Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)

1959-12-19 / 350. szám, szombat

I A = ii!iimmiimmiiiiMtiiiiiimmii!miMiiiimiiiiim iiiiiMiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii!i!iiiiimiiiiiiiiii!iiiiii!iiiiiiiiiiiiiiiiiiiii£ felszabadító szovjet csapatok lavinaként űzték maguk előtt a menekülő ellenséget. A német E haditudomány „tervszerű elszakadó mozdulatok" című új fejezettel bővült. A fasiszta hfldve- = _ zetés végóráiban is választékos maradt és szótárából a számára kellemetlen „vereség", „visz- E = szavonulás", „menekülés" szavakat egyszerűen törölte. Hej, pedig a szovjet hadsereg a világ szeme lát-ži E i ara mért csapást csapásra! E E A felszabadítókat váró nép a háború borzalmas napjaiban sem vesztette el humorát. A németek új E E csodafegyvereként a „V tizet" emlegették. Ez nem. jelentett mást, mint a megadásra feltartott két kéz= tíz ujját, amelyek V-betűket zárnak be. E Közben kelet felöl dübörögtek a tankok, az ágyúk tüzet okádtak. Katyusák tüzében, háborús vajúdás- E E ban született a várva-várt szabadság. E E A győzedelmesen előrenyomuló szovjet csapatoknak a kiáradt Ipoly sem jelentett akadályt. Felt aj-- E ~ tóztathatatlanul törtek előre — nyugat felé. E Fiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiimiiiiimiiiiimmi + iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiininiiniiiiE f uca napja a pincékben virradt az Ipolyságiakra. A nyilasok december 9-én még megkísérelték az Ipoly bal partján elterülő Homok kilakoltatását. - Emberek, a saját érdekükben! Bevehetetlen védelmi állásokról, hetekre húzódható harcokról beszéltek, s nem tartották azt se lehetetlennek, hogy éppen itt sikerül megfordítani a háború folyását. Persze, az ő javukra. De ki hitt már ekkor az efféle nyilas hazugságoknak? A kilakoltatás elmaradt. A nyilasok is hasznosabbnak vélték, ha csomagolni kezdenek ... Másnap felrobbant a város két részét összekötő Ipolyhíd - a német hadvezetőség jóvoltából. A város felett szovjet repülőgépek jelentek meg. Ilyen kinek kedvező, kinek vészes előjelek után érkezett el 1944. december 13-ika. Az a három német, aki az egyik Gazdautcai házban ütötte fel tanyáját nem volt babonás. Géppuskájukat a kertben, az Ipoly jobb partján állították fel. Ežen a napon mégis némi nyugtalanság lett rajtuk úrrá. Dehát a parancs: az utolsó leheletig kitartani! Ők pedig vakon teljesítették a vezér parancsát. E vaksággal magyarázható az is, hogy a délután bevonuló szovjet csapatokat csak akkor vették észre, amikor azok rájuk köszöntöttek. Szolgáljon vigaszul, hogy rajtuk kívül még sok német rekedt a városban. A szovjet katonák a város felett átkeltek a tengerré árad Ipolyon és nem várt irányból, a Kálvária felöl vették be a várcst. A

felszabadító csapatokat elsőnek a kálváriái pincékbe húzódott ipolyságiak köszöntötték. Köztük volt Laukó bácsi is, a régi, sokat üldözött pártharcos. — Életem nagy, nagy pillanata volt ez! Az őszintén csengő szavakból még tizenöt év után is meghatódottság érzik. Igen, ezzel a pillanattal megszűnt a nyilas kényuralom és egy nagyon keserű múlt mögött zárult le a függöny. A nyilasok borzalmairól emlékezik Köpöncei elvtárs is. — Szegény Hlásznyík Miskát is ők végezték ki. Nagyon jó ember volt... Volt... Valaki besúgta. Nem volt párttag, de rendszeresen olvasta a pártsajtőt. Ebből találtak is nála. A fasiszta csőcselék teljhatalmúlag bíráskodott és a volt Árpád utcában kegyetlen módon végezték őt ki. Az egyetlen szemtanú, Pálffyné, aki a függöny mögül lopva nézte végig halálra kínzását, sohasem