Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)
1960-04-09 / 99. szám, szombat
Mi az oka a gyökeres változásnak A KOMÁRN0I JÁRÁSI ÉPÍTKEZÉSI VÁLLALAT DOLGOZÓI JOGGAL BÜSZKÉK MÁRCIUSI EREDMÉNYEIKRE. A BÜSZKESÉG JOGOS, MERT A TERV TELJESÍTÉSE KÜZDELMES MUNKA EREDMÉNYE. A FEBRUÁRI LEMARADÁS UTÁN MÁRCIUS MINDEN DEKÄDJÁBAN TELJESÍTETTÉK, SŐT TÜL IS TELJESÍTETTÉK FELADATAIKAT. Mi az oka a gyökeres változásnak? Párttagoknak, pártonkívülieknek egyöntetű véleménye: újjáéledt a pártszervezet és irányító-, nevelő munkája egyre inkább áthatja az egész üzemet. Igaz, az újonnan megválasztott pártbizottság éppen csak túljutott a kezdeti nehézségeken, de az eredmények azt bizonyítják, hogy helyes úton járnak. A jó politikai munka fokmérője az egyre növekvő termelés. S valóban, a vállalat minden üzemrészlegében kimutatható, hogy a javuló tervteljesítés a pártszervezet egyre jobb politikai munkájának eredménye. Felszabadulásunk 15. évfordulójának tiszteletére már február utolsó napjaiban megszülettek az első munkafelajánlások, s ma alig van az üzemnek olyan dolgozója, akinek ne lenne kötelezettségvállalása. S az Ígéretek nem maradtak papíron! Sok szép gazdasági épület építését fejezték be s adtak át a szövetkezeteknek. Jól halad a komárnői kultúrház építése is. Az üzemi pártszervezet bizottsága rendszeresen ellenőrzi a gazdasági vezetők intézkedéseit s felhívja figyelmüket a munkát gátló tényezőkre, az irányítás lazaságára. A rendszeres ellenőrzés következtében a pártbizottság megtalálja azt a legfontosabb feladatot, amely segíti a szocialista . munkaverseny kibontakoztatását. A pártbizottság különös gondot fordít a pártcsoportok munkájára, rendszeres irányítására. A párttagság aktivitásának növelésében s így valamennyi dolgozó mozgósításában igen nagy szerepük van a pártcsoportoknak, melyek az épülőfélben levő épületeken, műhelyekben fejtik ki tevékenységüket, ahol a terv sorsa dől el. Az üzemben bebizonyosodott, hogy nem helytálló az az érvelés, mely szerint nem lehet minden kommunista számára pártmunkát találni. Munka mindenütt akad! A hiba abban rejlik, hogy egyes funkcionáriusok azt gondolják, csak ők maguk tudnak mindent elvégezni, s „nem találnak időt arra, hogy másokat is bevonjanak a munkába. A pártcsoportbizalmi igen sokféle feladattal bízhatja meg tagjait. Győri László elvtárs, a villanyszerelők pártcsoportbizalmija például rendszeresen megbízza csoportjának legjobb szakmunkásait, hogy politikailag neveljék és szakmailag is segítsék fiatal, gyengébben dolgozó társaikat. Helyes, ha a pártcsoportbizalmi megbízza a csoport tagjait például azzal, hogy ebédidő alatt is ismertessék valamely újság legfontosabb cikkeit. Nagy jelentősége van annak, hogy egyes tagokat külön is megbíz, ellenőrizzék a munkavédelmi szabályok betartását. Igen fontosak az egyszeri pártmegbizatások is. Valóban hasznos, ha a pártcsoportbizalmi olyan feladatokat is ad a kommunistáknak, hogy segítsenek felderíteni a termelést akadályozó körülmény okát s tegyenek javaslatot arra, mit tegyen a pártszervezet a villanyszerelési anyag-, tégla-, cement-, betonacél-takarékosság érdekében. A LEGFONTOSABB PÁRTMEGBIZATÁS a pártcsoport tagjai számára a nevelőmunka. A pártszervezeteknek ugyanis a pártmunka eszközeivel kell harcolnia a CSKP KB határozatainak végrehajtásáért az építkezés menetének meggyorsításával kapcsolatban. A kommunisták példamutatásának tehát céltudatos, tartalmas agitációval kell párosulnia. Hiszen csak az a felajánlás értékes igazán, amely a legmélyebb meggyőződésből, a feladat céljának, értelmének teljes felismeréséből fakad. A kötelezettségek vállalásában jelentékeny helyet foglal el például a gépek jobb kezelése és kihasználása. Az üzem dolgozóinak túlnyomó része már tudja, hogy az eddig elért eredmények nem jelentenek végső határt, s ezért szívós harcot folytatnak a gépek