Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)

1960-04-22 / 111. szám, péntek

Tanított és utat mutatott Az államalkotó és az író barátsága Lenin neve ott él a világ • minden részében a dolgozó • emberek szívében. Hisz Lenin volt az, aki legtöbbet tett a dolgozók győzelméért, lángel• méjét fenntartás nélkül felszabadulásuk szolgálatába állította. Ma, midőn nálunk immár £ gyakorlatilag felépítettük a •«,• szocializmust, hálatelten emIékezünk meg arról a nagy • segítségről, amelyet V. I. Le• nin a mi munkásmozgalmunk•!• nak is nyújtott. LENI

N HATÁSA A CSEHSZLOVÁK MUNKÁ

SMOZG

ALOMRA, eszméinek, a leninizmus eszméinek jelentősége e mozgalom számára sokban egyértelmű a bolsevik párt hatásával és jelentőségével, valamint az oroszországi forradalmi események hatásával forradalmi munkásmozgalmunkra. Nemcsak Lenin személyes segítségéről van tehát sžó, amelyben munkásmozgalmunkat részesítette. bár ez a segítség is válóban nagy volt, hanem ama párt nagy segítségéről is, amelyet ő alapított és vezetett és amely példaképül szolgált valamennyi marxista párt alapításánál, s később, ma is tapasztaltabb barátja és tanítója ezeknek a pártoknak, s mindezen felül nem szabad szem elől tévesztenünk azt a nagy, mozgósító erejű segítséget sem, amelyet az oroszországi munkásosztálynak a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban elért győzelme jelentett számunkra. Az oroszországi forradalmi események már évszázadunk elején óriási visszhangra találtak az Osztrák-Magyar Monarchiában. Ez a, két országban uralkodó objektív helyzetből következett, hisz mindkét ország gazdaságilag és politikailag is szerfölött hasonlított egymásra. „Maovarország, mint tudjuk," írta Lenin, „nemcsak földrajzilag van legközelebb Oroszországhoz, hanem azáltal is, hogy ott korlátlanul uralkodnak a reakciós nagybirtokosok, akik a középkor ideje óta megtartották óriási földbirtokaikat." Ez a hatás szembetűnően nyilvánult meg az első oroszországi polgári demokratikus forradalom idején, 1905 és 1907 között,, amikor nálunk is számos sztrájkra és nagyarányú tüntetésre került sor, gyűjtéseket rendeztek az orosz forradalmárok megsegítésére. Prágában a tüntetők összetűztek a rendőrséggel, ideigóráig barikádokat is építettek, — > ezekben az években érte el tetőfokát népeink forradalmi és demokratikus harca az első világháború előtt. A forradalmi népgyűléseken kifejezésre jutott az oroszországi proletariátus iránt érzett rokonszenv és mindig hangsúlyozták, mennyire öszszefügg az oroszországi forradalom népeink harcával. Bár a nép hatalmas harcot vívott A TÁRSADALMI ÉS N

