Új Szó, 1959. szeptember (12. évfolyam, 242-271.szám)

1959-09-07 / 248. szám, hétfő

A BÉKÉS EGYMÁS MELLETT ÉLÉSRŐL Ny. Sz. Hruscsov elvtárs cikke a Foreign Affairs című amerikai folyóiratban Moszkva (TASZSZ) - A Foreign Affairs című amerikai lap közölte Ny. Sz. Hruscsov cikkét „A békés egymás mellett élésről", amelyet e folyóirat szerkesztőségének kérésére irt. A cikk következőképpen hangzik: Azt mondották nekem, hogy a különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének kérdése felett ma sok amerikai és más polgár is elgondolkodik. A békés egymás mellett élés kérdése, főképpen ma, a szó szoros értelmében minden embert érdekel. Mindannyian jól tudjuk, hogy a világon óriási változások történtek. És valóban, már a múlté az az idő, amikor heteken át kellett utazni a tengeren, egyik világrészből a másikra, amikor az utazás Európából Amerikába, vagy Ázsiából Afrikaba rendkívül bonyolult ügy volt. A korszerű technika lehetőségei mellett a mi bolygónk nem olyan különösképpen nagy, ebben az értelemben talán még azt is lehetne állítani, hogy nehezen férünk el, és ha a mi mindennapi életünkben gyakran nagyon fontos rendszeres kapcsolatokat kötni a" szomszédokkal egy sűrűn lakott telepen, annál inkább fontos ez a különböző társadalmi rendszerű államok közötti kapcsolatok terén. Szomszédunk tetszhet, vagy pedig nem tetszhet nekünk. Nem vagyunk kötelesek barátkozni vele és látogatóba járni hozzá. Igy élünk egymás mellett, és nem lehet semmit sem tenni, ha sem nekünk, sem neki nincs kedve más helyre költözni, arrói a helyről, amelyet már megszokott. Ez az elmélet fokozottabb mértékben érvényes az államok közötti kapcsolatokra. Nem lenne ésszerű azt gondolni, hogy sikerül a kellemetlen szomszédtól megszabadulni olyképpen, hogy addig törjük a borsot az orra alá, amíg elköltözik a Marsra vagy a Vénuszra. Ez természetesen kölcsönösen érvényes. Mi marad tehát hátra? Ebből a helyzetből kétféle kivezető út van: vagy a háború, amely a rakétatechnika és a hidrogénbomba korszakában a legsúlyosabb következményekkel fenyeget minden nemzetet, vagy a békés egymás mellett élés. Mindenképpen ki kell jönnünk vaiahogv a szomszédunkkal, még ha nem is kedves nekünk, mert egyazon planétán élünk. Már maga a békés egymás mellett élés fogalma vélt bonyolultságával félelmet kelt egyes emberekben, akik bizalmatlanok szomszédaikkal szemben. Ezek az emberek, hogyha az egymás mellett élés kifejezését hallják, túlzott szigorúsággal igyekeznek megállapítani, nincs-e csalásról vagypedig cselvetésről szó? Vajon a békés egymás mellett élés nem jelenti-e azt, hogv a világot egymástól magas falakkal elhatárolt területekre osztják, amelyek között nem lesz kapcsolat? És vajon mi fog történni e falak mögött? Minél több ilyen kérdést halmoznak fel mesterségesen a hidegháború mesterei, annái nehezebben ismerheti ki magát az egyszerű ember. Ideje lenne már e kérdés lényegét megszabadítani minden felesleges ballaszttól és meg kellene kísérelni, hogy a jelen idők legidőszerűbb problémájának, a békés egymás mellett élés kérdésének megoldásához józanul fogjunk hozzá. Nem szükséges messze visszamennünk a történelembe, hogy megérthessük, mily nagy jelentőségű az emberiség számára a békés egymás mellett élés biztosítása. Csakúgy mellesleg megjegyzem, hogy valaha az európaiak sokat nyerhettek volna azzal, ha az esztelen keresztes hadjáratok helyett, amelyek teljesen kudarcot vallottak, békés kapcsolatokat vettek volna fel a muzulmán Kelet másvallású