Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)
1959-10-05 / 276. szám, hétfő
Václav Kopecký elvtárs beszéde (Folytatás az 1. oldalról) ború alatt a Szovjetunió területén megszervezte a csehszlovák katonai alakulatokat és hősiesen irányította a csehszlovák hadtest harcosait a kárpáti-duklai hadműveletben. Ekkor már a Szokoiovo, Kijev, Belaja Cerkov s másutt vívott elóző csaták harci dicsősége övezte harcosait. Ezután üdvözölte a keleti csehszlovák felszabadító hadsereg további hős parancsnokait, akik a szovjet hadsereg mellett harci érdemeket szereztek a kárpáti-duklai hadművelet során és a köztársaságunk felszabadításáért vívott harcokban. Ezek: Bohumír Lomský vezérezredes, nemzetvédelmi miniszter, továbbá Rytiŕ, Janko. Šmoldas, Dočkal, Sedláček, Tesaŕík tábornok elvtársak és mások, akik a Ludvík Svoboda tábornok parancsnoksága alatt számos csatában résztvett csehszlovák katonai alakulatok vezető tisztjei voltak. ^.Tisztelettel adózunk az ünnepségünkön résztvevő többi érdemdús csehszlovák harcosoknak is." Kopecký elvtárs ezután a duklai hadmüvelet jelentőségével foglalkozva így folytatta: „Történelmileg igazolt tény, hogy a szovjet hadsereg mellett a nagy felszabadító háború csatáiban résztvett csehszlovák katonai alakulatok a legjelentősebb szerepet játszották a kárpáti-duklai hadműveletben. E hadműveletben már a három brigádból álló .első csehszlovák Ijadtest egész erejét bevetette. Kezdetben a Kárpátokban vívott hegyi harcokban a II. ejtőernyős brigád is részt vett — melynek soraiban Jan Haruš elvtárs is küzdött — majd később a Szlovák Nemzeti Felkelés területére helyezték át, hogy közvetlenül támogassa a szlovák szabadságharcosokat. A csehszlovák hadtest repülői, akik később vadászezredet alakítottak meg, a Tri duby repülőtérre repültek, hogy ott töltsék be hősi küldetésüket. A kárpáti-duklai hadmüvelet harcaiban első ízben szerepelt a csehszlovák hadtest különleges alakulataként a páncélos harckocsizó brigád, mely hősiesen és önfeláldozóan küzdött a Kárpátokban és a további harcokban is sikraszáUt szabadságunkért. Parancsnoka Janko elvtárs, ma altábornagy, és a nemzetvédelmi miniszterhelyettes mellett politikai dolgozóként működött čenék Hruška elvtárs, aki ma altábornagy és a Hadsereggel Együttműködők Szövetségének elnijke. Meg kell említeni, hogy a csehszlovák hadtest hadierejét nagy számban képezték volhiniai csehek, akik önfeláldozóan léptek a drága hazájuk felszabadításáért vívott harc szolgálatába. Közismert, hogy az egész csehszlovák hadtest a 38. szovjet hadsereg keretében küzdött, mely előbb Konyev elvtársnak, a Szovjetunió marsalljának vezénylete alá tartozó I. ukrán frontszakasz csapataihoz, majd a IV. ukrán frontszakasz csapataihoz tartozott; ennek parancsnoka Jeremenko elvtárs volt, akkor hadseregtábornok, ma pedig a Szovjetunió marsallja. A 38. szovjet hadsereg kötelékében küzdő csehszlovák hadtest nagy hősiességet követelő, nagyon felelősségteljes feladatokat vállalt. A 38. szovjet hadsereg és az I. szovjet gárdahadsereg katonái s a csehszlovák harcosok hősiessége és önfeláldozása csodákat művelt a kárpáti-duklai hadművelet során. Nagyra becsüljük, hogy drága szovjet vendégeink és nagy tiszteletnek örvendő csehszlovák katonai személyiségek jelenlétében ma kegyelettel adózhatunk a kárpáti-duklai hadműveletben részt vett fegyvertársaik emlékének. Különösen nagyra tartjuk azt, hogy emlékünnepélyünkön részt vesznek