Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-07 / 278. szám, szerda

Vilfi g vmletňrjai, epiiestUjetelc! S ZLOVÁK 1A KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 30 fillér XI. évfolyam, 278. szám 11159. október 7. szerda NEMES KÜLDETÉS Ha ma a békeszerető Német De­moxratikus Köztársaság fennállásá­nak nem a tizedik, hanem a negy­venedik évfordulóját ünnepelhet­nénk, akkor már egészen más volna Európa arculata. Ha a militaristák, a Ruhr-vidéki bányabárók a különféle noskék és scheidemannok az 1918 és 1919-es években nem fojtották volna vérbe a proletárforradalmat, győzött vol­na Liebknecht és Thálmann Német­országa, a munkásosztály Németor­szága. s akkor nem léphetett volna a történelem porondjára Hitler, más lett volna az európai helyzet alaku­lása. Németország keleti részének népe a második világháború után rátér­hetett a demokrácia és a béke út­jára. Keserű történelmi tanulság kö­vetkezménye volt ez, és annak volt köszönhető, hogy a szovjet embe­rek dicső győzelme Németországot is kiszabadította a fasiszta, milita­rista klikk karmaiból. 1949 október 7-én megalakult a Német Demokratikus Köztársaság, és így a történelemben első ízben jött létre Németország területén demok­ratikus és békeszerető állam, amely­nek külpolitikai programja nem je­lenti idegen területek meghódítását, háború kirobbantását. Ellenkezőleg a munkásoknak és a parasztoknak ez az állama lobogójára arany betűkkel írta fel a legnemesebb szavakat: béke, szocializmus — nemzetek kö­zötti barátság! Az első demokratikus német állam létrejötte a német munkásosztály és a többi békeszerető erő több mint 60 esztendős' harcának az eredmé­nye. Csak a Német Demokratikus Köz­társaság megalakulása után lett egységes a munkásosztály, jött létre Németország Szocialista Egység­pártja, az ország Nemzeti Frontjá­nak vezető ereje, a szocializmus fel­építéséért, a békeszerető Németor­szág megteremtéséért vívott küz­delemben. A munkásosztály köré tö­mörült a nemzet minden demokra­tikus ereje. A Német Demokratikus Köztársa­ság megalakulása a béketábor kelet­kezésének és megszilárdulásának egyik legfontosabb határköve. Nem hiába áldozták fel életüket a mun­kások, a kommunisták és más haza­fiak százezrei, nem hiába folyt a szovjet katonák és Európa népei­nek vére. Az első háború utáni években, az új állam fennállásának első évtize­dében Kelet-Németországban hatal­mas változások mentek végbe, ame­lyek következtében a régi államappa­rátust felváltotta az új demokratikus rend. Végrehajtották a földreformot, kisajátították és államosították a háborús bűnösök és a monopolisták vállalatait, s a széleskörű iskola­reform megteremtette a demokrati­kus, kulturális forradalom feltéte­leit. Az államosított üzemekben le­rakták a szocializmus építésének gazdasági alapjait. Az r^pK dolgozói lelkesen fogadták a Szocialista Egységpárt 1952. évi második konferenciájának határoza­tát a szocializmus alapjainak tervsze­rű építéséről. Ez a Kínai Népköztár­saságban megkezdett szocialista építéssel együtt jelentős mértékben hozzájárult a szocialista világrend­szer fejlesztéséhez és megerősítésé­hez. E forradalmi változások követ­keztében felszabadult a dolgozók ha­talmas kezdeményező ereje. Habár az NDK a német iparnak csupán egy töredékére számíthatott, így például az acélgyártásnak mintegy egytize­dére, tíz esztendős fennállása folya­mán hatalmas sikereket ért el. Ipari termelésének szintjét tekintve ma az ötödik helyen áll Európában; az egy főre eső barnaszén fejtésben az első a világon, az energia termelésben az ötödik, a vegyiiparban pedig a hato­dik. A Német Demokratikus Köztársa­ság