerei és a Castro-kormány következetes füg­getlenségi politikája nemcsak az Egyesült Államok vezető köreinek szálka a szemében, lianem éktelen haragra gerjesztette az USA latin­amerikai kiszolgálóit is. Míg Washing­ton a kulisszák mögött „előkészíti" az Amerikai Államok Szervezetének ülését, amelyben a Biztonsági Tanács javaslata értelmében megvitatják az amerikai-kubai nézeteltéréseket, egy­re-másra érkeznek a hírek arról, hogy a dél-amerikai diktátorok és reakciós kormányok provokációkra, fegyveres beavatkozásra készülnek Kuba ellen. A Revolucion című kubai lap arról számol be, hogy a törvényesen meg­választott demokratikus guatemalai kormányt az USA monopóliumainak segítségével megdöntő reakciós báb­rendszer több guatemalai repülőtéren kubai felségjelekkel átfestett repülő­gépeket helyezett el. Ezeknek az len­ne a feladatuk, hogy támadást intéz­zenek guatemalai, vagy más latin­amerikai országok ellen. Így szeretnék Kubát befeketíteni és okot teremteni az intervencióra. E provokáció kísértetiesen hasonlít második világháború idején orosz felségjelekkel ellátott fasiszta repülök Kassa ellen intézett légitámadására, amellyel meg akarták könnyíteni Ma­gyarországnak a Szovjetunió elleni háborúba rántását. Ügy látszik, már nemcsak a NATO' ban tanulnak a hitlerista generálisok­tól hadászatot, hanem a legaljasabb provokációkat is át akarják venni ö fasizmus fegyvertárából a Kuba elleni incidensek szervezői. Jó lenne azon­ban, ha ezek az urak figyelembe ven­nék, hová jutott Hitler valamennyi eredeti" ötletével, mert a fasiszta hagyományok felújítóira sem vár kü­lönb sors sem Európában, sem iLatin­Amerikában. Guatemalában rendkívüli állapotot hirdetett a kormány és tartalékosokat hívnak be az egyre viharosabban ki­robbanó tüntetések elfojtására. Az amerikai monopóliumok által kitartott guatemalai kormány úgy képzeli, hogy ha sikerülne « kubai rendszert meg­dönteni, saját uralmát is meghosszab­bíthatná. A Kuba ellen előkészített provokáció azonban könnyen fordítva sülhet el, és nem a kubai rendszer bukik meg, hanem a guatemalai. Sz. É. / ÜJ SZÖ 3 * 1960. július 22.

Next

/
Thumbnails
Contents