Új Szó, 1959. december (12. évfolyam, 332-360.szám)
1959-12-17 / 348. szám, csütörtök
A csehszlovákiai katolikus papság békebizollságának II. országos kongresszusa (CTK) - Prágában kedden és szerdán folyt le a katolikus papság békebizottságának II. országos kongresszusa, amelyen a csehországi és szlovákiai kerületekből mintegy 1300 római katolikus pap vett részt. A kongresszuson jelen voltak továbbá Ján Mukaŕovsky akadémikus a Békevédők Csehszlovákiai Bizottságának elnöke, valamint a Nemzeti Front Központi Bizottságénak s az Iskola- és Kulturális Ügyek Minisztériumának és Megbízotti Hivatalának képviselői. A kongresszuson részt vettek a lengyelországi és magyarországi katolikus papság küldöttségei is. A kongresszus kétnapos tárgyalása során értékelte a csehszlovákiai római katolikus papság békemozgalmának a legtöbbi tíz év alatt folytatott tevékenységét s kitűzte a mozgalom további feladatait. A kongresszus második napjának zárótárgyalásal különös jelentőséggel bírtak, mert ezen a napon dr. František Kahuda. az iskola- és kulturális ügyek minisztere, valamint dr. h. c. Josef Plojhfir egészségügyi miniszter beszéde után a kongresszus résztvevőinek felolvasták azt az üzenetet, amelyet Nyikita Szergejevics Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, az SZKP KB első titkára küldött. Ez az üzenet válasz a csehszlovákiai katolikus papság országos békebizottsága elnökségének minapi levelére, amelyben a bizottság képviselői katolikus papságunk forró köszönetét, lelkes elismerését és egyetértését tolmácsolták Ny. Sz. Hruscsovnak amerikai útja eredményeivel és az ENSZ-ben tett javaslataival kapcsolatban. A kongresszus fő beszámolóját dr. h. c. Josef Plojhar egészségügyi miniszter, a katolikus papság országos békebizottságának elnöke mondotta. Beszédében foglalkozott a nemzetközi politika legfőbb eseményeivel, valamint Csehszlovákia népének feladataival az országépítés folyamán és azzal, hogy e feladatok teljesítéséhez miként járulhat hozzá a katolikus papság. A kongresszus résztvevői az ülésen lelkes egyetértéssel hagyták jóvá az A. Novotný köztársasági elnökhöz intézett levél szövegét. Ny* Sz* Hruscsov üzenete a csehszlovákiai katolikus papság békebizottsága 1L kongresszusához (ČTK) - Ny. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke a következő üzenetet küldte Prágába a katolikus papság békebizottsága II. országos kongresszusának: Szívből köszönöm levelüket, melyben elismeréssel emlékeznek meg az emberiség jóléte érdekében végzett munkámról. Engedjék meg, hogy köszönetet mondják a Csehszlovákia katolikus papság országos békebizottságának azért, hogy a jövőben is kész a Szovjetunió, Csehszlovákia s a szocializmus hatalmas táborához tartozó további országok békepolitikájának támogatására és szüntelenül küzdeni akar az általános és teljes leszerelésre irányuló javaslatok valóra váltásáért. A nemzetek békéjéért vívott harc a bolygónkon élő valamennyi ember kötelessége, tekintet nélkül politikai meggyőződésükre és felekezetükre. A csehszlovákiai katolikus papság országos békeblzottságának tiszta szívből sok további sikert kívánok e nemes tevékenységében, mely közel áll minden ember szívéhez. NYIKITA HRUSCSOV, a Szovjetunió Minisztertaná^ csának elnöke. Moszkva, 1959. december 15-én. A katolikus papság II. országos kongresszusának levele a köztársasági elnökhöz Tisztelt Elnök Űr! A katolikus papság prágai békekongresszusának küldöttei