Új Szó, 1959. október (12. évfolyam, 272-301.szám)
1959-10-24 / 295. szám, szombat
A Párkányi Járási Népkönyvtár iés SIM ä I Az ilyen könnyű és célszerű bútor széppé, ízlésessé teszi a szobát. llllllllllllilllllllllllllllllllllllllillllllillllllillllllllllllIIIllilllllilHIIIIIIIIIIIIIIIIllElllll A művészi ízlés fejlesztéséért Népkönyvtáraink helyzetéről sok iszó hangzott el mind a párt, mind a szocialista kultúra kongresszusán. Határozatok szabták meg, mit kell tenni, hogy könyvtáraink munkája megjavuljon, s a könyvtárak falun és városon egyaránt betöltsék azt a rendkívül fontos hivatást, amely a kulturális forradalom sikeres befejezésében rájuk vár. A határozatok szerint a járási népkönyvtáraknak lényegesen meg kell javítaniok a falusi könyvtárak felett gyakorolt szervező- és irányító munkát, állandóan növelniök kell a könyvállományt és az olvasók számát. Ugyanakkor különféle rendezvényekkel kell segíteniök az ismeretterjesztést, a könyvek megszerettetését, az általános műveltség széleskörű elterjedését. Nézzük, járási népkönyvtáraink közül hogyan teljesíti e feladatokat a Párkányi Járási Népkönyvtár. A város központjában lévő könyvtárat délután, kölcsönzési időben kerestük fel. Igy, mielőtt bárkivel beszéltünk, sokat elárultak a polcok előtt elmélyülten böngésző, egymást váltó kölcsönzők. Sok a könyv és sok az olvasó — gondoltuk s ezt a feltevésünket erősítette meg Szlovák Magda, aki részletesen tájékoztatott a könyvtár munkájáról. A kedves, a könyvtárak problémáját alaposan ismerő könyvtárosnő büszkén újságolta, hogyha egyes szakkönyvekben még hiányuk is van — könyvállományuk meghaladja a 9000-et és közel ezer az olvasók száma. Az olvasók számát azonban nem lehet pontosan meghatározni, mert állandóan emelkedik. Az utóbbi időben például 45-tel teljesítették túl az ölvasótoborzási tervet. Most újabb olvasógyarapodást remélnek. Igyekeznek a határozatokat teljesíteni s a személyi felvilágosító munkától kezdve minden eszközt felhasználnak olvasóik számának gyarapítására. Munkájukat siker koronázza, amit az is bizonyít, hogy kerületükben az olvasók számát tekintve a második, a kikölcsönzött könyvek számát tekintve pedig az első helyen állnak. Jó munkájuk elismeréséül a minap 600 korona pénzjutalomban részesültek. Elmennek olvasóik után az üzemekbe és hivatalokba is. Különféle összejöveteleket rendeznek, ahol meggyőzően beszélnek a rendszeres olvasás szükségességéről. El akarják érni, hogy középkorú olvasójuk is minél több legyen. Jelenleg sajnos az a helyzet, hogy olvasóik túlnyomó többsége a 20 éven aluliakból és az 50 — 60 éven felüliekből tevődik öszsze. A statisztikai kimutatás szerint olyan a helyzet, hogy a középkorúak nem érdeklődnek a könyvek iránt. Természetesen ez nincs így. Általában a középkorúak engedhetik meg maguknak leghamarább, hogy könyvszükségletüket vásárlás útján szerezzék be. Mindenesetre helyes, ha ennek ellenére fokozzák a középkorú olvasók számának a gyarapítására irányuló törekvésüket. Mindenki a középkorúak közül sem vásárol könyveket, van kiket megnyerni közülük is olvasókká. Az olvasók toborzása és nevelése terén a legnagyobb munkát az irodalmi estek rendezésével végezték. Számos irodalmi estét rendeztek eddig. Jól sikerült találkozójuk az írókkal is. A könyvtár olvasói közül sokan még ma is