EM

ZETISÉGI ELN

YOMÁS MEGSZÜNTETÉSÉÉRT, ezt az elnyomást megszűntetni nem sikerült. A munkásosztálynak akkor még nem volt öntudatos élcsapata — marxista munkáspártja, amely a demokratikus követelésekért folytatott harc éiére állt volna. A szociáldemokrácia semmi esetre sem volt ilyen párt. Áthatotta az opportunizmus, s amikor a következő években világméretben is lanyhult a forradalmi hullám, a szociáldemokrata pártok opportunizmusa még inkább erősödött. Ez a szociáldemokrata párton belül dúló nemzetiségi viszályokban is kifejezésre jutott, amelyek tovább rontották az amúgyis kedvezőtlen helyzetet. V. I. Lenin jól ismerte az OsztrákMagyar Monarchia viszonyait és felhívta a figyelmet a nemzetiségi meghasonlás veszélyére. Azt mondta: „Oroszországban egyesek azt állítják, hogy Oroszország további fejlődése osztrák úton, ezen a korhadt és lassú úton halad majd. Őrizkednünk kell azonban mindennemű nemzetiségi harctól magán a szociáldemokrata párton belül, az ilyen torzsalkodás háttérbe szorítaná a forradalmi harc nagy feladatát." A szociáldemokrata pártnak sem Csehországban, sem Szlovákiában nem állt érdekében sem az oroszországi tapasztalatok átvétele, sem pedig Lenin elméleti munkáinak kiadása. Ezek a pártok nem merítettek a leninizmus mérhetetlen kincstárából. Az első világháború éveiben elárulták a munkásosztályt és teljésen átálltak a burzsoázia oldalára. A háború végén újból magasra csap nálunk a forradalmi hullám, előbb az oroszországi februári forradalom, különösképpen pedig a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatására, amelynek következtében a munkásmozgalom fejlődésének fejlettebb fokára jutott. Az oroszországi szocialista forradalom győzelme a leninizmus nagy győzelme volt az opportunizmus fölött, s világméretben a kommunista mozgalom nagyarányú fellendülésére vezetett. Valamennyi ország munkásainak megmutatta a követendő helyes utat, ezzel elmélyítette a szakadást a szociáldemokrata pártokban, meggyorsította a legjobb, valóban forradalmi elemek összefogását, ami később a kommunista pártok megalakulásához vezetett. Lenin arra tanított, hogy a győzelemért és a szocialista társadajom felépítéséért vívott harcban a munkásosztály döntő fontosságú fegyvere AZ ÜJ TÍPUSÜ MUNKÁSPÁRT. 1918 januárjában megalakult Argentína kommunista pártja, augusztusban létrejött a kommunista párt Finnországban, novemberben Magyarországon, decemberben Ausztriában, Lengyelországban, Németországban. Az új típusú pártok alapításában nagy szerepet játszott az a körülmény, hogy 1919 márciusában Lenin és a bolsevik párt kezdeményezésére létrejött a III. Kommunista Internacionálé. A Kommunista internacionálé egyik első megoldandó feladata az volt, hogy harcot indítson minél több országban a forradalmi kommunista pártok megalakításáért. A Komintern következetesen szem előtt tartotta a marxista-leninista elméletet s e kérdésben nem járt el sablonosán, hanem gondosan latolgatta az egyes országok sajátosságait, valamint a nemzetközi forradalmi munkásmozgalom helyzetét. A Nagy Októberi Forradalom győzelme után az első években, amikor a legtöbb országban a legkedvezőbb volt a helyzet ahhoz, hogy a munkásosztály átvegye a hatalmat, V. I. Lenin és a Komintern sürgette a kommunista pártok mielőbbi