Új Szó, 1960. május (13. évfolyam, 120-150.szám)

1960-05-21 / 140. szám, szombat

GAZDAG TAPASZTALATAIT GYÜMÖLCSÖZTETI Haja már ezüstös, nem is csoda, hiszen 60-ik évét tapossa Lukács János, akit a balogdi HNB titkára funkciójába jelöltek. Egyszerű szegénysorsú családból származik, a régi monarchia ide­jén szlovák anyanyelve miatt sokat szenvedett. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy már fiatal ko­rában 1919-ben tagja lett Kún Béla hadseregének, melynek keretében harcolt Krompachy mellett. Az el­ső köztársaság éveiben sem volt nyugodt élete. Akár a zvoleni do­hánygyárban, akár másutt dolgo­zott, mindenütt bekapcsolódott a kizsákmányolás elleni harcba, és támogatta a haladószellemű felvi­lágosító munkát a munkások köré­ben. Ezért aztán gyakori volt nála a házkutatás, a háború vége felé pedig már állandó rendőri felügye­let alatt állott. Ennek dacára sike­rüli összeköttetést fenntartania a fi jxociaúxntitf c JOBB EPITOIT JIWLTVK partizán-egységekkel, amelyeket tá­mogatott. A felszabadulás hozta meg Lu­kács Jánosnak a szabad, gondtői mentes életet. A felszabadulás után a košicei dohánygyárban kez­dett dolgozni. Munkatársai a kez­det kezdetén beválasztották az üzemi bizottságba. A dohánygyár­ban végzett munkát felelősségtel­jesebb beosztás követte a járási pártbizottságon, majd a járási nem­zeti bizottságon Lukács János elvtárs a jNB-n is bekapcsolódott minden nehéz munkába, tevékeny politikai mun­kát fejtett ki a pártszervezetek aktivistájaként, a helyi nemzeti bi­zottságok instruktoraként s ugyan­csak mint a szövetkezeti mozgalom lelkes agitátora. Most pedig, ami­kor a párt felszólította a legjobb kommunistákat, hogy menjenek le a falvakba, a kommunista Lukács János itt is az élvonalra állt. A Balogdi HNB-be jelölték. Nem ismeretlen ő e községben. A lakos­sággal több éves együttműködés folyanján barátkozott meg. A vá­lasztás előtti időszakban is min­dennap kijár e községbe és segít az ügyek intézésénél. Munkájának gyümölcse már mutatkozik is. Jő szervező képességével fellendítette a helyi pártszervezet működését, jobb munkára serkentette a helyi nemzeti bizottságot, megmozgatta az ifjúságot is, de különösen az egységes földművesszövetkezetet, amely ma már minden feladatot tervszerűen végez el. Ilyen ember a Balogdi HNB le­endő titkára. Nem fiatal ember, de gazdag tapasztalatai a választók, a község hasznára lesznek. Iván Sándor ÍJJ JÁRÁS SZÜLETIK S í Žiar nad Hronom, ahol az ország egyik legnagyobb alumínium kohó­kombinátja működik, rövidesen új járási székhellyé alakul. A több mint 14 ezer lakosú ipari város méltó központja lesz az új járási nemzeti bizottságnak. Az új járási pártbizottság, mely a járási konferencia óta új környezetben tevékenykedik, serény előkészületeket tesz a JNB fogadására. A falusi pártszervezeteken és a kommunistákon keresztül megkezdte az új járás gazdasági és kulturális fejlődésének szervezé­sét. Ignác Melieško vezető titkár már Igen széles "áttekintéssel rendelke­zik az új járás helyzetéről. Ismeri a Nová Baňa-i, Banská Štiavnica-i és a kremnicaiak problémáit, akik nem egy fontos kérdésben fordulnak hozzá tanácsért. — A volt járások átszervezését olyképpen hajtjuk végre — mondot­ta a vezető titkár —, hogy az meg­feleljen a helyi lakosok és a társa­dalom érdekeinek. Novotný elvtárs, a CSKP KB első titkára, köztársasá­gunk elnöke is egyik beszédében arra figyelmeztetett, hogy a meg­szűnt járások székhelyein tovább biztosítsuk a munkások foglalkoz­tatását, a helyi ipar üzemeinek bő­vítésével szélesítsük a lakosságnak nyújtandó szolgáltatások hálózatát és teremtsük meg a kulturális fej­lődés további