Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)

1960-07-23 / 203. szám, szombat

TÜNDÖKLŐ BOLGÁR NYÁR (III) I Látogatás a várnai hajógyárban A komárnôi ha> ii jógyár ismerője fokozottabb érdeklődéssel és várakozással lép be a várnai Dimitrov hajóépítő üzem kapuján. Mi az, amit ismerősnek lát majd és benne a megszokottnak, az otthon tapasztaltnak érzését kelti? És mi az, ami a két gyárban hasonlatosságuk ellenére is másnak tűnik, a megszokottól teljesen eltérő benyomással hat a szemlélőre? Mind a kettő a szocialista állam, a dolgozók tulajdona és ez eleve meghatározza, hogy egyforma elvek alapján folyik a vezetés és tervezés, egyforma célok serkentik a dolgozók ezreit, egyforma eltökéltséggel fáradnak a tervek teljesítésén és túlteljesítésén. Egyforma versenyszellem uralkodik itt és ott is, és egyforma az emberről való gondoskodás, a munkásvédelem. A tervező mérnök, aki a hatalmas gyárterületen kalauzol, talán csak nevében és nyelvében, a déli naptól barnábbra pörkölt bőrében különbözik dunamenti társától, de ugyanazzal a szaktudással és lelkességgel magyaráz, szavai mögött pedig ugyanazt a büszkeséget, az alkotó embernek az elért eredmények feletti örömét érzed. Az első percekben a szem nem tud betelni az épülő hajótestek különös formáival, egy csokoládészínű, hoszszúkás kész uszály kecses vonalaival, az öböl szélén elnyúló üzem nagy arányaival. Aztán lassan felfedezzük, hogy ez az ötezer tonnás tankhajókat, tehergőzösöket, személyszállítókat és uszályokat építő gyár mégis sok mindenben különbözik dunamenti társától. Mindenekelőtt feltűnik, hogy a munka java kint folyik a szabadban, nagycsarnoka jóval kisebb a komárnóinál és bár a munka üteme igen eleven benne, nem dörög és dübörög úgy, nem szikrázik annyira békés villódzással a forrasztópálcikák nyomán. A csarnokban ugyanis csak egyes részeket szabdalnak és forrasztanak, maga a hajó kint épül a szabadban, hiszen ezt a melegebb éghajlat lehetővé teszi, a tél itt nem hoz annyi fagyos napot, de ekkora hajótestek egy fedett csarnokban el se férhetnének. A központi irodaépület közelében, a fürdő falán számok mutatják, hogy a Dimitrov üzem jól teljesíti tervét, idén 43, jövőre pedig 47 hajóegység épül, köztük az első tízezer tonnás teherszállító, amelynek tervező munkája éppen folyamatban van. Ö

tvenkét esztendővel ezelőtt, 1908-ban egy ötven munkást foglalkoztató műhely épült a móló közelében. A nagycsarnok mellett még láthatjuk a szürkefalú, apró motorosokat építő üzemecskét. Ma hatezer dolgozót foglalkoztat az üzem. A gyár eredményeit a Szovjetunió anyagi és szellemi segítsége, a népi demokráciák gondosan összehangolt gazdasági együttműködése tette lehetővé. Szovjet műszaki főiskolákon és a nagy hajógyárakban tanulnak a bolgár fiatalok — ez jelenti a legnagyobb segítséget -, a „pléheket", a hajólemezeket a Szovjetunió szállítja Várnába, a Diesel-motorokat, a navigációs készülékeket a Német Demokratikus Köztársaságból kapják, de a többi népi demokratikus állam, köztük jelentősen köztársaságunk is, alkatrészek, felszerelések és berendezések szállításával hozzájárul az üzem építő munkájához és zavartalan tervteljesítéséhez. A kétszázötven méter hosszú és nyolcvan méter széles dokkban az utolsó simításokat végzik a köztársaságunk részére készülő „Pionír" nevű háromezerkétszáz tonnás teherszállítón. Kapitánya, kormányosai és legénysége már a hajón vannak, az ellenőrzés munkáját végzik, nemsokára itt a vízrebocsátás, a próbajárat napja és a Pionír megkezdheti útjait külkereskedelmünk szolgálatában. Arányos, kecsesnek tünő teste itt a hatalmas dokkban szinte elvész, a nyílt tengeren bizonyára ugyanolyan tekintélyesen fest majd, mint távoFestik már a közti-saságunk részére készülő Pionírt. labb, a kikötőben rakományát ürítő Őrlik. H

