Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-16 / 287. szám, péntek

TÍZ ÉV A Prágától néhány kilométerre fekvő Roztoky állomásán ki­szálló utasnak nem kell kérdezős­ködnie, ha a „penicillin"-gyárat ke­resi. Az első, ami a szemébe ötlik, a sínek mellett fekvő gyárépület karcsú tornya, rajta egy nagy vörös csillag s a gyár neve. A portán már tudnak rólunk s így utunk egyenesen a gyár igazgatójá­hoz, dr. Arnošt Mahlerhez vezet. — Október 26-án ünnepli a gyár fenn­állásának tizedik évfordulóját. Ebből az alkalomból szeretnénk olvasoinkat megismertetni a gyár történetével, termelési profiljával és terveivel. — A gyár megindítása körüli bo­nyodalmakra még jól emlékszik min­denki. Negyvennyolcig az akkori kor­mány és az egészségügyi miniszter nyíltan szabotálták a gyár üzembe­helyezését. Február után aztán igye­keztünk annál gyorsabban megterem­A roztokyi penicillingyár resése és hatásuknak pontos megha­tározása. Bár a kutató intézet és a gyár egymástól teljesen függetlenek, igen szerencsés megoldás, hogy tő­„,...„. _ szomszédok, mert így könnyebb az teniT'feltételeket"hogy "napvilágot együttműködés. A Penicillin jövő évi lásson az első csehszlovák gyárt- terve a többi között például a fun­mányú penicillin. Annak idején egy- gicidin nevű antibiotikum gyártásá­fajta antibiotikumot gyártottunk, ma nak bevezetése, s ebben a kutatók tíz szerepel előállítási programunk- nagv segítségükre vannak. A fun­ban - mondja Mahler elvtárs. gicidinnek főleg a mezőgazdaságban Azt hiszem nem árt, habár ma már lesz nagy szerepe, a növényeket talán nincs is olyan ember, aki ne megtámadó penészfertőzések meg­ismerné a penicillin nevét, ha meg- szüntetésére szolgál, magyarázzuk, mi is az az antibioti- A gyár az elmúlt tíz esztendő alatt kum, amelynek széles családjába a becsülettel teljesítette a rábízott fel­penicillin is tartozik. Az antibiotiku- adatokat. Gyártmányai világviszony­mok gyógyító hatásának felfedezése, latban is-tiszteletre méltó színvona­előállítási módjának kidolgozása, al- lat képviselnek. Alig múlik el nap, kalmazása forradalmat jelentett az hogy valamilyen külföldi szakember orvostudományban. Sok olyan beteg- ne látogatná meg a gyárat s a dol­ség, amely azelőtt gyógyíthatatlan gozók legnagyobb örömére őszinte volt, vagy gyógyítása hosszú hóna- elismeréssel nyilatkoznak az üzem pokat vett igénybe, az antibiotiku- teljesítményéről. Hét ízben nyerték mok segítségével könnyen kezelhető el a kormány vörös zászlaját, több­betegséggé vált. Az antibiotikumok ször a minisztérium vörös zászlaját olyan anyagok, amelyek egyos mikro- s most május elsején tízéves szor­organizmusok anyagcseréjénél kép- galmas munkájukért Munkaérdem­ződnek. A penicillin például a Peni- rendet kaptak. cillum notátum nevű penészgomba Az egészségügyhöz tartozó terme­anyagcsere-képződménye. Az antibio- lővállalatokban a munka specifikus t'^ok ^gyM h a\ ás a általában jeIIegénél fogva elé g körülményes abból áll, hogy képesek egyes kor- J o c, allsta mu nkabriaádot alakítani okozó mikróbákat elpusztítani. szocialista munkaDrigaaot alakítani. . „ ., A Penicillinben sikerült a nehézsé­ie térjünk vissza a dr. Mahler- . . . , . 