Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-07 / 126. szám, szombat

HRUSCSOV ELVTÁRS BESZÉDE A LEGFELSŐ TANÁCS ÜLÉSÉN (Folytatás az 5. oldalról) ni mindazoknak, akik nyomásukkal az agresszornak kedvezd megoldást akarnak elérni. (Taps.) Engedjék meg, hogy a szovjet kormány nevében köszönetet mondjak a katonai alakulatok tagjainak, akik becsülettel teljesítették feladatukat hazánk védelmében. (Taps.) Nálunk már régi szokás, hogy az orosz emberek, a szovjetország népei kenyérrel és sóval fogadják a vendégeket. De azokat, akik fegyveresen törnek be hazánkba. népiink mindig fegyverrel Fogadta és megsemmisítő ellenállást fejtett ki velük szemben. (Taps.) Nem hiába régi szállóige a népkörében, hogy, aki kardot ránt, kard által vész el. (Taps.) Elvtársak! A szovjet nép és kormányunk mindenkor békeszeretőn és barátian viseltetett az Amerikai Egyesült Államok iránt. Ám rút hálátlanság volt rá a válasz. Érthető, hogy felháborodtunk az amerikai szoldateszka provokációs cselekményei miatt. Ez azonban nem lehet mérvadó tetteinkben. Nem az érzéseket, hanem a józan észt kell követni. Ha az államférfiaknak valóban érdekük a béke megőrzése, gondosan fontolják meg az ilyen cselekmények lehetséges következményeit és gondolják meg, mire vezethetnek. A második világháború előtt hazánk légiterébe nem egyszer hatoltak be az örült Hitler repülőgépei. A szovjet kormány tiltakozott, de Hitler e tiltakozásokat figyelembe sem vette, hanem megtámadott bennünket. Mindenki jól tudja, hogy ez mire vezetett. Hogyan gondolkodjunk az amerikai repülőgépek nem egyedülálló, hanem ismételt berepüléseiről. Hogyan vegyük ezt? Mint a háború hírnökét? Mint a támadás előhírnökét? Tehát megismétlését annak, amit valaha Hitler követett el? A szovjet kormány úgy véli, hogy az ilyen következtetésekre egyelőre még nincs ok. Most a világon más helyzet, más erőviszonyok, alakultak ki. A nemzetközi kapcsolatokban nem utolsó szerepet játszik a nemzetek békevágya. És ezért nem vonjuk le azt a következtetést, hogy ez a háborút megelőző erőpróba, katonai kémkedés a támadás előkészítésére. Ez katonai felderítés, melynek célja, hogy idegfeszültséget okozzon, hogy visszatérítse a hidegháború pozícióit. Azért teszik ezt, hogy fenn maradjon a hidegháború elévült szelleme, hogy elhidegülés következzék be, hogy újból visszatérjünk a feszültséghez, és így az imperialisták továbbra is kifoszthassák adóikkal nemzeteiket, folytathassák a lázas fegyverkezést, s nemzeteiket a háborútól való rettegésben tarthassák. A Szovjetuniónak nincs semmi támadó szándéka. A hidegháború felszámolását a leszerelést óhajtjuk. És javaslataink, amelyeket e kérdéssel kapcsolatban az Egyesült Nemzetek Szervezete elé terjesztettünk, ! most is érvényesek. Újból hangsúlyozzuk, hogy a leszerelés és hatékony ellenőrzése az egyedüli helyes út a világbéke biztosítására. Ilyen feltételek között egy ország sem fegyverkezhet majd egyoldalúan más ország elleni agresszív támadás céljából. A Szovjetunió újból felhívja az Amerikai Egyesült Államok kormányát, szüntesse be a hidegháborút, szüntesse be provokációit más országok ellen. Az államok közötti kapcsolatokban a békés törekvésekhez kell igazodni, hogy így biztosítva legyen a földkerekség valamennyi emberének nyugalma, békéje és boldogsága. (Taps.) Az Amerikai Egyesült