Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)
1959-09-09 / 250. szám, szerda
1 ÚJ szá Gondosan készüljünk fel Új cseh irodalmi és művészeti folyóirat A FÜLEK! járási pártbizottság a pártoktatás fontos küldetésének tudatában készíti elő az 1959'60-as pártoktatási évet. Már az előző pártoktatási év értékelése idején arra vezette a járási pártbizottság az alapszervezeteket, hogy az elmúlt 10-év alatt szerzett tapasztalatok alapján készítsék elő az ez évi pártoktatást. Pártszervezeteink májusi és júniusi taggyűléseiken értékelték a múlt pártoktatási évet. Nyíltan bírálták a pártoktatás keretén belül felmerült hiányosságokat és intézkedéseket tettek az elkövetkező pártoktatási év sikeres megszervezésére. A pártszervezetek nagy súlyt fektettek a propagandisták helyes kiválasztására 4s a bevr-lt propagandistákat igyekeztek továbbra is megtartani. Ez sikerült is, mert elérték, hogy 119 propagandistából csak 14 az új előadó. Ez a szám világosan mutatja, hogy járásunkban az elmúlt 10 év alatt sok propagandista nevelődött, akik már gazdag tapasztalatokkal és ideológiai felkészültséggel rendelkeznek. Ez a tény magában is hozzájárul a pártoktatás színvonalának emeléséhez. A járási pártbizottság mindig nagy súlyt helyezett a propagandisták nevelésére, tudásuk fokozására. A propagandisták ez évben is — szeptember első hetében — háromnapos bentlakásos szemináriumi iskolázáson vettek részt. A három nap alatt hat időszerű előadást hallgattak, ami lényegesen emeli majd a propagandisták ideológiai színvonalát. Az előadásokat a járás vezető funkcionáriusai és a legjobb lektorok tartották. Ezenkívül a pártoktatás folyamán a tervezett témákkal kapcsolatban a propagandisták részére rendszeres szemináriumi oktatást tartunk. Tervbe vettük néhány ideológiai knoferencia megszervezését is. így teremtjük meg az előfeltételét annak, hogy az alapszervezetekben a pártoktatást a marxizmus-leninizmus tanaival jól felfegyverzett propagandisták végezzék. Á járási pártbizottság arra vezeti az alapszervezeteket, hogy minél több pártonkívülit nyerjenek meg a pártoktatás számára. A pártonkívüli dolgozók valóban komolyan érdeklődnek a pártoktatás iránt, amit az alábbi számok is igazolnak: Az 1957/'58-as pártoktatási évben 357 pártonkívüli vett részt a pártoktatásban, 1958'59-ben már 614-en, az 1959/60-as pártoktatási évre pedig már eddig 1095 pártonkívüli jelentkezett. A PÁRTOKTATÁS sikere érdekében a járási pártbizottság továbbra is nagy segítséget nyújt a propagandistáknak és a pártszervezeteknek a JPB Hektorain keresztül, akik a pártoktatás alatt a helyszínen ellenőrzik az oktatás menetét és színvonalát. így lehetőségük nyílik arra, hogy az egyes elméleti kérdések megvilágítása mellett tovább adhassák tapasztalataikat és a propagandistákat módszertani utasításokkal láthassák el. Az 1959/60-as pártoktatási év sikere érdekében szükséges azonban, hogy az egyes alapszervezetek, például a füleki téglagyár üzemi szervezete, a vecseklői, csornai, várgedei, ajnácskői stb. falusi pártszervezetek az eddiginél sokkal nagyobb súlyt helyezzenek a pártoktatás előkészítésére. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a pártoktatás eredményes menetéhez nem elég kizárólag a propagandista felkészültsége, de az is szükséges, hogy a pártszer- ^ vezetek és -szervek rendszeresen i foglalkozzanak a pártoktatás kérdé- ^ várgedei | seivel. Erre figyelmeztet a és az ajnácskői eset, ahol a pártszer , vezet kevés gondot fordított a párt- ^ oktatásra, nem ellenőrizte rendszere- ^ sen annak menetét, színvonalát, még ^ a részvételt sem. Mi lett az ered- ^ mény? Az, hogy a pártoktatás ala- ^ csony színvonalú volt, a részvétel ^ gyenge és az előadásokat sem tar- % tották meg rendszeresen. ^ A MÜLT ÉVBEN felmerült fogya- Š tékosságok elkerülése érdekében a ^ járási pártbizottság a pártoktatás ^ idején nagy gondot fog