Új Szó, 1960. április (13. évfolyam, 91-119.szám)
1960-04-17 / 107. szám, vasárnap
I Ä Csehszlovák Köztársaság új alkotmányának alapelvei és a választások előkészítése (FoTvtatás I 4. ©Tda'rölí fontosságának általános elismeréséről konkrét intézkedések következetesebb szervezésére, a szövetkezetesek és többi dolgozók mozgósítására kell áttérni, hogy teljesítsék e feladatokat. Erre minden feltételt megteremtettünk és megteremtünk a joyőben is e dolgozókkal karöltve. Végrehajtjuk az állam új területi felosztását, eladtuk a gép- és traktorállomások gépeit az EFSZ-eknek, fokoztuk a mezőgazdasági termelés növelésében ?aló érdekeltséget. A mezőgazdaság további gépi és vegyi eszközöket kap. tapasztalt funkcionáriusok és szakemberek erősítik meg a földművesszövetkezeteket és a helyi nemzeti bizottságokat. Most döntő fontosságú e kedvező feltételek kihasználása, hogy mielőbb elérjük a kívánt fordulatot a mezőgazdasági nagyüzemi termelésben, hogy szocialista mezőgazdaságunk teljesítse azt, amit tőle várnak: adjon több növényi és állati terméket a dolgozók szükségleteinek kielégítésére. Ezért a választási kampány folyamán állandóan magyarázni és konkrét politikai-gazdasági intézkedésekkel támogatni fogjuk azoknak a fő feladatoknak megoldását, amelyektől a fordulat elérése függ a mezőgazdasági termelés fejlesztésében. Ilyen elsősorban mezőgazdasági földjeinknek, mint a mezőgazdasági termelés alapvető termelőeszközének intenzív kihasználása. Termőképességének fokozására fogunk törekedni s kellő viz biztosításával igyekszünk gyorsan megoldani az öntözés kérdéseit. Ez elsősorban az e célokra előirányzott állami eszközök kihasználásának kérdése, ugyanakkor a szövetkezetek és tagjaik önsegélyezésének kérdése is. Kevés vizünk van, szükségünk van rá a mezőgazdaság, a lakosság és az ipar céljára. E célból az állam eszközöket bocsát rendelkezésre duzzasztógátak építésére, talajjavító munkákra, halastavak építésére és rendbehozására, víztárolók létesítésére, a patakok és hegyi csermelyek szabályozáséra. Másrészt a növénytermesztés ké^> dései függnek össze ezzel. Csak a fölfl gondozása, a haladó agrotechnika alkalmazása. a tökéletes vetőmagok és ültetőanyagok oldják meg a belterjes növénytermesztést és a szövetkezetesek így fognak rekordtermést begyűjteni földjeiken. A növénytermesztés helyes irányát abban is látjuk. hogy tekintettel feltételeinkre a takarmányok terén biztosítsuk teljes önállóságunkat a növénytermesztésben, hogy csak kenyérgabonát hozzunk be. Meg kell mondani, hogy fontos lesz gyorsan kibővíteni a tejesviaszos érettségi fokú silókukorica vetésterületeit, éspedig úgy, hogy legkésőbb 1965-ig az összés vetésterületek 12 százalékát képezzék. Ehhez kapcsolódik a harmadik kérdés megoldása: az állattenyésztés belterjességének fokozása. Sikerrel oldjuk meg a sertéshústermelést. Most fontos, hogy minden szövetkezetes és mezőgazdasági dolgozó figyelme a marhahústermelésre irányuljon. A marhaállomány felújítása és nagyobb hasznossága a mezőgazdasági termelés egyik fó feladata. Foglalkozunk azzal, hogy 1965-ig minimumra csökkentsük a hús- és vajbehozatalt. Ez azonban megköveteli, hogy országos viszonylatban és minden egyes szövetkezetben is intézkedéseket tegyünk a tejhozam és a tej zsiradéktartalma növelésére. Ez nemcsak a dolgozók ellátásának megjavulása, hanem életszínvonalunk emelése és egészségünk javulása szempontjából is nagy jelentőségű. Negyedszer: további feladat a mezőgazdaság komplex gépesítésének és kemizálásának további gyors kibontakoztatása, és a mezőgazdasági nagyüzemi termelés szükségleteire előirányzott eszközök maximális kihasználása. Nem akármilyen gépesítésről van szó, hanem a legújabb technika meghonosítása az érdekünk. A növénytermesztés és az állattenyésztés