Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-28 / 147. szám, szombat

lagyimir Pavlov: A * / • = A tajga remeteje Martin Kukučín Ki mit szeret, arra néz. En a Juzsszib, a dél szibériai vasút építkezésének képét idézem fel, ha megkérdezik tőlem, mi ragadott meg a legjobban Szibériában. Négy éve voltam első viziten a vasútépítőknél. de most is magam előtt látom a Tom-parton, a Tyeba-toroknál, hegyes süvegií magaslatok lába előtt lapuló kis lakótelepüket. Ginszárral, az építő-szerelő vonat főmérnökével sétálunk a telep egyetlen utcáján. Ameddik a szem ellát, lázas munka folyik. Lakóházakat szerelnek előregyártóit elemekből. Nem messze egy exkavátor nagy kőépület alapgödrét ássa. Ez lesz a leendő állomás lakóépülete. Amott épül a pályaudvar. Az épület falai már állnak, s a magasban vadul kalapálnak a tetőfedők. A rendezövágányokon motoros mozdony dohog. Lépésben halad. A frissen lefektetett síneken még csak óvatosan lehet közlekedni. Irdatlan nagy vágányfektetö gép dolgozik a közelben. A felerősített talpfákkal együtt fekteti le a sínpárokat. Még 100 - 200 méternyi kész vasúti töltés áll előtte. Ahol a töltés megszakad, meredek sziklafal tornyosul. Talpát a Tom hullámai nyaldossák. Ez a hírhedt Luzsbinszki-szoros, a pálya egyik legnehezebb szakasza. A jelzőcövekek katonás sora meredeken hág a magasba. Fenn, egészen a sziklafal párkányán, emberek sürögnek-forognak. Szaporáznak a lyukfúró gépek, sziszeg a sűrített levegő. A robbantók csatáznak a sziklafallal. Ammonállal megtöltik a lyukakat s a sziklát a levegőbe röpítik. Tisztul az út a vasútépítők előtt. Egyelőre azonban leküzdhetetlennek látszó nehézségek tornyosulnak előttük. Mogorván tekintenek rájuk a megközelíthetetlen, rideg, zord hegyek. Fenyegető, bozontos szőrzetnek látszik oldalukon a sűrű őserdő. Lenn a lábuknál ijesztően tajtékzik a Tom féktelen, jéghideg árja ... Emlékszem, a telepen csupa fiatallal találkoztunk. Elvétve sem láttunk idősebb embert. A dél-szibériai vasutat az ifjúság építi. A Komszomol menetlevelével a zsebükben, eltökélt gyözniakarással a szívükben, fiatal fiúk és leányok szállták meg Gornaja Soriját. Nincs könnyű soruk ezeknek a fiataloknak. Gornaja Sorija nehezen megközelíthető, zord táj, úttalan vadgn, ahol még az ösvény is ritkaság. Csak a befagyott folyókon vezetnek ideiglenes „téli utak". Itt komoly fejtörést okoz sok minden, amire egy gyárban vagy más építkezésen nincs gond. Bajos dolog építőanyagot, élelmiszert szállítani, elmenni fürdőbe, moziba ... Mondanom sem kell, hogy amíg fel nem épült a lakótelep, a komszomolisták sátrakban laktak, hálózsákban aludtak, a szabadban főztek. Volt, aki | Bertolt Brecht : S mit kapott I a harcos hitvese ? I V S mit kapott a harcos hitvese X Prágából, az ódon fővárosból? X i/ Magas-sarkú, izép cipőt kapott, 0 V Prágából, az ódon fővárosból? X S mit kapott a harcos hitvese X A Varsóból, hol fut a Visztula? <} Varsóból jó len ing érkezett, v X Színezett, jó len ing érkezett >, A Varsóból, hol fut a Visztula.' V S mit kapott a harcos hitvese V x Oszlóból, tengerszoroson át? X A Oszlóból megjött egy szőrme-gallér. ,) <) Gavallér férj, jött egy szőrme-gallér, tf í Oszlóból, tengerszoroson át. j A S mit kapott a harcos hitvese » Rotterdam dúsgazdag városából? V Rotterdam dúsgazdag városából? ? V Rotterdamból került egy kalap. A Csak egy falat — szép hollandi kalap ) b Rotterdam dúsgazdag városából. x S mit kapott a harcos hitvese A Jj Brüsszelből a belgák városából? ý Brüsszelből megjött a ritka csipke, 0 Hogy ékesítse a szép és ritka csipke ^ Brüsszelből, a belgák városából. 