Államok népéhez fordulunk és kijelentjük, annak ellenére, hogy hazánk ellen agresszív akciókat követtek el, nem feledkeztünk meg mindazon baráti találkozókról, melyekben az amerikai néppel látogatásunk során részünk volt. Ma is mélységesen hiszem, hogy bizonyos imperialistamonopolista körök kivételével az amerikai nép békét és barátságot óhajt a Szovjetunióval. És mi ugyanígy válaszolunk az amerikaiaknak. De az agresszív akciók, amelyekről beszélek, kell, hogy felrázzák az amerikai népet is. Mindazoknak, akiknek drága a béke és akik nem kímélik erejüket a béke biztosításáért és a hidegháború kiküszöböléséért vívott harcban, még.jobban mozgósítaniuk kell erőiket az agresszív akciók meghiúsítására, a háborús kalandok híveit erélyesen rendre kell kényszeriteniök, úgy hogy a nemzeteket ne vonják be egy atomrakéta háborúba. Ebben a háborúban elpusztulnának a támadók is, de a legsúlyosabb az, hogy a nemzetek erre vérükkel fizetnének rá. Békét akarunk, de a békére való törekvés nem azt ielenti, hogy könyörögjünk a békéért. A békét ki kell harcolni. És a békét ki lehet harcolni munkával, az országunk erejének növelésével, a legkorszerűbb és legtökéletesebb fegyverek megteremtésével, a gazdaság gyarapításával, a technika, a tudomány fejlesztésével, az emberi munkát megkönnyítő új gépek szerkesztésével, az emberek anyagi és szellemi szükség léteinek kielégítésével. Ha a nyugati hatalmak nem akarják a leszerelést, akkor katonáinknak, tisztjeinknek, szovjet hadseregünknek kell, hogy a világ legjobb fegyverei legyenek a kezükben, mégpedig a megfelelő mennyiségben ahhoz, hogy az agresszorra megsemmisítő csapást mérhessünk, ha kardját a szovjetek országa ellen vagy más szocialista országok ellen rántaná ki hüvelyéből. (Taps.) Az.imperialisták gyűlölik a szocialista rendszert. Gyűlölik a marxi-lenini tanokat. És ez az ő személyes meggyőződésük dolga, de nem ok a háború kirobbantására. Mi sem rokonszenvezünk a kapitalista rendszerel. De országépítésünk módját nem akarjuk más országokra rákényszeríteni. A kapitalizmus csak töltse ki idejét; mint az öreg ló, amelyik leromlott és végül megdöglött, és végül a gazda kidobja a szemétdombra. Minél jobban megmutatja az imperializmus megoldhatatlan ellentéteit, amelyek a nemzeteknek szenvedéseket okoznak és háborúkba sodorják őket, minél hamarabb feltárulnak a fekélyek, annál hamarabb felkelti az imperialista országokban élő nemzetek haragját és gyűlöletét. Az imperializmus kiélezi a nemzetközi légkört a legkülönfélébb válságokat, és a békére veszélyes jelenségeket hoz létre, ezzel felkelti a nép haragját és magának ás sírt. (Taps.) Képviselő elvtársak! Kormányunk a békés együttélés világos és következetes politikáját folytatja. Ez lenini politika. Ezt megvédelmezzük és mindent megteszünk, hogy megtaláljuk az államok közötti vitás kérdések tárgyalások útján történő megoldásának lehetőségeit. És ha mégis valaki még kemény erőpolitikával akarja gyengíteni a szocialista országokat és nem érti meg, hogy ezt a kártyát már letromfolták, akkor az ilyen embereknek azt mondjuk: ezeknek az időknek már régen végük van. Nem harangzúgás közepette születtünk. Országunk az Auróra ágyúdöreje közepette született meg, az intervenciósok és belső ellenforradalom elleni harcban, az imperialista országok által támogatott belső