Új Szó, 1960. január (13. évfolyam, 1-30.szám)
1960-01-22 / 21. szám, péntek
FOGADAS DELHIBEN K. J. Vorosilov tiszteletére DELHI (ČTK) - RADZSANDRA PRASZAD. INDIA ELNÖKE JANUÁR 20-ÄN DELHIBEN K. J. VOROSILOVNAK, A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐ TANÁCSA ELNÖKSÉGE ELNÖKÉNEK TISZTELETÉRE BANKETTET RENDEZETT. Praszad elnök pohárköszöntöjében melegen üdvözölte K. J. Vorosllovot, mint ama nagy ország képviselőjét, amely forradalm/ival az emberiség történelmében új korszakot nyitott meg. „Az önök országa a háborús szenvedések ellenére hatalmas sikereket ért el a tudomány és technika terén — mondotta Radzsandra Praszad. — Az önök tudósai meghódították a világűrt. Kultúrájuk és művészetük magas színvonala az egész világon csodálatot kelt". A szovjet-indiai kapcsolatokról szólva Praszad hangsúlyozta, hogy ezek felölelik az ipar, technika, kultúra és a gazdaság valamennyi ágazatát. Mindkét kormány elismeri, hogy a leszerelés a világbékéhez vezető egyetlen út — jelentette ki India elnöke. — Megelégedéssel állapítottuk meg, hogy a Szovjetunió ismét jelentős mértékben csökkenti fegyveres erőinek létszámát. Ez nagy jelentőségű lépés a nagyhatalmak közötti tárgyalások előtt. K. J. Vorosilov válaszában köszönetet mondott India elnökének a meAFRIKA Kamerun felvételét kéri az ENSZ-be New York (CTK) - Armand Berarcl Franciaország küldötte az ENSZ Biz tonsági Tanácsában január 20-án hi vatalosan felkérte A. A. Szoboljev szovjet küldöttet, a Biztonsági Tanács jelenlegi elnökét, hívja össze a Biztonsági Tanács ülését, hogy határozzon Kamerun ENSZ-felvételéről. A felvétel iránti kérvényt Hammarskjöldnek, az ENSZ főtitkárának Amadha Ahidjo Poté Kamerun miniszterelnöke küldte el, tekintettel arra, hogy 1960. január 1-én Franciaország eddigi gyámsági területe független afrikai állam lett. Brüsszelben Belga-Kongóról tárgyalnak Brüsszel (ČTK) Január 20-án kezdődőt! Brüsszelben a Belga-Kongóról tárgyaló értekezlet, amelynek összehívását nemcsak Kongó politikai pártjai, hanem a belga közvélemény is sürgette. Az értekezleten Belga-Kongó és a különböző nemzetiségi csoportok 81 képviselője, valamint a belga kormány és három nagy belga politikai párt 25 képviselője vesz részt. A kommunistákat az értekezletről kizárták. Belga-Kongó képviselői az értekezlet elősetéjén közös frontot alakítottak, amelynek jelszava: Azonnali függetlenséget Kongónak. Ghana készül a köztársaság kikiáltására Akkra (ČTK) - Ghana kormánya január 20-án több intézkedést foganatosított, amelyek célja a köztársaság kikiáltása. A Ghana Gazette hivatalos lap közölte a törvényhozó testület megalakítására és a népszavazás rendezésére vonatkozó törvényjavaslatot. Az április 19. és 26. között tartandó népszavazáson Ghana lakossága két kérdésre válaszol majd; egyetért-e a köztársaság kikiáltásával, valamint az új alkotmánnyal és kit javasol az államfői tisztségre. Ghana az 1957 márciusi alkotmány szerint független állam a Brit Nemzetközösség keretében. Az államfő az angol királynő, azonban ezt a tisztséget a királynő nevében az angol főkormányzó tölti be. Londonban Kényéről tárgyalnak Londonban folytatják az alkotmányértekezletet Kényáról. Az afrikai lakosság képviselői január 21-én bojkottálták az értekezletet. A már harmadik napja tartó bojkottal Kénya népének képviselői az angol hatóságok azon kísérlete ellen tiltakoznak, hogy nem akarják az értekezletre bebocsátani Peter Koinangot, az afrikai küldöttség egyik tagját. A DPA hírügynökség jelentése szerint Iáin Macleod angol gyarmatügyi miniszter az értekezleten előterjesztette az angol kormány javaslatát, amely szerint elutasította Kénya népének az önkormányzat azonnali