Új Szó, 1959. november (12. évfolyam, 302-331.szám)

1959-11-19 / 320. szám, csütörtök

Mindent elkövetünk a világbéke megőrzéséért Ny. Sz. Hruscsov beszéde a Szovjet Újságírók Szövetségének fogadásán DRÁGA ELVTÄRSAK

! A Szovjetunió Kommunista Pártja központi Bizottsága a szovjet újságírók 1. össz-szövetségi kongresszusához intézett üdvözletében megbecsülését és köszönetét fejezte ki a szovjet újságírók munkájáért és ezzel tulajdonképpen be is fejezhetném beszédemet: hisz valamennyien hallották vagy olvasták a párt Központi Bizottságának üdvözletét. De miután már szót kaptam, szeretném a Központi Bizottság nevében jókívánataimat kifejezni önöknek a kongresszus sikeres tárgyalásához és a Szovjet Újságírók Szövetségének megalakulásához (viharos taps). Ugyancsak szeretném jókívánataimat kifejezni az Újságírók Szövetsége vezetőségének és a többi vezető szervének megválasztásához. Ha azt mondanám, „a kongresszus véget ért itt az ideje, hogy munkához lássanak" ez úgy festene, mintha önök eddig tétlenkedtek volna és csak most kezdenének dolgozni. Ez azonban eoyáltalán nem felelne meg a valóságnak, az újságírók jól dolgoztak, a kongresszus előtt éppúgy, mint a kongresszuson. Elvtársak! A kommunisták Lenin által megteremtett pártja nagy utat tett meg és olyan barázdát vont az életben, amelyet — mint mondani szokás — még a vak is láthat. Pártunk és a szovjet nép sikerei örömmel töltenek el mindenkit, nemcsak a kommunistákat, de a világ valamennyi haladó emberét is, sőt azt mondanám, hogy minden embert, aki az életet úgy szeretné elrendezni, hogy ebben az életben mindenki igaz ember lehessen, magáért, a társadalomért dolgozhasson s ne az élősködők számára. Az élet ilyen elrendezéséért vívott harc példaképe pártunk tevékenysége, munkásaink, parasztjaink és értelmiségünk munkája. A párt vezetésével népünk olyan sikereket ért el, amelyek elképesztik az embereket az egész világon s az ingyenélőket félelemmel töltik el. (Viharos tap6.) A mi szocialista államunkban a munka nagyon jól oszlik meg. Mindenki a maga helyén becsületeden teljesíti kötelességét! Elvtársak! Ma a Szovjetunióban és a többi szocialista országban különösen naav fellendülésnek vagyunk tanúi. Még bennünket, eme építés részeseit is elképeszt néha e rohamos fejlődés, Az ember körülnéz s felötlik benne, honnan származik mindez, honnan vannak ezek az óriási lehetőségek! Meg kell mondanom önöknek, mily óriási benyomást gyakorolt ránk a rjazani dolgozók sikere. Ez a valaha gazdaságilag gyenge terület most felajánlja, hogy egy év alatt a hústermelést 3,8-szorosára növeli a tavalyi évvel szemben. Könnyű ezt mondani, hogy 3,8szorosára egy év alatt! Természetesen bárki mondhat valamilyen számot és azután elfelejti ígéreteit, mint azt valaha a cigányok tették. (Derültség a teremben.) A rjazani dolgozók azonban nem akarnak sehová sem elszökni. ígéretet tettek és azt sikeresen teljesítik. Ez pompás dolog elvtársak. (Viharos taps) Á rjazani dolgozók már ma kellemes és megérdemelt dicsőséget aratnak abból, hogy felajánlásaikat teljesítik. Elvtársak! A nemzetközi kapcsolatokban most beállott enyhülés természetesen tovább folytatódik. Egyesek a Nyugaton azt mondják, hogy a Szovjetunió megváltoztatta politikáját és