Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-15 / 256. szám, kedd

S píseki és a pardubicež járás szövetkezeti tagj ai elfogadták a preroviak felhívását Á köztársasági elnök és a miniszterelnök aratóünnepélyeken vettek részt A píseki járási szövetkezeti tagok ez egész České Budéjovice-i kerület­ből érkezett vendégekkel együtt va­sárnap aratőünnepélyen vettek részt. Az aratást rendkívül nehéz feltéte­lek ellenére 18 nappal előbb végezték el, mint tavaly. A píseki járási szövetkezeti tagok­nak az aratásban elért jó eredmé­nyekhez Antonín Novotný, a CSKP KB első titkára, köztársaságunk el­nöke fejezte ki jókívánságait és ér­tékelte a hazánkban ez idén elért jő aratási eredményeket. Egyidejű­leg figyelmeztetett azonban különö­sen a szarvasmarhaállomány terén és a húsbegyüjtés teljesítésében mutat­kozó fogyatékosságokra. ' Beszédét folytatva szívből jövő örömmel tett említést a szovjet tu­dománynak és technikának a kom­munizmus és a tartós béke felé ve­zető úton elért újabb sikeréről. No­votný elvtárs szavait a manifesztáció résztvevői szűnni nem akaró tapssal fogadták. Beszélt továbbá a békés együttélés kérdéseiről és hangsúlyoz­ta, hogy ez a gondolat ma az egész világon tért hódított. Ezzel kapcso­latosan nagyra ' értékelte Hruscsov elvtársnak és Eisenhower elnöknek a közeljövőben megvalósuló kölcsönös látogatását, beszélgetéseit, valamint a Szovjetunió lenini békepolitikájá­nak sikereit. Novotný elvtárs beszéde befejező részében a CSKP XI. kongresszusán a szocialista országépítés befejezé­séről hozott határozatok teljesítése terén elért új sikerekről beszélt. Nincs már messze az az idő — jelen­tette ki —, amikor elmondhatjuk, hogy elértük célunkat. A harmadik ötéves terv, melynek javaslatát nem­sokára megvitatjuk, hatalmas előre­ugrást jelent. Novotný elvtárs beszédének el­hangzása után a szövetkezeti tagok közölték kötelezettségvállalásaikat, amelyekkel elfogadják a preroviak felhívását. E felajánlásokhoz csatla­koztak az ipari üzemek dolgozói is. A pardubicei járás több mint 15 ezer dolgozója jött össze a Pardubice melletti Kunétická Hora-i ódon vár alatt rendezett aratőünnepélyen, amelyen Viliam Široký elvtárs, a CSKP KB politikai irodájának tagja, miniszterelnök is részt vett. Beszé­dében értékelte a szövetkezeti tagok munkájának eredményét, akik mind az aratás, mind a begyűjtés folyamán a legnagyobb sikereket érték el a kerületben. Hangsúlyozta a hazánk felszabadításának 15. évfordulója al­kalmából indított kötelezettségvál­lalási mozgalom jelentőségét és ezenkívül foglalkozott egyes nemzet­közi kérdésekkel is. Az aratőünnepély, amelyen a par­dubicei járás elfogadta a prerovi fel­hívást, változatos kulturális műsorral folytatódott. A nézők nagy érdeklő­dését keltette fel a Lúčnica 130-tagú együttesének fellépése. Ä kínai-indiai határkérdést békésen kell megoldani A Kínai Népi Képviselek Országos Gyűlése állandó bizottságának határozata Peking (ČXK) Az Oj Kína jelentése szerint szeptember 13-án véget ért a Kínai Népi Képviselők Országos Cyülése állandó bizottságának ülésszaka. A záróülésén Csen Ji, a Kínai Népköztársaság Államtaná­csának alelnöke, külügyminiszter nagy jelentőségű beszédet mondott a kínai-indiai határokról. Az ülés egyhangúlag jóváhagyta a kínai-indiai határokra vonatkozó határozatot. A határozat hangsúlyozza, hogy az ülés résztvevői teljes mértékben egyetértenek Csou En-Iajnak, az Államtanács elnökének e kérdésben előterjesztett beszámolójával és jóváhagyják a kormány álláspontját. f Szerencsek! vánat ok á bratislavai szovjet főkonzulátuson (ČTK) - Attól a perctől kezdve, amikor szombaton világszerte elter­jedt a hír a második szovjet kozmi­kus rakétának a Holdra lövéséről, Szlovákia úgyszólván minden részé­ből az üzemek, a tudományos inté­zetek, a hivatalok dolgozóitól, az if­júsági szervezetektől, az iskolákból és magánszemélyektől is számos távirat, üdvözlő levél érkezik a Szov­jetunió bratislavaj főkonzulátusára. A táviratok és levelak • írói szeren­csekívánataikat fejezik ki a szovjet népnek tudománya és technikája vi­lágtörténelmi jelentőségű győzelmé­hez. A szerencsekívánatok száma megsokszorozódott, amikor közölték azt a hírt, hogy a rakéta sikeresen elérte a Holdat. A szovjet főkonzu­látust felkeresik a munkások, mű­szaki dolgozók, mérnökök küldöttsé­gei, társadalmi szervezetek képvise­lői, hogy tolmácsolják Szlovákia né­pének szívből jövő szerencsekívána­tait, s azon nagyszerű siker fölötti örömét, amelyet a szovjet tudomány ért el az ember világűrbe hatolása terén. A Szlovák Nemzeti Tanács elnöke a Szovjetunió főkonzulához intézett üdvözlő levelében többek között a következőt írja: — Egész népünk határtalan lelkese­déssel és örömmel vette tudomásul a szovjet nép e további győzelmét, tnely az egész szocialista tábor s az egész haladó emberiség gyönyörű diadala. Büsz­kék vagyunk az önök hazájának e tör­ténelmi jelentőségű sikerére, melyet a dolgos és tehetséges szovjet nép azzal ért el, hogy a hazájában készített kozmi­mus rakéta volt az első, amely más égi­testre — a Holdra ért. Szlovákia népe nevében jókívánságaimat fejezem ki az egész szovjet népnek". A Csehszlovák-Szovjet Baráti Szö­vetség több mint félmillió szlovákiai tagjának nevében a Szovjetunió bra­tislavai főkonzulátusa útján a CSSZBSZ szlovákiai bizottsága is szerencsekívánatait fejezte ki a szov­jet űrrakétának a Holdra érkezése alkalmából. „A második kozmikus rakéta fellövése és a Hold felületére jutása — írja üd­vözlő levelében — Szlovákia dolgozóinak körében az örömteljes izgalom és a büsz­keség hatalmas hullámát váltotta ki, mert szovjet zászló s orosz szavak vol­tak azok, amelyek a haladás és _a béke­szerető emberiség nevében további tör­ténelmi jelentőségű győzelmet arattak. A Szovjetunió a világon elsőnek kezdi meg a világűr meghódítása új szakaszát. Nem fér kétség ahhoz, hogy ez történel­münk legnagyobb győzelme, a szovjet tudomány és technika, a szovjet szo­cialista társadalom legnagyobb diadala, a marxizmus-leninizmus halhatatlan esz­méinek diadala. Meg vagyunk róla győ­ződve, hog.v a második szovjet kozmikus rakétának Holdra lövése hozzájárul a nemzetközi együttműködés kiterjesztésé­hez, a nemzetközi feszültség enyhítésé­hez és a világbéke megszilárdításához. A szovjet tudomány és technika e si­kere annál jelentősebb, mert akkor ér­ték el, amikor N,y. Sz. Hruscsov elvtárs, az SZKP KB első titkára, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke az USA-ba ké­szül utazni. Ez a tény az emberek száz­millióinak szívében világszerte azt a re­ményt ébreszti, hogy úgy, amint a má­sodik szovjet kozmikus rakéta új időszak megkezdését jelenti a világűr meghódí­dítása szempontjából, Hruscsov elvtárs látogatása az USÁ-ban a nemzetközi fe­szültség enyhítése új szakaszának kez­detét fogja jelenteni. A dolgozók küldöttségei szeren­csekívánataikkal egyidejűleg ígére­tet tesznek, hogy megtesznek minden tőlük telhetőt a Szovjetunió nem­zeteihez fűződő testvéri szövetsé­günk további megszilárdítása és ha­zánk szocialista építésének sikeres befejezése érdekében. A kínai kormány — hangzik a ha­tározatban — mindenkor arra az álláspontra