Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-15 / 286. szám, csütörtök

A harmadik ötéves terv előkészítésében jelentós feladatok hárulnak a szakszervezetekre Kedden ért véget Prágában a Központi Szakszervezeti Tanács III. plenáris ülése. A vitában a Központi Szakszervezeti Tanács 30 tagja és póttagja vett részt. Valamennyi felszólaló lelkes egyetértést nyil- I vánított a harmadik ötéves terv irányelveinek javaslatával és azokból a forradalmi szakszervezeti mozgalomra háruló feladatokkal. A plenáris ülés határozatot hozott, amelyben teljes mértékben egyetért a harmadik ötéves terv irányelveivel. A határozat arra szó- i litja fel a szakszervezeti szerveket, hogy valamennyi dolgozót vonják be az aktív munkába a harmadik ötéves terv előkészítésénél. Párt- és kormányküldöttségünk visszatért távol-keleti útjáról NOVOTNÝ ELVTÁRS ÜNNEPÉLYES BÚCSÚZTATÁSA ULAN BATORBAN • KÖZ­TÁRSASÁGI ELNÖKÜNK MEGTEKINTETTE AZ IRKUTSZKI VIZIERŐMÜVET • PIHENŐ MOSZKVÁBAN A Központi Szakszervezeti Tanács III plenáris ülése utasítja a szakszervezete­ket és szerveiket, hogy nyilvános és tag­gyűléseken, valamint a munkahelyeken folytatott beszélgetések során tárgyalják meg a dolgozókkal a harmadik ötéves terv irányelveit és ezen irányelvek jelen­tőségét, szervezzék meg a dolgozók rész­vételét a vállalat ötéves terve javaslatá­nak megtárgyalásában a termelési tanács­kozásokon, valamint az üzemi műszaki­gazdasági értekezleteken. A szakszervezeteknek és szerveiknek a vállalatok és üzemek vezetőségével együtt a tematikus feladatokat, az újító és fel­találó mozgalmat, a komplex brigádok és tematikus csoportok tevékenységét a harmadik ötéves tervben a műszaki fej­lesztésre kitűzött döntő feladatok megol­dására kell irányítaniok. Mivel a harmadik ötéves terv sikeres megkezdésének alapfeltétele a második ötéves terv sikeres befejezése, a Forra­dalmi Szakszervezeti Mozgalom szocialista munkaversenyt szervez Csehszlovákia fel­szabadítása 15. évfordulójának tiszteletére. A szakszervezetek támogatnak minden olyan törekvést, amelyek a legmagasabb technika bevezetésére, a műszaki fejlesz­tési terv teljesítésére, a termékek mun­A nemzetgyűlés elnöke fogadta az uruguayi képviselők küldöttségét (ČTK) — Az Uruguay Köztársaság hattagú hivatalos parlamenti küldött­sége Francisco Rodriguez Camusso­nak, a képviselőház elnökének veze­tésével a Kínai Népköztársaságba ve­zető útját október 14-én Prágában rövid időre megszakította. A küldöttség ugyanaznap a nem­zetgyűlés épületébe látogatott, ahol Zdenék Fierlinger, a nemzetgyűlés elnöke fogadta őket a nemzetgyűlés elnöksége tajainak és további kép­viselőknek jelenlétében. Az uruguayi parlamenti küldöttség több napig tartózkodik nálunk. Lá­togatást tesznek egyes ipari üze­mekben és egységes földművesszö­vetkezetekben. karáfordításának komplex csökkentésére irányulnak. A szakszervezetek támogatni ' fogják a „Dolgozzék mindenki új módon" jelszó jegyében indított mozgalmat, az ' önköltség csökkentését célzó mozgalmat, I a szovjetunióbeli vlagyimíri kerület dolgo­zóinak példájára a beruházási költségek 1 hatékonyabb kihasználására irányuló tö- { rekvést, továbbá az 1960. évi mezőgazda­sági termelési terv túlszárnyalására a prerovi felhívás alapján kibontakozódon , versenyt, valamint a mezőgazdasági föld­terület termékenységének fokozása érde­kében a kelet-szlovákiai körzetek példá- , jára indított országos mozgalmat. Á szakszervezeti szervek külön figyel­mére és támogatására érdemes az üzemen belüli szocialista