Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)
1960-04-09 / 99. szám, szombat
i; Világ proletárját, egyéSüljeteti! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1960. április 9. szombat 50 fillér XI. évfolyam, 99. szám Hazánk fehér aranyáról Idejében vessük el a cukorrépát A napokban Sládkovičovon a cukorgyárak egyesülete az újságírók jelenlétében a cukorrépatermesztés fontosságáról tartott értekezletet. Sakáč elvtárs, a cukorgyár igazgatója vitaindító beszédében hangsúlyozta a korai vetés fontosságát; minden napi késés egyszázalékos veszteséget jelent, mely hektáronként 2-3 mázsát tesz ki. Fontosnak tartja a korai vetést azért is, hogy a cukorrépa 180 napos vegetációs ideje ne nyúljon a késő őszi esős időszakba. Szlovákiai méretben április 6-ig 26 244 hektáron vetették el a répamagot, mely a tervezett vetésterületnek 40,8 százaléka. Ha összehasonlítjuk a múlt év ugyanazon időszakával, EZ IDÉN ERŐS LEMARADÁS MUTATKOZIK, mert tavaly ilyenkor a vetésterület 84,4 százaléka volt bevetve. Hogy a lemaradást csökkentsük, leginkább a Banská Bystrica-i és prešovi kerületben kell fokozott mértékben gyorsítani az ütemet. Mivel kevés vetőgép áll rendelkezésre, fontos a gazdaságos kihasználásuk. Nyújtott műszakban KÉT VÁLTÁSBA OSZTJUK BE A VETÖGÉPEKET a vasárnapot is kihasználva, hogy április 15-ig minden betervezett területen a mag földbe kerülhessen, mert csak így várhatunk nagy hektárhozamot. Már jóelőre gondoskodjunk a kár- | a okozók elleni védőszerekről s mivel ez évben nagy mennyiségben fordulhatnak elő káros rovarok, lehetőleg a permetezéses védekezést alkalmazzuk, mert ez hatásosabb. Nem lehetünk megelégedve a prosenicei versenymozgalommal sem, mivel tavaly 1500 TERMELŐ 51137 HEKTÁRON VERSENYZETT, míg ez idén 550 jelentkező van 23 400 hektáros területtel. Pedig ha figyelembe vesszük a tavalyi verseny eredményeit, például a výčapiopatovcei szövetkezete^, ahol 115 hektáron 540 mázsás átlagot, vagy a kolarovói szövetkezetet, ahol 163 hektáron 411 mázsás átlagot értek el, bizonyára több gondot fordítanának a szervezésre a szövetkezetek. B. J. Új textilgépek A textilgyártási technológia libercei kutatóintézetének tudományos dolgozói és a chrastovi textil-gépipari Üzemek társulásának gépszerkesztői már több kiváló textilgépet szerkesztettek. Ilyen például az anilon és a mlrlon csévéző gép, melyeket azelőtt csak külföldről hoztunk be. A fonógép a szintetikus szálat olyan fonallá fonja, amely csak kevésbé különbözik a gyapjúés a gyapotfonaltól. Tapintásra puha, jó hőszigetelő, olcsóbb és tartósabb, mint a gyapjú vagy a gyapotfonal. Betartják ígéretüket A trenčlni Merina nemzeti vállalatban az 1960-as év bizonyos visszaeséssel indult, miután január derekán új áru gyártását kezdték meg. Ehhez új gépekre volt szükség, amelyek beállítása a szállító gyár hibájából elhúzódott. Az üzem dolgozói azonban addig kísérleteztek, kombináltak, számítgattak, amíg munkájuk meghozta gyümölcsét. A felszabadulási évforduló tiszteletére tett felajánlás már nemcsak a lemaradás behozására vonatkozik, hanem a termelési terv túlteljesítésére is és jelentős megtakarítást eredményez. A múlt évhez viszonyítva 10,1 százalékkal növekedtek az üzem termelési feladatai. Az egész évre szóló kötelezettségvállalás szerint ezt a tervet is túlteljesítik, mégpedig 5000 kg fésült gyapjú, ill. gyapot és 5125 méter szövet előállításával. A munkatermelékenység tervének teljesítése mellett 75 újítási javaslatot nyújtanak be és a minőség megjavítása érdekében