továbbfejlesztése, valamint annak érdekében akarjuk bevezetni, hogy csökkenjen az emberi munkaráfordítás és kevesebb legyen a fárasztó mezőgazdasági munka. Itt van ama feladat teljesítésének egyik fő súlypontja hogy a mezőgazdasági termelés fejlődésében 1970-ig utolérje az ipari termelést. Ha nem tudnánk, hogy a szocialista gazdálkodás új nagyüzemi formái merész, politikailag és szakmailag fejlett szervezőket követelnek a földeken, nem tudnánk ezt megvalósítani. Az EFSZ-ek alakítása, szilárdulása és erősödése folyamán a szövetkezeti gondolathoz, a szocializmushoz, a munkásosztályhoz és a párthoz hű káderek fejlődtek a falvakon. Most, az EFSZ-ek és az állami gazdaságok munkaszervezése megjavításának érdekében további szakmai, szervezési és politikai téren rátermett káderekkel megerősítettük és a jövőben is megerősítjük mezőgazdasági termelésünket. Szocialista mezőgazdasági termelésünknek ezt a vezető, szervező aktíváját szakmai és politikai téren állandóan emelnünk kell, fokoznunk kell érdekeltségüket a szövetkezeti termelés további szilárdításában és erősítésében. A mezőgazdasági termelés magas színvonala ugyanakkor megköveteli, hogy céltudatosan, tehát nagy céljainkat tekintetbe véve fejlesszük és építsük a mezőgazdasági iskolarendszert úgy, ahogyan ezt az iparban csináljuk. Ha minden kerületben, járásban és mezőgazdasági üzemben e feladatok konkrét megvalósítására összpontosítjuk törekvésünket, biztosítjuk dolgozóink életszínvonalának további emelését. Ha az életszínvonal emelésének terhét nagyrészt továbbra is csak az ipar viselné, nehezen valósíthatnánk meg szándékunkat. Ezért a fordulat elérése a mezőgazdasági termelésben, azaz a mezőgazdasági termékek elegendő mennyiségének és bőségének elérése nemcsak komoly politikai feladat, hanem égető gazdasági és társadalmi szükség is. Bizonyára egyetlen szocialista mezőgazdasági üzem, egyetlen mezőgazdasági dolgozó sem akad, amely, ill. aki nem kapcsolódna be e feladat teljesítésébe, munkájával és kezdeményezésével nem segítené elő megoldását. Ezt kihangsúlyozzuk az életszínvonal emelésére irányuló intézkedéseknél is, amelyeket ma jóváhagyás végett a Központi Bizottság elé terjesztünk. Először rá szeretnék mutatni arra, hogy a mezőgazdasági termelés alacsony színvonala állandóan kihat a lakosság általános életszínvonalának emelkedésére és azt mondhatjuk, hogy bizonyos mértékben fékezi a nemzeti jövedelem növekedését. Ennek ellenére azonban a javasolt intézkedésekkel lényegében teljesítjük a CSKP 1956 évi országos konferenciájának ama irányelvét, hogy az egyéni fogyasztást 1960-ig egyharmadával, a reálbéreket pedig egy ötödével kell növelnünk. Eme intézkedések közül főleg azt kell kiemelnünk, hogy tovább haladunk a többgyermekes családok életszínvonalának emelésére irányuló irányelvek teljesítésében, főleg olyan családoknál, ahol alacsony az egy főre eső jövedelem. Ez nemcsak a villanyáram díjszabásának csökkentésében, hanem főleg abban nyilvánul meg, hogy 1960. szeptember 1től az általános iskolákban, a tanonc és szakiskolákban valamennyi gyermek ingyen kap tankönyveket és tanszereket. Ez a gyermekek javát szolgáló intézkedés nem kis horderejű, ami abból is látható, hogy az eme intézkedésre fordított évi költségek mintegy 400 millió koronát tesznek majd ki. Ezeket a fontos lépéseket május elseje, valamint Csehszlovákiának a szovjet hadsereg által való felszabadítása 15. évfordulójának ünnepségei előtt valósítjuk meg. Igen fontos, hogy éppen a tanszerek ingyenes nyújtása a gyermekeknek, valamint az összes gyermekről való egészségügyi gondoskodás — tekintet nélkül a szülők származására és foglalkozására már magában foglalja a szükségletek szerinti elosztás csiráit. Ezt a tényt helyesen kell felhasználni a nevelőmunkában, valamint fiatal