szívélyes üdvözletüket küldik önnek s Csehszlovákia valamennyi katolikus lakosa mélységes tiszteletéről és odaadásáról biztosítják önt. Köztársaságunk valamennyi részéből röviddel karácsony előtt, a szeretet, a béke és a nyugalom hagyományos ünnepe előtt jöttünk itt öszsze, hogy püspökeinkkel és ordináriusainkkal együtt a külföldi katolikus papság nagyszámú küldöttének jelenlétében manifesztáljuk hűségünket és szeretetünket népi demokratikus hazánk iránt és hogy a világbéke megőrzéséért folyó küzdelemnek ebben a döntő szakaszában hazánk közvéleménye és az egész világ előtt bizonyságot tegyünk ama szilárd elhatározásunkról, hogy , minden erőnkkel hozzájáruljunk e magasztos cél megvalósításához. Engedje meg. tisztelt Elnök Ür, hogy mindenekelőtt biztosítsuk Önt arról, hogy mindig hü polgárai vagyunk és maradunk népi demokratikus államunknak. Meggyőződtünk arról, hogy új szociális rendünk, amely teljesen kiküszöbölte az embernek ember által való kizsákmányolását és valamennyi lakos számára emberhez méltó életfeltételeket biztosít, aránytalanul közelebb áll a keresztény tanokhoz, mint a kapitalizmus, melynek sajátja a kizsákmányolás, a munkanélküliség, a nyomor és az éhség. őszinte érdeklődéssel és hazafias büszkeséggel kísérjük figyelemmel dolgozó népünk nagy sikerét, amely rövid idő alatt valóra váltotta a szociális igazságosság és a kulturális haladás nemes programját, űgyhogy ma köztársaságunk a világ egyik legfejlettebb állama. Harmadik ötéves tervünk merész feladatai népgazdaságunk fejlődésének, a lakosság anyagi és kulturális színvonala szüntelen emelkedésének további örömteljes távlatait nyitják meg előttünk. Ml. katolikus papok hazafias kötelességünknek tartjuk támogatni a békés országépítésnek eme programját és ígérjük, hozzájárulunk ahhoz, hogy hívőink becsületesen és lelkiismeretesen teljesíték valamennyi állampolgári kötelességüket. Egy másik mérhetetlenül fontos feladat, amely nemcsak hazánk lakosai előtt, hanem a világ valamennyi jóakaratú embere előtt áll: a világbéke megőrzése és megszilárdítása. Mint a szeretet, a béke és a nyugalom krisztusi tanításának hirdetői rendkívül nagyra becsüljük a Béke-Világtanács kimagasló érdemeit és büszkék vagyunk arra, nogy Csehszlovákia katolikus papsága tíz esztendővel ezelőtt a béke-világmozgalom bölcsőjénél állt. Már akkor a béke híveinek soraiba jelentkeztünk és arra törekedtünk, hogy a katolikus papság országos békebizottsága hathatósan kivegye részét Csehszlovákia béketörekvéseiböl. Ezért az idei karácsony előtti kongresszusunkon méltóképp akarunk megemlékezni egy évtizedes békés munkánkról és ki akarjuk tűzni további feladatainkat a világbéke megőrzéséért folyó harcban. Hazánk egész népével s az egész világ békeszerető embereivel együtt örömmel üdvözöltük a Szovjetunió nagy, humánus javaslatát a teljes és általános leszerelésre s teljesen egyetértünk azzal a határozattal, ametyet nemzetgyűlésünk e kérdésben egyértelműen jóváhagyott. Ugyanakkor elítélünk minden olyan kísérletet, amellyel fel akarják kavarni a nemzetközi élet'lecsillapodó felszínét. Elítéljük elsősorban a Nyugat-Németország felől intézett revansista támadásokat és Adenuer politikáját, amely az új háborúra mesterkedők sötét erőit támogatja. Elszántan készek vagyunk erőnkhöz mérten mindent megtenni a Szovjetunió eme javaslatának támogatására és megvalósítására, amely megfelel az emberiség évszázados vágyainak és teljes