Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-09 / 128. szám, hétfő

ERENBURG: HARMADIK LEHETŐSÉG NINCS 1QAA májusa igen fontos májussá válhat. Mindenütt a világon az emberek ezt találgatják: vajon megegyeznek-e?... A csúcsértekezlet nem egy soron kővetkező diplomáciai epizód, amely csak a hivatalos politikusokat érdekli. Találko zik négy nagy hatalmú, és igen nagy; felelősséggel tartozó államférfi, és az, hogy milyen eredménnyel jár találkozásuk, kihat majd a népek sorsára. A diplomaták azt mondják, hogy a csúcsértekezletnek nincs előre elkészített napirendje. Nézetem szerint van napirendje, rövid és világos: békés együttműködés vagy atomkatasztrófa. Harmadik lehetőség nincs. Tudom, hogy az a négy államférfi, aki hamarosan összeül Párizsban, nem akar háborút: jóakaratuk azonban nem elegendő: ahhoz, hogy lehetetlenné tegyék a katasztrófát, az szükséges, hogy sok mindennek véget vessenek és sok mindent elkezdjenek. A fronton az ellenséges állások, között szokott lenni úgynevezett senki földje is. Az igazi béke és az/ atomháború között azonban nincs és nem is lehet semmiféle senki föld->£ je. Nemrég még akadtak olyan ostobák, akik azt ajánlották az embe riségnek, hogy rendezkedjék be a háborús szakadék szélén. A népekazonban nem kötéltáncosok, a népek /y szilárd talajon akarnak élni, nem_ pedig valamiféle átkos szakadék szélén. Meglepően erős egyes politikusok gondolkodásbeli tunyasága, konzervativizmusa, maradisága. Ezek képesek lökhajtásos repülőgépeken utazni, s ugyanakkor terveiket és számításaikat dédapáik szellemében készíteni. A XIX. században nagy zaj. jal hirdették a „fegyveres békét". Ennek kilátásai akkor is eléggé ábrándosak voltak: elkerülhetetlenül háborúra vezetett. Azóta azonban sok minden megváltozott. A múlt században az emberek, miközben fegyverkeztek, úgy számították, hogy húsz-harminc évre megteremtik országuk védelmét. Tudták, hogy végeredményben összecsapnak, s így arra törekedtek, hogy saját államuknak biztosítsák a győzelmet. A háborúk véresek voltak ugyan, de mindig korlátozott területre szorítkoztak. Egyesek meghaltak a háborúban, mások viszont a hátországban lelkesen tapsoltak a halálba indulók hősiességének, tudva, hogy ök maguk mégis csak ágyban, párnák közt halnak meg. Ma már nem 1850-et, hanem 1960-at írunk - itt az ideje, hogy végre megértsék ezt! Egyes politikusok mintha nem vennék észre, hogy a világ megváltozott. Tudom, nem szívesen gondolnak az Oroszországban lezajlott forradalomra, de gondolkodjanak el legalább a fizikában végbement forradalmon. Einstein, Rutherford, Joliot-Curie, Fermi, Kurcsatov után már nem lehet a régi mércével megközelíteni a háború és a béke kérdését. Azt, hogy veszélyes a tűzzel játszani, én is hallottam még gyerekkoromban, a múlt században; most azonban ez az intelem másként hangzik: a hidrogénbombákkal vagy a ballisztikus rakétákkal játszani már nem „veszélyes", hanem egyszerűen esztelenség. Itt már nincs kilátás sem osztalékokra, sem kitüntetésekre, sem díszsortüzekre, sem területek megszerzésére. Azelőtt a naiv emberek számára rendeztek sorsjátékokat, amelyeken „nem lehetett veszteni", most azonban a fegyverkezési verseny szószólói olyan „sorsjátékot" ajánlanak az emberiségnek, amelyen semmi kilátás sincs a nyereségre. E. VUCSETICS SZOVJET KATONA — A FELSZABADÍTÓ (A szovjet hősük berlini emlékművének domináns alkotása — bronz) LI i foglalkoztatja leginkább a népeket? Természetesen a leszerelés. Egyik nyugati újságban nemrég szemembe ötlött az a régen hangoztatott mondás: „A leszerelés kölcsönös bizalom nélkül megvalósíthatatlan." Ámde honnan legyen bizalom, amikor mindegyik fél tovább fegyverkezik, egyre több és több halálthozó fegyverrel szereli fel magát! A bizalom nem bomba, nem hullik az égből. Ahhoz, hogy megszülessen, haladéktalanul hozzá kell fogni a leszereléshez. Ha valaki kívülről, az egyszerű józan ész alapján figyeli a fejleményeket, akkor a tovább folyó atomfegyverkezési verseny a legnagyobb ostobaságnak, a legnagyobb bűntettnek hat. Hogy ostobaság, az nyilvánvaló. A XIX. században húsz hadosztállyal szét lehetett verni tíz hadosztályt. De