Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-12 / 253. szám, szombat

SIKERES VENDEGSZPRFPLĽSI

A cseh és szlovák l

aP°

k =1 OUM-.IVĽO VONUĽU^IXľJ . LĽO, Fábrv Zoltán könyvéről THhhftitir említett él hiányolt, sot önbi a csehszlovákiai magvar irodalmi élet jel szlovák és cseh irodalmi körökben és fo az a kölcsönös szoros kápcsolat. amely műnk kibontakozásának. Az utóbbi időben zatosan kibontakozódó folyamatnak, amely kulturális dolgozók véget akarnak vetni hány cikk, s főleg két könyv megjelentet* latnak a meng.vekHve. Szlovák nyelven \ dolat Igaza és A béke Igaza cfmü müvei egy-két hete napvilágot látott Mladucha cikkünkben röviden összefoglaljuk azokat bírálatokat, amelyek Fábry Zoltán könyv rá'ólag is elismert tény volt az, hogy entosebb megnyilvánulásairól alig esik szó leg a lapok hasábjain, nem jött még létre múlhatatlan feltétele nemzetiségi irodaluzonban tanúi vagyunk egy olyan fokoarról győz meg, hogv a szlovák és cseh a „visszhangtalanság" állapotának. Jónese e kedvezd és örömmel fogadott forduálogatás jelent meg Fábry Zoltán A gonbol (Pravda myšlienky a mieru) és alig címmel Szabó Béla Mennyasszonya. Jelen a szlovák, illetve cseh lapokban között ét elemzik. A prágai közönség nagy tapssal jutalmazta a bratislavai színészek szerepléset A Szlovák Nemzeti Színház drámai együttese a közelmúltban egy hétig vendégszerepelt hazánk fővároséban, Hat előadás szemtanúi lehettünk, s ennek alapján képet alkothattunk a j színház dramaturgjának, rendezői- j nek munkájáról, és nagy színészteljesítményeket láttunk. A bemutatkozó előadás V. Visnyevszkij ma már klasszikus forradalmi darabja, az Optimista tragédia volt. Ez « nagy darab, amely a forradalom időszakában játszódik le, Jozef Budský rendezésében erős hatású, patetikus élményt nyújtott. Mivel a prágai Nemzeti Színház szintén játssza ezt a művet, mégpedig . a leningrádi Tovsztonogov rendezésében, alkalmunk nyílott az összehasonlításra A szlovák előadás a nagyvonalú rendezői koncepció mellett elsősorban a főszerep, a kommisszárnö újszerű, alkotó jellegű felfogásában hozott Újat. Hana Sarvašová kornisszárnöje egyszerű asszqny, aki maga is keresi annak útját-módját, hogyan tudná teljesíteni a legjobban nehéz feladatát. Nem külsőségekben erélyes, biztos és eltökélt, hanem belső átérzésben az. Szükséges volna azonhan ezt az újszerű felfogást még jobban elmélyíteni, hogy a komisszárnő alakja erélyesebbé, határozottabbá váljék. Ebben a darabban nagyszerű teljesítményt nyújtott Július Pántlk Alekszej szerepében és a volt cári tisztet megformáló Ladislav Chudík. A második előadás is kitűnő volt. Brecht Galileija az együttes legnagyobb művészi sikere. Ez elsősorban Tibor Rakovský rendező és a Galileit alakító Viliam Záborský érdeme. Brecht filozófiai síkon mozgó múve igen nehéz feladatot jelent még a legfejlettebb együttesek számára is. Ez az előadás pedig mind rendelői, mind színészi teljesítmény szempontjából rendkivyl kultivált és modern va|t. Viliam Zábarský teljesítménye mesteri. Galileija meggyőzött minket tudásszomjáról, s ugyanakkor arról, hogy a jó bort és a jó ételt is szeretó ember. Legerösehb jelenete az, amikor tanításának megtagadása után visszatért tanítványai körébe. M. Královičová, M. Huba. C. Filčík és L. Chudík is tudása legjavát