Új Szó, 1960. január (13. évfolyam, 1-30.szám)

1960-01-09 / 8. szám, szombat

•4' • i u A , ., y 'v iÄ;f r V,., < ; V - ;• • . * í -to > ^^ > i Turistaszálló a Roháče völgyében. BÉKÉT MINDEN GYERMEKNEK a címe annak a nemzetközi gyermekrajz kiállításnak, amely karácsony előtt a Rudé právo kiadóvállalatának védnöksége alatt a prágai Dunaj palotában megnyílt. A kiállítási helyiség gyermekzajtól hangos. Diákok tanítóik kíséretében jönnek megnézni hasonló korú társaik remekműveit. De nemcsak a gyermekek, a felnőttek is elragadtatással nyugtázzák az 5—15 éves kis művészek rajzait. Izland, Mexikó, Nagy-Britannia, Kína, Japán, Üj Zéland, Szovietunió, EAK, Csehszlovákia, Norvégia, Magyarország, Dél-Rhodesia, Albánia — összesen huszonkilenc állam legtehetségesebb kis rajzolóinak rajzai, képei a gyermekek kiváló megfigyelőképességéről, gazdag fantáziájáról, színhatások iránti érzékéről tanúskodnak. Érdekes, hogy a környezet, az életforma, az illető ország művészi hagyományai, szokásai mennyire érezhetők a zsenge korú gyermekek munkáin. Ha nem is lett volna ráírva a rajzra, hogy alkotója hová való, ráismer az ember a jipán tusrajzokra, a mexikói grafikára, az egyiptomi miniatűrökre, az északi államok formalista festészetére. A szovjet gyermekek rajzain a valóság aprólékos tanulmányozása figyelhető meg. A gyermekek rajzai gyakran népmesék motívumait tükrözik vissza. Van néhány rajz, példáid egy ötéves kínai fiúcska „Dinnyeárusító", egy indiai kislány „Anya és gyermekei", egy bolgár kislány „Nagyapám" c. rajzai, amelyek már most a művészi elhivatottságot hordják magukon. Nagy Britannia szerepel a legtöbb rajzzal, amelyek között szintén van néhány egészen kiváló: illusztráció Tolsztoj Háború és békéjéhez, egy bányászról készített kitűnő portré. A londoni Daily Worker hagyományosan minden évben nemzetközi gyermekrajz kiállítást rendez. Idén először mutatták be az egész kiállítást Berlinben, most Prágában és innen Varsóba viszik. Nálunk eddig tízezren tekintették meg a kiállítást, de az érdeklődés állandóan nő. A kiállítás a címet - Békét minden gyermeknek - Hana Kotalíková, tízéves cseh kislány grafikája után kapta, akinek rajzában e nemes gondolat nyert kifejezést. — va A VIZEK LÁNYA címmel mutatták be Boŕivoj Zeman rendező új filmjét, amelynek központi problémája az új embert jellemző vonások: az öntudatos munkaviszony, a társadalomhoz való helyes viszony, a kötelességtudás, felelősségérzet, stb. kinevelése. Helena, a film hősnője megfeledkezik kötelességéről: folyóparti strandolással tölti munkaidejét. A gyárban persze szabadságon levő apja dolgozik helyette. A folyóparton kötött könnyű ismeretségek után végre megtalálja az igazit, s mielőtt atyja dorgáló szavait hallaná, rádöbben, hogy téves útra tért és jogosan vonták meg tőle a legjobb dolgozókat illető külföldi üdülést. A rendező a gyönge és logikátlan meseszövésű forgatókönyvből nem tudott meggyőző és főként komoly nevelő hatású filmet alkotni. Legfeljebb egyes sikerült epizódjai keitenek érdeklődést. Karel Kachyňa áilamdíjas rendező új filmjében, A Šumava királyában Rudolf Kalčik író közkedvelt határőr-elbeszéléseinek egyikét filmesítette meg. Érdekfeszítő, Izgalmas történetben mutatja be a biztonsági szervek hajdani határőrszolgálatos alakulatainak életét és elkeseredett küzdelmét a mozgalmas 1948-as évben, amikor a reakció leverése után gondoskodnunk kellett határaink biztonságáról, hogy se a külső ellenség ne hatolhasson be, se a szorítóba került belső ellenség ne menekülhessen külföldi kenyéradóihoz. Jó művészi teljesítményt nyújtott JifI Vala az önfeláldozó határőr szerepében. Általában a mély emberiesség varázsa árad a film pozitív