ezért lehet velünk jobban tárgyalni. Ez persze nem igaz! Kommunistáknak születtünk, kommunistákként élünk és nem halunk ki, hanem továbbra is mint kommunisták fogunk előrehaladni! (Viharos taps „Éljenek a kommunisták!" „Hurrá pártunknak!" kiáltások) Azt is rebesgetik, hogy a Szovjetunió csak most tözte ki a békés együttélés jelszavát. Ez természetesen ugyancsak nem igaz. Ezt a jelszót Lenin tűzte ki és mi büszkék vagyunk arra, hoflv éppen a nagy Lenin. a kommunizmus vezére tűzte ki e jelszót! (Viharos taps.) Vannak emberek, akik a békés együttélés jelszavát 42 esztendőn keresztül nem ismerték el s ma e jelszót kezdik elismerni még a burzsoá politikusok is. Ez azt jelenti, hogy észre tértek! Büszkék vagyunk rá, hogv mindio helvesen jártunk el s járunk el most is. ahogy Lenin tanított bennünket, aki e jelszót elsőnek kitűzte! (Viharos taps) Miért kezdik a burzsoá politikusok "elismerni a békés együttélés gondolatát? Mihez kezdenek most a tőkés országok? Túl akartak járni az eszünkön. De vajon túljárhatnak-e? Mi megállapodott emberek vagyunk, nincs kedvünk mozogni. Mi sem akarjuk őket elmozdítani helyükről. Mire volna ez jó nekünk? Hisz ott is emberek vannak! A munka emberei a tőkés országokban is békés és jobb életet akarnak, amellett mi sem kíméljük erőinket. A kapitalista országok népei nem ellenségeink, hanem barátaink! Más a helyzet a harcias imperialista körökben, amelyeké számos országban a döntő szó. Ismeretes azonban, elvtársak, hogv ha az ember poloskát írt, ahhoz nem kell felgyújtani a házat. Amikor az imperialisták ellen harcolunk, nem kell harcolni a tőkés országokban élő dolgozó emberek ellen. Mi marxisták mindig elleneztük a hódító háborúkat, mindig! De a kommunista a háborútól nem fél és amikor az uralkodó osztályok a népekre rákényszerltették a háborút, akkor a kommunisták felvették a harcot, igyekeztek azt az uralkodó osztályok ellen, a munkásosztály érdekében, a dolgozó embernek érdekében megfordítani. (Viharos taps.) E begyepesedett agyúak tehát miért tértek csak most észre, miért értették ezt csak most meg? A vízcsepp a követ is kivájja, az igazság áthatol a kövön és vason is! Lenini igazságunk kivájta a talajt azon csökönyösek talpa alatt, akik nem akarták elismerni a szocialista rendszert. Az imperialista körök érdekeinek legbuzgóbb elhunyt hirdetőjének, Dulles úrnak áldatlan emlékével kapcsolatban meg kell mondani, hogy életének utolsó napjaiban már ő is sok mindenről másképp beszélt. Elvtársak! Nyíltan meg kell mondanom önöknek, nem könnyű felelnem arra a kérdésre, milyen cikkeket olvasok többet, a mi szovjet újságíróink, vagy a nem szovjet újságírók cikkeit. Ügy vélem, hogy több cikket olvasok a burzsoá újságírók tollából. Ne sértődjenek meg, ez közös érdekünk. (Derültség a teremben). Jól kell tudnunk, mi történik a tőkés világban, mit mondanak és írnak ott a Szovjetunióról. Mi aggasztja ma a tőkés világot? Most már ott sem mondja senki sem, hogy hétéves tervünket nem teljesítjük. Igen, ma már a kapitalisták is elismerik, hogy teljesíteni fogjuk és épp ez az, ami nyugtalanítja őket. Mi meg vagyunk győződve arról, hogy a hétéves tervet nemcsak teljesítjük, de túl is szárnyaljuk. Munkásaink, kolhozparasztjaink, tudósaink, mérnökeink és