Új Szó, 1960. március (13. évfolyam, 60-90.szám)

1960-03-16 / 75. szám, szerda

Világ proletárjai, egyesüljetek! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 1960. március 16. szerda 30 fillér XI. évfolyam, 75. szám A teljes erejével Bár a naptár szerint a tél már­cius huszonegyedikével ér csak véget, a természet már harso­góan jelzi: elmúlt a tél, ébred a tavasz! A földművelő ember meg olyan, hogy ilyenkor nem a nap­tárt, hanem a határt nézi, szik­kad-e a föld, meg lehet-e kezde­ni a vetést. S hogy eljött az ideje, itt a tavasz, azt az időjáráson is érzi. Az enyhe tavaszi napsugár már sok helyütt kicsalta a határba a szövetkezeteseket, s ahol a talaj hőfoka megfelelő és rámehetnek a földre a gépek, teljes ütemben megindult a tavasziak vetése, sőt akad néhány kisebb szövetkezet, amelyben kihasználva a jó időjá­rás minden percét, óráját, egy­két nap alatt földbe tették a ko­ratavasziak magvát. Egy-két nap alatt? Miért, hiszen vannak kö­zösségek, melyek vállalták, hogy 6—7 nap leforgása alatt elvetik a koratavasziakat. Miért sietnek hát ezek a közösségek annyira? En­nek is megvan a kézenfekvő ma­gyarázata. A múlt években — so­kan emlékezhetnek rá — bár az időjárás általában igen kedvező volt a vetésre, egyesek könnyel­műsége, halogatása miatt 10—15 napon keresztül is folyt a vetés, sőt ha jöttek az esős napok, még tovább elhúzódtak e munkák. Ezért dicséretre méltó a nagyobb közösségek, az 1500—2000 hektá­ros szövetkezetek elhatározása, hogy 6—7 nap alatt elvetik a ta­vasziak magvát. Persze ez az el­határozás nem szentírás, hiszen minden jő gazda tudja, hogy an­nál jobb termésre számíthat, mi­nél korábban földbe kerül a tava­sziak magva, s ha egy-két nap alatt végzik el a szóban forgó mun­kát, az még jobb, jövedelmezőbb, már csak azért is, mert nagy­mennyiségű talajnedvesség elpá­rolgását akadályozza meg a korai vetés, talajművelés. A falusi kommunisták, akiknek a tavaszi tennivalókban is az élen­járók szerepe jut mind a munká­ban, mind a meggyőzésben, szor­goskodjanak most úgy, hogy se­gítségük révén minél rövidebb idő­re csökkenjen a vetés ideje. Az is a kommunistákra vár, hogy már most, a vetés első napjaiban has­sanak oda, hogy a felszabadulás 15. évfordulójára indult prerovi felhívás országos mozgalma tere­bélyesedjék s a vállalások teljesí­tésének legalapvetőbb biztosítéka, a szocialista munkaverseny mind szélesebbre bontsa ki szárnyai*. Nagy erőt, serkentést jelent a ve­tőcsoportok közti verseny. Per­sze a versenynek csak akkor van értelme, ha a versenyző minden­nap tudja, hányadán áll. Ha a traktoros estefelé megtudja, hogy a másik dűlőben ugyanilyen vető­aggregáttal, ugyanannyi idő alatt egy másik kollegája már 2 hektár­ral többet vetett el, egészen bizto­san ő is rátapos majd a gázpe­dálra, hiszen a versenyben nem utolsó, hanem első akar lenni ő is! S ki más törődjék elsősorban a verseny szervezésével, a verseny értékelésével, mint a kommunis­ták, összefogva a helyi nemzeti bizottsági tagokkal. Szükség van, igen nagy szükség a versenyre, a hajtómotorra, hiszen számtalan­szor elmondottuk, leírtuk már, hogy a mezőgazdasági termelés 12 százalékos emelkedésével a t°rv nem az