atalmas gyári komplexum ez, de nem szürke, nem kormos és .nem nyomott. Lépten-nyomon, a szabad térségeken, az utak mentén a vörösnek minden árnyalatában rózsák illatoznak, a remegő meleg napfényben szirmaikat hullatják, dús a pázsit is, mintha naponta locsolnák, az üde friss zöld színek mintha beáradnának a munka forró ütemétől hangos műhelyekbe és megfürdetnék a barnán fénylő, izmos, pőre testeket. Nem kétséges, hogy terhes és fárasztó a munka itt, ám ugyanakkor van benne valami felemelő heroikus is. Mindenütt érzed ezt, sugárzik a tervezők és rajzolók, a hajókovácsok és forrasztók arcáról, ott látod a kompot igazgató öregen is, aki karját kínálja, amikor az ingó alkotmányba lépsz, hogy átkerülj a szigetre, a négyemelet magas Ukrajnához, a nagy dokkhoz és az acélbetonból épülő folyami uszályok állványaihoz, amelyek úgy merednek az égbe, mintha a sivatagon elhulló állatok csontvázai volnának. Amikor kifelé tartunk, szemembe ötlik egy tábla, amely estére próbára hívja össze az üzem műkedvelő színjátszóit. Megtudom, hogy ezek a színjátszók ugyanolyan jó hírnévnek örvendenek, mint nálunk a komárnóiak. De tánccsoportja, ének- és zenekara is van az üzemnek. Hamarjában néhány érdekes adatot jegyzek fel, amelyeket egy véletlenül odakerülő, németül jól beszélő fiatal technikus fejből bediktál. Eszerint az országban közel tizenháromezer népművészeti kollektívában 300 000 tag tevékenykedik. A városokban és falvakban, a gyárakban, a kooperatívákban, nagyobb hivatalokban, az építkezéseken, az iskolákon és a hadseregben 3300 énekkar, 6250 műkedvelő színjátszó csoport, 2540 táncegyüttes, 520 zenekar, 61 operettegyüttes és négy öntevékeny operatársulat működik. Köztük a legnevesebbek a várnai szimfonikus zenekar, a szófiai női énekkar, a Vlagyimir Majakovszkij nevű tánckar és a „Bodra Szmjana" gyermekkórus, amelyek külföldön is •jártak és az Ifjúsági Világtalálkozón első dijakat nyertek. Számos műkedvelő együttese van a nemzeti kisebbségeknek, a törököknek, örményeknek és cigányoknak is, amelyek munkájukkal mind hatékonyan emelik népük kulturális színvonalát. A

Nemzetközi Újságíró Otthonban láttuk a várnaiakat táncolni, hallottuk éneküket is, .és dicséretükre elmondhatom, hogy az igényes közönség előtt kitűnően vizsgáztak. Az énekkar szólistáinak művészi teljesítménye megértette velünk, hogy az ország öt hivatásos operája mellett van bőven hanganyag a műkedvelő operaegyüttesek számára is. + „Tisztelet a munkának!" — így búcsúzunk az üzemtől és embereitől. A búcsúzó szó a forró nápsütésben nem hat konvencionálisan, de sajátos jelentőséggel telik meg, kifejezi az elragadtatást és elismerést, amit csak az emberért való nagyszabású tett és a közösségért való nagyszerű, hasznos alkotás érdemel. Egri Viktor VOLT-E IZ EGÉSZ VILÁGRA KITERJEDŐ Egy bibliai legenda eredete A biblia szerint az egekből alázúduló eső negyven nap és negyven éjen át szakadatlanul hullott a földre. A vizek százötven napig növekedtek, s apadásuk is kereken ugyanennyi ideig tartott, mígnem a föld végül megszikkadt, és ismét lakhatóvá vált." Ugyancsak az özönvízről szól, s a bibliai szöveggel sok tekintetben azonos elbeszélést tartalmaz az egyik legrégibb írott emlék, a Gilgameszmonda is, amelynek ékírásos szövegét a babilóniai királyok egykori könyvtárának agyagtáblái őrizték meg