Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-28 / 147. szám, szombat

& BE ű f ^Ükv ' Ipilll i H p , 1 jv: Ém F ü;. »?•• JP n Ä hazai filmgyártäs legújabb alkotásai megerősítették jogos feltevésünket, hogy a múlt több kudarca után színvonala felfelé fog ívelni. Legifjabb nemzedékünket két sikeres film örvendeztette meg: AZ ŰR ES A CSILLAGÁSZ, Dušan Kodaj fiatal szlovák rendező alkotása, melynek a rendezésen kívül František Dibarbora kitűnő szerepalakítása az erőssége, továbbá Jan Valáček cseh filmje, VAKÄCIÔ A FELLEGEKBEN, mely a repülés művészetéért rajongó kispajtásokról szól. Erős társadalombíráló mű volt K. M. Capek - Chod regényének filmváltozata - A BOSZSZOÄLLÔ, melyben megrázó drámai erővel ábrázolta az első világháború frontjáról hazatérő Kašpar Lén történetében a kapitalizmus emberpusztító viszonyai ellen fellázadó kisember bukását. Karel Steklý államdíjas rendezte a filmet, melynek nagy erőssége a nemrégen feltűnt Radislav Brzobohatý kiválóan átérzett szerepalakítása. A háborús témát Karel Kachyňa FICKÖ-ja képviselte, mely egy koncentrációs táborból kiszabadult és az „ezred fiává" fogadott cseh fiúcska kalandos története. Bátran nevezhetjük nagy sikernek a hét legerősebb, művészi kifejezőerejével és komoly mondanivalójával domináns filmalkotását, Jan Otčenášek megfilmesített novelláját, mely a filmben is megőrizte találó címét: ROMEO, JÜLIA ÉS A SÖTÉTSÉG. Rendezője és egyben a forgatókönyv társfrója, Jirí Weiss államdíjas, szakavatott \ Rómeó, Júlia és kézzel domborította ki a megszállás idején nem egyedülálló történet lényegét, Hű korrajzot kaptunk a történetben a fasiszta megszállás napjairól, de nem az események egyszerű leírásában, hanem úgy, ahogyan a náci rémuralom napjai az emberek életében, egyszerű cseh polgárok életszemléletében visszatükröződtek. Már a film témája önkénytelenül Anna Frank naplójára emlékeztet, a rémuralom sötét napjaiban lángot fogó romantikus szerelem tragédiájára, a feslő rózsabimbó könyörtelenül letarolt életére. Jogos az összehasonlítás, de ebből még nem következik a történet kopírozása: csak azt bizonyítja, hogy a nácizmus mindenütt egyformán kegyetlen és gyűlölt volt. Pavel és Hanka raktárnak szolgáló padlásszobában szövődő szerelme az ember valódi lényének diadalát jelképezi abban az időben, amikor emberbőrből kivetkőzött szörnyetegek farkaserkölcsöket akartak bevezetni Európában. A két főszereplő a legkevésbé bonyolult típus: Hanka, az üldözött és sorsával ideig-óráig szembeszálló zsidólány valahogy érettebb barátjánál. A maga könyörtelenségben fogja fel a helyzetét, a minden pillanatban leselkedő veszélyt, míg az érettségi előtt álló, a romantikum iránt fogékony serdülő fiú többnyire gyors érzelmi reagálásra cselekszik. Érzelmei — s itt a legtisztább humánummal találkozunk — a sötétség c. filmalkotásunk egyik drámai jelenete még akkor is erősebbek a kispolgár gondolatvilágánál, amikor osztálytársa vesztének szemtanújaként kezdi megismerni a félelmet. Érdekes jelenség a nagy időket megélt, óragépézeteivel pepecselő, találmányokkal bíbelődő nagyapa, aki — bár felfogásával a fiatalok „természetes" ellensége —, a makacs kispolgári gondolkodású anyával szemben mégis szövetségese lesz Pavelnek, s a sír szélén álló aggastyán elszántságával fordul szembe a náci konfidens Kubiasovával, sőt a családfővel, Pavel anyjával is. A jól rendezett és fényképezett film gerincét a fiatalok nagyszerű játéka képezi. Jó ötlet volt a bratislavai Ivan Mistrík jelölése a főszerepre, mert híven vissza tudja adni egy eszményekért rajongó, érettségiző nagydiák alakját. Dana Smutnában, Hanka megszemélyesítőjében pedig tehetséges drámai színésznőt