Új Szó, 1960. január (13. évfolyam, 1-30.szám)
1960-01-31 / 30. szám, vasárnap
Közlemény a kormány üléséről (Folytatás az 1. oldalról) különös figyelmet kell szentelni a termelőerők elosztásának. A természeti kincsek és az egyes területek gazdasági feltételei alapján ezáltal teljesebben kell elősegíteni az egyes területek gazdasági szintjében mutatkozó különbségek fokozatos kiegyenlítését. Első távlati tervünk komplex kidolgozása és tudományos alapokon való részletes felbontása céljából a kormány számos feladatot tűzött az irányító szervek elé. 3 kormány továbbá megtárgyalta. O. Šimúnek miniszterelnökhelyettesnek, Csehszlovákia képviselőjének a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa 1959. december 10—14-e között Szófiában megtartott 12. ülésszaka eredményeiről szóló beszámolóját, valamint a tanács jogairól, kiváltságairól szóló statútumot és megállapodást is. A kormány egyetértését nyilvánította a csehszlovák küldöttség eljárásával a tanács ülésén és megfelelő határozatokat hagyott jóvá a tanács 12. ülésszakának főleg a mezőgazdaságra, a közlekedésre, a gépiparra és a kohászatra vonatkozó javaslataival kapcsolatban. A külkereskedelmi miniszter feladatává tette, hogy gondoskodjék hosszú tartamra szóló kereskedelmi egyezmények idejében való megkötéséről a tanács egyes tagállamaival az 1965-ig terjedő kölcsönös áruszállításokról. Ugyanakkor a kormány intézkedéseket hagyott jóvá, amelyek biztosítják a tanács szerveiben folytatandó további tárgyalások előkészítését. A kormány az ülés további részében a kaucsukkal való gazdálkodás kérdésével foglalkozott a népgazdaság valamennyi szakaszára vonatkozólag. A kormány meghagyta, hogy a népgazdaság valamennyi szakaszán olyan intézkedéseket kell foganatosítani, amelyek megtakarítáA nemzetgyűlés bizottságainak költségvetési vitája (ČTK) — A nemzetgyűlés költségvetési és gazdasági bizottsága január 29-én folytatta az 1960. évi állami költségvetési javaslat tárgyalását. Oldrich Beran építészeti miniszternek és Adolf Liegertnek, az Építészeti Állami Bizottság alelnökének részvételével a bizottság az Építészeti Minisztérium és az Építészeti Állami Bizottság költségvetési javaslataival foglalkozott. Ladislav Wait képviselő az Építészeti Minisztérium költségvetéséről szóló beszámolójában megállapította, hogy annak a gondoskodásnak segítségével, amelyet Csehszlovákia Kommunista Pártja az építőipari ágazatnak szentelt és szentel, sikerült leküzdeni a nehézségeket és a múlt évben az építőipar még az 1958-as évnél is jobb eredményeket ért el. Wait képviselő beszámolójában rámutatott a korszerű építési módszerek alkalmazására, amelyek nagy mértékben elősegítik főként a lakásépítés fejlesztését. Hangsúlyozta, hogy az építkezés meggyorsítása érdekében rendet kell teremteni a tervezés terén, ahol még mindig komoly fogyatékosságok mutatkoznak. A vitában a képviselők többek között rámutattak, hogy az Építészeti Minisztériumnak el kell érnie a technikai fejlődés megfelelő ütemét. A bizottság ezután az Építészeti Állami Bizottság költségvetési javaslatát tárgyalta. Vladimír Litvaj képviselő előadói beszámolójában értékelte az Építészeti Állami Bizottság múlt évi munkáját és vázolta 1960. évi feladatait. A költségvetési és gazdasági bizottság mindkét költségvetési javaslatot jóváhagyta. * * # Az egészségügyi bizottság Evžen Erbannak, a Szociális Biztosítás Állami Hivatala elnökének részvételével megtárgyalta a Szociális Biztosítás Állami