nemzedékünknek a kommunista társadalom építése jövő nagy feladataira való előkészítésében. Hisszük, hogy ezek a fontos intézkedések, amelyeket az életszínvonal további emelése érdekében foganatosítunk, dolgozóinkat újabb építő sikerekre lelkesítik. Ez elsősorban a harmadik ötéves terv előkészítése és megkezdése szempontjából fontos, mert ez az időszak a szocialista társadalmunk fejlesztésén végzett örömteli, szorgalmas munka időszaka lesz, melyben teljesen érvényesül népünk szorgalma és tehetsége. Szilárd egységben és a legszorosabb nemzetközi együttműködésben a Szovjetunióval és az egész szocialista táborral hazánk is hozzájárul a történelmi feladat teljesítéséhez, a gazdasági versenyben a szocializmusnak a kapitalizmus fölötti győzelméhez. Ez a győzelem nem magától köszönt be, hánem csak egész népünk, a szocialista országok népének öntudatos és önfeláldozó munkájával vívható ki. Céljaink és az ehhez vezető utak magyarázat és megvilágítás tárgyát képezik majd a június 12-i választásokat megelőző válsztási kampányban. Egyre nagyobb a szocialista országok békepolitikájának vonzóereje Komoly nemzetközi események is kihatnak majd választási kampányunkra. Az egész világon gigászi küzdelem folyik a béke és a háború erői, a szocializmus és a kapitalizmus erői között. A szocialista tábor első és leghatalmasabb országa, a Szovjetunió a lenini békepolitika szellemében következetesen harcol a nemzetközi feszültség enyhüléséért, a különböző társadalmi rendszerű népek békés együttéléséért. A Szovjetunió és az egész szocialista tábor már jelentős győzelmeket aratott e politikában. Sikerült létrehozni és egybetömöríteni a széleskörű és erős nemzetközi antiimperialista erőket, melyek eredményesen küzdenek a háborús gyújtogatók ellen. Történelmi jelentőséggel bír Hruscsov elvtárs amerikai látogatása, valamint az Egyesült Nemzetek Szervezetének ülésszakán az általános és teljes leszerelésre tett javaslatai. Kezdetét vette az ENSZ ülésszakán megválasztott tízhatalmi leszerelési bizottság tanácskozása. Nemcsak a tanácskozás, hanem maga az a tény is, hogy első ízben ül össze öt szocialista és öt tőkés állam, nagyon jelentős. Bár a tárgyalásokon a nyugati hatalmak képviselői igyekeznek kicsiségekkel meghiúsítani a Szovjetunió, javaslatait és megkerülni a leszerelés alapelveit, ennek ellenére a tárgyalás mégis a szocialista tábor és a szocializmus tekintélyének növekedését bizonyítja. Békepolitikánk egyre nagyobb vonzóerőt gyakorol a tőkés országok dolgozóinak legszélesebb rétegeire. A világ közvéleménye nemcsak a szovjet tudomány és technika nagy sikereiről, a szocialista rendszer életképességéről és előnyeiről, hanem a szovjet békejavaslatok őszinteségéről is meggyőződött. A Szovjetunió nemrégen további fontos és jelentős javaslatokat terjesztett elő a nukleáris fegyverekkel végzett kísérletek és e fegyverek alkalmazásának betiltására a genfi értekezleten. A Szovjetunió a német kérdésnek és Nyugat-Berlin szabad város kérdésének megoldásában is békepolitikájának alapelveit követi. Nyugat-Németországban tekintélyes revansista és agresszív háborús erők összpontosulnak. Nyugat-Németország egyre inkább kisiklik a NATO már régóta csalóka ellenőrzése alól. Az Adenauer-kormány katonai támaszpontokat igyekszik létesíteni más államok területén, s a békés együttélés és a nemzetközi feszültség enyhülése ellen elkövetett arcátlan provokációival a háborús veszély központjává és előidézőjévé válik. Seebohm bonni miniszter például nemrégen a szudétanémetek bonni összejövetelén újra harcot hirdetett a bolsevizmus megdöntésére, a nagyobb élettér jogát hangoztatta és felszólította a volt szudétanémeteket, szítsanak nyugtalanságot az emberek között. A Német Szövetségi Köztársaság revansista és militarista erői