számunkra. A mezopotámiai ásatások alkalmával több ilyen tábla került a napvilágra. Az ékírásos szövegnek a bibliai textussal való hasonlatosságából arra kell következtetnünk, hogy a „szent könyv"-nek az özönvízről szóló legendája nem egyéb mint a babilóniai mondának bizonyos mértékben módosult változata. Igen figyelemre méltó tény, hogy a vízözön-legenda babilóniai és bibliai változatai nem csupán nagy vonásaikban egyeznek meg egymással, hanem a részletekben is. Mindkét változat ugyanúgy beszéli ei a bárka felépítését és benépesítését, a vizek áradásának menetét és befejeződését, a megmenekült emberek által bemutatott hálaadó áldozatokat. A mítosz forrásai A babilóniai ékírásos szöveg tanulmányozása során a tudósok arra a meggyőződésre jutottak, hogy a vízözönről szóló monda alapját valóságos események alkották, olyanok, amelyeknek emléke legenda formájában öröklődött nemzedékről nemzedékre. Milyen természeti erők okozhatták azt a roppant áradást, amely az egész földet elborító vízözön mítoszának kialakulásához vezetett? A hegyek csúcsain és oldalain talált tengeri kagylók, valamint azok a hal-csontvázak és tengeri növények maradványai, amelyeket a hegységeket alkotó körzetekben találtak, a tudomány embereit eleinte csodálkozásra késztették. Érthetetlen volt számukra, hogyan kerültek ezekre a helyekre olyan állatok és növények maradványai, amelyek egészen más környezetben éltek, mint ahol nyomaikat megtalálták. Válaszképpen ezekre a kérdésekre hosszú ideig a biliai özönvíz-mondára hivatkoztak az emberek. Azok között a tudósok közt, akik elsők közt foglalkoztak Oroszországban e kérdés tudományos alapon történő magyarázatával, mindenekelőtt Mihail Vasziljevics Lomonoszovot kell említenünk. Az orosz tudományosság nagynevű megalapítója már felvetette a gondolatot, hogy a Föld létezésének időtartama mérhetetlenül meghaladja a vallásos időszámítást. Kiváló szellemességgel utasította el és gúnyolta ki azokat az állításokat, melyek szerint a kövületek csupán a vak véletlennek köszönhetik létrejöttüket. A nagyméretű áradások és özönvizek okairól Lomonoszov a következőket írta: „A Föld felületén nagy változásokat okoznak a számottevőbb áradások, özönvizek, s hogy ez gyakrabban megtörténik, erről tanúskodnak a különböző földrétegek... Az özönvizek kétfélék: egyesek oka a bőséges csapadék, vagyis az erős és tartós esőzések, valamint a hirtelen bekövetkezett hóolvadás, mások okát a partjaikat áttörő tengerekben és tavakban kell keresni. Ezek hatása majdnem mindig földrengésekkel vagy a földfelület észrevehetetlen és tartós süllyedésével, illetve emelkedésével párosul. Az előbbi a folyók folyásához, az utóbbi a földrengésekhez járul hozzá ..." A földrengésekről szóló művében (1757—1759) Lomonoszov azt is megmagyarázza, honnan kerültek a tengeri kagylók a hegyek tetejére: „A hegyek csúcsain található tengeri kagylók, amelyek a tengerek fenekén születtek, többet már senkiben sem keltenek kétséget, azokat az embereket kivéve, akiknek nagyon szegényes fogalmaik vannak a világ nagyságáról és koráról". A továbbiakban pedig így ír: „Van egy másik vélemény is, amely állást foglal ama felfogással szemben, hogy a tengerfenék a hegycsúcsok magasságáig emelkedhetett fel, magával emelve a tengeri kagylókat is. Az e véleményt hirdető írók nem a tanult társaság köréből kerülnek ki, s a dolgokat egyedül a Noé-féle özönvíz hatásának tulajdonítják; felfújt érveik azonban könnyen halomra dőlnek". Később, a XIX. század második felében, F. E. Süss, neves osztrák geológus A Föld arca cimü