lehetőségeit. Mi ezt az irányvonalat követjük és szigo­rúan ragaszkodunk a párt útmutatá­saihoz. A városok régi hogyamányaikhoz híven továbbra is a környék kultu­rális és gazdasági központjai marad­nak, ahol az állami beruházásokat, a népgazdasági érdekeknek megfele­lően osztják el. Nová Baňán tovább­ra is megmarad az üvegipar, Krem­nicán a bányaüzemet olyképpen bő­vítik majd ki, hogy az nagyobb szá­mú munkásnak nyújtson foglalko­zást. Egyelőre azonban a JNB egyes gazdasági szervezetei is a régi he­lyükön maradnak, mert nem lenne ésszerű, ha a volt járási székhelye­ken megfelelő épületek helyett min­denáron új épületeket építenének az új JNB székhelyén csupán azért, hogy a gazdasági szervezetek köz­pontosítva legyenek. Ján Bystrianský, ez idő szerint a kremnicai JNB, de egyúttal az új JNB leendő elnöke is arról tájé­koztatott, hogy a választásokig csu­pán néhány hét van hátra és az új JNB székhelyén még mindig átala­kítás alatt áll a közigazgatási épü­let. Szerinte az építőmunkásoknak igazán derekasan kell dolgozniuk, hogy a kiszabott határidőre a JNB épületét átadhassák rendeltetésének. Nagyok az új járás szervezőinek gondjai, de ezek a fejlődés tör­vényszerűségeivel járó gondok, me­lyeket az illetékesek, a pártszer­vezetek szívesen vállalnak. Az új járás örömteli távlatairól sok meg­győző érv tanúskodik. A helyi ipar üzemei tovább szélesítik hálózatu­kat és munkájuk évi terjedelme jó­val túlszárnyalja majd a 18 millió koronát. Az EFSZ-ek beruházási építkezéseire 21 millió koronát meg­haladó összeget fordítanak. Ez az összeg megteremti a mezőgazdasá­gi termelés fokozásának feltételeit és még nagyobb mértékben kibonta­koztatja a szövetkezetesek jólété­nek forrásait. Az egészségvédelem és az iskolaügy szakaszán ugyancsak komoly befektetéseket eszközölnek. A választás előtti tevékenységről Pavel Červeň elvtárs, a kremnicai JNB alelnöke tájékoztatott. - Esténként kint járok a közsé­gekben és részt veszek az agitációs központokban összehívott népgyűlé­seken — mondotta. — A dolgozók helyeslik pártunk politikáját és so­kat várnak az új nemzeti bizottsá­goktól, a képviselőktől, akik e na­pokban mutatkoznak be választóik­nak. Szombath Ambrus Újabb versenyzők A Dunajská Streda-i Baromfi • feldol­gozó-üzemben nemrég értékelték a szo­cialista munkaversenyben legjobb ered­ményeket elért munkásokat. Ez alkalom­ból újra a baromfihizlalda és a vágó­részleg dolgozói kerültek az élre. A szocialista munkaverseny értékelé­sekor az említett üzemrészlegen egy újabb csoport jelentkezett a szocialista munkabrigád címért indított versenybe. A csoport vezetője Ábrahám Hermina, tagjai: SárkS&y Mária, Oláh Rozália, Ber­tók Rozália és Bertók Margit kötelezett­séget vállaltak, hogy a minőségi tervet 3 százalékkal túlteljesítik. Ezenkívül a toll osztályozásánál 3800 koronát takarítanak meg az üzemnek. Teljesítménynormáju­kat 110 százalékra ígérték teljesíteni. Az újonnan alakult brigád tagjai elha­tározták, hogy magánéletükben is példát mutatnak a többieknek. Patasy István, D. Streda. jól jövedelmez a baromfitenyésztés A trebišovi szövetkezetben 1600 tojóstyúkot, 5000 csibét és 4000 ka­csát nevelnek, továbbá saját csir­kekeltetőjükkel 20 ezer kis csirkét keltenek eladásra. Hat szorgoskezű asszony viseli gondját az apróságok­nak. A legnagyobb munkában találom őket. Étvágygerjesztő vitamint cse­pegtetnek a háromnapos, aranyszí­nű kiskacsák csőrébe. Minden kis­jőszágot egyenként és hozzáértéssel kezelnek. Nem kis munka ez! „Nagyon szeretem ezt a munka­kört. Gazdaságban nőttem fel. Igaz, otthon csak kicsiben műveltem. A múltban is rossz volt az olyan gazdaság, ahol az udvaron nem ka­parászott tyúk, nem gágogott liba és nem hápogott kacsa. A közös gazdálkodásban sincs ez másképpen" — mondja igen határozottan Dan­ková Alžbeta, a baromfifarm veze­tője. Beszélgetés közben megtudjuk, hogy a múlt évben száraz etetési módszerrel 2500 kacsát neveltek fel. Kilenc hét alatt átlagban 2 kilo­gramm súlyra fejlődtek. 