Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-13 / 254. szám, vasárnap

JHagij művészei — nagy élmény A bolygó hollandi a prágai művészek előadásában A Mirandolina és a Doktor Fauszt nagysikerű előadása után felcsigázott érdeklődéssel ültünk pénteken este a Nemzeti Színház nézőterén, hogy a prágai művészek tolmácsolásában meg­hallgassuk Wagner Richard halhatatlan operáját, A bolygó hollandit. Nemcsak az előreláthatóan nagy teljesítménynek örültünk, hanem annak is, hogy alkal­munk nyílik az összehasonlításra, mert a mi operánk is műsoron tartja ezt a művet. Felhangzónak a borús hangulatú, költői szárnyalású nyitány első akkord­jai, felzúg a monumentalitásában, ér­zelmi gazdagságában megrendítő wag­neri muzsika és újra megelevenedik a régi legenda a tengerek örök vándorá­ról, akinek átkos sorsa a végtelen bo­lyongás kísérteties hajójával, míg csak rá nem bukkan olyan nőre, aki a sírig hű lesz hozzá. Nincs értelme bírálatot írni erről az előadásról, amely szinte hibátlannak, tökéletesnek mondható. Nincs értelme, mert a kritikust is annyira magával sodorta az előadás lüktető ritmusa, döbbenetes ereje, szereplőinek bravú­ros teljesítménye, hogy lélegzetvissza­fojtva beleolvadt a nézők tömegébe és minden idegszálával, fülével, szemével és a szívével magába szívta ezt a ritka művészi élményt. Csak felső fokon be­szélhetnénk például a címszerepet éneklő Ladislav Mrázról, akinek erős, nemes csengésű, bársonyos baritonja betöltötte a színház minden zugát vagy Alena Mikováról, aki borzongató és bizseregtető megelevenítő készség­gel, szenvedéllyel énekelte el a bolygó hollandiról szóló balladát és akinek tisztán csengő pianisszimói nagy-nagy énekkultúráról tanúskodtak. Igen te­hetséges tenort ismertünk meg a Kormányost éneklő Antonín Zlesákban és szerepét hibátlanul uraló, nagyszerű hanganyaggal rendelkező vérbeli ope­raénekest a Dalandot alakító Eduard Hakenban. Marta Krásová a felejthetet­lenül szép fonó jelenetben megmutatta, hogyan kell játszani Senta dajkájának fontos szerepét. A bolygó hollandi előadásának osztat­lan sikeréhez nem csekély mértékben hozzájárult a kar kitűnő teljesítménye. A lányok vidám éneke a második fel­vonásbeli fonó-jelenetben, a tengeré­szek féktelen dáridó ja a harmadik fel­vonásban még a legigényesebb opera­kedvelöt is teljes mértékben kielégí­tette. S ha még ehhez hozzátesszük, hogy a zenekar Jaroslav Vogel vezény­lésével feladata magaslatán állt és Jo­sef Svoboda díszletező technikai és művészi megoldásaival ezen a kis szín­padon szinte csodákat művelt, akkor nem marad más hátra, minthogy hálás szívből jövő köszönetet mondjunk a prágai művészeknek eddigi legjobb elő­adásukért, az emlékezetes, lenyűgöző élményért. Gály Iván A termelés növelése érdekében Az önsegélyes építkezés az EFSZ-ek­ben is a szövetkezeti gazdálkodás job­bá, gazdaságosabbá tételének egyik for­mája. Ezzel kapcsolatban nagy feladat hárul a zselízi járási építkezési vállalat dolgozóira is, hogy elősegítsék a terve­zett építkezések október végéig törté­nő befejezését s ezzel lehetővé tegyék az állatállomány időben való összpontosí­tását. E feladatokat megértették az EFSZ dolgozói és vezetői is s minden módot és alkalmat felhasználnak arra, hogy a tervezett, valamint a terven felüli épü­letek idejében elkészüljenek. Például a nagyölvedi EFSZ-ben október végéig ter­ven felül felépítenek egy vasszerkezetű szabad istállót 135 növendékmarha szá­mára. Ugyancsak befejezést