nyilatkozott. — Jobb, ha nem tudják a valóságot ... Nem akarjuk az özvegy és a két felnőtt gyermek hegedő sebeit feltépni. De éppen azért kell a fasizmus borzalmait feltárni, hogy többé sebet ne üthessen. Ezért áldozta vérét és életét az ipolysági járás felszabadításáért elesett háromszáznál több szovjet hős, köztük néhány francia partizán. A németekkel, nyilasokkal eltűnt a fájó, keserű múlt is. Ha a magunk erejéből akkor még nem is tellett a kizsákmányoló rendszer béklyóit lerázni,a nagy szovjet ország honfiai 1914 decemberében segítségünkre siettek. A sebek lassan behegedtek, a romok helyén új élet fakadt. Nem csupa siker övezi a elmúlt másfél évtized útját, de az elért eredmények az új társadalom erejének kiapadhatatlan forrásáról tesznek tanúbizonyságot. T

alán néhány szám-illusztrációt. Mert néha a számok is oly kedvesen, melengetően tudnak szólni. A járási nemzeti bizottságon Sárik elvtárs papírlapot tesz elém. Csupa szám. Ő nagyon szereti szülőföldjét, városkáját. A számok meg éppen erről beszélnek ... Az utolsó hét év folyamán a járásban 1015 új lakás épült, 590 lakóháros kútjainak zat pedig bővítettek, korszerűsítettek. Hát még az új iskolák, középületek ! Gyügy, a kis falucska immár országos hírnevű gyógyvizével korszerű fürdővárossá épül: 850 ágyas gyógyintézet és 50 ágyas gyermekpavilon fogja szolgálni a dolgozók egészségét. A tervek? Nem szerények. De ez is az új ember vonása, aki nem fél nagy dolgoknak vágni. A városfejesztés keretében a főteret szeretnék rendezni. Csatornázás, parkosítás, portalanítás. A legfontosabb a vízvezeték. A vávize jobbára egészségtelen. A Kálvária alatt fúrnák a kutakat, a hegyen építenék a víztornyot. Ez ellátná az egész várost. Csak... Sok pénzbe kerül. A munkát természetesen vállalnák. Bíznak, hisznek. Ez a bizalom is új jelenség. Az utolsó tizenöt év alatt született a sok-sok társadalmi változás folyamatában. A sikereket tovább sorolhatnánk. Elegendő a kiváló szövetkezeti mozgalmat említeni. A járásban csak egyetlen falucskában nincs szövetkezet. Pedig ott is nagyon szeretnék. Csak vízre nem sikerült eddig ráakadni, az állatállomány meg nagy. A falvak arculata egészen megifjodott. A szövetkezet alapjában megváltoztatta a vidéki ember életét. Példáként imét egyetlen név: Ipolyvisk. A takaros házakon televíziós antennák, minden második házban mosógép. S minden az egykori elmaradott ipolymenti kisfaluban!... L

ehetetlen lenne a tizenöt év sikereit is összegezni. A krónikás leteszi tollát. Majd jőnek új nemzedékek, új krónikások, hogy az Ipoly egykor nyomorgó völgyében virágzó életet megénekeljék. De minden krónika 1944 decemberével kezdődik. Az első sorokat a felszabadító szovjet csapatok vérükkel jegyezték be. ZSILKA LÁSZLÓ ix fasizmus ellem hz*RC múzeuma A LIBERECI villanegyed egyik kertes háza két dologról híres. Az egyik, hogy valaha ott lakott Konrád Henlein, a szudétanémetek hírhedt vezére, a másik, hogy a felszabadulás után ebben a villában elrettentő példaként berendezték a fasizmus elleni harc múzeumát. A múzeum látogatottsága minden képzeletet felülmúl. Csak az idén tavasz óta hatvanezren tekintették meg s a látogatók között szép számot képviselnek a külföldiek. Mi a mondanivalója ennek a múzeumnak? Emlékeztet arra a sok millió ártatlan emberre, akik a fasizmus poklában a borzalmas koncentrációs táborokban lelték halálukat. A fekete posztóval bevont kegyeleti teremben ismeretlen terezíni foglyok hamvait tartalmazó két nagy urna, buchenwaldi humusszal megtöltött láda, szimbólikus kis koporsók az auschwitzi, lidicei, ležákyi