az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság kárpátukrajnai területén élő szovjet nép képviselői is. Velük együtt emlékezünk meg KárpátUkrajna derék harcosairól, azokról a feledhetetlen kommunista hősökről, akik velünk együtt küzdöttek a német fasizmus ellen vívott háborúban, s hősiességükkel és áldozataikkal szintén nagy érdemeket szereztek Csehszlovákia népeinek felszabadításában". Kopecký elvtárs a továbbiakban gratulált a kárpáti-duklai hadművelet emlékérmével » kitüntetetteknek. „Büszkén köszöntjük a csehszlovák néphadsereg azon alakulatait és kötelékeit, melyeknek csapatzászlóit a kárpáti-duklai hadművelet 15. évfordulójának emlékére kiadott érdeméremmel tüntetik ki. A duklai emlékérem méltóképpen díszítse a Kárpátok alján elterülő emlékezetes terület kitüntetett községei nemzeti bizottságainak adományozott számos zászlót. E terület népe érdemeivel jelentős mértékben járult hozzá győzelmes szabadságharcunkhoz. Tizenöt évvel ezelőtt néhány hónapon keresztül hősies harcok zajlottak itt le, melyek nagy áldozatokat követeltek. Az áldozatok azonban nem voltak hiábavalók. Hazánk szabadságának nagy ügyéért hoztuk az áldozatokat. Azért a nagy ügyért, hogy a Csehszlovák Köztársaság — miután a győzelmes szovjet hadsereg felszabadította a német fasizmus igája alól — a háború után új köztársaságként épülhessen, hogy a csehek, szlovákok és más nemzetiségek megbonthatatlan testvéri egységének köztársaságaként épülhessen, mint népi demokratikus köztársaság, a népi uralom köztársasága. Olyan köztársaságként épülhessen, melynek népe új társadalmi rendszer, a szocializmus alapján teremti meg életét. Mi pedig ma büszkén mutatunk rá, milyen nagy alkotóművet valósítottunk rrueg azóta egész köztársaságunkban, di j különösen Szlovákiában és elsősorban KeletSzlovákiában, főként a régebben szegénységéről és nyomoráról nevezetes helyein. Szovjet vendégeink, akik 15 évvel ezelőtt hősiesen harcoltak e helyeken és ma, 15 év múltán első ízbeň ismét Ide látogattak, bizonyára azt mondják, hogy már nehezen ismerik fel e helyeket. Szocialista építésünk folyamán a felismerhetetlenségig megváltoztak. Felismerhetetlenségig megváltoztak, igazolván azt, milyen gazdag eredménye lett a felszabadító szovjet és csehszlovák hősök drága áldozatainak és — a szocializmus és népünk szorgalmas munkája folytán - mily nagy eszközöket fordíthattunk a valaha annyira leszegényedett és nyomorgó kelet-szlovákiai terület gyarapítására. Mily pompás ipari üzemeket látunk e vidéken, Svidníken, Stropkovon. Bardejovban és Humennén. Mennyi szép iskola, kórház, különféle intézet, kulturális otthon épült itt, hány pompás lakótelep, családi ház és villa! Mennyire felvirágzott a "városok és falvak új élete. A szocializmus az egységes földmüvesszövetkezetek képében^ győz a falvakon. Mennyire felemelkedett anyagi és kulturális téren a régebben nyomorban tengődő, lealázott dolgozó pép! És itt, éppen itt mutatkoznak meg a legszemléletesebben a szocializmus gazdag eredményei. Csehszlovákiában már a szocialista építés befejezése felé tartunk. A Kárpátok alján fekvő, valaha elfeledett és elhanyagolt kelet-szlovákiai terület, melynek lakói éhínségben éltek s csak a hegyekben és erdőkben találtak megélhetést, szocialista rendszerünkben elsődlegesen és állandóan gyarapszik, s az új gyárak, iskolák és lakótelepek szépsége ma egybevegyül a hegyek és erdők szemet gyönyörködtető szépségeivel. Ugyanakkor tudatosltjuk, hogy