Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)
1959-09-10 / 251. szám, csütörtök
Világ proletárjai, egyesüljelek'. SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK NAPILAPJA 19f9. szeptember 10. csütörtök 30 fillér XI. évfolyam, 251. szám A Bolgár Népköztársaság nemzeti napja Brnóban Bulgária szocialista iparosítása gazdag gyümölcsöt hoz ô További külföldiek Brnóban ® Ma tartják a Magyar Népköztársaság napját © A szovjet pavilon érdekességei A főbejárat mögött nagy félkörben állnak az árbocok a nagyvásáron részt vevő országok zászlóival. A középső legmagasabb árbocra minden nap más zászló kerül — azé az államé. amelynek éppen nemzeti napja van. Tegnap a Bolgár Népköztársaság jegyében állt a nagyvásár. A hangszórók reggel óta bolgár népdalokat közvetítettek, a látogatók tízezrei özönlöttek a bolgár pavilon felé. A bolgár nemzeti nap alkalmából interjút kértünk Ivan Dávidov elvtárstól, a Bolgár Népköztársaság kereskedelmi kamarájának jelenlévő elnökétől. — Nemzeti napunk éppen államünnepünk napjára esik — jelentette ki Dávidov elvtárs. — Tizenöt évvel ezelőtt, 1944. szeptember 9-én döntötte meg Bulgária népe a monarchiát és alakította meg a Hazafias Front kormányát. Bulgária Kommunista Pártja és a népi kormány vezetésével hazánk az iparosítás terén szép sikereket ért el. A szocialista iparosítás eredményei meglátszanak külkereskedelmünkben is. Míg 1939ben kivitelünk 37,4 százaléka fel nem dolgozott áruból, főleg mezőgazdasági termékekből állott, addig ma ez a szám csak 15 százalék. Exportunk 85 százaléka feldolgozott ipari árukból áll. Kivitelünk 1939-cel szemben háromszorosára növekedett. — Mit exportál ma Bulgária? — Mindaz, ami pavilonunkban látható, kiviteli áru. Tehát motorkerékpárok, hajók, szövőgépek, fémés megmunkálőgépek, stb. Csehszlovákiának többek között vasúti tehervagonokat, akkumulátorokat, akkumulátoros üzemi kocsikat, kis és középnagyságú villanymotorokat, villamos emelőszerkezeteket szállítunk. A kapitalista országokba főleg hűtőszekrényeket, orvosi műszereket, fém- és famegmunkáló gépeket, valamint mezőgazdasági gépet exportálunk. — Milyen kapitalista országokba ^exportálnak? — Törökországba, Görögországba, az Egyesült Arab Köztársaságba, Irakba, az NSZK-ba és sok más országba. Összesen 60 országgal kereskedünk. — Milyen az eddigi siker a nagyvásáron? Mit várnak tőle? — A legnagyobb érdeklődés a hűtőszekrények iránt mutatkozik. Sok más árufajta szállításáról tárgyalások folynak. A nagyvásártői mindenekelőtt azt várjuk, hogy általa még jobban kibővüljenek kapcsolataink a szocialista tábor országaival. A vásár egyébként nagyon tetszik, főleg a Z pavilonhoz kell gratulálnunk a csehszlovák építészeknek. A beszélgetés során Bocov elvtárs tájékoztatott a nemzeti nap műsoráról. A délután folyamán két új bolqár filmet vetítettek, este sajtóértekezletet és fogadást rendeztek a bolgár csarnokban, amelyen Dávidov elvtárs mondott beszédet. (Folytatás a 2. oldalon.) Ünnepi ülés a bányásznap alkalmából (ČTK) — A Bányaalkalmazottak Szakszervezeti Szövetségének Központi Bizottsága szerdán, szeptember 9-én a prágai reprezentációs ház Smetana-termében ünnepi ülést tartott. A teremben 10 óra előtt helyet foglalt hazánk valamennyi bányakörzetének és bányájának több mint kétszáz küldötte, akik közül többen a legmagasabb állami kitüntetések tulajdonosai, és Jaromír Dolanskýnak, a miniszterelnök első helyettesének vezetésével pártunk és kormányunk küldöttsége, melynek tagjai Bruno Köhler, a CSKP KB titkára, Bedrich Kozelka, a Központi Szakszervezeti Tanács titkára, Jozef Jonáš tüzelőanyagügyi miniszter, Václav Černý kohóipari és ércbányaügyi miniszter és Jozef Tŕesohlavý, a CSKP KB X. osztályának dolgozója. A küldötteket és a vendégeket Václav Pokorný, a