irodában, nem az ér­i kezleten, hanem a határban, az istállókban valósul meg. Legyen hát a verseny tényleges hajtómotorja a tavaszi munkák­nak, már csak azért is, mert az idei tavasz kissé eltér az eddi­giektől. Az idén sok szövetkezet egyesült — nagy közösségek ala­kultak, melyekben kétszeresen szükség van a jó munkaszerve­zésre, a szocialista munkaverseny ösztönző, serkentő hatására. Új tavasz ez azért is, mert az idén sok szövetkezetben kiváló mér­nök-agronómusok irányítják, szer­vezik a munkát, s ez nagy se­gítség. Persze az új szakemberek lehetnek akármilyen jó szervezők, nagy szaktudással rendelkezők, egyedül — a közösség, de kivált­képen a kommunisták együttmű­ködése nélkül nehezen boldogulná­nak. Mert aki csak egy szemernyit is ért a mezőgazdasághoz, el tud­ja képzelni, mily óriási erőfeszí­tést jelent csupán a munkák ide­jében történő elvégzésének a biz­tosítása is mondjuk oly egyesült, új, nagy szövetkezetben, mint a dunaszerdahelyi. Három falu — Kisabony, Tejed és Dunaszerda­hely — szövetkezete egyesül, melynek földterülete 2573 hektárt tesz majd ki, viszont alig 201 tag­ja lesz e nagy közösségnek, ami azt jelenti, hogy egy tagra 12,8 hektár föld megművelése vár. Ez nem kis dolog, s itt aztán ki­vételesen jó munkabeosztásra, a gépek gazdaságos kihasználására lesz szükség, ha minden munkát annak rendje és módja szerint, idejében akarnak elvégezni. S ha már a munkaszervezésnél tartunk, azt is meg kell monda­nunk, hogy egyes helyeken az késlelteti a munkát, hogy a trak­torok nem dolgoznak két műszak­ban. A múlt esztendei tapasztala­tok azt bizonyítják, hogy igen jól be lehet vezetni a két műszakot a vetésnél is, éspedig úgy, hogy éjjel simítóznak, boronálnak, ké­szítik a magágyat, nappal pedig vetnek. Csak az a baj, hogy akad­nak még ma is oly szövetkezetek, melyekben lebecsülik a simító­zást, mondván: „azelőtt sem csi­náltuk, mégis termett a föld." Az igaz, hogy a föld termett, de most nem az a lényeg, hanem az, hogy mennyit terem a föld hektárja, mennyiért, hány koronáért állítjuk elő a búza, a kukorica, az árpa mázsáját. S erre is kell gondolni, ha simítózásról beszélünk. Hogyan vélekednek erről a szakemberek, mit ír erről a mezőgazdasági szak­irodalom? A felszántott talajon, amikor rá lehet menni, a simító­zást azonnal végezzük el. A télen elraktározott vizet ezáltal őrizzük meg. A szántás párolgási felületét csökkentjük és vékony porhanyós takaróréteget létesítünk. Kísérle­tek igazolása szerint korán végzett előmunkálással hektáronként 8 ezer hektoliter vizet is megmenthetünk, ami 75 mm csapadéknak felel meg. A simítózással ezenfelül fel­színre hozzuk és elpusztítjuk a korán csírázásnak induló gyom­magvakat is. Ennyit a szaktanácsból. S hogy a csapadék megőrzése mit jelent a termés további sorsára, ahhoz nem szükséges bővebb magyará­zat, hiszen köztudomású: a múlt esztendei tavaszi, nyár eleji szá­razság legfőképpen azokban a szö­vetkezetekben sanyargatta a ter­ményeket, melyek csak későn ve­tették el a tavasziakat, vagy el­mulasztották a szóban forgó talaj­előkészítő munkát. Gondoljunk most a munka forgatagában erre is és szervezzük meg úgy a ta­vaszi tennivalókat, hogy ha az időjárás