Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-10 / 281. szám, szombat

1 izenegyezer kilométer az új Kínán keresztül 0 Tíz fiatalember ül a szobában. Az y ablak közelében egy vagy harmincéves, A rokonszenves és mosolygósképü férfi áll — egykori rabszolga. Könnyedén és kissé röstelkedve hajol az asztal ^ fölé az egykori rabszolganő, mintha nem akarná, hogy nagy, ábrándos szemébe nézzünk. Amott az a daliás terf metü, jóképű legény a Kha-va nemÁ zetiség fia, tegnap még barbár volt, [ néha meg-megsimítja fehér turbánját, T mosolyogva ránkvillantja fehér fogait, ^ amelyek hófehéren ütnek el sötétbarna. szinte fekete arcbőrétől. Csészénkbe a teát egy törékeny testű, aprótermetü ^ asszony tölti, arca akár egy kislányé, Á a határvidéki thai nemzetiséghez tar~ tozik ... Különös érzés volt, mondhatnám csodás emberi öröm, hallgatni ezeket az embereket, akik néhány év alatt, két, sőt három társadalmi rendszeren fejlődtek keresztül, hogy beleérjenek a negyedikbe. Kínai útunkról szóló legutóbbi cikkünkben már foglalkoztunk azokkal a számunkra oly szokatlan és meglepő jelenségekkel, amelyek Jiin-nán tartomány nemzetiségi csoportjainak életét jellemzik. Most itt vannak velünk ezeknek a népeknek a fiai és lányai, mosolyogva beszélnek életükről, álmokat szőnek jövőjükről, számot vetnek magukkal és az előttük álló feladatokkal, megnyitják előttünk szívüket, beavatnak vágyaikba. Erről a beszélgetésről számolunk be az alábbiakban. A színhely: a nemzeti kisebbségek intézete Khun-mingben, az időpont 1959. Jang Csi-min elvtársnö a Ha-ni nemzetiség lánya; ezüstösen csillog a fejdísze, amikor közelebb ül az asztalhoz, és jobkeze önkéntelen mozdulatával próbálja leplezni a lámpalázát, amely pírba vonja barna arcát. Pár perc múlva azonban már halk szavakkal, érthetőn és megrázó nyugalommal mondja el a Vörös folyó közelében fekvő szülőfaluja történetét. — Azelőtt sokszor nem volt mit ennem, koldulnom kellett egy falat kenyérért. Amilyen hosszú volt az év, nap-nap után dolgoztunk, mégis örökös vendég volt körünkben a nyomor, az éhség, rongyokba öltözködtünk, pálmaháncsból font, vagy ökörbörből készült takaró utat t uUtdKULONOSBESZELGETES A thai nemzetiség „páva-tánca" támadt rá. Ezt csupán azért nem tette, mert érték, fizetőeszköz voltam a kezében. Hogy mikor volt ez? Hat éve, — válaszol közbevetett kérdésünkre. — Tanulás? Még álmodni sem lehetett róla. Nem hagyhattam el a falut — a rabszolgák nem mehettek a városba, bár a falunktól csak egy napi _járás választotta el. Beszél az elképzelhetetlen nyomorról és éhségről, amely évente valósággal megtizedelte a falujukat, elmondja, hogyan vitték el katonáknak a rabszolgákat, hogyan. uszították egymás ellen a nemzetiségeket. — A hal nemzetbelieknek azt mondták, hogy u ji nemzet nem lehet a barátjuk, mert a jik olyanok, mint a disznó sörtéje. Az egymás ellen ingerelt nemzetiségek természetesen nem elégedtek meg egymás becsmérlésével, bizony gyakran véres összetűzésekre került sor köztük. De mindez olyan régen volt, hogy ma már nem is igaz. — Nugyon sokat jelent számunkra, hogy ma már egyenlő embereknek tekintenek, ugyanaz a jogunk, mint a többinek, — mosolyog Tittu Na-ho elvtárs, s hozzáteszi: — Nemrég írástudatlan rabszolga voltam, de ma már proletár, munkás vagyok! „Nemzetének neve sem volt, nevet csak nemrég kapott: ,,kha-vának hívják". Ajsamu, a khü-va nemzetiség fia igen elevenen mesélt életéről, hangja valóságmm Ajsamu, a kha-wa nemzetiség tagja. tunk. A földbirtokosok könyörtelenül 'behajtották az adót, s ez az adó irgalmatlanul nagy volt. A legszörnyűbb az 1947es és 1948-as év volt. A falunkban s zúz család élt, s évente száz ember halt éhen. Az erdőre jártunk rőzsét szedni, s szinte lépten-nyomon holttestekbe botlottunk .. . Nekünk asszonyoknak szinte semmi jogunk sem volt. Férfiak társaságában az asszony nem ehetett, sem ülhetett, még a haját sem fésülhette. A jelszabadulás után felkelt a szegény emberek napja. A földbirtokosok hatalma megdőlt, az államtól gabonát, ruhát kaptunk és kölcsönbe pénzt. 