helyezkedett, hogy a két félnek gondos baráti tárgyalások út­ján kell törekednie a határkérdés megoldására, amely tanácskozások Valapját a békés egymás mellett élés­ének kell képeznie. Mindaddig, amíg na kérdés megoldást nyer, mindkét ^félnek fenn kell tartani a régóta fennálló status quot és nem sza­bad egyoldalú akcióval, erőszak al­kalmazásával igyekezni a helyzeten változtatni. A Kínai Népi Képviselők Országos Gyűlésének állandó bizottsága sajná­latát fejezi ki afelett, hogy indiai katonai egységek több ízben kínai területre hatoltak és az utóbbi idő­ben egyes jobboldali indiai politiku­sok kampányt szítottak Kína ellen. India köszönetet mond a Szovjetuniónak Moszkva (ČTK) B. K. Nehru, az in­l[diai kormány gazdasági főbiztosa a )TASZSZ tudósítója előtt az Indiának 'nyújtott szovjet hitelekről szóló Negyezmény aláírása után kijelentet­ne: „Ez az első hitel, amelyet orszá­?gunk a harmadik ötéves terv prog­ramjának megvalósítására nyert. Ez /a hitel számunkra rendkívül fontos, ímert lehetővé teszi a fontos ipari ^vállalatok egész sorának kiépítését. (Indiában a harmadik ötéves terv /teljesítésének keretében az idegen Ivaluta szükségletét mintegy húsz­smilliárd rubelre becsüljük. Szeret­íném ismét hangsúlyozni, hogy a /szovjet hitelek nekünk különösen ?fontosak, mert lehetővé teszik, hogy S megkezdhessük az iparosítás prog­(ramjának megvalósítását. Az aláírt egyezmény értelmében )a Szovjetunió 1,5 milliárd rubel ösz­tszegű hitelt folyósított Indiának. Az ázsiai és afrikai országok szociális biztosítási dolgozói Bratislavában (ČTK) — Az ázsiai és afrikai országok szociális biztosítási szakembereinek tíz­tagú csoportja, mely Prágában részt vett a szociális biztosítás kérdéseiről rende­zett nemzetközi szemináriumon, hétfőn, szeptember 14-én repülőgépen Bratisla­vába érkezett. A vendégeket a bratislavai repülőtéren Jozef Való képviselő, a Szlovák Szociális Biztosítási Hivatal elnöke fogadta, s az­után hivatalában tájékoztatta őket szo­ciális biztosítási rendszerünkről. Közlemény a Szlovák Tervbizoltság üléséről (ČTK) Az 1959. július 22-én kiadott 41/1959 sz. törvény értelmében a Megbízottak Testületének szerveként Szlovák Tervbizottság létesült, mely a Megbízottak Testülete által irányí­tott gazdaság fejlesztésének tervezé­sére van hivatva és mint az Állami Tervbizottság területi szerve fog mű­ködni. A Szlovák Nemzeti Tanács el­nöksége a Megbízottak Testületének javaslatára Pavol Majiingot, a Meg­bízottak Testületének első alelnökét nevezte ki a Szlovák Tervbizottság elnökévé. A Szlovák Tervbizottság tagjaivá Michal Chudík földművelés­ügyi megbízottat, Ján Marcelly pénz­ügyi megbízottat, Sámuel Takáč építészeti megbízottat, Ľudovít Bor­teľ kereskedelmi megbízottat, Jozef Gajdošík élelmiszeripari megbízottat, Miloš Hrušovský közszükségleti ipari megbízottat, továbbá Jozef Hvorecký mérnököt, Karol Martinka mérnököt, dr. Ignác Rendeket, Daniel Matejka mérnököt, Michal Sabolčíkot, dr. Ju­raj Perényit, Vladimír Kováčot, a žilinai Kerületi Tervbizottság elnökét, Jaroslav Knižka mérnököt, a kassai Keletszlovákiai Kohőművek igazgató­ját, Michal Šuška mérnököt, a bra­tislavai Műszaki Otthon vezetőjét és Juraj Krahulecet, a bratislavai J. Dimitrov Vegyiüzem igazgatóját ne­vezte ki. A Szlovák Tervbizottság első ülé­sét hétfőn, szeptember 14-én tar­totta. A Spejbl és Hurvínek Bábszínház kitüntetése Antonín Novotný köztársaságunk elnöke a kormány javaslatára a Spejbl és Hur­vínek Bábszínháznak a színművészet e szakaszán szerzett nagy érdemel elis­meréseként a Köztársasági Érdemrendet