1 tői hallottakhoz. A roztokyi 8 e k, e t megoldani, s három hónappal Penicillinka (így nevezik népiesen a ezelot t megalakult az első szocialista gyárat) részben kísérleti üzem. munkabrigád. Mivel a gyárban három Amióta Szlovákiában, Slovenská Lup- műszakban dolgoznak, a brigád ti­čán megszületett a Biotika névre ke- zenegy tagja közül csak négy elv­resztelt testvérüzeme, azóta ebben társsal sikerült beszélnünk. A b'ri- -egész serege. A hermetikusan elzárt kumokeíÄ ľechnoľó'aiaf Slva- ? ádvezető Vladimír Svobod a' ak i * Kabinokban dolgozó laboránsnőktől ma tána k fwnto s kí doí^ozá s á va lfog - ^-egyik Régibb alkalmazottja; kezdve a trónokig, valamennyi lalkoznak. Lupčán pedig a nagybani elmondta: sok á'g tanakodtak, vajon D 6 részletezi a kötelezettségvállalás egyes pontjait Vladimír Svoboda. — Ami a szocialista munkabrigád tagjainak magánéletét illeti, ezen a téren sincs hiba. Valamennyinek van funkciója valamelyik társadalmi szer­vezetben, vagy a pártban. Példás há­zaséletet élnek, rendszeresen láto­gatják a kulturális rendezvényeket. És ami valóban fontos ahhoz, hogy a szocialista munkabrigád címét meg is szerezzék, minden hónapban a legnagyobb részletességgel értékelik, hogyan teljesítették kötelezettség­vállalásuk pontjait, s ha valahol a legkisebb hiba mutatkozik, az egész kollektíva egy emberként igyekszik helyrehozni — veszi át ismét dr. Čulik a szót. M iroslav Vejtruba műszakvezető társaságában végignéztük a gyártást is. Röviden úgy összegez­hetnénk a látottakat, hogy a penész­gomba laboratóriumban kiválasztott törzsét többszörös átoltás és erjedés segítségével kitenyésztik, majd a táptalajt elválasztják, és megmarad az antibiotikum. Persze ez így leírva roppant egyszerűnek tűnik. A való­ságban hatalmas gépezetek, melegítő és hűtő berendezések, sterilizációs készülékek s még ki tudná felsorolni, mi minden szükséges ahhoz, hogy a penészgombából egészséget vissza­adó gyógy%z$r legyen. S mindenütt a hivatásukért ^jkesedő munkások, technikusok, vegyészek, laboránsok dolgozó tisztában van azzal, hogy gyártást végzik. A Biotikát, habár megfelelő feltételeket tudnak-e te- munkakörük-a legmesszebbmenő lei­sokkal nagyobb, mint ez a gyár, a remteni, hogy a szocialista munka­roztokyak kicsit a gyereküknek te- brigád megtisztelő címéért verse­kintik. A Biotika dolgozói közül so- nyezhessenek. Amíg nem gyártottak kan itt ismerkedtek meg az anti- egyszerre annyiféle antibiotikumot, biotikum előállításának titkával, a egyszerűbb volt a munka és köny­gyár'üzembehíve^lsénéf^a'L'oros " yebb V° U Száz százalék0s minős é9 e t együttműködés azóta sem maradt elérni. Versenyfeltételeik fő pontja, abba. Ma már a penicillinről elne- hogy u9y an a"ny ember az igénye­vezett roztokyi gyár a penicillin és seb b munka ellenére változatlanul a streptomycín gyártását teljesen biztosítja a gyártmányok kiváló mi­átadta a Biotikának s Roztokyban nőségét. csak a többi antibiotikum, az aureo- - Csehszlovákia már régen nem mykoin, oxymykoin, tertracyklin, S Zorul behozatalra antibiotikumokból, VKLe l„ UL 1E11I1IIlalauu üla i. lua l „ erytromycin, neomycin stb. előállí- sőt naQV m ennviséoben szállítunk ľ„ '"""" "ľ , ľ tásával foglalkoznak ľ ,,,-,/ mennyiségben száll tunk a f oi y ékony halmazállapotú plazmá » | a,. . . , , , , ,. .. . külföldre, s hogy nincsen semmi pa­Az olvasót bizonyára érdekli, miért . - . ,, . van szükség ennyiféle antibioti- nasz a mmosegre, abban nagy resze kumra? Az egész világon és nálunk van a szocialista munkabrigádnak ­is általában 8-10 féle antibiotikumot mondja dr. Čulík céhvezető, használnak. A penicillin ugyanis csak — Brigádunk azon tagjaival, akik­egynéhány kórokozóra hat és ezért nek munkája nem érte el a kívánt van szükség többféle antibiotikum- színvonalat, rendszeresen foglalkoz­ra A cél az, hogy lehetőleg