'h váratlanul medvével találta magát szemben: majdnem összeért az orruk. Egyszóval: úgy éltek, mint a kalandregények hősei De hát ki érti ezeket a fiatalokat! Váltig hangoztatták, hogy ez volt a legizgalmasabb, legromantikusabb időszak. A véletlen, jobban mondva az ítéletidő, összehozott a telepen a tajga, az őserdő remetéjével. * * * Gornaja Sorijában változékony, szeszélyes az időjárás. Aznap is a bolondját járatta velünk. Ahogy Ginszárral kitettük a lábunkat a telepről, váratlanul heves szélroham tört ránk a folyó szurdokvölgyéből, s azt egykettőre még hevesebb szélrohamok követték. Egyszerre hűvös tett. Nyugtalanító feszültséggel telt meg a levegő. Látjuk ám, hogy elsötétül a Tom áttetsző vize. Haragosan zúg, morajlik a tajga, s már nem halljuk az építkezés zaját; a motorzúgást, a kalapácsolást, a vasrudak csikorgását... Ginszár aggódva nézi a környék legnagyobb magaslatát, a Sámánhegy csúcsát. A hegy felhőkbe burkolózik, s a felhők a sűrű erdőben kavarogva gyorsan egyre lejjebb ereszkednek. — A Sámán sapkát vett fel. Rossz előjel - mondja Ginszár. — Gyerünk, mert ítéletidő lesz. Visszafordulunk. Irány az iroda! ... Ni csak! A meglepetéstől szinte földbe gyökerezik a lábam. Káprázat? Nem. valóság! Fenyögerendákból összeácsolt, régimódi, ódon faházikó. A moha benőtte a tetejét, kissé féloldalra is dőlt, s a tajga köves földje már az ablakáig ér. Hamis színpadi díszletként hat a vasútépítő telep modern házai között. ' — Ki lakik benne? — kérdem értetlenül Ginszártól. — Hát. .. egy remete. Tajgai vadász .. . Siessünk! . .. — Nem nézhetnénk be hozzá? — Nem tanácsolom ... Barátságtalan vén ember! Ellenállhatatlan vágy fogott el, hogy lássam a tajga öslakóját, s Ginszár végül is engedett. Kopogtattunk hát az alacsony deszkaajtón. — Tessék! Nincs bezárva! - dörmögi valaki odabenn. Óvatosan lehajolva, nehogy beleüssük fejünket a mennyezetbe, átlépjük a magas küszöböt. A homályos pitvarban, ahová csak falba vágott piciny négyszögletes ablakon keresztül szűrődik be némi napfény, mestergerendára kötözött szánon akad meg a szemem. Émelyítő, romlott hús- és halszag csap meg bennünket. Ginszár kinyitja a szobaajtót. Alacsony, éltes férfi áll a szoba közepén, vastag, akár az öreg cirbolyafenyő törzse. Őszülő vörös szakáll fedi az arcát. Bozontos szemöldöke alól gyanakodva, barátságtalanul pislog ránk. — Jó napot, Flegont apó! - üdvözli Ginszár. Flegont - így hívják az öreget — felül a kemencepadkára. Eleinte óvakodva hallgat, s mérgesen szipákol, végül nagy mogorván kiböki: — No, térjenek be, ha már itt vannak! • Belülről még nyomasztóbb a ház. A szoba egyik sarkában nagy asztal, a falon megfeketedett kormos szentkép, a fal mellett durván gyalult, vastag, széles deszkából ácsolt padok, néhány szék, s a szobaterület negyedét