Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)

1959-10-31 / 301. szám, szombat

A FÉNYKÉPEZÉSKOR MEGSZÜNTETTÉK AZ ŰRÁLLOMÁS FORGÁSÁT S AZ OPTIKAI MŰSZEREKET A HOLDRA IRÁNYÍTOTTÁK • A SÚLYTALANSÁG ÁLLAPOTÁBAN IS MŰKÖDÖTT AZ ELŐHÍVÓ BERENDEZÉS • A KÉPEK TOVÁBBÍTÁSA FÖLDI UTASÍTÁSRA TÖRTÉNT * A FELVÉTELEK NYOMÁN ELŐBBRE JUT A FÖLD- ÉS A NAPRENDSZER KIALAKULÁSÁNAK MEGOLDÁSA A

harmadik szovjet űrrakéta felbocsátásakor a tudósok azt a célt tűzték ki, hogy a kozmikus tér több problémáját megvizsgálják. A legfontosabb feladat a Hold felületének, különösen pedig a Hold túlsó oldalának lefényképezése volt. A bolygóközi állomást több fokozatú rakétával indították útjára. Az állomás útja pontosan megegyezett a számításokkal, és a Hold vonzása következtében olyan alakot vett fel, amely alkalmas volt a Hold nem látható felének lefényképezésére és a tudományos adatok közlésére. Nagy mennyiségű tudományos anyag Ä tudományos kutatások eredményeként igen nagy mennyiségű anyag érkezett a földi megfigyelő állomáshoz. Á z adatokat folyamatosan dolgozzák fel. Különösen nagy jelentősége van a tudomány szempontjából a Hold nem látható oldaláról készült felvételeknek, mert első ízben sikerült bepillantani a Hold felületének a Föld felszínéről láthatatlan, részébe. A Hold lefényképezése A Hold fényképezésére a legalkalmasabbnak az a módszer látszott, hogy a fényképező berendezéseket az egész űrállomás elfordításával állítsák be a kívánt irányba. Az állomást az orientációs rendszer fordította el. Ez a rendszer akkor lépett működésbe, amikor az űrállomás megközelítette a Holdat és a fényképezéshez szükséges helyzetbe került. A bolygóközi állomás ekkor 60 000-70 000 kilométerre volt a Holdtól. Az orientációs berendezés — amelybe optikai és pörgettyűs műszerek, elektronikus logikai berendezés és kis kormánymotorok tartoznak — mindenekelőtt megszüntette az űrállomás saját súlypontja körüli forgását, amely akkor kezdődött, amikor az állomás elvált a rakéta utolsó fokozatától. A pontos beirányítás céljaira felhasználták azt a tényt, hogy az állomást három égitest, a Nap, a Hold és a Föld világítja meg. A bolygóközi állomás pályasíkját úgy választották meg. hogy a felvétel pillanatában az állomás nagyjából a Napot a Holddal összekötő egyenes mentén tartózkodott, a Föld ugyanekkor távolabb volt a Nap-Hold iránytól, így ki volt zárva annak a lehetősége. hogy a Földet fényképezze. A helyzet pontos beállítása a következőképpen ment végtíe: Először a műszerek parancsára az űrrállomás alsó fedele a Napra irányult. így a fényképezőgépek optikai tengelye az ellenkező oldalra, a Holdra irányződott. Ezután az optikai berendezés a műszereket pontosan a Holdra irányította, majd bekapcsolta az automatikus fényképezőkészUléket és eközben állandóan fenntartotta a _ szükséges irányt. Ä fényképezés befejeztével a berendezés kikapcsolódott és^az űrállomás ismét forogni kezdett. Ez a forqás nem befolyásolta a műszerek működését, ugyanakkor azonban megjavította a hőegyensúlyt. A fényképezés es a képek továbbítása _K szovjet tudósok, sikerrel oldották meg olyan televíziós képátviteli rendszer elkészítését, amely jó minőségű, tónusos fényképeket készltettja Holdról és több százezer kilométeres _ távo'sáoből továbbította azokat. Az n-ipntSflrt* r°nd=7r"olyan helyzetben tartotta az állomást, hogy az objektívek látószögébe belekerült a Hold teljes felülete. Ez a berendezés biztosította, hogy a fényképező és képátviteli műszerek a kozmikus