technikusaink az egész világot bámulatba ejtő sikereikkel arra kényszerítették a tőkés országok uralkodó köreit, hogy sikereinket és a békés együttélés szükségességét elismerjék. Most mindenki látja, hogy a kapitalista álamok mellett fennállnak és gyorsan fejlődnek a szocialista államok. Ez reális tény, amely elől sehová sem lehet menekülni. Lenin azt mondotta: 10 — 20 éven belül legyőzhetetlenek leszünk. Negyvenkét esztendőt éltünk át, vagyis kétszer húsz évet és bebizonyítottuk, hogy Lenin jóslata helyes! Elvtársak! Büszkék vagyunk nagy Lenínükre, a leninizmusra, azokra a sikerekre, amelyeket a szovjet nép munkájával vívott ki. Most a szocializmus erői a földön tartósan és megdönthetetlenül megerősödtek, szilárdabbak, mint bármikor azelőtt. A Szovjetunió általános és teljes leszerelést javasol. Hajlandók vagyunk a leszerelést becsületesen megkezdeni. Az imperialisták azonban legyenek tudatában annak, hogy ezt nem katonai, gazdasági vagy politikai gyengeségből javasoltuk. Nem! Azért terjesztettük elő a tervet, mert tudatában vagyunk annak a kötelességünknek, hogy mindent meg kell tennünk a világbéke megőrzéséért és megszilárdításáért, mert tudatában vagyunk annak, hogy a háború valamennyi népnek szenvedést hoz, és mi békét akarunk népünknek és valamennyi nemzetnek. (Hosszan tartó taps). Ha gazdasági lehetőségeinkről s a szovjet állam véderejéről akarunk beszélni, meg kell mondanunk, hogy az idén volt a legrövidebb a katonai díszszemlénk, annak ellenére, hogy a szovjet hadsereg legyőzhetetlen erőt gyűjtött. (Viharos taps). Néhány évvel ezelőtt beszédemben rámutattam, hogy megalkottuk az interkontinentális ballisztikus rakétát. Akkor a tőkés országok számos tényezője kijelentette, hogy Hruscsov bizonyára dicsekszik. Amikor azután e rakétát gyártani kezdtük, azt mondottam, hogy az interkontinentális rakétákat futószalagon állítjuk elő

1 Újból azt kezdték állítani, hogy ez nem lehetséges, hogy Hruscsov megint csak henceg. A. I. Mikojan: Dicsekedjenek ők is! Ny. Sz. Hruscsov: Dicsekedni nem olyan nehéz, de úgy kell dicsekedni, hogy azt, amivel dicsekszel, az egész világ lássa. Mi úgy „dicsekedtünk", hogy az egész világ tanúja lett: rakétánk felrepült a Holdra és kikötött rajta! (Viharos, hosszan tartó taps). Nos, ez már csakugyan nem dicsekvés. Ezek reális tények! Ügy vélem, drága elvtársak, az elnökség tagjai, nem árulok el titkot — de szeretném, ha helyesen megértenének: senkit sem akarunk ijesztgetni, de az igazat megmondhatjuk — most oly nagy mennyiségű rakétánk van, oly nagy mennyiségű atom- és hidrogén lövedékünk, hogyha nekünkrontanak, minden támadó ellenfelünket elsöpörjük a föld színéről. (Hosszan tartó taps). Egyik üzemben megnéztük, munkásaink, mérnökeink és tudósaink hogyan gyártják a rakétákat. E termelés láttán az embert ellentétes érzések töltik el: látja, hogy halálthozó, a legpusztítóbb erejű fegyvereket gyártják és mégis büszke arra, hogy vannak ilyen fegyvereink. Azt mondhatná valaki, hogy. Hruscsov ellentmondásba kerül: a békéért harcol, Lenin-díjat kapott a nemzetek közötti béke megszilárdításáért és mégis büszke arra, hogy pusztító fegyvereket gyártanak. Azért vagyok erre büszke, mert ezek a legbékeszeretőbb állam, a békét védelmező