ha valaki háborút kezd azzal, hogy nagyobb a hidrogénbomba- vagy rakétakészlete, ez egyáltalán nem jelenti azt. hogy életben marad, még azzal sem kecsegtet, hogy akár egy nappal is túléli az ellenséget. Hát akkor meg minek tovább gyártani a fegyvereket, amelyeket csak egy elmebeteg hozhat működésbe? Olyan fegyvereket, amelyek egyformán pusztítók minden félre, minden államra, minden emberre nézve. Az angol kormány nemrégen bejelentette, hogy nem folytatják a további munkálatokat a rakétaberendezéseken, mert ezek egykét év alatt elavulnak, viszont máris óriási összegeket emésztettek fel. Amerika egyáltalán nem szegény ország, mégis, Eisenhower elnök beismerte, hogy a kormánynak úgy kell „levakarnia" az iskolák, az utak építésére szükséges anyagi eszközöket. „Levakarni" — ez volt az elnök kifejezése. Kiderül, hogy az ember munkájának eredménye a halált szolgálja, az élet számára pedig csak morzsák maradnak. Mi tudjuk, hogy hány lakóház épült nálunk az utóbbi évben, s ez mindannyiunknak örvendetes; tudjuk azonban azt is, hogyha megegyezünk a leszerelésben, még több lakóházat építünk. A nukleáris fegyverek felhalmozása és további elterjedése nemcsak pusztító, hanem bűnös dolog is: a katasztrófa veszélyét növeli. Fennáll a véletlen veszélye. Veszélyt jelentenek az idegek is: az atomfegyvereket tökéletesítik, az idegrendszer azonban nem változik, vagy ha változik is, akkor romlik. Fennforog a provokáció veszélye: valamilyen mai Herosztratesz kezébe, aki örök W////////////W////W///AWV Simko Margit: 1945 MÁJUSÁBAN I S Fakulhat bennem színe a múltnak, ^ öröknek vélt láng, bánat, szerelem, ^ szürkén bolyongd árnyakká válnak ^ akikre vártam vagy kik vártak, J de azt a májust sose feledem, o S emlékezem. | ^ Utolsót nyögött az ágyúk torka ^ s megszűnt a földnek bús vajúdása. < § Jajok, förtelmek romjai felett ^ győzött az Élet és megszületett ^ a béke, minden nép messiása, fc emlékezem. § Börtönök, pincék s virágok nyíltak, ^ áldottabb május nem volt még soha! j ^ Könnyekbe tört kl eltiport vágyam, j kemény kezével sose volt lágyan ! egy szovjet katona, r ^ letörölte i emlékezem. S I I ^ Azóta járok felemelt fejjel $ s szívemben zsongnak a vidám dalok, | ^ május szülöttét, a békét zengem, & ^ s hirdetem féltő, nagy szerelemmel: ^ ^ Vigyázzatok rá, ó vigyázzatok, ^ erős karok! Š % Tizenöt éves, félig még gyermek, ronthassák durva S meg 8 legények, ^ ! $ nagy nemzedékiek! ^?yySSSSJlSSSSSS/S/SSSSSSSSySJSM<SSSSASSM/*/A

SAA

rAÄ | se vén keritők gaz söpredéke. | Ö a mi kincsünk, a Szépek Szépe, ^ ősanyja lesz egy új nemzedéknek, ŕ dicsőségre vágyik, vagy valamely, Hitlerhez hasonló mániákus kezébe kerülhet egy atombomba, akár a legkisebb is: és megtörténik a jóvátehetetlen. Fenyeget végül az elvakultság veszélye: a „Nachtigall"zászlóaljak volt parancsnokaihoz hasonló uraknak az a gondolatuk támad, hogy egy hordó jó müncheni sört a hírhedt határszélen igyanak meg. s közben elveszítve tisztánlátásukat, egy további felesleges lépést tesznek. Az emberek ma már az egész világon erőteljesen, állhatatosan, egyöntetűen követelik: hagyják abba a fegyverkezési versenyt. Nemrég csak a békeharcosok beszéltek erről. Állásfoglalásukat igaztalanul, kommunista mozgalomnak tekintették; olyan országokban, mint Anglia vagy Amerika, félrehúzódtak tőlük. Ezekben az országokban számuk igen kevés volt ahhoz, hogy hallgassanak szavukra. Ma már mindez megváltozott. Ki tudott néhány évvel ezelőtt Collins lelkészről?! Most pedig a nukleáris fegyverkezés elleni mozgalom, amelyet ő hívott életre, megrengeti az öreg Angliát. Nemrég százezer londoni várta a Trafalgar téren az aldermastoni békemenet húszezer résztvevőjét. Jártam az idén Angliában, és meggyőződtem róla, hogy csekély kivétellel minden angol komolyan, őszintén kívánja a leszerelést: az angolok a múltra emlékeznek és a jövőre gondolnak. Megváltozott a hangulat Amerikában is. Beszélgettem Cusinsszel, az „ésszerű ntncleáris politikát" követelő mozgalom megindítójával, Porter amerikai kongresszusi képviselővel, különböző foglalkozású amerikaiakkal - Moszkvában is, Londonban is, Tudom, hogy az