megalakítását, még akkor is, ha ezek a pártok kezdetben nem voltak tömegpártok és nem tudták maguk mögött a politikailag szerveiett munkások többségét. Később, amikor visszavonulóban volt a forradalmi hullám, a helyzet e kérdésben más eljárást követelt. A kommunista pártok megalakulásánál fontos szerepet játszott a Komintern 1920. évi II. kongresszusának határozata, amely huszonegy pontban foglalta össze a Kommunista Internacionáléba való felvétel feltételeit. Ez a huszonegy pont áttörhetetlen védőbástyát alkotott az opportunizmus ellenében és megkövetelte, hogy a Kominternbe- lépő párt eltépjen minden, az opportunizmushoz fűződő szálat. E feltételek elfogadása éles választófalat vont az opportunisták és a kommunisták közé. Noha Csehszlovákiban akkor még nem volt kommunista párt, a csehszlovák szociáldemokrácia balszárnya a II. kongresszusra öttagú küldöttséget menesztett, élén Antonín Zápotocký elvtárssal. ZÁPOTOCKÝ ELVTÁRSAT LENINHEZ IS MEGHÍVTÁK, s később megható visszaemlékezésben mondta el, milyen hatással volt rá Lenin személye. Hazaérkezése után ezt írta: „Az oroszországi munkásosztály teljes joggal büszke Lenin elvtársra. Szerencséjének tarthatja, hogy ezekben a forradalmi időkben körében tudhatta Lenint, akkor, amikor a legnagyobb szüksége volt rá." Antonín Zápotocký a kongresszusról magával hozta azt az üdvözletet is, amelyet a Kommunista Internacionálé intézett a csehszlovákiai balszárnyhoz. Rá kell mutatnunk, hogy a kommunista párt alapításában vezető szerepet játszó elvtársaknak, Šmeralnak és Zápotockýnak a Szovjetunióban tett látogatása nagy jelentőségű volt a mi kommunista pártunk megalakulásának szempontjából. Saját szemükkel láthatták az Oroszországban végbement hallatlan változást, s közvetlenül a helyszínen okulhattak a történtekből. Sokat jelentettek számukra a Leninnel folytatott beszélgetések, amelyek során nemegyszer kiderült, milyen jól ismeri Lenin a nálunk uralkodó viszonyokat. 1921 tavaszán a csehszlovákiai munkásmozgalmon belül a fejlődés odáig ért, hogy 1921 májusában megalakult Csehszlovákia Kommunista Pártja. Abban, hogy az új párt marxista-leninista párt lett, nagy része van nemcsak Lenin elméleti tanításának és az oroszországi bolsevikok hatásának, hanem személyesen Vlagyimir Iljics Leninnek is. V. I. Lenin nemrég megtalált feljegyzései félreérthetetlenül tanúskodnak arról, mily nagy figyelemmel kísérte Lenin hazánkban a kommunista párt megalakulásának folyamatát és mily részletesen foglalkozott később Šmeral elvtárs hibáival, amelyek a CSKP alakuló kongreszszusán elmondott beszédében jutottak kifejezésre. V. I. Lenin a beszéd szövegét a Rudé právoban és a Vorwärts (Előre) című lapban olvasta. 1921. júliusában (július 17-e előtt) V. I. Lenin telefonon a következő utasítást diktálja titkárnőjének: „Szerezze be kérem a Rudé právónak, a cseh kommunista párt lapjának azokat a számait, amelyek Csehszlovákia Kommunista Pártjának 1921 májusi kongresszusával foglalkoznak. (Forduljon Axelrodhoz vagy Šmeral csehszlovák delegátushoz.) Ugyancsak szerezze be a Vorwárts című német újságot is, amely Csehszlovákiában, Liberecben jelenik meg. (Kérje meg Axelrodot vagy Kreibichet, a csehszlovákiai német kommunista párt küldöttjét.)" . LENIN GONDOSAN FONTOLÓRA VETTE A CSKP AL