kommunista pártunk és népünk kezében vannak. Borzalmas fegyvert jelentenek azok ellen, akik háborút szeretnének kirobbantani. Ezért e fegyverek a békéért vívott harc támaszai. A mi politikánk azonban nem „erőpolitika", az Egyesült Nemzetek Szervezete közgyűlésének idei ülésszakán általános és teljes leszerelést javasoltunk. Készek vagyunk minden rakétát a tengerbe vetni. Végül is (tudják ezt meg határainkon túl is, semmiképp sem titkolom): ez az üzem, amelybe ellátogattunk, egy év alatt folyamatos módszerrel 250 hidrogéntöltésű rakétát gyártott. Ez sok millió tonna erő közönséges robbantóanyagra átszámítva. Elképzelhetik, ha ilyen halálthozó fegyverek bármelyik ország felett felrobbannak, abból az országból semmi sem marad. Ily hatalmas fegyvereink vannak hazánk védelmére. Ilyen fegyvereink vannak, s mégis kijelentjük, hajlandók vagyunk valamennyit a tengerbe dobni a föld békéjének biztosítása, a jövő érdekében, hogy nemzedékünk és a jövő nemzedékek békében élhessenek, hogy tudják: nemcsak nem akarunk háborút, de nem is akarunk a háború folytatásához szükséges eszközökkel rendelkezni. Készek vagyunk mindezeket a fegyvereket azonnal megsemmisíteni, ha a többi országok követnek bennünket. (Viharos taps). Müvünk sikeresen fejlődik. Fejlődik gazdaságunk, szilárdul a Szovjetunió hatalma. Ilyen az életünk! Jő élet ez elvtársak! (Derültség a teremben, viharos taps.) Nagy megelégedésünkre szolgál, hogy kapcsolatokat kezdjünk kiépíteni számos országgal. Bizonyára emlékeznek rá, hogy már ez év elején a Szovjetunióba jött Macmillan úr, Nagy-Britannia miniszterelnöke. Én, mint a kormány feje és a kormányban levő elvtársaim Macmillan úrral nagyon hasznos megbeszéléseket folytattunk, amelyek nagy szerepet játszottak a nemzetközi helyzet javulásában. Ha visszatekintünk azokra a megbeszélésekre, amelyeket az angol államférfiakkal az 1955. évi genfi kormányfői értekezleten folytattunk, ahol Macmillan úr külügyminiszterként vett részt s Eden úr volt akkor a miniszterelnök, vagy pedig az 1956. évi londoni tárgyalásokra, ahol látogatáson időztünk és ha e tárgyalásokat összehasonlítjuk a Moszkvában lefolyt megbeszélésekkel, világos, hogy a helyzet megváltozott. A haladás a békés együttélés szükségességének tudatára ébredésében rejlik. Eisenhower úrral, az USA elnökével három ízben találkoztam. Amikor már 1945-ben Moszkvában járt, nem beszéltem vele. Ha azonban azokat a megbeszéléseinket, amelyeket vele és Dulles úrral 1955-ben Genfben folytattunk, összehasonlítjuk a nemrégen Washingtonban lezajlott megbeszélésekkel, meg kell mondanunk, hogy e két találkozó között nem telt el sok idő s kapcsolatainkban mégis jelentős haladás észlelhető. Láttuk az elnök őszinte igyekezetét arra, hogy megegyezés jöjjön létre, hogy enyhüljön a nemzetközi feszültség. Ez nagyon szép! Ez természetesen egyelőre még csak a mi benyomásunk s az emberi érzések nem túlságosan pontos mérőeszköz, elég szubjektív elem lehet bennük. Ennek elenére azonban reméljük, hogy a kapcsolatok javulásának elérésére irányuló törekvés hamarosan konkrét formákat ölt. A washingtoni megbeszélések folyamán Eiesenhower * úrnak azt mondottam, hogy helyzete természetesen eltér az enyémtől. A szovjet kormány felhatalmazott