Új Szó, 1960. július (13. évfolyam, 181-211.szám)

1960-07-22 / 202. szám, péntek

w//////////////////////^^ A leghűségesebb segítőtárs A A Csitinai területen, a Bajkálon túl jó minőségű aranyat bányásznak. A folyók­ban kisebb-nagyobb bágerek tízezrek munkáját végzik el. Kljucsiban egy hatal­mas báger 24 óra alatt 8000 köbméter földet forgat meg. Valentína Konoplevová a kibányászott aranyat előkészíti a szállításra. Az arany minősége rendkívül jó és „vörös arany" néven ismeretes. TASZSZ felvétele A LÉNA PARTJÁN, az örökké fagyott földben mammut-csontot ta­láltak, amelyen még hús- és bőrda­rabok vannak. A mammut szakem­berek véleménye szerint 12 000 évvel ezelőtt pusztult el. ÉVENTE 30 egész estét betöltő és 150 rövid filmet gyártanak Jugoszláviában. A filmek 70 százaléka mai témát dolgoz fel. 2 évvel ezelőtt gyártották az első szélesvásznú filmet. A TUDÓSOK megállapították, hogy a kókuszpálma kihalóban van. Valami titokzatos betegség teszi tönkre a növényt. 1 700 000 KÖTET KÖNYVET adott át a kereskedelemnek a hanoi könyv­kiadó ez év első hat hónapjában. Körülbelül ennyi könyvet állítottak elő az egész múlt év alatt. A NYUGATSZLOVÄKIAI SÖRGYÁRAK, nitrai üzeme kellő mennyiségű sört készí­tett elő az aratásra. Az idén a nyári idényben 4500 hektoliter sörrel gyárta­nak többet, mint tavaly. A fogyasztók igényelt figyelembe véve az üvegezőben bevezették a három műszakos munkát s így naponta negyedmillió Üveget tölte­nek meg. Egyes üzletek közvetlenül a földeken is árulják a sört. A NÍLUS DELTÁJÁNÁL az egyik csatornába zuhant egy autóbusz 30 utasával. Valamennyien a vízbe ful­ladtak. A SZOVJET ORVOSOK visszaadták egy indiai lány szemevilágát. M. Mundkur a sikeres műtét után a Szovjetunióból visszatért hazájába. A LUČENECI JÁRÁS fiataljai kötelezett­séget vállaltak, hogy az aratási munkák folyamán 94 készenléti ifjúsági aratócso­portot szerveznek. Felajánlásukat most valósítják meg: eddig 37 készenléti cso­portot alakítottak. A CSENDES-ÓCEÁN Loppevi szige­tén a tűzhányó működése annyira fo­kozódott, hogy 230 családot hajlék­talanná tett a láva. 10 000 ÖNKÉNTES GEOLÖGUS vesz részt a Távol-Keleten egy geológiai expedíción. Több száz csoportra oszolva új ásvány-lelőhelyeket ke­resnek. KÍSÉRLETI LAKÓTELEP építését kezd­ték meg Bratislavában, amelynek kereté­ben három haladó építési módszert pró­bálnak ki modernebb lakásbeosztással. A jövő év közepéig 240 lakást építenek fe^ többek között egy 13 emeletes házat. OJ FILMKLUBOT ALAKÍTOTTAK Pá­rizsban, amelyben csak a Szovjetunió­ban, illetve a népi demokratikus or­szágokban készült filmeket vetítenek. EZ ÉV ELSŐ FELÉBEN a lengyel kereskedelmi hajózás hat új hajóval gyarapodott, úgyhogy az elmúlt hónap végén Lengyelországnak 120 hajója volt, összesen 655 000 tonna űrtarta­lommal. A FIĽAKOVOI KOVOSMALT dolgozói az ez évi brnói vásáron többek között egy új típusú modern, folyékony tüzelőre szerkesztett kályhát is kiállítanak „Ropa­rex" néven. Az eddigi tapasztalatok sze­rint ez a kályha egy óra alatt csak há­romnegyed liter naflát fogyaszt, s köz­ben 4000 kalóriát állít elő. A kályhát az üzletek ez év végén már árusítani fog­ják. hatvannyolcéves Vassy Lajos )ácsi pipájából gomolyogva terjeng a füst az útmelléki