Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-28 / 329. szám, szombat

Herter cikke és a Pravda válasza a nemzetközi élet néhány fontos kérdésérő! Moszkva (TASZSZ). — Amint már ismertettük, a Pravda szerdai számában teljes terjedelemben közölte Herter amerikai külügyminiszter „Tiz nehéz kérdés, amelyet nekünk tesz (el a világ" című cikkét. A cikk eredetileg a Parade című amerikai folyóirat novcimber 22-i számában jelent meg. Alábbiakban adjuk a TASZSZ közié se alapján Herter cikkének kivonatos szövegét és ismertetjük a Pravda válaszát. Herter amerikai külügyminiszter cikke Engedjék meg, hogy egész őszintén kijelentsem: az önök kormányának hivatalos képviselői nem tudnak mindenre válaszolni. A világban csak az önök állandó érdeklődése mellett marad meg az amerikai vezetés. Egyik gyengeségünk az, hogy túlságosan sokat foglalkozunk saját ügyeinkkel, lényegesen kevesebbet tudunk a világról egészben véve és a világ népeinek gondolkozásáról, mint amennyit tudnunk kellene. Minthogy valamennyien ugyanazokat az alapvető gondolatokat valljuk, ritkán vitatkozunk róluk. Ennek következtében, amikor vitába kell szállnunk, a gyakorlat hiánya miatt hátrányos helyzetben vagyunk. Azok a főiskolai hallgatók, akik Moszkvában jártak, saját maguk tapasztalták ezt. Nem voltak felkészülve a vitára. Hogyan válaszolnának önök a következő kérdésekre? Vizsgálják meg magukat annak a néhány legnehezebb kérdésnek szempontjából, amelyet külföldiek itthon és külföldön tesznek fel az amerikaiaknak, és meglátják, mennyire felelnek meg az önök válaszai az én válaszaimnak. % 1. Miért makacskodik az Egyesült Államok, amikor az atomfegyver-kísérletek megszüntetéséről van szó? 9 2. Ha önök nem szándékoznak háborút kezdeni, miért fenyegeti az Egyesült Államok a Szovjetuniót a körülötte létesített katonai támaszpontok gyűrűjével? # 3. Hogyan állíthatják, hogy önöknél „virágzás" vari, amikor sok millió a munkanélküli? $ 4. Miért töltik a külföldön járó amerikaiak egész idejüket az áruházakban, ahelyett, hogy az illető ország kultúráját tanulmányoznák ? 0 5. Vajon az Amerikai sajtó nem a nagytőke kiszolgálója ? # 6. Ha az Egyesült Államok csodálatos fogyasztási cikkeket gyárt, mivel magyarázható az európai autók iránt tanúsított nagy kereslet ? • 7. Miért ellenzik, hogy a kommunista Kínát jelvegyék az ENSZ-be? A 8. Hazugság, hogy az amerikai virágzás hatalmas háborús gépezet létrehozásán alapul ? • 9. A Szovjetunió megelőzte önöket a technika területén. Miért nem ismerik ezt el? ® 10. Miért nem kereskedik az Egyesült Államok a kommunista Kínával? Az e kérdésekre adandó válaszok néhány olyan igen nehéz és bonyolult problémát érintenek, amelyek a jelenlegi nemzetközi helyzetben önök és az önök kormánya előtt felvetődnek. 1. Az Egyesült Államok őszintén azt akarja, hogy legyen vége ezeknek a kísérleteknek és kész megszüntetni a kísérleteket, mihelyt hatóságaink bizonyosak lesznek a kellő biztosítékokról és a hatékony ellenőrzésről. Éppen e biztosítékok és az ellenőrzés vonatkozásában nem tudtunk megállapodásra jutni a Szovjetunióval. > 2. A Szovjetunió terjeszkedő törekvései nyugtalanságot keltettek szomszédaiban. Az amerikai támaszpontokat ezeknek az országoknak teljes beleegyezésével létesítettük. Az amerikai támaszpontok fontos részei a szabad világ védelmének. Mihelyt a Szovjetunió konkrét bizonyítékát adja, hogy nincsenek semmiféle támadó szándékai, mi természetesen lemondunk ezekről a támaszpontokról. 