1956-ban megtörtént a földreform, s kevéssel utóbb megalakult a szövetkezet. Gátak épültek, a gabonatermés egyszeriben megnőtt. Két esztendő alatt falunk lakásai átépítették a házaikat, eltűntek a régi ócska szalmakunyhók, gyerekotthon is épült, országút, még a vilanyt is bevezették. A szüleim nemrég azt írták, hogy ha hazatérek, aligha ismerem ki magam a faluban és keresni fogom a házunkat. Enynyire megváltozott minden. De azért még mindig elmaradott a nép. Amikor Jang Csi-min elvtársnö néhány évvel ezelőtt az intézetbe került, nem tudott írni, olvasni, s ahogy ma mondja, „igen alacsony volt a kulturális színvonala". Nemsokára visszatért a falujába, Thou-tiébe, a Vörös folyó partjára, s tanítónő lesz. E pillanatban önkéntelenül látni véltem magam előtt Jang Csi-min életének két képét: a ritkásan, de magasra nőtt fák tövében lesoványosodott, éhes, rongyokba öltözött rabszolgalány áll, egy köteg rőzsével a karján, meredten néz két holttestre, anyára és gyermekére ... A padok között mosolyogva sétál felalá a kedves szavú tanítónő, néha a betűkkel ismerkedő gyerekek fölé hajol, rendre int egy rakoncátlan kisfiút, s amott a másiknak szeretettel megsimogatja göndör-fekete hajút. Tthu Na-ho elvtárs, az intézet pártszervezetének vezetőségi tagja. A ji nemzetiség fia, arcáról egy pillanatra sem hervad le a szívélyes, bartlságos mosoly. Valósággal árud belőle az életöröm, az optimizmus. — Nemrég még semmi sem voltam, csak rabszolga, akit a gazdája megverhetett, sőt agyon is verhetett, ha kedve A fiatal Ajsan hangja remeg u megrázó emlékek hatása alatt, egész teste reszket az indulattól. Aztán találó, plasztikus képet fest szülőfaluja életéről az utóbbi esztendőkben: — 1952-ben a párt komoly nevelömunkába kezdett a kha-va nemzetiség körében. Ötvennégyben elvégezték az iskolát a népünk soraiból kiszemelt első káderek, s az emberek egyre közelebb kerültek egymáshoz, összefogtak, egységbe tömörültek. Ötvennyolcban népünk a maga ura lett, megtanultunk szántani és vetni, szőni, fonni és a földet öntözni. A szülőfalumban már hat kis műhely és bánya működik, vasércet és aranyat bányászunk, magunk szőjük a gyapot-kelmét. Az emberáldozat véres szokása tavaly j'égleg megszűnt. Oj házak épültek, fő táplálékunk a rizs, az emberek ruhákat, cipőt, takarókat vettek. Mindez nem lett volna lehetséges o párt nélkül! Elbeszélgettünk Tomago elvtársnövel a tyin-pho nemzetiségből, meg egy fiatalasszonnyal, Tjou-nivel, aki thai nemzetiségű, hamarosan haza készül, szülőföldjére, politikai munkát akar végezni, s könyveket fordítani kínaiból thai nyelvre és fordítva. Azután fényképeket mutatnak, rajtuk népviseletbe öltözött fiatalok. — Ez itt Cang elvtárs, tibeti nemzetiségű volt, nemrég megölték. Velünk együtt tanult, szerette az éneket és a táncot. — Ez meg a legjobb táncosunk, a jl nemzet fiai közül. A moszkvai fesztiválon is résztvett. Nemsokáru találkoztunk is vele. Amikor kiléptünk az épület kapuján, csoportba verődve vártak az itt tanuló fiatalok, ki tudná megmondani, hány féle nép fiai és lányai. Tánccal, énekszóval akartak köszönteni. A thai nemzetiség bájos „pávatáncát" a