cseresz­nyefa árnyékában. — Ügy látszik — jegyzi meg tudá­lékosan -, ismét esőre hajlik az idő. — Pedig már elég volna belőle — szól közbe Lénárt Károly kortársa —, hiszen az előző nap is estig zuhogott. Az égbolt derült és kánikulának is beillő a meleg. A láthatár szélén azon­ban esőfelhők tornyosulnak. — Mi öregek — vetik közbe — már előre megérezzük az időjárás válto­zását. Arhint az előttünk elterülő, csak­nem tizenkéthektáros árpatábla szé­lén a traktorosok és a kévekötőgép kezelőinek munkáját figyeljük, Vassy és Lénárt bácsi sok mindent elmon­danak. — Reggel hét órától várunk a tábla szélén — magyarázzák —, hogy mire az árpa lekerül a lábáról, megkezd­hessük a kévék összehordását. — Hát maguk ketten akarják ezt a sok kévét keresztbehordani? — kér­dem tőlük. — Dehogyis, hiszen nemsokára a többiek is itt lesznek. Azt mondták, hadd száradjon a gabona legalább ki­lenc óráig. A szalma bizony elég nyirkos még. Ilyen tűző napon azonban hamarosan felszárad. A lábon álló árpát azért jól lehet már aratni. A velünk szembe haladó traktor pö­fékelve vontatja maga után a kéve­kötőgépet. Ügy látszik, valamilyen üzemzavara lehet, mert menet közben többször is leáll. Kisvártatva azonban megérkezik és kifordul a sorból. N agy Gyurka fiatal traktoros ar­cáról csak úgy ömlik a ve­rejték, s bizony nincs a legjobb ked­vében. Olajos tenyerével, amint meg­törli arcát, egész képét összemasza­tolja. - Ilyen a traktoros élete - tárja szét a karját. — Az ember nem is a munka, hanem az üzemzavarok és az esők miatt bosszankodik. - Nincs komolyabb hiba — igazít­ja ki Nagy Dezső gépkezelő a trak­torost — , csupán a kévekötőgép eme­lő-szerkezete romlott el. Ettől azon­ban. egész nyugodtan arathatunk. A két fiatal hiába igyekszik palás­tolni felindultságát, mert amikor teljesítményük felöl érdeklődőm, igen keményen tör ki belőlük a szó. - Hogy mennyit aratunk? Ne is kérdezze'. Alig tizenkét hektárt tesz ki ez a tábla, de már négy napja, hogy benne kínlódunk ... A termésbetakarítás, melyet nem lehet halogatni és egyik napról a másikra elodázni, bizony igénybe ve­szi a gépeket, s az emberek türelmét egyaránt. - Egy dolog van, ami lelkesít ­szól közbe az imént megérkező Nagy Kálmán csoportvezető. — Igen jó ter­mést aratunk. Az őszi árpa ritka volt, de a huszonkét mázsás hozamot el­értük hektáronként. A tavaszi árpából pedig legalább huszonöt mázsára szá­mítunk. A három Nagy ezután, mintha fivé­rek lennének, összenéznek. Derülnek, amint nevüket a jegyzeteimben meg­örökítem. Vajon az előző bosszanko­dás után miért nevetnek ily jóízűen? Bizonyára azon — mert előzőleg tré­fásan megjegyeztem —, hogy az ilyen kistermetű emberek, mily nagy mun­ka elvégzésére képesek. N a minden jól megy és az eső nem fogja akadályozni az ara­tást, a bodzái szövetkezetesek 10 nap alatt bejejezik a gabonabetakarítást. Szombath Ambrus A nesvadyi dohányosok közt Sima, portalan dűlőúton hala­dunk. Mellettünk Mészáros János, a nesvadyi dohánytermesztő csoport vezetője baktat. Üde, friss a levegő. Az ég felhőt­len. A dohanytáblákhoz közeledve csillogni kezdenek a közel hónaljig érő dohány levelei. Mészáros elvtárs, aki már több éve termel dohányt a közösben, megjegyzi: — — Most kell törni... Hajnalban, mikor