Hivatalának költségvetési javaslatát. Ján Mátl képviselő előadói beszámolójában rámutatott, hogy 1959. január 1-től október 31-ig a kifizetett járadékok száma 2 188 810-re vagyis 1,9 százalékkal növekedett. A vitában a képviselők pozitívan értékelték az öregségi járadékélvezők alacsony járadékának felemelését és hangsúlyozták, hogy ez az intézkedés kétségtelenül szociálpolitikánk sikerét bizonyítja. Az egészségügyi bizottság Jozef Valónak, a nemzetgyűlés alelnökének beszámolója után megtárgyalta az alkalmazottak betegbiztosítása és a termelőszövetkezetek tagjai betegbiztosítása költségvetési fejezetét. A vitában a képviselők elsősorban a balesetek elleni harc kérdéseivel foglalkoztak és hangsúlyozták, hogy feltétlenül be kell tartani a biztonsági előírásokat. Az egészségügyi bizottság valamennyi napirenden szereplő költségvetési javaslatot jóváhagyta. sokhoz és a kaucsukkal való hatékony gazdálkodáshoz vezetnek, i A kaucsukmegtakarítás elérésének; egyik leggazdaságosabb módszere a • gumiabroncsok gazdaságos felhasz- ! nálása s főképp azok helyes tömöri- ; tése. Ezen a téren még nagy tarta- ; lékaink vannak. A kormány egyben ' intézkedéseket hagyott jóvá a gumiipari termékek minőségének javítására a vegyiiparban és a közszükségleti ipari üzemekben. A kormány megtárgyalta továbbá a kapacitás-szerződések kötésének helyzetét és intézkedéseket hagyott jóvá eme újtípusú gazdasági szerződések további elterjesztésére. A kapacitás-szerződéssel a szállító kötelezi magát, hogy az átvevő vállalatokkal szállítási szerződéseket köt a szállítmányok megegyezés szerinti terjedelmére a megállapított feltételek alapján. E szerződések cél a az, hogy hosszú tartamra kiépüljön a vállalatok kölcsönös együttműködése, állandósuljanak a szállítók és átvevők kapcsolatai s a legkedvezőbb feltételek jöjjenek létre a szállítói feladatok gazdaságos teljesíté sére nemcsak a szükséges mennyiségben, hanem a kívánt termékfajtákban és a megfelelő minőségben is. A kapacitás-szerződések megkötése, elmélyítése és pontos lerögzítése ne legyen csupán egyszerű akció, hanem a vállalatok hosszú tartamra szóló szoros és kezdeményező együttműködését kell kifejeznie. A Mongol Népköztársaság nagykövete Ban, Bystricán és a Magas Tátrában (ČTK) — Sadavin Cagandorzse, a Mongol Népköztársaság csehszlovákiai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Topolčiankyban, Zlaté Moravcén, Nitrán és a Žiar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés üzemben tett látogatása után szombaton Banská Bystricára érkezett. Útközben ellátogatott a radvani EFSZbe, ahol megtekintett néhány gazdasági épületet és szívélyesen elbeszélgetett a szövetkezet tagjaival, akik elmondották, milyen sikereket értek el munkájukban. A kedves vendég Banská Bystricán megtekintette a Szlovák Nemzeti Felkelés múzeumot, ahol különösen a dicső felkelés története iránt érdeklődött. A Mongol Népköztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete a délutáni órákban Banská Bystricából a MagasTátrába utazott, ahol január 31-ig időzik. Hruscsov elvtárs vá Pierre Cot kérdésére Moszkva (ČTK) — Ha megvalósul a leszerelési tervünk, munkásaink fele már a hétéves terv folyamán áttérhet a hatórás munkaidőre — je! lentette ki Nyikita Hruscsov a Horizont című francia lap igazgatójának, Pierre Cotnak, aki az általános és teljes leszerelésre vonatkozó kérdéseket intézett Hruscsovhoz. Hruscsov elvtárs hangoztatta, hogy ha csak a két nagyhatalom, az USA és a