ellenforradalmi harcban izmosodott. A szovjet nép az ellenforradalmat szétzúzta és felépítette hatalmas szocialista államát. (Taps.) Most olyan hangok hallatszanak, hogy a Szovjetunió állótőlag nem is olyan erős, mint amilyennek a szovjet kormány le akarja festeni. Ebben bizonyos mértékig ismétlődnek azok a motívumok, amelyeket a második világháború előtt Hitler hangoztatott. Hitler szintén azt állította, hogy a Szovjetunió agyaglábakon álló óriás, de aztán a saját bőrén ismerte meg a szovjet állam erejét. Az, aki a Szovjetuniót agyaglábakon álló óriásként igyekezett beállítani, már régen a földben rothad. És a Szovjetunió a Holdra repítette fenségjelvényét a szocialista gazdaság, tudomány és kultúra hallatlan virágzásának, népünk alkotó géniusza feltartóztathatatlan fejlődésének jelképeként. (Taps.) A párizsi konferenciára tiszta szívvel, jó szándékokkal megyünk és nem kíméljük erőinket majd, hogy kölcsönösen elfogadható megegyezés jöjjön létre. De józanul kell értékelnünk a lehetőségeket és látnunk kell vannak olyan jelek, amelyek azt mutatják, hogy e tárgyalásoknak nem kell kielégíteniök az egész világ békés életre vágyó nemzeteinek óhaját. Minden erőfeszítést megteszünk és meg fogunk tenni, hogy tárgyalások útján oldjuk meg az égető kérdéseket. A legjobban annak örülnénk, ha az eredmény optimális volna, vagyis ha megegyezés jönne létre a kormányfői értekezleten résztvevő hatalmak képviselői között. De nem volna helyes, ha reményekben ringatnánk magunkat, mert a csaióka illúziók rabságába juthatnánk. Amint valaha mondották — segíts magadon, a isten is megsegít. Ezért számítunk rá, hogy a csúcsértekezleten megbeszélésekre kerül sor a migoldásra váró fontos kérdések lényegéről. Ha azonban tréfálni akarnak velünk. ha azért akarnak csupán összeülni velünk, hogv megmutassák erejüket és a Szovjetuniótól valamilyen egyoldalú engedményeket csikarjanak ki. akkor ebből = emmi sem lesz. (Taps.) Ha valakinek ilyen tervei vannak, tudja meg: ezt nem éri meg sohasem éppúgy, ahogy nem láthatja a háta közepét. Bízunk erőnkben, bízunk szocialista rendszerünk korlátlan lehetőségeiben. (Taps.) Továbbra is a béke útján fogunk haladni, fejlesztjük gazdaságunkat, emeljük népünk életszínvonalát, erősítjük a Szovjetunió védelmét. Ahogy a második világháborúban megálltuk helyünket, és leküzdöttük a háború következményeit, ma a Szovjetunió és az egész szocialista tábor erejének teljes virágában áll és képes megmérkőzni a kapitalista világgal. Az imperialisták nem tudják kimeríteni nemzeteink erejét. Meggyőződésünk, hogy a győzelem a miénk lesz, hogy a józan ész fog győzni, a mi békés törekvéseink diadalmaskodnak. Ha a tárgyalások nem járnak sikerrel, akkor az egész világ népei megértik, ki a bűnös ebben. (Taps.) A szovjet kormány rendületlenül a nemzetközi feszültség felszámolására törekszik. A feszültség felszámolása azonban nem üres gondolat, konkrét tettekben kell megnyilvánulnia. A szovjet kormány abból indul ki, — és meggyőződésem képviselő elvtársak, hogy önök ugyanezen a nézeten vannak, hogy ez az egész szovjet nép véleménye — hogy a közelgő csúcsértekezleten nagy erőfeszítést kell tenni a világbéke megszilárdítására. Ezen az értekezleten a résztvevőknek le kell rakniuk az államok közötti egészségesebb, valóban békés kapcsolatok