Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-14 / 133. szám, szombat

lilM a csehországi szövetkezetektől és állami gazdaságoktól A mezőgazdaság előtt álló feladatok szükségessé teszik, hogy a még gyengén gazdálkodó szövetkezetek egyre nagyobb mértékben felhasználják azoknak a szövetkezeteknek, állami gazdaságoknak tapasztalatait, amelyek a termelésben kiváló eredményeket értek el, s már megközelítették azokat a követelményeket, amelyeket szocialista társadalmi rendszerünk a mezőgazdasággal szemben támaszt. Különösen fontos, hogy Szlovákia szövetkezetesei még szorosabb kapcsolatokat tartsanak fenn a cseh országrészek szövetkezeteseivel, tanuljanak az ottani állami gazdaságoktól. Állíthatom, hogyha valaki nyitott szemmel jár a csehországi szövetkezetekben vagy állami gazdaságokban, akármilyen kurtára szabott is az ideje, két igen fontos dolgot megfigyelhet. Az egyik dolog az, hogy a korszerű technika alkalmazásával lépésről lépésre csökkentik a termelési költségeket, egyre több emberi munkaerőt takarítanak meg, a munkahelyeket egyre kulturáltabbá teszik, hogy az ember igazán jól érezze magát a számára kijelölt szakaszon, ahol életének nagy részét tölti. A másik igen fontos dolog az, hogy náluk még esős időben sem kell bokáig süllyedni a sárba a szövetkezetek vagy állami gazdaságok udvarában. Nem kell senkinek sem magyarázni, hogy ez mennyi kellemetlenségtől óvja meg az embert, mennyi üzemanyagmegtakarítást eredményez, mennyi mezőgazdasági gépet, felszerelést óv meg az idő előtti megrongálástól. Ä danovai gazdaságban Az állami gazdaságok židlochovicei igazgatóságát már évekkel ezelőtt foglalkoztatta az a gondolat, hogy a több ezer hektár termőföldet hogyan tudnák a legjobban és leggazdaságosabban kihasználni. így született meg az a gondolat, hogy szakosítják a gazdálkodást: amelyik gazdaságban vagy részlegen a legjobb feltételek vannak a sertéstenyésztésre, erre állítják be gazdálkodásukat, ahol pedig a szarvasmarhatenyésztésre a legalkalmasabbak a körülmények, ezt az ágazatot emelik a legmagasabb szintre. Így vált a danovai gazdaság azzá, ami ma. Ebben a gazdaságban csupán szarvasmarhatenyésztéssel foglalkoznak s egyúttal kísérleti célokat is követnek oly értelemben, hogy a gazdaság fiatal vezetője a szarvasmarhatenyésztés két formáját alkalmazza, így akarván párhuzamot vonni a hagyományos szarvasmarhatenyésztés és az új szabadistállózásos állattenyésztés között. A gazdaság már első látásra is kellemes benyomást tesz az emberre. Bár sűrűn szemerkél az eső, mégsem kell a gazdaság udvarában a tócsákat kerülgetni. A falak is kívülről-belülről egyaránt .tiszták, frissen meszeltek s az istállókban is friss a levegő, csak a silótakarmány savanykás illatát érezni. — A jószágnak fontos a friss levegő, a tisztaság — mondja meggyőződéssel Josef Cimbálek mérnök, a gazdaság vezetője. Bevezetőnek elmondja, hogy a hagyományos istállózásnál a gépesítés nagymérvű alkalmazásával elérték, hogy ma már 21 tehenet gondoz egy ember, míg régebben egy ember csak 14 tehenet gondozott. Az istállóban a takarmány előkészítésén kívül már úgyszólván mindent gépesítettek. Önműködő itatóberendezésük van, gépekkel fejnek s Olcsó és jó az ilyen istálló. rövidesen megvalósítják azt is, hogy az istállóból, helyesebben mondva a tehén tőgyéből — anélkül, hogy emberi kéz érintené — a tej a gyűjtő medencébe folyik, amely már készen áll az istálló végében s csak hetek kérdése, hogy