nyújtotta, ig»zán magas művészi színvonaton. Különben is meg kell állapítanunk, hogy a bratislavaiak színészi teljesítményei magukkal ragadták a prágai közönséget. Ez vonatkozik Shakespeare Rómeó és Júliájának előadására is, amelyben a főszerepeket alakító Machata és E. Gruberová mellett ismét Ladislav Chudík Morcutiója és Viliam Záborský bö|cs Lorenzója tetszett a legjobban. A mélyen átélt, temperamentumos teljesatmények mellett nagyszerű vígjátéki alakítások tanúi lehettünk Palárik: \ inkogntto olmü darabjában, amely a\szlovák klasszikus drámaírást képviselte. K- Zachar rendezésében közvetlen, élénk és tiszta vonalvezetésű ^előadásban ismerkedtünk meg ezzel a vígjátékkal. Az eddig mondottakból is világos, hogy elsősorben Jozef Budský és' Tibor* Rakovský rendezői munkája, alkotó keresése keltette fel a legnagyobb érdeklődést. Mind a ketten tapasztalt és nagyon tehetséges művészek, akiknek sajátos, egyéni kifejezésmódjuk v»n. Míg Budský elsősorban a nagyvonalú kompozíció, a színpadi monumentalitás mestere, addig Rakovský a lehető legpontosabban akarja kifejezni a szerző gondolatait. Ezért szerérfyebb eszközökké' dolgozik, hojjy a né*e figyelmét ne vonja el a' drámaíró gondolataitól, a színészi teljesítményektől. Rendkívül hasznos dolog, hogy a bratislavai Nemzeti Színházban a többi rendező mellett két ilyen kiforrott művészi egyéniség dolgozik, akiknek; munkája határozza meg elsősorban a színház eszmei és művészi arculatát. A legnagyobb érdeklődéssel vártuk; Peter Karvaš, a jelentős szlovák' író és drámaíró müvének, az Éjféli: misének bemutatóját. Az a hír előzte meg, hogy az elmúlt idény legjobb drámája és sok kritikus Karvaš eddigi legjobb alkotásának tartja. A mü tényleg teljesen leköti drámaiságával a néző figyelmét és igazán időszerű, figyelmeztető témát dolgoz fel, megjelenítve az úgynevezett szlovák állam egy kispolgári családjának alakjait. A Kubiš család minden bizonj*nyal tipikus, s így Karvasnak sikeDe mi következik az eddig elmondottakból? Az az egyszerű, mindenki által ismert es tapasztalt tény. hogy a vallási nézetet a vallásos ember magánügyének tekintjük. Magánügynek tekintjük, hagy valaki hisz-e istenben vagy sem, jár-e templomba vagy sem, a papnál keresztelteti-e meg gyermekét vagy sem. Újra hangsúlyozzuk, emiatt nemcsak senki nem kerülhet hátrányos helyzetbe, de a legkisebb társadalmi bojkott sem éri. Am ha így van. ha mi, kommunisták és materialisták tiszteletben tartjuk a vallásos emberek nézeteit, akkor joggal tesszük fel a kérdést: miért nem járnak így el velünk szemben a vallásos emberek is ? Miért, milyen alapon érheti holmi társadalmi bojkott féle, különösen falun, — a materialista világnézetet valló embereket, csak azért, mert szakítottak a régi szokásokkal, s a maguk számára megfelelőnek és kielégítőnek tartják a polgári házasságot, ha gyermeküket nem tartják keresztvíz alá és ha hozzátartozójukat utolsó útjára nem kíséri pap? Miért kell azt hallani, ha egy gyermeket nem tartanak keresztvíz alá, akkap annak „úgy adták -a nevét, mint a kutyának"? Vagy ez már nem magánügy? Az már nem magánügy, azt már nem kell a másik félnek tiszteletben tartani, ha valaki nem hisz Istenben, és szakít a vallással, a vallás, szokásokkal, az egyházi szertartásokkal? Enyhén szólva furcsa értelmezése