APÍTÓI

NAK ELJÁ

RÁSÁT, akik az alakuló kongresszuson ellenezték az egyesülést a CSKP német szakosztályával és ezt azzal indokolták meg, hogy az ilyen időnap előtti egyesülés ellenállást váltana ki azoknak a cseh munkásoknak a részéről, akikben még erősen élnek a nacionalista szociáldemokrata csökevények és esetleg elfordíthatná őket a párttól. A CSKP vezetősége e kérdésben abból indult ki, hogy a pártot tömegpártként kell szervezni — ami helyes is volt, mivel a nemzetközi és hazai munkásmozgalom helyzetéből következett. Hozzá kell tenni, hogy a CSKP német szakosztályának képviselői is bizonyos mértékben baloldali szektáns módon jártak el, amikor nem vették tekintetbe a forradalmi hullám csökkenésével az általános helyzetben beállt változásokat. V. I. Lenin javaslatában, amelyet „a taktikáról szóló tézisek" tárgyában terjesztett a Komintern III. kongresszusa elé, azt indítványozza, hogy elemezzék, „mi a helytelen Šmeral álláspontjában", de azt is, „miben kellett volna a libereci Vorwárts szerkesztőinek nagyobb elővigyázatosságot tanúsítaniok". V. I. Lenin a Komintern III. kongresszusának taktikai szakbizottságában tevékenyen részt vett a pártunk helyzetével foglalkozó vitákban és erre a következtetésre jutott: „Šmeralnak két lépést kell tennie balra, Kreibichnek egy lépést jobbra." A Kommunista Internacionálé III. kongresszusa 1921 nyarán felvette Csehszlovákia Kommunista Pártját a Komintern szekciójául azzal a feltétellel, hogy három hónapon belül egységes pártba tömörítik Csehszlovákia egész kommunista mozgalmát. Ez meg is történt még az év őszén, az egyesülési kongresszuson. V. I. Lenin helyeselte, hogy Csehszlovákiában a pártot tömegpártként építik fel és védelmébe vette Smeral elvtársat, amikor a III. kongresszuson emiatt támadások érték. Egyetértett Šmerallal a nemzetközi politikai helyzet értékelésének kérkésében, valamint abban is. hogy körültekintőn járjanak el a párt legközelebbi stratégiai és taktikai feladatainak meghatározásában. Vlagyimir Iljics Lenin ily módon KÉT FŐ KERDESBEN SEGÍTETTE PÁRTUNKAT: a párt nemzetiségi összetételének és tömegjellegének kérdésében. Csehszlovákia Kommunista Pártját internacionalista tömegpártként szervezték. V. I. Lenin azután sem szűnt meg érdeklődni pártunk problémája iránt, hogy a CSKP-t felvették a Kominternbe. 1921. augusztus 17-én telefonon a következő utasítást adja titkárnőjének: „Nem tudná megállapítani, be lehet-e szerezni Šmeralnak, a csehszlovákiai párt 1921. évi tavaszi kongresszusán elmondott beszéde teljes német fordítását? A kongresszus alatt a fordítást odaadtam Axelrod elvtársnak. Hiányzott belőle a beszámoló első része, az erkölcsi válságról szóló fejtegetésekig. A fordítást Kreibich elvtárstól kaptam. Járjon utána, kérem, meg lehetne-e .találni a fordítás hiányzó részét." * * * Pártunk egész fejlődése során következetesen szem előtt tartotta a leninizmus elveit. Csakis ennek köszönheti, hogy ilyen döntő győzelmeket érhetett el. Nem feledkezünk el erről most sem, amikor Vlagyimir Iljics Lenin születésének kilencvenedik évfordulójára emlékezünk. Tanítása ma is megmutatja a jövendő nagyszerű távlatait. Sámuel Bakos I

ZGALMASAN SZÉP, nagyvonalú és érdekes az a barátság, amely századunk legnagyobb fiát, Vlagyimir Iljics Lenint a proletárirodalom megteremtőjéhez, Makszim Gorkijhoz fűzte. Két különböző vérmérsékletű és természetű ember barátsága ez; az egyik, az államférfi, zömök és alacsonytermetű, lágyan raccsoló, magas hangú, gyakorlati szavakat mondó, de rendkívüli szónoki hévvel, ellenállhatatlan varázszsal beszélő férfi, a másik, az író, zárkózott, öblös mély basszushangú óriás. Abban egyformák, hogy tudásszomjuk határtalan és szenvedélyesek, szellemük határtalanul éber és mozgékony, ám amíg Lenin elméje borotvaéles, elemzéseiben szabatos, alapos történeti és szociológiai tudásával, következtető képességével tévedhetetlenül kijelöli az egyedül járható utat, addig Gorkij csak ember- és életismeretben egyenrangú vele, elméleti felkészültség híján nézeteiben ingadozó, élete legdöntőbb éveiben letér a helyes útról, ingoványos talajra lép. Az államférfi és író baráti kapcsolatát páratlan érdekességgel és mélyen világítja meg levelezésük, amely kettőjük egyéb leveleivel kiegészítve 1958-ban Moszkvában kiadásra került és az élmúlt esztendő végén jegyzetekkel ellátva magyar fordításban az Európa Könyvkiadó gondozásában is megjelent. A tanulságos és kitűnő forrásmunkául szolgáló kötetet — akár az eredetit — szerencsésen egészíti ki Gorkij terjedelmes tanulmánya, amelyet 1924-ben, közvetlenül Lenin halála után Capri szigetén írt és 1930-ban átdolgozott. Bevezető, illetve előszó helyett a kötet elején Konsztantyin Fegyin írását találjuk, amelyben Lenin és Gorkij találkozását ecseteli a Kommunista Internacionále második kongresszusának megnyitása napján. „Az ajtóban mindenki megállt — írja Fegyin, - aztán r.agyon Irssa?i szivárogtak ki az utcára. Így jutott ki Lenin Gorkijjal a palotából, kéz a kézben, mintha a tömeg nyomása összeforrasztotta volna őket. De kint a kapu előtt a menet ismét megállt, és ekkor mindenkit félrelökve, megrohanták őket a fényképészek ... Gorkij egy oszlop mellett, Lenin mögött állt, kalap nélkül. A feje napfényben fürdött, és messzire látszott. Mindenki a nevét mondta. Gorkij arcán eddig nem látott vonásokat fedeztem fel. Ez a látvány nyilván a lelke mélyéig megrendítette ... arca szinte kifejezte azt a hajthatatlanságot, amely Lenin beszédéből kicsengett, és amely áthatotta az egész kongresszus légkörét... Es úgy tetszett, hogy mind az a legszebb dolog, amit valaha is Gorkijról gondoltam, ebben a pillanatban, amikor ily közel van Leninhez, testet öltött benne, és szinte kifejezte fennkölt értelmét mindannak, ami a világon történik." f

