Új Szó, 1960. március (13. évfolyam, 60-90.szám)

1960-03-24 / 83. szám, csütörtök

LNI K Nemcsak pedagógus, de egyéb körökben is sok szó esett már a magyar tanulók szlovák nyelvtanulásának problémáiról. Sokat beszéltünk, vitatkoztunk, keresve az okot, a miértet, hogy az érettségizett magyar fiatalok egy része miért nem állja meg a helyét az egyetemeken. S nem lenne haszontalan időtöltés, ha az eddigi soknál még többet foglalkoznánk a kérdéssel, hiszen ez nemcsak saját, vagy kizárólag gyermekeink érdeke, hanem országos érdek is — ha szabad így nyilatkoznom a kérdésről. Országos érdek elsősorban azért, mert a csehszlovákiai magyar dolgozók is ki akarják venni a részüket az országépítésből, a szocializmus nagy művének befejezéséből. Számos példát említhetnénk annak igazolására, hogy az itteni magyar dolgozók már eddig is sok bizonyítékát adták annak, miszerint nem hátrálnak meg a feladatok, az építőmunka problémái elől, sőt közös hazánkban vállvetve szlovák, cseh és ukrán dolgozó társaikkal igyekszenek ezeket a problémákat mihamarabb és a legjobban megoldani. Be kell ismernünk azonban, hogy a magyar dolgozók jelentős részét, a fiatalságot is ideértve, nem állíthattuk olyan posztokra, ahol szükséges a szlovák nyelv feltétlen és tökéletes ismerete. Miért nem? Erre azt hiszem nem nehéz magyarázatot találni... Tudvalévő dolog, hogy a szlovák nyelv tanulása és tanítása a magyar tannyelvű iskolákban már az elemi iskola harmadik osztályában kezdődik. A tanulók fokozatosan ismerkednek meg a szlovák nyelvtan alapjaival; lépésről lépésre gyűjtik a szlovák szavakat, gazdagítják szókincsüket ... A szlovák nyelv tanítása, annak anyaga fokozatosan bővül. Tanulóink nemcsak a szlovák nyelvtan szabályaival ismerkednek meg, hanem a szlovák írók életét, műveik, alkotásaik jellemzését is szlovák nyelven teszik magukévá. Sőt, mindannyiunk előtt ismeretes, hogy a szlovák nyelvet besoroltuk a tizenegyéves iskolák, valamint a pedagógiai iskolák érettségi tantárgyai közé. Régi fájó pontunk a fent felsorolt törekvések ellenére is, hogy az életbe kikerülő magyar fiatalság nagy része mindennek ellenére sem tud eredményt elérni ott, ahol szlovák nyelvi tudására keHene támaszkodnia. Természetesén nem általánosítom ezt a megállapítást, mert ebben az esetben csúfosan megcáfolhatnának. Tény azonban az, hogy a magyar iskolákon végzett fiatalok nagy része, magas százaléka gyenge szlovák nyelvi tudással hagyja el az iskolák kapuit. Tapasztalatból tudom, hogy nem kevés iskolában még ma is úgy „sajátítják el" a tanulók a szlovák nyelvet, hogy bebiflázzák az anyagot, - akárcsak mi tettük azt annak idején. Ezzel a tudással, amelyet idézőjelben kellene leírni, kevés fiatal állta meg helyét kint az életben, Aki mégis vállalta a lehetetlent, annak nagyon sokat kellett tanulnia, önszorgalomból képeznie, magát, hogy becsülettel helytálljon hivatása követelményeinek. Azt a szlovák nyelvi ismeretet, amelyre magyar tannyelvű iskoláinkban szert tesznek fiataljaink, s amely alig rendelkezik pár száz szóval, egyszerűen konyhanyelvnek szoktuk nevezni. Fiataljaink ezen az alapon nem képesek egy egyszerű beszélgetés lefolytatására, nem tudnak helyesen kitölteni egy nyomtatványt, kérvényt, elismervényt, vagy igazolványt. Az elméleti iskolai nyelvoktatást nem kötöttük össze a gyakorlattal, nem kapcsoltuk össze szorosan az élettel. Talán nem is gondolkoztunk azon, hogy mire is lesz még szükségük fiataljainknak, miután kilépnek a tanteremből, elhagyják az iskolát. Ha most feltenném a kérdést, hogy hány iskolai munkaközösség ült már össze, hogy felvesse a problémákat, választ keressen és találjon a bajokra, kérdésekre, nem hiszem, hogy sok igent, pozitív választ kapnék. Pedig, higgyék el kedves pedagógus kollégák, kedves szülők, ez nem lett volna