3. Egy olyan társadalomban, ahol a dolgozó férfiak és nők szabadon változtathatják munkahelyüket és ahol évről évre mind nagyobb mértékben töltődik fel a munkaerő, mindig van váltakozó összetételű munkanélküli csoport. 4. Az áruházakban való járkálás minden ország turistáinak kedvelt időtöltése és a helyi' szokások tanulmányozásának egyik módja. 5. Ha az amerikai sajtó egyáltalán szolgál valakit, akkor az olvasót szolgálja. Az olvasók érdekei szabályozzák a példányszámot és határozzák meg a nyereséget. 6. Az amerikaiak 56 millió gépkocsi tulajdonosai. Az amerikaiak óriási vásárlóképességükre támaszkodva, -töprengés nélkül elégítik ki különböző szükségleteiket mind bel-, mind külföldi árukban. Nálunk különleges tulajdonságaikért szeretik a külföldi gépkocsikat, de aütóbehozatalunk igen csekély az amerikai termeléshez képest. 7. Az Egyesült Államok legfőbb célja a világ valamennyi országának a békés együttműködése. A Kínai Köztársaság (értsd: a Csang Kaj-sek-klikk. - Szerk. megj.) kormánya — a Biztonsági Tanács öt állandó tagjának egyike - mindig képviselve volt az ENSZ-ben. 8. Az amerikaiak védelmi kiadásokra a Szovjetunióhoz képest az ország egész termelésének csekély részét fordítják. Mi kilenc százalékot költünk katonai szükségletekre, ők addig több mint 15 százalékot. A második világháború után bebizonyosodott. hogy a katonai kiadások nem szolgálnak támaszul gazdasági életünk számára. 9. Azért, mert nem igaz. Ha a tudományt és technikát egészben véve tekintjük, az Egyesült Államok vezet, bár lehetséges, hogy az oroszok az adott időpontban előretörtek a rakéták és az interkontinentális ballisztikus lövedékek fejlesztésében. 10. Azért, mert a kommunista Kina az ENSZ szemében még r indig agreszszor. Az Egyesült Államok nem akar segítséget nyújtani ahhoz, hoqy növekedjék a kínai kommunista rendszer potenciálja. A Pravda megjegyzései Herter cikkéhez Herter arra hivatkozik, hogy az Egyesült Államok azért makacskodik, amikor az atomfegyverkísérletek megszüntetéséről van sző, mert nem tudott megegyezésre jutni a Szovjetunióval a hatékony ellenőrzéshez szükséges biztosítékok tekintetében. Mint ismeretes, az Egyesült Államok, Anglia és a Szovjetunió még tavaly jóváhagyta azt a szakértői jelentést, amely részletes javaslatokat tartalmazott a nukleáris robbantások ellenőrzésére. 1959 elején azonban az Egyesült Államok kijelentette, hogy a föld alatti robbantások ellenőrzése tekintetében felül akarja vizsgálni a szakértők tavaly jóváhagyott javaslatait, mert — állítása szerint — újabb szeizmikus adatoknak jutott birtokába. Ez az álláspont világszerte, íov Amerikában is megütközést keltett. Hamarosan kiderült, miért történt ez a fordulat az amerikai külpolitikában. Tekintet nélkül a Genfben már elért eredménvekre, az amerikai sajtóban felhívások jelentek meg, amelvok sürgették, hogv az Egyesült Államok haladéktalanul foojon hozzá úira a nukleáris kísérletedhez. Bauer New York-i bankár az Electronics című folvóiratban aggodalmát hanaoztatta amiatt, hoov a oeníi tároyalások sikere kedvezőtlen hatással lenne az amerikai hadiiDarba befektetett tőke sorsa szempontjából. Childes, ismert újsáoíró a Chicaao Sunban meoielent cikkében kijelentette, hoav „az amerikai hadügyminisztériumban