és más gondolkodású nemzeteivel. Térjünk vissza a viszonylagosan közel-múítba, amikor az államokat ijem különítik el egvmástól a különféle szokások és a vallás, hanem sokkal mélyebb és elvi eltérés — a társadalmi rendszer megválasztásának különbözősége. Ez az új helyzet a húszas évek fordulóján keletkezett, amikor az Auróra orosz cirkáló ágyúi eldördültek, amikor a tengerészek csatlakoztak a munkásokhoz és parasztokhoz és új, eddig nem ismert társadalmi rendszer született — a munkások és parasztok állama. Ezen állam keletkezését indulatos lármával fogadták azok, akik együgyüen azt hitték, hoqy a kapitalista rendszer örök és változtathatatlan. Akadtak olyanok, akik a nemkívánatos gyermeket a bölcsőben szerették volna megfojtani. Valamennyien tudjuk, mi lett e kísérlet vége, — a mi n°n

;inl< foqvverrei kezében, a szovjet hatalom mellett szavazott és ez a hatalom gyökeret vert. V. I. Lenin már akkor, 1920ban, a New York Evening Journal c. amerikai lap tudósítójának azon kérdésére adott válaszában, hogy milyenek lesznek a Szovjetoroszország és Amerika közötti béke alapjai, kijelentette: „Hagyjanak bennünket nyugton az amerikai imperialisták, mi őket békén hagyjuk". A szovjet állam a megalakulása utáni első napokból kezdve a békés egymás mellett élést hirdette külpolitikája alapelveként. Nem lehet véletlennek minősíteni azt a tényt, hogy a szovjet hatalom első államaktusa volt a békéről, a véres háború beszüntetéséről szóló dekrétum. Mit jelent a békés egymás mellett élés politikája? A békés egymás mellett élés politikája legegyszerűbb értelmében a háborúnak, mint a vitás kérdések megoldási eszközének elutasítását jelenti. Ezzel azonban nem merült ki a békés egymás mellett élés fogalma. Azon kötelezettségvállaláson kívül, hogy nem támadunk, ez feltételezi valamennyi állam kötelezettségvállalását arra, hogy nem sérti más állam területi egységét és szuverenitását semmiféle formában és semmiféle ürüggyel. A békés egymás mellett élés elve annyit jelent, mint lemondani más államok belügyeibe való beavatkozásról, azzal a szándékkal, hogy megváltoztassák államrendszerét vagy életmódját. A békés egymás mellett élés doktrínája megszabja, hogy az országok közötti kölcsönös politikai és gazdasági kapcsolatoknak a felek teljes egyenlőségén és a kölcsönös előnyökön kell alapulniok. Nyugaton gyakran teszik szóvá, hogy a békés egymás mellett élés állítólag nem több és nem kevesebb, mint a szocialista államok taktikai fogása. Ebben az állításban nincs egy mákszemnyi igazság sem. A békére és a békés egymás mellett élésre irányuló törekvésünk nem fakad sem konjunkturális, sem taktikai mérlegelésből. Ez a törekvés a szocialista társadalom lényegéből ered, amely társadalomban nincsenek olyan osztályok és szociális csoportok, amelyek a háborún meg akarnának gazdagodni vagy pedig idegen területet akarnának birtokolni és leigázni. A Szovjetunió és a többi szocialista állam szocialista rendszere folytán korlátlan belpiaccal rendelkezik és ezért nincs szándékában, hogy a más országok leigázásának politikáját folytassa. A szocialista államok sorsáról a nép dönt. A szocialista államokat maguk a dolgozók, a munkások, parasztok, azok az emberek irányítják, akik közvetlenül teremtik meg a társadalom minden anyagi és szellemi javát. A dolgozó emberek nem kívánhatják a háborút. Számukra a háború szenvedést, könnyeket, halált, pusztulást és nyomort jelent. Az egyszerű embereknek nincs szükségük a háborúra. Attól eltérően, mit mondanak