dolgozói ma fő feladatul a hét­éves terv teljesítését tűzték ki, amelynek alapján 1965-ben elérik azt, hogy a legfontosabb élelmiszer­fajták és közszükségleti árucikkek egy főre eső fogyasztásában megelő­zik Nyugat-Németországot. E sikereknek rendkívüli nagy a jelentősége nemzetközi vonatkozás­ban is. Nyugat-Németországban ho­vatovább mind több ember győződik meg ennek alapján arról, hogy a jóléthez nem kell hódító háborúkat folytatni, hogy a németek boldog élete elképzelhető Adenauerek, Thys­senek és Straussok nélkül, rakéta- és atomfegyverek nélkül, avagy ponto­sabban fogalmazva csak is nélkülük, csakis a fegyverkezés, hódítás nélkül képzelhető el. A Német Demokratikus Köztársa­ság legnemesebb küldetése az, hogy győzelmet érjen el az ország nyu­gati részében élő németek meg­nyeréséért folytatott harcban, hogy közelebb hozza azt a napot, amikor a béke útjára lép az egész Német­ország s nem fogja veszélyeztetni szomszédait, — egész Európát. Németország Szocialista Egység­pártja és az NDK kormánya fáradt­hatatlanul törekszik a németországi feszültség enyhítésére. Ennek ér­dekében az elmúlt évtizedben több mint száz javaslatot terjesztett elő. A bonni kormány és a nyugati ha­talmak azonban visszautasították ezeket a reális javaslatokat. A reak­ciós bonni körök minden igyekezete ellenére azonban Nyugaton is ho­vatovább elterjed az a nézet, hogy végre már el kell ismerni a két német állam tényleges létét. E né­zet legkifejezőbb bizonyítéka az volt, hogy a külügyminiszterek genfi értekezletén részt vett mind az NDK, mind az NSZK. Ez lényegében annyit jelentett, hogy a nyugati nagyhatal­mak elismerték a Német Demokra­tikus Köztársaságot. Csehszlovákia és a Német De­mokratikus Köztársaság mind jobban elmélyíti kölcsönös baráti kapcso­latait. Mi — a gottwaldi tanítás szellemében — különbséget teszünk német és német között. Adenauer és Strauss Nyugat-Németországa folytatja Csehszlovákia ellen a re­vansista kampányt, rakétatámaszpon­tokat épít határaink mentén, a volt SS-ek és a Heinlein-párt tagjai kongresszusokat rendeznek, amelye­ken sértegetik népünket és provo­katív követelményeket hangoztatnak. Ezzel szemben a Német Demokra­tikus Köztársaság kormányára és népére egészen másképpen tekin­tünk, mivel a történelemben első ízben a békés együttműködés tala­ján bontakoztatják ki az országaink közötti kapcsolatokat. A Német Demokratikus Köztár­saság léte, nemzetközi tekintélyének továbbfejlődése és annak elismerése, hogy ezt a fejlődést már soha nem lehet visszatéríteni, az egyik legko­molyabb akadálya a bonni revansista tervek megvalósításának, amelyeknek célja a német imperialista birodalom felújítása. A Német Demokratikus Köztársaság megerősítéséért, szo­cialista építése előrelendítéséért, a kölcsönös barátság megszilárdítá­sáért folytatott küzdelem tehát harcot jelent Csehszlovákia és az egész szocialista tábor biztonságáért is. A Szovjetunió által vezetett szo­cialista országok kommunista és munkáspártjai továbbra is segítik az NDK népét a szocialista országépí­tés befejezésében. A Német Demok­ratikus Köztársaság megalakulása 10. évfordulójának napján népünk épp úgy, mint az egész szocialista tábor és az összes békeszerető ember szerte a világon további sikereket kí­ván az NDK dolgozóinak. A BOLYGOKÖZI ÁLLOMÁS létezésének egész ideje alatt adatokat továbbíthat a Földre A TASZSZ jelentése a harmadik szoviet űrrakétáról Moszkva, (TASZSZ) - A harmadik szovjet űrrakéta folytatván útját a Hold felé, október 5-én moszkvai idő­számítás szerint 20 órakor az Atlanti­óceán fölött volt a déli szélesség 20 foka 40 perce és a nyugati hosszúság 21 foka 