adományozta. Egyes további árucikkek kiárusítása (ČTK) — Hétfőn, szeptember 14-én megkezdődött a leszállított árú árucikkek kiárusításának sorrendben már harmadik | akciója. Ezúttal kötöttáru, fehérnemű, bőr­díszműáru és készruhák kerülnek kiáru­sításra. Olyan árucikkekről van szó, ame­lyek 1957 előtt készültek. Ezeknek az árucikkeknek az árát átlag mintegy 37 százalékkal szállították le. Az árleszál­lítás a legnagyobb a kötöttáruknál — mintegy 50 százalékos — és a bőrdíszmű­áruknál — 48,5 százalékos. Az emiitett akció azonban ez idén még nem a legutolsó, és a jövő hétre, szep­tember 2Í-től a kiárusítás további áru­cikkekre — például természetes és mű­selyemre — való kiterjesztését készítik elő. A CSEHSZLOVÁK ÍRÓSZÖVETSÉG Bölö­nyl György Kossuth-díjas írő, a Magyar Irodalmi Tanács elnöke elhunyta alkal­mából részvéttáviratot küldött a Magyar Irodalmi Tanácsnak. AZ OSTRAVAI Szénbányakutatási Inté­zet és a vltkovlcei Klement Gottwald Ko­hómü munkásai s műszaki dolgozói a bá­nyásznap tiszteletére befejezték egy új fúrótorony felállítását, amelyet az ásványi kincsek geológiai kutatás terén szüksé­ges fúrási munkáknál alkalmaznak. Az acélcsővázú 66 méter magas fúrótorony a maga nemében eddia a legmagasabb a I világon. Egyúttal kifejezi azt a reményét, hogy az indiai egységeket kivonják azokról a helyekről, ahová jogtala­nul hatoltak, hogy Indiában beszün­tetik a Kína-ellenes kampányt és hogy India baráti tárgyalásokat kezd Kínával a határkérdés békés elin­tézéséről. A nyugati imperialisták és indiai ügynökeik — hangzik a határozat­ban — megkísérlik az indiai-kínai határon lezajlott incidenseket a Kína és India közötti barátság megbontására és arra használni, hogy a béke és a semlegesség el­vein alakuló indiai külpolitikát meg­változtassák. A kínai nép őszintén reméli, hogy India népe az India, Kína és a többi ázsiai ország népe közös érdekeinek biztosítása érde­kében meghiúsítja e gonosz terve­ket. Hisszük — hangzik a határozat befejező részében —, hogy a két or­szág kormányának és népének baráti erőfeszítésével, a békés egymás mellett élés öt elvének szellemében sikerül elérni a határkérdés megol­dását. Laosz népe eredményesen szembeszáll a laoszi királyi hadsereg „tisztogatási" akcióival Vieng Csang (ČTK) - A Lao Hak­sat News angol nyelvű lao­szi folyóirat szeptemberi számában közli, hogy a laoszi nép a múlt napok­ban sikeresen szállt szembe a laoszi királyi hadsereg egységeinek „tiszto­gató" akcióival, és hogy ezen egysé­geket sok helyen visszavonulásra kényszerítette. Laosz északi részén e napokban több tömeggyűlés volt, amelyeknek résztvevői követelték, a laoszi királyi kormány vessen véget a polgárhábo­rúnak, adja vissza a nép szabadságát, bocsássa szabadon Szouphanavong herceget és a Laoszi Hazafiak Frontja más vezéreit s hasson oda, hogy a laoszi nemzetközi felügyelő és ellen­őrző bizottság újítsa fel működését. * * * Vieng Csang (ČTK) - A Daily Te­legraph angol lap Vieng Csang-i leve­lezőjének jelentése szerint az USA e napokban megkezdte hétezer laoszi katona felfegyverzése és kiképzése rendkívüli programjának teljesítését. A tudósítók szerint amerikai fegy­vereket és hadianyagot szállító repü­lőgépek naponta érkeznek Vieng­Csangba. A közeljövőben további ame­rikai katonai kiképzők érkeznek Laoszba. Thajföld részt vesz az USA laoszi beavatkozásában Bangkok (ČTK) - A bangkoki saj­tó szerint a közügyeket intéző thaj­földi hivatal képviselője nyíltan ki­jelentette, hogy „Thajföld nem néz­heti tétlenül", mi történik Laoszban és hajlandó bárkihez csatlakozni, aki védelmezni akarja