az ellenséges propagandisták, a különböző társadalmi rendszerű államok egymás mellett élése nem jelenti azt, hoo" ezek az államok magas falakkal veszik körül magukat és kölcsönös kötelezettséget vállalnak, hogy nem fognak egymásra a talon át köveket dobálni és nem fogják egymást beszennyezni. Nem, a békés egymás mellett élés nem azt jelenti, hogy háború nélkül fognak ugyan egymás mellett élni, de állandó veszélyben, hogy a háború kirobbanhat. A békés egymás mellett élésnek az ember valamennyi szükségletei legjobb kielégítésére irányuló békés versengésben kell megnyilvánulnia. A kapitalista államok képviselőinek azt mondjuk: döntsünk arról a gyakorlatban, melyik rendszer jobb, versenyezzünk háború nélkül. Ez sokkal jobb mint abban versenyezni, ki gyárt több fegyvert és ki pusztítja el a másikat. Mindig olyan verseny hívei voltunk és leszük, amely hozzájárul a nemzetek életszínvonalának emeléséhez. A békés egymás mellett élés elve nem követeli meg egyetlen államtól sem, hogy lemondjon megszokott életmódjától és ideológiájáról. Természetes, hogy ezen elv elfogadása nem küszöbölheti ki azonnal azokat az ellentéteket, amelyek a különböző társadalmi rendszerű országok között elkerülhetetlenek. Biztosítva van azonban a legfontosabb: azok az államok, amelyek a békés egymás mellett élés mellett döntöttek, lemondanak az erőszak bármely formában történő alkalmazásáról és megállapodást kötnek az esetleges ellentétek és konfliktusok békés elintézésére, tekintetbe véve az érdekelt felék érdekeit. És ez a mi korunkban, a hidrogén és atomtechnika fejlesztésének korában a legfontosabb, s ez minden ember érdeke. R. Nixon, az USA alelnöke, a szovjet rádióban és televízióban 1959. augusztusában elhangzott beszédében szkeptikus volt a békés egymás mellett élés gondolatát illetőleg és ellentmondásokat igyekezett keresni a szovjet emberek nyilatkozataiban, akik kijelentették, hogy készek a békés egymás mellett élésre a kapitalista államokkal. Ellentéteket igyekezett keresni üzemeink dolgozóinak jelszavaiban és a munkatermelékenység fokozására szólító felhívásaiban, hogy a kommunizmus a lehető leggyorsabban győzzön. Nem első ízben hallottunk a burzsoá országok képviselőitől efajta nyilatkozatokat. Az mondják: a szovjet vezetők azt állítják, hogy a békés egymás mellett élés hívei. Egyúttal azonban kijelentik, hogy a kommunizmusért harcolnak, sőt azt mondják, hogy a kommunizmus minden országban győz. Hogyan lehetséges a békés egymás mellett élés a Szovjetunióval, ha a Szovjetunió a kommunizmusért harcol? A kérdést eképpen szövegező emberek akarva — nem akarva összetévesztik a fogaimakat, mert az ideológiai harc problémáit az államok közötti kapcsolatok kérdésével keverik össze. Azok, akik ezt a zűrzavart megengedik, elsősorban azt a kívánságot tartják szem előtt, hogy árnyat vessenek a Szovjetunió kommunistáira és őket az agresszív akciók híveiként bélyegezzék meg. Ez azonban nagyon ésszerűtlen cselekedet. A Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán teljesen világosan és teljes felelőséggel kijelentette, hogy az az állítás, miszerint a Szovjetuniónak „a forradalom exportálásával" szándékában lenne megdönteni a kapitalizmust más országokban, teljesen alaptalan. Idéznem kell itt a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusán elhangzott szavaimat: „Közöttünk, kommunisták között természetesen nincsenek a kapitalizmusnak hívei. Ez azonban egyáltalán nem' jelenti azt, hogy beavatkoztunk vagy pedig be akarunk