30 perce képezte pont felett és 284 ezer kilométerre távolodott el a Földtől. Az űrrakéta a pontosan meghatáro­zott úton repül. A rakéta rádióberendezésének má­sodik adásakor október 4-én fel­jegyzett telemetrikus adatok előzetes feldolgozásának eredményei alapján megállapították, hogy a hőszabályozó, energiaellátó-rendszerek, továbbá az automatikus bolygóközi állomáson tu­dományos kutatásra elhelyezett be­rendezések rendesen működnek. Október 5-én moszkvai időszámítás szerint 15—17 óráig a Földről kiin­duló impulzusra működésbe lépett a bolygóközi automatikus állomás rá­dióadója és további telemetrikus mé­rési adatokat jegyeztek fel a Földön elhelyezett állomások. Az automatikus bolygóközi állomás tudományos méréseinek adatait októ­ber 6-án moszkvai időszámítás sze­rint 17-19 óráig továbbította a Föld­re. * * * Moszkva (TASZSZ) - Az automa­tikus bolygóközi állomás, mely kedden moszkvai időszámítás szerint 17 óra­kor (közép-európai időszámítás sze­rint 15 órakor) elérte a minimális holdtávolságot, és körülrepüli a Hol^ dat. első ízben teszi lehetővé a Föld és a Hold közti bolygóközi térség rendszeres tudományos kutatását. Az első bolygóközi automatikus tudomá­nyos laboratórium ezzel különbözik a Föld első mesterséges bolygóitól és a holdrakétától. Kiváló szovjet tudósok, főként Leonyid Szedov akadémikus szerint az állomás közelebbről meghatároz­hatatlan ideig létezhet. Ez alatt az idő alatt a földi koordináló- és szá­moló-k'ázpant által meghatározott feladatok szerint adatokat továbbít­hatnak a Földre. A napelemek elegen­dő energiát termelnek a műszerek és a rádióberendezés működésének biz­tosítására az állomás létezésének egész ideje alatt. Feltételezik, hogy az állomás igen lapos pályán fog mozogni, melynek legkisebb Föld feletti magassága a kétezer, legnagyobb magassága pedig a 400 ezer kilométert is meghaladja. Egyes szakemberek kijelentése szerint a jövőben a Lunnyik III.-hoz hasonló automatikus bolygóközi állo­mások bocsáthatók fel a Marsra és a Vénusra. A szovjet tudósok kidolgoz­ták a repülöutak számításainak pon­tosságát biztosító módszert és kiala­kították a kozmikus állomások tudo­mányos és rádiótechnikai műszerei­nek irányítási rendszerét. Ismert tény, hogy az első két szovjet űrra­kéta a Mars eléréséhez szükséges sebességnek megfelelő sebességet fejtett ki. Az ostravai és vršovicei. vasutasok szava Á felszabadulás 15. évfordulójának tiszteletére Ezekben a napokban dolgozóink ® létén értékesebbnél értékesebb fel re, hazánk felszabadítása 15. évfor ® munkaverseny nemzetgazdaságunk és jelentős mértékben hozzásegít Ä megkezdéséhez. A lehető legjobb m szönteni hazánk felszabadításának # bizonyítja a sikeresen megkezdett nagyobb közlekedési gócpontunk, O 0 felajánlása is. ezrei köztársaságunk minden terü­ajánlásokkal készülnek a jövő év­dulójának évére. A szocialista számára milliós értékeket teremt harmadik ötéves tervünk sikeres unkaeredményekkel akarják kö­15. évfordulóját a vasutasok is. Ezt őszi kampány, valamint két. leg­strava és Vršovice vasutasainak Az említett gócpontok állomásai­nak, mozdonycsarnokainak és pálya­javító központjainak dolgozói ezek­ben a napokban komplex kötelezett­ségvállalást tettek, amely a dolgo­zók figyelmét a vasúti közlekedés legfontosabb kérdéseinek megoldásá­ra, az őszi kampány sikeres telje­sítésére és a vasúti közlekedés to­vábbi meggyorsítására és gazdaságo­sabbá tételére irányítja. Az ostravai és vršovicei gócpontok felajánlásainak főbb pontjai: • Az évi tervet határidő előtt tel­jesíteni. Az induló vonatoknál a gra­fikon teljesítését lényegében 100 százalékra teljesíteni. Kilenc kerület teljesítette a burgonyabegyűjtést Október 5-ig kilenc kerület telje­sítette a burgonyabegyűjtést. Vasárnap a jihlaVai kerület, amely hazánkban a legnagyobb burgonyatermelő kerületnek számít, szintén bejelentette a begyűjtés teljesítését. A begyűjtés helyzete a kö­vetkező: Kerület: Liberec Ústí nad Labem Hradec Králové Gottwaldov Olomouc Prešov Pardubice Jihlava Kassa Karlovy Vary Prága Brno Žilina Nyitra Plzeň České Budéjovice Ostrava Bratislava Banská Bystrica Teljesítés százalékban: .. 