Új Szó, 1960. március (13. évfolyam, 60-90.szám)

1960-03-17 / 76. szám, csütörtök

I ! PEKINGI TU

DÓSÍTÓNK ÍRJA

; [ A tibeti rabszolga K

ashi ágya a diákok hálótermében túl rövidnek bizonyult. 'Ka pedig kínai barátai között álldogált, mindenkinek szembe tiínt, hogy. két fejjel magasabb náluk: Azt hiszem, csaknem két méter magas volt. Piros melegítője fölött népviseletet, fején pedig prémmel szegélyezett aranysisakot hordott. Arca széles csontú, és orra, mint valami boxbajnoké, kissé lapos volt. Sebforradásos barna kezének bőre, mint a jakok (tibeti szarvasmarha-fajta) cserzett bőre. Hazája még nemrég a Dalai Láma titokzatos birodalma volt. Isten e földi helytartója most ide-oda utazgat és az elrabolt államkincset arra használja fel, hogy körülbelül a következő tartalmú, mézédes érzésektől csöpögő propagandaanyagot terjessze: Tibet népe a vitás kérdésektől és különféle problémáktól terhes, háborgó korszakoktól távol, csendes imáiba mélyedve, • boldogan, megelégedetten, napjai örök harmóniájú zavartalanságában élt. íA magányos fennsík lakosait azonban egy kora reggel az országba vonuló kínai katonák lépteinek dübörgése zavarta fel álmukból. A kínaiak Tibet szent földjére rémuralmat, rabszolgaságot hoztak. A „szabad világ" apostolai most ezért nap nap után a mélységes szánalom keserves könnyeit hullatják ... K

ashinák nincs tudomása e dajkameséról. Ő, amióta eszét tudja, vagyis már zsenge gyermek korától koldusként kóborolt édesanyjával az országban mindaddig, míg egy vidéki nemes úr mindkettőjüket elfogatta és rabszolgává tette a földbirtokán. „Most 22 éves vagyok" mondotta Kashi, „de 20 éves koromig nem volt sem ruhám, sem cipőm, testemet es lábamat csak rongyokba bugyolálhattam. Húsz évig nem tudtam, milyen az az érzés, ha az embernek teli a gyomra. Csak azt tudtam, hogy mi az éhség, mely évről évre, éjjel-nappal kínoz. Néha éjszaka kilopakodtam és tejet szoptam az. anyajuhoktól. Ha elcsíptek, könyörtelenül megvertek. Hátamat nem egyszer érték korbácsütések. Ha esténként lehúztam a cipót a földesúr lábáról, akármikor arcomba rúgott. Ha pedig vizet hoztam neki és úgy vélte, hogy nem elég meleg, a. fejemre loccsantotta. Egy éjszaka barátaival kártyázott. Magához hivatott és megparancsolta, hozzak a legközelebbi boltból gyertyát, de egy óra alatt térjek vissza, mert máskülönben kezem, lábam töri. A legközelebbi bolt azonban 15 kilométerre volt, úgyhogy képtelenséget kívánt tőlem. Ezért megszöktem, egyre tovább futottam, réteken, legelőkön át, mígnem a he-, gyekbe értem. Dideregtem a hidegtől, éheztem, amíg meg nem találtak. Visszahurcoltak és ismét megkorbácsoltak. Gyakran kérdeztem édesanyámat, miért kell fagyoskodnunk, koplalnunk, a földesúr pedig mindenben dúskálkodik. Ilyenkor ijedten számra tapasztotta kezét és azt mondta, hogy nem szabad így beszélnem, mert sorsunkról az istenek döntöttek és csak ők válthatnak meg bennünket. Így eltünk mindnyájan, egész népem. Csak a lámák (papok) éltek jobb sorban, de még közöttük; is sok ezer volt a szegénysorsú, akik i nem sokkal jobb viszonyok között \ tengették napjaikat mint mi. E