alapjait. (Taps.) Elvtársak! Hazánk történelmi sikereket ért el. A szovjet tudósok és mérnökök Ciolkovszkij elmélete alapján óriási sikereket értek el a világŰr meghódításában. Ezt azért érték el, mert államunk, népünk, minden lehetőséget megadott gyümölcsöző, tudományos munkájuk, nagy felfedezéseik számára. Hogy felbocsáthassák a Föld első mesterséges holdját és rakétát küldhessenek a világűrbe. megbízható motorokkal, megfelelő üzemanyaggal kellett ellátni őket, tökéletes készüléket kellett szerkeszteni a rakéta megfelelő gyorsasága érdekében, hogy leküzdhesse a Föld vonzerejét. Mindez megtörtént. A szovjet rakéta vált a naprendszer első emberkéz alkotta mesterséges bolygójává. Második rakétánk a szovjet felségjelvényt felvitte a Holdra, a harmadik űrrakéta lefényképezte a Hold túlsó felét. A szovjet emberek újból bebizonyították az egész világ előtt szocialista rendszerünk nagy erejét és kimeríthetetlen lehetőségeit. (Taps.) Ugyanígy az emberiség életében és a társadalom történetében a szovjet nép elsőként fejezte be a nagy szocialista forradalmat, elsőként vette kezébe a hatalmat, megnyitva az utat az új társadalom építése előtt, s a marxizmus-leninizmus tanai alapján nagy vívmányokat ért el. Most ezen az úton halad Európa és Ázsia számos nemzete. Fejlesztik szocialista gazdaságukat, kultúrájukat, a tudományt és technikát, és így képletesen mondva megszabadultak a kapitalista vonzerőtől, leküzdik a régi kizsákmányoló rendszer örökségét és szokásait és szocialista pályájukra kerültek, melyen most gyorsan haladnak előre a kommunizmus építésének széles útján. (Taps.) Amikor most a Szovjetunió és valamennyi szocialista ország ily jelentős sikereket ért el, amikor minden feltétele megvan a további gyors fejlődésre, amikor országainkban felnőtt a népi értelmiség, új emberek nőttek fel, akik a marxi-lenini párt vezetésével új életet építenek, vajon sikerülhet-e a megrendült tőkés világnak lépést tartania a feltartóztathatatlanul előrehaladó, szocialista világunkkal? (Taps.) Az imperialisták nem képesek fékezni a szocialista országok fejlődését, amelyek biztos léptekkel haladnak az emberiség ragyogó jövője — a kommunizmus felé. Képviselő elvtársak! Bizonyossággal mondhatjuk hogy a kérdések, amelyekről a Legfelső Tanács fog tárgyalni, valamennyi szovjet emberben nagy büszkeséget keltenek. Minden szovjet ember újból és újból elismétli magában: Igen, nem vesztegettük el feleslegesen az éveket. Az akarat és a munka, a szovjet országban valóban óriási csodákat vitt j végbe. | Lenin zászlaja alatt a kommunista j párt vezetésével előre a kommu, nizmus újabb győzelmei felé! (Hosz! szan tartó, viharos taps.) Hruscsov elvtárs beszéde 8 Szovjetunió Legfelső Tanácsa előtt egy csapásra minden más fontos világpolitikai eseményt háttérbe szorított. Beszéde lényegében két részre oszlik: fontos belpolitikai reformok bejelentésére és külpolitikai téren az egész világhelyzet rövid áttekintésére a négyhatalmi csúcstalálkozó előestéjén. Mondhatnánk, hogy csak beszédének ez a második része külpolitikai vonatkozású, és csak ez tartoznék heti áttekintésünkbe. Ez a felfogás azonban téves, mert mindaz, amit Hruscsov elvtárs a Szovjetunió küszöbönálló és a távolabbi jövőben foganatosítandó belpolitikai reformjairól mondott, az egész világ érdeklődésére számot tart, elhat a tőkés