elfoglaló irdatlan kemence ez az egész berendezés. A házigazda le nem veszi rólam a tekintetét, s én nem tudom, mivel kezdjem a beszélgetést. — Mit szól. a vasúthoz ? Örül neki ? - kérdeztem végre, de máris érzem, hogy melléfogtam. fj s mit kapott a harcos hitvese V ('Párizsból, a fények városából? '>, l Párizsból jött szép selyemruha h Pukkadj buta barátnő — szép ruha 0 Párizsból, a fények városából. Flegont tüstént leugrik a kemencepadkáról, mint akinek az elevenébe találtak. Hosszú, gyors léptekkel fel-alá kezd járni a szobában. Dühöngve kiabál, hadonászik és a szakállát tépi. - Kell a fenének!. Van nekem jó lábam, nem sajnálom. Semmi hasznom sittes magukból, csak károm! Bebüdösítették, befüstölték c tajgát. Elijesztik a vadakat! — Sebaj! Annál nagyobb keletje lesz most a halnak - próbálom menteni a helyzetet. - A halnak?! - Kár áztatni a hálót, meg a zsinórt! Pórhal meg pér van a mi folyóinkban, az pedig a tiszta vizet és a csendet szereti! Mit a hal, még az arany is kereket oldott az emberek elől! — No, de a telepen mégis csak jobb lakni — erősködöm. - Mit?! - szakít félbe a végképp feldühödött házigazda. — Menjenek innen a villanyosságukkal együtt!! Eleget piszkáltak már! Hát így megjártuk ezzel a remetével! Bocsánatkérést morogva szedtük a sátorfánkat. Közben, .míg Flegonttal „beszélgettünk", kitört a zivatar. A zuhogó esőben lélekszakadva rohantunk az iroda felé. - Mondtam, hogy nem érdemes szóba állni vele — bosszankodottGinszár, amikor végre menedéket találtunk az irodában és kifújtuk magunkat. - Magányos farkas ez, nem ember. Az élet elől menekült a tajgába! — Hogyhogy menekült? — Hát azt mondják, valamikor Kuznyeck környékén élt. Amikor ott elkezdték építeni a vasművet, fogtu magát és odébbállt. A Tom és az Uzsa összefolyásánál ácsolt magának házat. Halászott, vadászott, aranyat mosott. De jószerint még meg sem melegedett az új helyen, s máris szedelőzködhetett. Szenet találtak a környéken, s bányát és lakótelepet kezdtek építeni. Flegont továbbállt és itt telepedett le. Azt hitte, hogy az őserdő mélyét érintetlenül hagyja az élet. Csalatkozott. Ide is elvezették a vasútvonalat! S az öreg most haragszik a vasútra, ránk és az egész világra. Pedig ö maga a hibás, nem a világ. Többször jártam azóta a Juzsszib építkezésén. A vasútvonal nyugati szakaszát már átadták a forgalomnak. Vasérccel megrakott súlyos szerelvények gördülnek rajta a kuznyecki vasmű felé. A vasútvonal mentén villanyfények égnek, motorok búgnak, fűrészgépek sírnák: folyik az építkezés. Gyárak, lakótelepek, városok épülnek. Csengő gyermekkacagás visszhangzik, rádió szól a zúgó tajgában. Az őserdőbe is eljutott az ott méý ismeretlen, új élet. Felnőttek, megedződtek a fiatal vasútépítők, akikkel még akkor ismerkedtem meg, amikor először jártam az építkezésen. Sokan közülük elvégezték a vasutastechnikumot vagy a a vasúti mérnöki főiskolát, s egész életükre nehéz, de romantikus és érdekes vasútépítő szakmát választották. Az öreg Flegont pedig, ahogy hallom, még messzebb költözött a tajgában. Pedig hiába menekült. Biztos vagyok benne, hogy az új élet ott is útóléri. Nincs menekvés előle. Különösen, ha olyan gyors lábon jár, mint