még a nukleáris fegyverkísérletek _ megszüntetésének Duszta gondolata is borzadályt kelt. s ezért a Pentagon fokozott propanandát folvtat_ az idevSgó egyezrnoosk^dálvozására". Nem gondolja-e Herter, hogy ez a válasz őszintébb és becsületesebb, mint az övé. bár megígérte olvasóinak, hogy rendkívül őszinte lesz? Herter második kérdésként azt kapta, hogy ha az Egyesült Államok nem szándékozik háborút indítani, akkor miért fenyegeti a Szovjetuniót azzal, hogy katonai támaszpontok gyűrűjével veszi körül? A kérdést elég egyenesen tették fel, de sajnos, nem mondható el ugyanez Herter válaszáról. Ma már senki sem hisz az állítólagos „szovjet fenyegetés" meséjében, maga Herter sem! Louis Bromfield könyvében, amelynek a szerző ezt a sokat jelentő címet adta: Oj út a fáradt világ számára, a többi között ezeket írja: „Tegyük fel, hogy a Szovjetunió hadsereget tartana kanadai határaink mentén, repülőterek gyűrűiével venné körül országunkat, csapatai állomásoznának Mexikóban, miként amerikai csapatok vannak Koreában; egész Közép-Amerikában, a Karib-tenger medencéjében szovjet légi támaszpontok lennének és mi ezek hatósugarába esnénk; a tengeren teljhatalommal rendelkezve fegyvereket, sőt atomfegyvereket küldenének velünk határos országokba. Hogyan viselkedne az Egyesült Államok?" — Nem gondolja-e Herter — jegyzi meg a Pravda —, hogy ez a kérdés semmivé tesz minden kísérletet, amellyel igazolni próbálják, hoov amerikai támaszpontok vannak a Szovjetunió területének közelében, még akkor is, ha ez az igazolási törekvés az amerikai védelmi érdekek meséjére hivatkozik? A . hetedik kérdésben Herter végre eljut ahhoz a problémához, mely különösen foglalkoztatja az amerikaiak millióit és éles bírálatot kelt az amerikai külügyminisztériummal szemben. Ez pedig az a kérdés: — Miért ellenzi az Egyesült Államok a kommunista Kína felvételét az ENSZ-be? Az amerikai kormánynak e kérdéssel kapcsolatos m^iatartása hatalmas kárt okoz az Egyesült Államok tekintélyének. Ezt az álláspontot világszerte nevetségesnek taníják. Már rég itt az ideje, hogy kiebrudalják az ENSZ-ből a csangkajsekista klikket, s letegyenek arról a hamis érvelésről, hogy a nagy népi Kína nem felel meg az ENSZ alapokmányában lefektetett követelményeknek. Herter helyesebben járt volna el, ha nem ad ostoba tanácsot az amerikaiaknak arra vonatkozóan, hogyan válaszoljanak erre az égető kérdésre, hanem Green, Oregon-állambeli kongresszusi képviselő nyilatkozatának szellemében felelt volna a kérdésre: „Azt hiszem, a következetlenség netovábbja az, hogy az amerikai elnök meghívja Hruscsovot országukba a világproblémák megvitatására, a nemzetközi feszültség csökkentésének reményében, viszont egy hétre rá az amerikai kongresszus határozatot hoz arról, hogy a vörös Kínát nem lehet beengedni az ENSZbe, ugyanezeknek a világproblémáknak megvitatására, ugyancsak a nemzetközi feszültség enyhülésének reményében". Talán nem igaz, hogy az amerikai „virágzás" alapja egy hatalmas hadigépezet megteremtése? — hangzik egy további kérdés Herter cikkében. Erre a kérdésre Herter nem válaszolt se igennel, se' nemmel. Megértjük, hogy nehéz helyzetben van. Mint diplomata, az amerikai országok kereskedelmi tanácsának mondott beszédében arra ösztönzött, hogy új Szerdán ért véget Berlinben a Csehszlovák Köztársaság párt- és kormányküldöttségének látogatása, amelynek