Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-12 / 313. szám, csütörtök

Világ proletárjai, egyesüljetek! UJSZO SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARIJÁNAK NAPILAPJA 1959. november 12. csütörtök 30 fillér XI. évfolyam, 313. szám Párttagsági és állampolgári kötelesség A párt által kitűzött feladatok, a po­litikai és qazdasági irányelvek min­den esetben reálisak és teljesíthetők. E feladatok és irányelvek teljesíté­sének legfőbb alapja a dolgozók nagyfokú aktivitása és kezdeménye­zése. így például a Harmadik ötéves tervnek, a legközelebbi évek gazda­sági építése konkrét programjának nagyok és igényesek a célkitűzései, s hogy e célkitűzések elérhetők, an­nak bizonyítéka és alapja dolgozóink kötelezettségvállalásai hazánk fel­szabadításának 15. évfordulója tisz­teletére. Nagy és döntő sikereket értünk el eddigi munkánkban s meggyőződé­sünk, hogy győzelmeink sorozata a jövőben még ragyogóbb lesz. Ennek ellenére nem hallgatjuk el. nem ta­kargatjuk a munkánkban még elő­forduló nehézségeket, melyek leg­nagyobbrészt gyors előretörésünkből erednek. Egyes helyeken az okoz nehézségeket, hogy az irányelveket nem váltiák valóra következetesen, némely qazdasági dolqozónál esetleg hajlamosság mutatkozik méq a ne­hezebb faladatok valamilyen úton­módon történő meqkerülésére. Az ilyen jelenséqeket helvtelen nézetek terjesztésével iqvekszik a maga ja­vára kiaknázni az osztályellenség. Ellenségeink azonban nemcsak ily módon avatkoznak életünkbe és igyekeznek fékezni előrehaladásun­kat, hanem kémek és diverzánsok útján is, s arra törekszenek, hogy a „letűnt idők emberei" révén, avagy más úton qazdasáqunk különféle helyeiről fontos információkat nyer­jenek. Mind ennek arra keB késztetnie bennünket, hogv épitőmunkánkban, a feladatok teljesítése közben minde­nütt és minden helyen állandóan éberek, elővigyázatosak legyünk. Pártunk alapszabályzata a kom­munista elsőrendű kötelesséqeként szögezi le: őrizze meg a párt­és államtitkot, legyen politikailag éber. szem előtt tartva. hoqy a kom­munisták éberségére szükséa van minden területen és minden körül­mények között." E szabály szigorú betartása gyak­ran komoiy károk megelőzését je­lenti. A politikai éberség követel­ménye azonban méq mindig nem elég világos minden kommunista előtt. Az ideológiai munka ízakaszán is qyak­ran vétenek ellene azzal, hoqy hall­gatással térnek napirendre egyes felbukkandó helytelen nézetek felett, melyek ellentétben állnak a marxiz­mus-leninizmus ideológiájával, pár­tunk tanításával és előfordul, hogy az ilven nézetek ellen nem kezdünk határozott harcot abban a pillanat­ban, amikor megmutatkozik, hogy ezek valamilven összefüqqésben van­nak a revizionista jelszavakkal, a régi szociáldemokrata vagy más csö­kevényekkel. Építőmunkánk eddig elért hatal­mas sikerei megerősítik ügyünk le­győzhetetlenséqébe vetett hitünket. Hiba azonban, hogy ez a hit egyes emberekben alaptalan megnyugvást, sőt gondatlanságot kelt. Amennyi­ben ilyesmi olvan párt-, állami és gezdasági dolgozóknál fordul elő, akik bizalmas jelleqű üqyeket ke­zelnek, gondatlanságuknak törvényes következményei is lehetnek. Hiszen ilyen esetben a kedvező alkalmat le­ső kártevő az irodák nyitott ajtóira talál, s az asztalon, avagy a tárt szekrényekben előtte hevernek azok iratok, hivatalos bélyegzők és más anyagok, melyeket féltő gond­dal kellene avatatlan szemek elől őriznünk. A szocializmus építésének előreha­ladásával egyre inkább elmélyül és kiszélesedik a dolgozók részvétele az állam s a qazdaság irányításában és igazgatásában. A dolgozók ennek során megismerkednek a termelés helyzetével, a tervekkel, az üzemek, községek és a mezőgazdaság tovább­fejlesztésének célkitűzéseivel, az egyes területek és az állami szer­vek költségvetésével s más fontos adatokkal. Ez