Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)

1960-04-21 / 110. szám, csütörtök

LENIN SZELLEMÉBEN ÉPÍTJÜK SZOCIALISTA HAZÁNKAT A z egész haladó világ e napókban emlékezik meg Vlagyimir Iljics Lenin születésének kilencvenedik évfordulójáról. Nálunk Csehszlovákiában ezt az évfordulót különösen fontos események közepette ünnepeljük meg, hisz belpolitikai életünkben olyan eseményeknek vagyunk tanúi, amelyek arra késztetnek, hogy újból, mélyrehatóbban elgondolkozzunk Lenin hagyatéka fölött. Idén történelmi jelentőségű intézkedéseket és változásokat hajtunk végre állami életünkben, átépítjük közigazgatásunkat, messzemenő változások valósulnak meg államhatalmunk területi beosztásában, küszöbön állnak a választások, új szocialista alkotmányunk elfogadása és a harmadik ötéves tervre készülünk. Pártunk előkészíti országos konferenciáját, amelyen jóváhagyják a harmadik ötéves tervet. Mindezek az intézkedések alapvető jellegűek, mélyrehatóak életünkben, mégpedig oly értelemben, hogy tovább tökéletesítjük társadalmi szervezetünket, tovább demokratizáljuk, fejlesztjük szocialista társadalmunkat, megteremtjük a kommunizmusba való fokozatos átmenet új politikai, gazdasági és kulturális előfeltételeit. £ lenini tanítás — társadalmi rendszerünk alapja Mindezzel kapcsolatban gondolkozzunk el afölött, milyen szerepet játszott Lenin tanítása akkor, amikor az új társadalom, az új államrend alapvető kérdéseit kellett megoldani. Közismert, hogy éppen e problémákkal kapcsolatban elvi harcot kellett vívnunk a londoni burzsoá emigrációval. Pártunk a második világháború egész ideje alatt arra törekedett, hogy Csehszlovákia népének nemzeti felszabadító harca nemzeti demokratikus forradalomra vezessen, amely a további, szocialista forradalmi változások útjának kiindulópontjául szolgálhat. Az állami és közigazgatás egész rendszerének mélyreható demokratizálása volt egyik alapvető feltétele annak, hogy a forradalom ne álljon meg a félúton, hogy a hatalom valóban a dolgozók kezébe kerüljön. Ennek szem előtt tartásával harcolta ki a kommunista párt annak a gondolatnak az érvényre juttatását, hogy a nemzeti bizottságok legyenek az államhatalom és a közigazgatás új helyi szervei. Ezzel kapcsolatban látnunk kell, milyen szerepet játszott a nemzeti bizottságok történelmi szerepe általános elveinek meghatározásánál egyfelől Leninnek a szovjetekről szóló tanítása, a szovjet nép tapasztalatainak bősége, másfelől pedig, az a körülmény, hogy pártunk képes volt felhasználni Csehszlovákia népének saját tapasztalatait, az OsztrákMagyar Monarchia elleni nemzeti felszabadító harc hagyományaiból és a fasiszta megszállók ellen vívott harcok során létrejött forradalmi nemzeti bizottságok tapasztalataiból kiindulva. A népi ellenállásnak ezek a szervei a kommunisták vezetésével a nép valamennyi, az idegen uralom ellen harcolni kész rétegének tagjait tömörítették soraikba; a párt bennük látta a jövendő államhatalom és közigazgatás szervezetének új, valóban demokratikus formáját. A nemzeti bizottságok feladatának ezért az új értelmezéséért csakúgy, mint a köztársaság elrendezésének sok más kérdéséért is éles elvi harcot kellett vívni a londoni burzsoá emigrációval. Az ellentétek lényege abban állt, hogy végeredményben mindkét fél tudta: az igazi, nem csupán formális demokrácia útján megtett minden lépés közelebb visz a szocializmus• hoz. Az állami és közigazgatás valóban demokratikus rendszere lehetőséget nyújt a legszélesebb néptömegeknek, hogy részt vegyenek az állam vezetésében és lehetetlenné teszi, hogv az állami és közigazgatási apparátussal a nép érdekei ellen éljenek vissza. Éppen ettől tartott a burzsoázia. A szovjet hadsereg győzelmes előnyomulásának és idehaza népünk egyre erősbödő harcának köszönhetjük, hogy a burzsoá emigráció legalább színleg kénytelen volt lemondani saját elképzeléseiről és elfogadni a mi koncepciónkat, ha nem akarta megkockáztatni, hogy a nép lesöpörje a politikai élet