Szibériában! ... Starý Háj lakossága társadalmi munkával épített orvosi rendelőt. A munkálatokban részt vett a falu egész lakossága. Különösen azonban a CSEMADOK helyi szervezetének tagjait illeti dicséret, akik összesen 350 brigádőrát dolgoztak le a rendelő építésénél. (O. R.) I S mit kapott a harcos hitvese I Tripoliszból, forró Líbiából? ( Tripoliszból nyaklánc erkezett, ( Egy amulett s réznyaklánc érkezett [ Tripoliszból, a forró Líbiából. ' S mit kapott a harcos hitvese . ! a távoli, a messzi Oroszhonból? ; Oroszhonból jött özvegyi fátyol ) gyászolj — megjött az özvegyi fátyol j,; ' A távoli, a messzi Oroszhonból. \ !(1942) 6 ZALÁNI JÁNOS fordítása. 6 A bratislavai J. Dimitrov-üzem klubjában a napokban rendkívül érdekes kiállítást nyitottak meg. Az üzemi klub keretén belül működő képzőművészeti kör 14 állandó tagja kiállítást rendezett műveiből. A képzőművészeti kört különben rendszeresen felkeresik egyes festőművészek és főiskolai tanárok, akik segítséget nyújtanak a tagok képzőművészeti tevékenységében. Š. Petráš egyik felvételén a képzőművészeti kör négy tagját láthatjuk megbeszélés közben, míg a másodikon az ízléses kiállítás egyik részlegét. Lapunkban már megemlékeztünk róla, hogy Martin Kukučín, a szlovák irodalom nagy klasszikusának ezekben a napokban ünnepeljük születése 100. évfordulóját. Ebből az alkalomból az oravai Jaseňová községben ünnepséget tartottak s ennek keretében Martin Kukučín szülőháza mellett —< amelyet az író emlékét őrző emléktábla díszít — egy emlékművet lepleztek le. Fenti felvételünkön a jasenovai Kukučín-házon levő emléktáblát láthatjuk. Az alatta levő felvétel bepillantást nyújt a ház beisejébe. Itt kis múzeumot rendeztek be, amely kéoet ad az író életéről é-s munkásságáról. A múzeum első látogatói beírják nevüket az emlékkönybe. (F. Kocián felvételei) Egy természetimádó ember önvallomásai azok az írások, melyekből a szerző, Jurán Vidor egy kötetnyit öszszegyűjtött s a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó ízléses kötésben, gazdagon illusztrálva megjelentetett A könyv, habár serdülő fiatalok számára készült, a felnőtt olvasóközönségre is számot tarthat. Vadászkrónikák, vadászhistóriák, amelyeknek alanya az erdő, az erdő vadállománya — és az ember. Nem kiagyalt, hátborzongató rémtörténeteket ír le a szerző hanem a humánusan gondolkodó, lírai hangulatú vadász élményeit, visszaemlékezéseit adja az olvasó kezébe. Rövid karcolatokban és elbeszélésekben leírja az erdő életét, leheletnyi finom képekben vázolja az olvasó előtt a Kárpátok erdővilágának zajló, zsibongó életét. Finom érzékkel választja ki éppen azokat a pillanatokat az álla•tok életéből, amelyekkel a legtalálóbban tudja őket jellemezni. Az erdő vadjai ott elevenednek meg a szemünk előtt, s felejthetetlen élménnyé válik az írott szó. Bársony István hasonló tartalmú könyve jut eszembe, mikor e könyvet a kezembe veszem. Az ő meleg, szívhez szóló hangját hallom felelevenedni e könyv lapjaiból, amely annyira belevésődött gyermeki lelkem mélyébe egynéhány évvel ezelőtt, hogy ha ugyan maga a történet már rég kiesett az emlékek rostáján, az érzés még ma is elevenen megmaradt. A tilalmas, bottal s kutyával