teljos mértékben rendben van és helves. hiszen a helyzet alapos ismerete nélkülözhe­tetlen a dolqozók részvételéhez az irányítás és igazgatás munkájában. Teljes mértékben világos azonban az is, hogy a dolgozók irányításban va­ló részvételének fokozásával egyide­jűleg el kell mélyítenünk a pártszer­vezeteknek az emberek között vég­zett politikai nevelőmunkáiát is. Az ország irányításában való részvétel fokozza a dolqozók felelősséqérzetét a feladatok teljesítéséért. E felelős­1 séqtudathoz szervesen hozzátartoz.k az éberséqre és az elővigyázatosság­ra való nevelés is. Sehol sem sza­' bad előfordulnia, hogy munkából jö­vet a vonaton, autóbuszon vagy vil­lamoson „nyilvános termelési érte­; kezletek" folyjanak le. Hiszen a ké­: mek vagy kártevők, akik hiúzként : iesnek minden alkalomra, ilyen be­S szélqetés során sok értesülést sze­! rezhetnek. Ismert tény, hoqy hazánk sok pol­gára idejében felismeri és figyel­meztetni tudja a biztonsági- szerve­i ket a gyanús körülményekre. Az j ilyen együttműködés hozzájárul a i kémek és kártevők leleplezéséhez ! s ezzel nagy szolgálatot tesz ne­: künk. Az éberség és résenállás azon­j ban nemcsak ezen múlik. Az a régi igazsáq, hoqy alkalom szüli a tol­vajt, ezen a téren is időszerű. A kém minden igyekezete hiábavaló. h'.a a leqkisebb adat sem jut fülébe, s a j kártevő igyekezete sikertelen, ha tö­j fekvésének nem engedünk teret. Tel­! ies egészében vonatkozik ez az üze­: mi és szövetkezeti objektumok őr­I zésére is. t Az éberség alapelveit sok eset­ben a kádermunka szakaszán is megsértik. Előfordul, hogy fontos helvekre kétes múlttal és bizony­talan politikai állásfoglalással bíró egyéneket javasolnak jelentős fel­adatokkal bíznak meg embereket anélkül, hogy figyelembe vennék a munkáscsztály és pártunk iránti odaadást, a rendszerünkhöz való hű­séget, a személyi tulajdonságokat és szakképzettséget. Az ilyen kilengés rendszerint egyes dolqozók alacsony politikai és ideológiai színvonalának és az osztályharc helytelen értelme­zésének következménye. Sohasem téveszthetjük szem elől, hogy országépítő munkánk előreha­ladásával és a nemzetközi helyzet változásával összefüggésben az osz­tályellenség is meqváltoztatja aljas tevékenységének formáit és módsze­reit. Az éberség és résenállás alap­elveit napjainkban sem hanyagolhat­juk el annak ellenére, hogv mun­kánkban óriási sikereket érünk el és a nemzetközi feszültség is az j enyhülés jeleit mutatja. Gazdasági és ideológiai téren az osztályharc „nem csendesedik le". Egyes más szakaszokon az osztályharc inten­zitása ugyan az osztályellenség el­lenállásától függ. de fennállása ob­jektív valóság, mellyel politikai mun­kánkban teljes mértékben számol­nunk kell. Szocialista hazánk, építőmunkánk hatalmas eredményei, jövőnk cél­kitűzései, melyeket további szorgos munkánkkal elérünk, a világ békéje, mindez minden becsületes ember számára dráqa, sérthetetlen érték. E naqy értéket tudnunk kell meg­védeni ellenségeink elől és minden hibás gyakorlat elől. Arról van szó, hogy pártunk irány­vonalát helyesen, következetesen valósítsuk meg. A politikai ébersé­get és résenállást minden munka­helyen és életünk valamennyi sza­kaszán meg kell erősíteni. Termé­szetesen mindezt minden felesleges gyanúsítgatás és bizalmatlanság mel­j lőzésével, ellenkezőleg az elvtársi ; kapcsolatok állandó -szilárdításával, I az életben és a pártmunkában a le­I nini alapelvek szigorú betartásával ! és fc^eg az emberek közötti követ­j kezetes nevelőmunkával kell elér­1 nünk. Ny. Sz. Hruscsov március 15-én két hétre Franciaországba látogat Moszkva (TASZSZ) - Az utóbbi időben véleménycserére került sor a francia köztársaság elnöke és a Szovjetunió Minisztertanácsának el­nöke között Ny. Sz. Hrescsov küszö­bönálló látogatásával kapcsolatban. Mindkét fél rámutatott, mily