színpadáról. Beneš elnök, bár az események nyomására 1944 végén kénytelen volt aláírni a nemzeti bizottságokról szóló alkotmányrendeletet, nem akarta megengedni, hogy a nemzeti bizottságokat a néphatalom szerveinek tekintsék, csupán abba egyezett bele, hogy az átmeneti időszakban a közigazgatás ideiglenes szervei legyenek. A burzsoázia határozottan érezte, hogy ha a nép kezébe kerül a hatalom, úgy ez a társadalmat elkerülhetetlenül a szocializmus felé vezeti. A párt Lenin tanításából és a szovjet népnek állama építése során szerzett tapasztalataiból okulva képes volt alkotó módon felhasználni népünk szabadságharcainak történelmi tanulságait és létrehozni az új népi demokratikus államot, amely a dolgozó nép eszköze az új társadalmi rend építésében. Ezt a történelmi változást nem azáltal tudta megvalósítani, hogy dogmatikus módon ragaszkodott Lenin tanításának betűihez, hanem azzal, hogy hű volt Lenin tanainak szelleméhez. Miben rejlik a szocialista államról szóló lenini tanítás szelleme? Nagyezsda Konsztantyinovna Krupszkája visszaemlékezéseiben a következőképpen jellemzi: „Ha szemügyre vesszük, tulajdonképpen mi jelenti a szovjetekről, a szovjet hatalomról szóló tanítást, látjuk, hogy éppen ebben, a -szovjet hatalomról szólő tanításban valósul meg a legteljesebben a demokratizmusért és a szocializmusért vívott harc egysége. Emlékszem, 1918-ban népszerű brosúrát készültem írni a szovjetekről és a szovjet hatalomról, s Vlagyimir Iljics akkor egy cikket tett elém, amelyet a L'Humanité francia lapból vágott ki — a francia elvtárs nevét, aki a cikket írta, már elfelejtettem. A cikkben arról volt szó, hogy a szovjet hatalom a legmélyrehatóbb és legkövetkezetesebb demokratikus hatalom. Vlagyimir Iljics megjegyezte, hogy éppen erre a kérdésre különös figyelmet kell fordítani, rá kell mutatni, hogy ez az igazi demokratizmus a szovjet hatalom sajátos szerkezetében rejlik, amely a proletariátust új, szélesebb körű demokratizmus színvonalára emeli." Ebben rejlik a kapitalizmus és a szocializmus közötti átmeneti időszak államáról szóló marxi-lenini tanítás lényege, igazi szelleme, ez az a koncepció, amely szerint nálunk Csehszlovákiában is építjük a néphatalom szerveit, a nemzeti bizottságokat és szocialista államunkat. Állami szervezetünk lenini demokratikus centralizmusa A nemzeti bizottságokban összpontosul az új demokrácia új tartalma. A demokratikus centralizmus az az alapelv, amely meghatározza jelentőségüket, jellegüket. Ez az elv elválaszthatatlan része a szocialista államépítés és államigazgatás lenini értelmezésének, és a néptömegeknek a társadalom történetében, nevezetesen a szocialista társadalomban betöltött szerepe tudományos értékeléséből, valamint a szocialista társadalmi rend szervezetéről vallott tudományos nézetünkből indul ki. A kommunista társadalom alapja, akár a kezdeti, akár a fejlettebb fokon az egész népgazdaság tervszerű irányítása, a termelés és az áruelosztás tervezése, tehát olyan tervezés, amely nem csupán egyes vállalatokra vagy iparágakra, hanem az ország egész gazdasági életére kiterjed. Ez az egyik alapvető jelenség, amely a kommunizmust megkülönbözteti a tőkés rendszertől. Magától értetődő, hogy az ilyen tervezésnek, az ügyek ilyen tudatos irányításának az a múlhatatlan feltétele, hogy a termelőeszközök ilyen vagy olyan formában társadalmi tulajdonba kerüljenek. Az így értelmezett tervszerűségnek az érvényesítése szükségszerűen megkívánja a központi irányítást; csakis e feltétellel beszélhetünk a társadalom szocialista fejlődéséről. Lenin a marxizmusnak ezt az elvi szempontját a következő szavakkal fejezte ki: Csak az olyan építés érdemelheti meg a szocialista nevet, amelyet nagy közös terv alapján hajtanak végre és amelynek keretében arányosan igyekeznek felhasználni az ökonómiai és gazdasági értékeket. Az egy központból történő irányítás tehát múlhatatlanul szükséges a szocialista társadalom építéséhez és fejlődéséhez, ugyanakkor azonban