Szovjetunió az általános és teljes leszerelés következtében megtakarított költségvetési eszközök 10 :A. STEVENSON: százalékát az elmaradott országok megsegítésére fordítaná, az asszuanihoz hasonló több duzzasztógátat építhetnének évente. Hruscsov megjegyezte, hogy szovjet szempontból minden államnak egyszerre kellene megtennie leszerelési intézkedéseit, de már az általános és teljes leszerelés programjának kezdetén tekintetbe lehet és kell is venni a legnagyobb fegyveres erőkkel rendelkező nagyhatalmak különleges helyzetét. Luise Landová-Štychovdt A KÖZTÁRSASÁGI RENDDEL TÜNTETTÉK Kl (ČTK) — Antonín Novotný köztársasá-' gi elnök a kormány javaslatára Lulse Landová-Stychovának, a Csehszlovák Politikai és Tudományos Ismeretterjesztő Társaság alelnökének 75. születésnapja alkalmából a haladó szellemű szervezetekben a marxista világnézet terjesztése terén kifejtett hosszúéves tevékenysége elismeréseként a Köztársasági Rendet adományozta. A rendet köztársaságunk elnöke Václav Kopecký miniszterelnökhelyettes, Jiŕí Hendrych, a CSKP Központi Bizottságának titkára és Antonín Krček, a CSKP prágai városi bizottságának vezető titkára jelenlétében szombaton, január 30-án a prágai Várban adta át a kitüntetettnek. A silovákioi építésiek kulcslentossÉgú píöümíóí tárgyaltak (ČTK) — Bratislavában szombaton, január 30-án véget ért az építészeti, gazdasági és politikai dolgozók háromnapos szlovákiai értekezlete, melyen kulcsfontosságú problémákkal, — az építési idő lerövidítésének, az építőanyaggal való Iegnagyobbfokú takarékoskodásnak, az új technika széleskörű érvényrejuttatásának, a műszaki fejlesztésnek s a beruházási építkezések gazdaságosabbá tételének kérdéseivel foglalkoztak. Összesen 61 felszólaló vett részt a vitában, mely rámutatott arra, hogy a2 említett feladatok teljesítése a technika s a munkaidő kihasználására, a többműszakos munka elterjesztésére határozol intézkedéseket követel. Oldrich Beran, építészeti miniszter felhívta a figyelmet a haladó irányzatú építési módszerek kihasználásának és elterjesztésének szükségességére. Dr. H. C. Alexander Horák megbízott, a Szlovák Építészeti Bizottság elnöke a tervezés, a tipizálás, az unifikálás problémáival és a kísérleti tervezés, valamint építkezés módszereinek kérdéseivel foglalkozott. Ján Marko mérnök, a Megbízottak Testületének alelnöke a vitában a szlovákiai építészet gazdálkodásával össze függő ez idei problémákat elemezte. Az értekezletet Sámuel Takáč építészeti megbízott értékelte és zárta le. Az értekezlet résztvevői azután határozatot hoztak, mleyben az építészeti és az épltőanyagtermelés, valamint a tervezés szakaszán számos feladatot tűztek maguk elé, annak érdekében, hogy a szlovákiai építészet sikeresen teljesíthesse ez idei feladatait és kedvező feltételekkel kezdhesse meg a harmadik ötéves terv teljesítését A C$SZBS Z új szervezési összetétele A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség Központi Bizottsága Prágában január 29-én a CSKP KB januári ülésének következtetéseiről tárgyalt dr. A. Neuman miniszternek, a CSSZBSZ Központi Bizottsága alelnökének irányításával. A fő beszámolót Oleg Homola képviselő, a CSSZBSZ KB központi titkára adta elő. A teljes ülés résztvevői lelkes tapssal vették tudomásul Ny. Sz. Hruscsov elvtárs válaszát a CSSZBSZ Központi Bizottságának üdvözlő levelére, A CSSZBSZ Központi Bizottságának tagjai a CSKP Központi Bizottságához intézett levelükben örömüket fejezik kl a CSKP KB által