a vallásos emberek részéről annak, hogv mi a magánügy, ha azt így fogják fel, ahogy történetesen éppen értelmezik. Miért, milyen alapon akarják tőlünk, a materialista világnézetet vallóktól elvitatni azt az elemi jogot, amit a maguk részére elvárnak, sőt megkövetelnek ? Furcsa és naiv kívánsága van annak a református papnak is, aki azt szeretné, hogy isten létezését és mindenhatóságát hirdető levelének az Oj Szóban adjunk helyet. Milyen alapon? Az Oj Szó nem a hitviták célját szolgálja, lapunk, mint a kommunista párt lapja magától értetődő módon a materialista világnézet alapján áll, és e világnézet terjesztését szolgálja. Államunk több egyházi lapot tart fenn, amelyeknek nyílt terük van isten létezésének és a vallási nézetek hirdetésére, de soha egy kommunistának sem jutott még eszébe, hogy e lapokban helyet kérjen isten létezését tagadó, ateista szellemű oikkei közlésének. IV em térünk ki az úgynevezett „kényes kérdések" elöl, meggyőződésünk és igazunk tudatában igyekszünk rájuk a megfelelő választ megadni, gondosan ügyelve arra, hogy ezek a cikkek, materialista világnézetünk hirdetése és terjesztése ne sértse a vallásos emberek érzületét. Viszont ez semmikép sem jelenti azt, hogy bármiféle vallási vitába bocsátkoznánk akár az egyházakkal, akár az egyes hívőkkel. Hogy ki hisz istenben és ki nem, ki hódol az egyházi szertartásoknak, és ki látja helyesebbnek az emberi élet egyes aktusait polgári módon elintézni, — az mindenki magánügye, minden ember úgy jár el, ahogy a leghelyesebbnek látja, ahogy meggyőződése diktálja. Azonhan nem engedjük elvitatni azt a legelemibb jogunkat, hogy nézeteinket, véleményünket szabadon hirdethessük, s erről másokat is meggyőzzünk. (- ky) rül lelepleznie a kispolgári erkölcsöt, amely mindent felrúg, ha önző érdekeiről van szó. Karvaš ezenkívül drámájában felveti azt a kérdést ia, hol bújnak meg ma az ilyen emberek? Ismerjük-e őket, harcolunk-e ellenük? Rendkívül szükséges ez a darab, s habár fogyatékosságai vannak, szerzőjének többnyire érdekesen, hatásosan és művészien sikerült kifejeznie ezeket a problémákat. Tibor Rakovský rendezőnek ázonban nem sikerült áthidalnia a darab egykét gyengébb pontját, például a negyedik képben. A Szlovák Nemzeti Színház drámai együttesének prágai vendégszereplése nagy sikerrel zárult. Igazolta azt, hogy ez az együttes hazánkban a legjobbak közé tartozik, munkája hozzájárul színházi kulturánk továbbfejlesztéséhez. MILOŠ SMETANA, Prága Brousil professzor a velencei filmfesztiválról Megkértük A. M. Brousil profeszszort, aki mint vendég részt vett a velencei filmfesztiválon, nyilatkozzék az ez évi filmversenyrol. Brousil professzor a következőkben válaszolt: A • filmfesztiválon 10 ország Franciaország, Olaszország, Japán, Magyarország, a Német Szövetségi Köztársaság, Lengyelország, a Szovjetunió, az USA, Svédország és NagyBritannia - 14 filmje vett részt. Ez idén Olaszország szerepelt a legnagyobb számú filmmel a fesztiválon: három filmet mutatott be és joggal foglalta el a vezető helyet. E filmek közül keito: Roberto Rossellini rendező „Rovere tábornok" címii és Mártó Monivelli „A nagy háború" címii filmje kétségkívül kimagasló müvek, umelyefr közül az első a második világháború végén kibontakozott olasz ellenállási mozgalomból veszi