mindazért, amink ma van. dicső pártunkat, Csehszlovákia Kommunista Pártját, dolgozó népünk győzelmeinek és sikereinek vezető erejét, éltetőjét és szervezőjét illeti a hála Igen, pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja, mely felejthetetlen Klement Gottwald elvtárs vezetésével a nagy felszabadító háború idején segített a Szovjetunióban megalakult csehszlovák hadtest kiépítésében, felszabadítónk, a szovjet hadsereg oldalán gondoskodott harci egységéről és erejéről, pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja, mely 1945 győzelmes májusában és 1948 februárjában, amikor leszámoltunk a csehszlovák kapitalizmussal - majd népi demokratikus köztársaságunk építésében vezette népünket, pártunk, Csehszlovákia Kommunista Pártja ma mint vezető erő áll hazánk szocialista építésének befejezése élén, amikor köztársaságunk már szocialista köztársasággá alakult át. Ezért erről az ünnepségről is a legforróbban üdvözöljük Csehszlovákia Kommunista Pártját s Központi Bizottságát, melynek élén Antonín Novotný elvtárs, a CSKP KB első titkára, köztársaságunk elnöke áll! Kopecký elvtárs beszéde további részében a békéért és a népek kölcsönös megértéséért folytatott küzdelem kérdéseivel foglalkozott. „Vörös zászlóink jelszavai is hirdetik, hogy a kárpáti-duklai hadművelet 15. évfordulójának megünneplése alkalmából tartott hatalmas manifesztációnkat a béke biztosításának vágya, az a vágy hatja át, hogy dolgozó népünk békésen dolgozhasson szocialista jólétének megteremtésén, hogy soha többé ne fenyegesse a háború veszélye, melynek terhét 15 évvel ezelőtt oly súlyosan viselte e vidék népe és amelynek romboló réme még szörnyűbb lenne egy atomháború esetén, mellyel a nyugatnémet militarizmus fenyegetőzik. Minden népnek és Csehszlovákia népeinek is az a vágya, hogy a háború elháruljon és szilárd legyen a világbéke. Ezért ezen az ünnepélyen a katonákkal együtt mi is lelkesen a béke mellett tüntetünk. Ezért e percekben felemeljük szavunkat, hogy támogatjuk az általános és teljes leszerelésre tett javaslatokat, melyeket a Szovjetunió nevében Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtárs, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke, az SZKP KB első titkára az USA-ban tett látogatása alkalmából az ENSZ közgyűlésének történelmi jelentőségű ülésszakán bejelentett. Valóban nem találunk megfelelő szót a hála, a tisztelet, a csodálat kifejezésére, mely eltöltötte szívünket, amikor hallgattuk Hruscsov elvtársnak az ENSZ közgyűlésén mondott beszédét és figyelemmel kísértük az USA egyes vidékein tett útját, amikor olvastuk beszédeit és győzelmes vitázását az amerikaiakkal folytatott eszmecseréi alkalmával. Hruscsov elvtárs az Egyesült Államokban tett látogatásával és Eisenhower elnökkel folytatott tárgyalásával rendkívül nagy szolgálatot tett annak a törekvésnek, hogy enyhüljön a háború kirobbanásával fenyegető világfeszültség és azt a békés tárgyalás, a nagyhatalmak és más államok közeledéséről és kölcsönös megértéséről folytatandó kitartó és fáradhatatlan tárgyalás légköre váltsa fel. Mi e manifesztáción szívünk és lelkünk mélyéből üdvözöljük Nyikita Szergejevics Hruscsov elvtársat, aki már annyi atyai és testvéri figyelmességet tanúsított pártunk és köztársaságunk iránt s már annyi örömet okozott nemcsak a szovjet népnek, hanem a világ minden népének, az egész emberiségnek" — mondotta Kopecký elvtárs. „A kárpáti-duklai hadművelet 15. évfordulóját a