jóváhagyott intézkedések fölött és közlik, hogy az államhatalom új területi felosztását teljes mértékben támogatja. A CSSZBSZ szervezeti összetétele is al kalmazkodik hazánk >új területi felosztásé hoz. A jóváhagyott irányelvek értelmében már áprilisban befejezik a CSSZBSZ kerületi és járási bizottságai területi összetételének átépítését. Az átépítés következtében lényegesen csökken a fizetett alkalmazottak száma, ami — ahogy erről a tények is tanúskodnak — törvényszerűen összefügg a tagság egyre nagyobb politikai aktivitásával. A fölöslegessé vált dolgozók olyan munkaszakaszokon érvényesülhetnek, ahol tapasztalataik alapján hazánk érdekében a legértékesebb munkát végezhetik. 91 Az USA-nak a leszerelésre kell törekednie" New York (ČTK) - Adlai Steven; son, a Demokrata Párt egyik veze• tője, akit már két ízben is jelöltek i az elnöki tisztségre, január 29-én „amerikaiak a demokratikus akcióért" nevű szervezet által rendezett ! ebéden elhangzott beszédében kijelentette, hogy az USA-nak a leszerelésre kell törekednie. „A ma legfontosabb feladata a béke megőrzése — mondotta. — A világ azonban jelenleg lázasan fegyverkezik, ami esztelen és káros." «C?A C * d Átadták a Magyar Vöröskereszt kitüntetéseit (ČTK) — Marjai József, a Magyar Népköztársaság csehszlovákiai nagykövete január 30-án Bratislavában átadta a Magyar Vöröskereszt kitüntetéseit a Csehszlovák Vöröskereszt központi és szlovákiai bizottságának, párkányi és komáromi járási bizottságának, valamint 11 szlovákiai funkcionáriusnak. Az ebből az alkalomból rendezett ünnepségen jelen volt Ján Stenči, a Megbízottak Testületének alelnöke és František Janouch, a Csehszlovák Vöröskereszt Központi Bizottságának elnöke. A belga szakszervezetek 24 órás általános sztrájkkal tiltakoznak a kormánynak a béremelés és a munkanélküli segély ügyében tanúsított hajthatatlan álláspontja ellen. A képen a sztrájkolók Brüsszel egyik útvonalán. (Telefoto ČTK) - Belga.) 24 órás sztrájk Belgiumban A volt politikai foglyok kassai találkozója Január 30-án, szombaton a kassai kerület volt politikai foglyai és a fasizmus üldözöttjei Kassán találkozóra jöttek öszsze. A találkozón Vojtech Choleva, az SZLKP kerületi bizottsága irodájának tagja, a kerületi nemzeti bizottság elnöke ' — aki szintén politikai fogoly volt — ! méltatta hazánk felszabadulásának 15. 1 évfordulóját, amely egybeesik Oswieczim és más német koncentrációs táborok felszabadulásának évével. A különböző német koncentrációs táborok volt foglyai felszólalásukban emlékeztettek e haláltáborokban átélt borzalmakra és beszámoltak a felszabadító ; szovjet hadsereg katonáival való első találkozásukról. A találkozó résztvevői tiltakozó levelet Intézteid Adenauer kancellárhoz, amelyben elítélik a nyugatnémet hadsereg atomfelfegyverzését, a megújuló revansista tevékenységet és a fasiszta irányzatokat Nyugat-Németországban. Brüsszel (ČTK) - A Belga Álta; lános Szakszervezeti Szövetség fel; hívására január 29-én a belga ipar ' és közszolgáltatások valamennyi ága: zatának csaknem egymillió dolgozója ; általános sztrájkba lépett. A sztrájk megbénította a közlekedést a belga városokban és a vsrsutakon. A posta és távösszeköttetés alkalmazottai 80 százalékban vettek részt a sztrájk! ban, amelyhez a középiskolák tanítóinak nagy száma is csatlakozott. Közép-Belgiumban csaknem kivétel nélkül sztrájkolt minden gyári munkás, bányász, közlekedési és más alkalmazott. Több belga városban nagy tüntetéseket tartottak