repülés bonyolult viszonyai között is működjenek. Védte a fényképészeti anyagokat a kozmikus sugárzás káros hatásai 4llen. Azt is sikerült megoldani, hogy az előhivó készülék és a berendezés többi része a súlytalanság állapotában is működött. Minthogy a képek továbbítása viszonylag kis rádióadók segítségével, igen nagy távolságból történt, az adás sebességét a szokásos televíziós adók sebességének tízezred részénél is lassabbra csökkentették. A fényképek elkészítésénél arra törekedtek, hogy a Hold nem látható feléből minél nagyobb területet fényképezzenek le. Ezért vált szükségessé, hogy a Holdat teljes megvilágításban fényképezzék, bár ilyen körülmények között a keletkező kép kevésbé kontrasztos, mint oldalsó megvilágítás esetén. A fényképező berendezés fényképezőgépében egy 200 és egy 500 milliméteres gyújtótávolságú objektív volt. Egyidejűleg különböző nagyságú felvételeket készítettek: a 200 milliméteres gyújtótávolságú objektív a teljes holdtányért fényképezte, az 500 milliméteres objektív pedig részletesebb képet készített a Holdról. Az expozíciós időt önműködő berendezés szabályozta. A fényképezés a Földről adott utasításra kezdődött. Ezután már a többi művelet önműködően ment végbe. A fényképek olyan különleges, 35 milliméteres fiimre készültek, amely magas hőmérsékleten is jól kidolgozható. A kozmikus sugárzás ellen a filmet a szputnyikokon és korábbi űrrakétákon bevált berendezéssel védték meg. Ä fényképezés befejeztével a film az önműködő előhívó készülékbe került, amely előhívta és fixálta. Ezután a film a szárltórészben megszáradt, majd egy különleges kazettába jutott, ahol a továbbításig tárolták. A fényképezés, az előhívás é3 a képtovábbítás folyamatát a földi berendezések ellenőrizték. A negatívon levő kép elektromos jelekké való átalakítására kisméretű, nagy felbontó képességű katódsugárcsövet és nagy stabilitású fotóelektron- sokszorozót alkalmaztak. A képeket a televíziós adóállomások eljárásához hasonló módon továbbították a Földre. Az adó- és vevőberendezések működését külön műszerekkel szinkronizálták s biztosították a zavarok kiszűrését. A rádióösszeköttetés megteremtéséhez a földi állomáson megfelelő parancsközlő berendezéseket, nagy teljesítményű adókat, nagy érzékenységű vevőberendezéseket és antennarendszereket alkalmaztak. A bolygóközi állomás fedélzetén adó-vevő és antennaberendezések, valamint vezénylő és programozó rádiótechnikai berendezések voltak. Az összeköttetés biztonságának növelésére mind a Földön, mind a bolygóközi állomáson valamennyi rádióberendezésből két példány volt készenlétben. A képek továbbítása földi utasításra történt. Äz utasításra bekapcsolódott televíziós berendezés rákapcsolódott az adókra és működésbe lépett a filmtovábbító. Ä rádióberendezések sokkal több adatot továbbítottak a Földre, mint az első és második űrrakéta berendezései. Az adatok biztonságos továbbítása végett rendkívül nagy teljesítményű rádióösszeköttetést kellett teremteni, ugyanakkor az energiaforA BOLYGÓKÖZI ÁLLOMÁS HELYZETE A VILÁGŰRBEN, AMIKOR FÉNYKÉPEKET KÉSZÍTETT A HOLD MÁSIK OLDALÁRÓL. (A képen látható nyilak a Nap sugarainak irányát jelzik.) rások gazdaságos kihasználása miatt minimális energiaszükségletet lehetett csak igénybe venni. A fedélzeti adók teljesítményét ezért néhány wattra választották. A fedélzeti adó-vevő berendezésben félvezetőket és más korszerű elemeket alkalmaztak. Külön figyelmet fordítottak arra, hogy a műszerek a lehető legkisebbek és