Bányaalkalmazottak Szakszervezeti Szövetsége Központi Bizottságának elnöke üdvözölte, majd Josef Jonáš tüzelőanyagügyi miniszter értékelte széniparunk tíz év alatti fejlődését. Hangsúlyozta, hogy míg 1948-ban, a második ötéves terv utolsó évének végén hazánkban 17 millió 741 ezer tonna kőszenet fejtettek, tavaly már 25 millió 812 ezer tonnát, vagyis 45 százalékkal többet jövesztettek. Barnaszénből és lignitből 1948-ban 23 millió 558 ezer tonnát, a múlt évben már 56 millió 838 ezer tonnát) vagyis 141,3 százalékkal többet fejtettek. Hazánkban sikeresen bontakozódott ki az ércek és a rádioaktív nyersanyagok fejtése is. Valamennyi érc, vastartalmú és színes fém fejtése 1949-től 1958-ig 59,4 százalékkal növekedett. A legutóbbi tíz év alatt jelentékeny volt a kőolaj és a földgáz termelésének növekedése is. Josef Jonáš tüzelőanyagügyi miniszter beszédének elhangzása után Jaromír Dolanský, a párt- és kormányküldöttség vezetője tapsvihar közepette átadta a Klement Gottwald zászlót a győzelmes bánya képviselőinek, az Északcsehországi Barnaszénbányák Szövetségéhez tartozó Ján Šverma Nagybánya^vájárainak. Azután Jaromír Dolanský elvtárs mondott beszédet. Az ünnepi ülésen kitüntet ték bányáink 50 érdemes szakszervezeti funkcionáriusát. Jaromír Dolanský elvtárs beszéde Drága elvtársak, engedjék meg, hogy küldöttségünk nevében valamennyiüknek szívem mélyéből jókívánataimat fejezzem ki a bányászok ünnepe alkalmából és hogy Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága és a köztársaság kormánya nevében üdvözöljem valamennyi szénipari munkást és brigádost, technikust, mérnököt és egyéb szénipari, kőolajipari, ércbányászati munkást, a rádióaktív nyersanyagok a földtani kutatás összes többi dolgozóját. Pártunk és kormányunk az egész néppel együtt forró elismerését és köszönetét fejezi ki a szocialista építés legfoptosabb frontján végzett áldozatkész munkájukért. Fejlett iparunknak, szüntelenül és gyorsan fejlődő országunknak a jövőben is létfontosságú lesz a bányászati ágazatok fejlődése. Dolanský elvtárs ezután az idei bányásznap jellegéről beszélt s rámutatott, hogy a szénipar ma már teljes mértékben fedezi a népgazdaság tüzelőanyag-szükségletét, elegendő tartalékot biztosít s teljes mértékben szabaddá tette a szén eladását a lakosság számára, majd így folytatta: % Az adott helyzetben a barnaszénkörzetek számára nem jelent problémát a fejtési terv teljesítése. Annál is inkább szükséges, hogy figyelmüket olyan feladatokra fordítsák, mint a munkaerők állandósítása, a szén minősége, a berendezések kihasználása és további megtakarítások a beruházási építkezés terén, így készülnek fel a legjobban arra, hogy folyamatosan kielégítsék az új, Külföldiek Brnóban Brno ezekben a napokban nemzetközi gócpont. A világ minden részéből jönnek ide szak- és üzletemberek, hogy megtekintsék I. nemzetközi nagyvásárunkat, s országaik, vállalataik számára szükséges gazdasági szerződéseket, üzleteket kössenek. A brnói vásár egyúttal a műszaki fejlődés nemzetközi szemléje is. Itt jut kifejezésre, mily gyorsütemű fejlődést értek el a szocialista tábor országai az utóbbi években népgazdaságukban. Itt látjuk valóra válni békés külpolitikánk irányvonalát, melyet Široký elvtárs a nagyvásárt megnyitó beszédében így jellemzett: A nemzetközi problémákat a tárgyalótermekben, a gazdasági kérdéseket pedig versengés útján oldjuk meg. Ebben kell látnunk a brnói nemzetközi nagyvásár egyik igen nagy jelentőségét. A. C. Síetor svéd kereskedelmi tanácsos és R. Radgway a Londonban székelő ausztráliai kereskedelmi misszió igazgatója a brnói vásáron. Dr. Abdul Moneim al Kajsúny, az EAK központi kormányának gazdasági- és pénzügyminisztere elragadtatással szemléli hazánk ipari termékeit. nagyfogyasztású üzemek tervezett felépítéséből