Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-25 / 356. szám, péntek

1959. december 25. péntek 50 fillér XI. évfolyam, 356. szám Kovácsoljunk a kardból ekevasat „Az emberiség hő vágya évek óta, hogy az államok megegyezzenek a hadviselési eszközök korlátozásában és megsemmisítésében. Azok a közéleti személyiségek, államférfiak és pártok, amelyek a legközelebb állnak a dolgozókhoz, már jóval azelőtt követelték a leszerelést, még mielőtt az emberiség saját bőrén érezte a világháború borzalmait. Minden államnak társadalmi rendszerétől és életformájától függetlenül érdeke, hogy hathatós intézkedések történjenek a leszerelés terén. Ma már nincsenek népek, amelyek mélységesen ne aggódnának annak láttán, hogy az államok versengenek a fegyverkezésben és ez a verseny a szó szoros értelmében példátlanná vált, különösen a legpusztítóbb és leghalálthozóbb hadviselési eszközök létrehozásában. A népek leghőbb vágya, hogy véget érjen ez a békét súlyos következményekkel fenyegető versengés." így, ezekkel a szavakkal kezdődik az az általános leszerelésre tett szovjet javaslat, amelyet Hruscsov elvtárs szeptember 18-án az ENSZ közgyűlése elé terjesztett. Méltán és joggal tegyük még hozzá a jelzőt: az a történelmi jelentőségű javaslat, amely egyszer és mindenkorra meg akarja szabadítani az emberiséget a fegyverkezés súlyos terhétől, legfőképp pedig a háborúk borzalmaitól. Mint fennállásának 42 esztendeje alatt mindig, úgy most is a Szovjetunió volt az, amely megmutatja a kivezető utat az emberiségnek a hovatovább puszta létét fenyegető háborús veszélyekből. A szovjet javaslat éppen arra a szinte felfoghatatlan veszélyre hívta fel a világ figyelmét, amelyet az atom- és hidrogénbombák, az interkontinentális rakéták jelentenek, ha egy újabb háborúra kerülne sor. A szovjet kormány példaként említette, hogy egy nagyméretű hidrogénbomba akkora rombolást végezne, amely felülmúlná a második világháború ideje alatt az egész világon gyártott összes robbanóanyagok energiáját. Még csak elképzelni is szörnyűség, milyen beláthatatlan szenvedést és pusztítást zúdítana a világra egy újabb háború. Zúdítana, — de miért kellene egy ilyen világkatasztrófának bekövetkeznie? Ki meri azt állítani, ki tudná elfogadható módon bizonyítani, hogy a háború szükségszerű, elkerülhetetlen? Ki akar háborút? És miért? Az emberek nem akarnak háborút. Miért akarnák a halált, a pusztulást és a rombolást? Az ember élni akar, még a legnyomorultabb körülmények között tengődő is úgy és oly szívósan kapaszkodik az élni akarásba, mint a fuldokló a szalmaszálba. Meghalni, pusztítani és rombolni csak azért, mert egyesek úgy vélik, hogy háborúk voltak és lesznek, mert a háború elkerülhetetlen és mert számukra a háború hasznot hoz? De ha őket megkérdeznénk, hogy meg akarnak-e halni egy háborúban, akkor minden bizonnyal hevesen tiltakoznának, egyszerűen őrültnek nyilvánítanák azt, aki ilyesmit kívánna tőlük. Nemrégiben rtvastunk egy szellemes és találó glosszát az egyik külföldi lapban. Arról volt benne szó, hogy egy tudós olyan bombát talált fel, amellyel egyszeriben félmilliárd embert lehet elpusztítani. Ez a tudós találmányával elment a világ leggazdagabb hadianyaggyárosához, hogy eladja neki találmányát. A gyáros nagyon megörült, de azért úgy tett, mintha nem volna megelégedve és arra szóllította fel a tudóst, próbálja meg tökéletesíteni találmányát, szerkesszen még pusztítóbb bombát. A tudós nekifogott a kapott feladat megoldásának és egy hét múlva jelentette a gyárosnak, hogy legújabb bombájával már egymilliárd embert lehet elpusztítani. A hadianyaggyáros még jobban megörült, de tovább ösztökélte a tudóst: fokozza még bombája pusztító erejét. S a tudós fokozta, másfélmilliárd, kétmillárd, — de még ez sem elégítette ki a hadianyaggyárost. A tudós még egy utolsó kísérletre szánta el magát. Sikerült! A nagy izgalomtól szinte ájultan esett be a gyároshoz. — £ét és félmilliárd embert pusztít el a legújabb bombám — lihegte elfúló hangon. — Nagyszerű — csillant fel a gyáros szeme — ez igen. — Majd megkérdezte: — És mennyi ember él a Földön? — Körülbelül ennyi — felelte a tudós —, két és félmilliárd. — És ebben a számban én is benne vagyok? — lett egyszeriben izgatott a hadianyaggyáros. — Természetesen — felelte a tudós. — Ki innen — ordított fel a gyáros — ki innen utolsó gazember, közönséges gyilkos — és egyszerűen kirúgta a tudóst, aki olyan bombát talált fel, hogy azzal két és félmilliárd embert lehetne elpusztítani. Valótlanság, fantázia, de ennek ellenére jellemző. Jellemző és találó azoknak az illusztrálására, akik háborút szeretnének. Háborút és hasznot, de mások, százezrek és milliók szenvedése és élete árán. Jól tudjuk, léteznek még ilyen emberek és erők a világon. Léteznek és vannak, számolni kell velük, ám ma már azért nem történhet és nem történik minden úgy, ahogy ők szeretnék. Mert nemcsak háborús erők és fegyvergyárosok vannak a világon. Megnőttek, megerősödtek és a világpolitikában jelentős tényezőkké váltak a béke erői is. De nemcsak számbelileg erősödtek meg a béke erői, hanem a technikában, a harcászati eszközök gyártásában is. A Szovjetunió vezette béketábor ma birtokában van a legkorszerűbb fegyvereknek, sőt jelentős mértékben megelőzte a másik tábort. Nincs abban semmi titok, ha azt mondjuk, hogy a szovjet tudomány világraszóló diadala volt a Lunyik II., a Holdra fellőtt rakéta, de ennek a Hold-rakétának megvan a maga felmérhetetlen harcászati jelentősége is. Ámde a Szovjetunió ennek az óriási jelentőségű találmánynak birtokában a világ színe elé lép és azt mondja: hányjuk tengerbe az atom- és hidrogénbombákat, a ballisztikus rakétákat, olvasszuk be a tankokat és az összes fegyvereket, eresszük szélnek hadseregeinket és váltsuk valóra az emberiség évezredes álmát, valósítsuk meg a tartós világbékét. Nézeteltéréseinket beszéljük meg, vitatkozzunk, ha úgy tetszik, de a vitás kérdések megoldásaként egyszer és mindenkorra zárjuk ki a háborút. Ne a fegyverekkel bizonyítsuk be, hogy melyik rendszer az erősebb és melyik a jobb, hanem a kardból csináljunk ekét, szántsuk a földet, termeljünk benne búzát, s megtátjuk, melyik rendszer tud a népnek többet adni, jobb életet biztosítani. Logikus és világos beszéd, megfelel valamennyi nép érdekeinek és megfelel annak a törekvésnek, hogy a világot óvjuk meg egy újabb háború borzalmaitól. A világ népei magukévá tették a Szovjetunió általános leszerelési javaslatainak nagyszerű gondolatait s a maguk módján kitartóan harcolnak azért, hogy e javaslatok, a bennük foglalt gondolatok életes valósággá váljanak, — beküszöntsön az emberiség aranykorszaka, a tartós béke korszaka. S a népek akarata győzedelmeskedni fog, mert az életnek győzedelmeskednie kell a pusztulás és a rombolás, a halál felett. A kardból ekevasat kovácsolunk, a pusztulás helyett az emberiség virágzó jólétét teremtjük meg. 1 VOJTECH MIHÁLIK: DCaiáeiöiiyL ônkjMi Két szempár mered levelemre. Asszonyom nézi s jó anyám. Rólam j olyik a tere- jer e. Két drága asszony gonddal tele hazavár ... S csak gondolatom szállhat tova ... Csípős a fagy s a szél süvít. Őrt állok most én, a katona. Két lépés ide, kettő oda, a köjáltól a kapuig. Éberen tartom a puskámat. Szendereg már a sok gyerek ... Vigyétek be a fenyőfákat! Álljanak le a bányák, gyárak, azok is ünnepeljenek! A gyilkos éber. De hiába, éberebb vagyok nála én. A békés, csöndes éjszakába ki-kiszivárog a kaszárnya ablakain a sárga fény. Álmaitokból föl ne keltsen ágyúszó vagy gyilkos hadak! A munka dala zsong fülemben s a szívem egyre hevesebben dobog a zubbonyom alatt. Otthon karácsonyt ünnepelnek. Várnak. Olvassák levelem. Arcom csípik a fagyos szelek. Két asszony vár. S azért nem megyek, mert őket nagyon szeretem. Menjenek haza a munkások, ünnepeljenek egyszer ők! S míg éberen őrségen állok, elémidézik az ábrándok fegyverek nélkül — a jövőt. Fordította: KULCSÁR TIBOR SZLOVÁKI A KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA Világ proletárját, egyesüljetek!