amerikaiak gondolkodása nagyon megváltozott. Ma már nem tartják „vörös propagandának" leszprelést. Ami Franciaországot illeti, itt természetesen sok kommunista van, de azok, akik Hruscsov franciaországi látogatását üdvözölték, sokkal többen voltak, mint a kommunisták. Ha van valami, amit nem lehet megtagadni a franciáktól, ez a kritikai gondolkodás. S lám. ők jól látják a világon kialakult helyzet egész esztelenségét és veszélyességét. Hozzá kell-e tennem, hogy a szovjet dolgozókat - amennyire én ismerem őket - a leghőbb vágy tölti el, hogy barátságban éljenek a többi néppel, senkit se ijesztgessenek rakétákkal, a sportpályákon mérjék össze erejüket, nem pedig a csatamezőkön. Helyeslik Hruscsov leszerelési javaslatait és az általa meglátogatott országokban elmondott békeszerető szavait, tetszik nekik. hogy eljönnek hozzánk nyugatról és a mieink elmennek nyugatra, vagyis, hogy változóban van a légkör az egész világon. A szovjet dolgozók támogatnak minden reális leszerelés.i javaslatot. A népek a pá.rizsi csúcsértekezlettől nem homá;Sjlyos, általános frázisokat tartalmazó AskommüniI{ét várnak, hanem olyan határozatokat, amelyek elmozdítják á .helyéről a Genfben kátyúba jutott szekeret, 1 leszerelésről hangoztatott pusz* ta szólamok nem hatnak senkire többé: a népek várják, hogy megtörténjenek az első reális lépések... Genfben tapasztalt szakértők, igen tiszteletre méltó szakemberek üléseznek, de valamennyien kormányuk utasításaitól függnek. Nos, Párizsban majd az államfőkés kormányfők találkoznak. Ez magasabb szint, itt nem kérdeznek, innen felelnek. Négy államférfi megnyithatja és meg is kell, hogy nyissa az utat a leszereléshez. Az atomfegyver-kísérletek megszüntetésének kérdése nem jól halad előre. Már senki sem tudja pontosan, mire jutottak az ezzel a kérdéssel foglalkozó genfi üléseken. A világ lapjai legalább tízszer közölték. hoay alapiában véve létrejött az** égýétVrtés. Az egyetértés megvan, egyezmény még sincs. Vajon meg lehet-e engedni, hogy újra megindítsák az atomfegyver-kísérleteket, vagyis tovább mérgezzék a légkört, a tejet, a növényzetet, a gyerekeket, csupán azért, mert ha megvan is az egyetértés, egyezmény nincs, és azt hangoztatják, hogy bárki újra elkezdheti a bűnös robbantásokat, amikor éppen eszébe jut. Ha a csúcsértekezlet nem vet véget ennek a veszélynek, akkor az egyszerű emberek nem fogják megérteni, miért vesztegették a komoly államférfiak az időt a párizsi utazásra. Van még egy kérdés, amely a lapokbői Ítélve, szintén szerepelni fog a párizsi tanácskozásokon. Nem vagyok diplomata és nem akarok beavatkozni olyan emberek tárgyalásaiba, akik eléggé tájékozottak és eléggé tudatában vannak felelősségüknek. Teljesen világos, hogy a négy kormányfőnek olyan megoldást kell találnia a német és a berlini kérdésre, amely senkinek az érdekeit sem sérti és elősegíti a feszültség enyhülését Európa szívében. Nem akarok most Berlinről beszélni, mégsem állhatom meg, hogy ne mondjam el néhány gondolatomat, amelyek májussal kapcsolatosak, nem május elsejével, sem május tizenhatodikával, hanem 1945 május kilencedikével. Nem azért teszem ezt, hogy rossz emlékeket ébresszek fel. Senki sem támasztja fel azokat, akiket a háború alatt elveszítettünk. De meg kell érteniük azoknak, akik szövetségeseink voltak a fasizmus, a fajüldözés, a militarizmus undorító erői ellen vívott háborúban: nem nézhetjük nyugodtan, hogyan másznak elő odúikból azok az emberek, akik a legtevékenyebben részt vettek a népek gyilkolásában, hogyan próbálják megrontani, magukkal sodorni a fiatalokat. Mem szabad, hogy a május be" csapjon bennünket. Jó hónap ez, mindenki szereti, a munkások, a szerelmesek, az öregek is, akik botorkálva egy újabb tavaszhoz érkeztek. Május elsején mi el szoktuk ismételni a barátság szavait. Fűzzük most e szavakhoz jókívánságainkat annak u négy, már nem fiatal, felelősséggel eléggé megterhelt férfinak: segítsék népeiket és az egész világ népeit olyan élethez, amely mentes az állati félelemtől és az állati dühtől, olyan élethez, amelyet szégyenkezés nélkül emberinek nevezhetünk. (Moszkvai Pravda) ýj SZÓ 4 * 1960. május 11.