eredő szükségleteket. A tüzelőanyagellátás helyzete lehetővé teszi s egyben megköveteli — hangsúlyozta Dolanský elvtárs — hogy a tüzelővel valóban tervszerűen és céltudatosan kezdjünk gazdálkodni. Ez azt jelenti, hogy aktív értékesítési politikát kell kezdenünk, a készletek optimális nagyságára, helyes elosztására és felhasználására kell törekednünk. A fogyasztási ágazatokban a műit évi tapasztalatok után felelősségteljesebben kell meghatározni a tüzelőanyagfogyasztást a progresszív normák alapján. Ugyanígy rendszeresen növelni kell a feketeszénnek a barnaszénnel való helyettesítését és ehhez tervszerűen meg kell teremteni a feltételeket. Ezzel kapcsolatban Dolanský elvtárs a kisfogyasztók címére a következőt hangsúlyozta: „Mindenki annyi szenet vásárolhat, amennyire szüksége lesz. De ah valamennyien télig várnak a vásárlással, megtörténhetik, hogy nem sikerül egyszerre lebonyolítani több mint hárommillió háztartás számára a megrendelt mennyiségek elszállítását." Teljesen más a helyzet a kokszolható szén terén, vagyis az ostravaikarvinai körzetben. Itt továbbra is nagy a feszültség a tervben és jelentős nehézségek mutatkoznak a terv teljesítésében. Ez annál komolyabb dolog, mert a harmadik ötéves terv a kokszolható szén kitermelésének jelentékeny növelésére számít. A helyzet megköveteli annak az elvnek a kitűzését, hogy az egész ágazatnak teljes gondot kell fordítania az ostrava-karvinai körzet számára nyújtandó segítségre. Már a múlt évben megmondottuk — mondotta beszéde további részében Dolanský elvtárs —, hogy a szénipar munkájában erőteljesen előtérbe kell helyezni a minőségi mutatók megjavítására, az ágazat műszaki-gazdasági színvonalának emelésére és a bányászmunka kultúrájának növelésére irányuló igyekezetet. Mindez az idei évben még sürgetőbben érvényes. A szénipar nagyon fontos és igényes feladata teljesíteni a XI. pártkongresszus irányelvét — a munkatermelékenység oly mérvű növekedésének elérését, hogy ennek alapján megkezdhessük a munkaidő további lerövidítését a 40 órás munkahét bevezetésével a bányákban, mégpedig a keresetek megőrzése mellett, amelyek — mint már mondottuk — a bérrendszer átépítése következtében növekszenek. Attól, hogy e feladatot hogyan teljesítjük a bányászati iparban, függ majd, mikor kezdhetjük meg bevezetését a többi ágazatban is. Jelenleg egész gazdaságunkban a jövő évi terv előkészítésén dolgozunk a hatékonyság felülvizsgálásának már bevált módszerével. Ez az az út, melyen a dolgozók legszélesebb részvételével biztosítjuk a terv kidolgozását, amely gondoskodik gazdaságunk további fellendüléséről. A jövő évben — mint tudják — ünnepeljük hazánk felszabadításának 15. évfordulóját. Ugyanakkor a jövő év a harmadik ötéves terv kezdeti éve lesz, amelynek folyamán lényegében befejezzük a szocializmus építését és megkezdődik a kommunista társadalom építése hazánkban, Ezért ki kell bontakoztatni a munkaverseny és a felajánlások széleskörű mozgalmát e dicső évforduló tiszteletére s gondoskodni kell arról, hogy teljes mértékben érvényesüljenek a szocialista munkaverseny új elemei. Miben nyilvánulnak meg ezek az új elemek? Abban, hogy visszatükrözik a szocializmus befejezése időszakának fő feladatait, valamint abban, hogy bennük egybekapcsolódnak a termelés és a nevelés feladatai és a munkamódszerek változásával megváltozik az emberek gondolkodása, növekszik a dolgozók politikai öntudata s tevékeny részvétele az irányításban. Ezek a vonások elsősorban a szocialista munkabrigádok mozgalmában testesülnek meg — hangsúlyozta Dolanský elvtárs. Beszéde befejező részében Dolanský elvtárs a nemzetközi helyzettel foglalkozott. Rámutatott, hogy a szocialista tábor országainak szorgalmas munkája és békés politikája a békés együttélés és verseny elveinek nagy