munkaverseny magasabb ' formája a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért, mely verseny fejlesztése rendkívüli gazdasági és politikai nevelő- i hatású. Diplomáciai kapcsolatok Csehszlovákia és Ghana között (ČTK) — A Csehszlovák Köztársa- ' ság és Ghana kormányai a két or- ! szág közötti baráti kapcsolatok meg­szilárdítására törekedve elhatározták, hogy követségi színvonalon diplomá- 1 ciai kapcsolatokat létesítenek és ki­cserélik követeiket. Az elhányt argentin követ búcsúztatása (ČTK) - Az elhunyt Raul Attilio Remondát, az Argentin Köztársaság volt prágai követét, akinek holttestét hazájába szállították vissza, szerdán, október 14-én délelőtt a prágai fő­pályaudvaron gyászszertartás kere­tében búcsúztatták el. A gyászszer­tartáson részt vett dr. J. Hájek, a külügyminiszter helyettese a Kül­ügyminisztérium dolgozóival, az Ar­gentin Köztársaság prágai követsé­gének dolgozói dr. A. Adennok, az Argentin Köztársaság ügyvivőjének vezetésével, továbbá a prágai dip­lomáciai testület tagjai. (Folytatás az 1. oldalról) Antonín Novotný, a CSKP KB első titkára, Köztársaságunk elnöke és felesége mongóliai látogatásuk befe­jeztével kedden este ünnepi fogadást rendezett Ulan Batorban. A fogadá­son részt vett Cedenball, a Mongol Népi Forradalmi Párt első titkára, a minisztertanács elnöke, Szambu, a nagy népi hural elnökségének elnöke, a párt-, a nagy népi hural-, a mi­nisztertanács többi vezetői, a politi­kai, gazdasági és kulturális élet kép­viselői. Csehszlovák részről • jelen voltak Barák, Hendrych, Dávid és más elvtársak. Novotný elvtárs üdvözlő beszédé­ben hangoztatta, hogy a csehszlovák vendégeket meglepte Mongólia fej­lődése és a mongol nép munkájának számtalan eredménye. Szambu elv­társ köszöntőjében kiemelte a mon­gol nép sikereiben megnyilvánuló csehszlovák segítséget és kérte No­votný elvtársat, tolmácsolja a test­véri Csehszlovákia népének, a CSKP­nek s a csehszlovák kormánynak szí­vélyes üdvözletét és sok sikert kívánt a szocialista építés befejezéséért és a világbékéért folytatott küzdelmünk­ben. * * * Novotný elvtárs háromnapos mon­góliai látogatás után elbúcsúzott a vendégszerető mongol nép képvise­lőitől. Az Ulan Bator-i repülőtéren Ceden­bal elvtárs búcsúztatta köztársasági elnökünket. Ezután Novotný elvtárs mondott beszédet. Kijelentette, hogy a csehszlovák küldöttség meggyőző­dött a mongol nép Csehszlovákia iránti testvéri viszonyáról. A mongol párt- és kormány vezetőivel folyta­tott megbeszélések is a testvéri ba­rátság és a kölcsönös megértés szellemében folytak. E látogatás a mongol-csehszlovák barátság további szilárdulását és a kölcsönös együtt­működés elmélyülését szolgálja. Novotný elvtárs a továbbiakban ki­jelentette: Véget ér látogatásunk az ázsiai testvéri szocialista országok­ban. Országaink népeit a békeharc­ban, a szocialista- és a kommunista társadalom felépítéséért folytatott küzdelemben kifejtett közös törek­vés, a proletár nemzetköziség szelle­me fűzi össze. Láttuk, milyen új erőt és lendületet adtak a szocializ­mus eszméi és a népi hatalom a né­peknek. Láttuk, hogy a Kínai Nép­köztársaság, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság és a Mongol Nép­köztársaság népe a szocialista építés néhány éve alatt korszakalkotó át­alakulásokat valósított meg életében és gazdag eredményeket ért el a szocialista társadalom építésében. E történelmi átalakulások más né­peknek is példát mutatnak, megmu­tatják, hogyan érhető el igazi nem­zeti és szociális szabadság az