5000 kilo­gramm kacsa eladásából több ezer korona bevétele volt a szövetkezet­nek. A felvásárlás céljára beadott" több ezer kilogramm baromfihús pó­tolta a szarvasmarha beadását, mi­által jelentős mértékben növelhette a szövetkezet a 100 hektárra eső jószágállomány sűrűségét. Serkentőleg hatott a jó eredmény. Ez idén ugyanezzel a módszerrel te­nyésztenek 4000 kacsát. A kacsa­tenyésztéshez nem feltétlenül szük­séges tó vagy folyóvíz. Erről már meggyőződtek Trebišovon. A vízen nevelt kacsa nem szed magára any­nyit, mert a sok lubickolás, úszká­lás gátolja a súlygyarapodásban. Tiszta ivóvíz, friss eledel készítése, tisztaság az udvaron és az ólban, ebben rejlik a gyors nevelés titka. Hazánk felszabadulásának tiszte­letére május l-ig kettőezer csirkét adnak el. Szép jövedelmet hoz a 20 ezer saját nevelésű csiba is. Nagy keresletnek örvend a környékbeli szövetkezetekben és a tagság szük­ségletét is kielégíti. A kiscsirkéknél az elhullás mindössze egy százalék volt. — Miért van ez így Trebišovon? Azért, mert a gondozók egész nap gondját viselik az aprójószágnak. Betartják a higiéniai előírásokat. Az eledelt technológiai útmutatás sze­rint készítik. Tisztaság, friss levegő, többszöri ivóvízváltás a legjobb ellenszere az elhullásnak. Ez idén az egy tyúkra eső tojás­hozamot 180 darabra növelik. Ehhez minden feltétel megvan. A szövet­kezet vezetősége hordozható ólakat készített. Igaz, ez az első időben munkatöbbletet jelentett a kezelők­nek, de a szabadban kaparászó és legelésző szárnyasjőszág gyorsabban fejlődik és ezáltal emelkedik Cftasz­nossága is. A gondozókat hozam után jutalmazzák. A trebišoviaktól példát vehetnek azok a szövetkezetek, ahol eddig a baromfitenyésztésre úgy tekintettek, mint a mezőgazdas-ág mellékes ter­melési ágára. A kezelők kiválasztása és iskoláz­tatása, az ólak korszerűsítése a ba­romfitenyésztés fejlesztésének alap­ja. Meg kell végre érteni, hogy min­den elpusztult kiskacsa, csirke, tyúk csökkenti a közös bevételi forrást és évről évre óriási hús- és tojás­veszteséget okoz egész nemzetgaz­daságunknak. Mózes Sándor A trebišovi EFSZ-ben jól jövedelmez a mélyalmozású baromfitenyésztés. Az elmúlt hét eseményeit szá­mos lap a diplomácia történetének legizgalmasabb hetei közé sorolja, s ebben van valami igazság. Hiszen a világ népei azt remélték, hogy a Párizsban találkozó kormányfők hoz­záláthatnak az emberiséget nyugta­lanító nagy problémák megoldásához, a hidegháború maradványainak elta­karításához és az annyira szükséges bizalom légkörének megteremtésé­hez. Sajnos, erre nem kerülhetett sor, a csúcsértekezlet nem ülhetett össze, mert az Egyesült Államok makacs álláspontja 4 lehetetlenné tette. Vessünk egy pillantást az előz­ményekre, azokra az eseményekre, amelyek tulajdonképpen már a csúcsértekezlet előtt eldöntötték az oly nagy reményekkel várt tanács­kozás sorsát. Nem titok, hogy az Egyesült Államok hadügyminiszté­riumának vezetői, a befolyásos tá­bornokok a hidegháború legmeg­átalkodottabb hívei, ők védelmezik leghívebben a fegyvergyártó mono­póliumok érdekeit és megszabják az USA politikáját. A legutóbbi hóna­pokban Hruscsov elvtárs számtalan­szor bírálta az öntelt amerikai ge­nerálisok békebontó, fenyegetőző ki­jelentéseit és felhívta a világ fi­gyelmét arra, hogy ezek a körök még