nyer egy 400 férőhelyes vasszerkezetű sertéshizlal­da is. A munkálatokat az EFSZ 12-tagú csoportja Slamka elvtárs vezetésével vég­zi s a tervezett határidőre be is feje­zik. A farnadi EFSZ-ben ugyancsak terven felül két vasszerkezetű istállót építenek Teljesítették felajánlásukat A nagykaposi 11 éves középiskola tanu­lói az 1958/59. iskolaév végén CSISZ szer­vezetükben kötelezettséget vállaltak, hogy a nyári szünidőben egyhónapos brigádmun­kán vesznek részt az egységes földműves­szövetkezetekben vagy az állami birtokon. Ezt a vállalást valamennyi CSISZ-tag ma­radéktalanul teljesítette. Bodnár Géza, Csicser 270 növendékmarha befogadására s egy sertéshizlaldát 400 sertés részére. Eze­ket az épületeket ugyancsak október Vé­géig fejezik be. Ezenkívül két kukorica­szárító épül és egy anyasertésól 50 koca. rŕszére. A munkálatokat szintén EFSZ­tagok végzik. Hasonló módon sorolhatnánk fel a töb­bi EFSZ-t is, mert járásunkban 44 egy­séges földműveszövetkezet van s ebből 36-ban teljes erővel folyik az építkezés. Mindezek azt bizonyítják, hogy a szö­vetkezeti tagok maguk törekszenek a ter­melés növeléséhez szükséges jó feltétele­ket megteremteni. Andriskin József, Zselíz A feladatok teljesítéséért | A žilinai kerületben, Szlovákia egyik leg- ^ fontosabb ipari központjában egyre emel- ^ kedik lójának hazánk felszabadítása 15. tiszteletére tett szocialista évfordu- § köte- S lezettségvállalások száma. Ez év első hó- ^ napjaiban az üzemekben és a nemzetgaz- S daság egyéb szakaszain 24 242 egyéni és ^ 5815 kollektív kötelezettségvállalást tettek. 5 Az első félév végéig tett kötelezettség- ^ vállalások száma már meghaladja a 42 ez- ^ ret. ^ Ezen kötelezettségvállalások emelkedése ^ jó irányban befolyásolta az ipar és építke- i zés tervteljesítését is. Például a második ^ negyedévben megállapított nyerstermelési i feladatokat az üzemek 100,2 százalékra tel- S jesítették. M. Uhlík, Žilina ^ 1 CHRENOVEC ŰJ ŰTON Csupán négy hét múlt el azóta, hogy a prievidzai járásbeli chrenoveci kis- és középparasztok egészközségi szövetkezetet alakítottak, amelyben csaknem 300 hek­tárnyi földön kezdenek gazdálkodni. Kí­váncsiak voltunk, milyenek voltak az első lépések. Legelsősorban az őszi munkák elő­készületei érdekeltek bennünket. Amint arról Jozef Pekár elvtárs, az EFSZ elnöke tájékoztatott, legelőször a szövetkezet vezetősége megvitatta az őszi munkák előkészületeit és kijelölte a felada­tokat mindenkinek. Ezután azonnal mun­kához láttak. A munkát megnehezítette az a körülmény, hogy egyidejűleg felszántot­ták a mezsgyéket. Az első 18 hektárt Len­Erősödik a kövesdi szövetkezet A Garam torkolata és a Skala-hegy közti falucs­kában két esztendeje még csak 150 hektáros EFSZ képviselte a szövetkezeti gondolatot. Az idén azon­ban már Kövesd népe is közösen aratott. A falu külseje is megváltozott. A Kicsind felé vezető út mellett egyre szaporod­tak a gazdasági épületek s ma már 540 szarvas­marhát tart számon a 650 hektáros szövetkezet. Bát­ran alkalmazzák' az új módszereket is. Ez azért fontos, mert az új árak ugyan növelik a bevételt, de egyúttal feltételezik az oszthatatlan alapba való magasabb juttatás és töb­bek között a takarmányok terén való önellátottság megteremtését is. Ezért a JNB tervjavaslatához elő­ször kidolgozták a nö­vénytermelés, azon belül a takarmányok termelésé­nek lehetőségét, s ez szabta meg az állatte­nyésztés növelésének to­vábbi távlatát. A szövetkezet a