csehszlovák néphadsereg napja jegyében ünnepeljük. A kárpáti-duklai hadművelet évfordulójául azért választottuk október 6-át, mert a. csehszlovák katonai alakulatok a Kárpátokban 1944. október 6-án érték el először a csehszlovák államhatárt és ezen a napon kezdte meg a győzelmes szovjet hadsereg a Csehsz'ovák Köztársaság felszabadítását. Ezt az évfordulót már néhánv éve a csehszlovák néphadsereg napiaként ünnepeljük, hogy hagyományosan az a szellem hassa át ezt a napot, mely 15 évvel ezelőtt a Kárpátokon való átkeléskor és köztársaságunk felszabadításának megkezdésekor a csehszlovák felszabadító hadsereget áthatotta a hősies harcokban. Miiven ez a szellem ? Ez a hősies harci elszántság és harci bátorság, valamint az önfeláldozó hazaszeretet szelleme. Ez a Csehszlovák Köztársaság és a Szovjetunió népei megbonthatatlan és közösen öntött vérrel örökre megpecsételt barátságának szelleme. Ez a csehszlovák néphadsereq és a hős szovjet hadsereg harcközösségének és testvériségének szelleme, mely mindenkor szilárdan és rendületlenül áll a szovjet hadsereg mellett. Ez a csehszlovák hadsereg önfeláldozó szolgálatának szelleme, mellyel védi a nép érdekeit, a szocializmus érdekeit, szocialista hazánk legszentebb érdekeit. Ez a lelkes és örömteljes derűlátás szelleme, melvet ma az a ^lelkesítő távlat fokoz, hogy a Szovjetunió mellett és a többi szocialista orszáoaal együtt hazánk szocialista építésének befejezése után mi is" qvőzelmesen előrehaladunk majd a kommunizmus — az emberi jólét és boldogság fennkölt eszménve felé. Ebben a szellemben üdvözöljük a kárpáti-duklai hadművelet 15. évfordulójának ünnepségén a csehszlovák néphadsereq idei napiát. Ez az ünneoséq a kárpáti-duklai hadmüvelet 15. évfordulójának ünnepségével, valamint a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulójával együtt a jövő évi ünnepségek megnyitását jelenti számunkra Jövőre foqjuk pompásan ünnepelni annak 15. évfordulóját, hogy a szovjet hadsereq felszabadította a Csehszlovák Köztársaságot, hogv 15 éve áll fenn új Csehszlovák Köztársaságunk, amely ma már szocialista köztársaság. Köztársaságunk 15. évfordulójának jövő évi ünnepségei lelkesítőn jelezzék harmadik csehszlovák ötéves tervünk megkezdését, melynek qrandiózus tervei óriási mértékben hozzájárulnak köztársasáaunk további gazdasági, anyagi és kulturális fejlődéséhez s a hazánkban győzedelmeskedő szocializmus diadalát fogják jelenteni. Jövőre egész köztársaságunk, egész Szlovákia nagy jubileumunk jegyében fog élni.* Kopecký elvtárs beszéde végén a köztársaság felszabadítása 15. évfordulójával kapcsolatos jövő évi örömteljes ünnepségek előkészületeiről beszélt. Többek között ezt mondotta: önök, munkások, parasztok és dolgozó értelmiségiek és önök, a Kárpátok alján elterülő keletszlovákiai terület dolgozói, önök mind készül] íéhék a ,18v6 évi SrBihteljés iiftrtep- " : ségekré! Önök is szorgalmas és áldozatkész munkájuk fokozásával készüljenek a köztársaság 15. évfordulójának megünneplésére, hogy állandóan javíthassák életüket és a harmadik ötéves tervben még virágzóbbá teqvék vidéküket. Önöknek pedig, kedves asszonyaim és különösen önöknék, anyáknak és feleségeknek, akik 15 évvel ezelőtt a kárpáti harcokban vesztették, el fiaiakat vagy férjeiket, lelki erősségül szolgáljon drágáik emlékének tisztelete és az a tudat, hogy fiaik és férjeik az önök, családjaik mai szebb életéért, az itteni nép egyre szebb jövőjéért véreztek és haltak