sok gondot fognak okozni a békére vágyó emberiségnek. Mindent elkövetnek a nemzetközi feszült­ség csökkentésének fékezésére és a legdurvább provokációktól sem riad­nak vissza. Legjellemzőbb példa er­re a közvetlenül a csúcsértekezlet előtt a Szovjetunióba küldött kém­repülőgép. Ez nem véletlen, egy is­meretlen acsarkodó katonatiszt ak­ciója, hanem az Egyesült Államok politikájának lényege, amit teljesen igazoltak a provokáció után leper­gett események. Mint ismeretes, az USA először képmutatőan hazudott, amikor pedig kiderült, hogy a le­lőtt gép pilótája mindent bevallott, az agressziót még azzal tetézték, a nagyvilágban hogy az amerikai hivatalos politika alapelvévé avatták és kijelentették, hogy az ország „biztonsága érdeké­ben" a Szovjetunió részéről fenye­gető, esetleges „váratlan támadás" elhárítása érdekében folytatni fog­ják. Tulajdonképpen ezzel a hivata­los állásfoglalással dőlt el a csúcs­értekezlet sorsa. Hiszen lehetetlen a tartós béke biztosítása, a fe­szültség enyhítése érdekében tár­gyalóasztalhoz ülni, amikor a Nyu­gat vezető hatalma agresszív po­litikát hirdet a Szovjetunióval szem­ben, lábbal tiporja a nemzetközi jog alapelveit és az ENSZ alapokmányá­nak magasztos célkitűzéseit. A Szovjetunió jegyzékben figyelmeztette az USÁ-t a tartha­tatlan helyzetre, és Hruscsov elv­társ elutazott Párizsba, hogy még egy utolsó kísérletet tegyen az USA állásfoglalásának megváltoztatására. Azt remélte, hogy Eisenhower el­nökben, akinek békés szándékairól annyit regéltek a burzsoá lapok, fel­ébred a lelkiismeret, győz a józan ész, elítéli az agressziót és annak rendje-módja szerint bocsánatot kér, megígéri, hogy többé nem is­métlődik meg, s felelősségre vonják a provokációk szervezőit. Sajnos, nem így történt. A május 16-i elő­zetes tanácskozások után ugyan ki­jelentette, hogy beszüntették a kém­repüléseket, de az agresszió elis­merésére és sajnálatának kifejezé­sére nem volt hajlandó. Eisenhower kijelentésének őszintesége azonban nagyon is vitatható, hiszen előző esti televíziós beszédében Nixon al­elnök bejelentette, hogy a kémre­pülőgépek folytatni fogják tevékeny­ségüket. Azt pedig kizárt dolognak tartjuk, hogy a repülések betiltá­sáról éppen az Eisenhowert helyet­tesi .ő alelnök ne tudna. Van azon­ban még egy jelentősebb momentum, amely arról tanúskodik, hogy az Egyesült lÁllamok vezetője hideghá­borús törekvésekkel érkezett Pá­rizsba, hiszen az ő hozzájárulásá­val adta ki a parancsot a hadügy­miniszter a tervezett csúcsértekez­let előestéjén valamennyi amerikai egység riadókészültségére. Ezt a provokációt még az amerikai sajtó is a legélesebben elítéli. Eisenhower úgy látszik, úgy akart leülni a zöld asztalhoz, hogy a levegőben hidro­génbombával felszerelt repülőerődök keringjenek, Amerikában pedig fo­kozódjék a háborús hisztéria. Ilyen légkörben akart tanácskozni a le­szerelésről, a két tábor közötti bé­kés viszonyról. Ezek után önkéntelenül is felve­tődik az emberben az a gondolat, hogy az USA nem a megegyezés, ha­nem a zsarolás szándékával érkezett Párizsba. Ilyen körülmények között csak a világ közvéleményének félre­vezetésére szolgált volna a csúcsér­tekezlet. A napirenden szereplő kér­désekkel kapcsolatos amerikai állás­pontokra engednek következtetni az utóbbi hónapok eseményei. Eisenho­wer megígérte Adenauernak, hogy a német kérdésben és a berlini hely­zettel kapcsolatban továbbra is hajt­hatatlan marad. A genfi leszerelési tizesbizottságban kifejtett amerikai álláspont, és a csúcsértekezlet napi­rendjére az USA által javasolt úgyne­vezett „nyílt ég" arról tanúskodik hogy az Egyesült Államok nem híve az igazi leszerelésnek. Néhány