emlegetik pl. a tavalyi és az idei irodalmi estet, amikor számos hazai író válaszolt a párkányi olvasók kérdéseire. A magyar nyelvű könyvek közül legutóbb Gorkij Az anya és Illés Béla Ég a Tisza című könyvéről tartottak vitaestet. A hasonló összejöveteleket rendszeresítik. Könyvállományuknak mintegy 60—70 százaléka magyar nyelvű könyv. Olvasóik száma is nagyobbrészt magyar dolgozókból tevődik össze. Azt szeretnék, ha a vitaestek során minél több jó könyvet, minél több olvasóval ismertethetnének meg. A könyvtár dolgozói nagy gondot fordítanak az ifjú olvasók nevelésére. A raktárhelyiségüket például ifjúsági osztállyá alakították át, ahol minden vasárnap délelőtt a helyi iskolák tanítóinak a segítségével mesedélelőttöket és egyéb összejöveteleket rendeznek. A fiatalok nagyon érdeklődnek a vasárnap délelőtti összejövetelek iránt. Általános vélemény, hogy itt mindenki hasznosabban tölti idejét, mint az utcán, vagy templomban. Sokszor olyan nagy az érdeklődés az összejövetelek iránt, hogy a terem kicsinek bizonyul. S ez az érdeklődés fokozódnék, ha televíziós készülékük is lenne. Amint az eddig elmondottakból is látható, a Párkányi Járási Népkönyvtár következetesen teljesíti a párt határozatait. Jelentős eredmény, hogy az ismeretterjesztésen, a könyvek megszerettetésén, a könyvállomány és az olvasók számának növelésén kívül itt nem feledkeznek meg a hatáskörükbe tartozó falusi könyvtárakról sem. A Párkányi Járási Népkönyvtárhoz mintegy 27 falusi népkönyvtár tartozik. A legtöbb helyen nemrégen bizony még elég siralmas volt a helyzet. Nem volt ritka az olyan falusi „könyvtár", ahol a könyvek gondozatlanul valamely sarokban hevertek. Nem mondható, hogy ma már mindenütt rend van. Számos falusi könyvtárnak például még most sincs megfelelő helyisége. Sok baj van a könyvek kezelésével is. Egyes falusi könyvtárosok kevés gonddal és szeretettel bánnak a szellem termékeivel. Nem védik a könyveket, nem tartják nyilván olvasóik számát. A helyzet azonban az elmúlt évekhez viszonyítva lényegesen megjavult. A járási népkönyvtár dolgozói a párt XI. kongresszusának határozata óta rendszeresen látogatják a falusi könyvtárakat. Hetente általában két könyvtárat keresnek fel. Segítenek rendbehozni a könyveket, a könyvtárosoknak módszertani utasítást adnak. A falusi könyvtárak vezetőinek e segítség sokat jelent. A szakismeretekkel olyasmit nyernek, ami legtöbbjüknek hiányzik. A szervező és ellenőrző munka során a párkányi járásban a falusi könyvtárak helyzete alaposan megváltozott. A járási népkönyvtár dolgozóinak elbeszélése szerint van olyan falusi könyvtáruk, amely sok dologban a járási könyvtárral is versenyezhetne. Ilyen például a búcsi könyvtár, amelynek a szövetkezet is sokat segített. Az eredmények ellenére sok munka vár még a Párkányi Járási Népkönyvtár dolgozóira. E munkát azonban a lelkes könyvtárosok ahogy eddig, ezután is elvégzik és sikeresen teljesítik a kulturális forradalomból rájuk háruló feladatokat. Balázs Béla Már több alkalommal írtunk aggódó hangon az ifjúság művészi ízlésének alacsony fokáról. Mi az oka e sajnálatos ténynek? Ez hosszabb, e cikk kereteit meghaladó elemzést követelne meg. Az egyik okát mégis meg kell nevezni. Ez pedig az, hogy a művészetek magukban hordják a visszaélés, a selejt, az álművészet lehetőségét. Ugyanis