témáját. Átlagos színvonalú volt Carlo Lizzani „Esterina" című filmje.A mi szempontunkból Nyikolaj Rozancev rendező „Kezdetben az élet" című szovjet filmje és Máriássy Félix „Álmatlan évek" címii magyar filmje áll előtérben. A szovjet film hasonló tárgykörű, mint a tni „Bomba" című filmünk, azonban túlszárnyalja azt. A másodifc film a magyar munkásosztály történelmi harcával foglalkozik' a negyvenes években. Mindkét film elvitathatatlanul figyelemre méltó. Jerzy Kawalerowivz filmrendező „Éjszakai vonat" c. lengyel filmje technikailag hibátlan, azonban tartalmilag fogyatékos. Róbert llossein francia filmrendező „Kémek éjszakája" háborúellenes témájú film, ugyanúgy, mint Frank Wisbar nyugatnémet' filmrendező „Kutyák, örökké akartak élni T" című filmje, amely a sztálingrádi ütközettel foglalkozik. A nyugatnémet film azonban az ellenkezőjét éri el és ezenfelül még rágalmazza is a szovjet embereket. Eszmeileg teljesen tévesek, de technikailag tökéletesek' a következő filmek Kon lehikava japárt filmrendező „A kín lángja" című filmje, amely egy japán templomtüz okaival foglalkozik, továbbá egy új idealizmussal átszőtt svéd film, Ingmar Bergman rendező „A arc" című alkotása, amely múlt évszázadbeli esemény társadalmi bírálatára törekszik. Ottó Preminger, tapasztalt hollywoodi filmrendező „Egy gyilkosság anatómiája" című filmjében sok jót mondanak a jog és igazság kereséséről a peres eljárások folyamán, azonban egészben véve ez kevés. Még kevesebbet mond Claude Chabrvl fiatal francia rendező „Kettős fordulat" című Hímje, amelyben megkísérli a franíiu nagyb.urzsoázia bírálását, azonban szenzáció-hajhászásba esik. A velencei filmfesztivált nem le-. het az előző, a moszkvai fesztiválhoz Hasonlítani, mondotta Brousil professzor. A moszkvai fesztivál ebből az összehasonlításból győztesen kerülne ki. {ČTK) ELSŐSORBAN beszélnünk kell arról, hogy a válogatást végrehajtó Milan Pišút érdekes tanulmánnyal mutatja be a szerzőt a szlovák olvasóknak. Az előszót helyettesítő tanulmány, amely ismerteti Fábry életét és művét, abból indul ki, hogy a szerző nevével elválaszthatatlanul egybeforrt a két világháború közötti szlovákiai szocialista magyar publicisztika és irodalom, az elmúlt tíz esztendőben pedig a világbéke harcosát, a nyugati imperialista pszichózis kérlelhetetlen elemzőjét és ellenzőjét ismertük meg benne. A tanulmányíró hangsúlyozottan kiemeli, hogy Fábry publicisztikája magasabbrendű, mivel kiváló ismerője a magyar és a világirodalomnak, és e válogatás megjelentetése csak részben rója le a vele és általában az utóbbi negyven esztendő haladó hazai magyar irodalmával szemben az adósságot. Miben foglalja össze M. Pišút a mű szerzőjének érdemét? Egyrészt rámutat arra, hogy irodalmi és publicisztikai tevékenységének eszmei vonala a szocialista humanizmus. Ezzel kapcsolatban érdekes fejtegetésbe bocsájtkozik: „ ... Egyszóval mindig le tudja leplezni az emberiességgel, az emberrel szemben elkövetett árulást. Megszövegezései, leleplezései, bonyolult, de végeredményben meggyőző gondolattársítása itt-ott vitatható ugyan (például helyenként általánosítva, nem osztályszempontból kiindulva vádolja a német nemzetet a világháborúért), de vitathatatlan az az alapgondolata, hogy a történelemnek csak akkor van értelme, ha fejlődési