fordítani — ^ a propagandisták nevelése és a párt- ^ oktatás irányítása mellett — az ellen- ^ őrzésre is. Az alapszervezeteket is úgy fogja irányítani, hogy azok egyik ^ legkomolyabb feladatuknak tekintsék ^ a pártoktatás rendszeres ellenőrzését ^ és a fogyatékosságok azonnali eltávo- ^ lítását. ^ Privacsek Károly, a füleki járá- § si pártbizottság dolgozója Nem takarékoskodnak a dicsérettel Szeptember első napjaiban napvilágot látott és asztalunkra került a Csehszlovák írószövetség új, 160 oldalnyi terjedelmű irodalmi és művészeti folyóirata, a Plameň, magyarul Láng. A pompás kiállítású, igényes sajtóterméket szocialista élelünk, az Irodalom és művészet minőségi „ugrása" hívta életre. A legjobb cseh és szlovák írók, kritikusok, képzőművészek és fotoriporterek, név szerint Majerová, Glazarová, Hrubín, Kostra, Mihálik, Mikulášek, Aškenázy, Hájek, Matuška, Mináč és a többiek legújabb alkotásaikkal nagyban megkönnyítették a szerkesztő bizottság munkáját. Ahogy Jirí Ilájek főszerkesztő a prágai újságírókkal folytatott barátságos eszmecserén megjegyezte, szinte „esőstől hullt az áldás", és a 160 oldal máris kevésnek bizonyult. A jövőben ugyanis hosszabb elbeszéléseket, kisregényeket, színdarabokat is szeretnének közölni. A cél az, hogy a legújabb és a legjobb írói alkotások előbb jussanak az olvasó kezébe, mint ahogy azt a könyvkiadás aránylagos lassúsága lehetővé teszi. A szerkesztő bizottság már most megtette a szükséges lépéseket, hogy a folyóirat terjedelmét 200-220 olÄalra emelhessék. Az új folyóirat nemcsak az ismert nevek előtt nyitja meg hasábjait, hanem kezdő írók, költők, művészek alkotásainak is helyet ad. Egyetlen ismérv: a minőség. Ennek a mércének a helyességét elismerve szívesen vennénk, ha csehszlovákiai magyar íróink és költőink műveivel is találkozhatnánk valamalyik legközelebbi számban. Külön kiemeljük, hogy a lapot állandó moszkvai, berlini, varsói, budapesti, párizsi és római munkatársak írásai is élénkítik. Az első számban Moszkva és Párizs kulturális életének legjelentősebb eseményeiről olvashatunk. A hazai szépirodalmi anyagon kívül a Plameň rendkívüli figyelmet szentel az irodalom, a marxista kritika, a képzőművészet, zene, tudomány és technika időszerű kérdéseinek. Az első számban Gustáv Bareš érdekesen elmélkedik a hit és a vallás kérdéseiről. Művészi rajzok, fényképek, korszerű nyomdatechnika teszik érdekessé, tarkává, vonzóvá a lapot. Ügy gondoljuk, hogy a Plameň első számának megjelenése nemcsak ü cseh és szlovák alkotóművészek és olvasók ünnepe. Az új folyóirat lapozgatása és olvasása közben ünnepi érzések ragadják hatalmukba a csehszlovákiai magyarokat is. Írókat, nlvasókat egyaránt. Ezért'kívánjuk, hogy a Plameň lángja világítson fényesen, és kulturális forradalmunk megvalósításának időszakában mutassa a példát, az utat előre SZILY IMRE Kiállítási csokor Az ötezredik látogató virágcsokorral a kezében, könyvekkel a hóna alatt éppen akkor lépett ki a teremből, amikor a bejárathoz értem. GruttiiáltQlsMeJii.. Q rmeg. kérte a be-, lépőket, nézzenek jól körül. Ivan Kiiment, a Rimaszombati Mezőgazdasági Szakiskola IV. éves tanulója volt az ötezredik látogató. Tuhárról való (losonci járás). A kiállítás nagyon tetszett neki, akárcsak másoknak. Ha az ember figyeli az arcokat, nézi a fiatalokat, látja, milyen nagy az érdeklődés mindenütt. Főleg a gépek körül nagy a sürgés a;. KépUnkön a holiči mezőgazdasági tanonciskola hallgatói láthatók a kiállítási mű helyben. forgás. Kapcsolás, beindítás, kérdezősködés; kíváncsiság a fiatalok körében. Ennek csak örülhetünk. Hiszen mindazt, amit a mezőgazdasági és erdészeti iskolák első országos kiállításán Bratislavában, a Kultúra és Pihenés Parkjában lát az ember, tanulók készítették, termelték, tenyésztették tanítóikkal, tanáraikkal, nevelőikkel együtt. A termeket járva betértem az egyik fülkébe. A Galántai