kon­szolidációs terv alapján teljes mértékben a föld termőerejének fokozására törekszik. A nyári idő­szakban Bajta és Kövesd közt kitisztított összekötő csatorna vizét úgy fogják hasznosítani, hogy zsilip építésével halastavat ter­veztek 3 hektárnyi terü­leten, melynek vizével nemcsak a kertészetet, de a takarmányt termő par­cellákat is öntözni tudják. Az már természetes, hogy előzőleg a kacsafarm is ezen a területen épült fel. Gábris József Párkány hardt és Sventek traktorosok nem egészen 5; három nap alatt szántották fel és bizony i ezen a területen 60 keskeny tábla volt. % Közvetlenül ezután további szántóföldet ^ készítettek elő a rozs és búza alá. Most ^ már vetik a búzát és a rozsot is. Össze- ^ sen 60 hektárnyi őszi gabonájuk lesz. Az i; elnök szavai szerint szeptember közepe ^ táján be is fejezik a vetést, ha az idő S kedvez. S Természetesen a takarmányról is gon- ^ doskodni kell. A szövetkezetben mintegy ^ 40 szekér száraz szénát hordtak be. Öszi ^ keveréket hat hektárnyi területen vetnek. ^ A lóherével együtt elegendő takarmány áll ^ majd a szövetkezet rendelkezésére. A szövetkezetnek nincs istállója. Van ^ azonban a községben egy volt plébániai ^ udvar. Ott 48 tehén számára lehet Istál- § lót berendezni. Önsegély útján 2—3 hóna- ^ pon belül rendbehozzák a gazdasági épü- i letet és újévtől kezdve ott tartják a fejő- ^ teheneket. 21 kocát is nevelni fognak. ^ De a chrenoveci szövetkezeti tagok ez- ^ zel nem elégednek meg. Nagyon jól tudják, i hogy ez csak csupán ideiglenes megoldás ^ Oj építményekre van szükség. Még ez év i őszén le akarják fektetni a tehénistállő ^ alapjait 100 tehén számára és a jövő év- i ben megkezdik egy borjúnevelő, egy ser- ^ tésól, egy fiaztató és egy baromfiól éplté- J sét, mely utóbbiban 1D00 tyúkot helyeznek ^ el. " § Amint látjuk, a chrenoveci új szövetke- ^ zeti tagok a mezei munkák mellett a be- ^ ruházási építkezéssel is törődnek. Štefan Suchár, Prievidza ^ 1 Mese a bürokráciáról Kultúrházat épít a királyhelmeci GTÁ E gyszer volt, hol nem volt, volt egy­szer egy ember... Az én mesém­ben viszont három ember szerepel. Az első, akinek tudom a nevét, de nem írom meg, a második, akinek a nevét szívesen kiírnám, de nem tudom, a har­madik pedig, akinek a neve alant olvas­ható. A történet nem az Óperenciás ten­geren túl esett meg, hanem a nyitrai ke­rületben és őszintén bevallva a mesék­hez csak annyi köze van, hogy ebből is le kell vonni a tanulságot. Egyszer volt, hol nem volt... Qolt o nyitrai kerületben egy állami gazdaság, amelynek az igazgatósága Komáromban székelt. Az állami gazdaság egyik dol­gozójának (a nevét tudom, de nérfi mon­dom meg) valami ügye tehetett a törvény­nyel, aminek során bírói ítéletre került sor és úgy látszik, hogy mesém ezen szereplője a büntetést annak rendje és módja szerint le is töltötte. Azóta pedig az említett állami gazdaságon dolgozik. A mesékben „Jótett helyébe jót várj" a jel­szó, nálunk az elvégzett munkáért fizetés jár, azt pedig a komáromi igazgatóság folyósítja. így lett mesém további szerep­lője Német András elvtárs, az igazga­tóság dolgozója, aki egy szép napon szi­gorú levelet kapott kézhez. A levélen a Kelügyminisztérium nyitrai kerületi ki­rendeltségének bélyegzője mellett olvasha­tatlan aláírás rejti el a levélíró szemé­lyét. 0 az a bizonyos harmadik szereplő. A levél száma azonban megvan: flF 790­277H —1957 és arról van benne szó, hogy a Belügyminisztérium nyitrai kerületi