végén közös nyilatkozatot írtak alá az NDK párt- és kormányküldöttségével folytatott tárgyalásokról. Hazánk Novotný elvtárs vezette küldöttségének a baráti Német Demokratikus Köztársaságban tett látogatása, az országban végzett körútja' a két szomszéd nép testvéri barátságának nagy manifesztációja volt. Az NDK lakossága mindenütt a legnagyobb rokonszenvvel üdvözölte Csehszlovákia vezető tényezőit. A többnapos tárgyalások eredményeképp aláírt, hosszú tartamra szóló gazdasági, valamint műszaki-tudományos együttműködésről kötött egyezmény, továbbá a kereskedelmi és hajózási szerződés rendkívül fontos szerepet hivatott betölteni a két ország népeinek ama törekvésében, hogy mielőbb befejezzék a szocializmus építését. De nemcsak e két ország szempontjából fontos a kölcsönös gazdasági együttműködés további bővítése és mélyítése. Ez az együttműködés az egész szocialista tábor gazdaságának újabb lendületet ad, hisz ezek az országok a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának célkitűzései alapján egyre fokozottabb mértékben hozzák összhangba gazdasági életüket s a szocialista munkamegosztás és kooperáció alapján egymást segítve haladnak a közös cél felé. Emellett a két ország rendelkezik a Szovjetunió mellett a legfejlettebb iparral. A most aláírt egyezmények nagy segítséget jelentenek a szocialista és a kapitalista világ között folyó gazdasági versenyben is s a szocialista országokat közelebb hozzák ama céljuk eléréséhez, hogy mielőbb túlszárnyalják gazdasági téren a vezető tőkés államokat. A közös nyilatkozat újból leszögezi, hogy hazánk és az NDK vezető tényezőinek teljesen megegyeznek a nézetei a világ legfontosabb időszerű kérdéseiben, s egyaránt elítélik a nyugatnémet militaristák, revansvágyó körök hidegháborús mesterkedéseit. Figyelerrfre méltó a nyilatkozatnak az a mondata is, hogy „Csehszlovákia kormánya kész békeszerződést kötni mindkét német állammal, vagy azzal, amely erre hajlandó". A nemzetközi légkörben beállott kedvező változás érezhető volt az ENSZ közgyűlésének idei ülésszakán is. Az előző évekhez viszonyítva az idei ülésszak sokkal nyugodtabb lefolyású s ami különösen fontos, végre kezd kibontakozni a két világtáborhoz tartozó államok képviselőinek tényleges együttműködése. Ez szemléletesen megnyilvánult a legutóbbi szovjet javaslatokkal kapcsolatos leszerelési vitában. E rendkívüli fontos kérdés megtárgyalásánál a nagy imperialista államok képviselői is tartózkodtak szokásos kirohanásaiktól a Szovjetunió és a szocialista világ ellen s tárgyilagos hangot ütöttek meg. Mi sem bizonyítja jobban az ENSZ-ben kialakuló légkör gyümölcsöző voltát, minthogy 1945 óta első ízben hozott a közgyűlés egyhangú határozatot éppen a leszerelés kérdésében, amely a múltban az' ENSZ talaján annyi vitát és meddő tárgyalást okozott. Az idei ülésszak mindeme pozitívumai mellett olyan tényeknek vagyunk tanúi, amelyek negatív jellegűek s a nyugati hatalmakra, elsősorban az Egyesült Államok békés törekvéseinek őszinte voltára kedvezőtlen fényt vetnek, sőt egyenesen a hidegháborús időszakra em'ékeztetnek. Mert nem lehet másnak minősíteni eme körök azon legújabb lépését, amellyel a közgyűlésre rákényszerítették a minden alapot nélkülöző, ún. „magyar kérdés" megtárgyalását. Mivel nem akadt olyan küldöttség, amely kérelmezte volna e provokációs kérdés napirendre