összhangban áll a keresztény hit alapelveivel. Állást foglalunk a különböző szociális és gazdasági rendszerű államok békés együttélésének politikája mellett, mert ez a reális tapasztalatokból kiinduló politika megmutatja. hogyan lehet békés verseny útján elérni az áitalános jólétet és a tartós békét az egész világon. Tisztelt Elnök Ür, őszintén hálásak vagyunk önnek a Szovjetunió vezette béketábor szilárd részét képező államunk bölcs irányításáért. ígérjük, hogy továbbra is papi hivatásunk szellemében, hívőink körében hazánk javára s a tartós világbéke fenntartásáért fogunk munkálkodni. Tökéletesítik a nevelőmunkát az üzemekben (ČTI<) — A Csehszlovák Politikai és 1 Tudományos Ismeretterjesztő Társaság szlovákiai bizottságának elnöksége Bratislavában december 16-án ülést tartott, melyen azzal a kérdéssel foglalkoztak, hogy a társaság milyen mértékben vesz részt üzemeinkben a nevelő munkában. A társaság az üzemekben évről évre tartalmasabb, változatosabb előadásokat 'art. Tevékenysége arra irányul, hogy a dolgozóknak a termelési feladatok teljesítésében konkrét segítséget nyújtson, a tudományos világnézetre nevelje őket, fokozza az általános és szakképzettségüket A szlovákiai üzemekben az év elejétől 9496 ilyen előadást tartottak. KÖZLEMÉNY a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának XII. ülésszakáról (Folytatás az 1. oldalról) a színes fémek lelőhelyének és termelésének kibővítésére vonatkoztak. Óhaját fejezte ki, hogy az egyes országok igyekezetének koordinálása és egyesítése alapján az érdekelt országok tovább folytassák ezt a tevékenységüket, és különös figyelmet szenteljenek a színes fém-termelés szakosításának, tekintettel a fennálló nyersanyagforrásokra. Az ülés megtárgyalta a KGST tagállamai gyapjútermelésének, az olajgyártáshoz szükséges nyersanyag termelésének, a friss és feldolgozott állapotban levő gyümölcs, szőlő és zöldség termelése és értékesítése kibővítésének kérdését. A KGST tagállamai 1965-ben 1958-hoz viszonyítva 1,7-szerte több gyapjút, 1,7-szerte több gyümölcsöt, 2,5-szerte több szőlőt, és 1,9-szerte több zöldséget akarnak termelni, hogy megteremtsék a lakosság szükségletei jobb kielégítésének feltételeit. Albánia, Bulgária, Magyarország, és Románia kedvező feltételeinek kihasználásával jelentősen növelni akarja a gyümölcs, a szőlő és a zöldség exporttermesztését.,Bulgária például 1965-ben 1958-hoz viszonyítva több mint kétszeresére, 1950-hez viszonyítva pedig mintegy hatszorosára növeli a KGST többi tagállamaiba irányuló gyümölcs, szőlő, paradicsom, valamint gyümölcs- és zöldségkonzerv kivitelét. Küldöttségünk visszatért a KGST üléséről A Csehszlovák Sajtóiroda közli, hogy 8 Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsénak XII. ülésén résztvett csehszlovák küldöttség kedden visszatért Prágába. A csehszlovák küldöttséget Otakar Šimúnek miniszterelnökhelyettes, az Állami Tervbizottság elnöke vezette és tagjai voltak: Pavol Majling, a Megbízottak Testületének alelnöke a Szlovák Tervbizottság elnöke, dr. František Vlasák közlekedésügyi miniszter, František Krajčír külkereskedelmi miniszter, Václav Černý kohóipari és ércbányaügyi miniszter, BoženB Macháčová-Dostálová közszükségleti ipari miniszter. Kare! Poláček általános gépipar: minisztir. Jaroslav Balabán, a KC.ST csehszlovákiai áüandő képviselőjének helyettese és Jaroslav §láma, az Állami Tervbizottság alelnöke. Előadóink készülnek feladataikra A