ha'ottak emlékére. Megrendülten állsz. A szemedből kicsorduló könnycsepp nem gyöngeséged jele, kezed ökölbe szorul, ajkad hangtalanul mozog: soha többe háborút! RÉGI ÜJSÁGOK a vitrinekben. Rudé právo, amely már akkor tisztán látta a müncheni árulás körülményeit, figyelmeztetett és egységes ellenállásra szólította fel a hazafiakat. Gdébb Hit!erék demagóg jelszava: a marxizmusnak el kell pusztulnia, hogy a szocializmus élhessen, Hitler szekértolóinak: Chamberlainnek, Runcimannak, Mussolininek fényképei. Történelmi jelentőségű az a csehszlovák határoszlop, amelyet a nácik a sorsdöntő szeptemberi napokban kiszakítottak és mint győzelmi zsákmányt a žitavai múzeumban helyeztek el. Ez az -oszlop most a libereci múzeumban van. Ötvenegy szeptemberében adta vissza a Német Demokratikus Köztársaság a két ország népei közötti barátság jeléül, hogy mint a béke oszlopa a jelenlegi határok sérthetetlenségét hirdesse. A barátságos kis falu képe takaros házaival Lidicét ábrázolja elpusztítása előtt s amott mellette annak a kiégett pusztaságnak a fényképe, amelynek minden sarkából a halál leselkedik, szintén Lidice, illetve Lidicének nevezett sivár földdarab. A fejje! lefelé felakasztott embersor a fasiszták ukrajnai garázdálkodásának dokumentuma. A- koncentrációs táborokban viselt „egyenruha" mellett egy kés látható. A foglyok életük kockáztatásával titokban készítették, hogy minden eshetőségre felkészülve valami fegyver legyen a kezükben. Nehéz szavakkal kifejezni azt az érzést, amely a Mauthausent, Bergen Belsent, Sachsenhausent, Dachaut, Buchenwaldot ábrázoló fényképek, az emberbőrbe kötött könyv, emberbőrből készített lámpaernyő váltanak ki az emberből. A MÜZEUM alagsorában a terezíni klnzókamra kópiája. Víztartály, amelyben egyik fogoly a másiknak a fejét nyomta a vízbe. Kényszerítették őket, hogy egymást végezzék ki, ( egymást fullasszák meg. Vaskarikák, amelyekre a foglyokat kifeszítették. A pankráci bírósági terem mása, ahol a foglyokat halálra ítélték és ahonnan az ügyész mint egy kényelmes páholyból rögtön végignézhette a szomszéd helységben végrehajtott kivégzést. Fejszével ütötték le az áldozatok fejét. A terem falát fehér, telegépelt papírok borítják. Annak az 1080 hazafinak a névsora van rajta, akik 1943. április 4-től 1945. április 26-ig a pankráci fejsze által pusztultak el borzalmas halállal. Ha ezt a múzeumot az ember végignézi, szinte nem akarja elhinni, hogy ma, 1959-ben, közel 15 évvel a háború befejezése után még van olyan állam Európában, méghozzá közvetlen szomszédságunkban, ahol olyanok kezében van az ország vezetése, akik személyes felelősséggel tartoznak ezekért az iszonyatos gaztettekért, akik maguk is a nácik élcsapatához tartoztak. Igen, Theodor Oberländerre gondolunk, aki még ma is a Német Szövetségi Köztársaság miniszteri székében ül, holott számosan emlékeznek gaztetteire, sötét múltját a tények sorozata bizonyítja. Ezzel az Oberländerrel, ezzel a fasiszta tömeggyükossal vállalnak közösséget Adenauer és társai. HÁT MI RÉSEN LESZÜNK. A fasizmus elleni harc múzeuma csak egy a sok eszköz közül, ' amellyel küzdünk az Oberländer és hozzá hasonlók ellen. A fasizmusnak mindörökké el kell tűnnie a föld színéről s addig, amíg csak egy ember hirdetheti új háborúra uszító, aljas nézeteit, nem alszunk nyugodtan. Ennyivé! tartozunk az értünk is ártatlanul elpusztult emberek millióinak. KIS ÉVA Ahol ma fű nő — ACÉL FOG FOLYNI „AHOL MA FÜ NÖ ÉS SZALMAKAZLAK ÁLLNAK, OTT JÖVŐRE A GÉPEK FELTÚRJÁK A FÖLDET ÉS MÁR 1964 NYARÁN ACÉL FOG FOLÝNI." Toggal büszkélkednek a