meghonosítják a Csutkih-módszert. Az önköltségek csökkentését mindenekelőtt a tervezett technikai szervezési intézkedések bevezetésével akarják elérni. Ez úton 1 mil-;jj lió 651 ezer koronát,;;; az önköltségeken pe-jli dig közel 1 millió 400:;; ezer koronát akarnak íj; megtakarítani. Ügy !!! tervezik, hogy már de-!!! cember 14-re minden;;; külföldi megrendelés-!!! nek eleget tesznek. S ezen adott szó va-;!j lóra váltásánál nem-!!! csak a dolgozók ma-ü! gatartása az ígéret,!!! hanem az a számos!!! aprólékosan kidolgo-ü; zott jobb munkamód-!!! szer és szervezési el-ijj járás, amellyel alátá-ü; masztották a kötele-!!! zettségvállalást. Mind-llj erre bizonyíték a már-;;; ciusi terv teljesítése!!! és a terven felül el-j!j ért megtakarítás. — szó —!!! KÖZLEMÉNY Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának üléséről Csehszlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottsága 1960. április 7-én és 8-án ülést tartott. Az ülés megtárgyalta a Csehszlovák Köztársaság új alkotmányának tervezetét és a nemzetgyűlésbe, a Szlovák Nemzeti Tanácsba, valamint a nemzeti bizottságokba tartandó választások előkészítését. Az új alkotmány tervezetéről Antonín Novotný elvtárs mondott beszámolót. Az új alkotmány tervezetét országos vitára bocsátják a köztársaság dolgozó népe elé. Az új alkotmány hivatva van lerögzíteni társadalmunk elért fejlődési fokát és kifejezni a további fejlődés fő irányait. Megvitatása a választási kampány fontos része lesz. Elfogadásával köztársaságunk Ss népe szocialista alkotmányt kap abban az évben, melyben hazánk szovjet hadsereg által való felszabadításának 15. évfordulóját ünnepeljük. A CSKP Központi Bizottsága megtárgyalta továbbá a nemzeti bizottságok jogkörének és felelősségének bővítésére tett javaslatokat és a szocialista törvényesség elmélyítésére teendő intézkedéseket. E kérdésekről Oldŕich Černík elvtárs tartott beszámolót. Az ülésre meghívták a Nemzeti Front Központi Bizottságának elnökségi tag-< jait és a CSKP járási bizottságainak vezető titkárait is. A vitában 21 elvtárs szólalt fel, köztük a Nemzeti Front Központi Bizottságának elnökségi tagjai, akik főként az új alkotmány jelentőségéről beszéltek. A tár-* gyalt kérdésekről határozatokat hozott az ülés. A CSKP Központi Bizottsága ülésének anyagát folyamatosan nyilvános-* sáara hozzák. Az ülés az Internacionáléval ért vége Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozata Antonín Novotný elvtárs beszámolójához* j A pelhfimovi Agrostroj-üzemben jelentős építkezések folynak. Az üzem új munkacsarnokait részben már üzembe helyezték, a, sajtoló részlegben pedig, ahol főleg süókombájnokat gyártanak, majd, már megkezdték a termelést v Képünkön Jirí Beran és Jifí Holicky az üzém fejlesztési osztályán egy silókombájn prototípusát készítik, amelyet Lengyelországban a nemzetközi egyeztetési próbán mutatnak beCJ-. Šaroch — &TK- felv.) T Csehszlovákia Kommunista J-* Pártjának Központi Bizottsága megtárgyalta a Csehszlovák Köztársaság új szocialista alkotmányának tervezetét és elhatározta, hogy országos vita keretében Csehszlovákia dolgozó népe elé terjeszti. TI A Csehszlovák Köztársaság új alkotmányával kapcsolni is országos vita 1960 májusában és júniusában zajlik le Csehszlovákia Kommunista Pártja valamennyi szervezetében és szervében, a Nemzeti Front társadalmi szervezeteiben és valamennyi fokú nemzeti bizottság szerveiben. A Csehszlovák Köztársaság dolgozó népe a párt taggyűlésein, a járási és kerületi pártbizottságok ülésein, a Nemzeti