Politikai és Tudományos Ismeretterjfsztő Társaság t a a Cemadok bratislavai kerületi bizottsági tegnap, december 16-ár. fr- napos rzeminánunnt rendszett Bratislavában > Fasisztaellenes Harcosok Szövetsége üléstermeBtn. \ szemináriumon a < jcmaiot.nak é< a Tírsasíonak mintegy 25 magyer lektori vett részt. Kit e'öadás nargzott el. ameiyk a i,azdaság ís a kultúra ter'.n a harmadik Ctéve^ terv 1-1-3 szakában előttünk álló -'eiadatokkai foglalkoztak. Egri Viktor el'társ. államdíjas író mélyen ágyazott, a történelmi fejlődési voralat feltáró besíáino ój.ihan m."£v;la.):K.Ua a kultúra szerepét a .•núltt-dii. majd a szocialista kultúra soronlsvő feladatait vázolta. Hangsúlyozta, hogy a kultúra nálunk közkincs lett, amely már nem a kiváltságosaké, hanem a népé. A nép élhet vele, élvezheti és müveiheti — korlátlanul és szabadon. Egri elvtárs beszámolója záró részében azt a gondolatot fejtegette, hogy ma. a kulturális forradalom időszakában, tevékeny részesei vagyunk annak a folyamatnak, amelyben a dolgozó nép birtokába veszi az egész kultúrát. Ezután Szőke Lőrinc elvtársnak, az Üj Szó sezrkesztőjének előadása hangzott el a harmadik ötéves terv gazdasági feladatairól. Elsősorban iparunk tervszerű fejlesztésének általános vonásaival, fő jellemzőivel és célkitűzéseivel, a szocialista termelési viszonyok teljes győzelemre juttatásának, a termelőerők magas fejlődési foka elérésének kérdéskomplexumát tárta nagy vonalakban és rendkívül térdekes formában a hallgatóság elé. Iparunk fejlesztésének két jellemző csomópontjaként aláhúzta azt a tényt, hogy Csehszlovákia ipari termelése az 1937-es évhez viszonyítva 1965-ben, a harmadik ötéves terv végén meghatszorozódik, ugyanakkor pedig Szlovákia ipari termelése tizenhétszeresére emelkedik. Az előadó részletesen elemezi* a harmadik ötéves terv megvalósításának belpolitikai és nemzetközi feltételeit is, s az adott körülmények alakulásának kilátásalt. Mindkét előadás hozzájárult ahhoz, hogy lektoraink még felkészültebben folytassák a fejlődés jelenlegi szakaszában oly fontos és mind szükségesebbé váló előadói munkásságukat, amelynek legfontosabb célja az, hogy a magyar dolgozók tömegeivel mélyrehatóan megismertesse azokat a nem csekély feladatokat, amelyeknek teljesítésével befejezzük a szocializmus építéséi hazánkban és nemzetközi viszonylatban hozzájárulunk a szocialista világtábor megszilárdításához. (Tudósítónktői) Az ülés jóváhagyta a szocialista országok állategészségügyi téren, valamint az egészségügyi zárlat és a mezőgazdasági növényvédelem terén folytatott együttműködésről szóló sokoldalú egyezményt, melyet a mezőgazdaságnak a kártevőktől és betegségektől való védelmére létesült állandó bizottság készített elő. Az ülés megtárgyalta az állandó közlekedésügyi bizottság jelentését a vasútak és a tengeri közlekedés állapotáról és szükséges fejlesztéséről, hogy az 1961 —1965. években biztosítsák a KGST tagállamai állandóan fokozódó teherszállítását. Megállapította, hogy a kiviteli és behozatali árurakományok szállítása terjedelmének koordinálásában s a leggazdaságosabb közlekedési ágak és áruszállítási irány, főként a csőszállítás kiválasztásában végzett munka pozitív jelenségű volt. Azt is megállapította, hogy a saját hajóikkal folytatott tengeri szállítás jelentősen növekvő terjedelme a jövő években lehetővé teszi a tagállamok szállítási költségeinek csökkentését. A jóváhagyott javaslatok megvalósítása a legnagyobb