a kezdő műélvező, a fejletlen műpártoló és a művészi élményeket kereső könnyen esik bele az álművészet kelepcéjébe. Hisz ez ugyanazokat az eszközöket, ugyanazt az anyagot használja, mint az igazi művészet. Csak érzelmi tartalom helyett érzelgést és élmény helyett ábrándot nyújt, ami fokozza annak veszélyét, hogy a kezdő fokon lévők előtt művészetté avatja a gicscset. Hogyan védekezhetünk az álművészet ellen? Védekezni csak egy módon lehet: az ízlés fejlesztésével, az igazi művészi alkotások megismerési képességével, a szépérzék kiművelésével. Mindezt tudatosítva a Komáromi Pedagógiai Iskola tanári kara két évvel ezelőtt hozzálátott a „jég megtöréséhez". Egy aranyos ragyogású őszi vasárnapra „Művész-kirándulást" hirdetett a tanulók közt. Nem volt nagy az érdeklődés. A tanulóknak csak 16 százaléka jelentkezett a kirándulásra. A péntek délutáni megbeszélésen aztán már nőtt a lelkesedés. A program: a reggeli vonattal indulunk, délelőtt a Szlovák Galéria képeit nézzük meg, majd szabad városnézés. Délután két órakor a Nemzeti Színházban Csajkovszkij „A hattyúk tava" balettjét látjuk. Majd a zenei nevelés tanára röviden elmondta, hogy az ember gondolatait és érzéseit tánccal is ki tudja fejezni, beszélt a balett fejlődéséről. Majd felvázolta a mű szereplőinek egymáshoz való viszonyát a táblára, ismertette annak tartalmát és azt hanglemezről bemutatta. A tanulók már ekkor megérezték, hogy a cselekményt, a mű hangulatát és érzelmi telítettségét az egyes zenei részek mennyiben fejezik ki, festik alá, illetve fokozzák. Az egyik tanuló felvetette a ruházat, a viselkedés kérdését is. Aztán eljött a vasárnap — és indultunk. A balett hatása leírhatatlan volt — a már előre ismert muzsika a gyönyörű tánccal tetézve óriási tetszést aratott az ifjú lelkekben. Az egyik agilis tanuló, amikor most, két év távlatából említettük ezt az első művészi kirándulást, így emlékezett vissza: „Szép volt; jöttünk, láttunk, győztünk!" Valóban győztünk. Rövidesen rendszeresítettük a vasárnapi kirándulásokat. Megbeszéltük a szülői munkaközösséggel és elhatároztuk, hogy minden osztály évenként négyszer vesz részt ilyen akción. Most már nem kellett agitálni, hogy nézzük meg a Keszkenőt, Gajanét, Diótörőt stb. A Komáromi Pedagógiai Iskolának sikerült „megtörnie a jeget." A tanulók örömmel hallgatták a jó muzsikát, élvezték az igaz művészetet. Sokan közülük már tanítók, de ma is, ha alkalom adódik, felkeresik a Nemzeti Színház épületét. Ám nemcsak az ifjúságot „békítettük" ki a komoly zenés műfajokkal, hanem azokat a szülőket is, akik kísérőként velünk jöttek. Ügy véljük ezért, hogy a többi iskolák, a Csemadok helyi csoportjai, illetve a szakszervezetek is szervezhetnének hasonló kirándulásokat. A művészet megszépíti az életet. Sokoldalúvá teszi műveltségünket, nemesebbé, igazabbá tesz bennünket. Legyen e munkának első állomása: a jól szervezett — a művészetek szeretetére nevelő és hazánk alaposabb ismeretét elősegítő „művész-kirándulások" rendezése. Ne féljünk a nehézségektől! A közönség vágyik az igazán szépre és jóra. Csupán rajtunk áll, hogyan tudjuk a művészetek mindent lenyűgöző erejét — már most, a színházi idény elején — szolgálatunkba állítani. MÔZSI FERENO Zala József: OSZI SZEL Messze távol útrakél, hozzánk száguld egyhamar; vitustáncot jár a