hőseiből. A szocialista humanizmus, az emberek közti bensőséges viszony eszméjének hirdetése jellemzi Tyenglz Abuladze fiatal grúz rendező Idegen gyerekek című filmjét, mely arról szól, hogyan talál anyára két félig elárvult gyermek. A kötelességérzés és a feltörő egyéni érzelmek közti lelki viaskodás képezi a történet fő konfliktusát. Sajnos a forgatókönyv hibáit nem sikerült kiküszöbölni. Ez több helyütt különösen a főszereplők cselekvésének logikátlanságában tűnik szembe. Jobb alkotás volt Ordinszkij rendező filmje három elválhatatlan barátnőről. Tánya, Kira és Szvetlana — a Barátnők főszereplői, a tízéves iskola végzett növendékei ideális elképzelésekkel indulnak el az élet útján. Tánya orvosnövendék, Kira a színművészeti Iskola hallgatója lesz, Szvetlánának azonban nem sikerül átlépnie a főiskola kapuit. Persze titkolja kudarcát, egy évig áltatja barátnőit, s csak a véletlen kapcsán derül fény az Igazságra. A közös szerelmi probléma, mely látszólag megbontja barátságukat, jó leckéül szolgál, hogy nyitott szemmel és tiszta szívvel haladjanak jövőjük útján. Sok csalódást élnek át, de megismerik az embereket, jellemüket, felvérteződnek, szilárd erkölcsi alapot nyernek és ami a fő — megőrzik barátságukat, mely hatalmas lelki támaszuk. Az élmények hatása alatt az életről való felfogásuk is megváltozik: ábrándképek helyett a köznek hasznos célt keresik, hogy a társadalomnak szenteljék életüket és munkájukat. Magas eszmei nívójú film. Ordinszkij alapjában megfelelt feladatának, sajnos ő sem tudta kiküszöbölni az aránylag gyengébb forgatókönyv hibáit. Néhány művészi szépséghibától eltekintve, szórakoztató és tanulságos filmet láthattak mozllfttogatóink. L. L. KAI HÍRABÁ; Friss hírek nyomában járok a Barka-völgyben. A Somhegy lábánál állunk berregő autóbusszal és itt hallom az első jeladást. Demecs István, a dernöi nyolcéves iskola tanára dobja felém a szót az emberek feje fölött: — Ha Lúcskáról írsz, ne felejtsd ki, hogy onnan kapjuk a legjobb tanulókat. Lúcska! Futunk is már szemben a Csermosnya-patakkal és Gömörkiskovácsvágáson éppen csak fölnézek a Vinkei köre, meg a frissen állított villanypóznákra, máris porzik a hó, meg a fekete salak a kerekek alatt. Villany! Egy éve még azon vitatkoztak itt az emberek, hogy kevés a petróleum. Még Zsilla József képviselőt is meg-megállították, ha erre járt, közbenjárást kérve bővebb égetnivaló ügyében. Zümmög a transzformátor. Csapolja a fényt. Osztó rekeszeiből lefut a faluba, mi meg tovább a csörgő patak mentén Lúcska felé. Tovább! Tovább! Takaros szélvédő bódé a megállóhely a lúcskai „földszinten" Szél lengeti a meglazult deszkaszálakat. Hosszú az út Rozsnyótól, és a szögek nem érnek el idáig. Állunk a falu földszintjén, a völgyben, a völgy padlásán meg a falu. Létra nincs, csak egy meredek út. Lépegetek a kevés kiszállóval együtt, fölfelé, kőröl-köre. Harmadikos gyerekek szökdösnek mellettem hol előre, hol meg vissza. Magammellé kötöm őket a beszéd, a kérdezősködés zsinegével, és így öszszefíizve kerülünk fel az utolsó létrafokra, a padlás, a falu bejáratához. A beszélgetés eredménye annyi, megtudom hol lakik Balog Gyula elvtárs, a szövetkezet könyvelője, ki régi ismerősöm. Megtudom azt is, hogy az évvégi vasárnap délutánján külön ünnepre készülődnek a gyerekek. — Ma jön a Télapó - mondja két harmadikos, csíkszemű kislány, — innen a lúcskai Nagyhegyról! — Nevetnek hozzá, kuncogó, cinkos nevetéssel, hogy a Nagyhegyről jön az ünnep hőse. A kuncogás okát csak estefelé tudom meg, mikor „beöltözve" látom viszont a két hamisszemüt az „öltözőben". Kísér a két gyerek föl, egészen a huszita vártemplom romjainak lábáig, és mutatják a felső iskola négy fényes