mértékben biztosítja a KGST tagállamainak áruszállítását, főként a nyersolaj és kőolajipari termékek, valamint a romlandó árucikkek szállítását. A javaslatok különös figyelmet szentelnek annak, hogy meg kell javítani a kocsipark, a tonnabefogadóképesség, a tengeri hajók kihasználását, valamint a tagállamok kikötőinek átrakodó kapacitását. Az ülés résztvevői eszmecserét folytattak a KGST-szervek munkájának megszervezéséről, tekintettel az 1965-ig kiható népgazdaságfejlesztési tervek előkészítésére, ami a Tanács tagállamaiban már megkezdődött. Az eszmecsere alapján a KGST titkárságának és állandó gazdasági bizottságának ülése elrendelte az említett munka megszervezésére vonatkozó javaslatok elkészítését.. A KGST XII. ülésszaka a teljes egyöntetűség, kölcsönös megértés és testvéri együttműködés jegyében folyt le. A SZNT szociális és egészségügyi bizottságának ülése A munkabiztonság és egészség véde!em váljék a termelés szervezésének elválaszthatatlan részévé (v.) - 1959. december 16-án tartotta ülését a Szlovák Nemzeti Tanács szociális és egészségügyi bizottsága. Az ülésen részt vettek Dénes Ferenc, Michal Žákovič és Jozef Mjartan, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökei, Vojtech Török egészségügyi megbízott, továbbá T. Skalický, a Szlovák Szakszervezeti Tanács titkára, a gazdasági bizottság néhány képviselője és a megbízotti hivatalok felelős dolgozói. A szociális és egészségügyi bizottság Vojtech Török egészségügyi megbízottnak az üzemek dolgozói egészségügyi gondoskodásáról és az üzemi higiénia helyzetéről szőlő jelentése alapján tárgyalta meg az ezzel kapcsolatos kérdéseket. A jelentés hangsúlyozta az üzemi orvosol: állandósításának szükségességét, az egészségügyi szerveknek az üzemek vezetőségeivel való ' jobb együttműködése fontosságát. Bírálta többek között azt a helyzetet, amely kisebb üzemek építésénél vagy rekonstrukciójánál megnyilvánul, hogy a terveket nem hagyatják jóvá az illetékes egészségügyi szervvel, s így méy az új termelőrészlegekben is akad egészségügyi szempontból kifogásolható berendezés. A jelentés méltatta azt a fejlődést, amelyet Szlovákia üzemeiben az egészségügyi gondoskodás terén az utóbbi évek során elértünk. Kiemelte azon üzemek munkáját, amelyekben jó az üzemek vezetőségének és a szakszervezetnek az egészégügyi szervekkel való együttműködése. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ez az együttműködés főleg a nagyobb vállalatokban igen jó, így például a sviti Chemosvitben, a handlovai Nagybányában, a slovinkyi bányákban, a Bíotika-üzemben, a Stará Turá-i Premában, a bratislavai Nemzetközi Nőnap Üzemében stb. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a dolgozókról való egészségügyi gondoskodás, a munkabiztonsági eiőírások betartása, valamint a munkahely higiéniája azokban az üzemekben jó, ahol az egészségvédelem ügyét a szakszervezet tette magáévá, ahol a szakszervezeti üzemi bizottságok és azok albizottságai rendszeres gondot fordítanak e kérdésre. A legnagyobb felelősség ebben a viszonylatban éppen a szakszervezetre hárul és első sorban ez hivatott biztosítani a jövő nagy feladatainak teljesítésekor is a munkabiztonság színvonalának állandó emelését. Az üzemek vezető gazdasági dolgozóinak álláspontjáról, valamint a munkabiztonságra vonatkozó 177'59 sz. kormányrendelet betartásáról a kerületekben T. Skalický elvtárs, a Szlovák Szakszervezeti Tanács titkára beszélt. Kijelentette, hogy