gy nap megtudtuk, hogy kí- j naiak jönnek Tibetbe, és; mindnyájan nagyon féltünk tőlük. í A földesúr ugyanis elhíresztelte, hogy' a kínaiak lemészárolják az embereket és megeszik őket, de előbb lecsapolják vérüket. Azután megjöttek a kínai katonák és megkérdeztek, nem akarnék-e számukra vizet hordani, fát aprítani. Eleget tettem kérésüknek, de állandóan remegtem a félelemtől, egyre-másra megfordultam, mert attól tartottam, hogy valaki hátulról rámveti magát és megöl. Néhány nap múlva egy kínai katona . jött hozzánk, pénzt, teát, gabonát hozott anyámnak - munkám bére - mondotta. Meg sem köszöntük, csupán úgy vélekedtünk, hogy a kínaiaknak különös szokásaik vannak, söt talán kissé bolondosak is. A katonák azután hazájukról, országépítésükről és új. életükről beszélgettek velem. Számomra mindez oly csodálatos volt, hogy fel se foghattam, azonban egyre nagyobb tudásszomjat éreztem. Amikor a kínaiak iskolát létesítettek községünkben, engedelmet kértem anyámtól, hogy én is járhassak. Sajnos, nem engedi e meg, mert még mindig állandó félelem töltötte el, szülői beleegyezés nélkül pedig senkit sem vettek fel az iskolába. Hónapokon át könyörögtem, amíg anyám végül peleegyezett, hogy iskolába járjak. Írni, olvasni tanultam és első vizsgám után megkérdezte a tanító funkcióját betöltő kínai tiszt, nem volna-e kedvem egyetemre járni. Tulajdonképpen nem értettem miről van szó, de amikor azt mondta, hogy ott mindent megtanulhatok, örömmel mondtam igent. Lehet, hogy nem vagyok a világ legfiatalabb diákja, bár még három évvel ezelőtt elemibe jártam. Tudom, hogy igen sokat kell pótolnom. Kérdés, képes leszek-e erre az én koromban? Ügy vélem azonban, hogy a tanulás, sohasem lehet olyan rossz, mint az éhség, az ütlegek, pedig azt is kibírtam. Ha már eleget tanultam az egyetemen, visszatérek hazámba, hogy segítsek népemnek új életet élni." Kashi egy csészéből forró vizet kortyolt. Közelében teli teáskanna állt, tehát teát is ihatna, azonban ezt még nem szokta meg, mert 20 évig csak forró víz volt a kedvenc itala. Bizony az ember nehezen válik meg beidegződött szokásaitól. Amikor Kashi elmondotta ifjúkori élményeit, az ágyán ülő diáktársai — két leány és egy fiú — nem tudták visszatartani könnyeiket. Megkíséreltem, megmagyaráztam Kashinak, hogy a Dalai Láma is sürün ontja a szánalom könnyeit, mivel öt és sok százezer testvérét megfosztották „szabadságától". Kashi ezt nem értette meg. Megjegyzésemet nem vehette tréfának, mivel e kérdésben nem ismert tréfát. A korbácsütések nyomai, melyek még mindig láthatók hátán, gátat vetnek minden ilyen tréfálkozásnak. Ahhoz pedig, hogy szavaimat komolyan vegye, még nem eléggé jártas a nyugati képmutatásban és kétszínűségben. Számára megjegyzésem sohasem lesz megmagyarázható, mert sohasem sírhatja vissza azt a „szabadságot", amikor verést, rúgásokat kapott, koplalt, fázott és abban a nagy kegyben is részesülhetett, hogy lehúzza a cipót földesura lábáról. HApRy SICHROVSKY fenti képről bizony aligha feltételeznénk, milyen kincset rejt magában a Jakut autonóm köztársaságnak ez a behavazott tundrában levő része. így nézett ki még nemrég a vidék, ahol csak a geológusok felderítői, néhány sátor és gép hirdette, hogy ember is van ezen a vidéken. Ma már egy új város áll ezen a helyen, Mirnoje városa. Széles utcák, szép házak, bölcsődék, óvodák, könyvtárak, iskolák, munkás klubok teszik olyanná az új várost, mint a Szovjetunió más városait. A gyémánt városa ez, amely nagy, újonnan felfedezett gyémántlelőhelyek közelében épült. Á TASZSZ képes riportja a gyémánt városának lakói közé vezeti el az olvasót. 'Első képünk a Vasziljev családot mutatja be lakályos otthonában. Vasziljevék még akkor jöttek Mirnojeba, amikor ez mégcsak sátorváros volt. Másik képünkön: Megérkezett a tej az üzemi konyhára. Ne csodálkozzunk, hogy a szakács késsel „megy neki" a tejnek — künn 60 fokos a fagy. f- CA