Mezőgazdasági Tanonciskola . két fiatal tanulója dolgozott benne serényen. — Miloš Najda, Valent Špaček — mutatkoztak be. Az egyikffiú sopornai, a másik galántai, mindkettő csupa életkedv. A második évfolyam tanulói. Készülnek az életre. Lejár a tanoncidö és elkerülnek munkahelyükre, a traktorállomásra. így szól a szerződésük. Becsületes munkájukért jövőt biztosító alkalmazást kapnak ezek az önmagukat és jövőt formáló fiatalok. Q Melletük a kerékgyártó-műhelyben X Anton Novák és Karol Heriban dolgoztak. A Holiči Mezőgazdasági Tanptitts- V kola növendékei. Őket a szövétkézelük \ küldte tanulni. A jarovcei és a Stéfa-i nikovói EFSZ rövidesen jó szakembert h kap a személyükben. Kerekek, kis sze- V kér, szerszámok, stb. bizonyítják a /, fiatalok ügyességét, rátermettségét, b A másik oldalon ügyesen válogatva, X ízlésesen elrendezve kézimunkák, hím- ; zések ragadják meg a látogatók figyel- 4 mét. Iskolások csinálták. <J Csupa érték, ami- ý ról nehéz lenne h számot adni. A í számadást bízzuk x inkább az ökonó- 0 miai részlegre. A falon a nemči- Q nanyi szövetkezet- i bői készült grafiron, a teremben két lány gépeken számol — dolgoznak. Viera Fričová és Zdenka Šujanová, a Zlaté Moravcei Mezőgazdasági Szakiskola másodéves hallgatóiGyakorlati munkájukról érdeklődöm. Partizánskéban az állami gazdaság igazgatóságán, a a gazdasági részlegeken, a nemčiňanyi szövekezetben gyakorolják a tanultakat, ott segítenek, tanulnak. Hogy mit csinálnak? A falakon függő grafikonok elárulják munkájukat. A táblázatokon az önköltség csökkenése és növekedése, számvetés, a szövetkezet vezetésének helyes szervezése, könyvelési irányadók, stb. Oldalakat lehetne írni a fiatalokról, munkájukról, a gépekről, termékekről, az emberi ügyességről, találékonyságról. Unnu nsnk pnupt prnlítsptr n knryn1954-ben alakították át a slatinka? s volt grófi kastélyt szülőotthonná. Ez ^ volt a kékkői járás első néhány- v ágyas szülőotthona. A szülőotthont évről évre modernizálják. Ma már 25 ágy és dr. Gábor Tibor szülészszakorvos vezetésével teljes egészségügyi személyzet várja a leendő anyákat. A volt kastélyból az öröm és boldogság ottho- ^ !»a lett. Ezt olvastuk ki az ifjú ma- ^ mák: Hospodár Valéria, Koreň Zsu- (S zsanna, és a kékkői banyák egyik ^ ž legjobb bányászának felesége, Sprin- ^ \ go Anna szeméből. Megkérdeztük a ^ ^ boldog anyákat, hogyan érzik magu- ^ kat a slatinai szülőotthonban. Nem ^ ; takarékoskodnak a dicsérettel. Min- $ I azelőtt. ^ az ún. % „A málineci ember * » s igazan kevés volt. ^ vagy paraszt felesége ^ mi járásunkban ez a döntő több- ^ deniik megvan! Mennyivel más ez, mint Az elmúlt köztársaság és szlovák állam idejében is csak né- ^ hány jólszituált család asszonya ^ szülhetett intézetben. Ilyen pedig a Š kékkői járásban A bányász, — a ség — még csak nem is gondolhatott arra, hogy intézetben szüljön Ma pedig? Járásunkban az asszonyok és leendő anyák számára havonta 37 előadást tartunk, ahol ingyenesen orvosi segítséget, különféle gyógyszereket stb. kapnak és ellátják őket a szükséges felvilágosításokkal, tanácsokkal. Štefan Novota, Pótor. Kivették részüket a munkából Szeptember 6-án ünnepelték meg Búcson, a párkányi járásban a szövetkezeti napot, dal- és tancünnepéllyel egybekötve. A párkányi járásban a Csemadok helyi csoportjai odaadóan bekapcsolódtak az EFSZ megsegítésébe a nyári csúcsmunkák idején. A lelédi Csemadok helyi csoport 600 órát dolgozott le az aratásnál. A kisújfalusi Csemadok tagjai 25tagú brigádot alakítottak és ez a brigád mindig a szükség szerint vett részt a munkákban. A borsó szedésénél 200 órát dolgoztak az EFSZ-ben, azonkívül vasárnapi brigádokon vet) tek részt és a gabonatisztításnál is közreműködtek. Az aratási és cséplési munkálatoknál a Csemadok kicsindi tagjai 150 órával segítettek. Több helyen a Csemadok-tagok az őszi munkálatokba is bekapcsolódnak. Ezenkívül a Csemadok