Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-13 / 254. szám, vasárnap

Élvonalban van a helyem rgő lámpással a kezükben ültek ^ be a lapos, fedett vagonocskákba a vájárok. A dohányzók utolsót szippantottak és eldobták cigarettájukat. A bányában tilos a dohányzás. A hosszúkás motoros mozdony elindult, pillanatok alatt elnyelte a bánya szája az egész szerelvényt. Ilyenkor, műszakváltáskor nagy a nyüzsgés a bánya bejáratnál. A kis vasúti szerelvények viszik a mélybe a munkába indulókat és hozzák a munkájukat végzett dolgozókat a felszínre. Már jönnek az első műszakból. Arcuk szénporos. Világító lámpásaikat könnyedén lóbálják, hangosan beszélnek, nevetgélnek. A dohányosok mohón gyújtanak rá. Nehéz volt kivárni a nyolc órát. A fürdőbe sietnek, hogy megmosakodjanak s ruhát cseréljenek. Százával jönnek az emberek, csak Gabriel Čižt nem látom, akivel beszélni szeretnék. Végre az egyik munkatársa jön, újságolja: Čiž váratlanul műszakot cserélt. Hol keressem? Az iskolában, beszélgetésre hívták a diákok ... Handlová, a gyors ütemben épülő és szépülő bányaváros aranyos öszi napfényben fürdik. Aki évek óta nem látta, gyönyörködhet az új lakóházakban, a modern szállóban és étteremben, a virágágyakkal teli főtérben. Üj iskola is épül. A sok új láttán büszkeséget érez az ember. Nagy, nagy büszkeséget — ime, ez a mi életüyk, melyben szárnyat kapott az ember, a szabad alkotó munka. Az ember — igen az ember adott szárnyat az életnek és a maga életének is. S az emberek között vannak élenjárók, példamutatók. Ilyen Gabriel Čiž is, akit valóban a kis dombon épült régi középiskolában találtam. A z iskola legnagyobb termét zsú" folásig megtöltötték az alsóbb osztályok diákjai. Az asztalfőn, a tanító helyén most bányász áll, a magastermetű, már kissé ráncos arcú Gabriel Čiž. Mosolyog. Kék szeme is mosolyog, teli vidámsággal, életörömmel. Hogyne örülne, amikor sok gyermekszempár mered rája, lesi minden szavát. A gyermekek a kérdések özönét zúdítják rá, ö meg igyekszik a nyelvükön, érthetően felelni. „Hogy hozták ki régen a szenet a bányából?" — kérdezi egy kislány. Lovakkal — válaszolja Čiž. A bányában istálló is volt. A lovak két műszakot dolgoztak s egy műszakot aludtak. NeDominik Tužinčin erősen tartja kezében a fúrógépet. Mélyen belefúr a szénrétegbe és utána, mint nap nap után történik, robbantanak. Tömérdek csillogó széndarab válik le a falról. Megrakják a csilléket s a szállítószalagra öntik a szenet.. Tužinčin újra kezébe veszi a fúrógépet... Ki gondolná, hogy ez a 23 éves fiatalember, a novákyi Békebánya vájára a szocialista élet és munka úttörője. Tizenkrttagú csoportja a múlt év végén elsőnek érdemelte ki Szlovákiában a 1 szocialista munkabrigád büszke címet. Tužinčin mást is kiérdemelt. Példás munkájáért felvették pártunk soraiba. Azóta még következetesebben harcol a tervfeladatok teljesítéséért. Csoportja tagjaival minden műszak előtt megbeszélést tart, hogy minél eredményesebb munkát végezhessenek, mert tudják, hogy sok szénre van szüksége népgazdaságunknak. mert tisztában vannak azzal, hogy szocialista munkabrigád tagjának lenni kötelezettséget jelent. Nemcsak a gánéletben, a termelésben Is állandóan példát kell