megadására és a kormány függetlensége időpontjának megállapítására vonatkozó igazságos követelményét. leg fogadtatásért. Hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió és India népeinek barátsága régi keletű. V. I. Lenin elítélte India gyarmati kizsákmányolását és szilárdan hitt abban, hogy India hős népe a szabad fejlődés útjára lép. Függetlenségük kivívása és a szuverén indiai állam megalakítása után a Szovjetunió és a szabad India között jószomszédi, baráti kapcsolatok alakultak. Magasan értékelem Dzsavaharlal Nehru indiai miniszterelnök erőfeszítését a szovjet-indiai baráti kapcsolatok fejlesztése terén, amely megfelel India és a Szovjetunió népei létérdekeinek. A szovjet kormány úgy véli, hogy a szovjet-indiai együttműködés további megszilárdítása a nemzetközi feszültség enyhítésének fontos tényezője. Hisszük, hogy barátságunk szilárd és megbonthatatlan — hangsúlyozta K. J. Vorosilov. Japán váljék békeszerető országgá A KOREAI KORMÁNY NYILATKOZATA A JAPÁN-AMERIKAI KATONAI SZERZŐDÉSRŐL Fenjan (ČTK) A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztériuma január 20-án nyilatkozatot közölt, amelyben elitéli a japán-amerikai kölcsönös, együttműködési és biztonsági szerződés megkötését. A nyilatkozat a többi között így hangzik: „Korea népe nem tűrheti az amerikai imperialisták és japán militaristák aljas mesterkedéseit, akik megsértik a távolkeleti és. ázsiai békét és biztonságot azzal, hogy „szövetségeket" kötnek. Határozottan követeli, hogy a távol-keleti béke és biztonság érdekében vonják ki az amerikai katonai egységeket Ázsia i területéről, szüntessék meg az amerikai katonai támaszpontokat, és létesítsenek jtommentes békeövezetet Ázsiában. FRANTIŠEK KRAJČÍR külkereskedelmi miniszter Pekingben Peking (ČTK) - František Krajčír, a Csehszlovák Köztársaság külkereskedelmi minisztere január 21-én Pekingbe érkezett, hogy részt vegyen a Csehszlovák Köztársaság és a Kínai Népköztársaság küldöttségeinek befejező tárgyalásán, és aláírja a két ország közötti árucsereegyezmény jegyzőkönyvét. Krajčír minisztert a pekingi repülőtéren Lej Zsen-mín, a Kínai Népköztársaság külkereskedelmi minisztere, helyettese Lin Haj-juen, továbbá, Csa Szi, a külkereskedelmi minisztérium második osztályának vezetője, Maj Ven-Ian, a külkereskedelmi minisztérium protokollfőnöke čs a Kínai Népköztársaság külkereskedelmi minisztériumának és külügyminisztériumának további képviselői fogadták. Kraeír elvtárs üdvözlésére a repülőtéren megjelent Ján Bušniak, a Csehszlovák Köztársaság pekingi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, a Csehszlovák Köztársaság pekingi képviseleti hivatalának dolgozóival. Jelen volt Kao Si-zsung, a kínai Népköztársaság prágai nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa Japán Kommunista Pártja a „biztonsági szerződés" ellen Tokió (ČTK) Japán Kommunista Pártja január 20-án kiáltványt bocsátott ki, amelyben állást foglal a „biztonsági szerződés" jóváhagyása ellen. A szerződést tudvalevően Kisi miniszterelnök január 19-én Irta alá Washingtonban, A kiáltvány felszólít minden békeszereta japánt, egyesüljenek és kényszerítsék lemondásra Kisi kormányát. A kommunista párt a kiáltvány befejező részében felszólítja a japán népet, ne lankadjon a „biztonsági szerződés" hatálytalanításáért folyó harcban és törekedjék a demokratikus egységfront megteremtésére, amely a nép végső győzelmének egyedüli biztosítéka. A betetőzött árulás Tegnapi számunkban rövid hírben jelentettük: Kisi japán miniszterelnök Washingtonban aláírta az új amerikai-japán „biztonsági szerződést", mely szentesíti a japán területen elhelyezett számottevő amerikai .csapatok további