Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-12 / 313. szám, csütörtök

Az ENSZ-ben tovább folyik a szaharai atomkísérletek vitája A csehszlovák küldöttség az ázsiai és afrikai államok javaslatát támogatja New York (ČTK) - Az ENSZ po­litikai bizottságában kedden tovább folyt a vita a szaharai francia atom­kísérletek kérdéséről, A 22 ázsiai és afrikai állam határozati javaslatán kí­vül most benyújtottak egy közös an­gol-olasz javaslatot. A 22 ország ja­vaslatától eltérően, amely elítéli Franciaország atomk sérlet szándé­kát, és felszólítja, álljon el tőle, az angol-olasz határozati javaslat csu­pán arra szorítkozik, hogy „kifejez­ze reményét, miszerint Franciaország csatlakozik az atomfegyverkísérletek beszüntetéséről kötendő egyezmény­hez." K. Kurka nagykövet, a csehszlo­vák kUldött kijelentette, hogy Cseh­szlovákia népe osztja az afrikai kon­tinens nemzeteinek aggodalmát a tervezett francia kísérletek követ­kezményeit illetőleg. Ezért a cseh­szlovák küldöttség támogatja az ázsiai és afrikai országok javaslatát, amely felhívja Franciaországot a ter­vezett kísérletekről való lemondásra. A délutáni ülésen az angol küldött csupán megismételte azt, hogy'Fran­ciaország mérlegelje a tervezett kí­sérletekkel kapcsolatos valamennyi nézetet, tehát azokat is. amelyek a kísérleteket elítélik, valamint azokat, amelyek nem kifogásolják. A ceyloni küldött a 22 ázsiai és afrikai ország határozati javaslatát támogatta. Albánia küldötte rámutatott, mi­lyen veszélyt jelentenének az embe­riség egészségére a szaharai kísér­letek és milyen rossz hatásuk volna a nemzetközi kapcsolatok további fejlődésére A szaharai francia atom­kísérletekkel szemben nagyon eré­lyes álláspontra helyezkedett Nepál és Irak küldötte is. Az ENSZ Gyámsági Tanácsa a gyámsági területek fejlesztéséről tárgyal New York. - Az ENSZ-közgyülés Gyámsági Tanácsának november 10-i ülésén felszólalt ing. Ján Bušniak nagykövet, csehszlovák küldött a gyámsági területek fejlesztésének kérdéséről, amelyet az ENSZ Gyám­sági Tanácsa beszámolójának kere­tében tárgyalnak meg. A csehszlovák küldött beszédében bírálta az egyes gyámsági területeket igazgató gyar­mati hatalmak tevékenységét. Hangsúlyozta, hogy a gyarmati ha­talmak az utóbbi időben arra törek­szenek, hogy a gyarmati rendszer ré­gi formáit újakkal helyettesítsék, így kitérjenek az ENSZ ellenőrzése alól és felszámolják a gyámsági igaz­gatást anélkül, hogy a rájuk bízott terület tényleges önállóságot nyerne. A csehszlovák kUldött beszéde vé­gén hangsúlyozta, hogy az afrikai nemzeti felszabadító mozgalom fel­Decemberben tartják az SZKP KB plenáris ülését Az SZKP Központi Bizottsága el­határozta, hogy plenáris ülését 1959. december 22-re hívja össze. Az ülés napirendjén az SZKP XXI. kongresszusának s az 1958 decemberi plenáris ülésnek a mezőgazdasági termelés fellendítéséről és a gabona­termelés, valamint más mezőgazda­sági termények termelésének növe­léséről, a állattenyésztési termelés fejlesztéséről, a mezőgazdaság to­vábbi gépesítéséről, a kolhozok kö­zös gazdálkodásának megerősítéséről, a kolhoztagok anyagi jólétének foko­zásáról hozott határozatai teljesíté­sére irányuló intézkedések szerepel­nek. Az SZKP KB elhatározta, hogy