hevertetése ellen. Persze, mindez korántsem jelenti azt, hogy már minden rendben van. Még ma is megtörténik, hogy sűrűn cserélgetik a gépeket kiszolgáló dolgozókat és így azoknak nincs módjuk alaposan megismerni a gépet, kitapasztalni sajátosságait s ehhez szabni munkájukat. Csakis így történhetett meg, hogy a kultúrház építésénél az egyik gépkezelő nem nagyon törődött a gép karbantartásával, idő előtt tönkretette a malterkeverőt. Kozári Ferenc elvtárs, kőművesmester pl. azt panaszolta, hogy nincs elég embere, azért megy lassan a kultúrház építése. Közben a két tizenöt méter hosszú vályússzállítószalag ott hevert az épület mellett s emberekkel hordatta az emeletre a maltert és egyéb anyagot. László József elvtárs, pártcsoportbizalmi, bár elkésve, de felismerte a gépek karbantartása és kihasználása körül elkövetett hibákat, összehívta a pártcsoport tagjait, akik kertelés nélkül feltárták Kozári elvtárs hibáit s a mester tanult a bírálatból. Valósággal szembeszökő a különbség mostani és régebbi szervezőmunkája között. Bebizonyosodott, hogy a bírálat és önbírálat alkalmazása a pártcsoporton belül hatékony fegyver, melynek segítségével a kommunisták fegyelemre, öntudatra, helytállásra, a párt és a dolgozók ügye iránti odaadásra nevelik egymást. A László elvtárs vezette pártcsoport-értekezletek valóban a kommunisták harci tanácskozásai, ahol meghallgatják egy-egy párttag beszámolóját, pártmegbizatása végrehajtásáról szóló szavait, közösen megvitatják a pártépltés, az agitáció s *a termelés kérdéseit. Az építkezés egy-egy feladatának megtárgyalására meghívják a műszaki vezetőket s a legjobb pártonkívüli dolgozókat is. JÖL MÜKÖOÖ, TEKINTÉLYES PÁRTCSOPORTJUK van az asztalosoknak is. Ez jelentős mértékben ugyancsak a pártcsoportbizalminak. Jancso András elvtársnak köszönhető, de munkáját a pártcsocort szinte valamennyi tagja seqíti. Ez a pártcsooort is az évzáró párttaggyűlés előkészítése idején kezdett igazán jól működni. Azóta minden hónapban, s ha kell, többször is összejönnek. Megbeszélik a párt határozatait s mindenki részt vesz a személyes jellegű aaitációs munkában, ök is megvitatják az újságok fontosabb cikkeit. De más módon is keresik a kapcsolatot az üzemrészleg, az asztalosműhely pártonkívüli dolgozóival, hogy megmagyarázzák pártunk politikáját és a tervfeladatok, ajtók, ablakok idejében és jó minőségben való elkészítésének szükségességét, hogy a kőművesek zökkenő nélkül dolgozhassanak és határidőre elkészíthessék az épületeket. Hasonlóan beszélhetnénk a gáz- és vízvezeték szerelőknél működő pártcsoport tevékenységéről, amely az utóbbi időben nagy gondot fordít a szocialista munkabrigád címért versenyzők megsegítésére, nevelésére. A pártcsoportok sokat segítenek az üzem CSISZ-szervezetének is. Fiatal párttagokat bíztak meg azzal, hogy a CSISZ-ben dolgozzanak. Ezzel egyútal szorosabb kapcsolatot alakítottak ki az ifjúsági szervezet és a pártszervezet között. A pártszervezet így mindig ismeri a CSISZ-tagok problémáit, tevékenységüket figyelemmel kíséri, és tanácsokkal segíti őket a feladatok megoldásában. Igaz, a CSISZ-tagok nem kérkednek eredményeikkel, de ha csendben is, azért úgy dolgOíhak, hogy dicséretet feltétlenül megérdemelnek. ÖRVENDETES JELENSÉG az új pártbizottság munkájában, hogy tagjai önállóan is dolgoznak. Nem várnak mindig az elnök szavára. Mészáros László elvtárs például kezdeményezően ellenőrzi a pártcsoportbizalmiak munkáját és jó tanácsokkal, meggyőző érvekkel látja el őket, hogy siker koronázza tevékenységüket. A pártcsoportok valóban kivívták maguknak a megbecsülést. S a pártbizottság, bízik bennük, hogy továbbra is jő munkát végeznek minden területen s az üzem határidő előtt fejezi be a második ötéves terv utolsó évének feladatait. ERDÖSI EDE Gyémántlakodalom Anna Knoppová beírja nevét a város emlékkönyvébe 11 intha egy festményből lépne