nem kevésbé fontos az a módszer is. amellyel ez az irányítás megvalósul. Lenin ezzel kapcsolatban mindig hangsúlyozta, hogy a szocialista állam centralizmusa csak akkor felelhet meg valóban a szocialista társadalom követelményeinek és jellegének, ha igazi, széleskörű demokratizmus révén valósul meg, mégpedig nemcsak tar.talmában, hanem formájában is. Az új társadalom nem hozható létre felülről jövő utasítással, rendelettel vagy határozattal, az új társadalmat a néptömegeknek maguknak kell megteremteniük. A legjobb irányelvek, a legbölcsebb határozatok is meddők maradnak és nem hozzák meg a kívánt eredményt, ha nem találnak megértésre a dolgozó tömegeknél, ha nem keltik fel alkotó kezdeményezésüket, ha az emberek, akiktől végeredményben a megvalósítás függ, nem fogadják el őket sajátjukul, nem értik meg, nem léptetik életbe őket és nem adják hozzá saját kezdeményezésüket, saját gondolataikat és tehetségüket. Ez a valóban demokratikus és szocialista értelmezés azon a felismerésen alapul, hogy a dolgozó tömegeknek döntő szerepük van a társadalom történetében és hogy a jövőben az emberek közvetlenül maguk fogják igazgatni és irányítani ügyeiket. Ezért e távlat szempontjából is szükséges, hogy a munkásosztály kezdettől fogva olyan szervezeti formákat készítsen elő és hozzon létre, amelyek fokozatosan megfelelnek e feladatnak, egyre több dolgozót vonnak be a vezetés és irányítás munkájába és ugyanakkor konkrét lehetőséget biztosítanak nekik, hogy megértsék és megtanulják ezt a munkát. Többek között is keresendő annak a lenini eszmének a magva, hogy a tömegeket elő kell készíteni a közvetlen vezetés átvételére, s végeredményben ebben rejlik annak a folyamatnak az értelme is, amelyet az állam fokozatos elhalásának nevezünk. Amikor Lenin kifejtette a demokratikus centralizmus gondolatát, rámutatott, hogy az egy központból történő irányítás csakis akkor lehet hatásos, ha a legfőbb, lényeges, legfontosabb országos jelentőségű kérdéseket ille-s ti. A hatalom helyi szerveit egyrészt megfelelő jogkörrel kell felruházni, hogy megoldhassák saját helyi problémáikat, másrészt pedig ezeknek a helyi szerveknek a maguk sajátos feltételei szerint alkotó módon kel! megvalósítaniuk a központból érkezett irányelveket és utasításokat, természetesen úgy, hogy a kitűzött célt el is érjék. Lenin ezzel kapcsolatban rámutat arra, hogy a demokratikus centralizmusnak semmi köze a sablonos gyámkodáshoz, a bürokratikus centralizmushoz, sőt ennek éppen az ellenkezője. Lenin ezt mondja: „A demokratikus centralizmus hívei vagyunk. Világosan meg kell érteni, tneíifiytre különbözik a demokratikus centralizmus egyfelől a bürokratikus centralizmustól, másfelől az anarchizmustól. A demokratikus centralizmus a gyakorlatban egyáltalán nem zárja ki az önkormányzatot, ellenkezőleg, feltételezi a szükségét... Nem zárja ki, sőt feltétlenül szükségesnek tekinti az állam különféle területeinek, sőt községeinek legteljesebb szabadságát az állami, gazdasági és közélet különféle formáinak kidolgozásában. Nem lehet nagyobb hiba, mint az, ha összekeverjük a demokratikus centralizmust a bürokráciával és a sablonossággal." A demokratikus centralizmus elve hazánkban is az államrend lényege. A nemzeti bizottságok jelentik azt a formát, amely biztosítja érvényesülését. A szocialista demokratizmus azonban nem merev valami. Minden előbbre és feljebb vivő lépés a társadalom produktív erőinek fejlesztése sprán Lenin szavai szerint a szocialista államrend tökéletesedésével és változásával kell hogy járjon. A különböző politikai és gazdasági viszonyok szerint vannak időszakok, amikor az egyik vagy a másik tényező élesebben előtérbe kerülhet, bár semmi esetre sem szabad megsérteni sem a centralizmus, sem a demokrácia elvét. A kizsákmányoló osztályok ellenállásának elnyomásával termelőeszközei kisajátításával kapcsolatban nálunk múlhatatlanul szükséges volt a szigorú centralizáció, jelenleg viszont, amikor országunk jelentős