még harmatos. Könnyen törik a száráról... — János bácsi, honnét kezdjük? Melyik végéről? — szólal meg a ke­rékpárjáról leszálló Kelemen Ilonka. — Innét, erről — válaszol Mészá­ros elvtárs. Harminc-negyven lány két-két sor közé áll, s máris pattogni kezd a harmatos dohánylevél... * * * # Mészáros elvtárssal a tábla szé­lén beszélgetünk: — Az idén 25 százalékkal jobb termést várunk. Ezt főleg annak kö­szönhetjük, hogy idejében végeztünk el minden munkát. A talajt jól elő­készítettük. Alaposan megtrágyáz­tuk a földeket, hektáronként két és fél mázsa szuperfoszfátot és két mázsa ammónium-trágyát szórtunk el. Az igaz, hogy a föld csak úgy terem, ha megkapja a kellő tápanya­got. A nesvadyi szövetkezetesek ezt megadták a földnek. Nem csoda, hogy a dohányból sokkal több bevé­telre számítanak, mint tavaly. A do­hánytermesztési csoport négy részre van osztva. Egyenként 10 hektárról gondoskodnak. Az eddig letört 15 va­gon nyersdohány betakarítási mun­káiból egyformád vette ki részét Vi­da István, Mészáros Teréz, Kovács Sándor és Fekete József csoportja. Fél tízkor az utolsó kocsi dohány is megérkezik a műszárító udvará­KÖZLEMÉNY A Šafárikovói Mezőgazdasági Tech­nikum igazgatósága 1960. szeptember 1-től tanítói állás betöltésére hirdet pályázatot. Jelentkezhetnek azok a szlovák-orosz szakos főiskolai vég­zettséggel, vagy a főiskola más sza­kán végzett személyek, akik jártasak a szocialista mezőgazdasági üzemek könyvelésében, valamint azok, akik­nek mezőgazdasági-növénytermesztési vagy állattenyésztési szakos főiskolai végzettségük van. Érdeklődni a kö­vetkező címen lehet: Mezőgazdasági Technikum igazgatósága, Šafárikovo. ba. Nyomában a lányok, akikkel naiban találkoztunk. Egy részük a mu­szárítóba, másik részük a dohányszá­rító pajtába megy. Előbb a műszárí­tóba menőket látogatjuk meg, akik két csoportra váltak. Azokkal beszél­getünk előbb, akik a nyersdohányt lécekre fűzik, hogy aztán a műszárí­tóba helyezzék. Ez Kovács István csoportja. — Lányok, ki a legjobb munkás? — kérdezzük. Összenéznek, egyszerre mondják: — Hangya néni... . A szomszédos helyiségben Vida István csoportja a műszárítóból ki­szedett dohányt simítja. Itt a legjobb munkás megállapítása nehezebb volt, mert mindegyikük jól dolgozik. Vé­gül is két nevet jegyzünk: Csontos Ilona és Kelemen Ilona. Napi telje­sítnyük — a dohánytörésen kívül — 40—50 zsinór. Tizenöt zsinór egy munkaegység. Naponta 3 — 4 munka­egységet is szereznek.., * * * Ezután az utolsó munkahelyre megyünk, ahol Mészáros Teréz és Fe­kete József csoportja együttesen dolgozik. — Hányadik? - tudakolózunk. — Nem számláljuk, de naponta 800—900 zsinórt is megfűzünk — mondják. A legjobb munkás megállapítása itt is nehéz feladat. Mindegyikük igyek­szik, ujjaik gyorsan mozognak. A ri­porter vár, hogy nevet halljon ... — Mindannyian megérdemlik a dicséretet — töri meg a csendet kí­sérőnk, Mészáros elvtárs. — De a legjobb mégis — mondja egyikük Bengyák Irén és Tobolka Erzsébet. Ök maguk között is ver­senyeznek. A nevezett két lány összenéz, ar­cuk csupa derű és mosoly. Ettől a perctől kezdve még gyorsabban mo­zognak az ujjaik. Kezes József Üjabb segítség a dolgozó asszonyoknak Nem lesz már gond a takarítás Bratislavában a Lenin­grád