1 Z A KÖZELSÉG, amelyről Fegyin megemlékezik, meghitten cseng az egész kötetben, noha Lenin hangja nem egy levélben korholó, hibáztatja barátját téves nézeteiért és hosszú fejtegetésekkel próbálja a helyes útra rávezetni. Gorkij az értelmiség álláspontjáról nézte Lenin forradalmat előkészítő munkáját és magát a forradalmat is, amelyről azt vallotta, hogy önmagában nem alkalmas a társadalom rendjének megváltoztatására, ha az a nép kultúrájával nincs összhangban. A Nagy Októberi Forradalom viharos napjaiban azt hitte, hogy Lenin túlbecsüli a szervezett proletariátus erejét, és a bolsevikok nem győzik le a háború okozta anarchiát, ellenkezőleg, elmerülnek az anarchiában. Egész életében elkeserítette „a tudatlan falunak a várossal szemben való nyomasztó túltengése, a parasztság állatias individualizmus, s az a tény, hogy a szociális érzések csaknem teljesen hiányzanak benne." Ezért nem hitt a munkásság-parasztság diktatúrájának forradalmi erejében és a nehéz helyzetben, melyet különösen bonyolulttá tett a háború, mert még nagyobb anarchiát teremtett a falun, az egyedül helyes megoldásnak ezért tartotta a politikailag képzett munkásoknak a tudományos és műszaki értelmiséggel szoros szövetségbe álló diktatúráját. Lenin a barátságuk kezdetétől, nyolc esztendővel a Forradalom előtt inti, hogy a munkásmozgalomból és a szociáldemokráciából kiábrándult kishitű értelmiség kétségbeesése ne hangolja le és ne adja át magát annak a nyomasztó hangulatnak, amelyet a külföldön folyó harc epizódjai idéztek elő. (Lásd Lenin 1909. november 16-án kelt levelét.) Egy évtizeddel később, amikor az ország harci lázban ég, küzd az egész világ burzsoáziája ellen és tudomást szerez arról, hogy Gorkij „megundorodott" az élettől és egyre inkább eltér a véleménye a kommunizmusétól, terjedelmes levele végén atyai jóakarattal tanácsolja, hogy radikálisan • változtasson életkörülményein, válasszon más környezetet, változtassa meg a lakóhelyét, a foglalkozását, „különben megtörténhet, hogy végleg megundorodik az élettől." L