minden tunk Küenc űjítási javasIat ot nyúj­mikrobának megtalálják az ellensze- u k U, -A. , J . rét, ami azonban mostanáig sem si- V c k ľ •J™^™ 9 került teljes mértékben. A roztokyi valósítottunk. Szabad időnkben se­gyár területén működik az Antibio- gitunk brigádunk egyik tagjának a tikumok Kutató Intézete, amelynek családi ház építésében, a roztokyi a feladata újabb antibiotikumok ke- sportstadion rendbehozásában — kiismeretességet és pontosságot kö­veteli. Nem volna teljes a roztokyi gyár­ról adott kép, ha nem emlékeznénk meg az antibiotikumok gyártásától teljesen független munkaszakaszról. Éppen, mert a gyárban megvan a teljesen steril munkát biztosító kör­nyezet, itt rendezték be a köztársa­ság egyetlen szárított vérplazmát előállító üzemét. Az összes vérátöm­lesztő-állomásokból ide küldik a vér­vételkor fennmaradó plazmát és itt, A kutatók se?ítik a mezőgazdasági dolgozókat A Gép- és traktorftllomásokon nagy mennyiségű ekevas használódik el a ne­héz munkakörülmények között. Csak egy traktorállomás évente körülbelül 600 eke­vasat használ el, ami 2700 kg acélnak felel meg. A bratislavai Hegesztési Kutatóintézet dolgozói abbeli szándékukban, hogy hoz­zájáruljanak a mezőgazdasági termelés hatékonyságának növeléséhez, az ekeva­s».k élének két új edzési módját oldot­ták meg, mégpedig az elektrodos és a felületi edzést. A kutatóknak ez a munkája jelentős gazdasági hozzájárulás a mezőgazdasági termelés növeléséhez, mivel e leírt mó­don az ekevasak élét minimális és egy­szerű eszközökkel is meg lehet edzeni. Az il.y módon edzett ekevasakkal ötször annyi idei lehet dolgozni, mint az az­előtt végzett élesítéssel. A HOLNAPRA GONDOLNAK A komáromi járás mezőgazdasági dol­aozói Szlovákiában elsőnek fogadták el a prerovi járásnak a jővö évi mezőgaz­dasági termelés növelésére tett felhí­vását. Vállalásuk, amelyet a tervezett termelés túlteljesítésére tettek, 6 mil­lió 647 ezer korona értékű. Hogy a jö­vő évre kitűzött feladatokat teljesíthes­sék, már most jelentős Intézkedéseket tesznek. így pl. 20 hektár sóstalajra gipszport szórnak és 21 kilométer hosszúságban kitisztítják a régi vízlevezető csatorná­kat. 1 'Brigádosok segítségével csaknem egy kilométer hosszú vízlevezető csator­nát ástak A leromlott talajt földfor­gatással és különleges szántással teszik termővé. A járásban eddig 22 hektái földön végezték el a talajforgatást és 150 hektáron a különleges szántást. A járási vállalásból a fiatalok is ki­veszik részüket. A CSISZ-tagok elha­tározták, hogy az év végéig 5000 köbmé­ter komposztot készítenek. Vállalásuk felét már teljesítették. Az állami gazda­ságok dolgozói és a szövetkezetesek ki­hordják az istállótrágyét; eddig már 1000 hektáron szántották be az istállótrágyát. ból szárítás útján port készítenek. Szárított formában ugyanis a plazma nem romlik, öt évig használható. Égési sebeknél, erős vérveszteség esetén alkalmazzák, vagy ha a be­teg igen legyengült állapotban van. Rendkívül hatásos, mert a plazma felhérjéit a beteg infúzió formájában koncentrált állapotban kapja. Ezen fehérjéket ugyanis a beteg szerve­zete kitűnően fel tudja használni. Ha talán kicsit hosszúra is nyúlt beszámolónk, szükségesnek tartjuk elmondani még azt, hogy a roztokyi gyár az egészségügyben elért fontos hivatása mellett dicséretre méltó szerepet tölt be Roztoky község éle­tében. Mint a környék egyetlen ipa­ri üzeme, társadalmi és közéleti köz­pont. Itt szerzik a középfokú isko­lák diákjai politechnikai ismeretei­ket. Az üzem segít a községnek a vízvezeték, csatornázás, lakások épí­tésében. A dolgozók közül sokan a nemzeti bizottság képviselői. Köve­tésre méltó példa, hogy a gyár ve­zetősége rendszeresen negyedéven­ként megbeszélésre ül össze a nem­zeti bizottság tanácsával, ahol az üzem és a község életével összefüg­gő minden közös kérdést megvitat­nak. 