legkönnyebbek legyenek. A vétel nehézségeit jellemzően mutatja, hogy amikor a bolygóközi állomás a Főidtől a legnagyobb távolságra volt, az adó által kisugárzott teljesítmény Földünkről vehető hányada százmilliomodrésze volt csak annak, aminek vételére a közönséges televíziós vevőkészülék képes. Ezért a vételt csak rendkívül nagy érzékenységű készülékkel lehetett megvalósítani. A televíziós képjeleket többféle módon rögzítették: olyan berendezéssel, amely a televíziós képet fényképpé alakította át, továbbá olyan készülékkel, amely a jelzéseket különleges magnetofonszalagra vette fel. A rögzítéshez úgynevezett szkiátronokat — olyan különleges képcsöveket, amelyek hosszú ideig tartják meg a képet a képernyőn — is használtak. Alkalmazták olyan íróberendezéseket is, amelyek a képet papírra rögzítették. A fedélzeti televíziós rendszer segítségével a képtovábbítást 470 000 kilométeres távolságig valósították meg. Ezzel a gyakorlatban először sikerült .kísérleti úton annak a lehetőségét bebizonyítani, hogy a kozmikus térben nagy távolságról nagy képet kapjanak, amely nem torzult lényegesen. A Hold „másik" oldala A fényképek rögzítették a Hold állandóan látható felületének néhány már ismert részletét is. Ezek jelenléte a fényképeken lehetővé tette, hogy a korábban soha nem észlelt felületi alakzatok elhelyezkedését az ismertekhez viszonyítsák. Ä bolygóközi állomás fedélzetéről a már korábban ismert holdrészletek közül a többi között lefényképezték a Humboldt-tengert, a Válságok tengerét, a Határ-tengert, a Schmidt-tengert, a Déli-tenger egy részét és más részeket. Ezek a tengerek, amelyek a Hold látható felületének határán helyezkednek el, a földi megfigyelők számára keskenynek, hosszúnak tűntek. Valódi alakjuk eddig meghatározhatatlan volt. A bolygóközi áilomás által készített fényképeken e tengerek alakja jobban megállapítható, így először sikerült feltárni a Hold számos eddig csak részben ismert felületi i "lemének valódi alakját. Figyelemre méltó, hoqy a fénykéoek tanúsága szerint a Hold tűlsó oldalának naov részét hegyes terűletek borítják, ugyanakkor pedig a látható oldalán levő „tengerekhez" hasonló képződmények száma igen csekély. Rendkívül szembetűnők azok az úgynevezett krátertengerek, amelyek a déli és az egyenlítő menti részeken terülnek el. A Hold látható részének határán levő tengerek közül csaknem torzulás nélkül észlelhető a fényképeken a Humboldt-tenger, a Határtenger, a Schmidt-tenger és a Délitenger. Bebizonyosodott, hogy a Déli-tenger jelentékeny része a Hold túlsó oldalán terül el és határai szabálytalanul kanyarognak. A Schmidt-tenger a Déli-tengerhez viszonyítva kerekebb és déli oldalára mélyen behatol egy hegyes i»rület. Az úgynevezett Határ-tenger északi irányban nyújtott alakú, a Humboldt-tenger pedig nagyjából körte alakú. A Hold túlsó oldalának nyugati területein mért fényvisszaverő képesség körülbelül középúton áll a hegyes területek és a tengerek viszszaverő képessége között. Fényviszszaverő képességét tekintve e terület hasonló a Hold azon részéhez, amely a Tycho- és a Petavius-kráter, valamint a Nektár-tenger között terül el. A Humboldt-tengertől déli-délkeleti irányban mintegy 2000 kilométeres hegylánc húzódik, amely keresztülszeli az egyenlítőt és átterjed a déli félgömbre. A hegyláncon túl széles, nagyfokú fényviszszaverő képességű „szárazföld" létezik. Áz északi szélesség 20. és 30., valamint a nyugati hosszúság 140. és 160. foka között 300 kilométer átmérőjű kráter-tenger