a termelés állandó növelése és az ezzel kapcsolatos műszaki problémák megoldása szorosan összefügg a munkabiztonság kérdésével. A dolgozók egészségének érdekében nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy az üzemekben elszakítsuk egymástól a termelési és egészségvédelmi kérdéseket. Ismertette azokat a feladatokat, amelyek a munkabiztonság növelésében mind műszaki, mind nevelési vonatkozásban előttünk állanak A bizottság tagjai az ülést megelőz'ően látogatást tettek néhány üzemben, hogy áttekintést nyerjenek a munkabiztonság és egészségvédelem problémáiról a választó körzetükön kívül eső üzemekben is. igy például meglátogatták a zvoleni tejüzemet, a Bučina fafeldolgozó vállalatot, továbbá a Banská štiavnica-i ércbányákat. A bizottság ülésén azután a vita a konkrét helyzetből indult ki. A képviselők felszólalásaikban taglalták az ezzel kapcsolatos problémákat, rámutattak a munkabiztonság terén felmerülő megoldatlan kérdésekre és a dolgozók egészségvédelmi kezdeményezésére. A jövőben sokkal nagyobb gondot kell fordítani az új üzemek építésekor az egészségvédelmi berendezésekre, ügyelni kell arra, hogy a vegyi üzemek hulladékvize ne szennyezze be a folyókat, s hatásos berendezéseket kell alkalmazni a cementgyárak porának felfogására, Az üzemi étkezdéknek higiéniailag kifogástalanoknak kell lennlök, és az eddiginél sokkal nagyobb gondot kell fordítani a különféle szociális berendezések létesítésére és rendbentartására. A képviselők számos konkrét példán mutattak rá a hiányosságokra és hangsúlyozták a hibák mielőbbi kiküszöbölésének szükségességét. A még fennálló hibák kiküszöbölése és a dolgozók egészségvédelmi mozgalmának nagyobbmérvü eltrejesztése érdekében a szociális és egészségügyi bizottság határozatot fogadott el, amelyet a Szlovák Nemzeti Tanács elé terjeszt jóváhagyás végett. Levelezőket is toboroznak a ludé právc-nak (ČTK) - Bár a Banská Bystrica-, kerületben már 10 ezer dolgozót nyertek meg a Rudé právo, szlovák nyelvű kiadásának előfizetésére, tovább folytatják az előfizetők toborzását. E szép siker különösen a kommunista sajtótermékek régi olvasóinak és terjesztőinek érdeme. Egyikük, a rimaszombati Jozef Rožko, pártunk tagja egymaga 90 előfizetőt toborzott. A múltban a „Pravda chudoby"-t, később a „Ľudový denník"-et és a „Rudé právo"-t terjesztette. „A kommunista lapok - mondotta a Csehszlovák Sajtóiroda tudósítójának — mindig erőt adtak mindennapi munkámhoz. Csak e lapokból értesültem szavahihetően a munkások sztrájkjairól és a jogaikért vívott harcaikról. Szívből örülök a Rudé právo szlováknyelvű kiadásának. Örülnek a rimaszombati járás dolgozói is, ahol eddig csaknem 700 előfizetőt toboroztunk. Emellett nemcsak azzal törődünk, hogy előfizessenek a Rudé právo-ra, hanem igyekszünk őket megnyerni a lap levelezőivé is." Új követek érkeztek Prágába Szayéd Yácoub Oszmán, Szudán új csehszlovákiai követe és meghatalmazott minisztere kedden Prágába érkezett. A követet dr. Dobromil Ječný, a Külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke fogadta. Ugyanaznap Mauricio Wéllisch, a Brazíliai Egyesült Államok új csehszlovákiai rendkívüli követe és meghatalmazott minisztere is Prágába érkezett. A követet dr. Dobromil Ječný, a Külügyminisztérium diplomáciai protokollfőnöke és G. R. Fernando de Ouro-Preto, Brazília prágai ügyvivője s a követség tagjai fogadták a ruzyni repülőtéren. ÜJ SZÖ 2 * 1959. december 17. I