új szocialista társadalom építésében, hogyan érhető el a gazdaság és a kultúra felvirágoztatása, a nép élet­színvonalának állandó emelése. Novotný elvtárs beszéde végén sok sikert kívánt a Mongol Népi Forra­dalmi pártnak és a mongol népnek a szocializmus építésében. Helyi időszámítás szerint 9 órakor indult el Irkutszkba a szovjet külön­repülőgép. Novotný elvtárs rövid irkutszki tar­tózkodása alatt megtekintette az An­gara folyó mentén épült új vízierő­művet. A csehszlovák vendégeket a Komintern kolhoz képviselői üdvözöl­ték és idei termésű cédrusdióval ajándékozták meg. Irkutszkban Richard Dvoŕák moszk­vai csehszlovák nagykövet várta köz­társasági elnökünket és Moszkváig kísérte. A TU-104-es csehszlovák különre­pülőgép helyi időszámítás szerinl röviddel 12 óra után elhagyta Kelet­Szibéria legnagyobb városát és irányi vett Moszkva felé. Pártunk és kor­mányunk vezetői délután röviddé 3 óra előtt értek a szovjet fővárosba A vnukovói repülőtéren Kiricsenko az SZKP KB elnökségi tagja, a KE titkára, Firjubin külügyminiszterhe­lyettes, Georgadze, a Szovjetünk Legfelső Tanácsa Elnökségének tit­kára, Ivasutyin, az állambiztonság bizottság alelnöke, Bogrovnyikov, í moszkvai városi tanács elnöke és a: SZKP KB vezető munkatársai fogad­ták Novotný elvtársat és kíséretét Jelen voltak a kínai, koreai és mon­gol nagykövet, valamint a csehszkj­vák képviseleti hivatal tagjai. A repülőgép moszkvai időszámítás szerint 16 óra 15 perckor elindull Prága felé. A szovjet űrrakéta a Föld felé tart Moszkva (TASZSZ). — Az önműködő V bolygóközi állomás október 13-án foly­Q tatta útját a világűrben és 430 500 kllo­' méterre közelítette meg a Földet. Az október 12-i mérési eredmények feldol­gozása igazolta, hogy a bolygóközi állo­más a meghatározott pályán mozog. A telemetrikus adatok feldolgozása azt mutatja, hogy a bolygóközi állomáson elhelyezett tudományos berendezés, va­lamint a hőmérsékletet szabályozó rend­szerek és energiaforrások rendesen mű­ködnek. Az önműködő bolygóközi állomás októ­^ ber 13-án, moszkvai időszámítás szerint 20 órakor a Kígyótartó csillagképből át­ment a Herkules csillagképbe, arra a pontra, melyet a következő egyenlítői koordináták képeznek: rektaszcenzió: 16 óra 55 perc 13,8 másodperc, deklináció: 13 fok 54 perc. A bolygóközi állomás az említett idő­ben a Capverd-szigetektől délre az At­lanti-óceánon a Föld felületének ama pontja fölött volt, melyet a nyugati hosszúság 22,7 foka és az északi széles­ség 13,9 foka képez. Mint már közölték, a legközelebbi összeköttetés a bolygóközi állomással október 15-én. moszkvai időszámítás sze­rint 17 órától 18 óráig valósul meg. Az október 15-i összeköttetéskor a bolygóközi állomás 349 ezer ' kilométerre lesz a Földtől. i i tudósításunk: Az üzletek eladási ideje október 25—27-én (ČTK) — Vasárnap, október 25-én az élelmiszerek és iparcikkek eladási helyei, amelyek vasárnap nyitva tartanak, a szo­kásos időben lesznek üzemben. A nyil­vános étkezés üzemei és a dohányárudák ugyanúgy lesznek nyitva mint a többi vasárnapon. Hétfőn, október 26-án a tejcsarnokok 7 órától 10 óráig lesznek nyitva, hogy biztosítsák a kenyér és sütemény el­adását is. A cukrászsütemények eladási helyeit és a cukorkaárudákat, amelyek vasárnap is nyitva vannak, a vasárnap szokásos eladási időben tartják nyitva. A dohányárudákat a nagy forgalmú he­lyeken 8 órától 11 óráig tartják nyitva, a többi eladási hely hétfőn zárva lesz. A vendéglők nyitvatartási ideje a szo­kásos lesz. Kedden, október 27-én