ki, úgy tárul elénk Délnyugat-Csehország büszkesége, az ország egyik legrégibb települése - Domažlice. A bajor határ mentén fekvő városka a történelem folyamán fontos stratégiai, gazdasági és kulturális szerepet töltött be. A monda szerint környékét azért nevezik Chodskonak, mert a lakosság állandó mozgásban volt, állandóan járt (chodit - járni) és úgy védte a határt, a domažliceiek pedig otthon a város kapuin belül őrizték a várost s az országot az idegen behatolás ellen (doma žili - otthon éltek). A város és környéke még ma is magán viseli és híven őrzi az évszázadok alatt meghonosodott szokásokat, sajátságos népviseletet. Az épületek mindmegannyi történelmi emlék, a legszebb reneszánsz és barokk remekek. Az írók képzeletét is foglalkoztatta ez a népi hagyományokban gazdag vidék. Božena Némcová, K. J. Érben, Jaroslav Vrchlický, Alois Jirásek, Čapek-Chod, J. Š. Baar és mások nem egy müvükben használták fel az itt gyűjtött meséket és mintázták hőseiket az innen merített forrásanyagból. Július Fučík emléktáblájával is találkozunk a főtér egyik házának homlokzatán. Nemzeti hősi\nk a megszállás előtt nagygyűlésen beszelt Domažlice lakosságához. Népmesék, népdalok, népviseletek gyűjtésének szentelte fiatal kora óta minden idejét a néhány héttel ezelőtt 84. születésnapját ünneplő klenči születésű (Domažlice melletti község) és Domažlicében élő Jindfich Jindfich nemzeti művész. Eredetileg mint zeneszerző csak népdalokat gyűjtött, később kezdte a népviseleteket, népi szokásokat tanulmányozni. Jindfich mester munkájának eredménye, életmüve a Domažlicében lévő páratlan érdekességű népművészeti múzeum, amely csodálatos gyűjteménye e vidék népi hagyománya, kultúrája mindennemű megnyilvánulásának. Ilyen légkörben, ilyen környezetben szinte természetesnek hatott az a nem mindennapi ünnepség, amelynek a Domažlicei Helyi Nemzeti Bizottság szertartás termében tanúja voltam. Gyémántlakodalmat ünnepeltek a helyi szokásoknak megfelelő pompával, dísszel. Ezt ne úgy ért• Emberek a jövőről A kommunista sajtó egyik fő erőssége az, hogy állandó és szoros kapcsolatban áll a néppel, a dolgozó emberekkel, hasábjain róluk, a munka frontján, szocialista hazánk építése terén tanúsított hősiességükről ír, ám az újság egy része az ő írásaikat is közli. A levelek egész halmaza érkezik szerkesztőségünkbe, amelyeknek döntő többségét kétkezi munkások, szövetkezeti tagok írták. Mi az až erő, ami a napi munka után kezükbe adja a tollat? Az, hogy érzik, tudják, ök is részesei azoknak a nagyszerű eredményeknek, amelyeket dolgozó népünk pártja vezetésével elért, jóleső érzés számunkra, ha a nyilvánosság előtt is elmondhatják a munkában elért eredményeket, példával akarnak szolgálni azoknak, akiknek arra még szükségük van. Mi más ez, ha nem mai életünkkel, politikánkkal a legnagyobb egyetértés, s valamennyiünk további sorsáért, a jövőért való felelősségérzet. A levelek az ország különböző vidékeiről érkeznek, a felvetett problémák is különfélék, a gondolat, a szándék, azonban egy: a segíteniakarás. ü lőttem fekszik például Bakó tJ János Králov Bród-i (šalai járás) levelezőnk írása. A sorokból visszatükröződik a napi munkától elfáradt kéz, de a gondolat, melyet papírra vetett, őszinte, olyan, amely mögött látni azt az embert, aki örömmel üdvözli a mát, s bizalommal néz valamennyiük „aranybányájának", szövetkezetük jövőjének elébe. Dícsérőleg emlékezik meg Szarka Péterről, Bogár Györgyről, Izsó Jánosról és több olyan szövetkezeti tagról, akiknek szorgalma kezesség arra, hogy egyre jobb eredményeket érnek el a termelés minden szakaszán, arra, hogy a faluban egyre szebb lesz az élet. Dicsér, buzdít és előre mutat. A Král. Chlmeci járásban lévő viničkei szőlészeti mesteriskolából Kása Mihály arról ad számot, hogy az iskola hallgatóinak akaratereje, segíteni akarása az iskola falain is túlterjed. Amellett, hogy