nappal a kormányfői értekezlet előtt az ame­rikai elnök bejelentette a földalatti robbantások felújítását, noha a genfi atomértekezleten a Szovjetunió leg­utóbbi javaslatai következtében az egyezmények megkötésének stádiu­mába érkeztek a tárgyalások. Eisenhower elnök nagyon szeret a békéről beszélni és a béke védel­mezőjének szerepében tetszelegni. Most, amikor itt volt a nagy lehető­ség arra, hogy valóban hozzájárul­jon a békéhez, amelyet annyira óhaj­tanak a világ népei, behódolt a Pen­tagonnak és a hidegháborús masi­néria szolgálatába állt. Nem a bocsá­natkérésen és tekintély kérdésén múlott az, hogy Eisenhower makacs álláspontra helyezkedett. Sokkal több­ről volt szó. Az imperialista politika elítélése és a további provokációk megszüntetése az egész amerikai po­litika irányvonalának megváltoztatását igényelte volna. Ezt pedig Eisenho­wer nem tette meg. Nem fordított hátat mindannak, ami eddig is az ő tudtával és beleegyezésével történt, s amit helyeselt. Amit Eisenhower Pá­rizsban elmulasztott, már nem igen hozhatja helyre soha. Hiszen egy eset­leg újabb értekezleten már nem ő fogja Amerikát képviselni, mert az őszi választásokon új elnököt vá­lasztanak az Egyesült Államokban, így Eisenhowerre úgy emlékeznek majd a következő nemzedékek, hogy nem tudta megérteni a kor paran­csát, a békés együttélés gondolatát és megtorpedózta a csúcsértekezletet. Az Egyesült Államoknak ez a ma­gatartása felrázta a világ közvéle­ményét, és a becsületes, békeszerető emberek mindenütt felháborodással elítélik az USÁ-t. A hidegháborús erőkön kívül, amelyek örülnek a csúcsértekezlet kudarcának, az egy­szerű amerikaiak ugyanúgy elítélik kormányukat, mint számos jelentős politikai személyiség. Az Egyesült Ál­lamok közvéleménye minden bizony­nyal levonja a megfelelő következ­tetéseket és határozottabban szem­beszáll majd a hidegháborús politika híveivel. A burzsoá propaganda ugyan a kormánytól kapott instrukciók alapján megkísérli a Szovjetunióra hárítani a felelősséget a csúcsérte­kezlet elhalasztásáért, napjainkban azonban még Amerikában is egyre nehezebb félrevezetni az embereket. Mindenkiben felvetődhet a kérdés, milyenek a béke megszi­lárdításának további kilátásai a meg­torpedózott csúcsértekezlet után? Hruscsov elvtárs párizsi sajtóér­tekezletén szilárd hitet tett a békés egymás mellett élés politikájának folytatása mellett, s kijelentette, hogy a Szovjetunió mint eddig, továbbra is mindent elkövet a vitás kérdések békés megoldásáért és a nemzetközi feszültség csökkentéséért. Az Ame­rikával való kapcsolatról pedig kije­lentette: „Hiszem, hogy az amerikai nép bölcsességről tesz tanúságot és méltó elnököt választ. Ha pedig mél­tatlan embert választ, akivel nehéz lesz megegyezni, és aki nem tudja megérteni, hogy békében kell élni minden országgal — kapitalista és szocialista országokkal egyaránt, nos, tovább várunk türelmesen a követ­kező választásokig. Ha pedig akkor is olyan elnököt választanak, aki nem ismeri fel a békés együttélés szük­ségességét, mi várhatunk tovább. Ho­vá sietnénk? Igaz ügy a miénk, utunk helyes út. A kommunizmus felé ha­ladunk a marxi-lenini zászló alatt." Lényegében tehát nem a nemzet­közi helyzet romlik, hanem a hideg­háborús politika jut egyre lehetetle­nebb helyzetbe, és a világ népei előtt egyre nyilvánosabbá válik, hogy csu­pán őszinte, becsületes tárgyalások vezethetnek a nemzetközi problémák megoldásához. Bízzunk benne, hogy az imperialisták minden fegyvercsör­tetése ellenére előbb-utóbb bekövet­kezik ez, mert ezt kívánja az embe­riség többsége. Sz. B. JJJ SZÖ 4 *1960. május 21. I t i

Next

/
Thumbnails
Contents