világ legeldugottabb zugába is. Mi sem jellemzi jobban a Szovjetuniónak, a vezető szocialista országnak domináló helyzetét a világpolitikában, mint az a körülmény, hogy a Szovjetunió belpolitikai reformjai egyben a világpolitika elsőrangú eseményei is. A bejelentett új szocialista vívmányok közül a kapitalista világban az adók eltörlése keltett legnagyobb feltűnést. Mi, akik szintén szocialista államban élünk, már meg sem értjük azt a nagy hatást, amit az adók megszüntetéséről szóló hír a tőkés országokban kiváltott. Ennek az oka magában a két rendszer közötti különbségben keresendő. Míg a kapitalizmusban az- adók nemcsak az állam bevételeinek fő forrása, hanem egyben a kapitalista újra elosztásnak is egy fő eszköze, addig a szocialista államokban az állam összpontosított bevételeinek döntő része a szocialista népgazdaság jövedelméből ered. Hruscsov elvtárs hangsúlyozza is beszédében, hogy ebben az esztendőben a Szovjetunió költségvetési bevételeinek már 91 százalékát meríti a népgazdaság jöa napvilágban vedelméből. Ezzel szemben az Egyesült Államokban adóból fedezik az állam bevételeinek 70 százalékát, Olaszországban 88 százalékát. Ezért elképzelhetetlen a kapitalista rendszerben az adók leépítése, vagy egyenesen megszüntetése, ami a Szovjetunióban ez év október elsejei kezdettel legkésőbb 1964-ig megvalósul. Nem kevésbé a szenzáció erejével hat a Nyugaton Hruscsov-elvtársnak az a bejelentése, hogy ez év április elsejével 16 millió szovjet dolgozó már át is tért a hét-, illetve hatórás munkanapra. Ez év végéig ezt a mélyreható szociális és gazdasági reformot valamennyi dolgozóra kiterjesztik. Igaz, a kapitalista világban is ismernek munkaidő csökkentést, sőt vannak tőkés országok és iparágak, ahol már csak öt vagy négy, esetleg még kevesebb munkanapot' dolgoznak hetenként. Példa erre a nyugat-németországi bányászok, vagy az olaszországi textilmunkások, akiknek a heti munkaideje sokszor máris rövidebb mint a Szovjetunióban. Nincsen azonban senki, aki azt merné állítani, hogy s tőkés rendszernek ez a rövidített munkaideje valamiféle szociális „vívmány" lenne, és a dolgozók érdekeit, jólétét szolgálná. Ugyancsak nagy nemzetközi visszhangot keltett a rubel értékének tízszeresre való emelése. Ezalatt azt értik, hogy 1961 január elsejével az eddig forgalomban levő 10 rubeles helyett egy új rubelt adnak. Ugyanakkor azonban ebben az arányban, a tizedespontnak egy hellyel balra való eltolásával megváltoztatják az összes árakat, béreket, fizetéseket úgy, hogy a rubel névleges értékének és aranyfedezetének ez a megváltoztatása senkit a Szovjetunió 210 millió lakosa közül meg nem károsít. Felvethetjük a kérdést, akkor minek ez a számművelet és az új pénz kibocsátása? Az okát elsősorban abban kell keresni, hogy a Szovjetunió népgazdaságának méretei, azoknak számokban való kifejezése olyan, gyakran csillagászati számokhoz vezet, amely a nyilvántartást, a számok mögött levő tényleges értéknek az elképzelését bonyolulttá és nehézkessé teszi. Hiszen a Szovjetunió államháztartásának összegei billiókra mennek, vagyis 15 számjegyű számokban fejezhetők csak ki. Természetesen van a rubel felértékelésének pszichológiai hatása is. Míg eddig 4 rubel volt egy dollár, a külkereskedelmi kapcsolatokban 1961-től kezdve 2 és fél dollárt fog kelleni fizetni egy