egyre nyíltabban lépnek fel és tevékenységükben közvetlenül részt vesznek a bonni kormány tagjai, A tőkés országok kormányai és számos politikai tényezői is kezdik egyre jobban megérteni, hogy Adenauer és náci munkatársai új háborút akarnak kirobbantani. Ezért égetően fontos, hogy küzdjünk a nyugatnémet militarizmus és revansizmus ellen és ezeket más háborús uszítókkal együtt könyörtelenül leleplezzük. Nemrégen fejezte be Hruscsov elvtárs jelentős és eredményes franciaországi látogatását. Elmondhatjuk, hogy útjának eredményei, találkozói a francia politikai, köz- és gazdasági élet képviselőivel, tanácskozásai de Gaulle köztársasági elnökkel és Franciaország más képviselőivel, s mindenekelőtt találkozásai a francia néppel sikeresek voltak. Látogatása igazolta, hogy a francia nép teljes mértékben támogatja a szovjet-francia kapcsolatok kibontakozását a barátság, együttműködés, kölcsönös megértés Szellemében, a nemzetközi feszültség enyhítése és a tartós világbéke biztosítása szellemében. Hisszük, hogy Hruscsov elv-társ franciaországi útja és tanácskozásainak eredményei jó előkészületül szolgáltak a májusi csúcsértekezletre. Igazolják, hogy a Szovjetunió békepolitikája utat tör és egyre több hívet szerez a tőkés országok nagy néptómegei körében. Ma, az idő távlatából elmondhatjuk, hogy a Szovjetunió és az egész szocialista tábor békepolitikája a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusa óta újabb sikereket ért el. Helyes nemzetközi politikánk hozzájárul a háborús erők elszigeteléséhez. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne legyünk éberek, hogv ne folytassuk lankadatlanul a békéért vívott harcunkat. Ezért a jövőben se lankadjon a békéért folytatott harcunk és hazánk tökéletes védelmi képességének biztosítására irányuló törekvésünk. A nemzetgyűlésbe, a Szlovák Nemzeti Tanácsba és a nemzeti bizottságokba tartandó választásokat a kommunista párt vezetésével a Nemzeti Front széles alapján szervezzük meg. Ezen az alapon a szocialista hazafiság és a proletár nemzetköziség szellemében tovább szilárdítjuk népünk erkölcsi-politikai egységét, a munkások, parasztok és értelmiségiek szövetségét, és még nagyobb aktivitásra ösztönözzük a dolgozókat a köztársaság további felvirágoztatása érdekében' végzett munkájukban. Azt hiszem, a párt Központi Bizottsága nevében azt a meggyőződésünket fejezhetem ki, hogy a nemzeti bizottságokba, a Szlovák Nemzeti Tanácsba és a nemzetgyűlésbe tartandó képviselőválasztások felszabadulásunk 15. évfordulójának ünnepségeivel, az új alkotmány elfogadásával és a harmadik ötéves terv javaslatának jóváhagyásával együtt népünk erejének és egységének, a szocialista építés győzelmes befejezésére irányuló elszántságának újabb nagy manifesztációjává válnak. A győzelmes választások újra igazolják' népünknek a CSKP politikája iránti bizalmát, megszilárdítják népünk, a szovjet nép és a szocialista tábor országai népeinek szilárd barátságát s a proletár nemzetköziség szellemében manifesztálni fogják a népek nemzetközi szolidaritását és barátságát a békeharcban. Fordulat a genfi atomértekezleten Nem lehet figyelmen kívül hagyni a nemzetek követelését „A nukleáris fegyverkísérletek beszüntetéséről tárgyaló háromhatalmi értekezlet most az intenzív tanácskozás időszakának küszöbén áll, amely tanácskozás a két fél jóakarata mellett rövid időn belül a szerződés aláírásához vezethet," — jelentette ki Carapkin, a szovjet küldöttség vezetője az ADN genfi tudósítója előtt. „Csütörtöki ülésünkön - mondotta Carapkin — mindhárom küldöttség vezetői kifejezték azon reményüket, hogy rövidesen befejezik a szerződés előkészítő munkáit és ezért meg kell gyorsítani a tárgyalásokat. Az értekezlet most jobb légkörben folyik, mint a legutóbbi hat hónap alatt". Carapkin