üzembehelyezzék. Ez a módszer két célt szolgál: a higiéniát és emberi munkaerő megtakarítását. A szabadistállózást még csak rövid ideje alkalmazzák. Ám az eredmény már így is mutatkozik. A hagyományos istállózással tartott tehenek napi fejési átlagánál a szabad istállókban <elhelyezett állatok tejhozama jelenleg még valamivel alacsonyabb, ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy a szabadistállózás nem vált be. Josef Cimbálek mérnök ezzel kapcsolatban a következőket mondja: — A tejhozam jelenleg azért alacsonyabb, mert szabadistállózásra csak úgynevezett „előhasi" teheneket fogtunk. Márpedig közismert dolog, hogy az első borjú után még nem tejel olyan jól a tehén, mint a második vagy harmadik után. Eredmény azonban az, hogy itt egy ember képes ugyanannyi tehenet gondozni, mint a régi istállózási formánál három. Még annak ellenére is, hogy alacsonyabb a tejhozam, egy liter tej termelési költsége 32 százalékkal csökkent. Ha azonban a szabadistállőzásnál tartunk, még egy nem kevésbé fontosabb problémára kell kitérnünk. Általában a szabadistállőzással kapÜJ SZŐ 8 * 1960. május 14. csolatban nálunk elég gyakran felvetődik a kérdés: hogyan telel majd át a jószág ? A mélyalmozás biztosítja-e majd a szükséges meleget? Ez probléma volt a danovai gazdaságban is, de ők egyszerűen és praktikusan megoldották. Az istállót éppúgy építették, mint nálunk. A jószág télennyáron szabadon van. A takarmány is állandóan előtte áll. A különbség csak az, hogy míg a mi szövetkezeteink azon töprengenek, nem fázik-e meg télen a jószág, Cimbálek mérnökék cselekedtek. Egyszerűen készítettek egy „vendégfalat", s ha a tél igen keményre fordul, azt minden nagyobb megerőltetés nélkül a szabadon álló rész elzárására használják fel. így aztán a jószág a legnagyobb hidegben is védett helyen van, ha pedig enyhül az idő, az ideiglenes falat eltávolítják s a jószág továbbra is szabadon ki-be járhat. 1135 tojás hektáronké t Brnótól alig 10 kilométerre fekszik Obžariy. Mély völgyben lapul a falu, csak az új családi házak kapaszkodnak a domboldal felé, mintha a régi házak miatt nem helyezkedhettek volna el „védettebb" helyen. A házak s általában a falu arculata arról tanúskodik, hogy rendszerető, szorgalmas emberek lakják s a jómódot nemcsak hírből ismerik. Ők is barátai az újnak. A régi tyúkólak, helyesebben mondva, tyúkfarm mellett felépítették a „tojásgyárat". így nevezik azt az épületet, amelyben közel háromezer tojótyúkot nevelnek. Az ember, amikor átlépi a „tojásgyár" küszöbét, valóban úgy érzi magát, mintha egy kisebb szerű üzembe lépne. Halkan duruzsolnak a villanymotorok, s az emeletes ketrecekben lármáznak a tyúkok. Mindössze két asszony dolgozik itt. Dolgozik? Inkább csak felügyelnek és összeszedik a tojásokat. A többi munkát elvégzi a gép. A vízzel és szemmel telt vályúk állandóan, lassan körbejárnak, ehet is, ihat is a szárnyas. Mindössze két asszony dolgozik itt, mégis - amikor nálunk a legtöbb szövetkezetben 200 - 250 tojásról beszélnek hektáronként — náluk már a múlt évben megközelítették a 900-at. A gondozónők közül az idősebbik csak úgy mellesleg megjegyzi: - Az idén már ezer százharminc ötre számítunk hektáronként... Az elért eredmény s a kilátásba helyezett hektáronkénti termelés azt igazolja, hogy ahol a szorgalom a tudással párosul, a fáradozást siker koronázza. Hogy az obžanyi szövetkezetnek a tojástermelés terén elért sikerét teljes nagyságában fel tudjuk mérni, hozzá