Front társadalmi szervezeteinek Ülésein, a nemzeti bizottságok nyilvános gyűlésein és a választást megelőző összejöveteleken véleményét nyilvánítja az alkotmány-tervezettel kapcsolatban, amely rögzíti a szocialista országépítés során nálunk bekövetkezett alapvető gazdasági és politikai változásokat és egyben kifejezésre juttatja a fejlett szocialista társadalom felépítésének feladatait, a kommunista építésbe való fokozatos átmenet távlatait. ITT Csehszlovákia Kommunista 111. pártjának Központi Bizottsága a Nemzeti Fronttal megegyezve az országos vita irányítása és a végleges alkotmánytervezet előkészítése céljából a következő összetételű bizottságot hozta létre: 1. Novotný Antonín, a CSKP KB első titkára, köztársaságunk elnöke; 2. Baci lek Karol, a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP KB első titkára, nemzetgyűlési képviselő; 3. Bagar Andrej, nemzeti művész, az SZLKP KB tagja, a bratislavai Zeneművészeti Főiskola rektora, n SZNT képviselője; 4. Bálik Hubert, a CSKP KB mellett működő pártfőiskola tanára; 5. Barak Rudolf, a CSKP KB politikai irodájának tagja, miniszterelnökhelyettes, belügyminiszter, nemzetgyűlési képviselő; 6. Bartoš Václav, a kladnói Gottwald Bánya vájárja, nemzetgyűlési képviselő; 7. B a rt u š k a Ján, főügyész, nemzetgyűlési képviselő; 8. Benada Ľudovít, a CSKP KB tagja, az SZLKP KB irodájának tagja, a Szlovák Nemzeti Tanács elnöke; 9. Berak J a r o m í r, nemzetgyűlési képviselő, a Csehszlovák Néppárt elnökségének tagja; 10. Biľak Vas i f, a CSKP KB tagja, iskola- és kulturális ügyi megbízott, az SZNT képviselője; 11. Bouše Karel vasöntő, a ČKD Stalingrad szakszervezeti üzemi bizottságának elnöke; 12. Colotka P et e r, a Komenský Egyetem jogi karának docense; 13. Dávid Pavol, a CSKP KB politikai irodájának tagja, az SZLKP KB irodájának tagja, az SZLKP KB titkára, nemzetgyűlési képviselő; 14.- D e h n a l e v a Zdena, a Prága-Holeíovice-i Tesla-üzem munkásnője; 15. D o I a n s k ý Jaromír, a CSKP KB politikai irodájának tagja, a miniszterelnök első helyettese, nemzetgyűlési képviselő; 16. Drda Jan író, a CSKP KB tagja, nemzetgyűlési képviselő; 17. Dubček Alexander, ». CSKP KB tagja, az SZLKP KB irodájának póttagja, az SZLKP bratislavai kerUleti bizottságának vezető titkára; 18. Ďuriš J ú i i us, a CSKP KB tagja, pénzügyminiszter, nemzetgyűlési képviselő; 19. Fiala Antonin, a nemzetgyűlés elnökhelyettese, a Csehszlovák Szocialista Párt elnökségének tagja; 20. Fierlinger ZdenSk, a CSKP KB politikai irodájának tagja, a nemzetgyűlés elnöke; 21. G a j d oš í k Jozef, élelmiszeripari megbízott, a Szlovák Megújhodás Pártjának vezető titkára; a Nemzeti Front Központi Bizottságának tagja, az SZNT képviselője; 22. Gemrot Josef, nemzetgyűlési képviselő, a Csehszlovák Néppárt központi titkára, a Nemzeti Front Központi Bizottságának tagja; 23. Harach Ivan munkás, a Dubnica nad Váhom-i K. J. Vorošilov Üzem üzemi pártbizottságának elnöke, a Gépipari Alkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságának tagja; 24. Hendrych J i ŕ i, a CSKP KB politikai irodájának tagja, a CSKP KB titkára, nemzetgyűlési képviselő; 25. Hlina Ján, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, a CSKP plzeňi kerületi bizottságának vezető titkára; 26. Homo r a O 1 e g, a CSKP KB póttagja, a CSSZBSZ KB Központi titkára, nemzetgyűlési képviselő; 27. Hora Josef, lakatos, a plzeňi Lenin Művek vállalati szakszervezeti bizottságának elnöke; 28. Hron Pavel, a CSKP KB tagja, a CSKP brnói kerületi bizottságának