engedi, dolgozzon éjjel­nappal minden traktor, hiszen csakis a gépi erő teljes felhaszná­lásával végezhetjük el a vetést a legrövidebb idő alatt. A vetés­nek itt az ideje, lásson tehát mun­kához kétszeres szorgalommal a szövetkezeti parasztság, hogy igyekezetét, szorgalmát bőséges terméssel hálálja meg a jól művelt föld. ^AAAA^AAAAAAAAAA^A^AAAAAAAA^^A^AAA^^^ , A MAI SZÁMBAN: Semmi újat sem tertalmaz a nyugati leszerelési terv (3. old.) Saját falujában vállalta a szövetkezet irányítását (4. old.) Az 1960-as esztendő a Szovjetunióban (5. old.) Gondoskodnak a terméshozamok fokozásáról A Libereci Mezőgazdasági Közpon­ti Ellenőrző és Kísérleti Intézet dol­gozóinak munkájával mind a hradeci, mind az ústí-i kerület szövetkezetesei elégedettek. Az intézet dolgozói a talaj szerkezetének elemzésén kívül hatásos segítséget nyújtanak a föl­dek trágyázás! tervének elkészítésé­ben. Például ez idén több mint 21 000 talajvizsgálatot hajtottak végre és 1300 esetben magvizsgálatot. Az in­tézet dolgozói munkájukkal hozzájá­rulnak a nagyobb termés eléréséhez, és igyekeznek, hogy még ez idén a talajvizsgálatot százezer hektáron be­fejezhessék. Olcsó mezőgazdasági termékeket Moszkva (ČTK) — A pavlodari ke­rület Lenin Szovhozában Nyikolaj Marcsenko növénytermesztő brigádja az idén legalább 450 ezer tonna ga­bonát termel és métermázsánként 18—20 rubelre csökkenti a termelési önköltségeket. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi legeredményesebb gazdasá­gokhoz viszonyítva feleannyi költség­gel termel. Marcsenko brigádja ver­senyre hívta ki a többi kollektívákat. A szovjet mezőgazdasági dolgozók versenyének fő célja az USA megelő­zése a mezőgazdasági termelésben. MEGKEZD0DÖTT A GENFI LESZERELÉSI ÉRTEKEZLET Genf (ČTK) A genfi Nemzetek Pa­lotájában kedden, középeurópai idő­számítás szerint röviddel 15 óra után megkezdődött a tíztagú lesze­relési bizottság értekezlete. A bizott­ságban a Szovjetunión kívül a Cseh­szlovák Köztársaság, Lengyelország, Bulgária és Románia küldöttségei a szocialista tábort, az USA, Anglia, Franciaország, Kanada és Olaszország küldöttségei pedig a tőkés államokat képviselik. Az értekezlet főként a négy éven belül megvalósítandó tel­jes és általános leszerelésre tett szovjet kormányjavaslatával foglal­kozik, melyet Nyikita Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának el­nöke az ENSZ-közgyűlés tavalyi ülésszakán terjesztett elő. A nyugati hatalmak már közzétet­ték leszerelési tervjavaslatukat, mely azonban végső szakaszában sem tar­talmazza a teljes leszerelést s főként az ellenőrzés és a felügyelet beve­zetésére teendő különféle „előkészí­tő" intézkedésekkel foglalkozik, anél­kül, hogy megszabná a konkrét lépé­seket és a tényleges leszerelés meg­valósításának, továbbá a hagyomá­nyos és a nukleáris fegyvergyártás beszüntetésének határidejét. Az érte­kezlet megnyitása után az amerikai és az angol küldött leginkább az „ellenőrzés és a felügyelet" kérdését hangsúlyozta. Beismerték azonban, hogy ,,a fegyverkezési kiadások kor­látozása" több eszközt szabadítana fel az emberiség javát és a fiatal államok fejlődésének elősegítését szolgáló tervek megvalósítására". A megnyitó