iparkodnak minél kiválóbb szakemberekké válni, a közös ügyet a mezőgazdasági termelés nagyarányú fejlesztését konkrét munkával is szolgálják. Nem véletlen például, hogy annyiszor és annyi helyen esik szó a tavaszi munkák idejében való elvégzésének fontosságáról. Az, hogy mikor kerül földbe a mag, nagy mértékben befolyásolja, milyen lesz az aratás, vagyis mit várhatunk a jövőtől. Kósa Mihály leveléből az tükröződik vissza, hogy a szőlészeti iskola tanulói szintén előrelátók. A jövőt formálták akkor is, amikor két vasárnapot és két szombat délutánt töltöttek a Veiké-Kapušany-i szövetkezetben, ahol hatékonyan hozzájárultak ahhoz, hogy a tavaszi vetőmag idejében földbe kerüljön. Barta Vilmos KameniCnáról (komárnői járás) például örömmel számol be arről, hogy a tavaszi kalászosokat már elvetették. A tavaszi vetések mellett megtalálták a módját annak is, hogy rendbehozzák a réteket és legelőket, elvégezték az évelő takarmányok tavaszi ápolását, sőt már elültették az előre csíráztatott krumplit Is. 'T'amás István, a fil'akovói járásban levő Kostolná Baltáról ad hírt. írásában Tóth Sándor traktoros szorgalmát dicséri és azokat a szövetkezeti tagokat, akik ma már megtanultak szocialista módon dolgozni, gazdálkodni. Hunyák László levelének bevezető részében előző írásának tartalmára hivatkozik. Akkor bírálólag emlékezett meg arról, hogy a včelincei szövetkezetben egy kis lemaradás mutatkozott a tavaszi kalászosok vetése körül. Most első helyre tette azt a megállapítást, hogy a segíteniakarásból fakadó bírálat eredményes volt. A szövetkezet vezetősége és a tagság is belátta: szorgalom a még jobb jövő alapja. A včelínceiek olyan emberek, akik az újtól sem tartózkodnak, ha látják, hogy javukat szolgálja - írja Hunyák László levelében. Ezt az állítását mi sem igazolja jobban, mint az, hogy ez idén a kukorica termesztése terén forradalmi változást eszközöltek. Hogy gazdagabb legyen a „kukoricaszüret", a kukoricát négyzetesen vetik el, a traktorosok pedig megígérték, hogy gondozását vállalják a vetéstől egészen a betakarításig. Ez az elhatározás nem csupán a munkák idejében való elvégzését jelenti, hanem a gépi munka csökkenti a termelési költségeket is. A Júr nad Hronom-i szövetkezetből Andriskin József levelezőnk az eddig elért eredmények mellett szintén a jövőt körvonalazza. Határozott állást foglal amellett, hogy a párt által kitűzött feladatok hiánytalanul teljesíthetők, ha az nemcsak egyesek, hanem valamennyiünk múlhatatlan kötelezettségévé válik. Hangsúlyozza, hogy helyes talajgazdálkodással lényegesen lehet növelni a hektárhozamokat. Erről a juriak is meggyőződtek az idén, amikor több mint 400 mázsás átlagtermést értek el cukorrépából Talajjavítási munkákkal iparkodnak határukat még termőbbé tenni. Az elkövetkező évek során az ál lattenyésztés terén is lényeges vál tozást visznek végbe. Jelenleg 100 hektárra 50 szarvasmarha jut a szö vetkezetben, a harmadik ötéves terv végére ezt a számot 90-re akarják emelni. A gazdasági eredmények jövőbeni emelése érdekében bevezetik a jószágállomány szabadistállőzását, a sertéseknél pedig a szárazetetési módszert. Mindenek fölé helyezik azonban a megfelelő takarmányalap megteremtésének kérdését. T endvay János arról értesíti szerkesztőségünket, hogy az állami gazdaságok šahyi igazgatósé gához tartozó preseľanyi és vinícei gazdaságokban egy-egy munkacsoport a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért indított versenyt. A preseľanyak, akik a sertéstenyésztésben dolgoznak, ígéretet tették, hogy a tervezett 13 malac helyett 16-ot választanak el egy-egy kocától. Az egy választott malacra eső termelési költséget 10 koronával csökkentik. * * * A versenyző csoportok azonban a munka mellett a magánéletben is példaképül akarnak szolgálni. Igazi szocialista emberekké akarnak válni, olyanokká, akik abban, amit tesznek, célt