szocialista gazdasági átalakuláson ment át, egyre sürgetőbben kerül napirendre annak szüksége és lehetősége, hogy mélyrehatóbban kifejlesszük a szocialista demokráciát. Az államigazgatás átszervezését szolgáló új intézkedések, amelyekkel a CSKP Központi Bizottsága 1959. szeptemberi ülésén a Központi Bizottság első titkárának, Novotný elvtársnak indítványára foglalkozott, új szakaszt jelentenek a demokratikus centralizmus, szocialista államrendünk fejlesztésében. A párt már az elmúlt években következetesen érvényesítette az államvezetésben a demokratikus centralizmus elvét és arra törekedett, hogy az irányító szerveket közelebb hozza a termeléshez s minél több dolgozót vonjon be a társadalom életének irányításába. Novotný elvtárs az 1956. évi országos pártkonferencián hangsúlyozta, ki kell bővíteni azoknak a kérdéseknek a körét, amelyekről a nemzeti bizottságok végérvényesen döntenek. A ma végrehajtásba vett intézkedések szükségszerűen felszámolják a népi államvezetés gyakorlatában helyenként tapasztalható formalizmust. Szocialista gazdaságunk fejlődése mélyreható változásokra vezetett társadalmunk életében és fel* vetette az államigazgatás területi beosztásának újjárendezését, annak szükségét, hogy az állam területi beosztása alkalmazkodjék az új viszonyokhoz. Fejlődésünk új szakaszát a széles néptömegek fokozott politikai aktivitása időszakának mondhatjuk. Államunk, gazdasági, politikai és kulturális életünk eddigi fejlődése valamennyi szakaszát tekintve általános értékelést kap, s ez az értékelés történelmileg legjelentősebb, politikailag legáltalánosabb kifejezését új szocialista alkotmányunkban kapja meg. Új alkotmányunk szocialista alkotmány Amikor pártunk Központi Bizottsága április 7-én és 8-án megvitatta az új alkotmány szövegének tervezetét, mindnyájan tudtuk, hogy 1945 óta a legjelentősebb állami aktusról van szó, történelmi jelentőségű eseményről, amely nemcsak lezár egy bizonyos fejlődési szakaszt, s alkotmányba foglalja országunkban a szocialista társadalmi viszonyok diadalát, hanem egyben hatalmas ösztönző erőként hat életünk további fejlődésére is. Mint Novotný elvtárs mondta, mindezek a változások az által váltak lehetővé, hogy testvéri, baráti viszonyban élünk a Szovjetunióval, élvezzük segítségének és kölcsönös együttműködésünknek gyümölcseit s hogy Csehszlovákia a szocialista országok világrendszerébe tartozik. Az új szocialista alkotmány kifejezésre juttatja a következetes demokratizmus és humanizmus legnemesebb elveit, amelyeken új szocialista együttélésünk felépül, s amelyekből minden törekvésünk fakad. Ezért az új alkotmány biztosítja társadalmunkban a kommunista párt vezető szerepét, hisz ez a párt volt az a tényező, amely életünkben mindig a legkövetkezetesebben védelmezte az emberi haladás ügyét és az egész társadalom érdekeit. Ezzel kapcsolatban szinte csodálatos az az öntudatosság, amellyel az üj szocialista társadalom a régi társadalom ösztönös fejlődésétől eltérően, bölcs előrelátással oldja meg történelmi változásainak problémáit, szüntelenül elemezve élete belső ellentéteinek erőit és tudatosan elősegítve az új csiráinak fejlődését minden téren. Lenin „Állam és forradalom" című müvében a következőképpen jellemzi azt az átmeneti időszakot, amelyen társadalmunk is átmegy: I. Demokrácia csak a gazdagok és a proletariátus egy keskeny rétege számára (a szegényeket nem illeti). II. Demokrácia a szegények, a lakosság kilenctized része számára, a gazdagok ellenállásának erőszakos elnyomása. III. Teljes demokrácia, amely megszokássá válik és ezért elhal, s helyére ez az elv lép: Mindenki képességei szerint, mindenkinek szükségletei szerint. A szocialista állam több mint negyven esztendős fennállásának tapasztalatai alapján Nyikita Hruscsov sokkal konkrétebben határozhatta meg a szocialista állam fejlődési irányzatait. „A? állam elhalásának kérdése, amennyiben dialektikusan értelmezzük, a szocialista államiság fejlődésének kérdése a