mutatniok. S ők ezt teszik. (p) vetnek a gyerekek az „ósdi technikán". Hogy vágják a jolyosót? Hány kombájn van a bányában? Milyenek a kötelezettségek? Azelőtt volt-e fürdő a bányában? Mi minden érdekli a kicsinyeket! Mindenről tudni akarjak, még azt is, hogy Číž mennyit keres. Naponta 120—130 koronát. Még azt is kérdezték tőle, hogy a múltban hány órát dolgoztak és mennyit most? Azelőtt tizenkét órát, most nyolc órát, de nem tart ez soká — mondja Čiž, — ha majd jobban fogunk dolgozni, gépesítéssel fogjuk növelni a termelékeny Gabriel Číž séget, csak 40 órát fogunk dolgozni hetente. S amikor a bányásztól megtudják azt is, hogy lányok is dolgoznak a bányában, műszaki iskolát végzett lányok, akik a geológiai méréseket végzik, az első padból feláll a kis copfos Jurtikooá s ezt mondja: — Ha elvégzem az iskolát, én is a bányába megyek. Miért ne mennék?! Senki sem nevet a 8—9 éves lányka szavain. Természetesnek veszik, hogy a bányászszülők gyermekei követni fogják apáik hivatását. Čiž meg is kérdezi tőlük, ki akar bányász lenni? A kis kezek a magasba lendülnek. — Igaz-e, hogy- ti is vállaltok kötelezettségeket? — kérdezi Čiž. — Igen, — válaszolja büszkén egy szőke fiúcska, a mellettem ülő Éres Miska. — Azt vállaltuk, hogy jól fogunk tanulni, hogy csupa egyeseink lesznek és nem ötösök •.. — S a bányásznap alkalmával mivel lepitek meg apáitokat? — Könyvvel! Anyukámmal együtt szép vastag, csillagokról szóló könyvet vettünk apukának! — feleli Miska és hozzám hajol. Suttogva mondja: — Apám már 38 éve bányász!... Čiž bácsi „csak" 34 éve ... Így büszkélkedett a Miska gyerek. G

abriel Čižt a bányásznap alkalmával hívták meg az iskolába. A beszélgetés után az iskola igazgatója arra kérte, hogy a politechnikai nevelés keretében jöjjön el megint hozzájuk a felsőbb osztályosok gyakorlati oktatására. Čiž megígérte. Örömmel tesz eleget e kerésnek. S amikor az igazgató azt mondotta, csodálkozik, hogy a kisgyerekek csaknem két órán keresztül olyan figyelmesek voltak és felnőttekként hallgatták a bányász beszédét és tették fel a kérdéseket, Čiž mosolyogva feleli. — Bányászgyerekek, minden érdekli őket... Amikor később beültünk egy kis beszélgetésre a handlovai bányászok műszaki otthonába, Čiž „bácsi" nem birta ki, hogy ne emlékezzék vissza saját gyermekkorára. Maga előtt látta az iskolapadokban ülő seregnyi gyermekfejet, az értelmes, figyelmes kerek gyermekarcokat, melyekről csak úgy sugárzott az új elégedett élet fénye, mintha kis napocskák lennének ... Gyermekkorában cslak álmodhatott ilyen életről. Banská Stiavnicán éltek akkor, nyolcan voltak testvérek Gépészmester apjuk csak nagynehezen kereste meg számukra a mindennapi kenyeret. A kis Gábor gépészmérnök akart lenni, többet akart tudni az apjánál. Csalódnia kellett. Az elemi iskola elvégzése után beállt inasnak és kitanulta apja mesterségét. Utána, mint az akkoriban gyakran történt, nem tudott a szakmában elhelyezkedni. Több mint egy évig alkalmi munkát végzett. így került 1925-ben Handlovára és a gépészmesterség helyett csákányt kellett a kezébe fogni. Csakhamar megszerette a bányászmunkát. S aki megszokja — mint mondotta — nehezen cseréli fel mással. Teltek, múltak az évek. Az