avatkozni olyan országok belügyeibe, ahol a kapitalista rendszer uralkodik. Romáin Rollandnak igaza volt, amikor azt mondotta, hogy a szabadság nem úgy jön, mint a Bourbonok, külföldről, zárt katonai gépkocsiban. Nevetséges az a gondolat, hogy a forradalmat megrendelésre készítik elő". Mi kommunisták hisszük, hogy a kommunizmus gondolata végül is az egész világon győz, ahogyan győzött a mi országunkban, Kínában vagy más államokban. A Foreign Affairs olvasói közül sokan talán nem fognak velünk egyet érteni. Lehet, azt hiszik, hogy végül a kapitalizmus eszméje gy.őz. Ezt gondolhatják. Vitatkozhatunk egymással, nem lesz azonos véleményünk. A fő dolog azonban az, hogy az ideológiai harc terén maradjunk és ne használjunk fegyvert céljaink megvalósítására irányuló törekvéseinkben. Arról van szó, hogy a jelenlegi haditechnika mellett a világon nincsenek elérhetetlen pontok. Ha kirobban a világháború, akkor egyetlen ország sem biztosíthatja magát a súlyos csapás ellen. Ügy véljük, hogy a világon végül is az a rendszer fog győzni, amely a nemzeteknek nagyobb lehetőségeket nyújt anyagi és szellemi életük megjavítására. És éppen a szocializmus az. amely széleskörű távlatokat nyújt a néptömegek kimeríthetetlen • alkotó aktivitására, a tudomány és kultúra felvirágoztatására, arra, hogy az ember álma a boldog jövőről, amelyben az emberek nem ismerik az elnyomatást és a munkanélküliséget, az örömteljes gyermekkorról és a nyugodt öregségről, a legmerészebb emberi tervek megvalósításáról, az ember azon jogáról, hogy valóban szabadon a nemzet érdekében teremtsen, valóra váljék. Amikor azt mondjuk, hogy a két rendszer — a kapitalista és szocialista rendszer — versenyében a mi rendszerünk győz, ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ezt a győzelmet a kapitalista országok belügyeibe való beavatkozással érjük el. A mi meggyőződésünk a kommunizmus győzelméről egészen más eredetű. Á társadalmi fejlődés törvényeinek ismeretén alapul. Ugyanúgy, mint annak idején a kipitalizmus, mint haladóbb forma a feudalizmus helyébe lépett, úgy a kapitalizmust felváltja a haladóbb és igazságosabb társadalmi rendszer, a kommunizmus. Meg vagyunk győződve a szocialista rendszer győzelméről, mert a kapitalista rendszerhez viszonyítva haladóbb. A szovjet hatalom alig több mint 40 éve áll fenn és ez alatt az idő alatt két nagyon súlyos háborút éltünk át és visszavertük az ellenség támadásait, mely megkísérelte, hogy elpusztítson minket. Az Amerikai Egyesült Államokban a kapitalizmus több mint másfél évszázada áll fenn, és az USA történelme olyképpen fejlődött, hogy az USÁ-t ellenség sohasem támadta meg amerikai területen. Mi ma a helyzet? A Szovjetunió és az USA fejlődésének menete úgy alakul, hogy a 42 éves Szovjetuniónak lehetősége van arra, hogy gazdasági versenyre szólítsa fel a 150 éves kapitalista államot. És a legelőrelátóbb amerikai tényezők elismerik, hogy a Szovjetunió gyors ütemű termelésével utoléri és végűi túlszárnyalja az Amerikai Egyesült Államokat. Bárki, aki e verseny lefolyását figyelemmel kíséri, megítélheti, melyik rendszer jobb. Mi hisszük, hogy végül is valamennyi nemzet harcolni fog a szocialista társadalom felépítéséért. Nem értenek egyet velünk? Bizonyítsák be tettekkel, hogy az önök rendszere jobb és hatékonyabb, hogy a népnek nagyobb jólétet tud biztosítani, mint a szocialista rendszer, hogy a kapitalizmusban az ember boldogabb lehet, mint a szocializmusban. Ezt nem lehet bebizonyítani. Semmi mással sem