szél, hulló gallyat, s port kavar. Hová lett a páratelt — felhő, melyet kergetett? Tán elfáradt, s megpihent a magas hegyek megett? Bontott elem részei lekötötték nagy mohón, s mint kisértet, kései, úgy bolyong a földgolyón? — Csak száguld az öszi szél, nem válaszol, nem beszél. — Bálványökká nő a rög. Nedvért eped a határ. Kiszáradt medrek fölött fáradtan száll a madár. — Őszi szél, te nyugtalan, hallgasd meg kérő szavam! — Repülj, mint a gondolat kéklő tengerek fele, óriás tartályodat dús párával töltsd tele. Visszajövet jól vigyázz! El ne lopja hegy, s atom; de tájunk felett ha szállsz, akkor ne siess nagyon! Fásztázgasd a réteket, töltsd a tikkadt medret Is; apadt források felett tovább időzz egy kicsit. Mindent öntözz őszi szél! Tégy velünk jót őszi szél! íZTALY NEVEBEN Egy nyugat-németországi városkában a főutca egyik üzlete előtt két diák állt meg. — Menj elsőnek — mondotta Kari, manchesternadrágja zsebébe dugva kezét. — Miért menjek én? — kérdezte Heinz. - Te jobban tudsz beszélni! — De Te nagyobb vagy és erősebb. Tőled hamarabb megszeppen. Hirtelen kipattant az üzlet ajtaja. Küszöbén hatalmas, vállas ember állott. Kutató tekintettel nézett szemüvege mögül a fiúkra és rájuk mordult: — Mit kerestek itt az üzletem előtt? Megint el akarjátok riasztani yevőimet, mint tegnap? ím — Mi... mi... nem voltunk itt tegnap! — dadogott bátortalanul Kari. A kereskedő piheszálat fújt le ruhájáról és szigorúan mondta: — Takarodjatok innen, naplopók, mert... Kari rákvörös lett. Annyira felindult, hogy szóhoz sem tudott jutni. Heinz félrelökte. — Engedj Kari! Máskor jól beszélsz, de ma.. . Hoztunk magának valamit, Griebel úr! — jelentette ki bátran Heinz. Torka összeszorult az egyre jobban elhatalmasodó indulattól. Gyűlölte ezt a felfújt pókot, elbizakodott, szemüveges arcát, vasalt kabátját, mely nem tudta betakarni a nagy falánk bendőt és potrohot. — Ki küldött titeket és mit akartok nekem adni? — kérdezte a kereskedő, csak nagy nehezen türtőztetve magát. Heinznek eszébe jutott legidősebb társuk, Tóni figyelmeztetése: „Ne adjátok ezt Griebelnek az utcán, hanem bent az üzletben!" Heinz folytatta: — Az osztály nevében jöttünk ... Griebel úr nyílt kíváncsisággal nézett a fiúkra: — Nem adakozom semmilyen célra ...! A fiúk feje tagadásra billent -> nem, nem gyűjtenek. — Hát akkor gyertek beljebb ....' Griebel beengedte a fiúkat az üzletbe. Eleinte zavarban voltak és semmit sem tudtak egymástól megkülönböztetni, mert a boltban az esős délután következtében csaknem egészen sötét volt. Mihelyt Griebel felkattantotta a villamos kapcsolót, felragyogott a fiúk szeme. A hintalovak, korcsolyák, építészeti játékszerek, labdák és autók királyságában voltak, — a gyermekjátékok birodalmában. Katonák is voltak ott, - ó, temérdek katona. Egyesek álltak, mások feküdtek és némelyik terdenállva célzott puskájával. Mellettük ágyúk sorakoztak, szinte olyanok, mint az igaziak. Es fönt az állványon... Kari meghúzta Heinz kabátújját: - Nézzed, itt van! - súgta. — Itt! — mondta már egészen hangosan és rámutatott a polc mögötti állványra. A kereskedő megfordult. Az állványon a kirakatbeli játék mása állott. Zöld talapzaton egy város modellje: lakóházaival, iskoláival, utcáival, tereivel és parkjaival. A város fölött, négy játék atombombával felszerelt repülőgép