ki­rendeltségének az állami gazdaság dolgo­zójával szemben még fennálló követelé­sét, 0,08 koronát, azaz nyolc fillért az igazgatóság a fentemlített dolgozó fi­zetéséből vonja le és a mellékelt postai befizetőlap felhasználásával térítse meg. \/alóban nagy összeg, kerek S fil­* lér még a követelés. Német András sem fogta tréfára a dolgot, hanem saját zseblből kivette a 8 fillért s azonnal postára is adta. Napközben azonban mun­katársai többször észrevették, amint fe­jét csóválva mondogatja: ejnye-ejnye ... ESte, munka végeztével azután leült és azt kezdte számítgatni, mennyibe is ke­rült ez a nyolc fillér az államnak. Mert ugyebár csak a levélbélyeg költsége 60 fillér. A mellékelt postai befizetőlap is pénzbe került, a pénz feladása is, nem be­szélve arról, amit a levél szerzője, a gépíró, az expediáló stb. munkabér fe­jében kap. Ha még azt is összevetnénk, mennyi felesleges munkának és költség­nek vette elejét az állami gazdaság olda­lán Német elvtárs, csinos kis összeg ke­rekedne az egészből, ö azonban ügyes volt és a bürokrácia hétfejű sárkányának egyik száját betömte. Az állami gazdaság ezen meg nem nevezett dolgozójától még egyszer nem követelik — remélhetőleg — a 8 fillért. C 1 zzel aztán a mesének vége is le­hetne és a mese szereplői boldo­gan élhetnének halálukig. De hogyan él­jenek boldogan, mikor tudják, hogy a A királyhelmeci gép- és traktorállomás ^ ja járás mezőgazdaságának szövetkezetesí- ^ i tésében elért sikereinek elismeréséül pár- ^ i tunk és kormányunk támogatásával lehe- i j tőséget nyert arra, hogy Királyhelmecen § [ nagyméretű kultúrházat építhessen. ^ Az építkezés a jóváhagyott terv szerint ^ 'még az ősz folyamán kezdetét veszi a már % > előkészített telken, és a kultúrház jövő ^ ) ősszel már el is készül. Az építés költsége % i 1 2 millió 200 ezer koronát tesz ki. A kultúrterem korszerű színpaddal, öl­1 tözőkkel, színpadi ruha- és diszlettárral ^ ' lesz felszerelve, a zenekar a színpad előtti ^ i süllyesztett részben nyer elhelyezést. A te- ^ i remben 400 ülőhely lesz. A királyhelmeci járás Ipari és mezőgaz- S i dasági ifjúsága máris csoportosan önkéntes ^ 1 brigádmunkát ajánlott fel az építkezés ^ 1 meggyorsítására. ^ Palágyl Lajos, Királyhelmec % i Munkához láttak Boly község lakossága ez év tavaszán fogott hozzá az új egyemeletes kultúr­ház építéséhez. A szépen haladó munká­latok az aratás és cséplés idején abba­maradtak. Most, hogy a nyári csúcsmun­kák idejének vége, a HNB tanácsa elha­tározta, hogy a megkezdett építkezést tovább folytatja. A munkát már meg is hétfejű sárkánynak csak az egyik szája X kezdték. A lakosság a legnagyobb igye- ^ lett betömve, illetve, hogy hasonló ese- S kezettel kapcsolódott be a kultúrház épí- ^ tek még előfordulhatnak. S hogy ebből mi 0 tésébe, hogy a kultúrotthon mielőbb tető i - , + i,t.i„ » ' • ., h , C a tanulság, azt az illetékesek vonják le maguk. Sós Katalin alá kerüljön. Molnár János, Boly $ BRNÓI KÉPEK Ez az automatikus lakkozó kabin az A pavilonban van. Működés közben is bemu-i tatják, amint éppen egy 603-as személy autó karosszériáját lakkozza. A brnói nemzetközi nagyvásár holland pavilonjában a Finis cég gyártmányát, a hús, gyümölcs, csokoládé és egyéb élelmiszer-daráló gépet látjuk. ČTK, V. Lomoz felvétele. Képünkön a kínai pavilonban egy hatalmas függőleges esztergát, a C—516 B típusú karusszelt látjuk. ČTK, Ľ. Bican felvétele. ÍJJ SZÖ 4 * Í9 3 9- szeptember 13.

Next

/
Thumbnails
Contents