tudom megmagyarázni azt a tényt, hogy a Nyugaton áilandóan a kommunizmus erőszakos „elfojtásáról" beszélnek. Nem is olyan régen történt, hogy az USA kongresszusának szenátusa és képviselőháza lehetségesnek tartotta a kommunizmus által állítólag leigázott szocialista országok, sőt mi több, olyan szövetségi köztársaságok „felszabadítására" felszólító határozati javaslat jóváhagyását, amelyek a Szovjetunió részét képezik. A határozati javaslat szerzői felszólítanak Ukrajna, a Belorusz SZSZK, Litvánia, Lettország, Észtország, Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Kazahsztán, Turkménia, sőt bizonyos „uráli körzet felszabadítására". Nem volna teljes az igazság, ha nem fűzném hozzá, hogy a szovjet emberek ezen határozati jayaslat jóváhagyását provokációnak minősítették. Ezzel én is egyet értek. Nagyon érdekes lenne megállapítani, hogyan viselkednének a határozati javaslat szerzői, hogyha a mexikói parlament jóváhagyná azon követelést tartalmazó határozatot, hogy Texast, Arizonát és Kaliforniát „felszabadítsák" az amerikai rabság alól". E kérdés felett természetesen nem gondolkodtak el, ami sajnálatos. Az összehasonlítás néha segítségünkre van abban, hogy megérthessük a dolgok lényegét. Jelentős amerikai közéleti tényezőknek és államférfiaknak szovjetunióbeli útjukon teljes lehetőségük nyílott meggyőződni arról, milyen feleslegesek az olyan remények, hogy a szovjet emberek összekülönböznek a kommunista párttal, a szovjet kormánnyal, és lehetséges lesz arra irányuló befolyást gyakorolni, hogy felkeljenek a kommunizmus ellen. Vajon hogyan kell egyébként értelmeznünk azokat a kísérleteket, amelyek a kommunizmus „elfojtása" politikájának felélesztésére irányulnak. Mi értendő ez alatt? Fegyveres beavatkozás a szocialista országok belügyeibe? Hiszen a Nyugaton éppúgy, mint a Keleten nagyon jól tudják az emberek, hogy a jelenlegi haditechnika mellett az ilyen eljárás azonnal kérlelhetetlen megtorlást vált ki. És most ismét, odajutunk, ahol kezdtük, csupán két út van. vagy a békés egymás mellett élés, vagy pedig a történelem legpusztítóbb háborúja. Harmadik út nincs! * * * A különböző társadalmi rendszerű államok békés egymás mellett élésének problémája különösen, időszerű azzal kapcsolatban, hogy a második világháború után az államok közti kapcsolatok fejlődése új fázisba lépett. Éppen most olyan időszakba iéptünk az emberiség életében, amikor fennáll annak reális lehetősége, hogy véglegesen, örök időkre kizárjuk a háborút a társadalom életéből. Hogyan lehet ezt megvalósítani? Az új nemzetközi erőviszony a második világháború után, feljogosít arra az állításra, hogy most már nem áll fenn az új világháború végzetes elkerülhetetlensége, vagyis, hogy a háborút ki lehet küszöbölni. Elsősorban ma nemcsak minden szocialista állam, hanem sok ázsiai és afrikai ország is harcol a békéért, amelyek az önálló nemzeti, állami fejlődés útjára léptek és sok olyan állam, amely nem tartozik az agresszív katonai tömbökhöz. Másodsorban a békepolitika hatalmas támogatásra talált a széles néptömegek sorában az egész világon. Harmadsorban a békeszerető szocialista államok olyan anyagi eszközökkel rendelkeznek, amelyek az agresszorokat megakadályozzák törekvésük megvalósításában. A második világháború előtt a Szovjetunió volt az egyetlen szocialista ország, amelyre a világ területének 17 százaléka, lakosságának 5 százaléka és termelésének mintegy 10 százaléka jutott. Jelenleg azonban a szocialista országok a világnak már