alapvető művében kritikailag is feldolgozta az általános vízözönre vonatkozó babilóniai elbeszélést. Az osztrák tudós felhívta a figyelmet arra, hogy a vízözönről szóló monda szerint a Föld felszínén repedések keletkeztek, amelyekből víz tört elő. Ez a jelenség rendszerint a nagyobb folyamok alsó folyása mentén elterülő sík vidékeken fordul elő. Ezenkívül a legenda arról is megemlékezik, hogy déli irányból sűrű, fekete felhő közeledett, amelyet vihar és felhőszakadás kísért. Mindezeket a tüneteket más jelenségekkel egybevetve, az osztrák tudós arra a következtetésre jutott, hogy a „vízözön" az Eufrátesz alsó folyásánál következett be, s Mezopotámia egész alacsony fekvésű síkságát elborító, rendkívül nagy kiterjedésű és pusztító áradás volt. Az özönvizet a Perzsa-öböl körzetében végbement erős földrengés váltotta ki, amelyet — amint ez elég gyakran megtörténik — néhány földalatti lökés előzött meg (az ékírásos szöveg ezeket „az istenség figyelmeztetésének" nevezi). A tenger mélyén végbemenő földrengést rendszerint a tengervíz felemelkedése követi. A víz magas falként zúdul a partmenti síkságra, mindent elpusztítva és lerombolva, ami útjába esik. Minden valószínűség szerint a legerősebb földrengések idején — vagy esetleg már ezt megelőzően is — a Perzsa öblön át déli irányból előretörő ciklon behatolt a mezopotámiai síkságra, roppant víztömeget hozva magával. A többi ókori nép mondáinak tanulmányozása indokolttá teszi azt az állítást, hogy az özönvíz nem terjedt túl a Tigris és az Eufrátesz medencéjének mélyebb részein, vagyis csupán helyi jelentőségű volt. Amint látjuk, a vízözön-mondákban bizonyos mértékben az emberek megfigyelése tükröződik, s ezeket a mondákat úgy foghatjuk fel, mint a természeti jelenségek megmagyarázására irányuló első kísérleteket. A Föld felszínén végbement korábbi változások nyomai helyenként olyan szembetűnőek, hogy azokat már a régi időkben is megfigyelhették. így például a tengeri kagylók előfordulása a tengertől távol eső vidékek földrétegeiben könnyen arra a következtetésre adott alkalmat, hogy ezeken a helyeken a tenger behatolt a szárazföldre. — Másrészt az általános pusztulásról és a vízözönről szóló legendák kétségtelenül a helyi katasztrófákra vonatkozó emlékből születtek meg. Ilyen helyi jellegű katasztrófák lehettek például: tüzhánvó-kitörések, földrengések, áradások, amelyek feldúlták az emberek megszokott életét. Joggal kell feltételeznünk, hogy ilyen katasztrófák szolgáltak az általános vízözönről szóló babilóniai legenda alapjául is. Később aztán ez a legenda, ugyanúgy, mint annyi más babilóniai monda, átvétel útján bekerült a biblia szövegébe. Cunami Annak bizonyítására, hogy a régmúlt időkben valóban előfordulhattak a mé'yebben fekvő vidékek elárasztását okozo jelenségek, a mai időben is tapasztalható „tengerrengések"-re hivatkozhatunk. Ezeket óriási hullámok kísérik, amelyek nagy erővel zúdultak rá a tengerek és óceánok parti területeire. Ezt a Jelenetet a japánok „cunami"-nak nevezték el. Cunamin óriási hullámokat értenek, amelvek rendszerint a víz alatt végbemenő földrerijjések vagy pedig — ami még hevesebb hatást fejt ki — a víz alatt levő tűzhányók kitörése kövefkpztében a tengerek és óceánok felszínén keletkeznek. A partoktól távol a cunami falai lejtősek, a hajók észrevétlenül haladnak át felettük. A partok közelében azonban a hullámok hirtelen megnőnek, és rettenetes erővel törtnek rá a parti területekre. A cunami hullámainak magassága a partok közelében a tengerfenék és a parti vizfenék domborzatától függ, és ritkán haladja meg a 10 métert. 