kommunista társadalmi önkormányzatban. A kommunizmusban is megmaradnak bizonyos közéleti funkciók, amelyek hasonlítanak a mai állami funkciókhoz, jellegük és érvényesülésük módjai azonban mások lesznek, mint a fejlődés mai szakaszán. A szocialista államiság fejlődésének fö iránya a demokrácia sokoldalú fejlesztése, a lakosság legszélesebb rétegeinek bevonása az oräzág valamennyi ügyének igazgatásába, minden állampolgár bevonása a gazdasági és kulturális építés irányításába." Ezen a történelmi úton halad államunk fejlődése is. Ebben az összefüggésben és e történelmi törvényszerűség ismeretében kell megítélnünk állami szervezetünk átépítésének értelmét, a kommunista jövendő csírázó elemeit. Tanúi vagyunk annak, hogy számos teendőt és feladatot, amelyeket eddig a szocialista állami apparátus látott el, fokozatosan nem állami, társadalmi szervezetek vesznek át, elsősorban a szakszervezetek. E tekintetben különösen fontos a CSKP KB-nak a csehszlovákiai igazságszolgáltatás népi jellegéről hozott határozata, amely fokozza a nép részvételét a szocialista törvényesség megszilárdításában. Helytelen volna azonban, ha ezt a fejlődést gépiesen értelmeznénk. Meg kell látni a dolgok másik oldalát is, mégpedig azt a tényt, hogy ott is, ahol az ügyeket továbbra is állami szerv irányítja, az igazgatás és a vezetés módszerei fokozatosan elvesztik hatalmi jellegüket. Látnunk kell, hogy az államiságunk demokratikus elvének megszilárdítására vezető okok nem csupán gazdasági jellegűek, hanem jelentős szerepük van a politikai okoknak is, amelyek ugyancsak egyre szembetűnőbben érvényesülnek majd. Fokozatosan, ahogy a kizsákmányoló osztályok hatalmukat vesztett tagjai beletörődnek történelmi sorsukba, megszabadulnak ideológiai előítéletüktől s ahogy egyre inkább elmélyül társadalmunk erkölcsi és politikai egysége, egyes állami szervek funkciói elvesztik elnyomó politikai jellegüket. Az elhaló állam, mondja Lenin, elhalásának bizonyos fokán nem politikus államnak mondható. Meg kell látnunk tehát az állami szerveknek ezt az átalakulását is, bár jelenleg az adott nemzetközi helyzetben a szocialista állam különféle élősdiekkel és osztályellenségekkel szemben éberen kénytelen őrködni a nép szocialista vívmányai fölött. Az emberre külső nyomásként ható normák fokozatosan belső szükségletté, belső ösztönzéssé alakulnak át. A jogi normákból belső emberi erkölcsi mozgató erők lesznek, s maguk az emberek irányítottakból irányítókká válnak, Engels szavaival élve az emberek irányításának helyére a dolgok, a termelési folyamatok irányítása lép. Mindezek a folyamatok a tudományos szocializmus szempontjából nézve rendkívül figyelemre méltók, tanulmányozandók és előmozdítandók. A társadalmi életnek ezek az új hajtásai és formái nem csupán a gazdasági társadalmi viszonyok objektív hatóerejéből fakadnak, ellenkezőleg, nem lehetnek el tudatos és erőteljes nevelő, öntudatosító mun• ka nélkül. Látnunk kell, hány politikailag világosan gondolkodó emberünk nőtt fel az utóbbi években a pártszervezetekben, ifjúsági és szakszervezetekben, nemzeti bizottságokban. Meg kell látnunk azokat a változásokat, amelyek nagyszámú értelmiségi rétegünk társadalmi és nemzedéki öszszetételében, gondolkodásában következtek be. Egyre több ember vesz részt a társadalmi élet irányításában, a legfontosabb politikai és szakmai kérdések megoldásában, s ezzel együtt nő annak szüksége, hogy az emberek műveltebbek legyenek, többet tudjanak. nő a művészm és a tudomány szerepe és jelentősége. Elég, ha öszszehasonlítjuk közoktatásügyünk, tudományos és kulturális életünk mai helyzetét az 1938-as évi helyzettel s világosan látjuk, mily ösztönzö erővel hatnak életünkre a szocialista társadalom szükségletei. Ily értelemben nagy jelentőségűek Iesznak azok az intézkedések, amelyeket pártunk politikai irodája határozott el a szocialista kultúra kongresszusa tapasztalatainak értékelése alapján. LADISLAV ŠTOLL akadémiku* JJJ SZÖ 5 * 1960. április 21.