nagy jelentőségű lehet e látogatás a két állam és a béke ügye szempontjából. Ny. Sz. Hruscsov kifejezte azt a meggyőződését, hogy a tervezett ta­lálkozó és véleménycsere hozzájárul a Szovjetunió és Franciaország kap­csolatainak további javulásához és az egész nemzetközi helyzet enyhülésé­hez. Éppen ezért Franciaországba való látogatásának nagy jelentőséget tu­lajdonít. Ny. Sz. Hruscsov pozitívan fogadta de Gaulle elnök ama óhaját is, hogy a látogatás a Franciaországgal való kapcsolatok tényleges megteremtését jelentse és kifejezte reményét, hogy alkalma nyílik megismerni a tehetsé­ges és szorgalmas francia nép éle­tét, amely iráni a Szovjetunó nem­zetei mindig mélységes és őszinte tiszteletet táplálnak. Az eszmecsere után elhatározták, hogy Ny. Sz. Hruscsov 1960. már­cius 15-én látogat Franciaországba. Párizs (ČTK) Charles de Gaulle, a francia köztársaság elnöke november 10-i sajtóértekezletén külpolitikai problémákkal foglalkozott. Megállapí­totta, hogy hosszú évek után, ame­lyeket a nemzetközi feszültség jel­lemez, az enyhülés bizonyos jef«i mutatkoznak, a Kelet és a Nyugat között egyre gyakoribb kapcsolatok­ra kerül sor a vezető tényezők, tu­dósok, színészek, stb. részéről. A feszültség eme enyhülése de Gaulle elnök szerint a Szovjetunió politikájának megváltozásából ered. De Gaulle továbbá azt mondotta, hogy „az új irányzat kezdetén" dön­tő szerepe van a szovjet kormányfő személyének, aki magas tisztségében megérti, hogy „az embernek, az em­ber létfeltételeinek és békéjének szolgálata a legreálisabb idealizmus, a legpolitikusabb politika." A Nyugat és a Kelet csúcsérte­(Folytatás a 2. oldalon) FORDÍTSUNK FOKOZOTTABB GONDOT a talaj termőképességének növelésére November 10-én Žilinán a kerület több mint 250 mezőgazdasági vezető dolgozója vett részt a talaj termékennyé tevéséről tárgyaló aktíván. A tanácskozáson részt vett Vratisíav Krutina, a CSKP KB titkára, Janik elvtárs, az SZLKP KB mezőgazdasági osztályának ve­zetője, a Földművelésügyi Megbízotti Hivatal képviselői és más ven­dégek. Michal Reguly, az SZLKP KB titkára arról tartott beszámolót, hogyan teljesítik a žilinai kerületben a talaj termékenysége fokozá­sának feladatát. Nagymérvű talajjavítás A kerületben arra számítanak, hogy 1970-ig 501 százalékkal nagyobb te­rületet vízmentesítenek és látnak el öntözőberendezéssel, mint a leg­utóbbi 40 év folyamán. E talajjaví­tó munkák csaknem egymilliárd 300 millió korona befektetést igényelnek. Hogy ezért az óriási összegért mi­nél többet nyerjenek, meg kell szer­vezni a lakosság széleskörű támo­gatását, az egységes földmüvesszö­vetkezetek önsegélyét, meg kell szervezni az ifjúsági építkezéseket stb. így például a túróci rendezet­len vízgazdálkodás évente 2392 hek­tár föld művelésénél okoz nehéz­ségeket. Ezen a területen egymil­lió 963 ezer korona értékű ter­ményt termelnek. A talajjavítás után, amelynek keretében széleskö­rűen gépesítő eszközöket fognak al­kalmazni, a termés ugyanazon a te­rületen háromszorosára emelkedik. Ez idén a žilinai kerületben azt a feladatott tűzték maguk elé. hogy 2000 hektárnyi földet vízmentesíte­nek. Október végéig 1250 hektárról vezették le a vizet, ami a tervfel­adatnak csupán 65 százaléka. Ennek az elégtelen munkának oka az, hogy a kerület talajjavító szövetkezetei­nek javarésze rosszul dolgozik és amellett nem rendelkezik kellő mennyiségű gépi eszközzel. Miért kell a talajt javítani? Az aktíva rámutatott arra a le­hetőségre is, hogyan lehet csökken­teni a vízmentesítés költségeit. Ed­dig a költség mintegy 12 500 koro­nát tett ki hektáronként. A hazánk felszabadításának 15. évfordulója al­kalmából tett kötelezettségvállalá­sok megszervezésével és példás tel­jesítésével a vízmentesítést hektá­ronként 90ÖÖ koronára lehet csök­kenteni. Ezt a tényt a vita