inségtanyán, a bánya körüli településen lakott. Gondolkodó ember volt. Az életben kereste az összefüggéseket. Miért kell nekik nyomorogniuk, mások meg, az ö munkájukból dőzsölő urak jól élnek. Már 1934-ben szakított az egyházzal, nem akart tűrni és szenvedni az életben. Nem hitt az arak szekerét toló papok csalóka szavainak. Jól tudta, ahhoz, hogy boldog legyen az ember, a földön kell megteremteni a „paradicsomot". Lassan, fokozatosan érlelődött meg benne a munkásöntudat. S így jutott el 1938 őszén, a legválságosabb napokban a kommunista párthoz. Akkor lett pártunk tagja, amikor a legnagyobb helytállásra volt szükség. Čiž meg is állta a helyét. A Szlovák Nemzeti Felkelés idején a handlovai pártszervezet és a forradalmi nemzeti bizottság elnöke volt. A Gestapo és a helybeli fasiszták ötvenezer koronát tűztek ki fejére. Hiába volt minden acsarkodásuk... A felszabadulás után továbbra is a ** pártszervezet élén állott. Megkezdték az új szabad élet építését. Utána különböző funkciókat bíztak rá. Bárhol is dolgozott, állandóan visszavágyott a bányába. Igazak azok a szavak, amelyek azt mondják: aki megszokta a bányászmunkát, nehezen tudja felcserélni mással. így volt ez Čiž Gábriellel is. 1952-ben visszament a bányába. A vezetők azt akarták, hogy bányafelügyelő legyen. Nem! Ha tudná is ezt a munkát végezni, nem hajlandó rá, ö az élvonalban akar küzdeni. Kommunista létére az élvonalban a helye. Hogy meggyőzze a vezetőket, emlékezetük. be idézte Ján Stenči elvtársnak, a Megbízottak Testülete mostani alelnökének, a bányatröszt akkori igazgatójának szavait, aki a Szovjetunióból hazatérve ezt mesélte nekik: A donbaszi szénmedencében járva megismerkedett a folyósóvágaton dolgozó egyik csoportvezetővel.- A Nagy Honvédő Háborúban tiszt volt, az egyik tankalakulat parancsnoka. — Es most mint egyszerű bányász dolgozik? Mint kommunista az élvonalban harcoltam, a bányában is az élvonalban van a helyem! — mondotta a szovjet hadsereg egyik tisztje. — Én is áz élvonalban, a folyósóvágaton akarok harcolni! — mondotta Číž. Teljesült az akarata. A két étrvel ezelőtti bányásznapon a legjobb bányászokat megillető kitüntetést, a Vörös Zászló-Rendet tűzték a mellére. Ez mindennél többet mond munkájáról. Az idei év újabb fordulatot hozott életébe és munkájába. Mint kommunista újra meg akarta mutatni, hogy pártunk harcosainak minden időben és körülmények között az élvonalban kell küzdeniök. A pártszervezet januári évzáró taggyűlésén kötelezettséget vállalt, hogy 9-tagú munkacsoportjával versenyezni fog a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. Azóta állandóan ezért fáradozik. Megbeszélte csoportja tagjaival, akik helyeselték elhatározását. S amikor látta, hogy minden feltételt megteremtettek ahhoz, hogy megkezdhessék a versenyt a szocialista élet és munka úttörői bliszke címének elnyeréséért, június első napjaiban hivatalosan is bejelentette a kollektíva elhatározását. A Handlovai NagybányábanČíž csoportja volt a kezdeményező. Utánuk három kollektíva, Vagáň, Kelecsényi s a napokban Gál munkacsoportja lépett a porondra a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért. Čížék munkájáról röviden csak anynyit, hogy a folyosóhajtásban