a plenáris ülésen meghallgatja az Orosz Szövetségi Köztársaság Mi­nisztertanácsának, az Ukrán KP Köz­ponti Bizottságának, Kazahsztán, Bjelorusszia, Üzbegisztán, Tádzsi­kisztán és Azerbejdzsán Központi Bizottságainak e kérdéssel kapcsola­tos beszámolóját. (ČTK) Az acélgyári munkások sztrájkjának folytatására számítanak Washington (ČTK) G. yieany, az AFL-CIO Szakszervezeti Szövetség elnöke felszólí­totta a szakszervezet valamennyi tagját, hogy az acélsztrájk kényszerű nyolcvan­napos megszakítása idején is szolgáltassa be illetékét a sztrákalapba. Az illetékek A moszkvai csehszlovák üvegipari kiállítás rendkívüli sikere tartőztathatatlanul terjed és emlé- | beszedését mindaddig folytatni kell, amíg keztetett rá, az ENSZ további tevé- i véglegesen meg nem oldják a sztrájkot ! előidéző vitás kérdéseket. Meany megjegyezte, hogy a szakszerve­zeti mozgalom arra használja fel a 80 kenységétől függ, hogy Afrika népei hátat fordítanak-e az ENSZ-nek, vagy pedig olyan szervezetnek fog­ják tartani, amely elősegíti vágyaik teljesülését. napot, hogy kellőképpen fel készüljön arra a harcra, amely a határidő letelte után minden bizonnyal ismét kitör. O • A KGST elektrotechnikai szakértőinek értekezlete j Budapest (ČTK) Budapesten november { 10-én kezdődött az elektrotechnikai szak­emberek 10-napos értekezlete, amelyen a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa tag­államainak képviselői vesznek részt. A na­pirenden a tagállamok szorosabb együtt­működésének kérdése, valamint az egyes gazdaságosabb technológiai eljárások beve­zetésének lehetősége szerepel, arao'y eljárások biztosi'anák valamennyi részt­vevő állam elektrotechnikai gyártmá­nyainak kiváló minőségét. ////////////////.xxw/xyyw/y/z^^^ A szovjet tudósok rendszeres segítsé­get nyújtanak a re­pülőknek a nagy magasságok meghó­dítására. Üj védőöl­tönyöket szerkesz­tenek és próbálnak kí, a légnyomás csökkenését ellensú­lyozó berendezéseket létesítenek, kísérle­teket folytatnak a dekcmnenzáriós nvomáskamrában, olyan intézkedéseket dolooznak ki, ame­lv°k mecjővják a srervez^tet a nsgy ovor?3sqq ckoz^a káros hatástól. Ké­riinkön Po'kan kutya és Szlirke nyulacska kísérleti reoülésre készen. (TASZSZ felvétele) Moszkva (ČTK) - A Szovjetunió kultúrügyi minisztériuma és a Szov­jet Képzőművészek Szövetsége no­vember 10-én, a csehszlovák üveg­ipari kiállítás utolsó napján a kiállí­tás általános értékelésére kiváló szovjet művészeket, képzőművészeket, a szovjet üvegipari üzemek, kutató­intézetek és a Szovjetunió Képzőmű­vészeti Akadémiájának képviselőit meghívta a manézsba. Az értékelésen Ď. Kolpins^kij pro­fesszor, a Szovjetunió Képzőművésze­ti Akadémiájának képviselője hang­súlyozta, a kiállítás megrendelése le­hetővé tette, hogy valamennyi látogató teljesen értékelhesse az üvegtárgyak szépségét és hivatását az emberek életében. Kolpinszkij hangsúlyozta, a csehszlovák kiállítás alapvető jelen­tősége abban rejlik, hogy az emberek művészi ízlését formálja. Hasonló értelemben beszélt B. Szmirnov, a leningrádi Iparművészeti Főiskola tanára, aki ugyanakkor éle­sen elítélte a récimúlt idők ízléstelen­ségét, ami néhol a művészi tárgyak­nál még megmutatkozik és élesen ellenkezik a