li-su nép örömös, fergeteges „aratótánca" követi. Táncolnak és énekelnek a ha-ni nép fiai, tibetiek, s búcsúzóul a jl nemzetbeliek; költői hangulatú táncuknak hozzáillő nevet adtak: „Holdfényben", s eléneklik szerelmi dalukat is, amely így kezdődik: „Virágzik már az őszi barack." A kommunisták munkája nyomán sebesen peregnek az évszázadok, korok múlnak el, váltják egymást az embeA ha-ni nemzetiségű Jang-csi-min elvtársnö. gal hullámzott, akár a tenger árja magasra csapott és ismét csendesebbé enyhült, hol a múlt keserves szenvedései és igazságtalansága fölött érzett indulat hatotta át, hol a ma szépségeit dicsérő dallamos pátosz. Nem értettem a szavait, a beszéde mégis érthető volt számomra, olyan híven tükrözte érzéseit, mondhatnám gondolatait. — A vungsz (törzsfőnök) egyre több embert zsákmányolt ki, s ezek szörnyen szenvedtek, állandóan éhesek voltak, s még télen sem futotta valami rendesebb göncre, amit magukra vehettek volna. Nem tudtunk még szántani és vetni sem, úgy ahogy kellett volna, s ezért kénytelenek voltunk mindenféle gyökereket enni. Ami mégis megtermett a földeken, nyersen fogyasztottuk el, mert a nép még főzni sem tudott. Vetés előtt felgyújtottuk az erdőt, a földbe fabotokkal lyukakat vájtunk, beléjük raktuk a magokat. Fáradságos, verítékes munka volt, s mégis sivár a gyümölcse. Törzsünkben szörnyű vallásos szokás urakodott. A vangsz tavaszi vetés előtt megparancsolta, hogy valakinek ' vágják le a fejét. A levágott fejet egy fára tűzték, amely körül esőért és jó termésért könyörögtek. Az emberek rettegtek az áldozattól, egész családok menekültek a hegyekbe és ott lappangtak, míg el nem múlt a tavaszi vetés ideje. A vangsz az emberáldozat szörnyűségeivel félemlítette meg és tartotta hatalmában az egész népe}. A ji nemzetiségű Ti-hu-na-ho elvtárs. rek érzéseiben, gondolkozásában. Ékesen szóló bizonyságai ennek mindazok, akikkel alkalmunk volt elbeszélgetni. Szót értettünk velük, hisz évszázadok elmaradottságának nyűgét levetve ma már ők is úgy gondolkoznak, éreznek, örülnek és aggódnak, akárcsak mi. Búcsút intünk egymásnak. Elmenőben mindnyájan arra gondolunk, hogy aligha találkozunk velük még egyszer ebben az életben, bár kifürkészhetetlenek a véletlen utai. Kár. Ha még egyszer ellátogathatnánk ide öt vagy tíz év múlva ... Mi lesz itt tíz esztendő múlva!. OLDRICH SVESTKA Könyvek a kultúra szolgálatában A napokban ellátogattam a Kassai Magasépítkezési Vállalat igazgatósága keretében működő üzemi bizottsághoz. Erdekeit, milyen tevékenységet fejt ki ez a szerv a kultúra terén. Megtudtam, hogy a kulturális bizottság elnöke az agilis Bučko Ferenc. A könyvtárszolgálat után érdeklődtem. Tüstént kezembe nyomták a könyvjegyzéket, melyben 1029 könyv szerepel. Láttam, hogy a könyveket gondos mérlcqelésscl vásárolják. A könyvtárban megtaláltam mind a politikai, mind a szépirodalmi és népszerű tudományos műveket. Ezzel magyarázható, hogy ez a könyvtár sok olvasót elégít ki, amint azt Heincz György könyvtárostól megtudtam. A politikai szakirodalom után érdeklődök Lenin, Marx, Engels, Gottwald műveiből válogathatnak, a klasszikus szépirodalom csakúgy, mint a jelenkor irodalmának minden jelentős szerzője megtalálható a könyvjegyzékben. A hivatalosan regisztrált olvasótábor 214 dolgozó, ezek közül néhányan szívesen olvasnak magyar nyelvű könyveket. A könyvtárnak 63 állandó olvasója van, a többi alkalmilag kölcsönzi a könyveket. Egy év alatt mintegy 1200 kölcsönzést jegyzett be a könyvtáros, amely szám már önmagában is arról tanúskodik, hogy a Magasépítkezési Vállalat igazgatóságának dolqozói