látnák, s teljes nagyságában fel tudják mérni a jövőt, a feladatok megvalósításáért céltu-\ datos harcot folytatnak. SZARKA ISTVANl I sük, hogy Domažlicében még a gyémánt lakodalomnak is hagyománya van, bár nem kevés a 80 éven felüli lakosok száma. A polgári ügyek testülete számontartja születésnapjukat, nem feledkeznek meg egyetlen olyan alkalomról sem, amikor a tisztességben megöregedett polgároknak örömét szerezhetnek. Az újszülöttek polgári módon való fogadtatását sem hanyagolják el. Rendszeresen, hetenként háromszor, bensőséges ünnepség keretében köszöntik nemcsak Domažlice, hanem az egész járás legifjabb polgárait. Anna Solfronková anyakönyvvezető, a testület lelke, tagjai a nőbizottság, az üzemek, a Nemzeti Front, a tömegszervezetek képviselői. Hatvan évvel ezelőtt igért egymásnak örök hűséget a Knopp-házaspár. František Knopp egyszerű cipészmester, nehéz munkával kereste meg a mindénnapit, hogy hét gyermeküket fel tudják nevelni. Anna Knoppová ritka példája a felvilágosult asszonynak, aki nem törődve a társadalmi előítéletekkel maga is hivatást keres és talál, hogy férjének válláról legalább részben levegye a népes család eltartásával járó gondokat. 1905ben bábaasszonyt hivatásra jogosító oklevelet szerez i ettől kezdve fáradságot nem ismerve, éjjel-nappal készenlétben több mint háromezer gyermeket segít világra hozni. Messze környéken tisztelettel és elismeréssel emlegetik áldozat. készségét, hozzáértését és... erélyét. Knopp néni a legváratlanabb helyzetek, ben is feltalálta magát - beszélik a teremben, miközben az ünnepeltekre várunk. Szombat van, egy óra. A nemzeti bizottság valóban reprezentatív, az ünnepélyes aktushoz méltóan feldíszített szer. tartástermének padsorait barátok , szomszédok, ismerősök, ismeretlenek töltik meg. Az első sorban ül a család, öt gyermek, nyolc unoka, négy dédunoka és a rokonság. A polgári ügyek testületének tagjai gyors megbeszélést tartanak az ajándékok átadásának sorrendjéről. El' helyezkednek a pionírok, a nőbizottság flfestői népviseletet öltött képviselői, eredeti domažlicei dudás zenekar indulót játszik és a két öreg egymásba karolva bejön a terembe. A 84 éves Knopp bácsi dús ősz haját, sűrű bajuszát bármelyik fiatál megirigyelheti, 81 éves feleségén hófehér selyemkendő, egyszerű, de szép í fekete kabát. Leülnek az emelvény előtti 7két karosszékbe, Anna Soljronková bejmutatja őket a nemzeti bizottság elnöké' nek. Az elnök a saját, a nemzeti bizottság és a polgári ügyek testülete nevében köszönti a ritka jubileumot ünneplő házaspárt. - A városi krónika még évek múlva is tanúsítani fogja, milyen örömünnepet iUt ma az egész város önökkel együtt, kedves Knopp házaspár — mondotta. Az ünnepeltekkel együtt valamennyien könnyezünk, amikor reszkető kezekkel beírják nevüket a város gyönyörű, díszbőrbe kötött emlékkönyvébe. A könnyek hamar felszáradnak, a jelenlévők vidám muzsikaszó hangjai mellett tolmácsolják jókívánságaikat a meghatott házaspárnak. A nőbizottság, a polgári ügyek testülete hatalmas tortával, borral, finom szivarokkal, a pionírok virágcsokrokkal kedveskednek a még mindig jó erőben lévő öregeknek. — Milyen A jó, milyen kedves hozzánk mindenki. Bi1zony szép öregséget éltünk meg — mondogatják s közben szeretettel pihentetik tekintetüket unokáikon, dédunokáikon. Talán küzdelmes, harcos életükre gondolnak, tálán a hatvan év előtti szerény esküvőre, amikor tele reménnyel, tervekkel indultak el közös útjukon, ök azon szerencsések közé tartoznak, akiket öregségükre tisztelet, megbecsülés vesz körül. A Domažlicei Helyi Nemzeti Bizottságot, a polgári ügyek testületét dicséret illeti, hogy e becsületben megöregedett házaspárt ritka jubileumi évfordulójuk alkalmából nyilvános ünneplésben részesítették. Felejthetetlen napot szereztek az ünnepelteknek és az ünneplőknek is. KIS ÉVA jfil SZÖ 5 * 1960. április 8.