maradását, sőt lehetőséget ad az Egyesült Államoknak, (hogy bármikor, háborúba sodorhassa az országot. Az árulás útján A hír nem okozott meglepetést. Hisz már egy éve állandóan foglalkoztunk a japán nép nagy nemzeti megmozdulásával, melyre jellemző, hogy a társadalom legszélesebb, néha ellentétes érdekeket képviselő rétegeit is magával ragadta. Japán népe milliók mozgósításával, hatalmas tömegakciókkal tüntetett nemzeti érdekeinek elárulása ellen. A különben is népszerűtlen Kisi, a bejelentett további tiltakozások ellenére Washingtonba utazott, hogy az amerikai kormánykörökkel nyélbeüsse a „japán-amerikai biztonsági egyezménynek" nevezett „adás-vételi szerződést", mely teljesen kiszolgáltatja Japánt az amerikai imperialistáknak. Égbekiáltó hazugság A békefrázisokat pufogtató szerződés szövege kifejezetten hangsúlyozza, hogy a japán kormány önként bocsátja az ország területét az USA rendelkezésére. Nyomban leszögezi, hogy „Japán biztonsága érdekében, valamint a nemzetközi béke és a távolkeleti biztonság támogatása érdekében az USA szárazföldi, légi- és haditengerészeti erői felhasználhatják Japán területét és hadiberendezéseit". Szóval „Japán biztonsága érdekében". De ki veszélyezteti Japánt? A kommunizmussal éppenséggel nem gyanúsítható társadalmi csoportok sem hiszik el Kisinek, hogy a Szovjetunió. Hisz a Szovjetunió, valamint a népi Kína és a szocialista országok kormányai mindenkor következetesen hirdették: baráti kapcsolatokat kívánnak teremteni Japánnal és az a vágyuk, hogy Japán is a pozitív semlegesség politikáját folytassa. A Szovjetunió számtalanszor konkrét tettekkel bizonyította be békés szándékait. Ezt a japán tömegek is látják. Kisi, a ravasz diplomata elvakultságában nyaktörő vállalkozásba kezdett: A fokozott szovjetellenes uszítással egyidejűleg lepaktált az amerikai militarista körökkel, figyelmen kívül hagyva a tömegek tiltakozását. Nincs enyhítő kö rül mény A nyilván háborús szándékkal nyélbeütött biztonsági szerződés halálos veszélyt jelent a sokat szenvedett japán nép számára. Az amerikaiak a fegyverek elhallgatása óta eltelt 15 év alatt függvényükké tették a japán gazdaságot, amit természetesen a dolgozó tömegek életszínvonala érez meg leginkább, Most atomháborús támaszpontjukká akarják változtatni az egész ország területét, nem szólván a bekebelezett szigetekről. Az új szerződés szovjetellenes jellege nyilvánvaló. Ezért a felelősség elsősorban a japán kormányt terheli. Nincs számára enyhítő körülmény. A nemzeti katasztrófa ellen A japán nép ma sokkal tisztábban látja a helyzetet és a jövő kilátásait. Nem érdeke, hogy ellenséges viszonyba kerüljön a Szovjetunióval, mely messzemenő lépéseket tett a két ország barátságának megteremtésére és a békeszerződés megkötése után: Habomai és Szikotan szigetek átadására is gondolt, hogy még bensőségesebb legyen a barátság. Az amerikai csapatok további jelenléte, a japán hadsereg újrafelfegyverzése és pusztító atomfegyverek elhelyezése a szigeteken kétségtelenül ellenséges viszonyt szül. Nem a japán nép, hanem az amerikai és japán monopolista körök érdekeit szolgálja. Hirosima és Nagaszaki réme a mai napig is kísért, még mindig szedi áldozatait. Ez a körülmény ad újra meg újra lökést milliók mozgalmának. Kisit nem fogják győztesként várni hazájában. A japán nép megvetéssel fogadja érdekeinek elárulóját és további harci felsorakozásával mindent elkövet, hogy az egyezmény szövege csak papíron maradjon. L. L. EZT A SZEREPET SZÁNJA KISI JAPÁNNAK (V. Fomicsev rajza) MIM | Hiba csúszott az új amerikai költségvetésbe H étfőn az amerikai kongresszus elé terjesztették az új amerikai költségvetés tervezetét. Látszatra