keringett. Csak egy zsinórt kellett meghúzni és az atombombák rázuhantak a városra. A gyermekjáték neve „Telitalálat" volt és ahogy — felirata jelezte: „az utolsó amerikai újdonság" ... - Meg akarjátok venni? - kérdezte Griebel. — Nem! Mi önnek csupán adni akarunk valamit... — Tessék...! — mondta Heinz és átadott a kereskedőnek egy összehajtott papírlapot. - Ez itt mindent elmond. Mindkét fiú szemében izgatott feszültség fénye csillant meg. „Megteszi-e vajon? Mondja-e majd: rendben van!" — fontolgatta Kari. „Kell, hogy beleegyezzék! A levél világosan megmondja, hogy nincs joga követelésünket elutasítani, ÉS a levelet negyvenhárom osztálytárs írta alá." Kari hirtelen rémülten összerezzent. A kereskedő asztalára dobta a levelet és elkezdett röhögni. - Emma! - kiáltott és fuldoklott a nevetéstől. — Emma, gyere Hde! Hol vagy? Gyere csak, olvasd el ezt a macskakaparást! Öklével döngette az elárusító pultot és éktelen szitkokkal könnyített haragján. — Csürhe banda! Ezek a taknyosok akarják nekem előírni, hogy milyen gyermekjátékokat árusítsak! - Csakhogy ez a „Telitalálat" rossz játék, - jelentette ki Heinz, hangsúlyozva a szavakat. — Az új világháború gyújtogatói találták ki... — Te akarsz engem oktatni? ordított a potrohos és kijött a pult mögül. — Ki bújtogat titeket ilyen badarságokra? Annak a játéknak semmi köze a háborúhoz. Mondjátok meg mindenkinek, aki ilyen ostobaságot tollbamond nektek! Megértettétek ? - Nekünk nem mondott tollba senki semmit! — kiáltott Kari -. Osztály értekezletünk volt es valamennyien aláírtuk — negyvenhárom osztálytárs. Jegyezze meg magának — az amerikaiak új háborút szítanak, édesapám mondta, az meg jobban érti a dolgot, mint maga! Azért kérjük, hogy távolítsa el ezt a játékot. — Ne szájaskodj! — förmedt a kereskedő Karira és kituszkolta az ajtón. Homlokán kidagadtak az erek. - Mars! A fiúk mögött bevágódott az ajtó. Kari és Heinz hallgatagon ballagtak az utcákon, majd befordultak egy házba. - Tóni! - kiálltott Heinz. Gyermekhangok válaszoltak. Es kézilámpások fénye villant. - Nos? Sikerült? Beszéljetek! Hogy volt! - Igazad volt, Tóni! - mondta Kari. — Kikergetett minket. Mindnyájunknak el kellett volna mennünk. Egyszerre. Cseveteltek a gyermekek és azon voltak, hogy túlharsogják egymást. Karit alig lehetett hallani. - Csönd! - kiáltott Tóni. - Vilii, Franz, Ottó — van ragasztótok és vödrötök? Rendben van! Mégiscsak azt tesszük, amit eredetileg elhatároztunk. Egyenként menjetek, hogy feltűnést ne keltsetek. Ha füttyentek, szaladjatok át a töltésen. Bekenitek a kirakatot ragasztóval, rá a plakátot, mellé megint ragasztót és újabb plakátot. Gyülekezés itt. Megvárjuk, míg a plakátokat eltávolítja és azután újakat ragasztunk fel. - Nagyszerű lesz! — lelkesedett Vilii. - Es holnap újra teleragasztjuk a kirakatát. Holnap a nyolcadikosok is eljönnek. Süllyedjek el itt helyben, ha holnapután csak egyetlen atombomba lesz is a kirakatban! — jelentette ki Tóni. A pókhasú Johannes Griebel hatszor mosta le kirakata üvegtábláját és hatszor kaparta le az „Ami, go Home!" (Amerikaiak menjetek haza!) felírású falragaszokat. Végül megadta magát. Káromkodások kíséretében hurcolta le a pincébe a harmincnégy „Telitalálat" nevű gyermekjátékkal tel?; akott nehéz ládát. Sipos fordítása ÜJ sző 7 * 1959 október 24.