kisújfalusi helyi csoportjának tagjai elhatározták, hogy az új kultúrotthon építésénél ezer órával vesznek részt. Várnay Tibor, Nyitra Fogadalmat tettünk Jelentős nap volt életemben 1959. § augusztus 26-ika, amikor az ipolysági § járás 29 új tanítójával együtt ünne- ^ Néhány napra Losoncon csoportosulásokat láthatott az ember a város különböző pontjain. Filmeztek. Az ilyen esemény nem mindennapos Losoncfn, igy hát érthető a nagy érdeklődés. Szombaton a traktorállomás udvarán forgatták a filmet. Hőse Katincsák Gyula, aki a Szlovák Nemzeti Felkelésben mindkét lábát elvesztette. Széles vállú, mosolygó arcú férfi, az ember azt hinné, hogy makkegészséges emberrel áh szemben, pedig hát IS évvel ezelőtt a fasiszta hordák elleni harcban Losont környékén sebesült meg és ennek következményeképp amputálni kellett mindkét lábát. A felszabadulás után az apátfalusi textilüzemben dolgozott, mint telefonísta. Később traktoristának jelentkezett, mert hasznosítani akarta magát szocialista társadalmunkban, amelyért hősiesen küzdött. — A málineci ember lesz a rövidfilm címe. Rudolf Ferko operatőrnek ez lesz az első kompig mifnífája. Még egészen fiatal ember, nemrég végezte el iskoláit. Rudolf Urc, a rendező ugyancsak a fiatal nemzedékhez tartozik — mondja Polák István, a film gyártási vezetője, akivel pár percig beszélgettem. A többiek el voltak foglalva a felvételekkel, mert hiszen minden alkalmas pillanatot ki kellett használni, mert a borús idő bizony nem nagyon kedvezett a filmezésnek. — Kicsit elkéstünk... mondja Polák István — de azt hiszem, néhány nap múlva be tudjuk mutatni Szlovákia néhány filmszínházában. A jövő héten a felkelés néhány emlékezetes harci területét filmezzük. Az itteni lakosság odaadó segítségét ez úton köszönjük és reméljük, hogy a valósághoz híven sikerül megörökítenünk a Szlovák Nemzeti Felkelés egyik hősének életét. Lakatos László Beszélgessünk A a szépirodalomrólAz érsekújvári járási pártbizottság, valamint a járási nemzeti bizottság megértő támogatása mellett a Szlovák írószövetség tagjai és a Szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadó dolgozói ez év szeptember 18-án ellátogatnak Érsekújvár szlovák és magyar lakosai közé, hogy elbeszélgessenek velük a művészet és mindennapi életünk szoros kapcsolatáról, arról, mennyire vetíti elénk az irodalom munkásaink, parasztjaink és dolgozó értelmiségünk mai életét. íróink beszámolnak majd Érsekújvár közönségének alkotó tevékenységükről, a Szlovákiai Szépiro•dalmi Könyvkiadó pedig tájékoztatni óhajtja a város olvasóközönségét a szlovákiai könyvkiadás mai helyzetéről és eredményeiről és ismerteti 1960. évi könyvkiadói tervét. A nyilvánosságnak alkalma lesz ezt a tervet megvitatni, megítélni, helyesen vannak-e kiválogatva azok a müvek, amelyeket a jövő évi könyvpiacon megvehet. Az irodalmi est 19 órakor kezdődik és egy félórás színvonalas kulturális músor vezeti be. (S.) * * » Vasárnap, szeptember 13-án délután 15 órai kezdettel járási Csemadok napot rendeznek Pozsonypüspökin. A gazdag műsorban zene-, ének-, táncszámok, rövid jelenetek, népi mesemondók fellépései szerepelnek. (d.) kukoricacsövek merednek felfelé A tanulság: — a két kövérnek font sertést hajtja a kukorica; vagyis — termelj minél több kukoricát, kövér lesz a sertés! Szinte felmérhetetlen, milyen széles az emberi találékonyság skálája, mi mindent teremt az ész. sadalmat építő igaz tanítók, leszünk. ^ Munkahelyemre, Ipolyviskre meg- $ érkezve minden a legnagyobb rendben ^ várt. A hel.ýi nemzeti bizottság min-' S sága és vezetősége nagy szeretettel 5 vesz körül. Segítségemre vannak fo- ^ gadalmam teljesítésében. ^ Jánosi Katalin, Ipolyvisk ^ Ezekben a napokban hazánkban vendégszerepel a szecsuani Állami Kínai Operaház együttese. V. Švorčik felvételein a kínai művészek nagysikerű előadásának egy-egy jelenete. ÜJ SZÖ «, * 1959. szeptember 9.