terül el. Déli résZe öbölben ér véget. A déli félgömbön a minusz 30 szélességi fok* és a plusz 130 hoszszúsági fok körzetében 100 kilométernél nagyobb átmérőjű kráter van, melynek mélye sötét és középponti csúcsai világosak. Az említett hegylánctól keletre az északi szélesség plusz 30. fokának körzetében négy közepes kráterből álló csoportosulás található. A legnagyobb kráter átmérője körülbelül 70 kilométer. Ettől a csoporttól délnyugatra a +10. szélességi és a + 110. hosszúsági fok körzetében kerek kráter van. A déli félgömb nyugati területein két olyan területet észleltek, melyeknek fényviszszaverő képessége rendkívül gyenge. Ezenkívül a fényképeken vannak olyan területek is, amelyeknek fényvisszaverő képessége kis mértékben hol növekszik, hol csökken. Számos kisebb részlet természetét, alakját, méreteit csak a fényképek behatóbb tanulmányozása után lehet majd megállapítani. Az a tény, hogy először sikerült televíziós úton továbbítani a Hold nem látható részének felületéről készített fényképeket, hatalmas távlatokat nyit meg naprendszerünk bolygóinak tanulmányozása előtt. Térképet készítenek a Holdról Alla Maszevics ismert szovjet csillagász az Izvesztyijában azzal a felfedezéssel foglalkozott, hogy a Hold láthatatlan oldalának felszíne „egyenletesebb" és túlnyomórészt hegyek borítják. Ebből — írja — következtetéseket vonhatunk le a Hold keletkezése és fejlődésére vonatkozólag, illetve eldönthetjük, melyik helyes az erre vonatkozó hipotézisek közül. A Hold keletkezésének tisztázása viszont fontos a föld és a naprendszer keletkezésének magyarázata szempontjából. A csillagászokra — írja Alla Maszevics — most az a feladat vár, hogy részletes térképet készítsenek a Hold túlsó oldaláról és az egész Holdról. Ez a térkép igen hasznos lesz a leendő űrhajósok számára. V. Arszentyev, a „Sternberg" Csillagászati Intézet tudományos munkatársa az ipari és közgazdasági lapban kifejti, hogy a Holdon nincs víz, nincsenek légáramlatok és viharok, amelyek változásokat idézhettek volna elő az égitest felszínének alakulásában. így tehát a Hold „ábrázata" jobban visszatükrözi ennek az égitestnek a múltját, mint a Föld felszíne bolygónkét. így tehát a Hold feljődéstörténetének megismerése alapján megoldhatóvá válik a Föld történetének számos kérdése is — írja Arszentyev. V. Arszentyev szerint az aszimmetria létrejötte valószínűleg a Hold forgási sebességének változásával is összefügg. Egyes tudósok már korábban feltételezték, hogy az úgynevezett tengerek övezete a Hold túlsó oldalán is folytatódik. Az első fényképek azt tanúsítják, ez a folytatás valóban megvan, ha kisebb mértékben is, mint az eddig ismert oldalon. Az első fényképek így bizonyos mértékig igazolják azt a feltevést, hogy a tengerek a Hold forgási sebességének változásaként jöttek létre. Évmilliókkal ezelőtt ugyanis a Hold forgási sebessége nagyobb volt, mint jelenleg. Valamennyi tudós hangsúlyozza: Az első fényképek még további részletes analízist kívánnak és a Hold-felszín kialakulása történetének megvilágításához még további részletes kutatásra van szükség. A kutatás távlataival foglalkozva Poszirajev csillagász a Szovjetszkij Flot című lapban kifejti: már a legközelebbi évek feladata lehet, hogy rakétákkal embert juttassanak a Holdra. A következő nagyszabású lépés az lesz, amikor sikerül automatikusan működő állomást juttatni a Hold felszínére. Ehhez azonban még számos tudományos oroblémát kell megoldani. ÜJ SZÖ 8 * 195

9- október 17..