szovjetország színvonalá­val, melynek népe elsőként szerkesz­tette meg a lunyíkokat. M. Ladur érdemes művészeti dol­gozó a „Dekorativnyoje Iszkusztvo" c. folyóirat főszerkesztője behatóan ele­mezte a csehszlovák kiállítást. Azt mondotta, hogy nemcsak a kiállított üvegtárgyak, hanem az egész kiállí­tás'- a díszítések, a világítás, az ét­terem kedvező légkörben mutatta be az üvegipar termékeit. A bolgár tudomány fejlesztéséért Szófia (ČTK) - A Bolgár Sajtó­iroda közölte a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának és a Bolgár Népköztársaság Miniszterta­nácsának határozatát a bolgár tu­domány további fejlesztéséről és fel­adata ról a szocialista építésben. A Bolgár Tudományos Akadémia jelentős tudományos központtá vált. amely 35 tudományos intézetet ölel fel. Ezekben az intézetekben több mint 5000 tudományos dolgozó mű­Spanyolországbaa a ímľzsoé ellenzéken a sor Madrid (ČTK) — Franco '/ormiÄiya abban a törekvésében, hogy elnyomja az országban a kormány politikája el­leni ellenállás hullámát, egyre gyak­rabban alkalmazza az úgynevezett ál­talános rendről szóló új törvényt, amely szerint a spanyol polgárokat a fasiszta diktátori rendszer elleni nyi­latkozat miatt rendkívüli katonai bí­róság elé állíthatják. A madridi katonai bíróság előtt a napokban ért véget az államellenes felforgató tevékenységgel vádolt 16 polgár bűnpere, akiket néhány hónap­tól több évig tartó szabadságvesztés­re ítéltek. Jellemző, hogy valamennyi elítélt azon szociális rétegek tagja, amelyek eddig fenntartás nélkül tá­mogatták a Franco-rends^ert. i ködik. A határozat hangsúlyozza, í hogy a bolgár tudomány közvetlen • fő feladata a szocialista építés nagy létproblémáinak tanulmányozása és '•• feldolgozása, amelyektől az ország gyors fejlesztése függ. A tudomá­nyos kutatótevékenység problémáját szorosan össze kell kapcsolni a tu­domány és az ipar fejlesztésével. A határozat részletesen kitűzi az i egyes tudományos ágazatok vezető í dolgozóinak konkrét feladatait. A m rikai film bemuta ója Maszk t á ban Moszkva (ČTK) — Az Udaraik moz­góban, Moszkva legnagyobb mozgószinhá­zában november 10-én volt a Marty című amerikai film bemutató előadása, amelyen részt vettek Garry Cooper és Edward Robinson amerikai filmszínészek, Delbert Mann, a film rendezője és Ha­rold Hecht, a filmtársaság igazgatója, továbbá kiváló szovjet művészek, a mi­nisztériumok vezető dolgozói és a dip­lomáciai testület tagjai. Thompson, az USA moszkvai nagykö­vete üdvözlő beszédében örömmel fo­gadta a szovjet és amerikai filmalkotók együttműködését. Grigorij Alekszandrov szovjet film­rendező az amerikai film moszkvai elő­adását és a Szállnak_ a darvak szovjet film washingtoni bemutatóját jelentős eseménynek minősítette. A kommunista munka úttörői EGY ÉVVEL ezelőtt indult meg a kommunista munka brigádjainak mozgalma a Szovjetunióban. A lel­kes fiatalokat, komszomolistákat a kommunista szombatok hagyományai továbbfejlesztőinek tekintették. E mozgalom egy év alatt sokrétű, változatos formát öltő országos mozgalommá terebélyesedett. Szárny­ra kapott a tömegek kezdeményezé­se, érvényesült az egvéni ötletesség és példamutatás. A kommunista munka brigádjainak címéért mar 188 250 kollektíva