S™° •

• Kudarcba fulladtak az imperialisták szándékai HAVANNA (CTK) FIDÉL CASTRO, KUBA MINISZTERELNÖKE A HAVANNAI EGYETEMEN MÁRCIUS 13-ÄN ELHANGZOTT BESZÉDÉBEN HANGSÚLYOZTA, HOGY KUBA NÉPE ELŐTT KÉT KOMOLY FELADAT ÄLL: A FORRADALOM MEG VÉDELMEZÉSE ÉS TOVÁBBFEJLESZTÉSE. Feladatunk nem könnyű, - folytatta Fidél Castro — mert nemcsak gondoskodnunk kell országunk megvédelpiezéséről az ellenforradalmi agresszió ellen, hanem egyúttal meg kell oldanunk olyan problémákat is, mint a munkanélküliség, az írástudatlanság, az ország gazdasági elmaradottsága, ami annyit jelent, hogy harcot kell folytatnunk az éhség és a betegségek ellen." A kubai kormány miniszterelnöke rámutatott, hogy „a kubai forradalom ellenségei nem csekély erőfeszítést fejtettek ki, hogy meggyengítsék a kubai nép akaratát, a szabadságért és a függetlenségért folyó harcát, továbbá hogy Kubát elszigeteljék a többi latin-amerikai országtól. Az imperialisták • mindezen tervei és szándékai kudarcot vallottak." • Fidél Castro rámutatott a Kuba elleni fegyveres agresszió lehetőségeire és megállapította, hogy „késedelem nélkül szembehelyezkednénk az ilyen agresszióval és kivívnánk győzelmünket". Ezzel kapcsolatban Castro utalt az algériai hazafiaknak a félmilliós francia hadsereg ellen folytatott sikeres harcára. Űtrakelt az Észak-12 expedíció Moszkva (CTK) Az Észak-12 légi expedíció első csoportja Moszkvából útra kelt az Északi-sark felé. Leningrádban tudományos kutatók csatlakoznak az expedícióhoz, majd a repülőgépek Archangelszken át Tikszi kikötőjébe, azután az expedíció állomására utaznak. Az expedíció munkáját Peter Moszkalenko ismert sarki repülő irányítja. Az expedíció felváltja „az Észáki-sark-8" mozgóállomás legénységét, amely egy évet töltött egy úszó jéghegyen. Az expedíció tanulmányozni fogja az óceán jegének állapotát, alkalmas jéghegyet keres „az Északi-sark-9" új úszóállomás létesítésére, és az északi-sarki úszó jéghegyeken 15 automatikus rádiómeteorológiai állomást létesít. Zavar és széthúzás a csehszlovák emigránsok soraiban Vita az antiszemitizmusról az emberi jogok bizottságában Genf (CTK) Az ENSZ-nek az emberi jogok bizottsága keddi ülésén iomin szovjet képviselő kijelentette, hogy az antiszemitizmus problémájával az egész világ foglalkozik. A nyugat-németországi és nyugat-berlini antiszemita provokációk és kilengések azt mutatják, hogy 15 évvel a háború befejezése után a fasizmus ismét felemeli fejét. Peter Nedbajlov, az Ukrán SZSZK képviselője, aki Iwovi származású, emlékeztetett egyetemi diáktársainak meggyilkolására, amelyet Oberländer „Nachtigall" zászlóalja követett el. Hangsúlyozta, hogy a fasiszta gonosztevők nemcsak szabadlábon vannak, hanem magas funkciókat töltenek be Nyugat-Németországban. A bizottság vitája a nyugat-németországi viszonyokra összpontosul, mert egyes nyugati küldöttek követelték, hogy az antiszemitizmus elleni határozati javaslatból töröljék azokat a szavakat, hogy az antiszemita provokációk ..emlékezetünkbe idézik a nácisták szégyenteljes gaztetteit". A Szovjetunió aktív békepolitikája és ennek következtében a javuló nemzetközi helyzet páni félelmet és zavart keltett a csehszlovák nép árulói, a Nyugaton élő emigránsok soraiban. Erről tanúskodnak azok a dokumentumok, amelyeket az egyik hazatérni szándékozó emigráns — aki az USÁ-ban működő emigráns szervezetekben fontos tisztséget töltött be — a csehszlovák hatóságok rendelkezésére bocsátott. Ezek az okmányok a volt csehszlovák reakciós pártok jelenleg Nyugaton élő tényezőinek soraiban uralkodó zavarról, az emigránsok között egyre jobban kiéleződő ellentétekről tanúskodnak. Ugyanakkor szemléltető képet adnak azoknak a levitézlett politikai tényezőknek erkölcsi és politikai tengődéséről, akik 1948 februárja után elszöktek hazánkból. Ezek a „titkos és bizalmas" Okmányok az ún. „Szabad Csehszlovákia Tanácsa" működéséről szólnak. ^Az USÁ-ban élő emigránsoknak ez a ^szervezete 1959. december 5. és 6-án tartotta New Yorkban évzáró gyűlését, amelynek beszámolóját dr. Jozef Lettrich, a szervezet elnöke dolgozta ki és küldte meg a tagoknak. Az iratok között található továbbá ugyanennek az ülésnek a jegyzőkönyve. valamint