ablakát, hol Balog Gyuláné, az iskola igazgatónője lakik, férjével, kit most, ha nem is könyvel az íróasztal mellett, de akit mégis könyvvel a kezében találok. A tegnapi tanító nem engedi csak úgy elszállni az időt a füle mellett. A megszokott és kedvelt önművelés folytatódik vasárnap délután is, abban a várakozási szünetben, ami még hátra van a gyermekek ünnepének kezdetéig. Ünnepek! Szórakoztató előadások emlékét elevenítjük fel, és Balog Gyula, a lelkes Csemadok-tag már a régi pajta átalakításáról beszél, melyhez minden megvolna, a hazai jószándék, lelkesedés, társadalmi munka ígérete — csak, ott lent a Sajóparti fővárosban, Rozsnyón, nem születnek meg a tervek. Szándékok! Tervek! Belőlük annyi van, hogy a filmvetítőgéppel, meg egyéb eszközökkel, fürész, szekerce, kalapács, szív - tenyérnyi színpadot szerkesztettek öszsze az egyik tanterem végében. Függöny is került, meg zsinór is, mellyel meglibbentik a vörös bársonyt. Lassan átmelegszik a szó, lelkesedés fűtögeti a beszédet, és már ott tartunk Balog Gyulával, amikor még Dernőn tanított. Tanított, és a nyári szabadságok alatt a tánc, meg a színjátszó együttessel fölkerekedtek Barkára. Hat éve ennek. Akkor még Barkán, itt a szomszédban úgy fogadták őket, hogy Kerekesné egy nyaláb bársonynemüséget hozott, mondván: Ez mindenünk. — Még egy egér sem szaladt ki a teremből, olyan üres volt - emlékezik Balog Gyula. Üres terem. Teli szív. Persze, kerülf balta, kalapács, szög meg miegyébb, és a hat év előtti barkai nép ámulva nézte este a semmiből szerkesztett valamit: Jé, színház! Könnyű most Barkának. Kisajátították a kastélyt, és odaköltözött a kultúra, hogy onnan kiáradva gazdagítsa a falu népét. Itt Lúcskán csak az alsó iskola egy kicsiny terme viseli a kultúrház nevet. Az udvaron a nevezetes pajta, a szándékok épülete. Nyitott kapujában most Lányi elvtárs méregeti a borókabokrokat az erdei díszlet számára. A beszélgetés után már mi is itt vagyunk az apró székek és játékok között. Molnár Kató óvónő birodalmában, ahol festékek, subák, kócszakállak keverednek egymással, meg a harminc gyerek visongásával. Beletenyerelek egy festékes dobozba és titkolva a szégyent, hátratett kézzel állok, egy szót sem értve abból, ami körülöttem történik. Egy kifordított subájú, szőke kislányt szólítok meg, hogy ne álljak úgy, mint egy faszent a faluvégén. — Hol a bajuszod, kis szőke? A gyerek mégcsak nem is nevet, ahogy odamondja, hogy ő a fiatal Télapó. Fiatal, harmadikos. Koleszár Valéria. Nem Vali, Valika, — Valéria! így, ilyen komolyan mondja, és arra a kérdésemre, mi lesz, ha nagy lesz, megint komolyan válaszol: — Azon még gondolkodni kell! Mégis ez a komolykodó lesz a következő, várakozó félóra tréfacsinálója. ö mutatja be a többit. Vele kezdünk tanulni egy verset, hogy tízszeri elmondás után, már velünk fújja egy sereg gyerek: „A mogyoró már elfogyott, fáznak a barna mókusok..." A mókusok, medvék, rókák, nyulak pedig itt sürögnek a tanítónők keze alatt. A kellékek egyszerű megoldását magyarázzák. És mondja is már a kissebbek tanítónője, a nevetöarcú Lányi Lajosné, hogy a falu asszonyainak használt harisnyái most jó szolgálatot tesznek. Betakarják a buksi fejeket, két ügyesen vágott papirfül, és készen van a róka vagy a nyúl. De nézhetem farkasnak is, ha némelyiknél nagyobbra sikerült a fülkanyarítás. A fejrehúzott harisnyák, meg a ragasztott bajúszok mögül kapom a válaszokat. Béres Anna tanítónéninek készül. Egyenesen néninek. Szirotnyák Ilonka, az öreg Télapó, nem mondja meg. Ö arra kíváncsi, hogy én ki vagyok, és miért irkálom, amit mondanak. De Szanyi Barna tízszer is elmondja helyette is, hogy ő most mókus, és soffőr lesz, bár még a kormánykereket