vala­mennyi eladási hely nyitva tart, kivéve azon cukrászdákat, amelyeket az októ­ber 26-1 eladás helyett zárva tartanak. •k Csütörtökön, október 15-én több mint 3 hónapi szünet után ismét megnyílik a nyilvánosság számára a prágai V. I. Le­nin Múzeum. A három hónapos szünet alatt a múzeumot kibővítették és a jobb áttekintés végett átalakításokat eszkö­zöltek. • A Csehszlovák főbizottság a Nemzeti Front prágai városi bizottságával, vala­mint a Központi Nemzeti Bizottsággal együtt pénteken, október 16-án 16 óra­kor a kongresszusi palota balszárnyában manlfesztációt rendez v a Nemzetközi De­mokratikus Nőszövetség Tanácsa ülésé­nek tiszteletére. A KRUPINAl járásbeli Ladzany község EFSZ-ében, Szlovákia legnagyobb gyü­mölcstermelő szövetkezetébeh, teljes ütemben folyik az almaszüret. A 160 hektárnyi gyümölcsösből a szövetkezeti tagok mintegy 5 vagon kiváló minőségű almát adnak el, melynek értéke több mint 200 ezer korona. OKTÓBERBEN megjelent a Szovjetszkij Szojuz folyóirat külön kiadása, amely Ny. Sz. Hruscsovnak, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének USÁ-beli látoga­tásával foglalkozik. A különkiadás egy része beszámol a Szovjetunió párt- és kormányküldöttségének a Kínai Népköz­társaságban tett látogatásáról. Az érdek­lődők ezt a különkiadást megrendelhetik az Orbis vállalatnál, Bratislava, Lenin­grádska 14 MORVAORSZÁG cseppkőbarlangjait ez idén már 447 374 személy kereste fel, közöttük az öt vilaqrész 44 országából érkezett 25 723 külföldi vendég. F. ŠORM akadémikus, a Csehszlovák Tudományos Akadémia elnökhelyettese a napokban tért vissza az Amerikai Egye­sült Államokból, ahová az amerikai ve­gyészeti társaság arányérmének és a Fritzche díjnak átvételére hívták meg, amelyet a vegyészet terén végzett kiváló munkájáért nyert. BEYOI KRISNA AHARYA, az Indiai , Köztársaság rendkívüli és meghatalma­zott nagykövete a nagykövetség titkárai­nak kíséretében kedden felkereste a , Csehszlovák Tudományos Akadémia Ke­leti Intézetét. Az intézetnek és a Nem­zeti Képtárnak átadta a nagykövetség ajándékát: az Indiából érkezett indoló- 1 giai könyvek gyűjteményét. RAGHUNATH RAO, a nemzetközi mun­kahivatal vezérigazgatójának helyettese I Genfből Moszkvába és Indiába vezető útját Prágában megszakította. Hétfőn a prágai Tesla nemzeti vállalatba látoga- | tott. Kedden Evžen Erban, a Szociális Biztosítás Állami Hivatalának elnöke fo- ' gadta a becses indiai vendéget. JAROSLAV PURŠ, az ústi vegyi és kohá­szati termelési társaság alkalmazottja a napokban a Német Szövetségi Köztársa­ságba utazott. A coburgi bíróság előtt tanúskodni fog Kurt Eccarius, volt SS­mann, a sachsenhauseni gyűjtőtábor bör­tönének vezetője ellen folyó bűnperben. A CSSZBSZ Banská Bystrica-i kerületi ' bizottsága október 14-én Banská Bystrí­cán „A harcoló szovjet irodalom" címen kerületi szemináriumot rendezett. A sze­minárium résztvevői szívélyesen üdvözöl­ték körükben J. A. Osztrovszkaját, Ny. ' A. Osztrovszkij elhúnyt szovjet író nö- ' vérét és A. P. Lazarevát, az író tit­kárnőjét. A KASSAI kerületben az állami gaz­daságok földalapjának termékenyebbé té­tele érdekében 22 565 hektáron talajja­vltási munkákat végeznek és ?165 hek­táron öntözőberendezéseket létesítenek. —rsz— A VENDÉGLÖK ÉS ÉTTERMEK, Prága 1. üzemi igazgatósága Prága főváros Köz­ponti Nemzeti Bizottságának Tanácsa elé javaslatot terjesztett orosz nemzeti ét­terem létesítésére „Moszkva" elnevezés­sel, amely étterem a volt Lloyd kávéház és a Krištof étterem helyiségeiben lesz. A ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG fő ál­lamügyészének meghívására szerdán dr. Jan Bartušek professzornak, a Csehszlo­vák Köztársaság főállamügyészének ve­zetésével Bukarestbe utazott a csehszlo­vák államügyészség küldöttsége. A láto­gatás folyamán kicserélik a két baráti ország államügyészségeinek munkájából eredő tapasztalatokat. Az ENSZ többsége az alapokmány betartása mellett TÖRÉS Ä SZAVAZÖGÉPEZETBEN Az egyik New York-i televíziós állo­1 más hírmagyarázója kedden este két kérdést tett fel: 1. Miért áll oly rosz­i szul az USA jelöltjének, Törökor­szágnak a szénája abban a verseny­I ben, melyet Lengyelországgal folytat a Biztonsági Tanács tagságáért? 2. Miért támogatta az USA oly lelkesen ' Törökországot, hogy még presztísét is kockára tette? E két, bár megválaszolatlan kérdés feltevése helyénvaló volt. Az ENSZ közgyűlése hétfőn és pénteken 25­: ször szavazott a Biztonsági Tanács , harmadik változó tagjára. Valameny­1 nyi fordulóban nem Törökország, ha­[ nem Lengyelország, mint Kelet­Európa jelöltje nyerte el a szavaza­| tok többségét. A szavazatok száma azonban nem volt elegendő megvá­lasztására. Kétharmados többségre volt szükség, de ennek ellenére az egész úgy hatott, hogy szembetűnően elvetik a Biztonsági Tanácsban a Ke­let-Európát megillető tagsági hellyel űzött amerikai üzérkezést. Ez meglepetést, bosszúságot és za­I vart keltett az Egyesült Államokban. Az elmúlt években a jelöltet gyakran úgy fogadtatták el, mintha például az alaskai kormányzó helyét töltötték volna be. Nem várták, hogy Lengyel­ország több szavazatot nyer, mint az Egyesült Államoktól támogatott Tö­rökország. A New York Times szerdai száma ehelyett bőszen megállapítja, hogy a NATO és a Latin-Amerika egyes országai sem követték az USA példáját. „A szavazás titkos, de azt ^ tartják, hogy Kanada, Hollandia, Nor­n végia, Dánia és Izland Lengyelország­it ra szavazott. A Lengyelországra sza­vazó latin-amerikai országokhoz tar­tozik Argentína, Brazília, Kuba, Equador, Mexikó, Panama és Vene­zuela. Mexiko valóban az az ország, mely a szocialista államok és az USA ^ közötti harcos szavazásokon régebben V sohasem állt a szocialista tábor v pártján. ? Különféle okokat kerestek a történtek X magyarázására. Miért áll tényleges többséggel szemben az USA? Sok állam attól tart, hogy az egyenlő képviselet gyakorlata egyszer ellene for­dulhat. A fő ok azonban egészen más. A Szovjetuniónak a négy éven belül meg­valósuló teljes leszerelésre tett javaslata, melyet Hruscsov elvtárs nemrégen ugyanabban a teremben terjesztett elő, amelyben a jelenlegi választás folyt, erős hatást gyakorolt a világra. Hruscsov elv­társ és Eisenhower elnök megbeszélései megerősítették azt a nézetet, hogy meg­érik az időt, hogy nagy fordulat követ­kezzék be a nemzetközi kapcsolatokban és a hidegháború felszámolása reális va­lóság lesz. Az Egyesült Államok e pillanatban a rendellenes hidegháború fennmaradását követeli az ENSZ-ben... Az elégedetlen­ség éppen most nyilvánult meg szembe­tűnően, amikor a Biztonsági Tanács har­madik változó tagját választották. Hogy milyen simán folyhatna le a választás, ha az alapokmány szellemében hajtanák vég­re, Ecuador és Ceylon példája igazolja. E két országot hétfőn már az első fordu­lóban beválasztották a Biztonsági Tanács­ba. A múlt napokban Lengyelországra sza­vazó többségnek más szempontból is je­lentősége van. Közvetve alátámasztotta azt a gondolatot, melyet a csehszlovák kor­mány megbízásából küldöttségünk vetett