ülést Dragoszlav Pro­tics, az ENSZ helyettes főtitkára és Luis Padilla Nervo, az ENSZ lesze­relési bizottságának elnöke vezette le. A munkatanácskozások ma kez­dődnek. Az értekezlet hétfőtől pén­tekig naponta ülésezik. A gyűlésekről hivatalos közleményt adnak ki. V. I. LENIN SZULETESE 90. évfordulójának ünnepségei előtt Hazánk dolgozó népe e napokban i démia, a CSKP KB Társadalomtudo­kegyelettel emlékezik meg az embe­riség géniusza, Vlagyimir Iljics Le­nin születésének április 22-re eső 90. évfordulójáról. A prágaiak a nagy forradalmár, a proletariátus felejthe­tetlen tanítója iránti hódolatukat a Luqerna épületében április 21-én az esti órákban sorra kerülő központi ünnepséggel fejezik ki. A prágai V. I. Lenin Múzeum az ünnepségeket „A leninizmus győzelme" és ,,A leni­nizmus diadalútja" címú kiállítások megnyitásával kezdi meg. Mind a két kiállítás Lenin művének halhatatlan­ságáról tanúskodik. A Csehszlovák Tudományos Aka­Hozzáfogtak a facsemeték ültetéséhez A tavasz a Banská Byst­ricai kerület erdőgaz­dálkodási üzemeiben is bejelentette érkezését. El­sőnek az ipolysági erdő­gazdaságban fogtak a cse­meték kiültetéséhez. Az egegi, palásti és a nyéki erdőkörzetben nyolc hek­tárt ültettek be facseme­tével. Ezenkívül nagy gon­dot fordítanak a gyorsan növő topolyfák ültetésére és az év végéig az Ipoly folyó mentén, valamint a patakok mellett összesen 82 ezer topolycsemetét ül­tetnek ki. A tavaszi erdősítésre jól felkészültek a kékkői er­dőgazdaságban is. Az er­dősítésre jelentkezett munkások között szocialis­ta munkaverseny kezdő­dött az erdősítés felada­tainak mielőbbi teljesíté­séért. Mint a jelentések­ből kitűnik, a kerületben ez idén összesen 42 millió lombos és tűlevelű facse­metét ültetnek el. Amint már közöl­tük, minap Brati­slavában megnyílt a magyar orvosi műszerek kiállítá­sa, melynek kere­tében a magyar orvosi műszeripar több mint hatvan gyártmánya te­kinthető meg. Fel­vételünk az auto­matizált terápiás készüléket szem­lélteti, mely nagy sikert aratott már a tavalyi brnói ipari kiállításon is. (Viliam Pŕibyl ­ČTK felvétele.) mányi Intézete és a CSKP Párttörté­neti Intézete április 22-én tudomá­nyos értekezletet rendez, melyen fő­iskoláink rektorai és további képvi­selői vesznek részt. A pártfőiskola és a CSKP KB Társadalomtudományi Intézete, a tudományos dolgozók, ta­nárjelöltek és főiskolai hallgatók szá­mára „A szocializmus építésének Le­nini terve" című előadással egybekö­tött ünnepi gyűlést készít elő. A cseh és a szlovák kiadóvállala­tok V. I. Lenin születésének 90.. év­fordulója alkalmából néhány jelentős művet adnak kí. A Szlovák Politikai Könyvkiadó már megjelentette a Visszaemlékezés Vlagyimir Iljics Le­ninre című könyvet. Színházaink a jelentős évfordulót orosz és szovjet drámák díszelőadá­saival, valamint szavalóestekkel ün­neplik meg. A mozikban hazánk egész területén megrendezik a Lenin éle­téből készült régebbi és új szovjet filmek szemléjét. A Keletszlovákiai Kohómű építői túlteljesítik az első negyedévi tervet : (ČTK) - A Keletszlovákiai Ko­jhómü építői, a Hronstav dolgozói •hazánk felszabadítása 15. évfor­dulójának tiszteletére kötelezett­séget vállaltak, hogy az