'em volt alkalmunk a gyár dol­gozóitól elbúcsúzni és az el­következő tíz esztendő munkájához további sok sikert kívánni. Tesszük ezt ez úton és egyúttal köszönetün­ket fejezzük ki eddigi nehéz és fe­lelősségteljes munkásságukért. KIS ÉVA N É íiJ SZÓ A losonci járásban is készülnek a barátság hónapjára A CSSZBSZ losonci járási bizottsága lelkiismeretesen készül a hagyományos rsehszlovák-szovjet barátság hónapjára, mely a járási pártbizottság vezetésével és a Nemzeti Front szervezeteinek együtt­működésével a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulójának járási mé­retben való megünneplésével veszi kez­detét és bevezetője lesz a dicső szovjet, hadsereg által történt felszabadulásunk 15. évfordulója ünnepségeinek. Az ünnepségek november 6-án kezdőd­nek Losoncon, a Sztálin téren a csehszlo­vák-szovjet barátság tiszteletére rende­zendő manifesztációval, majd a szovjet hősök emlékművének megkoszorúzása kö­vetkezik. A Vigadó nagytermében ünneDf díszakadémiát, az üzemekben és a közsr­aekben ünnepi előadásokat, akadémiákat és esztrád-müsorokat rendeznek. A barátság hónapja folyamán a CSSZBSZ losonci járási bizottsága 720 elő­adást tart a járás községeiben és üzemei­ben különböző témakörrel. 90 üzemben és köaségben szovjet írók müveiről rendez­nek vitaestet. Hatszáz előfizetőt szerez­nek a szovjet sajtóra. A járás valamennyi üzemében és községében szovjet könyvek­ből és sajtótermékekből árusítással egy­bekötött kiállítást készítenek elő. A ba­rátsági hónap folyamán szovjet filmek be­mutatása is szerepel. A CSSZBSZ járási bizottsága a barát­ság hónapja alatt 200 új CSSZBSZ-taggal növeli a taglétszámot. A népi orosz nyelv­tanfolyamok 11. évfolyamán a járás terü­letén 44 nyelvkört szerveznek, amelyen 700 hallgató vesz részt. A CSSZBSZ losonci járási bizottsága e feladatok sikeres elvégzésére bizottságo­kat szervezett, amelyek az aktivistáknak és a járási bizottság ta-iiainak közremű­ködésével dolgoznak. Különös gondot for­dít a járási bizottság a felajánlási moz­galomra is, amelyet a CSSZBSZ járási bi­zottságának közreműködésével a szakszer­vezetek szerveznek Sólyom László, Losonc A :ól végzett munka tudatában Néhány nap múlva már két esztendeje lesz, hogy Placetka József megkezdte ka­tonai szolgálatát. Azelőtt néhány évig építkezésen dolgozott, mint segédmunkás. Ahogy a kaszárnya kapuját átlépte a fiatal cigányfiú, az egység politikai dol­gozója elbeszélgetett vele arról, milye­nek az otthoni viszonyok, milyen az isko­lai végzettsége, stb. Nem tudok sem írni, sem olvasni — felelte szégyenkezve. A CS1SZ-szervezet vállalt védnökséget Józsi felett. Beosztottak melléje egy ka­tonát, aki estéről estére bevezette őt a betűk titkaiba. A CSISZ-tagok munkája megtetszett Placetka Józsefnek és ezért néhány hó­nap múlva a CS1SZ-szervezetbe kérte fel­vételét. A katonai szolgálat alatt köte­lességét mindig jól teljesítette, s ennek alapján a CSISZ-szervezet felvette tagjai sorába. Jóska a kollektíva bizalmát nagy­ra értékelte és mindent elkövetett, hogy katona társai ne csalódjanak benne. Az egyik nagy taktikai gyakorlat után a ka­tonai feladatok példás teljesítéséért az egység parancsnoka a