engem, hogy népünk kívánságára azonnal aláírjam a leszerelésről, a fegyverek gyártásának beszüntetéséről és megsemmisítéséről szóló egyezményt. Ogy vélem, hogy az elnök ugyanezt óhajtja, de nyilvánvalóan nem járhat el úgy, mint én, mert az Egyesült Államokban még mindig erős körök vannak, amelyek a lei szerelést elutasítják. Ezen a téren nem ^táplálhatunk illúziókat. Tegnap olvastam Nelson Rockefeller úr beszédét. Rockefeller úrral alkalmam nyílott már Genfben találkozni s nemrégen újból összejöttem vele New Yorkban. Legutóbbi beszédét jól kezdi, de roszszul végzi. E beszédben megnyilvánul bizonyos köröknek ama óhaja, hogv a barométer mutatóját lejebb szorítsák. Ez a mutató a nemzetközi feszültség enyhülése felé hajlik, a „borult Időtől a derülés" felé, a hidegháború hívei azonban szüntelenül vissza akarják fordítani. Ha azonban az imperialista urak vissza akarnának térni a hidegháború pozícióira, nem menti meg őket Rock'effeler sem, ahogy nem tudta megmenteni őket Dulles sem. Meghosszabbíthatják a hidegháborút, de e háború mindenképp véget ér egyszer, éspedig még nagyobb vereségével azoknak, akik ellenzik a nemzetközi feszültség enyhítését. (Taps.) Rövidesen Franciaországba látogatunk és találkozunk de Gaulle elnökkel. E találkozónak nagy fontosságot tulajdonltunk. A szovjet kormány úgy véli, hogy Franciaországgal kölcsönösen megérthetjük egymást. Útjaink sehol sem keresztezik egymást. A Szovjetunió gazdasága független, nem bízza magát idegen ország gazdaságára s ezért semmi ok sincs arra, hogy bármilyen összeütközésre vagy ellentétre sor kerüljön közöttünk és Franciaország között. Németország kérdésében természetesen eltérő álláspontra helyezkedünk, de úgy vélem, hogy ez az eltérés nem is annyira a kérdés lényegében, mint inkább annak formájában rejlik, mert a franciák semmivel sem viseltetnek nagyobb rokonszenvvel a német revansisták iránt, mint mi. De Gaulle elnök tudatában van a német revansizmus felújulása veszélyének. A német kérdés azonban természetesen igen bonyolult és ezt tekintetbe kell venni. Véleményem szerint küszöbönálló franciaországi utunk hasznos lesz. Lehetővé teszi, hogy kölcsönösen jobban megértsük egymást. De miért jósolgatnánk? Ha megérjük, meglátjuk — ahogy az oroszok mondják. Adenauer kancellár úr most valóban nem szép dolgot eszelt ki. Utóbbi két beszédemben erről nem tettem említést és az újságírók ezt nyomban észrevették. Harmadszor azonban már nem térhetek ki ez elöl. (Élénk derültség) Bonnban kijelentették, hogy sajá: rádióállomást szándékoznak létesíteni Nyugat-Berlinben. Ebben a szándékban törvényellenes lépést, provokációt látunk. A bonni revansisták nyilvánvalóan provokálnak bennünket, hegy mi is ugyanilyen keményen vágjunk vissza. Azt akarják, hogy segítsük újból kiélezni a hidegháborút — nos uraim, ha ezen az úton haladnak, nem vár más önökre, csak kudarc! Sohasem ismertük el, s nem ismerjük el, de a jövőben sem fogjuk elismerni az önök jogát Nyugat Berlinre. Erről ne feledkezzneek meg, bonni revansvágyó urak! (Taps) Hogy ne tegyem bonyolultabbá a helyzetet, nem akartam most azokról a kérdésekről beszélni, amelyek a kormányfői találkozó tárgyalásainak tárgyát képezhetik. Nem az én bűnöm, ha most beszélnem kell erről, mások