első ne­gyedévi építészeti-szerelési mun­íkák tervét több mint 3 milliő ^koronával túlteljesítik. • A kötelezettségvállalás teljésl­tésében eddig a 05 számú épít­kezési részleg éri el a legjobb^ eredményeket. A segédrészlegek — az épületelemeket előállító bo­ciari és čaňai részlegek, továbbá: az építőanyagkészítő-részleg és a gépkocsijavító-raktárainak, vala-: mint műhelyeinek építői 13 száza- j lékkai túlteljesítették a februárra; előirányzott feladatokat. ; A Hronstav dolgozói arra szá-; mítanak, hogy márciusban a Ke- i letszlovákiai Kohómű építkezésén ^ csaknem 17,5 millió korona értékű munkát végeznek el. A szocialista munkaverseny elősegíti a tavaszi munkák gyors elvégzését Hosszúra nyúlik a tél,... még mindig tart a reggeli jagy. Pe­dig már jó lenne a traktort nyargalni. — Így tűnődnek, be­szélgetnek egymás között a gépkocsivezetők. - Most meg az eső jön közbe ... Hát nem bosszantó! Aztán hirtelen elő­jön a nap és máris száraz föld­be vethetsz. — Ha lóg is az eső lába, kime­gyünk — szól közbe Bartos elvtárs, a szövetkezet agronómusa. Kétszer nem kellett mondania. Mi­re az idő kedvezőre fordult, a trak­torosok, kocsisok mind a helyszínen voltak. Tavaly kukoricavetéskor szá­raz volt a talaj, s ezért nehezen ment a munka. Nem akarják, hogy mindez ismétlődjön. No meg az sem hagyja őket nyugton, hogy verseny­ben állnak. Az illésháziak kezdemé­nyezésére járási méretűvé vált töb­bek között a tavasziak tervezett ve­tésterületének és az agrotechnikai határidőnek pontos betartása. MIÉRT MARADJANAK LE ÉPPEN ÖK, malinovőiak. Hagya István, Kis Jenő meg a többiek, hiszen ugyanúgy megtanulták a traktorvezetést, mint mások. A május 1-i értékeléskor vi­szont nem akarnak ünneprontók len­ni, mert ha most ügyeskednek, érté­kes díjat kaphatnak majd a szocia­lista versenyben elért kiváló eredmé­nyeikért. EGY HÉTEN BELÜL VÉGEZNEK a 125 hektárt kitevő korai tavasziak vetésével. Ügy döntöttek, hogy mivel a váltáshoz nincs elegendő emberük, a munkanapot hosszabbítják meg, ha kell éjfélig is. Határozatukat úgy Bors bácsi, a szövetkezet elnöke, mint a többi vezetőségi tag örömmel fogadta. A vetők motorjaik búgásával, kur­jongatásaikkal tették hangosabbá a határt. A hármas aggregáttal elől a lánctalpas pöfög. A talajt simítja. Vezetője úgy fogadkozik, hogy NAPONTA 30 HEKTÁRON NEM ADJA ALUL. Utána a kerekes gördül, jó vastagon szórja a műtrágyát, mert csak így érhető el szép termés. A szürkésbar­na földet a fogas ismét sötétre festi. A hosszú télen át pihenő hahtocská­kat megforgatja a borona, aztán meg jön a vetőgép. Sőt ez sem elég, a lovasfogatok is közbeavatkoznak. Könnyű fogasaikkal elegyengetik a rögöcskéket, hogy az ég madarai elől teljesen elrejtsék a földbe hul* látott magot. Hétfőn, március 14-én a malinovőiak ilyen szervezetten fogtak a vetéshez. A további tavaszi munkákat is lelki­ismeretesen fogják végezni, hogy MEGÄLLJÄK A HELYÜKET a somorjai járás szövetkezetei kö­zött és az idei évben jől végzett munkával növeljék a terméshozamot. Ők is hozzá akarnak járulni ahhoz, hogy ez idén országos méretben 12 százalékkal növekedjék a mezőgazda­sági termelés színvonala. Benyus József

Next

/
Thumbnails
Contents