csehszlovák hadse­reg példás katonája jelvénnyel jutalmaz­ta. De az nem minden. Jó munkájával foglalkozott egységünk pártalapszervezete is és felvette tagjelöltnek. Placetka József e napokban a jól tel­jesített katonai szolgálat feletti örömmel szívében tér vissza a polgári életbe. KAROL NEUPAUER, szakaszvezető Megáílták helyüket a fiatalok Lehotabányán szépen feldíszített terem­ben jöttek össze a bányász fiatalok a CSISZ-alapszervezet évzáró taggyűlésére. Az elmúlt esztendőben jó munkát végeztek a CSISZ-tagok. Több ifjúsági munkabrigá­dot alakítottak, amelyek a versenyben megáílták a helyüket. A kulturális munka terén is sikereket értek el. J. G. Tajov­ský: Zavaros örökség című színművét tanulták be, amelyet a környékbeli falva­kon is nagy sikerrel adtak elő. Azonkívül A legfontosabb feladatok teljesítése érdekében Nehéziparunkra óriási feladatok várnak, amelyek elvégzéséhez állandóan több munkaerőre van szükség. A nagymegyeri Nagyhizlalda nemzeti vállalat az 1959-es év folyamán 37 dolgozót küld ki e fontos munkaszakaszra. Üzemünk a mai napig már 31 személyt szabadított fel a nehéz­ipar részére. Üzemünk szorosan együtt­működik a járási nemzeti bizottság mun­kaügyi osztályával, a nehéziparba ment dolgozóinkat az év folyamán több ízben meglátogatjuk munkahelyükön, érdeklő­dünk körülményeikről, ellátásukról s arról, hogyan törődik az üzem a brigádosokrót. Egyúttal igyekezünk meggyőzni őket, hogy brigád-szerződésüket hosszabbítsák meg, mivel a nehézipar számára előnyö­sebb a bedolgozott munkaerő. Több dol­gozónk egy év leteltével további szerző­dést köt, sőt vannak olyan dolgozók is, akik már állandóan a bányában vagy az építkezésen maradnak. Habdák Gyula, Nagymegyer egész estét betöltő esztrádműsort is ren­deztek. Három irodalrni est szervezése is eredményes volt. Sportvonalon sem tétlenkedtek a fiatalok. A nyár folyamán több labdarúgó-mérkő­zést rendeztek. Azonkívül jól működik a birkózó és az« asztalitenisz-csapat is. A vita folyamán megtárgyalták a jövő évi -teendőket. Elhatározták, hogy föld­rajz és irodalmi kört szerveznek. Az iro­dalmi kör munkája a Fučík-jelvény meg­szerzésére fog irányulni. A múlt évben a politikai kört kissé elhanyagolták, ezért ebben az évben felújítják és nagyobb gon­dot fordítanak rá. Ezenkívül az év folya­mán hathatósabban foglalkoznak majd a CSISZ-tagok újítási javaslataival, me­lyekkel a szén gyorsabb és könnyebb ki­termelését akarják elősegíteni. Motesíky Árpád, Prievidza Versenyeznek a tanulók Madaron évek óta egyre emelkedik azoknak a száma, akik selyemhernyóte­nyésztéssel foglalkoznak. Ehhez sok-sok szederfalevélre van szükség. A szederfák gyarapítása érdekében a Méhészeti és Se­lyemhernyótenyésztő Központ ingyenes szederfacsemetéket ajánlott fel kiültetés­re iskoláinknak. Községünk 3 ezer hektá­ros határában sok az olyan kihasználatlan hely, ahol szederfacsemetéket lehet ül­tetni. Iskolánk tanulói ezért nagy örömmel versenyeztek a kis fák megrendelésében. Összesen 2500 csemetét fogunk kiültetni ebben az iskolai évben. Trenka Tibor, Modrany A Spartakiád fellépések részét képezi „A szülőföld dala" című gyakorlat, amely­ben hazánk különböző tájairól népviseleti csoportok szerepelnek. A Domaílicei Kerületi Nemzeti Bizottság szakszervezeti bizottságának csoportja ezt a gya­korlatot már szorgalmasan készíti elő. A csoport tagjai a szép őszi időt a sza­bad természetben végzett gyakorlatokra használják fel. (ČTK felv.) tjJ SZÖ S * 195 9' október 16.

Next

/
Thumbnails
Contents