időpocsékolás. Körülbelül két hónapja annak, hogy Bősön — a dunaszerdahelyi járás egyik legnagyobb községében összeült a Kilencéves Magyar Középiskola tanítói kara és a szülői munkaközösség, hogy közösen beszélgessenek a tanulók tanulmányi eredményeiről. Többek között itt hangzott el az a beszámoló is, amely a szlovák nyelv tanításának kérdéseit vázolta. Tagadhatatlan, hogy vannak eredmények, de tény az is, hogy nehéz munka, árán tudták elérni tanítóink eze.ket az eredményeket. A község lakosságának zöme magyar, ennélfogva a tanulók alig hallanak szlovák beszédet az iskola szlovák óráin kívüL Márpedig ilyen esetben a negyvenöt perces óra nagyon kevés idő arra, hogy minden tanuló tökéletesen elsajátítsa az óra anyagát. A begyakorlásra, az anyag elmélyítésére már csak a tanítás, után, a pótőrákon kerülhet sor. Sok szülő azt indítványozta, hogy gyermekét szívesen odaadná a nyári szünidő alatt olyan helyre, ahol szlo-> vákul tanulhatna, beszélhetne. Ez a nagyon is egészséges indítvány lehetővé tenné, hogy a tanuló — mondjuk színtiszta szlovák községben, vagy városban — a szlovák beszéden kívül más nyelvet nem hallva, tökéletesíthetné szlovák nyelvi tudását. A javaslatot nagyon sok szülő helyeselte és támogatta. Kérték iskolánk igazgatóját, hogy tegyen lépéseket ennek megvalósítása érdekében. Botló Ferenc igazgató hamarosan írt is néhány levelet, amelyekben kérte a címzett iskolák igazgatóságát, hogy szervezzék meg a szülői munkaközösséggel a csere-akciót. Szlovákia számos iskoláját kerestük fel ezekkel a levelekkel és néhány napra rá megjött az első, majd a többi válasz is. A trenčíni Tizenegyéves Szlovák Középiskolával, valamint a Banská Štiavnica-i Nyolcéves Középiskolával megindult a levelezés. Iskolánk pionírjai a két említett iskola pionírjaival baráti levelezést folytatnak. Nehezen indultak el az első levelek, kurták, fogalmazásban nehézkesek voltak az első sorok, de megindult, s ma már alig kell némi segítség a levélíráshoz. Szóba került már egy közös kirándulás is az említett iskolák tanulói között. A baráti levélváltás során ugyanis fényképfelvételeket cseréltek a pionírok és szeretnék megismerni egymás szülőhelyének környékét is. Nos', a vakáció alatt talán sor kerül a csereútra is. íme egy lehetőség, amely segít a szlovák nyelv tanulásában, tanításában. Ha csak részben is, de segít a problémák megoldásában és megkönnyíti nemcsak a tanulók, de a pedagógusok munkáját is. Talán néhány év múlva éppen azok a tanulók válnak ki az életbe kikerült fiatalok közül tökéletes szlovák nyelvi tudásukkal, akik iskolánk munkaközösségének indítványára levelezni kezdtek egy másik iskola szlovák pajtásaival. Ez is egy lehetőség! Jó lenne, ha még nagypn-nagyon sokat találnánk. Próbáljuk meg keresni, hátha nem lesz érdektelen! KOVÁCS MIKLÓS ť » v Az Állami Politikai Könyvkiadó a könyvhónap alkalmából Prágában kiállítást rendezett a Klement Gottwaid Múzeumban. J. Finda felvételén az érdeklődök megtekintik a Lenin Müvek új kiadását. Egy jó könyvüzlet a könyvhónapban Még tart a könyvhónap, s ebből az alkalomból Somorjára látogattunk el. Nemrégen a lévai népkönyvtár munkájáról írtunk. Somorján azt néiftük meg, mit csinál a könyvüzlet? Major Tibor, a somorjai Könyvesbolt vezetője úgy fogadott, mint aki vár valakit, hogy beszámolhasson neki munkájáról. Elég volt elmondani, mi járatban vagyunk, s az üzletvezetőből dőlt a szó. Elmondta, hogy a tervet eddig mindig teljesítették. Most egy kis lemaradás mutatkozik, mert munkatársa megbeteeüe gedett s egymagának kell intéznie minden ügyes-bajos dolgot. Árul, végzi a hivatali munkát, ugyanakkor arra is gondol, hogy a könyvek oda is elkerüljenek, ahol nincs könyvesbolt. No de a lemaradás nem veszélyes, és minden tehetségével arra törekszik, hogy ne csak a havi, hanem a negyedévi