egynegyedét képezik, bennük él az emberiség egyharmada és ipari termelésük a világtermelés mintegy harmadrészét képezi. És éppen ez magyarázza meg azt a megmásíthatatlan tényt, hogy az utóbbi években csírájában sikerült elfojtani azokat a háborús tűzfészkeket, amik a világ egyik majd másik táján - a Közel-Keleten, Európában, a Távol-Keleten és DélkeletÁzsiában keletkeztek. És mi következik ezután? A Szovjetunió népgazdaságfejlesztési hétéves tervének, valamint az európai, ázsiai szocialista államok terveinek teljesítése és túlteljesítése után, amint ismeretes, a szocialista rendszer államaira esik a világ termelésének több mint a fele. Gazdasági hatalma nagymértékben megnövekedik és ez még fokozottabb mértékben hozzájárul a világbéke megszilárdításához: a békeszerető államok anyagi és erkölcsi ereje oly hatalmas lesz, hogy minden fegyvercsörgető militaristának tízszer if meg kell majd gondolnia, hogy kirobbantson-e háborút. Az emberiségnek az a szerencséje, hogy megalakult a szocialista országok szövetsége, amelyeknek nem érdeke az új háború, mert nekik békére van szükségük a szocializmus és kommunizmus építéséhez. A szocialista országok teljes egyenlőségen alapuló társadalmában a gazdaság, tudomány és kultúra minden ágazatának fejlődésében az események kibontakozását befolyásolható erő rejlik, hogy.íje -robbanthassanak ki ú. világháborúk. Gyakorlatilag tehát már nagyon közel jutottunk azon időszakhoz az emberiség életében, amikor az embereket semmi sem gátolhatja meg abban, hogy teljes mértékben a békés munkának szentelhessék idejüket, amikor a háború a társadalom életéből teljesen kivész. Ha azonban azt állítjuk,- hogy ma nem áll fenn a háború végzetes szükségessége, ez határozottan nem jelenti azt, hogy babérainkon nyugodhatunk, ölbetett kézzel üldögélhetünk, vagy sütkérezhetünk a napon és bízhatunk abban, hogy a háborúnak egyszer s mindenkorra véget vetettünk. Azok, akik a Nyugaton azt gondolják, hogy számukra előnyös a háború, nem mondtak le terveikről, jelentős anyagi, katonai és politikai erők összepontosultak kezükben és senki sem érezheti magát biztonságban afelől, hogy egy tragikus napon ezek az emberek nem kísérlik-e meg, hogy a hadigépezetet megindítsák. Annál szükségesebb folytatni az aktív harcot azért, hogy a békés egymás mellett élés politikája az egész világon nemcsak szavakkal, de tettekkel is győzelmet arasson. Természetesen nagy jelentőségű az a tény, hogy ez a politika már most elnyerte a legszélesebb elismerést nemcsak erkölcsileg, hanem a nemzetközi jog szempontjából is. A szocialista tábor országai kölcsönös kapcsolataikban, valamint a kapitalista államokkal fennálló kapcsolataikban ezt a politikát tartják szem előtt. A békés egymás mellett élés elvei az ázsiai és afrikai országok bandungi értekezletének határozataiban jutottak kifejezésre. Az európai, ázsiai, és afrikai országok egész sora ezt az elvet ünnepélyesen külpolitikájának alapjaként hirdette ki. És végül a békés egymás mellett élés gondolata egyöntetű támogatásrf talált az Egyesült Nemzete* Szervezete közgyűlése XII. és XIII. ülésszakának határozataiban. Nézetünk szerint a békés egymás mellett élés csupán akkor lehet tartós, hogyha a békeharcról szóló deklarációkat valamennyi ország kormányának és nemzeteinek tettei támasztják alá. Ami a Szovjetuniót illeti, ez irányban már eleget tett és ezért egyes tapasztalatokat közölhetek. (A cikk befejező részét lapunk holnapi számában közöljük.) ÜJ SZÖ 7 * 1959- szeptember 2.