103 101,5 101,5 100,8 100,2 100,1 100,0 100,0 100,0 96.1 93,9 87.2 80,6 77.2 76,5 72.3 72,3 48,5 24.8 • A lehető legnagyobb mértékben kihasználni a ' vagonok rakfelületét és meggyorsítani forgalmukat. Ezzel a ponttal kapcsolatban az ostravai állomás a IV. negyedévben a terve­zettnél 20 tonnával teljesíti túl a szerelvények rakfelülete kihasználá­sának normáját. • Elmélyíteni a túlsúlyos mozgal­mat Az Ostrava—Česká Tŕebová-vo­nalon az eddigi 2200 tonna helyett 2300 tonnára növelik a vonatok át­lagsúlýát. Ezzel a negyedik negyed­évben 105 vonat indítását takarítják meg. • Az önköltségek csökkentése. Csak az ostravai mozdonycsarnok dolgozói 1960-ban 10 000 tonna sze­net takarítanak meg 1 200 000 koro­na értékben. A vasúti közlekedésben azonban nemcsak egy-két állomás sikerei a döntők. A teljes siker eléréséhez vasutasaink százezres kollektívájá­nak is hozzá kell járulnia. Kik köve­tik Ostrava és Vršovice példáját? Mely kollektívák lesznek azok, ame­lyek a jubileumi 1960-as év tervének sikeres teljesítése érdekében a két első állomáshoz csatlakoznak? Mint már közöltük, határidő előtt he­lyezték üzembe a nyolcadik kunčicei kokszolót. A Klement Gottwald Vas­müvek nyolcadik kokszolójának kémé­nyéből áradó füst jelzi az építők sike­rét: 7 nappal a tervezett határidő előtt eleget tettek jeladatuknak. V. Svorčik (ČTK) felv. Gyorsítsuk meg a cukorrépaszedést Szlovákiában teljes ütemben halad a cukorrépabetakarítás és begyűjtés. Hétfőig a tervezett mennyiségnek már egyharmadát gyűjtötték be. En­nek a cukorrépamennyiségnek a fe­lét már feldolgozták. A kassai kerü­let mezőgazdasági dolgozói a cukor­répa felét már beadták, a nyitrai és a prešovi kerületben több mint az egyharmadát. Szlovákiában négy já­rás teljesítette feladatát. A csehországi kerületekben még csak toiost kezdődik a cukorrépa be­: t V ^ < * -> ^mirnmmmmfmW ^trfűl takarítása. Október elsejéig a cukor­répa tíz százalékát kellett volna be­gyűjteni, a valóságban azonban ok­tóber 5-ig a cukorgyárakba a ter­vezett mennyiségnek csak 3 százalé­kát szállították be. Két hét alatt — szeptember 20-tól — tehát annyi ré­pát sem gyűjtöttek be, mint tavaly egyetlen nap alatt a fő kampány idején. A begyűjtésben az elmúlt szombat és vasárnap sem hozott alapvető javulást. Mindössze Hradec Králové, Olomouc, Gottwaldov kör­nyékén gyűjtöttek be többet a ter­vezettnél, továbbá a prešovi kerület­ben és a Mladá Boleslav-i járásban. A fenti képünkön lat ható, a komáromi hajógyárban készített hajó 15 ezer Ki­lométert tett meg különféle víziutakon — többek között az Északi Jegesten­geren is — míg eljutott rendeltetési helyére Novoszibirszkbe. Milliókat érő javaslatok A Záluží pri Mosté-i Sztálin Művek dolgozói ezekben a napokban fejez­ték be a hatékonyság ellenőrzését. Ezzel kapcsolatban 327 gyűlést és vitát tartottak, amelyeken 5000 dol­gozó nyújtotta be javaslatait. A dol­gozók javaslatai alapján lehetővé vá­lik a jövő évi terv 26-millió koro­nával való szilárdítása. A még ebben az évben megvalósítható javaslatok 18-millió korona értékű terven felüli gyártmány elkészítését teszik lehe­tővé.

Next

/
Thumbnails
Contents