nem fogta meg. Csak nézte. Igen erősen megnézte már. Kinézte magának. Én is nézem a kis Barnát, szemét, amely szintén barna és nagyon okosan néz a világba a harisnya mögül. Arra gondolok, igaza lehet Demecs István tanárnak, ott Dernőben Szemes és eszes emberek növekednek itt Lúcskán, a köfaluban, azon az ötszázhetven hektár földön, amiből csak egyszázkilencveň a szántó. Kell is, hogy növekedjenek, mert akármilyen kevés a föld, a huszonöt ember, aki rajta munkálkodik, mégis kevés. A régen erdőnyüvő, most bányásznép nehezen igazodik a szelíd állattenyésztés gondja felé. Pedig ölögetnek így év végén minden udvaron, és hirdetik a füstölők a barna kolbászok, oldalasok, sonkák helyét. Erre gondolok, ahogy nézem a sofőrnek készülő Szanyi Barnát. Nézem és azt hallom, hogy Kukta Ilonka varrónő szeretne lenni, de még nem szabad meghajtani a gépet, mert eltörik a „tő" (ü-10 fillér-). Ha az anyukája nincs odabe, olyankor néha meghajtja... A gépre gondolok, meg a törött tűre és egy tündérféleséget látok magam előtt: Kukta Valéria. — Hát te mire készülsz? Csak nem a törött tűt akarod kicserélni tündér ujjaiddal ? Nem. A kis Valéria vattacsomókat hajingái majd a színpadon, a téli erdőben, ö az erdő tündére. Ő havazza be az utakat a Télapó előtt... És hullnak a hópelyhek kint is, meg bent is. A lúcskai felnőttek, a szülök, itt szoronganak a kicsiny padok tetején, óvodásoknak és felnőtteknek való székeken. Fönt a dobogón pedig elkezdődik a játék. Soltész Pistika és Tisza Árpád, a kedves Molnár Kató két kis óvodás legénye indítja a sort. Nóta is, meg vers is, amit hallok. Körülbelül ennyi: hazamenünk, mindent megeszünk! Ennyit értek belőle, hogy később az értelem kulruRÄlis hmek A Béke Dala című verses antológia jelent meg New Yorkban. Az előszót Linus Pauling amerikai atomtudós írta, aki már többször határozottan állást foglalt az atomerő háborús felhasználása ellen. Nyugat-Németországban Is bemutatták a Szállnak a darvak című, rövid Időn belül nagy vllágvisszhangot kiváltó Kalatozov-filmet. (CTK) A Bolgár Tudományos Akadémia három kötetben megjelentette a bolgár nyelv szótárát, amely 65 ezer szót ölel fel. (ČTK) A finn Nemzeti Opera és a prágai Nemzeti Színház egyezményt írt alá, amelynek értelmében az elkövetkezendő esztendőben sor kerül a két operaegyüttes magánénekeseinek szárnyán mind magasabbra szálljon a nagyobbak játéka, fölemelve engem is, addig, hogy szánni kezdjem az elfutott gyermekkort. De az öröm, mégis csak öröm. És ennek a szervezői a függöny zsinórját fogják. Segítik a csöppnyi embereket a rejtett sarkok mögül. Erő kell az öröm szervezéséhez is. Balog elvtárs, aki a lúcskai pártszervezet elnöke is, már a harmadik faluban egyengeti a kulturális forradalom útját. Segítőtársát mutatja, Karafa elvtársat, aki most csomagok között, elváltozott hangon jelenti a fölírt neveket. Igy, nagy bajússzal, szakállal alig ismerem meg, pedig ő kínált székkel az előadás kezdetén. Kommunisták. Szülők, Tanítók! Gyermekek! Igen, ők példázzák az élet hitelét Lúcskán is. Belőlük térül meg kamatostul a jövendő élet, amely jelen időnkben még éppen csak elindult a Barka-völgyben, de már lépést igyekszik tartani a futó Csermosnyapatakkal, hogy a közösségi élet szelíd tengerében egyesüljön elkövetkező ötéves tervünk ideje alatt. Persze ehhez nem elég a „Jószerencse". Erő, egészség és jószándék kell hozzá, hogy teljes legyen minden kívánság. Minden kívánság közül pedig napjaink köszöntése: Boldog újévet Lúcskan is

! GYURCSÖ ISTVÁN Humor — Egy pillanat, amíg a fejezet vé[géhez érek. Szenvedélyes olvasó. kölcsönös vendégszereplésére. (ČTK) íszámára. — Mesekönyvet kérek, de -jyerekek ÜJ SZŐ 8 * 1960. január 9.