ismertünk meg. Pavel anyjának szerepében Jifina Šejbalová, a nagyapójában pedig František Smolík nyújtotta a két nagynevű művésztől elvárt kimagasló színészi teljesítményt. A nagy magány című filmben feltűnt Blanka Bohdanová is remekelt Kubiasová szerepében. A Romeo, Júlia és a sötétség méltán fogja képviselni hazai filmgyártásunkat itthon és külföldön egyaránt. (L) SS/////S/SS//S/S///S/SSSSS//S//S///SSSS/SSSSS/S//S/SSSS/SSSS/SS/////J'S/SSSSS/SS///S////////SS//S/////SSrS. (Folytatás a 7. oldalról) azt eléri Mikszáth derűjének minden felderítő és vonzóvá tevő varázsával. Időszerű érdekű felvetni azt a kérdést, miképpen vélekedett Mikszáth a háborúról és mi volt a felfogása a szocializmusról. Világháború méreteit öltő vérontás a kiegyezés utáni években az író 1910-ben bekövetkezett haláláig nem fordult elő, de 1877-ben, Bosznia megszállásának küszöbén Mikszáth balkáni guerilla-harcokról írva a hadmüveletek intézésében magát kiélő militarizmus és a véráldozatot hozó nép ellentétére így mutat rá: „Az isten a megmondhatója, mire való volt piros vérrel csepegtetni be a szürke sziklákat... A bolond nagy országokban egy ember csinálja a dolgokat: a generalisszimusz. Az Intézi, ki mit tegyen, merre menjen, hova álljon. S az is csak a mappáján mozgatja a hadtesteket. A nagy országokban ennek az egynek még talán passzió a háború, a többinek a legcudarabb időtöltés." Kemény koponyák című novellájában a szülőfalujába ellátogató Írónak arra a kérdésére, van-e a faluban szocializmus, Kazi Pál író a következőt válaszolja: Néha betéved ide vándorlegény s arról beszél, hogy fel kellene osztani az országot egyenlően az emberek között, de mi őt kinevetjük. Mert hiszen tudjuk, hogy egy hét múlva már ismét nem lenne egyenlőség, mert a könnyelmű csak költene s eltékozolná a magáét, viszont a szorgalmasnak módja lesz vagyonát gyarapítani. Az író nem vizsgálja, nem cáfolja, vajon ilyen gyermeki egyenlősdl-e annak a szocializmusnak a tartalma, melynek zászlaja alatt a múlt század kilencvenes éveiben, amikor ez a novella készült, már tömegek sorakoznak fel. Egy ilyen május elsejei felvonulás láttára bizonyos belső fontolgatás után fejezi ki Mikszáth azt a vélekedését, hogy „az ország a vagyontalanoké." Hogy Mikszáth saját gondolkodása a falusi bíróéval nem egyezik, kitűnik abból, amit 1897-ben készülő Demokraták című elbeszélésének bevezetésében olvashatunk. Itt arról van szó, hogy míg „dübörögve közeledik a szocializmus Európa népeinek nyakára" s államtudósok feje fő abban, hogyan lehetne a nagytőkéket mint veszélyes daganatokat „eltávolítani, addig Magyarországon egyre másra olvasható a hivatalos lapban milliomosokká tollasodott polgárok bárósítása. Ezek az újsütetű arisztokraták valamikor az úgynevezett liberális polgári demokráciával kacérkodtak és ime most boldogok, hogy felkapaszkodhatnak a hatalmát feladni nem hajlandó feudalizmus színtjére. „Lehetetlenség ma demokráciáról beszélni" így jellemzi Mikszáth a feudális-burzsoá uralom felszínén megmutatkozó ide-oda hullámzást, jobban mondva a nagyburzsoázia behódolását és meghunyászkodását. Mikszáth szerint a nagytőke és a nagybirtok urainak háta borsózott, a szocializmus „távoli" dübörgésére is, de hogy a szocializmus, mely az ő szemükben „mindent összetaposó milliárdfejű sárkány", új életlehetőségeket teremt a föld dolgozói számára s új típusú ember érvényesülésének és tisztult közösségi életnek nyit utat, arról nem olvasunk az uralkodó osztályt egyébként kíméletlenül megbélyegző kritikában, noha ilyesmi nagyon is odakívánkoznék. Tyit mondhatunk az igazság kimondásában becsületes és bátor, de félúton mégis megálló magatartásról? Azt, hogy