kényszerítenek erre bennünket. Ebben az esetben nem járhatunk el és nem is fogunk eljárni ama elv* szerint: ha arcul ütnek balról, tartsd oda jobb arcodat! Emberekként fogunk eljárni: ha arcul ütnek bennünket balról, olyan ellenállást fejtünk ki, hogy másodszor már elmenjen a kedvük az ütéstől (Hosszan tartó taps.) Szeretnénk, ha a bonni revansisták enyhítenék dühöngésüket és ú"v viselkednének, ahogy az tisztességes emberek között szokás. Inkább kezdjünk tárgyalni. Nyugat-Berlin, mint ismeretes, nem az NSZK-hoz tartozik, hanem a Német Demokratikus Köztársaság területén fékszik. (Viharos taps.) Azt óhajtanánk, hogy senki se kíséreljen meg ilyen vagv amolyan esztelen lépésekkel és intézkedésekkel kiélezni a helyzetet e területen, sem pedig a világ más területein. A megfontolatlan lépések csak fokozhatják a feszültséget, de nem járulhatnak hozzá a vitás kérdések megoldásához. Drága újságíró elvtársak! Az írókat a párt segítőtársainak nevezzük. Az írók ne haragudjanak meg rám, ha azt mondom, hogy önök újságírók nemcsak megbízható segítőtársai, hanem a szó szoros értelmében jobbkeze pártunknak, nagy ügyének aktív harcosai. (Viharos taps) Miért éppen a jobbkeze? Azért, mert valóban mindig a párt mellett állanak. Mihelyt valamilyen határozatot meg kell magyarázni és megvalósítani, önökhöz fordulunk és önök mint a legmegbízhatóbb közlekedő edény, átviszik a párt határozatait a legszélesebb néptömegek k'önyomják. Az igazi vezető dolgozónak előre A tömegekkel való megbonthatatlan szövetségben van pártunk ereje. Sajtónk ereje nagy befolyásának forrása, annak lényegében rejlik, amit a tömegek körébe bevisz. És ez a lényeg pártunk lenini politikája, a szocializmus és kommunizmus felépítésének lenini eszméje. Az ilyen terhet könnyű viselni, nem erőltet meg. (Viharos taps) Elvtársak! Önök újságírók jó munkát végeztek. De ne váljanak beképzeltekké, e dicséret után ne higgyék azt, hogy most már bölcsebbek az úristennél. (Elénk derültség) Lapjainkban még sok a sivárság. Az ember néha kezébe veszi az újságot, átlapozza és félreteszi. S aztán nem is tudja, mi volt benne. Ezt azért mondom, hogy ne váljanak önelégültekké. Az újságot okosan kell csinálni, nem azon a napon kell előkészíteni, amikor nyomják. A igazi vezető dolgozónak előre kell látnia, melyik számba rendelje meg ezt vagy amazt a témát. Nemcsak a tárgykört kell helyesen megválasztania, hanem tudnia kell megválasztania, a szerzőket is, hogy a témát helyesen dolgozzák fel, hogy az ember mint a jó ebéd után, még az ujjait is megnyalja. (Taps.) Sajtónk természetesen rendkívül megnövekedett, nagyot fejlődtek újságíróink is, de a tökéletességnek nincs határa. Ezért továbbra is dolgozni, dolgozni és dolgozni kell, hogy sajtónk a legerősebb, legharcosabb sajtó legyen. Az igazhűségről, az eszmeiségről nem is beszélek, mert sajtónk a világ legtgazhűbb és legeszmeibb sajtója volt. marad és lesz. (Viharos taps). A Nyugaton még sokan szívesen felosztják a világot nyugati és keleti országokra, az ún. szabad világ országaira és az ún. vasfüggöny mögötti országokra, Szabad országok alatt a kapitalista világ országait értik. Az ilyen embereknek nincs lelkiismeretük! Azt mondhatjuk nekik, valóban arcátlanok, amikor azt állítják, hogy