tűzését, november 16-án Munro újzélandi küldött, aki az ENSZ-nek „a magyar kérdésben megbízott különleges képviselőjének" nevezi magát, vállalta ezt a gyászos szerepet. Az amerikai küldöttség november 20-án az ENSZ főtitkárához intézett levelében hivatalosan bejelentette, hogy támogatja Munro előterjesztését. Mindeme mesterkedést szerdán este betetőzte az ENSZ mechanikus többségének az a határozata, amellyel a Szovjetunió és a szocialista országok képviselőinek erélyes tiltakozását figyelmen kívül hagyva mégis napirendre tűzte az ún. „magyar kérdést". Nem változtat ezen a tényen az a körülmény sem, hogy az ENSZ többsége elítélte Franciaország tervezett atombombakísérleteit két sűrűn lakott földrész, Afrika és Európa között, vagyis sokkal veszélyesebb helyen, mint amilyen körülmények között az eddigi atombombakísérletek lefolytak. De Gaulle kormánya már be is jelentette, hogy túlteszi magát az ENSZ határozatán és tovább folytatja — természetesen nyugatnémet pénzügyi és műszaki segítséggel, amiről ugyan bölcsen ha'lgat — előkészületeit a közös francia-nyugatnémet atombomba felrobbantására a Szahara szívében. A kérdés most csak az, mikorra készül el műszakilag ez a mindenképp felesleges, utőszülött hidegháborús hadieszköz. Ez a késlekedés a fő oka annak, hogy de Gaulle közös álláspontot foglal el Adenauerrel a csúcsértekezlet halogatása terén, bár ő maga a csúcsértekezlet megtartását nem akarja teljesen elszabotálni. Erre mutat midenekelőtt Hruscsov elvtárs meghívása Franciaországba a jövő év márciusára, amely útnak az előkészületei máris nagy arányokat öltenek. Figyelemre méltó Herter amerikai külügyminiszternek minapi beszéde is, amelyet a szovjet lapok teljes terjedelmében közöltek. Ebben Herter kijelenti, hogy bár nem lát lehetőséget a Kelet és a Nyugat között fennálló politikai konfliktusok gyors megoldására, mégis mindkét világtábornak mindent meg kell tennie egy jövőbeli atomháború rizikójának a legnagyobb mértékben való csökkentésére. Szerinte sincsen más hátra, minfhogy a két világtábor, elsősorban azoknak vezető hatalmai, az Egyesült Államok és a Szovjetunió megegyezzenek a békés egymás mellett élés és a békés verseny szabályaiban. Ha Herternek ezt a kijelentését akárcsak az egy évvel ezelőtt elhangzott dullesi háborús szólamokkal valamint a békés verseny és egymás mellett élés lehetetlenségének bizonyításával vetjük össze, máris látjuk, mekkorát haladt a világ. Ha ehhez még hozzászámítjuk azt is. hogy a Szovjetunió gazdasági erőinek eddig szokásos és divatos lebecsülése helyett Herter említett beszédében kijelentette, miszerint „a kommunizmussal való verseny az ország - értsd az Egyesült utakat kell keresni, közös nyelvet kell találni a különböző társadalmi rendszerű államok békés versenyének biztosítására. A Parade című folyóiratban viszont mint publicista az állítólagos „szovjet veszéllyel" igyekszik megmagyarázni az Egyesült Államok hatalmas katonai költségvetését, és olyan számokat sorol fel, amelyeknek semmi közük a valósághoz. Tény, hogy az Egyesült Államok költségvetésében a katonai kiadások 76 százalékot, a Szovjetunió költségvetésében pedig csupán körülbelül 13 százalékot tesznek ki. Herter utolsó előtti kérdése ez volt: „A Szovjetunió megelőzte önöket technikai téren. Miért nem ismerik ezt el?" Herter erre a kérdésre sem válaszol egyenesen. Ügy