fel. Annak a kérdésnek megoldásáról van szó, hogy az ENSZ közgyűlése elnökének megválasztásakor tartsák be az igazságos földrajzi képviseletet. A Biztonsági Tanács hátralevő tagjáról, Lengyelországról, vagy Törökországról megejtendő szavazás hétfőn folytatódik. Addig nyilvánvalóan intenzív munkát fej­tenek ki a kulisszák mögött. A New York Times nagyon hangoztatja: „Várható, hogy az USA hétfőig újult erőfeszítést tesz s meggyőzi a latin-amerikai országokat és szövetségeseit, hogy Törökországot válasszák". Arról is szó van, hogy eset­leg más jelöltet állítanának, nem Török­országot; csakhogy megakadályozzák Ke­let-Európa képviselőinek megválasztását. Egyszer s mindenkorra legyenek tisztá­ban azzal, hogy semmilyen trükkel nem fog sikerülni megkülönböztetni e földrészt az ENSZ-ben, hogy az egyedüli megoldás: a béke és az igazság érdekében határozot­tan véget vetni a megkülönböztetésnek. P. TVAROH Hruscsov fogadta Schärf osztrák köztársasági elnököt Moszkva (TASZSZ) - Nyikití Hruscsov, a Szovjetunió Miniszter­tanácsának elnöke kedden a Kreml­ben fogadta Adolf Schärf osztrák közt4rsasági elnököt. Baráti és szí­vélyes beszélgetést folytattak. •ír Nyikita Hruscsov, az SZKP KB el­ső titkára és a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke kedden a Kreml­ben fogadta a bolgár mezőgazda­sági küldöttséget, melyet J. Traj­kov, a Bolgár Népköztársaság Mi­nisztertanácsa elnökének első he­helyettese vezet. Nyikita Hruscsov baráti beszélgetést folytatott a kül­döttség tagjaival. Szukarno elnök meghívta Ny. Sz. Hruscsovot és A. I. Mikojant Indonéziábi Dzsakarta (ČTK) — Szukarno, az In­donéz Köztársaság elnöke október 13-ár fogadta a szovjet parlamenti küldöttsé­get, amely N. A. Muhitgyinovnak, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa nemzetiségi ta­nácsa külügyi bizottsága elnökének veze­tésével látogatóban Indonéziában tartóz­kodik. Szukarno elnök elbeszélgetett a szov­jet küldötíség tagjaival és ez alkalom­mal Muhitgyinovot arra kérte, közöljt Ny. Sz. Hruscsovval és A. I. Mikojanna: Indonézia elnökének meghívását Indoné­ziába. ALEKSZEJ KOSZIGIN, a Szovjetunió Mi­nisztertanácsa elnökének helyettese és i Szovjetunió Tervhivatalának elnöke októbe: 13-án fogadta Fam-van Dongót, a Vietna­mi Demokratikus Köztársaság miniszterel­nökét, akivel szívélyes baráti beszélgetés folytatott. (ČTK) MAO CE-TUNG, Kína Kommunista Pártji Központi Bizottságának elnöke október 14­én fogadta Alexander Zawadskit, a Lengy Egyesült Munkáspárt Központi Bizottsági politikai irodájának tagját a Lengyel Nép köztársaság Államtanácsának elnökét. (CTK CSENG-TU kínai városban az atomén békés kihasználását ismertető szovjet ki­állítást megnyitása óta több mint egy mil­lió 300 ezer személy kereste fel. (ČTK) Božena Macháčová-Dostalová, a Csehszlo­vák Kötársaság közszükségleti iparának mi­nisztere szovjetunióbeli útján felkereste í Kirovi Gyapotkolhozt. (ČTK) A BONNI Bundeswehr Korrespondenz je­lentése szerint a nyugat-németországi lé­gierők keretében megalakították a bomba­vető vadászrepülőgépek sorrendben már ai ötödik ezredét. (CTK) SAO PAOLOBAN október 14-re virradč éjjel a városi közlekedési vállalat 15 ezei alkalmazottja sztrájkba lépett, 30 száza­iékos béremelést követelnek. (ČTK) AZ IZLANDI statisztikai hivatal jelentése szerint Izland lakosságának száma 1958 de­cemberében összesen 170 156 személyt tett ki. Reykjavikban, az ország fővárosában 69 ezer 268 személy él. (ČTK) ÍJ J SZÓ 2 & 1959. október 15.

Next

/
Thumbnails
Contents