szabad idejüket szívesen töltik olvasással. Mindamellett az eddigi adatok — bármennyire is kieléqítöek — nem lehetnek véglegesek. Érdeklődtem további terveik felöl. Megtudtam, hogy a kulturális alap költségvetésében a jövő évben is jelentős összeget fordítanak újabb könyvek beszerzésére. Ez természetes is — mondja Heincz György — hiszen könyvtárunknak lépést kell tartania a haladó szellemű irodalommal, annak minden új, a szocialista embert fejlesztő müve kell, hogy szerepeljen a könyvtárunkban. Tovább kívánjuk bővíteni a népszerű tudományos müvek számát, különös tekintettel a szovjet technika és űrhajózás eddigi és remélhető további sikereinek népszerűsítésére. Az állandó és alkalmi olvasók számát szintén szaporítani kell. Ma már megdönthetetlen tény, hogy a könyv az új embertípus kialakításának egyik nélkülözhetetlen kelléke és ezért láttam örömmel, hogy itt ezt az elvet a szakszervezet vezetői maradéktalanul a magukévá tették. Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a tényt sem, hogy az üzemi könyvtár olyan szakkönyvekkel is bővül, amelyek a vállalati dolgozók továbbképző tanulmányaihoz szükségesek. így az üzemi könyvtár lényegesen megkönnyíti a továbbképzéssel járó anyagi kérdések megoldását, szi\esen rendelkezésre bocsátja a továbbképző tanfolyamokon résztvevő, illetve az egyetemi előadásokat hallgató dolgozóknak a szükséges tankönyveket. Búcsúzóul további sikereket kívántam az üzemi könyvtárnak. Egyben szeretném, ha a Magasépítkezési Vállalat más üzemrészlegei is hasonló alapokon fejlesztenék könyvtárszolgálatukat. Aligha csalódunk, ha annak a reményünknek adunk kifejezést, hogy a vállalat keretében működő többi üzemi bizottság között a közeljövőben egészséges kulturális verseny indul meg a könyvtárak között mind az olvasók, mind a kölcsönzések számát illetően. Ezzel valóban fokozni lehetne az építkezések számos dolgozójának érdeklődését a könyv iránt és igen nagymértékben lehetne hozzájárulni a dolgozók szellemi szükségleteinek tervszerű és céltudatos kielégítéséhez. (ta) A falujárás nemes hivatása A

2 z új színházi évad elejétől, átszervezés folytán, megszűnt az Állami Faluszinház. A magyar együttes tagjai, mint a Magyar Területi. Színház művészei szerepelnek ezentúl a nyilvánosság előtt. A megszűnt Faluszínház szerepét kerületenként a kerületi színházak vették át. A magyarlakta vidékek falvaiba tehát új évadunkban már a Magyar Területi Színház viszi el a kultúrát, átvéve a volt Faluszínház nemes feladatát és hivatását: a falujárást. A felszabadulásunk óta eltelt tizenöt év alatt a társadalmi-gazdasági forradalmi átalakulással párhuzamosan jelentős változások mentek végbe falvaink szellemi-kulturális életében is. Ma már a múlté a nyomorúsígban és szellemi sötétségben vergődő falu. A népi hatalom éveiben elindított és ma már kiteljesedő kulturális forradalom során nagy vonalakban felszámoltuk az írástudatlanságot, kiépítettük a művelődési intézmények láncolatát, könyvet adtunk a dolgozó parasztok kezébe. A falusi művelődés széleskörű tömpqmozqalommá vált, amely sajátos eszközeivel mindenkor híven szolgálja a párt politikájának megvalósításáért vívott harcot. A falusi művelődés tartalmi irányításával kapcsolatos feladatok teljesítésének napjainkban különös jelentősége van, Egyrészt azért, mert a falu szocialista átalakításáért folyó harc győzelme orszáqos viszonylatban és minden eqyes faluban külön-külön a kulturális nevelőmunkától is függ, másrészt pediq most fokozottabb figyelmet kell fordítani a falu kulturális életének eszmei-tartalmi tisztaságára és