való nyúlászgatások képe szökik elém, s a téli havazások után ásott vermeké, egyszóval amikor nekünk apró paraszt emberpalántáknak nem jutott a vadászat öröméből, csak a vadorzás, legjobb esetben a hajtás. Minden jó oldala mellett éppen az a könyv egyedüli gyengéje, hogy a vadász, vagy inkább nevezzük így: a természet-szerető ember nem veszi észre eléggé a hegyek lábánál meghúzódó kicsiny falvak nyomorúságát. Kissé olyan múltsiratás íze van néhol e soroknak, amit ugyan nem a rendszer változása, de az ember — tehát az író — felett elrepülő, és többé soha vissza nem térő idő siratásának lehet betudni. Az író kimondja ugyan, hogy: „A havason más a törvény, mint amit az urak a törvénykönyvbe írtak!"... de tovább nem megy, nern kutat. Megmarad az erdő, a vadon szerelmesének. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy ezek a vadásztörténetek 20 — 30 évvel ezelőtt íródtak, akkor ezt nem róhatjuk fel hibául. Az üde, friss hang, jó magyar stílus élvezetessé, lenyűgözővé teszi az olvasó számára a könyvet. Gyüre Lajos A Martin-csoport tárlata A szovjet hadsereg által való felszabadulásunk 15. évfordulójának ünneplésébe kapcsolódik be a közép-szlovákiai képzőművészek , .Martin" -csoport jának bratislavai tárlata. A hazai művészet legfajsúlyosabb képviselőivel találkozunk itt: a múltban is haladó gondolkodású nesztorokkal és a mai szocialista szellemű fiatalokkal. Művészetük majdnem teljes egészében valóság-látó, mély és egyszerű emberi dolgokkal foglalkozik, s arra törekszik, hogy a részjelenségekben felfedezve a törvényt, az egységet, azokat általános érvényre emelje.. Ostrava után a bratislavai Művész Házban vonulnak fel a röviddel ezelőtt elhunyt mesterek: Angyal, a bányászélet érző tolmácsolója, Hála, a tátraalji Vážec életének színbe-formába foglalója, Gwerk, kinek művészi célkitűzése volt „a7. élet, a munka, az elnyomott emb(>r megismerése." — Benka nemzeti érzésből fakadó embert és tájat dialektikus egységbe ötvöző monumentális művészete, Fulla népi gyökerű, költői képzeletű remek díszítményező fogalmazású vásznai, Bazovský kulturált szlnskálájú, művészi rövidítésű kis kompozíciói, J. Kollár drámai tájpanorámái, Stefunko komoly értéket jelentő portrészobrai jelzik a szlovák művészet idősebb mestereinek magas színvonalát. Újabb plasztikánk igényes reprezentálói: Kompánek jól stilizált, öszszegezett felületkezelésű, női és falusi tematikájú szobrai, Groma nagyvonalúan megmunkált háborús domborműve, Kšandr eleven, esernyös figurája, Dúbravský tömörítő elöadású fafaragásai. A gazdag grafikai anyagból Szabó Gy. korproblémákra érzékeny művészete nagyerejű, megrázó és elgondolkoztató. Dúbravec az új valóság anyagából formálja költői, meggyőző fametszeteit. — Kráľ linómetszetei lényegre sűrítették, Stubňáéi ízesek-színesek, lendületesek. Barčik szűkszavúságukban sokatmondó falragaszai mozgósító erejűek. A szlovák képzőművészeti nelyzet vetületét jelző kiállítás rámutat alkotóinak abbeli igyekezetére, hogy igazmondó tanúságtételét adják korunknak. Mégis hiányolható, (elsősorban festőink kamaraműveiből) napjaink forradalmi változásának és lelkes pátoszának tükrözése. Bárkány Jentini IJJ SZÖ 6 * 1960. május 28.