meg. És ti, kedvés gyermekek és kedves ifjúság, ti, akik az itteni nép r*-ménytéljes ifjú nemzedéke vagytok és új iskolákban és a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség soraiban nevelődtök, azoknak a nagy hősöknek emlékéhez való hűség szellemében serdüljetek fel. akiknek ma itt méltóképpen tisztelettel adózunk és úgy nöjjetek fel, hoqv virágzó vidéketek büszkeségei legyetek, hogy a szocialista munka hőseinek ifjú nemzedéke legyetek és képesek legyetek egyszer a kommunizmus győzelmi zászlajával cserélni fel a szocializmus győzelmi zászlaját. Párt- és kormányküldöttségünk képviseletében a lehető legnagyobb sikereket kívánom önöknek munkájukban, minden jót és sok szerencsét kívánok önöknek életükben." Kitüntették a duklai hadműveletek részvevőit Kassa. A csehszlovák néphadsereg nagy ünnepét és a duklai harcok 15. évfordulóját szombaton a kassai kerület dolgozói a hadsereg tagjaival együtt ünnepelték. A járási székhelyeken ünnepi gyűléseket tartott a lakosság és a hadsereg. A gyűléseken a Szovjetunióban létesült első csehszlovák hadtest több mint 400 volt tagját tüntették ki és azokat a lakosokat, akik hozzájárultak a szovjet és csehszlovák csapatoknak a duklai hadmüveletek során aratott harcj sikereihez. Kassán Gombos Pál, a városi pártbizottság titkára bfeszélt az ünnepi gyűlésen a duklai harcok jelentőségéről, a szovjet és csehszlovák alakulatok tagjainak hősiességéről. A csapatzászlóval felsorakozott katonai alakulat előtt a város és a hadsereg képviselői a duklai harcok 175 részvevőjének adták át a duklai emlékérmeket és 21 emlékérmet in memoriam nyújtottak át. A žilinai városi közművelődési otthon nagytermében rendezett ünnepi esten a város lakossága a fegyveres erők tagjaival egylitt ünnepelte a csehszlovák hadsereg napját. Ferdinand Bartoš alezredes, az első csehszlovák hadtest és a szovjet hadsereg tagjainak Duklánál vívott hősies felszabadító harcairól beszélt. Ezután a duklai hadműveletek 21 résztvevőjének átadták a köztársasági elnök által adományozott duklaj emlékérmet. ünnepi est a csehszlovák hadsereg napja alkalmából Bratislava (CTK) A bratislavai városi pártbizottság a Szlovák Nemzeti Front városi bizottságával és a Központi Nemzeti Bizottsággal karöltve a csehszlovák hadsereg napja alkalmából, szombaton ünnepi estet rendezett a Hviezdoslav Színházban. A bratislavai dolgozók megemlékeztek a 15 év előtt lejátszódó történelmi eseményekről, a szovjet katonák és a Szovjetunióban megalakult első csehszlovák hadtest alakulatainak Duklánál vívott hősi harcairól. Az ünnepi esten részt vettek Rudolf Strechaj, a CSKP KB politikai irodájának póttagja, a Megbízottak Testületének elnöke, Jozef Kríž, az SZLKP KB irodájának tagja és titkára, Alexander Dubček, az SZLKP KB irodájának póttagja, Irena Ďurišová, Dénes Ferenc, Jozef Mjartan és Michal. Zákovič, a Szlovák Nemzeti Tanács alelnökei, a Szlovák Nemzeti Front Központi kerületi és városi szervezeteinek képviselői, a nemzeti bizottságok és a hadsereg képviselői. Megjelentek a bratislavai konzuli testületek tagjai is. A csehszlovák és szovjet államhimnusz elhangzása után Emil Šrank tiszt beszédet mondott. Kiemelte a duklai hadmüveletek jelentőségét, mivel ezzel kezdődött meg közvetlenül a Csehszlovák Köztársaság felszabadítása a fasiszta megszállók uralma alól. Az ünnepi est. második részében bemutatták Čapek Fehér kór című drámáját. A csehszlovák néphadsereg napjának bratislavai ünnepségei (Folrtatás a? 1. oldalról) Testületének alelnöke, a tábornoki kar, a Szlovák Nemzeti Front szervezeteinek képviselői, a kerületi és városi funkcionáriusok. Jelen volt Vlagyimir Jakovlevics Plecsko, a bratislavai szovjet főkonzulátus titkára is. A csehszlovák és szovjet himnusz elhangzása után Václav Havelský ezredes, a bratislavai helyőrség parancsnoka, felolvasta a nemzetvédelmi miniszternek a hadseregnapra kiadott hadparancsát, majd Ján šebík, a Központi Nemzeti Bizottság elnöke ünnepi beszédet mondott, melyben megemlékezett a duklai harcok történelmi jelentőségéről. A csehszlovák néphadsereg napja alkalmából a Szovjetunióban megalakult I. csehszlovák hadtest több mint 200 tagját és a duklai harcok közvetlen résztvevőit duklai emlékéremmel tüntették ki a katonai díszszemlén. A hivatalos vendégek ezután átmentek a Megbízottak Testületének székháza előtt felállított emelvényre, mely előtt díszmenetben vonultak el a bratislavai helyőrség alakulatai, A tömegek lelkesen üdvözölték néphadseregünk katonáit. A hadseregnek ünnepségei a bratislavai Dimitrov Üzem sportpályáján tartott honvédelmi sportdélutánnal folytatódtak. Hadseregünk katonái, a Hadsereggel Együttműködők Szövetségének tagjai és a sportolók gazdag műsorral lepték meg a sportdélután résztvevőit. A hadseregnap bratislavai ünnepségének befejezéséül 20 órakor 15 ágyúlövés dördült el. MÉHáMf A Mannskapsavisa című norvég katonai lap szerint még októberben befejezik amerikai rakéták gyártásának terveit. A rakétákat amerikai szabadalommal, két állami üzemben fogják gyártani. Az egyik legnagyobb londoni áruházban véget ért a csehszlovák üvegipari kiállítás, mely nagy visszhangot váltott kí. A kiállított tárgyakat és az áruház csehszlovák üvegkészletét egészen eladták. František Kahuda. az iskola- és kulturális ügyek minisztere Manush Myftiunak, az Albán Népköztársaság Minisztertanácsa elnökhelyettesének, közmüvelődésü.qyi és kulturálisügyi miniszterének kíséretében tett látogatása során Shkodrába érkezett. Halvard Lange, norvég külügyminiszter a norvég rádióban kijelentette, hogy pozitívnak tekintendő Elsenhower és Nyikita Hruscsov első közvetlen kapcsolatának eredménye. Nagaszaki városi tanácsa határozatban tiltakozott a tervbe vett szaharai francia atomrobbantási kísérletek eller.. Szeptember utolsó két hetében 2050-en települtek it » Szövetségi Köztársaságbői az NDK-ba. Többnyire fiatalok, akik nem akarnak a Bundeswehrben szolgálni, továbbá bányászok és fémipari munkások, akik nem tudnak munkához jutni Nyugat-Németországban. Szombaton ünnepélyesen üzembe helyezték az NDK-beli Wendefurt város mellett a Rappbode folyőn épült duzzasztőgátat, Eurőpa egyik legnagyobb vízierőmüvét. A duzzasztógát töltése 450 méter hosszú, 103 méter magas és 80 méter széles. Víztárolója 8 km hosszú és 110 millió köbméter vizet fog fel. A Német Szövetségi Köztársaságban és Nyugat-Berlinben csak augusztusban 55 százalékkal drágultak a közszükségleti cikkek • KörUIbelül 50 000 volt francia frontharcos és hadirokkant tüntetett szombaton délután Párizsban járadékaik teljes visszaadásáért. De Gaulle uralomrajutása öta ez volt a legnagyobb nyilvános tüntetés. Az Egyesült Államok jövöre irányítható közepes röptávolságú lövedékeket és könnyű bombázó gépeket szállít Törökországnak. A török hadsereg tagjainak csoportja még az idén kiképzést nyer az Egyesült Államokban a nukleáris rakétafegyverek kezelésére. ÜJ SZÖ 2 * 1959. október 5.