kell tenni még azt is, hogy egy-egy tojást mindössze 60 fillérért állítanak elő. Akár az iparban... Dél-Csehországban, Tŕeboňtól pár kilométerre van hazánk egyik legkorszerűbb nagyhizlaldája. Közel 20 ezer sertés hízik itt s évente két és Pléhből készült nyári sertésszállás. A zootechnikus büszkén eredményekről. beszél az félszer cserélik az anyagot. Míg a darabonként 2000' sertést befogadó pavilonok között járunk — így nevezik az üvegházakra emlékeztető ólakat — Bohumír Bulin mérnök arról beszél, hogy fő céljuk minél több és jobb húst termelni a lehető legolcsóbban, s az embert úgyszólván teljesen mentesíteni a fizikai munkától. Tréfásan így fejezi ki gondolatát: — Az ember ne munkás, hanem inkább pásztor legyen a pavilonokban. Ügyeljen a jószágra s betegség esetén tegye meg a szükséges intézkedéseket ... E téren mostanáig is sokat tettek. Egy-egy pavilonban 2000 sertés van elhelyezve, körülöttük mindössze két ember foglalatoskodik. A jószág mégis oly szép, olyan tiszta, hogy az ember rácsodálkozik. Másodszor hallom itt azt a megállapítást, hogy a tisztaság és friss levegő éppen úgy szükséges, mint a jó és kiadós takarmány. Azt mondtuk, kétezer sertést gondoz két ember. Lehet, hogy akadnak majd ellenvetések, ezért röviden megemlítem, hogy ezekben a pavilonokban inkább a gép dolgozik, mint az ember. A takarmányt, vizet automata-berendezés szállítja az etetőkbe. Amikor a vályúk, helyesebben mondva az adagolók megtelnek, a gép automatikusan beszünteti a további szállítást. Nem egy kérdés hangzott el azzal kapcsolatban, hogy ezek után menynyibe kerül egy kiló hús termelése. Bulin mérnök kissé kerülő úton válaszolt: - Az év első negyedét 17 milliós jövedelemmel zártuk. A hús kilogrammját 6,16 koronáért állítjuk elő. Hogy a termelési költség alacsony-e vagy magas, azt egy itthoni példával próbálom érzékeltetni. A štúrovói járásban levő belái EFSZ, amely igen jól gazdálkodó szövetkezet hírében áll, a sertéshús kilóját még ma is 8 koronán felül állítja elő és nem sonkasertéseket hizlal. Tehát a tŕeboňi nagyhizlalda dolgozói olcsón termelnek, ami azonban nem jelenti azt, hogy ezen a téren már minden lehetőséget kimerítettek. A hizlalda vezetősége a közeljövőben a gépesítés fokozásával azt akarja megvalósítani, hogy 20 ezer hízót 10 ember gondozzon, vagyis egy emberre 2000 sertés gondozása jusson. Bohumír Bulin ezzel kapcsolatban így nyilatkozik: — Az automatizálást olyan színvonalra akarjuk emelni, hogy az egész hizlalda munkáját egyszerűen az irodából tudjuk irányítani. Ez az elképzelésünk már részben megvalósult s hizlaldánk rövidesen egy távolból irányított automatikusan dolgozó üzemhez fog hasonlítani. Az automatákat, amelyeket ma még helyben hozunk működésbe, az irodából fogjuk irányítani. Közvetlenül az ál-. latok fekvőhelyét is gép tisztítja majd. A takarmány- és vízellátást jelzőlámpák ellenőrzik. Ezek a lámpák jelezni fogják azt is, ha tele van az adagoló tartály, azt is, ha üres,* vagy üzemzavar áll be valamelyik berendezésnél. És mit fog majd csinálni az ember? Azt, amit már az előbb is mondott Bulin mérnök: felügyel a gépek munkájára. Asszonyt dicsér az eredmény Autóbuszon alig negyedórányi út Roudné České Budéjovicétől. E kis falu lakosai mindössze háromszáz s egy néhány hektáron gazdálkodnak, és a környéken arról ismeretesek, hogy az ő szövetkezetük tagja Terezia Vaňátová anyasertésgondozó, aki már két esetben részesült magas állami