tervet is teljesítse. A könyv hónapjában is alapos és körültekintő munkát végez. Somorján a helyi tömegszervezetekkel, a2 iskolákkal és a járási népkönyvtárral karöltve könyvismertetéseket rendez. Ezt a munkát a környező falvakra is kiterjesztik. A könyv hónapjában a járásban 12 helyen tartanak könyvismertetéseket. Ezeken az öszszejöveteleken szépirodalmi és szakkönyvekkel ismertetik meg a résztvevőket. A legjelentősebb munkát a könyvkiállítások szervezése terén végzik. A könyvhónap alkalmából Major Tibor a somorjai járásban már 48 könyvkiállítást rendezett. A kiállításokat a legtöbb helyen a tanítók segítségével, az iskola vagy a szövetkezet épületében rendezik meg olyan formában, hogy a kiállított könyveket az érdeklődők megvásárolhatják. A kiállítások iránt nagy az érdeklődés Bizonyítja ezt az is, hogy úgyszólván mindenütt elfogytak a kiállított könyvek. Az üzletvezető kitartóan magyaráz ... Lassan már tíz éve van könyvesboltban s ez idd alatt bizony alaposan megtanulta a könyvekkel és a vevőkkel való bánásmódot. Pedig eredetileg nem könyvkereskedő. "Más szakmát tanult, de hát a könyvek szeretete szakembert, még hozzá jő szakembert csinált belőle. Az a mozdulat, amellyel a könyveket árulja, s a hangnem, amellyel a könyvekről és a könyvekkel összefüggő dolgokról beszél, mindent elmond. Nemcsak azt, hogy szereti munkáját, hanem azt is, hogy ért hozzá. Mint később megtudtam, ezt mások is megállapították. Jó munkájára felfigyeltek, amiről kitüntetése tanúskodik. Major Tibor a könyvkiállítások rendezése terén 1956-ban például olyan eredményt ért el, hogy országos viszonylatban is a legjobbak közé került. Ezért kapta aztán Prágában az elismerő oklevelet Major Tibort az elismerés, a szakma és a könyvek szeretete tovább ösztönzi. Igyekezete eredményes. Az a 48 könyvkiállítás, amelyet a könyvhónapban mái eddig rendezett, olyan tett, amilyennel kevés könyvüzlet dolgozói dicsekedhetnek. Vannak üzletek, ahol hárman-négyen dolgoznak. Ha azonban megnézzük, hány könyvkiállítást rendeztek, látjuk, a szám bizony meg sem közelíti a somorjait Mi a siker titka? Meglepődött, amikor erről faggattam. Az elért eredményt természetesnek tartja. Mikor mégis nyilatkoznia kellett, szerényen mondta: — Szeretni kell a szakmát, szeretni kell a könyveket... Somorján a könyvhónapban nemcsak a könyvtáros, hanem a könyveladó is alapqs munkát végez. A kijnyvhónap így nyer méltó kifejezést nemcsak a városban, hanem a környező falvakban és -mindenütt, ahová a jó szervező munka folytán eljut a szellem tápláléka — a könyv. (b) H

ogyan szervezzük meg az egész népet felölelő nyilvántartást és ellenőrzést, hogyan fokozzuk a munka termelékenységét, hogyan tanítsuk meg a népet dolgozni, hogyan vonjuk be a tömegeket a társadalmi munkába és ébresszük őket öntudatra, hogyan szervezzük meg új módon a munkát, a munkafegyelmet — erről írt Iljics „A szovjethatalom soron lévő feladatai" című müvében. A brosúra foglalkozik a szocialista munkaverseny kérdésével is. Még ma is sokat tanulhatunk ebből a munkából Ma már mindenki megérti, milyen óriási szerepe volt és van a szocializmus építésében a munkaversenynek, de akkor valahogy elmentek e mellett a kérdés mellett (ebben részint a hamarosan megindult polgárháborúnak is szerepe volt). A szocialista munkaverseny széleskörű, tömeges alkalmazása az első ötéves tervért vívott küzdelem éveiben kezdődött, körülbelül 1928-ban, 10 esztendővel azután, hogy Iljics írt róla. Ebben a brosúrában külön fejezet foglalkozik a munka termelékenységének emelésével. Mint mindig, Iljics ezt a kérdést is valamennyi összefüggésében és vonatkozásában taglalta, s összefüggésbe hozta számos más alapvető kérdéssel. „A munka termelékenységének emelése mindenekelőtt megköveteli a nagyipar anyagi alapjának biztosítását: a fűtőanyag, a vastermelés, a gépgyártás, a vegyi ipar fejlesztését... A munkatermelékenység emelésének másik feltétele, először^is, a lakosság tömegeinek műveltségi és kulturális felemelkedése. Ez a felemelkedés most óriási iramban folyik, s ezt nem látják a burzsoá megszokottságtól elvakított emberek, akik képtelenek megérteni, hogy a nép „mélyén", micsoda erővel bontakozik ki most a tudás _ világossága és a kezdeményezés fele hajló törekvés, hála a szovjet szervezetnek. A gazdasági felemelkedés feltétele, másodszor, a dolgozók fegyelmének, szakértelmének, a munka eredményességének, intenzitásának fokozása, a munka jobb megszervezése". (Művei, 27. köt. 252 - 253. oldal.)_ A termelékenység emelésének kérV. I. LENIN SZÜLETÉSÉNEK 90. ÉVFORDULÓJÁRA N. K. KRUPSZKÁJA: Az első hónapok Moszkvában (3) dését Lenin a munkaverseny problémáival is összefüggésbe hozta. „A szovjethatalom soron lévő feladatai" -ban Vlagyimir Iljics megjegyezte, hogy a termelékenység emelésének jeladata hosszadalmas munka: „... Míg a központi államhatalmat néhány nap alatt meg lehet hódítani, míg a kizsákmányolók katonai (és szabotázs formájában megnyilvánuló) ellenállását még egy nagy ország különböző szegleteiben is néhány hét alatt el lehet fojtani - a munka termelékenységének emelésével kapcsolatos feladat alapos megoldása mindenesetre (különösen egy rendkívüli gyötrelmes és pusztító háború után) több évet vesz igénybe. E munka huzamos jellege itt feltétlenül az objektív körülményekkel függ össze." (Ugyanott, 25Í. old.) M

ost, 1936 elején, amikor országunkban kibontakozott a Sztahanov-mozgalom, amikor az első és a második ötéves terv idején kialakított új technika alapján alulról, a munkások köréből indult ki a munka termelékenységének emelését célzó mozgalom, amikor hatalmas mértékben fellendül a termelékenység, „A szovjethatalom soron lévő feladatai"-ról szóló cikk új megvilágításban áll előttünk, s világosan látjuk Tértin útmutatásainak jelentőségét. Vlagyimir lljicsnek igen sokszor volt alkalma beszélgetni munkásokkal, parasztokkal, s minduntalan azt kellett tapasztalnia, hogy az emberek nem tudnak dolgozni, s nemcsak hogy nem tudnak dolgozni, hanem az évszázados kényszerű munka örökségeképpen úgy tekintik a murikát, mint valami átokverést, mint valami olyasmit, amit a minimumra kell csökkenteni. A forradalom elsöpörte a munkafelügyelöket, segédművezetöket, akik állandóan hajszolták, szidták, pofozták a munkásokat. És a munkás örült, hogy nincs, aki hajszolja, hogy amikor elfáradt, leülhet, rágyújthat. Az első időkben az üzemi szervezetek nagyon könnyen elengedték a munkásokat a gyárból különféle gyűlésekre. Emlékszem egy esetre. Bejött hozzám egyszer a Közoktatásügyi Népbiztosságra valami felvilágosításért egy munkásrió, elbeszélgettünk. Megkérdeztem, melyik műszakban dolgozik. Gondoltam, az éjszakaiban, azért jöhetett be nappal a népbiztosságra. „Nálunk ma senki sem dolgozik. Tegnap üzemi gyűlés volt, így hát nagyon összegyűltek a házimunkák. Megszavaztuk, hogy ma nem dolgozunk. Elvégre most mi vagyunk a gazdák. „Amikor ma, 18 esztendő múltán elmeséli az ember ezt az esetet, az elvtársak nem is igen tartják valószínűnek, vagy legalábbis nem jellemzőnek. Márpedig 1918 elején ez igenis jellemző volt. A kizsákmányoló urakat és intézőiket, hajcsáraikat elkergettük, de az, hogy a gyár társadalmi tulajdonná lett, hogy ezt a társadalmi tulajdont védeni, erősíteni kell, hogy emelni kell a munka termelékenységét, még nem tudatosodott a munkásokban." Lenin éppen ezért helyezett olyan nagy súlyt a kérdésnek erre az oldalára: szembe tudott nézni az igazsággal Fokozni kellett a munkások öntudatát, meg kellett változtatni a munkához való viszonyukat, hozzáértőén meg kellett szervezni az egész munkát. Különösen éles jellemzést adott Iljics „A szovjethatalom soron lévő feladatai"-ban a baloldali eszerekröl - a kispolgárság képviselőiről, akik nem értették meg a gyakorlati munka fontosságát, prakticizmusnak, csigalassúsággal való haladásnak nevezik azt, „forradalmi háborúról" álmodoznak és így tovább. A

