Új Szó, 1960. június (13. évfolyam, 151-180.szám)

1960-06-12 / 162. szám, vasárnap

Öjmmln k imáqzik az íLzt Kívül rekedtél! Egy szál kötélen lógott életed. Szemétre dobtak! Ki bánta hol vagy, s hogy mi van veled! Mi voltunk a jövő: és mégis hányszor az inség küszöbén rekedt meg sorsunk. Munkára vágyott két kezünk, jó szóra szívünk, darab kenyérre korgó gyomrunk.., s megehettük az inségcédulát! ... De mégis, mégis bennünk virágzott az Élet! És acélból, vasból, betonból építünk jövőt, hogy gyermekeink játszókertjeit erős falakkal védjük: és óvjuk gondtól, bajtól magunkat is. Élni akarunk! Gyárak homlokára írjuk nevünket. Erősek vagyunk! De erősebb voltál! - Te vagy az Élet, a szépség, a jövő. Emberek vagyunk! Az Élet azoké, akik szeretik; nem hagytuk magunk és csak a miénk lehet a jövő! Csikorgott a kordi, betegen, betegen: „Gyorsabban, gyorsabban, kedves feleségem! Te vagy a vontató a „mentőkocsiban"... Késő lesz, késő már! Igen, már későn van. Csak annak nem késő, aki azt túlélte: a halottak, szegények élő nemzedéke, kiknek erős szívét vigyázva hallgatják, hogy a jövendőnek visszamarasztalják! Alszik a nyomor: kenyérrel, s talán virággal álmodik, Torz pihenés: ez jutott csak! A munka, a pénz hol lakik?! — Kívül, belül rongyos világ volt! Virágról álmodtál? Jó pihenést! Kívánd magadnak és másnak. Jogos utódjai a megérkezett, várva várt, arany szabadságnak. Laktál, kidobva az utca szögletén; hová, merre most ? Nagy a világ: mondta a törvény, széles a tenger ... Itt maradtál. Nem menekültél. Kibírtad. Bírtad erővel. Bútoraid csendesen beszélnek. A régi szék elmondja sprsodat, mikor a magas házak között daruk tornya mutatja utad. Hol vagy tiszta szeretet. Jóság, Én vagyok a nyomor! Kiáltok!.,, — Fuldokló porban: így éltünk mi, a jövőt-győző proletárok — ! Az emlék riaszt. - Alig hiszem, Most játszik, csak játszik a szívem. Becézve játszom Kismamát. Megfésülöm a kis babát. Az élet vagyok, a Béke: u jövendő ékessége! Szeressetek, hogy Jó legyek ., J H^nWfcl ÍJ Szuronyok, puskák és kardok ellenében, egy új raj nőtt itt, a Kárpátok tövében. Sokasodva nőttünk, sokasodva máig, csillagos szívünkkel föl az ég boltjáig. Erősödve nőttünk, mi, kit legyőzni vágyott \ az, kinek nyakára a mi lábunk hágott! GYURCSÖ ISTVÁN l ÜJ SZÖ 6 * 1960. június 12.