kitüntetésben. Most, hogy mi, a messziről jött emberek, munkája felől érdeklődünk, kissé zavartan mosolyog. — Hát, ha az ember iparkodik, látszatja van szorgalmának — mondja. Közben máris a sertésól felé invitál. Régi, istállószerű épület előtt áll meg, melynek homlokzatán még tisztán olvasható, hogy 1924-ben építették. Marhaistálló lehetett valamikor, ám a roudnéciek ügyesen átalakították sertésólnak. Fából ketreceket készítettek és húsz kocát helyeztek el bennük. Az istálló padlása szénaraktárként szolgál. Ajtónyitás közben alaposabban szemügyre veszem Vanátovát. Telt, piros arcán már barázdákat szántott az élet. Lehet olyan negyven éves. Kenderszínü szemöldöke alól tiszta kék szem villan elő. Olyan, akár a környező halastavak tükre. Amikor már túljárunk a küszöbön, így folytatja az udvaron megkezdett beszélgetést. — Kezdet óta a szövetkezetben dolgozom. Lássák, nem valami nagyszerű az istálló sem. S ha vesszük, — szavában már egy kis büszkeség is cseng — az eredményeinkkel mégsem maradunk azok mögött, akik úgyszólván palotákban nevelik a sertéseket. Húsz kocát gondozok ebben az öreg istállóban, azt hiszem nincs rám panasz ... A vállas, barna-piros arcú elnök mosolyogva válaszol. — Nincs ám ... Máris kezdi sorolni, hogy ötvenhétben átlag majdnem húsz malacot nevelt fel egy-egy kocától. Tavaly is tizenkilenccel zárta az évet. A rózsoszínbőrü kis állatok most is életvidámán ficánkolnak a kutricákban. Van olyan koca is, amelyik alatt tizenegy malac hemzseg. S elhullás alig van. Az istálló tiszta, szellős és meleg. Minden egyes kutricában egyegy speciális villanyégő árasztja a langyos meleget. A šumavai legelőkön Jirí Jercho, a České Budéjovice-i járás legeltetési társulatának elnöke, amikor szóba kerülnek a šumavai legelők, röviden ennyit mond: — Bár közel száz kilométerre vannak tőlünk a legelők, mégis megéri felhajtani a jószágot. A jó legelőn és friss levegőn szemlátomást szedődik a jószág. A České Budéjovice-i járás szövetkezetei a párt határozatait követve 1958-ban elhatározták, hogy az állami gazdaságoktól átvesznek ezer hektár legelőt a Šumavában. Alakítottak egy legeltetési bizottságot, amely intézi a legeltetéssel járó problémákat. Már az első évben 500 növendékjószágot vittek a legelőre. Tavaly 750 töltötte a nyarat a Šumavában. A jó legelőn, amelyet a legeltetési társulat rendbehozott, a A žebrákyi állami gazdaság korszerű mezőgazdasági épületei mellett csinos lakások épültek a dolgozók számára, akik gondtalanul végezhetik munkájukat. Egészséges, szép az állatállomány a szabadistállókban. (K. Mevald felv.) jószág naponta 70 — 75 dekás súlygyarapodást ért el. Kezdetben prqŕléma volt pásztorokat szerezni. Később azonban olyan feltételeket teremtettek, hogy a legeltetéssel megbízott emberek jól érzik magukat munkahelyükön. Szép fizetésük van, ingyenes konyha áll rendelkezésükre s a szállás tetején — akárcsak a falvakban vagy a városokban — televíziós antenna ágaskodik, hirdetve, hogy ha az ember akarja, a kultúra a Šumava erdőségeibe is utat talál. Van rádiójuk s az újságok, folyóiratok is eljutnak hozzájuk. A napi munka után itt is tanulhatnak, szórakozhatnak az emberek. Mielőtt egy időre búcsút mondanánk Dél-Csehország dimbes-dombos vidékének, a kéktükrű halastavaknak, még egyszer hangsúlyozni kell: Tanulni lehet, sőt kell is a csehországi földművesektől, akik nemcsak a termelő munkában, hanem a kulturális élet fejlesztésében is előttünk jártak. SZARKA ISTVÁN