a sztrájkolók. Brüsz•k A bratislavai Magyar Tannyelvű Tizenegyéves Középiskola igazgatósága felhívja a szülők figyelmét, hogy az iskolaköteles gyermekek b e i r a t á s a az első évfolyamba 1960. január 31-én, február 1-én és 2-án naponta d. e. 10—12, d. u. 16—18 óráig a Duna utca 33, valamint a Budišinsky utca 3. számú iskola épületében lesz. •k A PreSovi Kerületi Nemzeti Bizott ság szombati ülésén megvitatta azokai az intézkedéseket, melyeket a CSKP KBnak a pártszervezetekhez és a nemzeti bizottságokhoz intézett levele alapján keli a kerületben foganatosítani. •k A bratislavai Központi Műszaki Könyvtár mint minden hónap első szerdáján, február 3-án is megrendezi a külföldi irodalmi újdonságok kiállítását, mely a könyvtár olvasótermében 8—19 óráig lesz nyitva. Nincs remény a 435 dél-afrikai bányász megmentésére Fokváros (ČTK) — Pénteken, január ; 29-én szertefoszlott minden remény a 'coalbrooki bányában betemetett 435 dél' afrikai bányász megmentésére. ! A szellőztető csatornákat már vasárnap •óta fúrják és az előjelek szerint hétfőn 'érintkezésbe tudnak lépni a betemetett •bányászokkal. Az orvosok véleménye szeIrint azonban a bányászok vasárnapnál to•vább nem maradhatnak életben. Jan de Klerk, a Délafrikai Unió bánya• és munkaügyi minisztere a dél-afrikai par; lament január 29-i ülésén kijelentette, • hogy a coalbrooki bányában az üzemve; zetési feltételek megfelelnek a követelményeknek, ezért nincs ok a szemrehá1 nyásra. A miniszter egyúttal beszámolt ! arról, hogy a dél-afrikai bányákban a múlt évben a bányaszerencsétlenségeknek 733 ' ember esett áldozatul. szelben hatalmas felvonulás volt, amelynek résztvevői nemcsak szociális követeléseikért, hanem a békéért és leszerelésért is tüntettek. Adenauer politikája pusztuláshoz vezet Düsseldorf (ČTK) - Németország Kommunista Pártjának Központi Bizottsága január 29-i esti rádióadásában a nyugatnémet munkásosztályt, a béke és a demokrácia valamennyi hívét tüntetésre és sztrájkra szólította föl a rendkívüli állapotra vonatkozó . bonni törvényjavaslat ellen. „Népünk előtt felelősségünk teljes tudatában kijelentjük: Adenauer politikája háborúhoz, pusztuláshoz vezet. Céljai megvalósítására akarja jóváhagyni a rendkívüli állapotról szóló törvényt. A rendkívüli állapot halálos ítéletet jelent a szövetségi parlament és a nép minden képviseleti szerve számára." — hangsúlyozza a felhívás. A japán parlament 34• ülésszaka Tokió (ČTK) - Január 30-án megkezdődött a japán parlament 34. ülésszaka, melynek napirendjén szerepel az 1960. évi költségvetési kormányjavaslat megtárgyalása, jóváhagyása, valamint az új japán-amerikai „biztonsági szerződés" ratifikálása, amelyet Kisi miniszterelnök január 19-én írt alá, Washingtonban. A japán-amerikai szerződés ellen Tokió (ČTK) - Az Akahata, Japán ; Kommunista Pártjának lapja január • 29-i számában közölte Sanzo No: sakának, Japán Kommunista Pártja elnökének a Japán és az USA kö• zötti katonai szövetséget elítélő nyilatkozatát. Sanzo Nosaka rámutat, hogy az új • japán-amerikai szerződés a Szovjet'unió és a Kínai Népköztársaság el" len irányul és ellentétben áll az 1956. évi szovjét-japán deklarációval. Kisi kormánya az amerikai imperializmussal együttműködve megszegte a második világháború szövetségesei között megkötött nemzetközi egyezményeket és nyíltan támogatja és erősíti a japán militarizmust. Ez a háború befejezése óta a legnagyobb veszedelem az egész Távol-Keletre, (JJ SZÖ 2 * 1960. január 31.