hozzátette: „A nyugati hatalmak elvben elfogadták márciui 19-i javaslatunkat, hogy a 4,75 egységnél magasabb szeizmikus rezgéseket kiváltó valamennyi fegyverkísérlet betiltásáról szóló szerződést kössük össze azon kötelező ígérettel, hogy a hatalmak nem folytatnak kisebberejű földalatti atomfegyverkísérleteket. Ez fordulatot jelent értekezletünkön. Eddig az amerikai kormány megkísérelte, hogy szabad kezet biztosítson a földalatti kísér^ letek folytatására." Carapkin hangsúlyozta továbbá, hogy már nem lehet figyelmen kívül hagyni a nemzeteknek a nukleáris fegyverkísérletek beszüntetésére irányuló követeléseit és rámutatott arra, hogy a kísérletek beszüntetésére irányuló mozgalom főképp az USÁ-ban erősödik. A Szovjetunió erre a világmozgalomra támaszkodik és a legutóbbi hónapokban a kompromisszumos javaslatok egész sorát terjesztette elő. Ez a törekvés olyan helyzetet teremtett, amelyben g nyugati hatalmak nem utasíthatják el a további pozitív munkát a szerződés szövegének előkészítésében s azt sem tehetik meg, hogy visszalépjenek és ismét megkezdjék a kísérleteket. Arra a kérdésre, vajon a nyugati hatalmakkal megegyeztek-e az atomfegyverkísérletek beszüntetésére irányuló kötelező ígéret érvényének határidejében, Carapkin azt válaszolta: „Az amerikai küldöttség biztosított bennünket arról, hogy az USA valamennyi elnökjelöltje, akiknek egyike 1961. január 20-án elfoglalja Eisenhower helyét, kifejezte egyetértését a kötelező ígérettel. !gy megvan a remény arra, hogy a kölcsönös megértés mellett ésszerű határidőben állapodhatunk meg." „Az ellenőrző rendszer szeizmografikus állomásai, és a szerződésben meghatározott helyi felügyeleti csoportok rövidesen munkába lépnek a három aláíró állam területén" — fűzte hozzá Carapkin. Az ellenőrző bizottság székhelye Bécs lesz és a három atomnagyhatalom képviselőin kívül négy további állam megbízottai is tagjai lesznek. A világ valamennyi államának gyakorlati hozzájárulását a nukleáris fegyverkísérletek betiltására vonatkozó szerződéshez nem volna szabad semmiféle külön feltételhez kötni és akadályokat támasztani, mihelyt a három nagyhatalom megállapodik a szerződés megkötésében." A görög közvélemény tiltakozik a törvénytelen ítélet ellen Athén (ČTK) — Görögország közvéleménye határozottan tiltakozik az ellen, hogy az athéni katonai bíróság tizenkét görög demokrata ellen törvénytelen ítéletet hozott. A katonai bíróság hat vádlottat életfogytiglani börtönbüntetésre ítélt csupán azért, mert Görögország Kommunista Pártjának jelentős tagjai. A bíróság ezt a körülményt „kémtevékenység bizonyítékának" tekintette. A demokraták ellen ugyanazokat a módszereket alkalmazták, mint Manolisz Glézosz és társai ellen. Rágalmakkal és hamis váddal igyekeztek bizonyítani bűnösségüket. E perben is a politikai rendőrség tagjai voltak a vád tanúi. A vádlottak képviselői meggyőzően bizonyították, hogy a tizenkét demokrata esetét csupán azért terjesztették a katonai bíróság elé, mert a polgári bíróság kommunista pártbeli tagságukat nem tekintethette volna bűntettnek. A katonai bíróság ezért a 375 sz. szégyenletes törvényt alkalmazta, amely ilyen esetekben lehetővS teszi az elítéltetést. Szíriai önkéntesek segítséget nyújtanak az algériai népnek Damaszkusz (ČTK) - Az Egyesült Arab Köztársaság szíriai területén e napokban kezdődött meg az önkéntesek toborzása a harcoló Algéria megsegítésére. Az Al-Vagda damaszkuszi lap közölte, hogy már négyeaer önkéntes jelentkezett. Az A1 Vagda cikkében közölte Mohammed Dzsazirinak, az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya damaszkuszi megbízottjának jelentését, hogy több száz szíriai önkéntes jelentkezett, akik segítséget akarnak nyújtani Algéria népének szabadságharcában. T'T.T "'í " * !o 6 0. április 1T. I