iránya az ember ember általi kizsákmányolásának megszüntetése, az osztálynélküli társadalom uralomra jutása és a háborúk nélküli világ létrejötte. Pišút nézete szerint ez Fábry humanizmusának a maximuma és ezért olyan hatásosak, magával ragadóak a béke védelmére írt esszéi. Komoly pozitívumként könyveli el azt is, hogy nem végez ugyan „felfedező" tevékenységet, ezzel szemben viszont pártosan nyúl témái feldolgozásához. Legnagyobb érdeméül azonban azt tudja be, hogy neki sikerült első ízben egybekapcsolni a magyar irodalom forradalmi áramlatát a cseh és a szlovák forradalmi irodalommal és ezzel „teljesítette a viszonyaink között legfontosabb feladatot". Fábry stílusáról szólva a tanulmányíró azt mondja, hogy egyesíti magában a mély és sokoldalú ismereteket, az átható logikát a művész élénk, szemléltető mesteriességével. A tanulmány záró fejezeteiben Pišút úgy jellemzi Fábry Zoltán esszéit, hogy nemcsak a magyar, hanem a szlovák publicisztikában is párjukat ritkítják. „Ilyen szintézisre csak nagy gondolkodó és író, az ész és a hősi szív embere képes." HARCOS ESSZÉK címmel Irt recenziót Fábry könyvéről Bŕetislav Truh- lár a Literárni noviny 33. számába. A szerző humanizmusát, amely végighúzódik valamennyi írásán, és azt, hogy meg tudja érteni az imperializmus és a háború ellen harcolókat, azzal magyarázza, hogy Fábry lelkes hitvallása a szocialista, az antifasiszta állásfoglalás. Truhlár kiemeli, hogy ezek az eszszék a cseh és a szlovák irodalom problémáinak mély ismeretéről tanúskodnak. Ezzel kapcsolatban részletesebben foglalkozik a Karel Čapekí'ől, Jilemnickyről és Hašekrôl szóló írásokkal. Különösen a Švejk kontra Berchtold című esszét méltatja meleg szavakkal, mint az olvasónak élvezetet nyújtó művet, amelyben „a szellemes, n»uvelt és avatott stílus mestere" történelmi összefüggéseiben elemzi a politikai és társadalmi szatíra nagy mesterének ezt az immár világhírűvé vált alkotását. Rendkívül nagy megbecsülésről tanúskodik az, hogy a bíráló véleménye szerint fábry ezen müve nagyszerű módon tovább viszi Hašek švejkjének Ivan oibracht általi híres értékelését. A recenzióból nem hiányzik a bíráló szó sem. Truhlár rámutat arra, hogy a szerző ,,Vae victis! — Vae victoribus!" című cikkében a harc hevében egy pillanatra szem elol téveszti az osztályszempontokat. Ugyanakkor azonban aláhúzza, hogy ez, valamint a német fasizmussal foglalkozó többi esszé is irodalmunkban a fasizmust legmeggyőzőbb módon elemző aloktások közé tartozik. A fordítással kapcsolatban azt a megjegyzést olvashatjuk, hogy helyenként nem tudja visszaadni a szerző ragyogő stílusát, amely mentes minden közhelytől, szócsépléstől s amely a mához, életünkhöz szól. „A gondolat és a béke igaza című könyv — összegez a bíráló — gazdagítja esszéírásukat, egyik bizonyítéka annak, hogy a hazai magyar értelmiség számos képviselője együtt él a csehszlovákiai problémákkal is így egybekapcsolja a magyar kisebbség életét hazánk életével." A LEGTÖBBET MONDÓ, legrészletesebb méltatást a Slovenské pohľady című folyóirat idei 4. számában olvashattuk. Zlatko Klátik egyenrangú partnerként mutatja be Fábryt, akit magas mércével lehet mérni. Nemcsak széles látókörű, kulturált és nagy tudású - mondja róla — hanem kellő helyen és időben gyümölcsözteti is felkészültségét. Művének