jól fest: 84 milliárd dollár a bevétel, 79 milliárd 810 millió dollár a kiadás és 4 milliárd 200 millió a feltételezett többlet. Az utóbbi évekkel szemben, amikor az államadósság ugrásszerűen emelkedett, rózsás álomba ringatná az embert, ha az a „ha" ott nem volna. Ez a „ha" ugyanis a költségvetés tervezetének nagy részére érvényes. Az amerikai sajtó sem titkolja, hogy a költségvetés tételei homokra épültek. A New York Times szerint a „kongresszus is egyetért abban, hogy a bevétel eltúlzott". Mi a bizalmatlanság fő forrása? Az, hogy a papíron kitűzött célok elérésére rohamosan növelni kellene a termelést és a költségvetés egész időszaka alatt tartani kellene a gazdasági fellendülést. Az utóbbi évek folyamán 3 százalékkal növekedett a termelés. S most egyszerre a semmiből olyan bevételeket terveznek, melyek a Wall Street Journal számításai szerint 6,2 százalékos növekedésnek felelnek meg. Az USA-ban senki sem veszi komolyan az úgynevezett „liberálisokat", akik a „szovjet gazdasági kihívás" elleni sikeres védekezés érdekében 5 százalékos növekedést követelnek. De ők sem adnak receptet, hogy hogyan érjék el ezt a magas százalékarányt. Így hát nincs nagy bizalom az átlagot többszörösen meghaladó 6,2 százalék iránt. A gazdasági fellendülés szilárdságában sem igen hisznek. A költségvetés 18 hónapra terjed ki. Ki tudja. mi történik addig az amerikai gazdaságban. Sok közgazdász szerint újabb acélipari sztrájk elhárítása gazdasági téren sokat jelentene a közeli hónapokban, másrészt nagyon gyorsan lejáratná magát a gazdasági „boom"-ot. Az US News and World Report legutóbbi számában ki is jelenti, hogy „a gazdasági fellendülés már az év második felében kissé ellanyhulhat. 1961. többé-kevésbé a »kiegyenlítődés« éve lehet, ami alatt az egyenlő keresletet és kínálatot érti, más szóval a Dválságos csökkenés«-t". Kennedy demokratapárti szenátor, elnökjelölt is a termelés csökkenését jósolja 1961-re. A Waal Street-i tőzsde heves ingadozása is arra mutat, hogy a jelenlegi fellendülés ingatag. 1957, októbere óta a múlt hét első napjaitól kezdve az eddig észlelt legnagyobb hanyatlás tapasztalható. Ennek ellenére a költségvetés tervezete a tartós gazdasági fellendülésre számít. Ha e fejlődés helyett „a jövedelmezőség megmaradna mai színvonalán, nem szólva a csökkenésről, nem 4 milliárd 200 millió többlettel, hanem újabb nagy hiánnyal zárulna a költségvetés", — írja a Waal Street Journal keddi száméban. A „többletet" persze másképpen is elérhetik. A bevételek terén számítanak a postai illetékek és benzinadók emelésére. Elég, ha a kongresszus tagjainak többsége a küszöbönálló választások előtt nemét mond és a feltételezett 700 millió füstbe megy. Tehát nagy fenntartással kell fogadni az amerikai költségvetés bevételi részét. Túlhajtásában az államodósság további növekedésének megakadályozására irányuló törekvést kell látnunk. A múlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ez ma rendkívül fontos probléma az USA-ban. Sajnos, a fegyverkezési tételek mögött nem észlelünk hasonló törekvést. 41 milliárd dollárt irányoznak elő közvetlen katonai célú kiadásokra. Ez az összeg nem csökkent, sőt valamivel nagyobb, mint az előző évek költségvetésében. Ezzel szemben a Szovjetunió és a többi szocialista ország az utóbbi évek folyamán állandóan csökkentette költségvetésének katonai tételeit. Az egyik amerikai közgazdász így jellemezte a helyzetet. „A jobb légkör következtében a katonai célokra előirányzott összeg lényegében nem növekszik." önkéntelenül felmerül a kérdés: Talán nem érett még meg a helyzet, hogy ennél sokkal több történjék? De igen. Sőt a fegyverkezés korlátozásán kívül az „aktív