kassaiak. Híres lesz városuk, hiszen az itt épülő Keletszlovákiai Kohóművek hazánk legnagyobb építkezése lesz. Hogy mily óriási üzem lesz, ha az építése befejeződik, elég, ha csak arra gondolunk, itt több acélt fognak termelni, mint jelenleg Kunčice, Vítkovice, Tŕinec és Bohumín termel együttvéve. Ma még elég nehéz magunk elé képzelni ezt a mammutüzemet, Kelet-Szlovákia iparosításának büszkeségét. Most csak azt látjuk, hogy az ország minden részéből vándorolnak ide, Kassára az emberek. Szükség is van rájuk, hisz csupán ebben a hónapban tízmillió korona értékű munkát kell az építkezésen elvégezni, hogy teljesen kimeríthessük az idei évre előirányzott 27,7 millió korona beruházási összeget. A kohómű építését tapasztalt vállalatra bízták. A Garam-menti alumínium-kohászati kombinát építői, a Hronstav Építkezési Vállalat dolgozói jöttek Kassára, hogy bebizonyítsák, munkájuk méltó lesz az ország legnagyobb szocialista építkezése elnevezésre. Már több, mint háromezer doigozó munkálkodik a nagy művön. S mindez kevés. „Ácsokat, betonozókat, kőműveseket, gépkezelöket veszünk fel" — hirdetik Kassa utcáin a felhívások. Sacán lakóhazakat építenek számukra. 1961 első felében csupán itt a Hronstav ötezer dolgozója „_ ... _ .......... fog lakni. A Keletszlovákiai Kohómüvek igazgatóságának dolgozói a műszaki terveket készítik elő. A tervezők egy csoportja ebben a hónapban a Szovjetunióba megy, hogy átvegye a szükséges dokumentációt, hogy üzemeink ennek alapján idejében megszerkeszthessék és elkészíthessék a kombinát modern berendezését. Sok embert ér dolgozóira is gondoltunk. Miért ne lehetne olyan épületeket létesíteni, amelyek nemcsak az építkezési vállalat, hanem a kohómű dolgozóinak is rendelkezésére állhatnak majd. Emellett döntöttünk s ezzel több tízmillió koronát takarítunk meg népgazdaságunknak. Kérdés: Mikor kezdik meg a kohászati kombiaát épít;sét? Válasz: Ebben az 1960-as év lesz a döntő. Hogy mivel kezdjük? Utak, vasúti mellékvágányok, víz- és villanyvezeték építésével, csatornázással, mechanikus műhelyek építésével stb. Elsőnok — a csőforrasztási részlegen kívül — a hídkészítő üzemet adjuk át rendeltetésének, mely az acélszerkezeteket fogja gyártani. A nagyolvasztók építését 1961-ben kezdjük meg. A hőerőműről is szólnom kell, melynek üzemeltetéséhez a Szovjetunióból kapunk kiváló minőségű szenet. Hogy miért nevezzük hőerőműnek ezt a nagy villanyerőművet? Azért, mert fő terméke a termeléshez szükséges gőz lesz és az áram csak másodtermék. S hogy mily nagy mennyiségű lesz ez a másodtermék, elég, ha arra gondolunk, hogy itt több energiát fogunk termelni, mint az ún. szlovák államban együttvéve termeltek. Majd üzembe helyezzük a hengerdét. Az acélmű első aggregátját már 1964ben működésbe hozzuk. Kérdés: Azt már tudjuk, hogy a Keletszlovákiai Kohóművek szakembereinek nagyrésze Ostraván sajátítja el a kohászat mesterségét. Ezzel kapcsolatban volna megjegyzése? •^^flRRI , , , . A Hron Építkezési dekel, mit csinál- toi számár

a nak most a nagy építkezésen, mik a jövő évi tervek, mikor helyezik üzembe az első aggregátokat? Erről a kérdésről elbeszélgettünk az egyik legilletékesebb emberrel, Václav Urbánnal, a Keletszlovákiai Kohóművek igazgatósága beruházási előkészítő osztályának vezetőjével. Kérdés: Mit csilálnak most a kezdet évében? Válasz: Jóf mondja, 1959 nálunk a kezdet éve. Sokan a műszaki terveken dolgoznak. Ezzel egyidőben az építkezési előkészítő munkálatokat végezzük — gondoskodunk a villanyáramról, a vízszükségletről, utakat építünk, kavicsot szállítunk az építkezési