során Vratisíav Krutina, a CSKP KB titkára hangsúlyozta. Krutina elvtárs utalt arra, hogy a talaj termékennyé tevése rendkívüli jelentőségű a növénytermelés előny­ben részesített fejlesztésére. A szö­vetkezetek és az állami gazdaságok a második ötéves terv feladatait azért nem teljesítik, mert a növény­termelés és főképp a takarmányter­melés nagyon elmarad. Ezért múlha­tatlanul szükséges, hogy ezzel a kér­déssel egész pártunk és az egész Nemzeti Front foglalkozzék. Az aktíva résztvevői a gyűlés be­fejező részében határozati javasla­tot fogadtak el, amelyben a többi között hangsúlyozzák az ifjúság fo­kozott segítségének szükségessé­gét a talajjavításban, valamint an­nak szükségességét, hogy nagyobb számú szakembernek kell áttérni a mezőgazdaságba. 885 ezer korona értékű munkát végeztek Kommunisták 02 élen (ČTK) - A nagymegyerl járás szövetkezetei ez idén az áräsztási és lecsapoló berendezések egész so­rát építették, amelyekkel hozzájá­rultak a földalap bővítéséhez és a növénytermelés növeléséhez. Járási méretben eddig 885 ezer koronát fordítottak a talajjavítási munkák­ra. Az év végéig még 400 ezer ko­ronát fektetnek be a vízlevezető csatornák tisztításába, a kutak és öntözőcsatornák építésébe, a cse­kély termékenységü talaj javításába és a tözegtermelésbe. A Duna menti földeken, ahol ta­vasszal sok a talajvíz és ez huza­mosabb idő alatt som folyik el, sőt a Duna szintjének emelkedése esetén még a vegetáció idején is felbuk­kan, befejezték a fő csatorna ja­vítását és tisztítását. Balonyban és Patason megkezdték a mellékcsator­nák tisztítását, amelyekből több mint 20 ezer köbméter földet kell elta­karítani. A csatornatisztításban a szövetkezeti tagoknak a környező falvak és a járási székhely lakos­sága is segít.' E munkák befejezése után a két szövetkezet 300 hektár szántóföldet nyer. A Szovjetunióban legalacsonyabb a halandóság § Moszkva (ČTK) — Vino­^ grádov professzornak, az ^ orosz SZSZSZK egészség­^ ügyi miniszterének kije'.en­s tése szerint a Szovjetunió­^ ban a lakosság halandósága ^ a szovjet kormány évei § alatt negyedrésznyire csök­^ kent és az átlagos élet­^ kor több mint kétszeresére ^ emelkedett. ^ A szovjet egészségügy fejlődését az USA-val való összehasonlítás mutatja a legszemléltetóbben, A Szov­jetunióban például minden ezer szermélyre 6,9 míg az USA-ban csak 5,5 korházi ágy jut. Emellett tekintet­be kell venni, hogy a Szovjetunióban a kórházi kezelés, a műtéteket is be­leértve teljesen ingyenes. A Szovjetunió az orvo­sok számát tekintve is túl­szárnyalja az Amer'kai Egyesült Államokat. A Szov­jetuniónak 1985-ben min­den százezer lakosra 220 orvosa lesz, vagyis egy or­vosra 450—460 lakos jut majd. Az USA-ban egy or­vosra 710 személy esik és az amerikai szakértők ta­nácsadó bizottságának ada­tai szerint ez az arány még rosszabb lesz. '//SSSS/S/SSSS/-SrS/SSSSSS/.'SS/S/////fSSSSSS/SSSSSSSSS//SSfSSSSSSS///SS/SfS/SSSSS/SS/S/SSSSS//SS/SS/S""fA A Cseh—Morva Fennsík Rovečná községé­ben jól dolgoznak a kommunisták. A mun­kában példával járnak elöl, népnevelő te­vékenységük pedig jelentós sikereket ho­zott. Aktivitásuk eredménye, hogy a helyi egységes földmüvesszövetkezet az utóbbi^ évben nagyobb lépést tett előre, mint a fennállása óta eltelt öt év alatt. A kommu­nisták jó munkájának eredménye megmu­tatkozik a szövetkezet építésén és korsze­rűsítésén is. Lenti képünkön az anyaser­tésistálló építését láthatjuk, amely a párt­szervezet kezdeményezésének egyik ered­ménye, Fenti képünkön a pártszervezet és az EFSZ elnökét láthatjuk T. Čermál fiatal traktorossal, aki párttaggá való fel­vételére készül. Rajta kívül még hé) olyan fiatal kiváló szövetkezei tag nevelé­sével foglalkozik a pártszervezet, akiké' a közeljövőben párttaqjelöltté vesznek fel J. Finda (ČTK) felv

Next

/
Thumbnails
Contents