versenyez, csak­nem hárommillió munkás műszaki dolgozó részvételével. A verseny­mozgalomban kialakul a kommunista módon élő és dolgozó új ember er­kölcsi arcéle. Az élen járók mag ukhoz emelik a lemaradókat Hősiességnek, világtörténelmi je­lentőségű fordulatnak nevezte Lenin a kommunista szombatok mozgalmát, azt, hogy elindítóik . .. „minden fi­zetés nélkül túlóráznak, és annak el­lenére, hogy fáradtak, a munka ter­melékenységének óriási emelkedé­sét érik el." Ma is a munka terme­lékenységének emelése a közvetlen cél, de ezt nem több munka kifej­tésével, hanem a komplex gépesítés és automatizálás felkarolásával, a munkaszervezés tökéletesítésével, állandó tanulással, szakismeretek bő­vítésével és a haladó módszerek át­vételével érik el. A szovjetorszáqban nagyon elter­jedt Valentyina Ivanovna Gaganová­nak. a Visnvij Volocsek-i textilkom­binát briqádvezetőjének hazafias kezdeményezése. Látta, hogy társ­nőjének, Luszja Sibalovának brigádja azonos munkaviszonyok, egyenlő feltételek mellett dolnozik s méais naavon elmarad a többi möqött. El­határozta, hoav briaádia vezetését átadía tanítvánvrmak. ő pedia átve­szi a lpmaradó brioád vezetését. El­határozását tett követte. Jó tapasz­talatainak felhasználásával, a mun­kaszsrvezés megjavításával elérte, hogy a brigád egyre jobb eredmé­nyeket ért el. Munkatársnői naponta másfél mázsa fonalat termelnek, s már december utolsó napjainak tervteliesítéeí n dolqoznak. Meqoszt­iák örömüket, qondjukat, együtt pi­hennek, eqvütt. tanulnak. Többen, mint például Sibalova és Zsukova, iskolai tanulmányokat végeznek munkáiuk mellett. Gaganova példája csakhamar kö­vetőkre talált. Nemcsak a textilipar­ban, hanem a bányaiparban, mező­qazdasáqban is tömegével ha.qyják ott jól működő részlegüket a ter­melés tapasztalt mesterei, s mennek oda dolaozni, ahol a le.qnaqvobb szükséo van seoítséoükre: az elma­radó szakaszokra, a leonehezebb he­Ivp'^re. A napokban közöltük, hoqy már a taskenti orvosok körében is hódított Gaganova példája. Sőt már külföldön is követői akadtak, előbb Romániában, majd az NDK-ban és hazánkban is. Az ifiűsáa felsorakozásának frontszakasza a gépesítés A Komszomol felhívására az ifjúsági munkabrigádok és egvének kötelezett­séget vállaltak a haladó technika beve­zetésére. és védnöki felügyeletük alá helyezték az üzemek komplex gépesíté­se és automatizálása megvalósításának tervét. E téren példát mutatnak a lenin­qrádi és moszkvai üzemek fiataljai. A me­zőgazdasáoban Alekszandr Gitalov és Nyl­kolai Manukovszklj karolták fel a gépe­sítés qondolatát: vállalták, hogy a ku­koricatermesztés minden munka mű­veletét qépesítik. Az eredmény a mun­katermelékenység nagyarányú emelkedé­se és a kitűnő idei hozamok. Nagyon fontos kezdeményezést tett a leninqrádi ifjúság „A hétéves tervet öt év alatt" mozqalom elindításául. Kez­deményezésüket nyomban felkarolta a Nyizsnyii Taqil-i kohászati kombinát, a moszkvai Izzóqvár, a szverdlovszki üze­mek ifiúsáqa stb. Julija Vecserova. a szavinói Szol.idarnosztv qvár szövőnője a term°lőberendezés teljesítőkénesséqe terén elérte már az 1965. évi színvona­Š lat. A hétéves terv feladatainak határidő ^ előtti teljesítését elősegítik az ún. egyé- ^ ni tervek, melyeket a