aki az igazsággal Igy szembe tudott nézni, az magányosan, egyedül állt társadalmi környezetében, személyes barátai között is, hogy amint a legalaposabb Mikszáthmonográfia szerzője, Király István megjegyzi, a nagy palóc „lélekben süket emberek között s egy mostoha korba" élte le életét." STffi Volt-e kezdete a világnak? = AZ EMBERISÉGET a legrégibb Időktől kezdve állandóan érdekelte a világ5 egyetem keletkezésének a kérdése. A legősibb hitregék, a legrégibb vallási = könyvek mind a világ „teremtésének" elbeszélésével kezdődnek. K régi el5 képzelések megszületése óta évezredek múltak el, s az őseink által kitalált S magyarázatok — amelyek megfeleltek az emberek akkori tudásának — ma már 5 meseszerűen kezdetlegeseknek tűnnek fel előttünk. Olvasásuk közben az az ér= zésünk támad, hogy egy teljesen letűnt, gyermekies világ költői, de neEE vetségesen naiv emlékeit lapozzuk. HOGYAN KÉPZELTÉK EL ŐSEINK A VILÁG KELETKEZÉSÉT? A Csendes-óceán szigetvilága őslakóinak elképzelése szerint Tangaloa istenség semmiből teremtette az eget, a földet, az embereket és az állatokat. Teremtményei kezdetben tökéletlenek voltak, s emiatt több ízben újrateremtette őket, amíg aztán a mai formájukban véglegesítette. Az indus vallás szerint kezdetben volt a semmi, ebből lett egy tojás. Egy év múlva ez a tojás kétfelé szakadt; egy arany és egy ezüst félre. Az aranyból lett az égbolt, az ezüstből a föld, a tojás héjából a felhők. Az ősi japán hitrege szerint kezdetben a fény el volt keveredve a sötétséggel, de mivel a fény könynyebb volt; felszállott - belőle lett az ég — a nehezebb sötétség viszont leereszkedett — abból alakult kl a föld. A régi Babilónia népeinek hite szerint Marduk főisten egyszer egy másik istennel küzdött, azt kettévágta, egyik feléből lett az ég, a másik feléből a föld. Miután ez megtörtént, Marduk isten megteremtette az első embert agyagból. Az ősi egyiptomi hitrege azt tanította, hogy Hnume isten kezdetben egy óriási tojást teremtett — ebből kelt ki bizonyos idő múltán — a világmindenség. A zsidó és a keresztény vallási könyvek szerint a világot szintén isten teremtette — semmiből — „legyen" parancsszóra, mégpedig kezdetben az eget és a földet, azután elválasztotta a fényt a sötétségtől az egyiket nappalnak, a másikat éjjelnek nevezte, majd megteremtette a napot, a holdat és a csillagokat, utána a növény- és állatvilágot s végül az első embert, Adamot — agyagból — ennek bordájából pedig Évát. Mindehhez hat napra volt szüksége a teremtőnek, s mindez mintegy 7500 esztendővel ezelőtt történt volna. Az idealista felfogás abból a tudománytalan, téves hitből indul ki, hogy a világnak volt kezdete, és lesz vége is. Ezzel szemben a tudomány bizonyítja, hogy a világegyetemet nem kellett senkinek megteremtenie, mert a világ anyagi anyagból áll, s mint ilyen egyrészt nem keletkezhetett semmiből, másrészt nincs kezdete és nincs vége, végtelen térben és időben. Az igaz, hogy minden dolognak, minden tárgynak van ugyan kezdete és vége, azonban nem a semmiből lesz, hanem más anyagból, és nem válik semmivé, hanem a fizika törvényei szerint más anyaggá alakul át. Az anyag nem keIetekezhetik semmiből és nem semmisülhet meg. Már Demokritosz ógörög bölcselő megállapította, hogy semmiből csak semmi lehet. A yilág tehát anyagból áll, s az anyag örök. Az idealisták közül sokan azzal érvelnek, hogy nehéz elképzelni az anyag örökös voltát, de ugyancsak az idalista felfogás állítja azt, hogy mielőtt a világ megteremtődött volna, öröktől fog*a csak a semmi létezett. Jogosan vetődik itt fel az a kérdés: miért könnyebb a „semmi" örökös létezését elképzelni, mint az anyagét? S a másik jogos kérdés: egyáltalán mi az a „semmi"? A dialektikus materializmus azt tanítja, hogy az anyag örök, de változékony, állandó átalakulásban, szakadatlan fejlődésben van, a régi formák elpusztulnak, helyükbe újak születnek. Ez érvényesül a világegyetemben is, melynek egyes égitestei szinté elpusztulnak, de az Igy felszabaduló anyagból a fizika törvényei szerint új égitestek keletkeznek. A csillagászok ma is megfigyelnek keletkezőben levő új égitesteket, tehát hamis az a hiedelem, mely szerint az égitestek mind egyszerre - mind egyidőben - parancsszóra — keletkeztek volna. A hozzánk legközelebb álló csillag: a mi napunk sem örök ebben a formájában, állandóan energiát sugároz ki magából, emiatt tömege csökken, ki fog aludni. A csillagászok ki ls számították, hogy élettartama (egyelőre nincs ok aggodalomra!) még néhány milliárd év. A világegyetem kialakulásának kérdésével a kozmogónia nevű tudomány foglalkozik. Az égitestek, naprendszerek, csillagrendszerek keletkezésének folyamatát, fejlődését, mozgásaik törvényszerűségét világhírű tudósok tisztázták, a való folyamatok megfigyelése alapján. MIT MOND A TUDOMÁNY NAPRENDSZERÜNK KELETKEZÉSÉRŐL? A naprendszer fogalma ezelőtt 400 es'ztendővel keletkezett. Azelőtt az idalista felfogás azt tanította, hogy a Föld a világegyetem központja. Ez teremtődött elsőnek, körülötte kering a Nap s valamennyi égitest. Ez a felfogás ellenkezik a tudományos megállapításokkal. Ma már mindenki előtt ismeretes, hogy a Föld, amelyen élünk, egy bolygórendszerhez tartozik, amelynek középpontjában egy égitest — a Nap - foglal helyet, s körülötte — a fizika törvényszerűségeinek megfelelő pályákon — keringenek a bolygók, a Naptól való távolságok sorrendjében; a Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és Plútó, ezenkívül mintegy 2000 úgynevezett kisbolygó. A bolygók körül kisebb égitestek — holdjaik — keringenek. A többi csillagok a Naphoz hasonló égitestek, s nagy távolságuk miatt csak fénylő pontoknak látszanak. A naprendszer egy óriási csillagrendszernek, a Tejút-rendszernek a tagja, mely mintegy 100 milliárd csillagból áll. Ma már azt is tudjuk, hogy a világegyetemben a miénkhez hasonló több százezer Tejút-rendszer létezik. íme, mivé lett az a hiedelem, mely szerint a Föld a világ közepe volna. De hasonló a helyzet a Föld korát illetőleg is. A Föld kora sem 7500 esztendő, hiszen csupán az ember több mint százezer éve él rajta. A geológia ma már elég pontos feleletet tud adni erre a kérdésre. A kőzetek keletkezése, a folyóáradások lerakódásai, az uránium ólommá való átalakulása azt mutatják, hogy a Föld kora körülbelül kétmilliárd év. Tejút-rendszerünk pedig többmilliárd éves. Naprendszerünk kialakulásának kérdését aránylag későn tisztázta a tudomány. Ennek az volt az oka, hogy előbb készülékeket kellett kitalálni s ezek segítségével tanulmányozni a bolygók helyzetét, vegyi összetételét, fizikai sajátosságait. Az így felhalmozódott megfigyelési anyagból minden kétséget kizárólag megállapítható, hogy valamennyi égitest egy és ugyanazon törvényszerűségnek engedelmeskedik, hogy a naprendszer tagjai között sok a hasonlatosság: egyforma az alakjuk, egy irányban forognak tengelyük körül, egy irányban keringenek a Nap körül, keringési síkjuk majdnem ugyanaz stb., tehát eredetük közös. Kant — a nagy német gondolkodó — még 1775-ben kidolgozta naprendszerünk természetes úton való létrejöttének tudományos elméletét. Valamivel később hasonló elgondoláshoz jutott a híres francia csillagász: Laplace is. A Kant-Laplace féle tudományos elmélet szerint naprendszerünk helyén kezdetben más égitestek széteséséből származó Izzó gázokból álló hatalmas kiterjedésű köd