országos méretben a harmadik halyen állanak. Csakhamar megkezdik a nagy „támadást" az első helyért, az eddigi rekord megdöntéséért. Hogyan? Újszerű, eddig még sehol sem használt gépesítéssel! Eddig fúrógépet s ha a körülmények engedték, rakodógépet is használtak az új bányafolyosók hajtásánál. Číž agyában új gondolat született. Miért ne lehetne a le- vagy felfelé ívelő szénrétegnél is használni a rakodógépet? S a másik, még merészebb javaslat: a kombájn, melyet mostanáig sehol sem használnak a folyosók hajtásánál. Csak át kell alakítani a gépeket. S ez nem könnyű munka. A gépesítési műhely dolgozói köréből öttagú újító kollektívát szervezett, „rávette" őket, hogy segítsenek javaslata szerint átalakítani a gépeket. Nemsokára meg is kezdik a gépek próbaüzemeltetését. Es utána? Mosolyogva mondja Číž elvtárs: — Megkíséreljük az országos rekord megdöntését! Elsők akarunk lenni! A 2 ötvenegyéves Gabriel Čiž, aki S* már harmincnégy éve bányász tettekkel bizonyítja, hogy az élvonalban harcol a szocializmus építéséért. S ami a legszebb, ezt kötelességének tartja, mert kommunista. PETRÖCI BÁLINT FIATAL ÉS IDŐS BÁNYÁSZOK ROZSNYÓ egyre inkább nagyvárosi jelleget ölt. Az egykor elhagyott ősi bányavárost a rengeteg új ház nemcsak széppé, hanem modernné is teszi. Olyan itt most az élet, mint a fejlett ipari városokban: kulturált, derűs. A városban járva meglátogattuk a bányát, benéztünk a bányásztanulók iskolájába, brigádosokkal, fiatal és idős bányászokkal beszélgettünk. A bányásztanulók, a jövő bányászai gyönyörű, többemeletes épületben laknak és tanulnak. Van itt minden. Az igazán szép és kényelmes lakószobákon és tantermeken kívül könyvtárral, olvasóval, sakkozóval, televíziós teremmel és több más szórakozóhellyel találkoztunk az épületben. A fiatal bányászok tetszés szerint tölthetik szabadidejüket. Rendelkezésükre állnak a különféle sporteszközök is. Aki a sportban találja kedvtelését, az kedve szerint sportolhat. Több vidék tanulói élnek az iskolában. A nyelvkülönbség nem okoz nehézséget. A magyar tanulók megtanulnak szlovákul, a szlovák tanulók pedig magyarul. Mindkét nyelv ismerete szükséges, mert a munkahelyen nem mindig ugyanazok kezei alatt dolgoznak. Egyszer magyar, másszor szlovák vájárhoz kerülnek. Jó, ha mindenkivel megértik egymást. AZ ÉPÜLETET JÄRVA egy csoport kedves arcú fiúra figyeltem föl. Ebédről jövet beszélgettek. Azt tárgyalták, hogy hová mennek este? — Menjünk moziba —• mondta az egyik. — Minek? A televízióban is jó műsor lesz, ezért fizetnünk sem kell. És itt van helyben. — Én legszívesebben színházba mennék — vág közbe a harmadik. — A mozit meg a televíziót bármikor láthatjuk, de a színészek holnap már elmennek. Mielőtt döntenének, közéjük állok. Megtudom, hogy mindhárman másodéves bányásztanulók. Bíztatva mondom: — Akkor rövidesen vájárok lesztek. — Hát már ideje! — válaszolták egyszerre ketten. — Jó a tanulónak is, de jobb lenne, ha már a saját kezünkre dolgoznánk. Mikor megtudom, hogy a fiúk délvidékiek, az iránt érdeklődöm, hogyan ismerkedtek a bányával, számukra e szokatlan világgal? — Kezdetben furcsa volt — tájékoztatott Svec Lajos. — Egy kicsit féltünk. Azelőtt sohasem láttunk bányát. El sem