tesz, mint Nixon, aki a második szovjet űrrakéta felbocsátását követő napon kijelentette. h-ogv „senki sem tudja, tényleg a Holdra ért-e a rakéta". A Washington Post ugyanazon a napon több tudós nyilatkozatát közölte, amely hangsúlyozta: „az a tény, hogy az orosz rakéta elérte a Holdat, egy nemzet olyan diadala, amelyet ostobaság lenne lebecsülni". Nos, íme a válasz Herter kilencedik kérdésére! Herter tizedik kérdése az volt, hogy „az Egyesült Államok miért nem kereskedik a kommunista Kínával ?" Azzal a válasszal kapcsolatban, amelyet Herter adott erre a kérdésre, a Pravda megállapítja, hogy egyáltalán nem Kína állítólagos agressziója az akadály, miként az amerikai külügyminiszter feltüntetni próbálja, hanem az Egyesült Államok agresszív külpolitikai irányvonala. Ezt az irányvonalat örökül hagyták Herternek elődei, akik azt hitték, hogy a népi Kína ügyeibe való beavatkozásukkal meg tudják gátolni a társadalmi fejlődés törvényeinek hatását. Ma már az Egyesült Államokban is gúnyosan és keserűen beszélnek erről a politikáról. Randt amerikai külkereskedelmi tanácsadó elismerte: „Számolnunk kell azzal, hogy az idők megváltoztak. Az embargóval összefüggő tervek lényegében véve meghiúsultak". Másképpen beszél tehát Herter, s megint másképpen beszélnek és gondolkodnak az amerikaiak. Híjával kell lenni a honfitársak iránti megbecsülésnek, hogy 1959 novemberében, a nemzetközi légkör enyhülése idején a valóságtól ennyire elrugaszkodó választ adjanak az amerikaiakat foglalkoztató kérdésekre. ••+++++++4 4 44 M-H-4 + 4 4 4 4 4 4 4-f^-M-l Államok — minden energiájának és gazdasági erejének a latbavetését igényli és az Egyesült Államok népe politikai érettségének nagy próbaköve", tisztán áll előttünk, hogy az Egyesült Államok vezető köreiben a mai világ fő politikai kérdéseinek lényegét illetően az elmúlt esztendő folyamán, bár lassú, de azért örvendetes fejlődés állott be. Erre a ráeszmélésre a mértékadó amerikai gazdasági és politikai köröket a Szovjetunió és a szocialista tábor egyre erősödő politikai és gazdasági hatalmán kívül az is készteti, hogy világszerte, mindenekelőtt azonban már közvetlenül az Egyesült Államok határai mentén is szaporodnak a jelek, melyek mindenki számára érthető módon bizonyítják az imperializmus erőinek hanyatlását. Ilyennek nevezhetjük azokat a nehézségeket, amelyek a mexikói öböl környékén, elsősorban Kuba szigetén és az Egyesült Államok fő ütőere mentén, a Panama-csatorna tájékán és magában Panama államban játszódtak le. Erre az USA kormánya kétféle intézkedéssel válaszolt. Először is egy külön parlamenti bizottságot jelölt ki a dél-amerikai kérdések megvizsgálására, „az Egyesült Államok és Latin-Amerika országai viszonyának egészségesebb alapokra való helyezésére". Ugyanakkor azonban nem feledkeztek meg a gazdasági nyomás bevált eszközeiről sem. Ismeretes, hogy Kuba az idegen, elsősorban amerikai kézen levő nagyüzemeket államosítani akarja. Ugyanakkor az ország fő termekének, a cukornak — legalább is eddig — az Egyesült Államok volt a fő piaca. Most az amerikai kormány le akarja szállítani a cukor szerződésileg biztosított átvételi árát, hogy így akadályozza meg a kubai kormányt a beígért földreform és szociális intézkedések megvalósításában. Valóban, az imperializmus egészen utolsó leheletéig nem tagadja meg önmagát, P. J. ÜJ SZÖ 4 * 1939. november 28.