z az osztály, amelyre Iljics támaszkodott, amelynek vezető szerepében bízott, jóllehet ennek az osztálynak még jel kellett emelkednie, igen sokat kellett fejlődnie, a proletariátus volt: „A dolgozó és kizsákmányolt tömegeket csak Olyan osztály tudja vezetni, amely ingadozás nélkül halad a maga útján, amely nem csügged és nem esik kétségbe a legnehezebb, legsúlyosabb és legveszélyesebb átmenetek idején sem. Hisztérikus rohamokra nincs szükségünk. Nekünk a proletariátus vas zászlóaljainak egyenletes menetelésére van szükségünk." (Müvei. 27. köt. 273. old.). Ezekkel a szavakkal végződik „A szovjethatalom soron lévő feladatai." Április 28-án a cikk megjelent az „lzvesztyijá"-ban, április' 29-én pedig Iljics felszólalt az Oroszországi Központi Bizottság ülésén. Ezt az előadást a Politechnikai Múzeumban tartották meg, hogy minél több moszkvai munkás meghallgathassa Iljics szavait a szovjethatalom soron lévő feladatairól, lljicset viharos lelkesedéssel fogadták, és feszült figyelemmel hallgatták a beszámolói. Látszott, hogy mennyire foglalkoztatja ez a kérdés a hallgatóságot. Iljics szavaiban szinte izzott a szenvedély. Még ma sem lehet izgalom nélkül olvasni ezt a beszédet. Forradalmunk sajátosságairól, győzelmének okairól szólott, megvilágította, melyek a szocialista építés nehézségei egy kispolgári ország légkörében: jellemezte az orosz burzsoáziát, a burzsoázia gyöngeségét; felhívta a munkásokat, tanuljanak munkaszervezést a nyugati és az amerikai burzsoáziától, a trösztök szervezőitől, megrótta a baloldali eszereket, a kispolgári ösztönösség képviselőit, megrótta a „baloldali kommunistákat", akik engednek ennek a befolyásnak, bár továbbra is tegnapi, mai és holnapi barátainknak nevezte őket; beszélt a proletariátus szerepéről, a kispolgári* ösztönösség befolyásáról, a szocialista szervezés jelentőségéről, leszögezte, hogy proletariátusunknak új módon kell szervezkednie: csak akkor tudja maga vonni a dolgozó tömegeket. „... Amíg az élenjáró murikások nem tanulják meg, hogyan kell megszervezni a tízmilliókat, addig ők nem szocialisták és nem építői a szocialista társadalomnak - mondta Iljics — , és így a szervezés szükséges ismereteit nem szerzik meg. A szervezés útja — hosszú út, és a szocialista építés feladatai kitartó, huzamos munkát és megfelelő ismereteket követelnek, ami nekünk nincs elegendő." (Művei. 27. köt. 298. old.) Az ÖKVB április 29-i ülésén mondott beszédében Iljics arról is szólott, hogy a proletariátus, amely nagyüzemű termelésben tanult fegyelmet, megérti és az időszerű feladatok szempontjából értékeli majd a Központi Bizottság május elsejei jelszavát, amely így hangzik: „Legyőztük a tőkét, le fogjuk győzni saját szervezetlenségünket is": beszélt a vasutak jelentőségéről: „Vasutak nélkül ... nemhogy szocializmus nem lesz, hanem egyszerűen éhen pusztul mindenki, mint a kutya, holott a gabona ott hever mellette", vagy: „ez a fő ütőér, amely szinte a legszemléletesebben fejezi ki a város és a falu, az ipar és a földművelés közötti kapcsolatot, márpedig a szocializmus teljes mértékben ezen alapul. Hogy ezt a kapcsolatot az egész lakosság érdekében való tervszerű tevékenység céljából megvalósítsuk, vasutak kellenek." (Ugyanott, 307-308. old.). ~k Ailyen érthető, milyen aktuális ez a beszéd most, 18 év múl, tán! Akkor persze nem mindenki értette meg Iljics szavainak jelentőségét, de ezek a szavak gondolkodásra késztették a tömegeket, lángra lobbantották bennük a lelkesedés tüzét. ÜJ SZŐ 7 * 1960. március 24. \