leningrádi Kirov ^ Müvek ifjúsági brigádjai kezdeményeztek. ^ Ma már 60 ezer ifjúmunkás személyi ^ terv alapján küzd a hétéves terv 5 ^ alatt való teljesítéséért. év s i Az új mozgalmak néhány nemes vonása $ Számtalan apró, de fontos vonást fe- % dezünk fel a kommunista munkastílus el- ^ sajátítására irányuló szovjet munkaaioz- ^ qalmakban. Fontosak, mert felfedezhet- ^ jük bennük a kommunizmus hajtásait, ^ melyekről annak idején Lenin annyiszor ^ beszélt. Elsősorban az önzetlen elvtársi ^ segítségnyújtást. Nem kell sok: néha elég ^ egv ió munkafogás, munkamozdulat át- ^ adása, hoqy jobban menjen a másik ^ munkája. Nem egyes brigádok rendkívül ^ kiemelkedő teljesítménye a fontos, ha- ^ nem az, hogy minden brigád elérje az ^ élenjárók színvonalát. Nem anyagi érdek, ^ hanpm kezdeményezésük társadalmi fon- ^ tossáqának tudata készteti az említett ^ lépésekre a lelkes komszomolistákat. ^ S ez mindig — legalább is kezdetben — J érzékeny anyagi áldozatokkal jár, „Az^ első hónapokban sokat vesztettünk bé- fc rünkbői. De milyen erkölcsi elégtételt ^ kaptunk most, amikor kollektívánk már ^ túlteljesíti állami tervfeladatait" — fe- ^ jezte ki Jukusev elvtárs, Gaganova moz- ^ qalmának egyik követője eqyszerü szó- ^ val azt, amit megannyi szovjet ember ^ érez, s amit Hruscsov elvtárs a párt ^ KB júniusi plénumán annyira kiemelt. ^ Másodszor: érvényesül a 'lenini felhl- i vás — tanulni. A mozgalmak követői fej- % lesztik általános és szaktudásukat, de is- i mereteiket nem tartják meg maguknak, ^ hanem átadják munkatársaiknak. Előadá- i sokat tartanak körükben, megtanítják a ^ fiatalabbakat a bonyolultabb gépek, au- fc tomaták kezelésére. Igen elterjedt moz- ^ qalom a több foglalkozás elsajátítása. Va- S lentvína Damberq például a riqai kötött- ^ áruoyárban három foglalkozási Sq csín- 5 iát-blnját sajátította el és mindegyikben ^ eovaránt megállja a helyét. Nagyon szembetűnő vonás a bizalom. ^ A kazahsztáni szűzföldeken például éjjel- ^ nappal kiszolgáló nélkül működő boltok ^ munkájában érvényesül. De érvényesül a ^ termelésben is, mivel néhol meqszűn- ^ tctlk a műszaki ellenőrzést. A dolgozók ^ lelkiismeretére és öntudatossáaára bíz- ^ zák, hogy kiváló termékeket »d ;anak át. ^ Lőrincz László v Zavargások a Délafrkai Unióban (ČTK) - Paarl dél-afrikai város­ban november 9-én az esti órákban mintegy 3000 afrikai bennszülött tüntetett az ellen, hogy a kormány Elizabeth Mafekenga asszony tevé­kenységét betiltva egy távol fekvő területre deportálta. Elizabeth Ma­fekenga 11 gyermek anyja. A néger munkások jogaiért folyó harcban való aktív részvételéért már hosz­szab idő óta üldözik. A tüntetés folyamán összetűzésre került sor a rendőrség és a tüntetők között. Tíz személy megsebesült. A be'ga kormány reformokat ígér Brüsszel (ČTK) — De Ichryver belga gyar­matügyi miniszter a belga képviselőház keddi ülésén bejelentette a belső autonó­mia keretét túl nem haladó reformok tervét, amelyet a belga kormány a Ruanda Urundi-i mantátumterületen akar bevezet­ni. Ez a terület 1919-től belga gyámsági igazgatás alatt áll. Lakossága a helyi nagy­birtokosok ellen küzd, akik a belga gyar­matosítók támogatói. A belga kormány bizonyos belső önkormányzatot fgér