alapgondolata az antifasizmus, amely áthatja negyvenesztendős publicisztikai tevékenységét, bizonyítva azt, hogy a fasizmus kibékíthetetlen ellentmondásban áll a magyar, a német és az egész emberi kultúra értelmével Annak ellenére, hogy Fábry ezen könyve elsősorban a háború utáni időszakban írt alkotásokat öleli fel, mégsem hat anakronizmusként, hanem időszerűen, felvillanyzóan. A fasizmus még él és ezért létjogosult a szerző npementója. Érdekes megállapítás az, hogy Fábry különleges típusú esszéíró, aki az irodalomnak elsősorban filozófiai és erkölcsi-politikai ,nem pedig művészi kérdéseire összpontosítja figyelmét. Az ilyen típusú viszonyaink között ritkaságszámba megy. Klátik hangsúlyozza, hogy a szerző ebben a vonatkozásban fejlesztője a szocialista irodalmi hagyatéknak, elsősorban Ne- jedlý, Neumann, Oibracht és Fučík ily irányú munkásságának. Hiányolja hogy a szlovák irodalmonak nincs ilyen típusú esszéistája. Fábry módszerével kapcsolatban i bíráló éppúgy, mint Truhlár, leszögezi. hogy többnyire csak egyetlen egy jelenségből, szempontból indul ki és ezért ennek a módszernek a határaival, korlátaival is számolnia kell. „Fábry elmélkedései ragyogó torzók, bizonyos társadalmi gondolati áramlat egy részét és az adott szerző, illetve mű problematikájának egy töredékét fogják át." Ugyanakkor a párhuzamos segítségével váratlan és merész, minden esetben érdekes öszszefüggéseket tud feltárni. A kérdést inkább az összefüggések napfényre lobbantásával, mint a lényegbe való hatolással világítja meg. A szerző - állapítja meg Klátik #61 ismeri a publicisztika törvényszerűségeit és határait. Művei talán egysíkúaknak tűnhetnek, mert témáinak nézőszöge nem nagy. De minden esetben jó a kompozíció. Milyen helyet foglal e) Fábry haladó, szocialista irányú publicisztikánkban — teszi fel a bíráló a következő kérdést. Válasza pedig az, hogy mint harcos humanista és antifasiszta közel állt a kommunista mozgalomhoz, következetesen a progresszív irányvonalhoz igazodott a fő politikai kérdésekben. A háború előtti szocialista irodalomban azonban csak párhuzamosan haladt a szocialista kultúra fö áramlatával és nem volt annak szerves része. Kapcsolatai a haladó cseh és szlovák kulturális élettel nem voltak kielégítőek. Fordulat következik be a második világháború után s ekkor már betölti a kultúrákat egybekapcsoló híd szerepét." Fábry Zoltán — állapítja meg Z. Klátik — a haladó publicista útját példázza a marxizmushoz." AZ UTOLSÖ MEGJEGYZÉSEK a válogatásra és a fordításra vonatkoznak. A bíráló hiányolja, hogy nem jelent meg több írás Fábry háborúelőtti mynkássága korszakából, hogy így fejlődésében ismerhette volna meg a szlovák olvasó alkotó tevékenységét. A fordítással kapcsolatban kritizálja azt, hogy Emil Ruskonak különösen a stílusárnyalatokat nem sikerült adekvát módon visszaadnia. A bírálat záró szavai így hangzanak: „Fábry Zoltán a jelenlegi szlovákiai irodalom jelentós egyénisége. Tanulmányainak és esszéinek szlovák nyelvű kiadása nemcsak azért hasznos, mivel a magyar kissebbség intenzív életének tanúbizonysága és hozzájárul a kölcsönös megismeréshez, hanem színvonalas volta következtében azért is, mivel ösztönzőleg hat a szlovák irodalom skálájának gazdagítására." G. I. U J SZÖ 7 * "•'59. szeptember 12.