költségvetés" kifejezés is feltűnhetne az amerikai sajtóban, ha nem lenne az a sok „ha". PfiEMYSL TVAROH 3 900 SZTRÁJK ÉS TÖBB MINT 3 ÉS FÉLMILLIÓ MUNKANÉLKÜLI Az USA elnökének gazdasági üzenete WASHINGTON (ČTK) - EISENHOWER AMERIKAI ELNÖK SZERDÁN AZ USA ELÉ TERJESZTETTE „GAZDASÁGI ÜZENETÉT", AMELYBEN AZ AMERIKAI GAZDASÁG HELYZETÉVEL ÉS KILÁTÁSAIVAL FOGLAKOZIK. Az elnök rámutatott arra, hogy az USA a múlt évben több mint négymilKambodzsa nem lép katonai tömbbe Phnom-Penh (ČTK) - Norodom Sihanuk herceg, Kambodzsa miniszterelnöke a Nationalist című kambodzsai hetilapban közölt cikkében írja, hogy Kambodzsa nem hajlandó résztvenni a „délkelet-ázsiai szervezetben", amelyet Thaiföld és Fülöp-szigetek javasoltak. Sihanuk hangsúlyozza, hogy Kambodzsa szilárdan elhatározta, nem tér el semlegességi politikájától. liárd hiányt mutatott ki fizetési mérlegében. Hangsúlyozta, hogy a helyzet lényegesen ez idén sem javul. Nézete szerint ez év végén a hiány mintegy hárommilliárd dollár lesz. Nlegy figyelmet szentelt Eisenhower az államadósság kérdésének, amely ez idén csaknem 290 milliárd dollárra rúgott. Rámutatott annak szükségességére, hogy ezt az adósságot a jövő költségvetési évben csökkentsék, hogy ezzel hozzájárulhassanak az infláció veszedelmének elhárításához. Eisenhower elnök hivatalosan közölte, hogy az Amerikai Egyesült Államokban jelenleg 3 600 000 a munkanélküliek száma, vagyis több mint az 1957-1958-as években. Az USA elnöke ezúttal beszámolt arról, hogy 1959-ben az Egyesült Államokban 3900 sztrájk volt. E sztrájkok folytán 68 millió munkanapot hagytak ki, ami csaknem háromszor több, mint az 1958-ban kihagyott I munkanapok száma. SZTALINABADBAN megkezdték az első automatizált szerelt vasbetongyár építését, amelynek évi kapacitása 25 ezer köbméter lesz. (ČTK) TIRANÁBAN aláírták a Szovjetunió és Albánia közötti 1960. évi kulturális és tudományos együttműködés tervét. (ČTK) MOSZKVÁBAN január 20-án, az Indiai Köztársaság kihirdetésének 10. évfordulóján ünnepi estet rendeztek. (ČTK) A HOLLAND KORMÁNY javaslatot terjesztett a parlament elé a lakbér további emelésére 1960. április 1-től. A háború befejezése óta ez már az ötödik lakbéremelés. (ČTK) AZ OSWIECZIMI HALÁLTÁBOR felszabadulásának 15. évfordulójára, január 24-ére a tábor tragikus történetét ismertető film készül Varsóban. (ČTK) DAG HAMMARSKJÖLD, az ENSZ főtitkára január 20-án Kairóba érkezett, hogy a Suezi-csatorna kérdéseiről tárgyaljon. (ČTK) A FEHÉR HÁZ jelentette, hogy D. Eisenhower, az USA elnöke június 20-án Japánba látogat. (ČTK) NAGY-BRITANNIÁBAN január 11-én a munkanélküliek száma 497 ezret tett ki. (ČTK) KISI JAPÁN MINISZTERELNÖK, aki január 19-én Washingtonban aláírta az új japán-amerikai biztonsági szerződést, január 21-én délelttt az USÁ-ból repülőgépen Kanadába utazott. (ČTK) A HOLLAND LÉGIERŐK rakétaegységeit márciusban a westfáliai Münster környékére helyezik át. Ezeket az egységeket a NATO keretében Niké-típusú amerikai rakétákkal szerelték fel. (ČTK) UGANDA AFRIKAI ANGOL GYARMATON lázong a lakosság a magas adók miatt. Több mint ezer katonát és rendőrt vonultattak fel az elégedetlenkedő tüntetők ellen. A lakosság és rendőrség közötti összetűzésnek 10 halálos áldozata volt. (ČTK) A HE1DELBERGI RENDŐRSÉG január 19-én letartóztatta Németország Kommunista Pártjának hét volt tagját, akiket azzal vádolnak, hogy a párt röplapjait és újságját terjesztették. „Titkos szövetkezés és az állambiztonság veszélyzetetése" címen akarnak büntető eljárást indítani a kommunisták ellen. (ČTK) OSLÓBAN, Norvégia fővárosában 1960. június 6. és július 20. között szovjet ipari kiállítást rendeznek. (ČTK) ÜJ SZŐ 3 * 1960. január 22.