győzelmét hozta. Annál sürgetőbben fontos minden erőnket arra fordítani, hogy a magunk részéről minél nagyobb mértékben hozzájáruljunk ahhoz, hogy a szocialista tábor a lehető legrövidebb idő alatt gazdaságilag utolérje és túlszárnyalja a legfejlettebb tőkés országokat. A TERMELÉS FOKOZÁSA ÉRDEKÉBEN Kedden megtekintette a brnói nagyvásárt M. D. Campbell (második balról), Nagy-Britannia kereskedelmi miniszterének helyettese, aki igen nagyra értékelte fejlett iparunkat. Ben Arfa (első balról), a Tuniszi Köztársaság pénzügyi- és kereskedelmi minisztériumának kabinetfőnöke szeptember 8-án tekintette meg a brnói nemzetközi nagyvásárt. (F. Nesvadba — ČTK — felvételei) teljes erővel @z őszi munkák sikeréért A szövetkezetesek, állami gazdaságok dolgozói, a gabonabetakarítási munkák után erejük dandárját az öszi munkák sikeres elvégzésére összpontosítják. A kapások, takarmányfélék betakarítása és az őszi szántás, vetés mellett a jövőre is gondolnak. A prerovi járás példájára egymás uán hallatják magukat a járások, s Kelet-Szlovákia földműveseinek a talajjavító munkákkal kapcsolatos felhívása nem maradt figyelmen kívül. 1323 MILLIÓ A FÖLDBE A Kelet-Szlovákiai szövetkezetek felhívására a Hradec Královo-i kerület szövetkezetesei is méltó választ adtak. Elhatározásuk, hogy a talajjavítási munkákra 1975-ig 1323 millió koronát fordítanak. 57 000 hektáron vízlevezető csatornák építésével növelik a hektárhozamokat, s 32 000 hektárt öntözéssel tesznek még jobb termővé. A tervben 408 kilométer csatorna építésén kívül 4 víztároló építésével is számolnak. A legnagyobb víztároló, amely 70 millió köbméter víz tárolására lesz alkalmas, Roskošiban épül s vízzel ellátja a hradeci, pardubicei és prágai kerületek nagy részét. E nagy befektetés kifizetődik, mivel a számítások szerint az öntözés következtében a répatermő körzetben 10,8, a krumplitermő körzetben 8,3 százalékos emelkedést jelent. Erre a kerületben már konkrét példák vannak. MÁP. 31 SZÖVETKEZET A Banská Bystrica-i járásban élénk visszhangra talált a preroviak versenyfelhívása. A felhívást 31 szövetkezet tárgyalta meg s az ő javaslataik alapján mondta ki a járás a döntő szót, hogy jövőre 8.5 százalékkal növelik a növénytermelést és 7.7 százalékkal az állattenyésztést. A fősúlyt a talajjavítási munkákra és a szántóföld kibővítésére helyezik. Már most az ősz folyamán 60 hektárral bővítik a szántóterületet. 3 ÚJ TALAJJAVÍTÓ — SZÖVETKEZET A talajjavítási munkák sikeres megvalósítása céljából a Banská Bystrica-i kerületben az eddig meglévő öt talajjavító szövetkezeten kívül a múlt héten még 3 alakult, Feleden, Hnúsťán és Rimaszombatban. A hnusťaihoz két EFSZ tartozik. Munkatervük már 1975-ig ki van dolgozva. A tervük szerint több mint 2000 hektárról vezetik le a vizet és két halastavat létesítenek. SZEDIK A CUKORRÉPÁT Szlovákiában elsőkkent a szepsi járásban levő buzitai szövetkezetesek kezdték meg a cukorrépa betakarítását. A termés kiváló. Hektáronként 400 mázsára számítanak. A cukorrépát pontos terv szerint fogják szállítani a Trebišovi Cukorgyárba. A nyitrai kerületből szintén hír érkezett, hogy a cukorrépa betakarítása a Bánovce nad Bebravou-i járásban is megkezdődött. A termés itt is jó, 350—400 mázsás hektárhozamot ígér. ÚJ SZÖVETKEZET A Spišská Nová Ves-i járásban levő Slatvina köszég földművesei szeptember 9-én szövetkezetet alakítottak. A jövőben 56 földműves 443 hektár földön már közösen fog gazdálkodni. A szövetkezetet a földművesek a Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulójának tiszteletére alakították. A medzilaborcei járásban levő Zbudska Bela földművesei a napokban szintén a közös gazdálkodást választották. 735 hektáron szövetkezetet alakítottak s így közös erővel fognak harcolni a termés színvonalának emeléséért.