rubelért. Mondanunk sem kell, hogy ezzel a pénzügyi intézkedéssel a rubelnek a belső vásárlóereje nem változik meg. A szocialista államban a pénz értékét elsősorban a fogyasztásra rendelkezésre álló áru mennyisége és a forgalomban levő pénz mennyisége, e kettőnek kölcsönös aránya határozza meg. Hruscsov elvtárs nevezetes beszédében hangsúlyozza, hogy ma már a Szovjetunió annyi közszükségleti cikket termel - nehéziparának elsődleges fejlesztése mellett -, hogy fedezni tudja áruval a lakosság minden vásárlóképes szükségletét. Hruscsov elvtárs nagy beszédének második részében az adott nemzetközi helyzettel foglalkozik a négyhatalmi értekezlet szemszögéből. Üjra hangsúlyozza, hogy a legfontosabb nemzetközi kérdés a leszerelés kérdése és ebben a Szovjetunió továbbra is kitart a tavaly ősszel az ENSZ fórumán bejelentett álláspontja mellett; csak a legradikálisabb megoldás a teljes megoldás. A Nyugat által javasolt mindenféle részmegoldások, az ellenőrzés kérdésének előtérbe tolása maga a kérdés lényege, a tényleges leszereléssel szemben, csak a taktikázás céljait szolgálhatja és ezért nem vezethet eredményre. A második fontos kérdés a német békeszerződés megkötése és NyugatBerlin helyzetének megoldása. Hruscsov elvtárs nyomatékosan hangsúlyozta, hogy mindaz a nehézség, amely e kérdéskomplexum körül feltornyosulni látszik, jelentéktelenné válik, ha megoldják előzően az első számú világproblémát: a leszerelés kérdését és ezzel kiveszik a méregfogát az önmagában megoldhatatlannak látszó — legalábbis az imperialista hatalmak előtt megoldhatatlannak látszó német és berlini kérdésnek. Arról a világ fórumról, amelyet a Szovjetunió Legfelső Tanácsának előadói széke manapság jelent, Hruscsov elvtárs figyelmeztetett azokra az intrikákra, aggasztó jelenségekre, amelyeket az imperialista hatalmak a legutóbbi időben, a négyhatalmi értekezlet előestéjén előidézni szükségesnek láttak. Nemcsak Nixon, Herter, Dillon, Adenauer és társai hidegháborús kijelentéseire utalt, hanem elsősorban azokra a konkrét provokációs határsértésekre, amelyeket az amerikai légierők — bizonyára nem véletlenül — éppen ezekben a napokban elkövettek. Nem első eset, hogy az Egyesült Államok katonai repülőgépei a legmélyebb béke idején átlépik a Szovjetunió határát. Fordítva, arról még nem hallott a világ, hogy szovjet katonai repülőgépek „gyakorlatoznának" a kaliforniai légi-, vagy rakéta-támaszpontok fölött. A legújabb határsértés már csak azért is súlyos természetű, mert amerikai jelentések szerint az „időjárást megfigyelő" repülőgép fényképezőgépeket vitt magával, amelyekkel ugyancsak amerikai jelentés szerint — a felhőket akarta lefényképezni. Mindenki elgondolkozhat afelett és megalkothatja a maga véleményét, miért kell amerikai katonai repülőgépeknek éppen a Szovjetunió védelme szempontjából egyik legfontosabb területen, Örményország belsejében, a Van-tó körül „felhőket fényképeznie". Bár a Szovjetunió és az egész szocialista béketábor világosan érti ezeknek a nem véletlenül időzített provokációknak a jelentőségét, mégis Hruscsov elvtárs beszéde befejező részében hangsúlyozza, hogy a Szovjetunió tiszta szívvel, jó szándékkal készül a^ párizsi csúcstalálkozóra és minden erejét latba veti, hogy kölcsönösen elfogadható megegyezési érjen el. Sz. L. JJJ SZÓ 6 + 1960. május 1.