Lettrich január 15-én kelt levele és Zenkl, Slávik 1960. január 25-i közös levele. • Ezek a hitéles iratok teljes meztelenségében mutatják meg az emigránsok kilátástalan helyzetét, valamint a .tanács szerveinek katasztrofális állapotát. Éles fényt vetnek a Zenkl, Lettrich, Majer, Ransdorf Osuský és Fraštacký típusú, valamint más megszökött árulók közötti viszonyra és kapcsolatokra s leleplezik az ún. „Szabad Csehszlovákia Tanácsa" cégére, alatt fellépő árulók egész tisztátalan szerepét. Lettrich úr megnyitó beszéde a tanács múlt év december 5-i ülésén igen borúlátóan ecsetelte a helyzetet. „A jelenlegi fejlődési szakasz veszedelmessége — magyarázta — abban rejlik, hogy a Szovjetuniónak sikerült megtévesztenie a szabad világ közvéleményének egy részét. Az atom- és az általános leszereléssel kapcsolatos szovjet agitáció, a békepropaganda, a külföldi csapatok visszavonására és atommentes övezetek létesítésére tett javaslatok, a hidegháború felszámolásáról és a békeszeretetről s együttműködésről hangoztatott jelszavak — kedvező visszhangra találtak a szabad világban. Ennek a gyümölcse a nemzetközi helyzet „enyhüléséről", a genfi szellemről, a Camp David-i szellemről szóló elmélet." így panaszkodik Lettrich s mélységes csalódottsággal fűzi hozzá: „Moszkva a szabad világ politikusainak és államférfiainak búcsújáró helye lett, Amerika pedig a szovjet fejesek látogatásainak színhelye." Amint látható, az emigráns urak egy kevéssé sem örülnek annak, ami örömmel és megelégedéssel tölti el a békeszerető emberiséget. Ezt bizonyítja dr. Sláviknak, a „.végrehajtó bizottság" alelnökének az ülésen elhangzott beszámolója is, amely többek között így hangzik: „A végrehajtó bizottság tevékenységét éppúgy, mint azelőtt is, azon nehézségek és akadályok tekintetbevételével kell megítélni, amelyekkel a „Szabad Csehszlovákia Tanácsának" és végrehajtó szervének kellett megküzdenie. Nemcsak a világpolitika és a nemzetközi fejlődés nem volt kedvező a tanács törekvései és célkitűzései szempontjából, de gátolta hatékony munkáját az anyagi eszközök, a költségvetési lehetőségek hiánya is ..." Egyébként a kedvezőtlen — értsd alatta az enyhülő — nemzetközi helyzet panaszolása az egyetlen pont, amelyben az emigránsok mindannyian megegyeznek. Tárgyalásaikat személyes ellentétek, viszályok töltik ki. Ezek az ellentétek az utóbbi időben az ún. tanács tagjai kőzött újból erősen kiéleződtek. Ezzel kapcsolatban Lettrich január 15-i levele fényt derít a személyes ellentétek okaira. Lényegében ugyanis harc folyik egyrészt Lettrich, a szervezet elnöke és Ransdorf alelnök, másrészt viszont Zenkl. a végrehajtó bizottság elnöke között. A végrehajtó bizottság ugyanis december 31-én a szervezet tagjainak egy körlevelet küldött, állítólag Lettrich tudomása nélkül, s ennek alapján Lettrich megvádolta a végrehajtó bizottság vezetőit, tehát Zenklt és Slávikot, hogy az ő megkerülésével fordulnak a szervezet tagjaihoz, aláássák tekintélyét, stb.. Hasonló hatalmi harc világlik ki Ransdorf feljegyzéseiből is. Ezek az ellentétek odafajulták, hogy Zenkl és Slávik Lettrichtől, miután az már lemondott elnöki funkciójáról, további tisztségeinek letételét követelik. Kevéssé örvendetes képet nyújt a tanács pénzügyi beszámolója is az említett ülésen. E beszámoló felhívja a szervezet tagjait, hogy „ha nem áll be határozott javulás, a tanács továbbra is csak tengődni fog anyagi eszközök híján. Ugyanis hónapok óta hosszas, parázs viták folynak a tagdíjak fizetése körül. M. Josko pénzügyi előadó emigráns kartársait azzal vádolta, hogy különböző ürügyekkel „kibújnak" kötelességeik teljesítése alól, pedig „a benyújtott dokumentumok szerint a „tanács" gazdasági helyzete igen bizonytalan." E téren azonban nehezen várhatnak javulást, ugyanis a szervezetnek csupán tíz tagja fizetett tavaly tagsági illetéket, s amint a beszámoló rámutatott, a „tanács nehéz gazdasági helyzetét súlyosbítja az is, hogy még nem kapták meg az ún. Szabad Európa Bizottsága (Free Európe Comité) kémközponttól a nekik járó összeget. Amint tehát a fentiekből is látható, az emigráns urak az óceánon túl is marakodnak a koncon. P. J. JJJ SZÖ 4 * 1860. március 17.