képzeltük, hogyan lehet a föld gyomrában dolgozni. Otthon sokan ijesztgettek, mi azonban eljöttünk. Nem tartott soká, megismertük és measzerettiik a bányát..;. — Itt nemcsak a munka, de a környezet is más, mint otthon. Internátusban lakunk és étkezünk. Időnk legnagyobb részét tanulással töltjük. Van elméleti és gyakorlati oktatás. A gyakorlati oktatást „p bányában tartják. Nevelők irányítják munkánkat és életünket. Az internátusban a koszton és lakáson kívül ruhaneművel is ellátnak. Életünk gondtalan s ma már nem furcsa a földalatti munka. MEGÉRTJÜK A FIATALOK lelkesedését. A gömöri ércbányában sem ritka az olyan bányász, aki 25—30. éve dolgozik a föld alatt s munkahelyéhez ma is ragaszkodik. Miért ne szeretnék munkájukat a fiatalok is, akik ma már egészen más viszonyok között dolgozóiak, mint dolgoztak a bányászok régen. Valamikor évek hosszú során csillésként vagy ahogyan a bányászok mondják: „futosóként" kellett dolgozni, hogy valakiből segédvájár, majd vájár, vagyis 100 százalékos bányász legyen. Ma iskolában tanítják a bányászatot s a tanulók amellett, hogy szakmát tanulnak, fizetést is kapnak. Nagyot változott a világ a bányászatban. Erről legtöbbet az idős bányászok mondhatnak. De hagyjuk most a múlt idézését. Noha az egykori viszonyokat a gömöri bányászok sem felejtik, a jubileumi bányásznapot ma a győzelem, a munkasikerek jegyében ünneplik. Az idősebb bányászokkal az eredményekről beszéltünk mi is. Kovács Istvánhoz, a harmadik évtizede föld alatt dolgozó bányászhoz fordultunk azzal a kérdéssel, miért kedveli anynyira a bányát? Kovács nem szeret sokat beszélni, különösen ha magáról van szó. Most is csak annyit mondott: — Különös érzés olyan helyen dolgozni, amely munkahelynek évmilliós múltja van, de ahol még soha nem járt senki. Az igazi bányászt munkaközben valami izgalom fogja el, ami széppé és érdekessé teszi munkáját. A bányát azért szeretem, mert mikor leérek a munkahelyre, úgy érzem, hogy kicserélődtem. A BANYA BIZONY nemcsak munkát ad, sok embernek a természetét is megváltoztatja. Ezt az idős bányászok tudják. Most azonban másról folyik közöttük a szó. Kún István, Demkó Gyula, Bukovszky János és a többiek, akik a jóval előirányzott terven felül teljesítették normájukat, a fizetésen kívül hűségpótlékot kapnak. JÓ munkáért szép fizetés, - erre gondolnak ma a legtöbben s a jól végzett munka tudatában ünneplik a jubileumi bányásznapot. BALÁZS BÉLA A Fučik Nagybányában az Antonín Senkik elómunkás vezetésével dolgozó kombájnosok kollektívája augusztusban jelentós sikert ért el a Dombasz védjegyű szovjet kombájnnal 16 758 tonna szenet — cbból 2718 tonnát terven felül — fejtett. Ez a siker nem véletlenszerű, mivel a Sendík kollektívája a bányászév alatt a terv egyenletes teljesítésével már 151 O70 tonna szenet, vagyis a Nagybánya valamennyi kollektívája közül a legnagyobb szénmennylséget fejtette. A kollektíva a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért versenyez és részt vesz a bányakörzet kombájnos csoportjai közötti munkaversenyben. A kollektíva elhatározta, hogv a bányásznap tiszteletére növeli szeptemberi fejtési teljesítményét. (V. Švorčik — ČTK — f elv.) ŰJ SZfi 5 * 1959. szeptember 8..