létezett. Ilyen ködhalmazokat ma is megfigyelnek a csillagászok a világegyetem különNAPENERGIA A SZOVJETUNIÓBAN húsz éven belül 60 millió négyzetméterre emelkedik a Nap energiáját felhasználó vízmelegítő készülékek sugárfelfogó ernyőinek felülete. Ezzel teljesen fedezni tudják a déli vidékek lakosságának melegvíz-szükségletét. A napenergia kihasználása évi U mii tonna fűtőanyag megtakarítását lehetővé. A napenergia-berendezéseket több mint S0 millió ember használhatja KömiUió tefzi zép-Azsiában, a Kaukázuson túl és más déli vidékeken, ahol az ilyen berendezések évente 200 napon át üzemeltethetők. A vállalatokban, kolhozokban, kórházakban, stadionokban napenergiával működő vízmelegítőket szerelnek majd fel. Természetesen sok ilyen vízmelegítő-berendezést szerelnek fel a háztartásokban is. A napenergiával működő berendezések költsége egy-egy év alatt megtérül. •"wsMAMvMMfMMmmrsjxm•s^&s/^ssssnrsMssssM'jys/ssssssysssstssss/s///sssysss/sssss/s/s/? böző részein. Ez a gáztömeg lassai* lehűlve állandóan sűrűsödött, egyre tömörebbé vált, a sűrűsödése folytán előbb lassú, majd egyre gyorsabb forgásba jött saját tengelye körül, A gyors forgás folytán fellépő centrifugális erő következtében egy vagy több gyűrű formájában .-<) anyag vált le róla, mely elszakadva, szétdarabolódva létrehozta a bolygókat. Ezek kezdetben szintén izzó állapotban voltak, később kihűltek, A központi anyagrészből lett a Nap, Kant-Laplace elméletét később •—• a műszerek tökéletesedésével szerzett újabb megfigyelések eredményeinek felhasználásával — jobbak szorították ki, de az elmélet tudományos lényege, hogy az anyag egyik formájából a másikba megy át —• megmaradt. Schmidt szovjet tudós szerint naprendszerünk nem gáz, hanem kozmikus por sűrűsödése folytán keletkezett, amely csak később vált izzóvá a nyomás és a rádioaktív folyamatok következtében. A TUDOMÁNY A MATERIALIZMUST! IGAZOLJA Az égitestek keletkezéséről szóló tudományos megállapításokat a korszerű cslllagászattan, a korszerű fizika, a szovjet mestérsége holdak és a mesterséges bolygó igazolta. Bebizonyosodott, hogy naprendszerünk kialakulásának problémája korántsem olyan egyszerű, mint ahogyan azt a „szent" könyvek ókori szerzői elképzelték, hanem komoly, tudományos kérdés, s mint ilyen, pontosan megállapított tapasztalati tények viszont a dialektikus materialista felfogás igazát bizonyítják. A világról alkotott idealista felfogás nemcsak, hogy minden tudományos alapot nélkülöz, hanem ugyanakkor borúlátóvá teszi az embert, lefegyverzi a természet meghódításáért vívott harcában. Mert mi haszna van a földi életnek, mi célja van a természet és a társadalom átlakításáért folytatott harcnak, ha úgyis vége lesz ennek a világnak?

1. Ezzel szemben a materialista felfogás derűlátó: a természet — a társadalom fejlődése végtelen, az ember lehetőségei korlátlanok. A tudomány ma már nemcsak állítja, hanem bizonyítja, hogy a világnak nem volt kezdete, s az embert nem a világ vége várja, hanem a társadalom termelőerőinek folyamatos felvirágzása, a természet további meghódítása törvényszerűségeinek fokozatos felismerése révén. Dr. VILHELEM ANDRÁS A szovjet űrhajó légmentesen elzárt utasfülkéje ezúttal még nem tér vissza a Földre, de a visszatérés lehetőségeiről már ma élénk eszmecsere folyik. Azoknak a lehetőségeknek egyikét, hogyan fog az ember egyszer 300 km magasságból a Földre visszatérni, fenti képünk mutatja. 1. A légmentes utasfülke leválik a rakétáról, 2. következik 150 km-es v szabad esés, 3. fém ejtőernyők, melyek az utasfillkt esését fékezik, 4. a pilóta 4 km-es magasságban kiugrik a fülkéből s a szokásos ejtőernyővel ér Földet. ÜJ SZÖ 8 * 1960. május 28.