a tőkés országok szabadok. A szocialista országok az ő ítéletük szerint nem szabadok, míg Franco rendszere, ennek a véres diktátornak, a tőke és a nagybirtokosok kiszolgálójának a rendszere szabad rendszer. S ha ezt szabadnak nevezik, akkor az ő értelmezésükben mit jelent egyáltalán a szabadság! A „szabadság országának" nevezik Nyugat-Németországot Is. Ha azonban a szabadság fogalma alatt a kommunisták tevékenységének betiltását, a haladó szervezetek üldözését, a béke híveinek, a militarizmus és reakció ellenfeleinek elítélését és üldözését értik. _mit értenek akkor a nem szabad fogalma "alatt? Egyes tőkés országokban lemondtak a szabadság burzsoá fogalmáról is. Miért? Mert vannak, akiknek már az sem elég, hogy a „burzsoá szabadságra" támaszkodva megőrizzék a munkásosztály kizsákmányolását. Ezért ma levetik álarcukat, felfedik arcukat s pőrére vetkőztetik a munkásosztály feletti, a dolgozók feletti diktatúrájukat. Ha mindez szabadság, akkor — mint mondani szokás — isten mentsen meg bennünket a szabadság ilyen „barátaitól" s ellenségeinkkel azután már magunk is végzünk valahogy. Szeretnék még néhány szót szólni belső és nemzetközi helyzetünkről. Békében kell élnünk a kapitalista államokkal, mert minden ország politikai és társadalmi rendje az illető ország népének belső ügye. De nem élünk olyan magas fal mögött, hogy senkit se látnánk és semmiről se tudnánk. Nem avatkozunk be idegen ügyekbe, de mindig felemeljük szavunkat a dolgozó emberek érdekében. Rokonszenveztünk és rokonszenvezni fogunk a munkások, valamennyi dolgozó harcával jogaikért, a tőke kizsákmányolása ellen folytatott harcával, de nem avatkoztunk be és nem is fogunk beavatkozni más államok belügyeibe. A proletár összefogás a mi jogunk, ez minden becsületes, dolgozó ember joga. Aki felszabadult a tőke kizsákmányolása alól, nem nézheti közömbösen osztálytestvéreink sorsát. Taps.) Rokonszenvünk a gyarmati rabszolgaság ellen, szabadságukért és függetlenségükért harcoló nemzetek oldalán van. Elvtársak! Befejezem beszédemet és szivem mélyéből újból jókívánságaimat fejezem ki önöknek a párt Központi Bizottsága és Elnöksége nevében. A legnagyobb sikereket kívánom önöknek munkájukban és életükben. És az élet most jó, könnyen lélegzünk, a munka megy, mint a karikacsapás. Nekünk, szovjet embereknek egyedüli óhajunk — még jobban, még nagyobb bőségben, még kulturáltabban élni. Meg vagyunk győződve erőnkről, lehetőséneinkről. A kommunizmus kibontakozódó építésének feladatai, amelyeket a párt XXI. kongresszusa tűzött ki, sikeresen megvalósulnak. Mint jó mesterek, leninisták, az egész világnak a gyakorlatban bizonyítjuk be, hogy a szocializmus és kommunizmus az emberiségnek nemcsak magasztos álma, hanem reális valósága. (Viharos taps.) Harcoljunk tehát, drága barátaim, minden erőnfcből a kommunizmus győzelméért. Önök újságírók megtisztelő helyet foglalnak el a nagy műben, amelyet a párt vezetőével népünk — a kommunizmus építője — valósít meg. (Viharos taps.) Éljen dicső szovjet népünk! Éljen lenini kommunista pártunk! Éljenek a toll mesterei — az újságírók, akik erőiket nem kímélve munkálkodnak a nép javáért, a kommunizmus felépítéséért. (Viharos taps, hurrá kiáltások.) ÜJ SZÖ 3 * 1959. november 17. / J