a Laoszi Király­ságot. A nyilatkozat a SEATO-nak köz­vetlen fegyveres agressziójára szólít, azt állítva, hogy „a laoszi helyzet jelenleg olyan stádiumba jutott, ami­kor a demokratikus országok már nem utasíthatják vissza Laosz erköl­csi vagy anyagi megsegítését." Praphas Csaruszathien thajföldi belügyminiszter ugyanaznap nyilat­kozatot adott ki, amelyben követeli, hogy a SEATO megfigyelőket küldjön Laoszba. A thajföldi rádió felszólí­totta a SEATO-t, hogy avatkozzék be Laoszban. A thajföldi kormány e napokban külön katonai missziót küldött Laosz­ba és megkezdte a laoszi királyi egységek élelmezését. A Thanarat­kormány ezen akciói kétségkívül el­mérgesítik az indokínai és délkelet­ázsiai helyzetet. Ezen akciók követ­kezményeiért a felelősség teljes mér­tékben a thajföldi kormányra hárul. Nagy-Britannia Kommunista Pártjának választási programja London (ČTK) - John Gollan, ! Nagy-Britannia Kommunista Pártjá­'nak főtitkára vasárnap kihirdette az (angol kofnmunisták választási prog­ramját. A párt programjában követe­li a csúcsértekezlet megrendezését, 'az atomfegyverkísérletek beszünteté­'sét, az amerikai katonai egységek tá­(vozását Nagy-Britanniából és a Nagy­I Britannia területén létesített ameri­i kai támaszpontok felszámolását. A kommunisták ezenkívül követelik 'a munkabérek emelését, a gépipar, ' hajóépítőipar, a vegyi- és textilipar, az építkezési anyagokat termelő ipar Az algériai háború megrázó adatai Kairó (ČTK) - Kairóban közölték 'az algériai ideiglenes kormány köz­I művelődésügyi minisztériumának je­I lentését, amely megrázó adatokat i tartalmaz a francia gyarmati had­erőknek az algériai nép elleni irtó 'háborújában véghezvitt garázdálko­) dásairól. A háború alatt harcokban | és az ún. „büntető" hadműveletek I során mintegy 800 ezer algériait gyilkoltak meg. A jelentés hangsúlyozza, hogy a 1 franciák valóban barbár módszereket !alkalmaznak: a nehéz tüzérség be- j | vetésével egész telepeket, városo­íkat, elpusztítanak, felgyújtanak és f lerombolnak, öt év alatt számos al­igériai várost és falut tettek a föld­jeiéi egyenlővé. Az algériaiakat csa­ládostól kiűzik otthonaikból és gyűj­uőtáborokban összpontosítják. Je­jlenleg ilyen gyűjtőtáborokban két­/millió algériai sínylődik. államosítását, harcolnak az alkalma­zottak elbocsátása ellen, a lakbérek és telekbérek emelése ellen, valamint a nyugdíjak emeléséért. A belgrádi Politika tiltakozik Bonn provokációja ellen Belgrád (ČTK) - A Politika c. belgrádi lap vasárnapi számában til­takozott a bonni hatóságoknak a zágrábi nagyvásáron elkövetett re­vansista provokációja ellen. A nyu­gatnémet kiállítási pavilon tájékoz­tató osztálya brosúrát osztogatott, amelynek borító lapjára élénk szí­nekben Németország és a szomszéd országok területének térképét nyom­tatták. A látogatók egy szempillan­tás alatt megállapíthatták — írja a Politika — hogy Németország a tér­képen nemcsak mindkét német állam területét, hanem a nyugati lengyel körzeteket és a volt kelet-poroszor­szági kerületeket is magában fog­lalja. A lap felhívja a figyelmet ar­ra, hogy az efféle propagandát Ju­goszláviában törvény tiltja. A nukleáris leszerelésért folyó harc hete Nagy-Britanniában London (ČTK) - Vasárnap egész Naoy-Britanniában megkezdődött a nukleáris leszerelésért folyó harc hete. Londonban tüntetést rendeztek, amelynek soraiban az angol ifjúság „Hagyjatok fel a hidrogénbomba gyártásával!", „Szüntessétek be a ra­kétatámaszpontok építését!", — szö­vegű transzparenseket és zászlókat vitt. ŰJ SZfi 2 * 195 9. szeptember 8..

Next

/
Thumbnails
Contents