ENIN a legválságosabb időkben sem mondott le arról, hogy Gorkijt felrázza és megnyerje a forradalom ügyének. Intelmei és felvilágosításai nem maradtak hatás nélkül: Gorkij, aki a legellenzékibb korszakában is elismerte Lenin nagyságát, kezdte megváltoztatni nézeteit és már nemcsak mint politikust, hanem mint embert is kiválónak tartja. 1920. májusában H. G. Wellsnek ezeket írja Leninről: A Times-ban fényűzésről és ázsiai hódolatról írnak, amely állítólag ezt az embert körülveszi. Ez — hazugság. Lenintől teljesen távol áll a hatalom szenvedélye. Természeténél fogva puritán, otyan egyszerűen és szerényen él a Kremlben, ahogyan Párizsban emigráns korában élt. Lenin rendkívül nagy és becsületes ember. Oroszországban ő egy grandiózus eke szerepét játssza, amely fáradhatatlanul szántja az elgyomosodott, terméketlen földet..." „Én szerettem és szeretem Lenint, ö nagyon nagy és igaz orosz ember", Írja Lenin halála után egyik levelében. Mélyek a gyökerei ennek a szeretetnek: Lenin kivételes emberi tulajdonságaiból, szüntelen gondoskodásából fakadnak. „Hogy szolgál az egészsége? Hogy érzi magát? Megy a munka?" kérdi Lenis 1908 januárjában Capri szigetére küldött levelében és számtalan írásában fellelhetjük ugyanezt az aggódó hangot: „Hallja, A. M. vigyázzon az egészségére!" „M. F. azt írta, hogy visszatérése óta köhög. Remélem, már meggyógyult." A polgárháború idején Lenin szorgalmazza, hogy ne az ínséget szenvedő Krimben keressen gyógyulást beteg tüdejére, hanem Olaszországba utazzék egészsége helyreállítása céljából. „Ön vért köp és nem utazik! Igazán mondom, ez lelkiismeretlenség és ésszerűtlen dolog. Európában egy jó szanatóriumban kezelni fogják és háromszor annyit fog dolgozni is... Utazzék el, gyógyuljon meg. Kérem, ne makacskodjék" — írja Lenin 1921. július 9-i levelében. A megindító gondoskodás valósággal megmenti Gorkijt. Gorkij a viszszaemlékezéseiben csodálattal idézi, hogy Lenin több mint egy esztendeig lenyűgöző csökönyösséggel követelte, hogy utazzék el Oroszországból és hozzáfűzi, hogy tengernyi munkája közepette ilyen leveleket bizonyára tucatjával írt különböző embereknek. Az 1930-as években „Megjegyzések" című írásában ezeket veti papírra: „Októberben engem is, mint sok más bolsevikot, V. Iljics Lenin zavarba hozott fantasztikus vakmerőségével; ugyanis én úgy véltem, hogy egy parasztországban, amelyet a háború anarchiába sodort, az orosz munkás párttagokat vezető helyre állítani egyet jelent az ország egyetlen, valóban forradalmi erejének tönkretételével. De Lenin zseniálisabbnak bizonyult, mint gondolták róla — elvtársai a lángész méltó munkatársainak és barátainak bizonyultak, a munkásosztály öntudata és akarata pedig erösebb volt, mint ahogy én, az irodalmár, ezt elképzeltem. A 18-as esztendőtől kezdve, a V. I. Lenin aljas merénylet napja óta ismét bolseviknek érzem magam..." ORKIJ - ha későn és nagy té^ velygések és tévedések árán is — felismerte a történelmi fejlődés törvényszerűségét és teljes nagyságában megértette Lenint; megértette, hogy hatalmas, örökbecsű munkájával a tudatlan muzsikok földjén megvetette egy új világrend alapját és a szocializmus végtelen távlatait nyitotta meg más országok számára is. Az államalkotó és író levélbeli eszmecseréje esztétikai és irodalompolitikai tartalmával rendkívül tanulságos és hasznos olvasmány; nem ad pusztán a korról nagyerejű és világos dokumentumot, hanem emberi vonatkozásaival is lebilincsel é» példásan utat mutat. EGRI VIKTOR jjrj SZÖ 6 * 19

6°- áP

rilis 2

2l