helyre ... Kérdés: Igaz, hogy a nagy előkészületek melleit jövőre már termelni is fognak? Válasz: Igen, a csőforrasztási részleget már építjük is. Az év végén már megkezdjük az első csarnokban a gépberendezés szerelését. A kőolajvezeték építéséhez szállítjuk majd a csöveket, utána pedig saját szükségleteinket fogjuk itt fedezni. Kérdés: Hallottam, hogy až építkezésen „hátországot" rendeznek be. Mit jelent ez? Válasz: Ez jobb munkaszervezést és rendet jelent az építkezésen. Amikor Kunčicét építettük, ott nem volt „hátországunk", vagyis az ideiglenes építőanyagraktárak és más segédtermelő részlegek, mint az előregyártott épületelemeket készítő részlegek az építkezés területén voltak, s igen gyakran gátolták munkájukban az építőket. Ezek az ideiglenes berendezések sok pénzbe kerültek és utána feleslegessé váltak. Ezt most elkerüljük. A Hronstav Építkezési vállalat ezért építi ki az építkezés közelében a „hátországot", hogy akadálytalanul folyhasson a munka az építkezésen . .. Kérdés: Eszerint az „ideiglenes" szót törlik az építkezésen? Válasz: Ez újdonságnak is mondható. Ha az anyagraktárakat, a munkásöltözőket, éttermeket csak ideiglenesen építenénk, nemcsak sokba kerülnének, de sok építőanyagot és munkaerőt kötnénk le feleslegesen. Amikor az építkezési vállalat dolgozóinak elszállásolásáról, ellátásáról, kulturális igényeinek kielégítéséről gondolkodtunk, akkor a kohómű Vállalat új lakásokat épít a kohómű épl(Štefan Petráš CTK felvétele) Válasz: Igen. A kohómű sok ezer munkaalkalmat biztosít Kelet-Szlovákia lakosainak. Sokan már itt dolgoznak az építkezésen és javarészük majd az új üzem alkalmazottja lesz. A kombinátnak szakképzett emberekre lesz szüksége, akiket Ostravára küldünk betanulásra. Ezzel kapcsolatban csak ennyit: A „betanulástól" nem szabad visszariadni csak azért, mert bizonyos ideig valamivel kevesebbet keresnek majd az emberek. Említsük meg azt is, hogy a tanulási idő alatt többet fognak keresni, mint amennyit elvégzett munkájuk után kaphatnának. Ebben az esetben a szakma elsajátítása a döntő! Gondoljunk csak a múltra, vagy a kapitalista államokra, hol és mikor törődtek és törődnek annyi goňddal a dolgozók szakképzettségével! S amikor visszatérnek az új üzembe mint kész emberek, szakképzett munkások, mesterek, többszörösen megtérül számukra az, amit - mint egyesek tévesen gondolják - a betanulás alatt „elveszítettek". Kérdés: Az igazgatóságukon többen csehül beszélnek. Maga is cseh, Urbán elvtárs. Szíves örömest jöttek ide? Válasz: Nézze, ez így van. Az ember szereti a munkáját. Kunčicén most fejezik be az építést, itt meg most kezdődik. Azért jöttünk, hogy segítsünk. Kuncicéről a legtapasztaltabb szakemberek jöttek ide, hogy tudásuk legjavát nyújtsák. Valóban úgy érezzük itt magunkat, mintha otthon lennénk, testvéreink körében. Közép-Európa legnagyobb és legmodernebb üzemét építjük itt. S így nem is lehet azon csodálkozni, ha egyesek ezt a hatalmas építkezést népeink testvérisége, barátsága nagy építkezésének nevezik. Több cseh üzem készíti majd a kohómű berendezését. Sok cseh szakember, szerelő jön majd ide, hogy idejében indíthassuk meg a termelést ebben az óriásüzemben. A legnagyobb segítséget azonban a Szovjetuniótól kapjuk! Szovjet tervek, a ieghaladóiib műszaki tervek alapján építjük ezt a kombinátot. S még egy fontos dolog: a termeléshez szükséges nyersanyagot, ércet és szenet is a Szovjetunió fogja nekünk szállítani. A kassai kohómű építését valóban a népek testvéri barátsága építkezésének nevezhetjük. P. B. ÜJ SZÓ 6 * 1959. december 19.