utca 16. szám alatt július 1-én megkezdte munkáját a lakáshigiéniai szolgálat, ami különösen az alkalmazásban levő nőket, háziasszonyokat érinti kellemesen. Segít­ségével megoldódik a la­kástakarítás és a mosás problémája, ami a nők szabad idejének legna­gyobb részét igénybe ve­szi. Az új szolgálat mi­nimális áron — 1 és 2 szobás lakásokban 139 koronáért, 3 szobás lakás­ban pedig 160 koronáért — elvégzi havonta egyszer a nagytakarítást és ha­vonta háromszor a kisebb takarítást. A takarítással egyidejűleg a lakás-higié­nia alkalmazottai össze­gyűjtik — és a fehérneműt díjtalanul mosodába, a ru­hákat pedig tisztítóba szál­lítják. A tiszta ruhát 1 héten belül ugyancsak díjtalanul visszaszállítják. Mindez természetesen szerződéses alapon pontos megrendelés alapján tör­ténik. Az új szolgálat két na­gyon jontos szempontot tart szem előtt: Az első, a háztartásokról való köz­ponti gondoskodás, a má­sodik a bizalmatlanság megszüntetése állandó munkaerő kiküldésével az egyes lakásokba. Igy a kölcsönös kapcsolat meg­teremti mindkét részről a tartós bizalmat. A takarítás másik nagy előnye, hogy a legmoder­nebb, speciális gépek se­gítségével történik. A leg­nehezebb fizikai munkát, a súrolást, parkettisztítást és fényeSítést gépek vég­zik. Ezzel elérjük, hogy egyetlen magán takarítónő sem lesz képes verse­nyezni a lakáshigiénia szolgálataival sem minő­ség, sem olcsóság szem­pontjából. k—n. 1 A kévekötőgépektől fogatos kocsik hordják a gabonát a cséplőhöz. Az öblöt zsákok is azt igazolják, hogy jól fizet a gabona. László Zoltán cséplö­csoportjának napi teljesítménye. 250 mázsa. 4 Varga Józŕef kévekötógépével naponta 7 hektárt arat le. Baranyai Mihály, az • EFSZ gépparkjának vezetője öröm mel szemléli a gép jó munkáját. C Nemcsak a szemnek, a szalmának is megvan a becsülete. A kombájnok nyo­mában a szalmaöss/chú^ók, ők < pedig az eke követi. A képen Méry Zol­tán csoportját Iái hatjuk. Jól vizsgáznak nemcsak a kazalmesterek, de az összehú­zók is. Napi teljesítményük: 20 hektár. (Lengyel József felvételei.) Jó segítőtárs a szovjet arató-cséplőgép. 230—240 mázsában méri. A hajdani aratásoknak ma már csak emléke él falvainkon. A szocia­lista nagyüzemi gazdaságok kiter­jedt tábláin az egykori görnyedést ma már száműzték a gépek. Csalló­köz kiterjedt rónáit kora reggeltől késő estig megállás nélkül a kombáj­nok, kévekötőgépek zenéje tölti be. Kévékbe hull az idei kenyér, zsá­kokba gyűlik a termés, — az egy­kori emberszakajtó munka ma már egyszerű műveletté vált. Igy van ez a čalovói szövetkezet­ben is. A búzamezők végtelenjén gé­pek forognak, a jó hektárhozamok egyben a közös további gazdagodá­sát jelentik. Lelkesedésben, munka­készségben nincs hiány. A szövetke­zet apraja-nagyja segít, hogy az idei termés egy szeme se vesszen kárba. Az alábbiakban néhány kép mutassa a čalovói szövetkezetesek jó munkáját: 1 •— Jol előkészített géppel öröm a munka — vallja Pajor János, az EFSZ kombajnistája. Gépével naponta 190—200 mázsa gabonát arat le és csépel ki Minden igyekezete arra irányul, hogy segítse azt a versenyt, mely a breclavi és a Dunajská Streda-i járás között a napokban indult. Nagy János napi teljesítményét ÜJ SZÖ 4 * 1960. július 18.

Next

/
Thumbnails
Contents