a la­kosságnak, és egyetért a jövő évi községi és parlamenti választások megtartásával. A mandátumterület azonban tcvábbra is teljes mértékben a belga király és kor­mány fennhatósága alá fog tartozni. A MOSZKVAI IFJOSÁG november 10-én ünnepelte a Demokratikus Ifjúsági Világ­szövetség megalakításának 14. évforduló­ját. (ČTK) A SZOVJET ÜJSÁGlRÓK össz-szövetségi kongresszusa november 12-én 10 órakor kezdődik Moszkvában a szakszervezeti ház oszlopcsarnokában. (ČTK) AZ ÁLTALÁNOS VÁM- ÉS KERESKE­DELMI egyezmény tagállamai sorába a no­vember 9-i tokiói értekezleten szótöbb­séggel Lengyelországot is felvették. R. MANESCUNAK, Románia pénzügymi­niszterhelyettesének vezetésével november 10-én az USÁ-ba utazott egy román kül­döttség, hogy az amerikai kormányténye­zőkkel a két ország közötti megoldatlan pénzügyi kérdésekről tárgyaljon. (ČTK) A BUDAPESTI VÁROSI TANÁCS statisz­tikai jelentése szerint Magyarország fővárc ának lakossága 1959 harmadik ne­gyedében elérte az egymillió 915 ezret. (ČTK) A VARSÓI CSEHSZLOVÁK KULTÜRKŐZ­PONT a Wspolozesnosc lap szerkesztősé­gével együtt november 10-én megrendezte a fiatal szlovák költészet estjét. (ČTK) AZ ÜJ DUNA-BIZOTTSÁGOT, amelynek tagjai Bulgária, a Csehszlovák Köztársa­ság, Jugoszlávia, Románia, a Szovjetunió, Magyarország és Ausztria, 1949. november 11-én alakították meg. A bizottság székhe­lye Budapest. Fennállásának 10 éve alatt a Duna-bizottság hozzájárult a dunahajó­zás fejlesztéséhez, biztonsága fokozásához, valamint a tagállamok kereskedelmi, gaz­dasági és ku'turális kapcsolatainak kibő­vítéséhez. (ČTK) A BELGA KOMMUNISTA IFJÚSÁGI SZÖ­VETSÉG kampányt indított a belga kor­mány kongói politikája ellen. (ČTK) A GÖRÖGORSZÁGI ellenállási mozgalom harcosainak küldöttsége, amely jelenleg Sztálingrádban van látogatóban, november 10-én felkereste a sztálingrádi traktor­üzemet és a vízierőmú építését. (ČTK) ARGENTÍNA HATÓSÁGAI november 10­én patagóniai börtönökbe 12 peronista és kommunista szakszervezeti vezetőt zártak, akiket a szeptemberi általános sztrájk al­kalmából helyeztek őrizetbe. (ČTK) AZ USA MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUMA által kiadott adatok szerint ez év szep­temberében az Amerikai Egyesült Álla­mokban 650 sztrájkot tartottak, amelyek­ben 760 000 dolgozó vett részt. (ČTK) A VARSÓI LEGFELSŐ BÍRÓSÁG jóvá­hagyta Erich Koch náci gauleiter halálos ítéletét, akit 232 000 lengyel polgár halála terhel. (ČTK) A FRANCIA NEMZETGYŰLÉS kommu­nista képviselőinek küldöttsége Marokké párizsi nagykövetségén tiltakozott a Ma­rokkói Kommunista Párt üldözése ellen. (ČTK) A BONNI RENDŐRSÉG Herbert Neu­becker és Heinz Friedrich drezdai polgáro­kat. akik Stuttgartba utaztak, minden in­dokolás nélkül letartóztatta. Mindketten a Német Demokratikus Köztársaság polgárai, akiket Nyugat-Németországban vettek őri­zetbe. Feleségeik Nyugat-Németországból a letartóztatásról csak rövid értesítést kaptak minden közelebbi magyarázat nél­kül. (ČTK) A PAKISZTÁNI IMROZ című lap jelen­tése szerint a Koh-i-Noor textilüzem 10 800 munkása sztrájkba lépett, tiltakozásul a2 ellen, hogy az egyik munkást munkahelyén tettleg bántalmazták. (ČTK) ÜJ SZÖ 269 ff 1959- november 9.

Next

/
Thumbnails
Contents