tömeghatására. Falvainkon olyan kulturális munkát kell véflezni, amely hozzásegíti a dolgozó parasztokat azonnali és távolabbi politikai-gazdasági feladataik felismeréséhez, az osztályellenségqel szemben éberségre és maqas politikai öntudatra nevelni őket. A kulturális forradalombaA naqy szerep hárul a színházra is. A Faluszínházat úqy hívtäk, hogy „százezrek színháza". Most, hogy átvettük tőle a kultúrahordás stafétabotját, meqhajtjuk előtte az elismerés zászlaját 10 évi kemény, fáradhatatlan és önzetlen munkájáért. Becsületes, derék munka volt, ezután mi vállaljuk — velük együtt. Tízéves múltjuk alatt változatos és színvonalas müsorrai, eqvrészt klasszikus drámaírók müveit, másrészt szórakoztató és hatásos mai műveket mutattak be falvainkon. Az élet lüktetését vitték el a falusi színpadokra. Fontos nevelő feladat ez. A további falujáró színéí.zmunkában iqyekezni fogunk az igényesséoet szem előtt tartva a művészi színvonalat is emelni és a műsorpolitikában' érvényre juttatni azt az elvet, hogy a színház necsak kielégítse és szórakoztassa, hanem nevelje is a közönséget. Színészeink a falvakat járva, ma is valóban hősi helytállással végzik munkájukat. Fárasztó utazás, eső, szél sem riasztja el őket. S ezért megérdemelnék, hogy a jövőben művészi munkájukról több szó essék, mint eddig. Kívánjuk és várjuk a kritikát, hogy ez is hozzásegítsen bennünket a szíhvonalemelkedéshez. Járni fogjuk tehát — mint Magyar Területi Színház tovább a falvakat, felkeressük és a dráma erejével nemesítjük majd lakóikat. Színházunk, ún. körzeti rendszert vezet majd be, ami azt jelenti, hogy egy-egy központban fekvő faluban fogunk játszani és a körülötte levő kisebb falvak lakóit az előadásokra beszervezzük. Egy magyar színház van és soksok maqyar falu. Mindenhová nem juthatunk el, mert városainkat, ipartelepeinket is el kell látnunk előadásokkal. De fel fogunk keresni minden megfelelő színpadot és lelkes közönséget, bízva abban, hogy a Magyar Területi Színházat is megszeretik, ahogy szerették a Faluszínház maqvar csoportját. Ez lesz az ellenszolqáltatás azért a fáradságos munkáért, melyet véqzünk. Déryné visszaemlékezéseiben, Petőfi verseiben sokszor esik szó arról, hoqy a színész élete, munkája a múlt században mennyire fáradságos volt, viszontagságokká

1. nélkülözésekkel teli. Noha az ekhós szekerek ideje már a múlté, a színészmunka ma is áldozatot, fáradságot és ideqmunkát igényel. A színész falvainkon csatát nyert. Hány sötét sarokba kellett a szó, a gondolat, a kultúra lámpásával bevilágítani?! S hány zug van még ma is. ahova ennek a lámpásnak a fénye csak ezután fog eljutni, a mi munkánk nyomán. Nagyszerű kort élünk. Történelmi sikerek és raqyogó távlatok! A falu szocialista átalakításában, a dolgozó parasztság felemelkedésében elért győzelmek számvetése új erőt önt mindnyájunkba, ,s mégjobban átforrósítja a hálát és szeretetet minden becsületes dolgozó paraszt szívében a munkásosztály pártja iránt. A párt vezette ki falvainkat és népet az elmúlt évszázadok sötétséqéböl, és mi színészek, büszkék vagyunk arra, hoqy ebben a munkában a hozzánk beolvadt maqyar f^lujáró színészekkel eqvütt a mi színházunk is részt vett. "polytatjuk lankadatlanul ezt a A nemes munkát. Fokozottabban foqjuk figyelmünket falvaink prob'émáira fordítani és a falujárást továbbra is elsődleges hivatásunknak fogjuk tekinteni. Látogassák hát falvaink lakps?ii a Maqyar ^erüIeV Színház eíöadásait és tiszteljenek meq azzal, hoqy nézőinkké. válnak. Mi naqy szeretettel járunk továbbra is falvainkra Siposs Jenő, Komárom ÜJ SZÖ 6 * 1959 október .10. •-atc^.