vezető titkára, nemzetgyűlési képviselő; 29. C h 1 e bee Emil, a CSKP KB póttagja, az SZLKP košicei kerületi bizottságának vezető titkára; 30. Jankovcová Ľudmila, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, miniszterelnökhelyettes, nemzetgyűlési képviselő; 31. J i č i n s k ý Z d e n e k, a CSKP KB mellett működő pártfőiskola tanára; 32. Kapek Antonín, a CSKP KB tagja, a CSKP prágai városi bizottsága irodájának tagja, a prágai ČKD vállalati igazgatója; 33. Kladiva Jaroslav, a CSKP KB tagja, a CSKP prágai városi bizottsága irodájának tagja, a prágai Károly Egyetem prorektora; 34. Knapp Viktor, a Károly Egyetem jogi karának tanára, a Csehszlovák Tudományos Akadémia jogi intézetének igazgatója; 35. Kőibenh e y e r Tibor, a košicei Műegyetem rektora; 36. Kopecký Václav, a CSKP KB politikai irodájának tagja, miniszterelnökhelyettes, nemzetgyűlési képviselő, 37. K o u c k ý Vladimír, a CSKP KB titkára, a Nemzeti Front Központi Bizottságénak tagja; 38. Kováčik Jozef, a nemzetgyűlési iroda vezetője; 39. Krofta Jaroslav, a nemzetgyűlés elnökségének tagja, a plzeňi pedagógiai intézet tanára; 40. Kučera B o h u s i a v, a Csehszlovák Szocialista Párt központi titkárának helyettese, a Nemzet Front KB tagja; 41. Kyselý Jozef, a Szlovák Megúj-. hodás Pártjának elnöke, miniszter, a mező-, erdő- és vízgazdaság fellendítésére alakított kormánybizottság elnöke, nemzetgyűlési képviselő; 42. Laštovička Bohusiav, a CSKP KB póttagja, a Nová Mysi főszerkesztője ; 43. Lefierová Helena, a CSKP KB tagja, nemzetgyűlési képviselő, a Nemzeti Front prágai kerületi bizottságának vezető titkára; 44. Lenárt Jozef, a CSKP KB tagja, az SZLKP KB titkára; 45. Levit Pavel, a prágai Károly Egyetem tanára; 46. L ő r i n c z Gyula, festőművész, a CSKP KB tagja, az SZLKP KB tagja, nemzetgyűlési képviselő; 47. Macek Josef, a Politikai és Tudományos Ismereteket Terjesztő Társaság KB elnöke, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Történeti Intézetének igazgatója, 48. Makovsky Vincén c, nemzeti művész, a prágai Képzőművészeti Akadémia tanára; 49. Maié k Ivan, akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia Élettani Intézetének igazgatója, a Nemzeti Front Központi Bizottságának tagja, 50. Matoušek Stanislav, a bratislavai Komenský Egyetem jogi karának tanársegéde; 51. Miska Jaroslav, az ostravai Július Fučík Bánya igazgatója; 52. Moural Jan, a miniszterelnökségi hivatal jogi szakosztályának vezetője; 53. Nejedlý Zdenek, a CSKP KB tagja, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnöke, a CSSZBSZ Központi Bizottságának elnöke, nemzetgyűlési képviselő; 54. N e p o m u cký Josef, a CSKP KB tagja, nemzetgyűlési képviselő, a Szövetkezetek Központi Tanácsának elnöke; 55. Neuman Alois, a Csehszlovák Szocialista Párt elnökhelyettese, postaügyi miniszter, a Nemzeti Front Központi Bizottságának tagja, nemzetgyűlési képviselő; 56. Némec Josef, a CSKP KB tagja, a CSKP prágai kerületi bizottságának vezető titkára, nemzetgyűlési képviselő; 57. Novák Ladislav, a köztársasági elnöki iroda vezetője; 58. Pavlík Ján, a sninai Vihorlát Üzem mestere, nemzetgyűlési képviselő, 59. Pelnáŕ Jan, a CSKP KÖ tagja, a Plzeňi Kerületi Nemzeti Bizottság elnöke; 60. Peška Pavel, a prágai Károly Egyetem jogi karának prodekánja; 61. Plojhar Josef, a Csehszlovák Néppárt elnöke, egészségügyi miniszter, a Nemzeti Front Központi Bizottságának tagja, nemzetgyűlési képviselő; 62. P o s p i š i 1 Antonín, a Csehszlovák Néppárt elnökhelyettese; {-Folytatás a -2. oWaloiv)