10 — 20 méter magasságú hullámok csupán viszonylag szűk öblökben alakulnak ki, amelyekben nagy víztömeg torlódik össze. A földrengésjelző állomások több tucatnyi jelentős erősségű földrengést jegyeznek fel a Csendes-óceán északnyugati szigeteinek magasságáaMkVM ban. Cunami azonban csak az óceán fenekének hirtelen megváltozásával járó földrengések nyomán keletkezik, amikor a víz alatti földkéreg omlásokkal és csuszamlásokkal kisért törést szenved. Az elmúlt 2500 évből mintegy 355 cunamiról van tudomásunk, amelyek a különböző tengereken és óceánokon alakultak ki. Ezek közül mintc-w 30 cunamit a víz alatti tűzhányók működése váltotta ki. A Csendes-óceánon sokkal gyakrabban lépnek fel a nagy sebességgel mozgó cunamik, mint a többi óceánon. A parti területek azonban nem egyenlő mértékben kerülnek a cunami hatása alá. Roppant erős cunamit észleltek 1737 októberében a Kurili-szigetek és Dél-Kamcsatka északi' partjain. Az Atlanti-óceán partjain különösen erős volt az a „tengerrengés", amelyet az 1755. november 1-i lisszaboni földrengés váltott ki. Az óceán eleinte visszahúzódott a partoktól, majd 26 méter magas hullám zúdult Liszszabonra, és 20 méter Cadizra. A szökőár az alacsonyabb fekvésű partokon 15 kilométer mélyen hatolt be a szárazföld belsejébe. Olyan cunamikról is tudomásunk van, amelyeket víz alatti vagy egyes sziqeteken levő hűzhányók kitörése idézett elő. Ezek közül a legpusztítóbb az volt, amely 1883. augusztus 27-én a Krakatau tűzhányó (Indonéz szigetcsoport, szundai tengerszoros) kitörését követte. 30—40 méter magasságú, roppant hullámok követték envmást, és valósággal elmosták Nyugat-Jáva és Dél-Szumatra alacsonyabb fekvésű, lakott telepeit. Néhány perc alatt 35 500 ember lelte halálát. Env dán hajót a hullám oly mélven besodort a szárazföldre, hogy a szökőár visszahúzódása után a partoktól 4 kilométer távolságra találta maaát- 10 méter magasságban a tenger szine fölött. A Krakatau kitörését követő cunami az egész Indiai-óceánra kiterjedt, s az afrikai partokig elhatolt. Az elmondottakból azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a bibliában leírt s az egész Földre kiterjedő özönvíz mondájának eredetét minden valószínűség szerint azokban a valóban megtörtént katasztrófákban kell keresnünk, amelyek a Tigris és Eufrátesz folyók medencéjében, az ókor e magas kultúrájú központjának közelében végbementek. Miután az akkori emberek földrajzi ismeretei igen kezdetlegesek voltak, a helyi jellegű áradást az egész világra kiterjedő özönvíznek, a bűnös emberiségre mért isteni „büntetés"-nek fogták fel. Az erre vonatkozó monda nemzedékek során át szájról szájra szállva, egyre inkább dagadt, mind meseszerűbbé vált, s fantasztikus színezetet öltött. Valójában azonban, amint a tudományos kutatás megállapította, az egész Földre kiterjedő, az egész világot elborító vízözön nem volt. D. I. SCSERBAKOV (D. I. Scserbakov akadémikus cikke a Nauka i religia című szovjet folyóirat 1960. februári számában jelent meg. Az írást kisebb rövidítésekkel közöljük.) Egymilliárd tű egy év alatt A České Budejovice-i Igla üzem dolgozói évente egymilliárd különféle tűt állítanak elő iparunk és háztartásaink számára. Az Igla dolgozói maguk gondoskodnak üzemük automatizálásáról. Ez idén további hat automata gépet állítanak fel a műhelyekben. Hat munkásnő, akik előbb túlnyomrészt kézzel dolgoztak, egy műszak alatt 4500 tűt készítettek. Ma egy automatagép, melyet csak egy munkás kezel, ugyanazon idő alatt 6000 tűt gyárt. IJJ SZÖ 3 SS 1960. július 8,